Észak-Magyarország, 1952. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-27 / 174. szám
Yasftrnap, 1953. jűBus 37. ÉSZAKMAGYARORSZÁG 5 Jkifikuesztúc üdtázti Vlpfyty HtiUáfyt, s &UL e-Umek adja áe Ut^nént^él a Uazá^ak 09 Rc^d V8D. A Nap első sugarai ragyogják be a falut. Nagy Mihály korán Lelt, hiszen nagy nap tesz a mai... — Erre gondol mosolyogva, amikor meg■ indul az istálló felé. Az asszony is igen friss volt ma. Kora hajnalban már leseperte az udvart, eh látta az aprójószágot, hogy később ne kelljen velük bajlódnia. Most indul befelé, hogy elkészítse a zsákokat, mire megérkezik a cséplőgép. Az ajtóból visszaszól urának: — A lovakat meg kellene kicsit kefélni nem szeretném, ha így állítana be a terményraktárba. Maga meg vegyen tisztainget, mert igen megnéznek ám majd bennünket. Nem sokat ügyel az asszony szavára, mással van elfoglalva. Félkönyökkel neki- támaszkodik az istáilóajtónak és a takarosán összerakott kazlat méregeti. Szá- mítgátja, mennyi lehet a termése? — Búzából több lesz', mint tavaly. Marad a beadásra, fejadagra, vetőmagra és még szabadpiaci értékesítésre is, mihelyt llejökeresztúr megkapja rá a jogot. Egyszerre megelevenedik előtte a tegnapi nap. Este a tanácsházán gyűlés volt. Az emberek közül kimagaslott a tanácselnök alakja, amikor felállt és bejelentette, hogy az aratás befejeződött, holnap kezdődik a cséplés. Elsőnek — mondotta — Nagy Mihály hordott be a faluban, ezért nála indul meg a gép. Minden szem rászegeződött. Tudta, fel kellene állni, mondani valamit. Neki is bátorodott. Hangja kissé fátyolos lett, amikor megszólalt. — ígérem, hogy terményemet elsőnek adom be — gép alól! Nagy dolog ez, a hazának, a nép államának ígérte meg, hogy egyetlen percet sem fog késlekedni. Sokáig töprengett még rajta, hogyan teljesíti majd ígéretét. Hallotta szavát az egész falu, rajta lesz- mindenkinek a szeme. Az úton szekerek zörögnek. Indu'nah a határba, hogy megkezdjék a hordást- A frissebbek már megrakott szekerekkel hazafelé tartatok, vidáman köszöntik egymásra a jóreggelt. Nem messze, a falu végén felzúg a traktor- Riadtan néz hátra. Észbe kap, lázas izgalommal fut végig az udvaron. Szélesre tárja a nagykapui. Egészen megfeledkezett arról, hogy huzat a gép, nem sokára kezdődik a cséplés. Az járt eszében, mit is mondjon majd a jelvásárlónak, ha beállít a terménnyel. Közel jár a gép, most huzat fel az alszegi parton. A dob homlokára ragasztott ‘ plakátról már tisztán elolvashatja: „Beadási kötelezettséged időbeni teljesítésével segítsd elő a kenyércsata győzelmét /*' Most már tudja mit fog tenni. A sapkájával megkönnyebbülten integet az embereknek. Az asszony ott áll a háta mögött, kezét kötője alá dugja. Szótlanul nézik, míg a gép lassú berregéssel befordul a kapun. ★ Ä kéveliányók már felkapaszkodtak a kazalra, a gépész teljes gázt ad a motornak. A dob egyenletes zúgásába belevegyül az emberek beszédének zaja, a sínvillák között zizegve jajgat az első kéve. Mire a nap a fejük fölé ér, már félig kész a kazal. Serényen dolgoztak. Izgalmában ide-oda futkos. Nem tudja, mi van vele. Úgy érzi, mintha először csépelne életében. Felszabadulás előtt a más cselédje volt, nem volt saját terménye csak annyi, amit a kepe-részből kapott. Most minden az övé, ■ a sajátja. Volt már több jó termése a felszabadulás óta. de még ilyen izgalommal soha .sem várta a cséplést. Mindenre gondja van, nem hull-e szem a tövekbe, viszi-e oz elevátor a szalmát? — közben az acélos szemek közé markol s egyet a szájúba kapva összevág. Kesernyés-édes i -Ji a búzaszem, a nyál összefut a szájában. Öriijt mindennek, mint a gyerek, szinte körülcsókolja tekintetével a gépel. ’•— Tíz mázsa ötven kiló, — kiállja feléje a mázsaló. Nem is hallja jól a számot, csak jut a szín alá. Kivonja a szekeret a gép mellé s a szomszéddal felrakják a zsákokat. A fia odavezeti lovait■ Befogja őket és felpattan a kocsira. Egy pillanatra mintha megállna a munka. A gép is elhalkul, az udvaron a többiek ünnepélyes, komoly arccal néznek utána, mikor kirobog a kapun a terményraktár felé. Mintha nem is ő hajtana — a házak, meg a fák maradnak el mellőle. A terményraktár homlokzatán "széles, piros drapéria. Nagy betűkkel ez áll rajta; ,,Hejökeresztúr község üdvözli Nagy Mihályt, aki elsőnek adja be terményét a hazának!” Megtorpan a felirat előtt. Úgy érzi, pjtgy nagyon, de nagyon, boldog. Meg? fogadja magában: megtartja az elsőséget, hogy méltó legyen a megtisztelésre. ★ A mázsa egyenlítés az első térmény kiömlik a frissen meszelt raktár tárolójába• A felvásárló már hozzáfog a vételi jegyek kiállításához, de Nagy Mihály nem ügyel erre. Tekintete a szemközti falra téved, ahonnan Rákosi elvtárs képe^ mosolyog rá. Olyan jól esik erre a képre nézni. Mintha megszólalna és ezt mondaná: Jól dolgoztál! Helyesen cselekedtél! A békéért tetted! Kintről egyenletesen hallatszik a gép zúgása, amint a dob éhesen falja a kévét, hallja ahogy csengve ^ ömlik a garaton az acélos, csillogó szem — az új kenyér- ÓNODVÁRI MIKLÓS Egy kiskorú gyereket béreit tel gyű tolatásra Tölti István fornyosnémeti \ u'ák Tornyosnémeti községben Tóth István kulák — akinek múltbeli aljas kizsákmányolását jól ismerik a falu dolgozói—, ma sem riad vissza semmiféle gazságtól. Felbujtotta Gönczi Béla kiskorú csordás gyereket, hogy dobjon égő cigarettát Kovács János, dolgozó paraszt szaluiatetös házára. A gyereknek 10 forintot adott és kioktatta, hogyan gyújtsa meg a házat. — Ne félj, senki sem tudja meg — mondta a gyereknek —, -ha megteszed, még több pénzt is kapsz tőlem. A kulák bujtogatására július 13-án hajnalban a gyerek felgyújtotta a házat, amely le is -égett. Tornyosnémeti község dolgozó parasztjai felháborodottan ítélik el az elvetemült kulák gaztettét és gyűlölettel főr- dulnak a község többi kuiákja felé is. Egyhangúlag követelik, hogy a törvény- teljes szigorával sújtson le az aljas búj' togatóra. Nem ez az, első eset, hogy a kulák gátolni akarja a falu fejlődését. Az aratás megkezdése előtt a viaszérésben való aratás ellen uszított, később pedig a közösszérü ellen agitált a dolgozó parasztok között. Kérjük a kulák példás megbüntetését! SZIGETI LÁSZLÓ Nagy lendülettel halad a cséplés és beadás Szent Istvánban Szentistvún községben a „Béke“ ter- meló's-övétkezet élenjár a cséplési munkákban is. Beadási kötelezettségét példamutatóan, nyomban a gép alól teljesíti. Eddig már 12Ö0 maisa gabonát adott be. Ugyancsak jól teljesíti cséplési tervét az „Uj világ“, az „Uj élet“ és a „Dó" zsa“ termelőszövetkezeti csoport is, eddig 50 százalékban végeztek a csépléssel. A község úttörő csapatai kiveszik részüket az új kenyérért folyó Ívarcból. Szorgalmas munkával eddig 40 kg. bú" zát gyűjtöttek össze. A kis úttörők brigádot szerveztek és minden vasárnap köszöntik a termelőcsoport élenjáró dolgozóit. Juhász Ferenc. Le maradtak a hordással és csépléssel az arnótiak Arnóton július 23"án . learatták az ösz- szes kalászosokat. Utána az élenjárók nyomban hozzáláttak a hordási és tarló- hántási munkához. Simon Imre tanács" tag, 8 holdas dolgozó paraszt mutatott jó példát a község dolgozóinak. Elkezdődött a cséplés, amelyet 25 dolgozó paraszt már be is fejezett. Mindannyian gép alól teljesítették beadási kötelezettségüket. A dolgozó parasztok nagyrésze azonban még mindig nem kezdte meg a hordást, s ezért súlyosan megkéstek a csép" lesi munkákkal is. A hordást mindössze 22 százalékban végezték el. Habár a községi tanács számbavette az igaerőt. ki" dolgozta a hordási ütemtervet. és megállapította, hogy minden fogatnak mennyit kell behordania — nem gondoskodott mindezek következetes végrehajtásáról. Önelégültség lett úrrá a községben. DISZ-FIATALOK A CSÉPLŐGÉPEKNÉL... 'TV’fataljaink is derekasan kiveszik rc- szűkét a gazd'ag termésért folyó harcban. Lelkesíti őket hogy népi demokráciánkban nyitva áll előttük az érvényesülés minden lehetősége. A falvak dolgozó parasztfiataljai is meghódították az iskolákat. Sokan agro" nómusok, traktorvezetők lettek, nem egy kiváló női traktoros is akad közöttük. Úgy teljesítik tervüket, mint a férfiak, vagy még jobban. * T> orsodivánkb. szövetkezeti községből ' is számos fiatal ment mezőgazda" sági technikumra, fémipari szakiskolába, többen, a katonai pályát választották. Magos Józsgf, a borsodivánkai .József Attila“ termelőszövetkezet brigádvezetője elmondja: .Büszkeség tölt el bennünket, hogy községünkből több fiatal egyetemre ment, vagy néphadseregünk tisztjeként védi építő munkánkat. Bár én is fiatalabb lennék —. sóhajt fel,.— Jó ma fiatalnak lenni! ★ TJorfelleg száll a . cséplőgép körül, alig lehet megismerni az embereket. Teljes ütemben dolgozik a borsod" ivánkai „Táncsics“ cséplőbrigád. Egy-két óra és befejezik a cséplést. A gépnél bá" rom fiatal dolgozik. Vatta Gusztáv, traktorista ás senéávezetője: Juhász Erzsébet. épállomásainkról sok ^ rista vesz részt hz a — Nem kell félni, még nem késtünk el; S nap múlva befejezzük a hordást — mondogatta a tanácselnök. — Most már ő is látja a súlyos lemaradást. A leg" utóbbi tanácsülésen elhatározták, hogy* augusztus 5-re befejezik a cséplést. de a jelenlegi körülmények között meg augusztus 15"re sem lesznek kész. A községi tanácsnak a legrövidebb időn beiül változtatnia kell eddigi munkáján. Először is az állandó bizottságoka* kell mozgósítania. Újjá kell szervezni és ki kclb szélesíteni a községben a verseny" mozgalmat. Súlyos hiba, hogy sem a községi .tanács, sem az állandó bizottság nem értékeli a verseny állását, így a dolgozó parasztok nem tudják, hogy hogyan áll a verseny. * A községi pártszervezetnek is nagyobb segítséget kell adnia a tanácsnak 3 cséplési és begyűjtési, munkák idején. . A község kufákjai elvetemült aknamunkát folytatnak a dolgozó parasztok kő" zott a közös szerű ellen. Mindent Í>1 kell köv etni, hogy a népnevelők jó felvilágosító munkával megmagyarázzák a község dolgozó parasztjainak, hogy miért szükséges és előnyös a közös szérűre való hordás és cséplés. Be kell vonni az agi- tációs munkába az olyan élenjáró dolgo" zókat, mint Tamás Sámuelné, Hajdú Béla, ifj. Fügeczki Pál és Tamás Imréné, akik a mezőgazdasági munkában mindig élenjártak és most a kenyércsata ideién is jó munkájukkal mutatnak példát a község dolgozóinak. Sürgősen pótolni kell a tarlóhántásnál és másódvetésnél mutatkozó súlyos lemaradást is. A községben eddig 32 százalékban végezték el a tarlóhántást, 2? holdon pedig a másodnövény vetést. Ifi. Kiss Mihály vb. elnök azzal ma" gyarázza a leiliaradást, b°SV „szárazság van, kiugrik az eke a földből, nem lehet tarlót szántani de különben sem késtünk cl vele, még behozhatjuk a lemaradást“. Persze, ha idejében, az aratás be* fejezése után nyomban megkezdik a tar* lóhántást, ném szárad ki a talai és köny- nyebb lett volna elvégezni a munkát. A pártszervezet első feladata, hogy mozgósítsa a * népnevelőket, hogy a köziig behozza a lemaradását. Tótit Berta Lm, fiatal trakto- aratási csatában. Batta Gusztáv a mezőnyárádi gépállomás DÍSZ fiatalját is mindenki szereti, Pintér Piroska 16, Jakab Ida IS, Bo- hács Margit 21 éves leány. Mindhárman DISZ fiatalok s a cséplőbrigád büszkeségei. Az aratásban mint marokszedők végeztek jó munkát. Tervüket 150 százalékra teljesítették. A kévevágásban is derekasan megállják helyüket. Jó példát mutatnak minden DISZ fiatalnak. A cséplőgépnél napi tervüket 160—180 zázalékra teljesítik. Szép eredményeikkel elősegítik a brigád munkáját. Bohacs Margit, aki élenjár közöttük, már nagy^ megtiszteltetésben részesült. — Üdülni voltam Budapesten. Az ott eltöltött két bét felejthetetlen marad életem végéig — mondja lelkesen, — Jo munkával mondok érte köszönetét. A kis Pintér Piroska még nem tudja, milyen pályát is válasszon. — Szeretem a falumat — mondja —, nem szívesen megyek el innen. De szükség is van rám itt s én nagyon örülök a munkámnak. Mi lenne, ha mindenki is" kólába vagy üzembe menne. Jakab Ida nem osztja véleményét. — Ebben nincs igazad, Piroska, hiszen az iskola nem tart örökké. Ha elvégez" ted, visszajöhetsz a termelőszövetkezetbe. Én is így akarom. De nincs idő most a beszélgetésre. A gép várja a kévét. becsüli, mert derebas, jó munkát géz. Két éve traktorista, de gépe még sohasem állt le üzemzavar miatt. Nem is csoda, hiszen nagy gondot fűrdit kar" bantartására. A napokban még aPatógép- pel dolgozott a sályi határban, 60 hold kalászost vágott le egyhuzamban. Kora hajnalban kezdte a munkát és éjjel 12 óráig dolgozott. — Igen gondosan kezelem most is gépemet — mondja. — Leszerelem a kar- dántengélyt, erre már nincs szükség. A cséplés ideje alatt majd éjjel tarlóhántást végzek. . Még beszélgetés közben sem áll 'meg a munkában. Elmondja, hogy hárman vannak testvérek. Legfiatalabb öccse is a traktorhoz kapott kedvet és most ő is gépállomáson dolgozik. Másik öccse a néphadsereg katonája. Megáll, elgondolkodva mondja: — Egyidőben sokat töprengtem, mit tegyek. Szép a katonapálya, de a gépet is szeretem. A végén traktoros lettem. Néha még álmomban is szántob-vetek. Elmosolyodik, felpattan a gépre s az „acélcsikó“ beáll a kévekazlak közé. Néhány perc múlva ömlik a búza, hordják. a szekerek. A kazal tövében Batta Gusztáv DISZ fiatal, a kenyércsata egyik hőse számolgat, hogyan lehetne felemel" ni a gép teljesítményét . . . , Juhász Erzsébet 17 éves traktorista lány segédvezetőként dolgozik Batta Gusztáv mellett. Fürgeségéről ismeri mindenki, de jó munkájáról is nap'nap után szó esik. — Örülök, hogy traktorista lehetek — mondja. — Eleinte szokatlan volt, de most már nem tudnék megválni a géptől. Sokat kell még tanulnom. ★ xpiatal és jó munkát végez. Szerelő-®- még nem érintette a gépét. Min" den javítást maga végez. — Képes éjszaka is dolgozni — így beszélnek Gyárfás József DISZ fiatalról, aki alig 18 éves, s most a bükkábrányi „Petőfi“ termelőcsoport földjén csépel. Napi tervét átlag 130 százalékra teljesíti. Hajnali 3 órakor kezdi a munkát és este 9—10 óráig dolgozik. Legutóbb két nap alatt 260 mázsát csépelt el. Figyelmes, körültekintő, minden rendellenességet észrevesz, még az ellenőrt is se- giti munkájában. Gyárfás József örömmel beszél terveiről. — A cséplés után vontatóképző iskolára megyek. Nagyon szeretem a gépeket. — mondja. — De már rohan is az elevátorhoz, megnézi, nem gyült-e fel a szalma. Sok fiatal dolgozik a bükkábrányi „Petőfi“ tszcs földjén, ahol egész DISZ brigád működik. Szeretik őket az idősebbek, nagy segítséget; nyújtanak nekik a mun" kában. Az ellenőr, az etető, még a bri" gádvezető is DISZ'fiatal, aki a hatalmas közös szérűn 3 cséplőgépének munkáját irányítja. \ + A mint az öreg Krizsán János bácsi szekérre rakná a súlyos zsákokat, ott terem Barta Imre és Kovács Gyula DISZ-fiata!. Segítenek neki. — De lelkesek vagytok fiaim — mondja boldogan. — Már nem is hagv" játok dolgozni az öreget? — Németh László csoporttag válaszol Krizsán bácsinak: — Hagyja csak őket János bácsi. Uj emberek ők .. . Rákosi elvtárs ifjúsága . . •< {Szegedi Lászlód Több cséplőgépe! kell adni a bogácsiaknak Bogács község dolgozó parasztjai a cséplés gyors elvégzésével és a gabona- beadás azonnali teljesítésével harcolnak, hogy községük megnyerje a versenyt Szomolya községgel szemben. A község termelőszövetkezete és a dolgozó parasztok befejezték az aratást, gyors ütemben halad a gabonabeadás. Eddig mér 250 mázsa terményt adtak be a dolgozó parasztok. A községben 50 népnevelő végez jó felvilágosító munkát, A bogácsi dolgozó parasztok, de még az iskolák úttörői i,s megértették miért fontos minden szem gabona gyors betakarítása. Az iskolák úttörő csapatai minden kalászt összegyűjtenek a termelőszövetkezeti . csoport és az egyénileg dolgozók földjéről. Súlyosan hátráltatja a versenyt, hogy a mezőkövesdi járási tanács mindössze egy cséplőgépet küldött a faluba, holott a községnek legalább 3 cséplőgép kellene, mert már 120 kazal áll készen a csép- lésre. Ha nem kapunk sürgősen több cséplőgépet, könnyen lemaradhatunk a versenyben. A községben jól halad a tarlóháatási és másodvetési munka is. Eró'södik a szövetkezeti . mozgalom. A termelőcsoportba nap, mint nap több család kéri felvételét. Eddig 20 család 130 hold földdel lépett a nagyüzemi gazdálkodás útjára. A község dolgozó parasztjai rájöttek, hogy a paraszti fel- emelkedés egyetlen biztos záloga a szövetkezeti gazdálkodás. Meggyőződtek erről, mert a községben és a szomszédos Szomolyán a termelőcsoport példamutatóan dolgozik és jó eredményeket ér el. Bogács dolgozó parasztjai ígérik, hogy még nagyobb lendülettel dolgoznak és teljesítik kötelezettségüket. MOGYORÓSI LÁSZLÓ