Észak-Magyarország, 1952. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-13 / 163. szám

Vfea&raap, 1952 júBus IS ÉSZAKMAGYARORSZÁG 3 Felsővadászon és Iná-ncson a löldmüvesszövetkezet vezetősége nem készült fel a terménybegyüjtésre. A terményraktárakat nem hozták rendbe, nem tisztították ki. A szövetkezet vezetősége a legsürgősebben hozza helyre a súlyos mulasztást! • Az egerlövői „Május 1“ termelőszövetkezetben már elcsépelték az ősziárpát, nyomban teljesítették terménybeadási kötelezettségüket. 250 mázsa árpát szállítottak a földművesszövetkezet terményraktárába * A mezönyárádi tanácselnök kijelentette: „Még nem lehet aratni a búzát, ki kell várni az érési időt." A tanácselnök — ahelyett, hogy mozgósított volna a viaszérésben való aratásra — hátráltatta az aratás gyors elvégzését. Javítsa ki azon­nal hibáját, kövessen el mindent az aratás meggyorsítására! A mezőkövesdi községi tanács július 11-én táviratban jelen tette a megyei tanács mezőgazdasági osztályának, hogy a községben megkezd­ték a búza aratását. A TISZALUCl „VÖRÖS HAJNAL“ TERMELŐSZÖVETKEZET igen szép teljesítéssel dicsekedhetik Nyakas Olesz\a Ká­roly és Farkas László etető, Kovács Bálint zsákoló, Drakos János és Héfró Gusztáv kazalrakó. Élenjárnak a nők •>: Kalmár Ilona \ivevágő, Csáti San- dómé és özv. Du\ai Imréné töre\es. /öldjén lúgnak a gépek. Ömlik a zsákokba az élet — az új gabona. Boldogan, lelkesen dolgoznak a ,.Kossuth“ növény, termelési brigád tagjai. Kedden és szerdán 210 mázsa őszi- árpát csépeltek kú Első napi teljesítményük 108 százalék volt. Vetter János gépkezelő és Pocetnyik Dániel brigádve­zető irányításával hajnali 1 órától este 8-ig folyik a munka. S' az (lag termése van a szövetkezetnek■ A mázsán egvre sokasodnak a zsű- kok. Ba\a János szövetkezeti elnök elégedetten látja. Hogy jó! fizetett a föld — őszi árpából 15 mázsás átlagot értek el. Ahogy a törvény előírja és ahogyan hálájuk, öntudatuk diktálja, az első gabonát rögtön beadták ál­lamnak. 8 fellobogózott szekéren ünnepélyesen beszállították előírásait teljesitesere. ÚTIÖRÖK! lalászgyiijtéssel jaruijafoit hozzá a béíearatás síimhez! A gazdag termésért folyó harcban minden szem gabona, minden egyes kalász értéket jelent a nép államának. Megyénk több községében a peda­gógusok eredményes munkát végez­tek, mozgósították az úttörő pajtá­sokat a kalászgyiijtésre. Első helyre kerültek Ináncs község úttörői. 25 úttörő pajtás eddig 57 kg kalászt gyűjtött össze a felgerebfyézett tar­lókról. A szép munkáért dicséretet érdemelnek. Hernádszentandris úttörői is lel* kés, jó munkát végeztek. Ongaújfalu úttörő pajtásai szintén kivonultak, egy nap alatt 30 kg kalászt vittek a cséplőgéphez. Onga község úttörői csatlakoztak a nemes kezdeményezés­hez, 24 kg kalászt gyűjtöttek eddig össze. Pedagógusaink mozgósítsák az is­kolák úttörőit a kalászgyüjtésre. TJt* toraink örömmel végzik a kalász- gyűjtést, csak fel kell hívni figyel­müket erre a megtisztelő, nagy-jelen­tőségű feladatra, meg kell szervezni munkájukat. Mezőkövesden nem 11-én, hanem már 8-án folyt a búza aratásai A helyi tanács ne kullogjon az események után, hanem vezesse az ara­tási csatát. Ilyen „gyors“ értesülésekkel azonban nem fogja tudni meg­valósítani ezt a feladatát! • A mezőcsátt járásban mozgó-boltokat szerveztek a földmüvesszö- vetkezetek. A mozgó-boltok aratás közben keresik fel a dolgozókat. A tlszatarjánl mozgóbolt már 500 forint értékű árut adott eL A keselyühalmi állami gazdaságban naponta 1000 forint értékű árut vásárolnak a dolgo­zók, sört, cukrot, kaszafenőkövet, ételeket és dohányárut. Kövessék a földmüvesszövetkezetek mindenütt a jó kezdeményezést! A sárospataki járás tört az élre a megyei aratási versenyben As aratási versenyben a járások kö­zötti sorrend megváltozott. Élretört a sárospataki járás, megelőzte a szerencsi járást is. Változatlanul súlyos az ózdi ts putnoki járás lemaradása. A sorrend most a következő: 1. sárospataki járás 2. szerencsi 3. mezőkövesdi 4. mezőcsáti 6. abaujszántői 7. sátoraljaújhelyi 8. szikszói 9. miskolci 10. edelényi 11. enesi járás 12. Miskolc város 13. ózdi 14. putnoki járás. Holdankint 15 mázsa 80 kg. ősziárpát takarított be a tolcsvat „Harcos“ tszcs A sátoraljaújhelyi járásban a ter­melőcsoportok közül a karcaai „Dó- a" halad az élen az aratásban. Ahogy egy-egy táblán befejezik az aratást nyomban elvégzik a tarló­hántást és a másodvetést. 30 holdon rövid tenyészidejű kukoricát vetettek el. A csoport tagjai közül kiváló pél­dát mutatnak Jánoskovics József üzemi párttitkár. Fodor András és K. Nagy Sándomé brigádvezetök, — az ősziárpa aratásában 180 százalékot értek el. A tolcsvai „Harcos" termelőcso­port őszlárpából 15 mázsa 80 kg átlagtermést takarított be. A zalkodl „Kossuth" ősziárpája egy-egy holdon 14 mázsát hozott. A járás községei közül Alsóregme- cen halad legjobban a munka. Ez a község tavaly élenjárt az aratásban, a mezőgazdasági állandó bizottság jő felvilágosító munkája eredményeként a község dolgozói megfogadták, hogy az idén is elsők lesznek. Biztosítsa az aratógépek teljes kihasználását a esobádi gépállomás ! Három aratógépe van a esobádi gépállomásnak. Amikor a tervet elké­szítették, öt géppel számoltak, de két gépet — egyiket a megyei gépjavító műhely hibájából — nem kaptak meg. Annál inkább kötelessége hát a gép­állomás vezetőségének, hogy biztosítsa a meglévő gépek teljes kihasználását, eleget tegyen szerződéses kötelezettsé­gének, gyorsan learassa 11 termelő- csoport bő termését­Ezideig azonban a gépállomás nem tett eléget kötelezettségének. Már az aratás első napjnibnn megkésett, lég­ióként azért, mert ara tógépeinek ki­használása rendkívül gyenge. Igen komoly hibák okozzák a gép­állomás lemaradását. — Főleg műszaki vonalon mutat­koznak hiányosságaink —- ismeri el T’arnksó Gyula elv társ igazgatóhelyet­tes. A tervszerű Irányítás hiányzik legjobban. Pelsőci elvtárs fögépész rosszul szer. vez.l meg munkáját, maga szaladgál minden után, nem mozgatja a körzeti szerelőket. Ha bíráljuk, megsértődik, pedig sürgősen változtatni kell a hely. zeten, nem akarunk végleg lemaradni. A három arátógép teljesítménye jó­val a tervelőírás alatt van. Sebő Károly és Tímár Miklós gépe kezdte még elsőnek a múlt hét pénte­kén az aratást. Inánoson learattak 3. azután vasárnap Kiskinizsen 2 hold ősziárpát. A gép hétfőn '3 holdat ara­tott Halmaion, azután visszament Kis* kihlzsre 1 hold ősziárpa learatására. Srerdén Felsődohszán 24 holdat, csü­törtökön 11 holdat vágott le. összesen eddig 48 holdat aratott. Viszonylag még ez a gép dolgozott legjobban, pe­dig most csütörtökön kardántengelytö- rés miatt 2 óra kiesése is volt. A má­sik gép — Kovács Géza és Novák Apollónia kezelésében — szerdán kezd. te Kiskinizsen az aratást. Idevágott 9 hold ősziárpát, aztán átment Halmai­ra ahol a „Kossuth” tszcs földjén csütörtökön 5 hold búzát aratott. Az alacsony teljesítmény oka szintén a gépkiesés volt. Két nap alatt ez az aratógép 14 hol­dat vágott le, előírásának mindössze 50 százalékát. Sok kiesése volt a harmadik arató- gépnek is, amelyet Ivánkó Ferenc és Iínnecsni Emil vezet. Hétfőn kezdték Forrón a munkát, 5 hold ősziúrpát arattak le, aztán csütörtökig leálltak, — belenyugodtak abba, hogy -„nincs aratni való". Ezt persze nem ellenőriz­ték és így • két drága nap esett ki a munkából. Csütörtökön alig dolgozlak valamit, el­törött a kötöző tűklomelő tárcsája. — Tartalék nem volt, ol kellett menni érte IMósgyŐrbe. Emiatt Is hatalmas kiesésük volt, a gépállomás vezetősége nem is tudja, mennyi ennek a gépnek eddigi teljesítése Baraksó elvtárs a sorozatos géptö­rést azzal akarja mentegetni, hogy — szerinte — n megyei javítóműhely ha­nyagul végezte az egyik gép helyreáll!, fását. — Mi gondosan végeztük a javítást — hangoztatja — azokkal n gépekkel, amelyeket mi hoztunk rendije, keve­sebb baj van. Teen káros azonban, hogy egyik gépünknek nincsenek gumi kerekei. Tavaly nyáron elvltefte a já­rási tanács, felhasználta személy­autójához és most használhatatlan eu_ miknt adott vissza. Az aratógépet kö­ves utón nem lehet szállítani, vontató­ra kell rakni és vinni egvik határból a másikba. Ez lassítja a munkát, amellett vontató nem Is áll mindig rendelkezésre és így a gépet sokszor vaskerekén szállítjuk a munkahelyre. Mivel kényes a szerkezet és az Ilyen utón rázódik, könnyebben következik be a törés. Bizonyos hogy a járási tanács sú- Ivos hiháf követett el. amelyről a fe­lelősöknek számot is kell adniok de a esobádi gépállomás lemaradásának más okai is vannak. Nem gondoskod­tak idejében alkatrészek tartalékolásá­ról Igen laza a munkafegyelem. Pénteken délben Novák Apollónia és Juhász Ilona Halmnj községben ott­hagyta gépét és elment ebédelni a gépállomásra. Hogy a gépkiesési időt csökkentse. Bacsó elvtárs, a gépállo­más agronóninsn iilt fel a gépre és ve­zette mindaddig, amíg a Sép vezetői vissza nem érkeztek. Igen súlyos fegyelemsértés ez.j amelyért azonban a gépállomás veze­tősége is felelős. Nem szervezte meg az ara tógépvezetők élelem ellátását. —• Egyetlen tszcs-vel som állapodott meg arról, hogy rendes ellátást adjon a gépvezetőktiek. Más formában is megmutatkozik ti lazaság a vezetők között. A gépállo­más igazgatója, Marczis Ferenc elv­társ éppen az aratás idején kétnapos szabadságot vett ki, de annak lejárta után sem jött vissza. Sem az üzemi pártszervezet, sem a szakszervezet nem lépett fel a fegyelem kérdését ilyen tör­hetetlen liberalizmussal kezelő vezető­séggel szemben. A tervszerűtlen vezetés következmé­nyei nyilvánulnak meg abban is, hogy eyeneék n tarlóhántáxl eredmények. —, összesen csak 18 hold ősziárpa tar­lóját forgatják meg. holott 18 erőgép áll rendelkezésre. Természetesen, ha nem végzik el Idejében a talajiminkát, elkésnpk a másodvetéssel is. Eddig csupán 16 holdat vetettek be másod- magvakkal Hasonlóan - veszélyesen késnek a esépléssel is A cséplési mun­ka mindössze Tnáncson. Halmajon, Kiskinizsen és Rósonysápberencseú in­dult meg. Haladéktalanul meg kell gyorsíta­nak a munkái- a esobádi gépállomás dolgozóinak. Használják ki teljes mér. tékhen a gépeket, bnzzák be a leggyor. sabhan a lemaradást Erezzék át igen nagv felelősségüket zz új kenyér gyors betakarításában! 7Uyomban aratás után megkezdődik a tarlóhántás. Barta Dezső és Novák 1T Teréz, a taktaharkányi gépállomás dolgozói végzik a tarlóhántást és a másodvetést. Az egyik táblába köles, a másikba csillagfürt került, ez utóbbit xöldtrágyának használják fel. 1/ ét aratógép vágja a búzát a szövetkezet földjén. Id. Takács Sándor gép" keseló üzemzavar nélkül dolgozik. Gépét nagv -szeretettel ápolja, mun­kamódszerét vele együtt dolgozó fiának átadja. Példát mutat a munkában. Vasárnap is dolgozik. Elsőnek vásárolt koreai bélyeget, jó munkával, forint, jaival is egyaránt kifejezi együttérzését a mi szabadságunkért is harcoló hős koreai nép iránt. Vállalta, hogy az Alkotmány Napjáig tervéit 120 százalékra teljesíti. Helyes — és nagyon szükséges — lenne, hogy Nagy György, a másik aratógép vezetője, tanuljon tőle, kiküszöbölje a gyakori üzemzavart, amelyek miatt teljesítménye nagyon alacsony. ÍMiskolci Fényképész Szövetkezet, Erdédi János felvételei.), .

Next

/
Oldalképek
Tartalom