Észak-Magyarország, 1952. augusztus (9. évfolyam, 179-204. szám)
1952-08-17 / 193. szám
h fcK MAN üíTO MÚZEUM MISKOLC Mindeo erővel gyorsítsuk a beadást! GABONABEGYÜJTÉSI TERVÜNKET az alkotmány ünnepére maradéktalanul teljesítenünk kell. Megyénkben a gabonabegyüj- tés előrelialadását többféle ok késleltette. Több járási és községi tanácsunk elfeledkezett arról, hogy a sikeres begyűjtés előfeltétele a gyors behordás és csép- lés. Ezek a munkák lassú ütemben haladtak. Sok helyen opportunizmus mutatkozott az osztályellenséggel szemben. Amikor a legnagyobb harcot kellett volna a kulákok ellen folytatni, egyes községi tanácsoknál felütötte fejét az a nézet, hogy náluk a kulák „már öreg“, vagy „meglapul“. Nem vették észre, milyen alávalóan mesterkednek a kulákok a béke- begyüjtés ellen, hogyan igyekszenek „az alacsony átlagtermésről“ szóló hazugságot terjeszteni. Munkánkban az utóbbi napokban van javulás. Pártbizottságaink irányításával az ellenség aknamunkáját sikeresen visszavertük, gyorsítottuk a cséplést, erősítettük a népnevelő munkát. Ennek tudható be, hogy megyénk begyűjtési eredményének emelkedése két nap alatt 5.5 százalékot tett ki, ami lényegesen magasabb minden eddiginél, sőt — mint a szombati értékelés megállapítja — országosan is a legjobb teljesítés. Sikerült végre az országos verseny utolsó helyéről is elkerülnünk, jelenleg 80.6 százalékos tervteljesítésünkke! a 18. helyen vagyunk. Természetesen itt nem állhatunk meg, a begyűjtési eredményeket tovább kell növelni, hogy lényegesen tovább javítsuk helyezésünket és megyénk — híréhez és jelentőségéhez képest — elfoglalja méltó helyét az országos versenyben. ’ ENNEK ÉRDEKÉBEN ma, vasárnap, szerte a megyében nagy begyűjtési napot rendezünk, s a járások versenye keretében elindítjuk a napi 500 vagonos begyűjtési mozgalmat. Járási tanácsaink teljes mértékben biztosítani tudják ennek sikerét, ennek jegyében folytatódjék közöttük a nemes vetélkedés. Községi tanácsaink jelentékeny részben felszámolták a begyűjtésben mutatkozó hiányosságokat, ami lehetővé teszi, hogy megyénk gabonabegyiij- tési tervét a határidőre teljesítse. De a siker még egyáltalán nincs a kezünkben. Semmi ok nincs arra, hogy elbizakodjunk. Ellenkezőleg — tovább kell fokoznunk erőfeszítésünket, el kell tüntetni a meglévő hibákat, az alkotmány ünnepéig hátralévő néhány napot igen alaposan ki kell használni. Fokozott éberségre van szükség. Az osztályellenség ezekben a napokban nyilván fokozni fogja romboló tevékenységét, hogy késleltesse tervünk végrehajtását. Helyi tanácsaink a pártszervezetek segítségével szánjanak szembe minden ilyen ellenséges próbálkozással. Kíméletlenül leplezzék le a falu dolgozóinak esküdt ellenségét, a kulákot és a klerikális reakciót. FELTÉTLENÜL SZÜKSÉGES a békebegyüjtés sikere érdekében, hov • tanácsaink a pártszervezetek irányítását követve, megjavítsák politikai munkájukat. Keveset bőszéinek népnevelőink, az állandó bizottságok aktívái a szabadpiaci értékesítés jogáról. El kell mondaniok: minden dolgozó paraszt érdekelt abban, hogy községe mikor szerzi visz- sza a szabadpiac és a szabadőrlés jogát. A tanácsok és a begyűjtő vállalatok dolgozóinak az elkövetkező napokban különösen nagy feladataik vannak. Mindent el kell követniök, hogv ne kelljen tovább szégyenkeznünk a begyűjtési terv teljesítésében mutatkozó elmaradás miatt. A földművesszövetkezetek és a terményforgalmi vállalat dolgozói az idei kenyércsatában komoly segítséget nyújtottak, munkájukban igen nagv fejlődés mutatkozik a múlt évihez viszonyítva. Eredményeiket azonban tovább kell növelniük. Legyenek még jobb harcosai a kenyércsatának, érezzék át, miiven nagy megtiszteltetés, hogy ilyen fontos megbízatásban dolgozhatnak népünk kenyerének biztosításáért. GÉPÁLLOMÁSAINK IGAZGATÓI legyenek rajta, hogy minden erővel meggyorsítsák a cséplést, hiszen ez előfeltétele a beadásnak. A hátralévő néhány nap alatt a gépkeresetek kerüljenek be a terménybegyiijtő helyekre és azokról állítsák ki a vételijegyekét. A begyűjtő vállalatok dolgozói ne mulasszák el a begyűjtött terményről a vételi jegyek kiállítását, heti ösz- szesítőiket lelkiismeretesen állítsák össze és juttassák el a helyi tanácsokhoz. A begyűjtési osztályok dolgozói és a községi nyilvántartók azokban a községekben, amelyekben a cséplést már befejezték, vegyék elő a nyilvántartási lapokat. A késlekedőket azonnal számoltassák el, biztosítsák a beadást. Sok helyi tanácsunk a kulákoknál helytelenül hajtotta végre a törvény előírását, nem helyszíni, hanem irodai elszámoltatást végzett. Az ilyen módon történt elszámoltatás a rendelet megsértését jelenti, ahol ilyesmi előfordult, meg kell tartani a helyszíni elszámoltatást. Termelőcsoportjainknak túlnyomó többsége becsülettel teljesítette, sőt túlteljesítette tervét. Vannak azonban olyan tszcs-k is, amelyek eddig elmulasztották a beadást. Egyes termelőcsoportoknál a beadás elmulasztásáért felelősség terheli a járási tanács mezőgazdasági osztálya néhány munkatársát is. Olyan helytelen és káros véleményt terjesztettek, hogv a termelőcsoportok fejlesztése csak akkor lehetséges, ha a beadási tervet nem teljesítik. Ez természetesen nem így van. Az ilyen nézet megsérti a miniszter- tanács nagvielenfőségű határozatát az állami fegyelem megszilárdításáról. JÓ MUNKÁT VÉGZETT a hernádcécei tanács. Külön dicséret illeti Bajusz Imre vb. titkár elvtársat, akinek jó munkája hozzájárult ahhoz, hogy községében mind a termelőcsoportok, mind az egvéni termelők részleteiben is túlteljesítették a tervet. A begyűjtés jó teljesítésével egyidejűleg Hernádcéce szövetkezeti község lett. Ebben a községben a pártszervezet és a tanács között igen jó a kapcsolat. A „Dózsa“ tszcs elnöke Nőtt HALÁBÓL Ml IS OROMÉT SZERZÜNK RÁKOSI ELVTÁRSIAK“ 33 tonnával túlszárnyalta napi Molnár Rákosi elvtársiak a minisztertanács elnökévé történt megválasztása ujult nagy lendületet adott a Diósgyőri Kohászati üzemek dolgozói munkájának. Amióta az örömhírről értesültek, újabb és újabb munkahőstettekkel harcolnak a terv túlteljesítéséért, felajánlásuk megvalósí- fásáért. Molnár Ferenc olvasztár brigádja a II. kohónál nagy gonddal készült fel, hogy minden eddiginél jobb eredményt érjen el. A brigád úgy dolgozott, hogy az adagolástól a csapolásig minden művelet óramű pontossággal történt, ugyanilyen gonddal tartották be a technológiai utasításokat. Lelkes munkájukat siker koronáz, ta. A délelőtti műszakon 26 adagot raktak be, a műszak végére a brigád 30 tonnával túlszárnyalta előirányzatát. A III. számú kohónál a Zakhar brigád tűnt ki eredményes, jő munkájával fi diósgyőri csavargyár 123 százalékra fehesitette napi előírását Nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták a hírt a diósgyőri csavargyár dolgozói is. Ujult erővel fogtak a munkához, ennek köszönhető, hogy az előző napi 96 százalékos teljesítésükkel szemben pénteken 123 százalékra teljesítették a napi tervét.-— Boldogok vagyunk, hogy Rákosi elvtárs a mi szeretett édesatyánk került a kormány élére — mondotta Kovács Miklós, a csavargyár üzemvezetője. Ez jobb munkára lelkesít mindannyiunkat. Mi Is örömet akarunk Sk'erézni Rákosi elvtársrikk, éppen ezért megfogadjuk, hogy az alkotmány ünnepére tett felajánlásunkat túlteljesítjük. ö óra alalt másfél műszak normáját feliesitrte a diósgyőri tinomhengerde Gácsi-brigádia A diösgyöri finomhengermü dolgo. zói röpgyüléseket tartottak, egyhangú lelkesedéssel megfogadták, hogy túlteljesítik augusztus 20-i vállalásukat. — Napi tervünket legalább 15 százalékkal túlteljesítjük, hogy Rákosi elvtárs büszke lehessen a diósgyőri finomhengermü dolgozóira, — határozták el a brigádok. Szombaton a délelőtti műszakon a Szoboszlai ifjúsági hengerészbrigád 126 százalékra teljesítette tervét. Gácsi István hengerész brigádja azzal fejezte ki hálás szeretetéb Rákosi elvtárs iránt, hogy napi tervét 150 százalékra teljesítette. örömteli lelkesedéssel beszélt Rát- kai István Rákosi elvtársnak a mi. nisztertanács elnökévé történt megválasztásáról. — Rákosi elvtársnak köszönhetem boldog életemet. A nap minden órájában érzem az ő támogatását. Népi demokráciánk újabb hatalmas lépéssel jut előbbre azzal, hogy szeretett, drága vezérünk áll kormányunk élén. Ez az esemény minden dolgozó számára nagy öröm. Fogadalmat tét. tünk, hogv augusztus 20-i felajánld, sunkat túlteljesítjük, ezzel is segíteni akarjuk Rákosi elvtárs értünk végzett munkáját. Újabb termelési célokat fűzlek ki maguk elé a Diósgyőri Gépgyár dolgozói (Tudósítónktól) A Rákosi elvtárs megválasztásáról szóló örömhír gyorsan terjedt a Diósgyőri Gépgyár üzemeiben és mindenütt a legforróbb lelkesedést keltette, Rákosi elvtársról beszéltek a mi üzemünkben a reszelövágóban a dolgozók, elmondot. tervéi a diósgyőri nagyolvasztó brigádja ták, milyen sokat köszönhetnek szeretett, bölcs vezetőnknek, akinek ve. zetésével a romokból virágzó országot épített a dolgozó nép és halad előre a szocialista fejlődés útján. Rákosi elvtárs nevéhez fűződik a sok nagyszerű alkotás, amelyet ötéves tervünkben létrehozunk. Rákosi elvtárs és a párt vezetésével harcoltuk ki azokat a szabadságjogokat, amelyeket törvénybe iktatott Népköztársaságunk alkotmánya. Mindezeket részletesen megbeszélték a í'öpgyüléseken a dolgozók é* egyhangú lelkesedéssel úgy határoztak, hogy újabb munkasikerekkei fejezik ki szeretetüket és hűségükét Rákosi elvtárs iránt. Pénteken, üzemünk teljesítette augusztus 20-i felajánlását- További jd munkával harcolunk harmadik negyedévi tervünk túlteljesítéséért. Tudjuk, hogy ezzel örömet fogunk szerezni Rákosi elvtársnak. Fogadalmat tettek üzemünk dolgozói: termelésük állandó fokozásával járulnak hozzá, hogy gyárunk megtartsa a büszke élüzem címet. Farka* Gábor többszörösen túlteljesílette vállalását az ózdi durvahengermű Az ózdi durvahengermű brigádjai keményen harcolnak az alkotmány ünnepe tiszteletére tett vállalásuk túlteljesítéséért. Hatalmas lendületet adott erőfeszítésüknek, amikor meghallották, hogy Rákosi elvtárs lett a minisztertanács elnöke. Elhatározták, hogy még jobban fokozzák termelésüket. Vállalásukat már eddig te többszörösen túlteljesítették, az esedékes 299 tonna helyett 1200 tonna hengerelt árut termeltek terven felül. Példamutatóan dolgozott Szeder János brigádja, amely 421 tonna hengerelt árut adott terven felül, hogy meghálálja Rákosi elvtársnak mindazt, amit értük is tiett. A finomhengerde dolgozói vállalásuknak több, mint kétszeresét termelték terven felül. Szép eredményt ért el Tengely István brigádja, amely 27 tonna helyett 212 tonna árut hengerelt terven felül. Mindhárom műszak túltelissítette tervót a borsodnádasdi acélműben A borsodnádasdi acélmű dolgozói az Alkotmány Napja tiszteletére megfogadták, hogy terven felül 76.2 tonna acélt gyártanak. Vállalásuk esedékessé vájt részét augusztus 15-ig nem teljesítették. Mikor elterjedt az üzemben a Rákosi elvtárs megválasztásáról szóló örömhír, elhatározták, hogy teljesítésüket jobban fokozzák. Krekánszki János művezető irányításival a szombatra virradó műszakon Roós Gyula olvasztár brigádja 15 perccel megrövidítette a frissítés idejét, ezzel napi tervét 124 százalékra teljesítette. Feje» Gábor olvasztár brigádja a grafikon szerinti termeléssel 114 százalékban tett ele* get előírásánakPénteken valamennyi műszak 2—2 tonnával túlteljesítette napi előírásé*. s.oy Árpád elvlárs csapatának példamutatása Lo^ Árpád, albérLeíepi Kossufh- dijas sztahanovista frontmester is résztvett az országgyűlés ülésén, amely Rákosi elvtársat a minisztertanács elnökévé választotta. Nyomban a lelkesítő esemény után Loy elvtárs üzenetét küldött alberttelepi bányász társainak az eddiginél te jobb munkára lelkesítette őket. Gsütörtökön az alberttelepi bányászok 3.4 százalékkal szárnyalták túl napi tervüket. Pénteken nagy örömmel fogadták Budapestről hazatérő kiváló frontmesterüket, aki beszámolt az ország- gyűlési élményeiről— Mivel is ünnepelhetnénk méltóbban eíí a nagy esemény! ‘ inint töhS szén termelésével, vállalásunk teljesítésével és túlteljesítésével — fejezi* be szavait. A csapat tagjai tudták, hogy augusztus 20-i vállalásuk teljesítésének végefelé járnak. Nagy lelkesedéssel fogtak munkához, amelynek eredményeként új győzelem született Loy Árpád brigádja 145 százalékra termelt, ezzel teljesítette vállalását. A délelőtti műszakon a bányaüzem dolgozói elhatározták, hogy 800 csilla szenet termelnek terven felül, így ünnepük meg Rákosi elvtárs megválasztását. Három boldvai dolgozó paraszt a belépési nyilatkozat aláírásával ünnepelt örömmel, lelkesedéssel fogadták a boldvai dolgozó parasztok Rákosi elvtárs megválasztásának hírét. — Gyöngyösi Ferenc, Kabdebon János és Jancsurák József dolgozó parasztok azzal fejezték ki hálájukat és forró szeretetüket Rákosi elvtárs iránt, hogy aláírták a belépési nyilatkozatot a termelőcsoportba. — Jó munkával, a szövetkezeti gazdálkodás erősítésével akarjuk meghálálni Rákosi elvtárs szerető gondoskodását, amit mindig éreznek a falu dolgozói — mondták. — Tudjuk^ hogy ez az egyetlen helyes út, ami biztosítja számunkra, családunk számára a niég boldogabb jövőt ' ügy akarunk dolgozni a termelőcsoportba», hogy az elsők közé kerüljünk szép eredményeinkkel, halljon róla Rákosi elvtárs, lássa, hogy tettekkel bizonyít, ják hálájukat a dolgozó parasztok. Még jobb munkát fogadtak , az edelényi „Vörös Zászló“ tagjai Edelényben is igen gyorsan elterjedt az örömhír, hogy Rákosi elvtárs állott a kormány élére. A termelő- csoport tagjai feszült figyelemmel hallgatták a rádióközlést, utána sokáig beszélgettek. Visszaemlékeztek, hogy amikor S évvel ezelőtt a csoport megalakult, milyen sok nehézséggel küzdöttek. A párt, Rákosi elvtárs segítette előrehaladásukat. Ma már a szövetkezetnek többmillió forint értékű vagyona; van- Istállófában 76 marha, az ólakban 190 sertés, a hodályban J/00 juh- Gondtalan megélhetést biztosítottak maguknak a termelőcsoportban. Prókai Istvánné különösen nagy hálával beszél sorsának megváltozásáról. Egy fia Néphadseregünk tisztje, férje kitüntetést kapott, s az a megtiszteltetés érte, hogy személyesen Rákosi elvtárssal beszélhetett- — Rákosi elvtárs még szebb és boldogabb élet felé vezet bmnünket, kötelességünk, hogy segítsük, könnyít, sük nagy munkáját — hangoztatták és elhatározták, hogy ezután még jobb munkát végesnek a járásban, elsőnek végzik el az ősziek betakarítását., továbbá a vetést, hogy örömet szerezzenek drága vezérünknek. vák Endre elvtárssal együtt szervezték meg a sikeres agitá- ciót; Községi tanácsaink elé példaképül állítjuk az új szövetkezeti község vezetőit. Hernádcéce dolgozói előreláthatólag az alkotmány ünnepére megkapják á szabadpiac és a szabadőrlés jogát. Élenjáró községeink példájának követésével az elkövetkező 3 nap alatt mindenütt hasonlóan szervezzék meg a begyűjtési munkát. AZ ORSZÁG SZEME RAJTUNK VAN. Megyénk kapta a legtöbbet az ötéves tervtől. Uj üzemek, lakóházak százai épültek, iparosodnak községeink is. Dolgozó parasztjaink munkáját korszerű gépek segítik. Mindezt pártunknak, népi államunknak köszönhetjük. A falu dolgozói csak azzal viszonozhatják ezt az állandó támogatást, ha az alkotmány ünnepére maradéktalanul teljesítik a beadást. Fokozzuk a cséplés és a be- gvüjtés ütemét, hogy augusztus 20-án, dolgozó népünk nagy ünnepnapián büszkén elmondhassuk: teljesítettük kötelességünket. DANIBERG JENŐ Megyei Tanács Begyűjtési csoportvezető. \ ' ' - l' MÚZEUM 1 \ ’ - MISKOLC rmi iaiiipvji nnncTtfr í i LjZAünAu iAKUKjlAu I Vili. evíolvani i9;i. szám Ara 5U fillér Miskolc. 1952 augusztus 17, vasárnap----------------------------- * ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------