Észak-Magyarország, 1952. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-01 / 152. szám

A párt felvilágosító munkája a tömegek között Horváth Márton elvtárs beszámolója a Központi Vezetőség ülésén A Központi Vezetőség ülésén tartott beszámoló elején Horváth Márton elv. társ a szocializmus építésében elért eredményeinkről beszélt, hangsúlyozva: legjelentősebb győzelmünk a dolgozó nép öntudatának fejlődése. Népünk öntudatának fejlődésében döntő része van pártunk felvilágosító munkájának; lendületesebb, állandóbb, gazdagabban érvelő és erősebben a termelés felé forduló agitációnknak. E kedvező fejlődés azonban nem ál­talános. Pártunk gyakorlata azt bizo­nyítja, hogy pártszervezeteink és párt. bizottságaink elég jelentős része még mindig nem ismerte fel eléggé az agi­táció döntő jelentőségét a tömegek nevelésében és mozgósításában —. noha pártunk határozatainak egész sora hangsúlyozza ezt. .— Ml magyarázza — folytatta Horváth elv tára — szembetűnő ered­ményeink mellett is agiláclónk gyen­geségét? Először: az önclégültségi az eredményeken való megpihenés­Sok pártfunkcionáriusunk úgy gon. dolkozik, hogy a pártvezetés jó politi­kája, a helyes párt- és állami intézke­dések, eddig megszerzett tekintélyünk bizonyos értelemben önmagukért agi­tálnak. Pártbizottságaink gyakran túl egyoldalúan támaszkodnak arra, hogy pártánk politikája, államunk intézke­dései „önmagukért beszélnek“. Ter­mészetesen helyes, ha minderre tá­maszkodnak, de nem helyes, ha mind­ez megnyugvásban, az eredményekkel való megelégedésben, a helyi politikai tömegmunka lebecsülésében nyilvánul meg. Ellenkezőleg: a párt tekintélye és a jó politikája, a tömegek jó han. gulata és odaadó hűsége nem ürügy a pihenésre, hanem ok az erősebb moz­gósításra, a nagyobb feladatok válla­lására és alaposabb elvégzésére. A tömsgfel világosi tó munka lebe­csülésének másik oka a párt mono. pólhelyzetével kapcsolatos. Vannak, akik ügy képzelik, Hogy a hatalmon lévő osztály és párt száméra nincs olyan jelentősége a meggyőzés és tö- megmosgósítás erőfeszítéseinek, mint a hatalomért vívott harc szakaszában. Mi sem bizonyítja jobban az ilyen nézetek elterjedtségét, mint agitációs munkánk fejlődése, jobban mondva hullámzása az elmúlt hét év alatt­Azokban az években, amikor kés­hegyig menő harcban álltunk a nyíl­tan támadó ellenséggel, amikor a parlamenti többség a burzsoáziáé volt, amikor a parasztságért naponta har­colnunk kelle.t a kisgazdapárti dema­gógiával, a munkásosztályon belüli be. folyásunkért naponta meg kellett kiiz- dentink a szp:láldewflju’ác'á..:al ak.. kor nem kellett magyarázni párttag­ságunknak, szervezeteinknek a felvilá­gosító munka életbevágó jelentőségé*. Akkor világos volt minden kommunis­ta előtt: ha nem mi nyerjük meg a tömegeket, akkor az ellenség nyerheti meg. De ha a kérdés másképpen is áll ma, a lényeg ugyanaz maradt. Az el­lenséget szétvertük. A tömegeket meg­nyertük pártunk és politikánk számá­ra, Kivívott győzelmeinket nem fordít, hatja visszájára semmi más, csak, ha karbatesszük kezünket, ha megpihe­nünk habárainkon, ha nem látjuk to­vábbra is elsőrendű harci és napi fel­adatunknak és kötelességünknek a tö­megek megnyerését és mozgósítását. Az önhittség, az elbizakodottság és az ebből folyó opportunizmus az ellenség szövetségesévé válik. Megakadályozza erőfölényünk kihasználását, a veresé­get szenvedett ellenség megsemmisí­tését. Az éles politikai és ideológiai harc eltompulásához, gyakorlatias, ad­minisztratív rendszabályokkal való helyettesítéséhez vezet és egyértelmű az ellenséges ideológiákkal vívott ak­tív harcról való lemondással. A politikai nevelőmunka lebecsülésé­nek, a megnyugvás hangulatának egyik legsúlyosabb következménye: az ellenséggel vívott harc és az éberség gyengülése. A szociáldemokratizmusról Általános jelenség a szociáldemo- kratizmus veszélyességének lebecsü­lése. Sokan elintézettnek vélik a kér­dést azzal, hogy nyílt szociáldemo­krata szervezetekbe nem ütközünk többé. Tudnunk kell: ha küzdenünk keli egyes munkásrétegek elmaradott­ságával, ha fontos harci kérdésként vetjük fel a munka- és bérfegyelem ügyét, ha a munkaverseny itt-ott for. málissá válik, ha felüti fejét a dema­gógia. ha ellenséges kártevő munkába ütközünk üzemeinkben — akkor nem­csak általában „polgári maradványok, kai“, hanem konkrétan szociáldemo­krata ideológiával, esetleg szervezett szociáldemokrata tevékenységgel ál. lünk szemben. Üzemeinkben ma is akadnak olyanok, akik tudatosan, vagy öntudatlanul szociáldemokrata nézeteket hangoztatnak és -„utánpót­lást“ kapnak a munkásosztályba be­áramló deklasszált elemektől és az új munkások legelmaradottabb rétegei­ből. A legteljesebb mértékben idő­szerű, amit Rákosi elvtárs a szociál. demokrácia leleplezéséről mondott már a DISZ-kongresszuson. Rendsze­resen meg kell mutatnunk a szociál­demokrácia áruló magatartását az ősz. tálybarc legkiélezettebb történelmi szakaszaiban: az 1914—18-as impe­rialista háború ügynökei, az 1919-es proletárforradalom orgyilkosai, Horthy fehérterrorjának segédcsapatai, 1945 után a reakció álcázott szövetségesei, akiknek veszélyességét különösen fo. kozta, hogy a munkásosztályon belül vetették meg lábukat. Meg kell mu­tatnunk mai nemzetközi szerepüket az imperializmus támogatásában, Mindezt elsősorban az ifjúság szá­mára, amely alig ismeri tevékenysé­güket, a volt szociáldemokrata mun­kások számára, akiknek a szociálde. mokratlzmus elleni élesebb ideológiai harc testvéri segítséget jelent a kom­munista ideológia és öntudat megszi­lárdításához. Ennek az ideológiai harcnak ugyanakkor számottevő napi gyakorlati jelentősége is van. Alátá­masztja harcunkat a szociáldemokra- tizmus helyi, üzemi aknamunkája el­len, amely fegyelmezetlenségre, bér­es táppénzesalásra uszít, rémhíreket terjeszt, de ha kell, szabotál is. ön­elégültségünk miatt és éberségünk hi­ánya következtében nem egy helyen tapasztalható bizonyos szociáldemo­krata tömörülés olyan budapesti és vidéki nagyüzemekben, amelyekben a fordulat éve előtt erős szervezeteik voltak­Az ilyen üzemekben a terv gyenge teljesítése, a, magas selejtszázalék, egyes rétegek politikai magatartása arra enged következtetni, hogy egyik­másikban Iszonyára szervezett ellensé­ges szoedem tevékenység folyik. A szo- riáldernokratizmus elvi és gyakorlati leküzdése a kapitalizmus befolyása el­len vívott harcunk legfontosabb fel­adata üzemeinkben. A klerikális reakcióról Nem kisebb hiba, hogy párt. és ál­lami szervezeteink elhanyagolják a klerikális reakció elleni harcot és újra tért hódítanak az egyházi reakció ,,ár­talmatlanságáról“ szóló illúziók. A Mindszenty. és Grősz-per, a Wall Street és a Vatikán magyarországi megbizottaira mért csapások persze az ellenség számára súlyos vereséget je­lentettek, az egyházak és az állam kö­zött létrejött megegyezések persze né­pi demokratikus rendszerünk erejét bi­zonyítják és kétségtelen "eredmény a papi békemozgalom erősödése is, de mindez még nem jogosít arra, hogy most már azt higgyük: Mindszenty és Grősz embereiből, a tegnapi farkasok, bői mára ártalmatlan bárányok lettek. Megengedhetetlen, hogy pártfunkció, náriusaink és tagságunk egy része el­feledkezik Központi Vezetőségünk 1950 június 1-i határozatáról és op­portunizmust tanúsít az osztályharc­nak ezen a frontján. Tarthatatlan ál­lapot, hogy egyes helyeken pártfunk­cionáriusok résztvesznek egyházi meg­nyilvánulásokon. Hogyan neveli népét, hogyan végzi majd pártmunkáját, amelynek elvá­laszthatatlan része a klerikális reakció elleni harc, aki saját gyermekének ne­velésébe olyanoknak enged beleszó- lást, akik a lelki terror minden esz­közét felhasználják arra, hogy szem­befordítsák a gyerekeket az állammal, az iskolával, a tanulással és nem utolsó sorban a kommunista szülők­kel is! A mi elvtársainkat gyakran megté­veszti az, hogy az egyházi reakció, amely Mindszenty és Grősz példájá­ból megtanulta, hogy a mai erőviszo­nyok mellett merev ellenállással első­sorban ő jár pórul — taktikát változ­tatott és kényszerűségből részben y,de­mokratának“ álcázza magát A mi ál­láspontunk mindig is az volt, hogy a fekete reakció leleplezése mellett támogatni kell a béke ügyéhez és az államhoz hű papokat és bizonyos ke­retek között be is kell vonni őket a békemozgalomba, bár ugyanakkor óva­kodni kell a politikai vagy vallási te­vékenységükkel kapcsolatos illúziók­tól A klerikális reakció módszerei rend­kívül változatosak, méltóak az alkal­mazkodás és szemforgató s évezredes jezsuita hagyományaihoz. Fel kell szá­molnunk r.z egyházi reakció állítóla­gos „békés" szándékaival kapcsolatos hamis elképzeléseket. Rendszeres pro­pagandamunkával világossá kell ten­ni a párton belii1 azt a százéves marxi megállapítást, hogy a vallás ópium a népnek. Funkcionáriusaink­tól, öntudatosabb párttagjainktól meg kelj követelni, hogy ezen a téren is egyénileg is mutassanak példát a párttagság egészének, sőt ezt párt. szerű formában számon is kell kérni azoktól, akik erről megfeledkeznek, akik résztvesznek (vagy máskép se­gédkeznek) egyházi rendezvényeken-, vagy gyermekeiket hittanra járatják. Figyelmeztetni kell párttagjainkat is a helyes kommunista magatartásra, s ahol szükséges, alapos nevelő, felvi­lágosító munkával segíteni kell őket abban, hogy a kommunista párttaghoz méltatlan vallásos elmaradottságot le. kfizdjék magukban. Nem kisebb akti. vitást kell kifejtenünk a kevésbé öntu­datos eleinek, a pártonkívüli hívők tömegei közt. Nem szabad megengedni, hogy elhalványuljon az az éles fény, amelyet Grősz és cinkosainak leleple­zése a klerikális reakció földalatti, sötét tevékenységére vetett és sokkal tervszerűbben és intenzívebben kell felhasználni a népnevelő munkában ennek a pernek a tanulságait- Tovább kell szélesíteni az előadásos termé­szettudományos és világnézeti felvilá­gosító munkát. Különös figyelmet kell fordítani olyan politikailag és gazda­ságilag fontos rétegre, mint a bá- nyászság — a nők jelentős töme­geire és az ifjúságra, amely a kleriká­lis reakció erkölcs- és fegyeiemrontó tevékenységének központjában áll. A kulákok aknamunkájáról Az opportunizmus egyik legsúlyo­sabb megnyilvánulási formája az a megengedhetetlen liberalizmus, ame­lyet faltisi párt- és tanácsszerveink nagy része a kuldkokkai szemben ta­núsít. A falusi osztályliare első vona­lában harcoló elvtársaink gyakran éppen a fő ellenséget tévesztik szem elől. Megfeledkeznek arról, hogy ma Magyarországon a kizsákmányoló osz­tályok legerősebb ős utolsó képviselője a kulákANem nevezhető másnak, mint az osztályérzék eltompuldsának az a gyakorlat, hogy gyakran a kulák be­adási terheit hárítják át a dolgozó parasztok vallóira, ahelyett, hogy ér­vényt szereznének államunk rendelke­zéseinek, amelyek tudvalevőleg a dol­gozó parasztot védik a hutákkal szem­ben és nem megfordítva. A sertésbe­adási kötelezettség elszámoltatása so­rán a hátralékban lévő kulákok közül országosan mindössze 10 százaléknál történt igénybevétel. Miközben egyes tanácsaink a ku­kkokkal különbékét kötnek, a hiányt jogtalanul kivetik a dolgozó parasz­tokra, Vájjon tudják-e egyes falusi párt-’és tanácsszerveink, hogy az ilyen „vedd, ahol éred“ begyűjtéssel a párt helyes paraszti osztálypolitikáját he­lyettesítik észrevétlenül ellenséges ősz. tálypolitikával? A tények azt bizonyít­ják, hogy tanácsszerveink a kulákok nagy részére nem vetettek ki hízott- sertés beadási kötelezettséget a félévi külön kivetés keretében. Nem követe­lik meg a földjüknek megfelelő szá­mú állat tartását és eltűrik, hogy a kulákok az állatállomány lecsökkenté­sével szabotálják beadási kötelezettsé­güket. Fel kell vetni elvtársak: mi azi alap­ja az ilyeu rothadt opportunista ma­gatartásnak? Az éberség és az osz- tályérzék eltompulása és sok esetben címborálás az ellenséggel. Fel kell lépni a falusi felvilágosító munkában a kulák veszélyességének lebecsülésé­vel, a „szétvert ellenség" hangulatával szemben. Fel kell tárni a falu népe előtt a mai meghunyászkodó kulák múltbeli tevékenységét- Meg kell szó­laltatni azokat, akiket közvetlenül ki­zsákmányolt, volt cselédeit, napszá­mosokat, igakölcsönvevőket. Ä falusi agitáclóban a kulákságot nemcsak sze­mély szerint, hanem mint ellenséges osztályt is le kell leplezni, amely a nagybirtok-rendszer utóvédje, az im­perialisták háborús terveinek szövetsé­gese. Háború árán szeretné vissza­nyerni régi kizsákmányoló szerepét a nagybirtok-rendszerrel, a csendőrter­rorral, a dolgozó parasztok nyomorá­val együtt. A kulák „passzivitása“ — ha ugyan ezt az elbujást passzivitás­nak lehet nevezni — csapda-, amely, lyel a dolgozó parasztságot akarja megtéveszteni. A törvény teljes szigo­rával kell lesújtani a feketevágó, adó­csaló, a beadást és a föidmegművelést szabotáló, a rémhírterjesztő, a szövet­kezetbe csalárd módon befurakodó kulákra. Az egészségvédelem kérdéseiről Az osztályérdek eltompulása nem csupán a falusi osztályharc, hanem az Ipar területén is jelentkezik. Egyre gyakrabban találkozunk különösen ál lami- és szakszervezeti funkcionáriu­soknál olyan jobboldali opportuniz­mussal, amely nem keres ,,elvl“ alátá. masztást, de annál sűrűbben jelentke­zik a napi munka gyakorlatában, n dolgozók irányában tanúsított lélekte­len, bürokratikus magatartásban, _kii Ionosén a munkavédelmi intézkedések bűnös elhanyagolásában. Hasonló nem­törődömség mutatkozik a túlóráztatá­sok területén. A munkások pihenési jogának egyik legdurvább megsértése, ha az igazgatók nem biztosítják a dolgozóknak a heti rendszeres szabad­napot. Mindez nem egyéb, mint a dolgo­zóknak a kollektív szerződésre, a mun­ka biztonságára, a pihenésre vonatko­zó elemi jogainak semmibevétele. Nem kis számban aksdnak egyébként be­csületes, munkássorból kikerült elvár, saink, akik az igazgatói és minisz­tériumi íróasztalok mellett nem csu­pán új munkakörükhöz szükséges szaktudást igyekeztek elsajátítani, ha. nem rájuk tapadt valami a régi igaz. gntól és minisztériumi hivatalok fölé. nyes, a dolgozókat lebecsülő, a mun. kasok életbiztonságát és jogait sem- mtbevevő szelleméből. Vannak szak. szervezeti funkcionáriusok, akikre mintha ráragadt volna valami a végi szakszervezeti vezetők — enyhén szól i va — bürokratikus magatartásából. Az MDP Központi Vezetőségének ülése A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1052 június 27-én és 28-án ülést tartott. Az ülés napirendje a kővetkező volt: 1. A párt felvilágosító munkája a tömegek között (előadó Horváth Márton elvtárs), 2. A párt munkája az Ifjúság között (előadó Farkas Mihály elvtárs). A Központi Vezetőség beható vita után, melyben Rákosi Mátyás elvtárs Is felszólalt, mindkét beszámoló politikai Irányvonalát egyhangú­lag jóváhagyta. Az ilyen elvtársakat alaposan fel kell ébreszteni. Az az igazgató, aki az Ü- B, és gyakran a pártszervezet hall. atólagos jóváhagyásával elsősorban munkások biztonságát szolgáló ki­adásokon takarékoskodik, az pazarol a dolgozók életével és egészségével és nem méltó arra, hogy a proletár- diktatúra idején igazgató legyen. Az ilyen eljárás nemcsak bűnös, hanem ostoba is. Miféle „takarékosság“ az, ha ennek következtében sok munkanap esik ki és munkabér helyett táppénz- fizetés terheli az államot. Nem vélet­len, hogy Komló egyszerre „vezet“ a munkavédelem bűnös elhanyagolásá­ban és a terv nemteljesítésében. A munkavédelem elhanyagolása, a ter­melésre is káros túlóráztatás, a törvé­nyes pihenőnapok semmibevétele, a szállások, üzemi konyhák; az elemi hi­giénia elhanyagolása egyúttal a mun­kásosztálytól való elszakadás tünetei az ilyen jelenségekért felelős funkcio­náriusok részéről- E jelenségek termé­szetesen nem általánosak, de eléggé elterjedtek ahhoz, hogy a lélektelen bürokratizmus visszataszító megnyil­vánulását lássuk bennük, amely ellen felvilágosító munkánkban is fel kell vennünk a harcot. A vezetés színvonalához 'A tömegek meggyőzésének legkirí. vóbb hiányossága, amely szorosan összefügg az ellenség elleni harc gyengülésével és agitációnk elkényel­mesedésével, az, hogy pártbizottsá­gaink nagy részénél a tömegmozgó. sítéis és politikai nevelőmunka helyett az állami feladatok Icőzvetlen végzése kerül előtérbe­Ez a hiányosság olyan jelentőségű, hogy nemcsak a tömegmunkát, hanem az egész helyi pártvezetés jó kialakí­tását akadályozza. Számos pártszer. vünk és szervezetünk munkájában a meggyőzés helyett az adminisztrálás jellemzi a vezetést. Legtöbbször nem lehet különbséget tenni a megyei és járási pártbizottság, továbbá a megyei és járási végre­hajtó bizottság határozatai között az egyes kormányintézkedésekkel kapcso­latban : operatív állami feladatok fel­sorolását tartalmazza mindkettő. A pártellenőrzés gyakran elveszti párt­jellegét és összekeveredik az állami ellenőrzés feladataival. Mindez természetesen nem azí je­lenti, hogy pártbizottságaink távolabb kerüljenek az állami, termelési felada­toktól. Pártszerveink felelősek a meg­felelő állami szervek munkájáért is. irányító és ellenőrző munkájuk teljes kibontakozásához jobban meg kell ta­nulnunk, hogy pártbizottságaink az állam feladatait az állam szerveivel végeztessék el. Á tanácsok fiatal szer­vek és fejlődésünkkel összefüggően' megvannak még a koalíció idejéből maradt „mindenes munkának“ marad­ványai pártunk gyakorlatában: ez egyik oka, hogy nem egy területen a párt még mindig az állam helyett próbál dolgozni. Másrészt azért 's vonzzák pártbizottságainkat az ilyen „állami módszerek", mert adminisz­tratív jellegüknél fogva könnyebb fel. adatnak tűnnek, mint a helyes politi­kai irányítás és az állami feladatok politikai tömegmunkával történő alá­támasztása. Különösen szembetűnő az adminisztratív rendszabályok mögé húzódás a fegyelem megszilárdítása, vagy a beadás kérdéseinél. A tömegmozgósitő politikai munka megjavításához emeint bel] a helyi vezetés színvonalát. Központi Vezető­ségünk országos irányítást ad, tehát a kérdéseket általában országos ér­vénnyel veti fel. Pártbizottságaink munkáját fenyegeti az a veszély: ha az átfogó érvénnyel felvetett célok a pártbizottságok határozataiban is ugyanígy jelennek meg, akkor az át­fogó — az általánossá válik, egyszerű ismétlés lesz. Pártbizottságaink gyak­ran a postás szerepét játsszák, mert a hely! politikai tömegmunka kidolgo­zása helyett a „levitel ütemtervét“ ha­tározzák el­Súlyosbítja ezt a hibát, hogy a KV agit-prop osztálya nem nyújt megfe­lelő segítséget. Mi magunk is gyak­ran megelégedtünk a megtárgyalás és ‘ovábbítás ilyen formális „ü‘emtervé­vel“. ahelyett, hogv tapasztalatok fel­hozásával és átadásával, a határoza­tok politikai lényegének mélyebb ma­gyarázatával segítenénk emelni a he- lyi politikai tömegmunka színvonalé Itt említem meg hogy nem sok eredményt értünk el Révai elvtárs által a kongresszuson oly élesen bí­rált „funkcionárius zsargon“ leküzdése terén. Ha tisztán stilus kérdése lenne ákkor is jelentőséget kellene ennek tulaldonítani. De itt többről van szó: az Ilyen nyakatekert, magyartalan, a népnek érthetetlen bürokratikus tol­vajnyelv hürokratiku.s gondolkodás- módot tükröz és sehol sem pusztít annyit, mint a tömegek közt végzett felvilágosító munkában. A nyelv és a stílus könnyítse — és ne nehezítse pártunk politikájának népszerűsítését a tömegek között. A politikai tömegmunka lebecsülése következtében pártbizottságaink jóré­sze nem nagyon tudja, mit kezdjen a tömegszervezetekkel. Nem ismerik fel, hogy a párt monopólhelyzetéből nem a tömegszervezetek jelentőségének csökkenése, hanem fokozódása követ­kezik. Termelésünk emelkedésével együtt a szakszervezetek tagszáma természetesen sokkal nagyobb ütem­ben növekszik, mint pártunk taglét­száma. Ugyanez vonatkozik a DISZ-re is, amelynek transzmissziós feladatai nemesupán az ifjúság nevelésének egy. re nagyobb jelentősége miatt növek­szenek, hanem a fontos párthatározat folytán, mely huszonnégy évig a fia­talságot túlnyomórészt a DISZ szer­vezeteire bízza. A baj gyökere ott van, hogy aki nem akarja a tömegeket naponta meg­győzni és mozgósítani, az nem érzi szükségét a transzmissziónak sem. Vegyünk egy-két példát: A szak- szervezetek joggal kapnak kritikát a mnnkaversenyben mutatott passzivitá­suk miatt, de melyik pártbizottság volt az, amely a saját területén biz­tosította volna a helyi szakszervezeti szervek számára az őket megillető el­sődleges szerepet a munkaversenyben? Joggal kritizáljuk a szakszervezeteket; hogy nem foglalkoznak eléggé a mun­kásvédelemmel, a kollektív szerződé, sek betartásával. De pártbizottságaink nem azt tartották-e inkább a dolgok rendjének, hogy a szakszervezett funkcionáriusok mindenben aktívak le­gyenek, csak éppen elemi szakszerve. zeti feladataik elvégzésében nem? Ha jobbra-baira való elhajlások tapasz­talhatók a szakszervezeteknél, ez nem csupán a szakszervezeti vezetés, ha­nem a pártbizottságok politikai mun­káját is vádolja, mely nem ismeri íel; hogy nagymértékben a tömegszerveze­tek mozgósításán múlik, hogy milyen széles tömegeket tud átfogni népnevelő munkánk. Pártbizottságaink munkájának felso­rolt hiányosságai távolról sem általá­nosak. Számos példa van arra, nogy pártbizottságaink magassz tervszerű felvilágosító m ják meg a meggyőzés és ósítás feladatait- Helyet luk azonban, hogy itt a 1 zetőség ülésén teljes nyc sősorban a hibákra Irányítsuk a fi­gyelmet. Népnevelőmunkánk feladatairól X tömegek felvilágosításának: és meggyőzésének hiányosságai annál tűrhetetlenebbek, mert a szocializmus építésének olyan feladataihoz érkez­tünk, amikor nem elégedhetünk meg a szocialista öntudat, magatartás, fegye­lem mai színvonalával, sem a mun­kásság, sem a parasztság, sem az ér­telmiség körében. Gsak úgy tarthatjuk és fokozhatjuk a szocializmus építésé­nek ütemét, ha a szocialista munkafe­gyelem visszaszorítja üzemeinkből és mezőgazdasági termelésűnk szocialista szektoraiból a fegyelmezetlenség pol­gári örökségét; ha emeljük az állam­polgári fegyelmet egész népűnkben: ha fokozzuk ipari és mezőgazdasági termelésünkben az új technika elsajá­títását, s ha mindezt alátámasztjuk a. marxizrhus-lerUnizmus világnézetének elmélyítésével népünkben. A megnyugvás, az önelégültség, sőt gyakran az opportunizmus hibáival terhelt politikai munkával a tömegne­velés feladatait elvégezni nem lehet. Meg nem hátráló harcos és szívós iö. megmunkára van szükség, amelyben megtalálja a maga napi harci felada­tát minden egyes párttag és tagjelölt, sőt a pártunk mögé sorakozó rokon- szenvezők óriási tömege is. Politikai nevelőmül)kánk színvona­lát és állandóságát mindenekelőtt az­zal biztosítjuk, hogy mozgósítjuk és harcbavlsszük a tömegeket a If- kon­gresszus határozatainak megvalósítá­sáért. Töraegfelvilágositó munkánk feladatait megszabja: a felemelt ötéves terv; a falu szocialista átalakítása; az éleződő nemzetközi helyzet, amely a békeharc, a hazaszeretet és az állam­polgári helytállás fokozását elsőrendű feladat'á teszi. Vegyük sorra a népnevelőmunka el­sorolt feladatait. Az ötéves terv végrehajtása egyértelmű a szocializmus szilárd alapjainak megépí­tésével hazánkban, lobban meg kell vilá­gítanunk az idei. döntő tervéi főcélját; ez az alapanvagbázis, vagyis a szén-, vas', olaj- és vülamosenergia-termelés hiszélc- sí'ése, továbbá a gépgyártás fokozása. Ebben az évben vas- és acéltermelésünk megközelíti az eredeti ötéves terv teljes előirányzatát. Nyeravas-, aeél- ts henge- reltacél-termelésünk már ebben az évben eléri a háború előtti termelés 220—225 százalékát. Most végezzük azokat a nagy beruházásokat, amelyek biztosítják az \

Next

/
Oldalképek
Tartalom