Észak-Magyarország, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-21 / 144. szám

4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Szombat, 1052. Jftnhi# SÍ. Harcos lendületet adtak a minta-tanácsülések dolgozó parasztságunk aratási és begyűjtési munkájának A most folyó községi tanácsülések során járáaonkint egy-egy minta, tanácsülést tartoltak, amelyre a szomszédos községek tanácsvezetöit is meghívták, hogy ezzel elősegítsék a. tanácsok munkájának javítását. Igen jól sikerüli a minta tanácsülés a miskolci járásban Sajószentpéteren •— ahoi a minta tanácsülést megrendezték — a ta­nácstagokon kívül közel 300 érdek­lődő dolgozó és nyolc község végre­hajtóbizottságának elnöke és titkára jelent meg. A tanácsülésen Kardos Sándor vb elnök és Jekkel Béla vb titkár be­számolója után 32 felszólalás hang­zott el. Lakatos József I. típusú termelőszövetkezeti csoport tag ara­tási, Balogh Lajos 12 holdas közép­paraszt beadási versenyre hívta Sajó. szentpéter dolgozó parasztságát, Ze- lena Bertalan középparaszt és Szőke Gusztáv I. típusú tszcs tag nyomban csatlakozott felhívásához. Dargai László íöldmüvesszövetke- zeti ügyvezető bejelentette, hogy aratáskor mozgó bolt fogja járni a határt és a dolgozóknak ételt, hűsítő italokat szállít A terményraktárakat már kitisztították, fertőtlenítették. Sólyom István párttitkár és Nagy Béla igazgató a gépállomás munká­járól számolt be: az állomás félévi tervét június 1-ig 73 százalékos üzemanyagfogyasztás mellett 132 százalékra teljesítette. Megjutalmaz­ták a legjobb dolgozókat, akik közül Kasza Béla 518, ifj. Bánóczki Károly 432 százalékra teljesítette tervét. Kasza Béla kijelentette, hogy szá­mára a legnagyobb jutalom az lenne, ha párttagjelölt lehetne. Vállalta, hogy 21 nap alatt 50 vagon tér. ményt csépel el és versenyre hívta a megye összes traktoristáit. Nagy Béla elvtárs a szendröi gép. állomást hívta ki versenyre. Sándor József elvtárs üveggyári párttitkár a község fejlődésével fog­lalkozva javasolta, tegyenek előter­jesztést Sajószentpéter 10 ezer lako­son felüli községgé nyilvánítása és ennek megfelelő tanácsapparátus en. gedélyezése érdekében. Sólyom Jó­zsef üveggyári DISZ-titkár vállalta, hogy a DISZ-tagok felkeresik a be­gyűjtésben lemaradókat. Értékes javaslatok hangzottak el és egyesek a kérdések elhanyagolása miatt bírálták a végrehajtóbizottsá­got. A tanácsülés követelte Duclos elv­társ szabadonbocsátását. Végül el­határozták, hogy az aratási, behor- dási, cséplési. másodvatési és tarló- hántási munkákat határidő előtt egy nappal elvégzik és versenyre hívják ki Hernádnémeti községet. Első fél­évi begyüitési tervüket június 25-ig 100 százalékban teljesítik, termény- begyűjtési versenyre hívják ki Put- nokot. Első félévi pénzügyi tervüket június 30-ig 110 százalékban teljesí­tik. Minden állandó bizottsági tag mellé három aktívát szerveznek be. A minta tanácsülésen szerzett jó tapasztalatokat a többi község, maga a miskolci járási tanács is alkal­mazni fogja. Élénk és lelkes volt a tanácsülés Berzéken, a község dolgozói olyan nagy érdeklődést tanúsítottak, hogy nem is fértek be mindannyian a te­rembe. A beszámoló után egymásután hangzottak el a tartalmas hozzászó­lások. Spitzmüller János 9 holdas ta­nácstag vállalta, hogy az aratási munkát 8 nap helyett 5 nap alatt, a többi munkát pedig egy nappal a határidő előtt végzi el. Versenyre hívta Üveges Lukács dolgozó papasz. töt. Javasolta, hogy a soronkövetkező munkaszakaszt nevezzék „béke mű­szaknak“ és ez csak okkor fejeződ­jék be, amikor minden egyes dol­gozó teljesítette kötelezettségét, az aratás, behordás. cséplés. tarlóhán­tás, másodvetés és terménybegyüjtés vonalán. A javaslat ot'a tanács lelkesedéssel elfogadta és megállapította, hogy milyen ütemben fogiák elvégezni a sorra kerülő feladatokat. Ezek nagy részét közösen fogják elvégezni. A mezőcsátí járásban Tiszatarjánban tartottak minta ta­nácsülést. Balogh Ferenc vb. elnök a párt- és tömegszervezetekkel kar­öltve g'ondosan készítette elő a ta­nácsülést, amelyen a tanácstagok 93 százaléka és 527 érdeklődő jelent meg. 15 értékes hozzászólás hangzott el, a tanácstagok egészséges kezdemé­nyezéseket terjesztettek az ülés elé. A tanácsülés után a szomszédos községek tanácsainak vezetőivel ta­pasztalatcsere értekezletet tartottak. Hangoztatták ezen, hogy a szerzett tapasztalatokat hasznositani kell an­nál inkább, mert a tanácsülések jó megszervezésében megyénk verseny, ben áll Szabolcs-Szatmár megyével. Ugyanakkor, amikor a tiszatarjáni minta tanácsülés sikeres volt. a iá- rás más községeiben a tanácsülés előkészítésére nem fordítottak kellő gondot. Tiszakesziben a tanácstagok. nak csak 64 százaléka jelent meg és a 3 ezer lakost számláló községből csak 23 érdeklődőt vonzott a tanács­ülés. Rossz munkát végzett az előkészítésnél Igrici és Ernőd ta­nácsának vb. elnöke és vb. titkára is. Igriciben a tanácstagok 53, Ernődön 63 százaléka jelent meg csupán, A ricsei járásban Semjén községben tartottak sikeres minta tanácsülést, 250 dolgozó pa­raszt résztvételével. A tanácsülésen több versenykihívás hangzott el a begyűjtés meggyorsítására. K. Sípos Ferenc dolgozó paraszt vállalta, hogy az 1952—53. év első negyedében kö­telező sertésbeadását augusztus 20-ra, az alkotmány ünnepére telje­síti. Cs. Sipos Bertalan pedig bejelen­tette, hogy augusztus 1-re eleget tesz egészévi tojásbeadásának, D. Sípos Albert a község dolgozö parasztságát aratási és cséplési ver­senyre hívta ki s vállalta, hogy a nö­vényápolást határidő előtt 10 nappal befejezi. A község tanácsa a járás összes községeit hívta ki sertés- beadási versenyre. VADVIZORSZAG (Magyar színes természettudományi film bemutatója Miskolcon) /Ír. Homoki-Nagy István Kossuth- díjax termószetkulató mesterien ren­dezett és fényképezett színes termé­szettudományi filmét mutatták be Miskolcon a kertmozi megnyitásán. A lenyűgözően szép, érdekes és tanulsá­gos film valósággal meghódította a két előadáson megjelent többezer dol­gozót a természettudományi filmek számára, amelyek iránt eddig nem mutatkozott kellő érdeklődés. A „Vadvízország“ olyan világot tár fel, amely számunkra általában isme­retlen és nehezen közelíthető meg olyan közvetlenül, mint ahogy ezt a hét hónapi gondos munkával, végtelen türelemmel összeállított film bemu­tatja. A Szeged közelében fekvő, szi­kes földek közé ékelt Fehértó állami­lag védett állatvilágának, madarainak, emlős állatainak, kétéltűinek, halai. nak és más vízi lényeinek élete. a létért folytatott harca elevenedik meg előttünk rendkívül érdekes, sokszor izgalmas bonyodalmakkal. Elképzelhet­jük, milyen hosszas megfigyelésre, mennyi körültekintésre, óvatosságra és türelemre volt szükség, hogy a rende­ző-operatőr ennek az Állatvilágnak életét végigkísérhesse felvevőgépérel. Hirtelenében meg sem. tudnák mon­dani, hányféle vizimadár — talán 50 féle is — tanyázik a fehértói termé­szetvédelmi területen, közöttük olyan ritka fajták, amelyeknek csak néhány példánya él hazánkban. Először csodá­latoson szép ruhájuk színpompája, ke­cses. különös formájuk, röptűk külön­bözősége, egyiknél-másiknál a gázlóiéra jellemző bosszú lábak, a hosszú csőr- szigonyok, másoknál a. villogó, különös fényű szemek ragadják meg figyel­münket Majd tanul vagyunk a létért, a fajfenntartásért folyó örök harcuk­nak, a fészekrakástól a madd,rf lak ezer veszedelem között való felneve­léséig, szárnyra keléséig, — addig, amíg ezek a; vándormadarak ősszel el­vonulnak dél felé melegebb tálakra. Lehetetlen mepilletődés nélkül néz­nünk, amikor a még pihés, gyámolta­lan madárfiakat életveszedelemmel fe­nyegető görény előtt a madáranya sé­rültet. nyomorékot színlelve táncol, illegett magát, hogy magára terelte az ellenség figyelmét és ezalatt a madár­apa időt nyerhessen, hogy a csibéket biztosabb helyre hívogassa. Izgalmas események peregnek, amikor a, görény ismét rablókalandra indul. Már-már utoléri a menekülő kis madarakat, de megjelenik az ellenség ellensége, a ha­talmas sas, rácsap a madarak üldözé­se közben minden óvatosságról elfeled­kező görényre, amely a vaskarmok között összeroppan. Feledhetetlen je­lenet a kiterjesztett szárnyakkal két és félméter szélesen lebegő réti sas tá­madása a víz felszínén gyanútlanul úszkáló hatalmas pontyra, majd a ,,ma­darak királyának“ hallakomája és utána a tó vizében való fürdőzése. Szinte embermódra lép be a sas a se­kély vízbe, hogy aztán tollgatyás lá­bával mind mélyebbre ereszkedjék, mint aki próbálja, nem veszélyes-e a víz mélysége. Végül félig belemerülve megmeríti két hatalmas szárnyát is és kijön a partra szorítkozni, Nem ke­vésbé lenyűgöző a nádirigó család tragédiája, a csaló tojásrabló és a ma­ga tojását idegen fészekbe csempésző kak.uk alattomossága. Szinte mesefilm, dekoratív szereplő­jének tűnik a pazar színpompás, kü­lönös bóbitája, feketenyakú vöcsök, „Vadvízország“ halainak egyik vesze­delmes ellensége, „aki“ a víz alatt a jól irányított nyíl biztosságával csap a fenéken meghúzódó harcsára. Vesze­delmes ellensége a halnak a víz alatt ügyesen mozgó vidra is. Látunk sün- disznó családot „malacaival“, látjuk a nádi róka zsákmányszerző módsze­rét és látjuk számos különös, növény- szerű vízi állat és ragadozó növény életmódját. Az ősz beálltával útra készülnek a vándormadarak csapatai és egy na­pon elindulnak, nekivágnak a nagy útnak. Készülődésük úgy hat, mint valami komoly megbeszélés, amelyen az utazás részleteit tárgyalják meg- Egy őszi napnyugta, utolsó aranylő sugaraival együtt eltávozik „Vadvíz­ország“ utolsó vándormadár csapa­ta is. A felejthetetlen szép film kísérő­zenéiét Farkas Ferenc Kossuth-díjas és Vaszy Viktor szerezte. A zene mindvégig hangulatosan festi alá a filmen lejátszódó történéseket. A film, tájfelvételei festőiek, önmagukban, i* * külön művészi élményt nyújtanak, (hb) HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálatot tarl Mis­kolc: Kossuth, Széchenyi utca, Mali- novszkij utca 2. sz. Ujdiósgyőr: Marx Károly utca 38. Hejőcsaba: Csabavezér ut 68. szám. Ma Diósgyőrött a Hegyalja u. 1. szám alalti gyógyszertár tart éjszakai szolgá­latot. , IDŐJÁRÁS Felhőátvonulások, sokfelé eső, zivatar. Időnkint élénk szél. A meleg mérséklő­dik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére szombat reggel: 14—17, délben nyugaton 21—24. keleten 24—27 fok között. — Ezen a nyáron a bolgár városokban és községekben többszáz pionirtábor és klub nyílik meg. Többszázezer pionír és középiskolai diák tölti majd a nyári szün­időt a táborokban és klubokban. Első al­kalommal létesítenek nyári pionirtáboro- kat ö falvakban. Csupán a kolarovgrádi körzetben 32 tábort létesítenek pionírok és középiskolai hallgatók részére. Szófiá­ban 49 tábort és 28 klubot szerveznek kő. zépiskolások számára. — A Komán Népköztársaságban nagy gondot fordítanak arra. hogy az iskolá­sok gyakorlati utón is elsaiátíthassák a növény- és állattan ismereteit E cél­ból az iskolák mellett tanulmányi kert létesült a közelmúltban Popestí községben. Ez a kezdeményezés Aurora Dán természetrajztanárnő nevéhez fű­ződik. A tanulók állandóan új növé­nyekkel és állatokkal gazdagítják a kertet. — Külföldi és a Nemzetiségi Szótá­rak Kiadóvállalata Moszkvában 150.000 példányban kiadta az orosz nyelv egy­kötetes szótárát, a szótár Szergej Ozse- gov professzor szerkesztésében készült és a modern orosz irodalmi nyelv 52.000 sza­vát tartalmazza. A szótárban sok olyan új szó is szerepel, amely az utóbbi évek során ment át a közhasználatba. _ A7j „VJ SZŐ", Szlovákia Kom. munista Pártjának napilapja közli, hogy Komáromban állandó magyar- nyelvű színház kezdi meg működé­sét. Az új színház műrészegyüttese a szlovákiai magyar színjátszó-cso­portok legtehetségesebb tagjaiból alakul meg. A lap ezzel kapcsolat­ban hangsúlyozza, hogy a komáromi magyarnyelvű színház megnyitása a sztálini nemzetiségi politika újabb eredménye. Párthírek A MISKOLCI VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE. Értesüljük a politikai gazdaságtant kö­zépfokon tanulmányozó elvtársakat, hogy június 21-én. szombaton délután 2 órakor pótkonferenciát tartunk számukra a Párt- oktatás Házában. Értesítjük az összes alap szervezeti tjt. kár elvtársat, hogy június 23-án, hétfőn délután 5 órakor titkári értekezletet tar­tunk Szemere u. 15. sz. alatt. * Előadás: június 24-én, kedden dél­után 5 órakor ,,A nemzeti jövedelem ala­kulása Magyarországon" címmel. Előadó: Varga Zoltán elvtárs. Üzemi titkárok, műszaki értelmiségiek, szakszervezeti tit­károk, valamint a megyei és városi tanács ipari osztályának munkatársai számára. SS miskolci vegyíanyag- nagykereskedelmi vállalat július 1, 2, 3-án leltározás miatt zárva tart. Ezen idő alatt az árukiadás szünetel Az Északmagyarország pénteki postájában K. Szabó Sándor (Mis­kolc) levele az MSZT értékes könyv- kiállításáról szól. Miskolezi Csaba (Sárospatak) a tanítóképzőben tar­tott záróvizsgáról tudósítja szerkesz­tőségünket. Pogány István (Putnok) közli, hogyan készültek az évzáró vizsgára a putnoki technikum nö­vendékei. Szikora Béla (ózdi Kohá­szati Üzemek) az Alkotmány Napjá­ra tett felajánlások teljesítéséről ír. Mihalik Józsefné (Miskolc) a sertés, hizlaló vállalat dolgozóinak versenyé­ről tájékoztat. Baditz Pál (Miskolc) a járások sertésbegyüjtési eredmé­nyeit ismerteti. Orosz Károly (Szik­szó) az első félévi begyűjtés eredmé­nyeiről értesít. Nagy Istvánné (Kesz- nyéten) a mezőgazdasági munkák állásáról tájékoztat, özv. Varga Sán. dome (Rudabánya) az MNDSZ helyi szervezetének munkájáról ir. Toper, ezer Györgyné (Miskolc) üdülési él­ményeit írja meg. A Kertész Lajos (Mezőkeresztes), Jenei Jolán (Miskolc), Kerekes elv­társ (Léh), Orosz János (Mezőzom- bor), Holli János (Szerencs), Szalad, nya Ferencné (Miskolc) és Bánlaki elvtárs (Mályi) levelében foglaltakat megvizsgáljuk. Jelentős események a szombati nap sportműsorában Ma, szombaton reggel 9 órakor ünnepé­lyes keretek között nyitják meg a nép­kerti kézilabda kispályán az országos elődöntő mérkőzések küzdelmeit. A nyitó után kerül sor az országos elődöntő első fordulójára, amelyen a női csoportbon a Miskolci Építők, a férfiak mezőnyében pedig a Di. Vasas csapatai játszanak El­lenfeleik a Bp. Kinizsi. Budakalász. Egri Vörös Meteor női. illetve Bp. Vasas Elektromos. Budakalász. Egri Haladas férfi csapatok lesznek. Az elődöntő második fordulóját szom­baton délután fél 4 órai kezdettel ugyan­ott rendezik meg. Igen érdekes és iz­galmas küzdelmet hoz valószínűleg a ké­zilabda bajnokság elődöntőjének minden mérkőzése. * Szombaton délután 3 órai kezdettel a Miskolci Lokomotív rendezésében bonyo­lítják le a lillafüredi tavon az országos hosszútávú. kajak verseny számait, ame­lyen az ország legjobb kajakosai állnak rajthoz. A több mint háromszáz versenyző küzdelme igen szép sportot igér. lő eredményeket hozott a „Munkaerőtartalékok a békéért* sportverseny a borsodi területen Á ..Munkaerőtartalékok a békéért" sportversenyekre való felkészülés, valamint az MTSE országos elnöksége által — a sportfejlesztési terv teljesítésének meg­gyorsítására kiírt ..Békevándordíj" ver­seny hatalmas lendületet adott a borsodi iparitanuló sportkörök munkájának is. A felkészülés során kimagasló eredmények születtek különösen az MHK terv telje­sítésében. a pálya építésben, a társadal­mi játékvezető edző-képzésben, az ipari- tanulók tanulmányi színvonalának foko­zásában és a sportolók minősítésében. Az MHK munkában kiemelkedik: a perecesi vájártanuló iskola sportköre. amely jún. 1-ig 155 7 százalékra, az MTSK. amely 128.6 százalékra és a diósgyőri MTSK, amely 95.2 százalékra teljesítette 1952. évi MHK tervéi. A ..Rékevándordíjért" folyó harcban fejezték be a sportkörök a játékvezetői és segédoktai-ó-képzés első szakaszát is, 54 iparitanuló és MTH dolgozó telt sikeres vizsgát, köztük 3 leány. Az ózdi sportkör tagjai gyönyörű sporttelepet építelek iskoláink udvarán, de pályákat* építettek Diósgyőrben. Pere­cesen és Somsályon is. A sokirányú képzés, az iparitanulók tö­meges részvéle az MHK-ban és a sport­köri bajnokságokban természetesen nem maradt eredmény nélkül az MTSE. 1952. évi országos bajnokságain sem. Az a 600 fiatal iparitanuló, aki a bor­sodi terület MTSE sportolóit képviselte a ,,Munkaerőtartalékok a békéért" sport­ünnepségein és az országos bajnokságo­kon. dicséretesen megállta a helyét a be­mutató gúla és fabotpVakorlátokban és a versenypontok szerzésében is. A fabotgimnasztikában és a gulabemu- tatöbon résztvevő Diósgyőr. Pereces. Sa­jószentpéter. Ózd. Miskolc. Nyíregyháza. Debrecen. Eger és Gyöngyös több mint 400 fiatalja fegyelmezettségével és felké­szültségével segítette elő a ,,Munkaerő - tartalékok a békéért" országos sikerű sportünnepségeit. A borsodi terület atlétái a tavalyi 3 atlétikai bajnoksággal szemben az idén 13 verseny számban szerezték meg a büsz­ke bajnoki címet és ezenkívül számos második és harmadik helyezést értek el. Ökölvívásban az idén is a legjobb vidé­ki területnek bizonyult Borsod, két ifjú­sági és három felnőtt országos bajnok­sággal. hat második és két harmadik he­lyezésével. Kitűnő az eredmény kosárlabdában is, ahol Diósgyőr a férfi. Ózd pedig a női bajnokságot szerezte meg. Az alapos felkészülés igen nagy feladat megoldása elé állította a borsodi terület vezetőségét és sporlolóit egyaránt. Az eredmények bizonyítják, hogy jó mun­kát végeztek. Ezt még értékesebbé teszi. hogy a munka lázában sem feledkeztek meg a sportkörök az OTSB felhívásáról, amely felszólítja a sportolókat a fémgyűjtésbe való bekapcsolódásra. Az iparitanulók nagy lelkesedéssel kapcsolták össze ..Békevándordíj" versenyét a fémgyüjté- si versennyel. Szakosztályaik edzés után külön brigádokat alakítva járták az üze­meket, lelkeket és udvarokat, hogy minél több fémhulladék összegyűjtésével erő­sítsék népgazdaságunkat. Kiemelkedő eredményt ért el és ezzel a fémgyüjtési versenyt meg is nyerte a diősgyőrvasgyári 2. sz. sportkör. mely­nek sportolói 5845 mázsa fémet gyűjtöt­tek és raktak vagonokra. Kiemelkedik a miskolci 131-es sport­kör 1136 mázsás és a perecesi 134-es sz. sportkör 250 mázsás gyűjtése. Az eddig hiányosan beérkezeti jelentések alapján a borsodi területen 7577 mázsa 14 kg. fémhulladékot gyüjiöttek össze a Munka- erőtartalék sportolói. A ..Békevándordíjat" nem borsodi sportkör nyerte. Ez rámutatott az ered­mények mellett a hiányosságokra is. Fo­kozni kell az egyes sportágak, így a röp­labda. torna és úszás tömegsport jellegét, emelni az atlétika és ökölvívás színvo­nalát. A borsodi terület elsősorban azért nem lehetett az ország legjobb területe, mert a sportkörök az elért eredményekről nem tájékoztatták írásban sem a területi el­nökséget, sem az országos központot. Tizedrendű feladatnak tekintették és te­kintik ma is az elért eredmények jelen­tését. Ez természetesen az értékelésnél bosszulja meg magát. Azért végzett — az egyébként igen jó eredménye mellett is - - utolsók között Diósgyőr sportköre, mert vezetője Demes elvtárs elmulasztotta megküldeni értékelő jelen lését az orszá­gos elnökségnek. Az elért eredmények köteleznek ben­nünket a meglévő hiányosságok sürgős felszámolására, munkánk további javítá­sára. Arra törekszünk, hogy ..Élterület1 * legyen az MTSE borsodi területe. TÁLAS BARNA borsodi lerületj elnök b. A mozik mii nova t BÉKE. Június 19—22: Vihar Grúziában. I. rész. Kezdés: fél 6 és S/4 8 őrá. vasárnap tél 4. 3/4 6 és 8 óra. KOSSUTH. Június —25: Eladó lány. Kezdés* 6 és negyed 9 óra. vasárnap 4 negved 2 és fél 9 óra FÁKLYA. Június 21—22: Barát és el- lenseg. Kezdés: fél 6, fél 8, vasárnap fél 4..kor is. KERT MOZGO. június 21. Dalolva szép az élet. Kezdés 8 óra. HEJŐCSABA. Június 21—22; Ruszlán és Ludmilla. Kezdés: 8. vasárnap 6 és 8 órakor. A Fűszer és Édességkereskedel- mi Vállalat a megye területén lévő fiókjaiban június 28, 30 án és július 1-én leltárt tart. A lel­tár tartama alatt az áru kiadása és a liszt utalványozása szünetel. ÉSZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának napilapja Felelős szerkesztő* Sárközi Andor, Felelős kiadó: Harmati Sándor. Szerkesztőség: Miskolc. Széchenyi u. S0. Telefonszámok: ipán levelezés és sport­rovat: 13-31: pár* rovat, me^őp-nzdasági, kultúr-közigazgatási rovat* 17-37; szer­kesztők: 23-65. • Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenm n 30 Telefon: 28-61. Posta fiók* 146. Borsodmegyei Nyomdaipari Vállalat Miskolc. Felelős vezető: S/endrőf Imréné. Apr ALLAST NYER Szakképzett rádiókezelőt és hangos híradó bemon­dót és egy címfestőt ke­resünk azonnali belépés­re. 43/2. Építőipari Vál­lalat Miskolc. Szentpéteri kapu. 675 Normást, vagy techni­kust azonnalra felvesz a miskolci gázgyár. 690 Diákok jelentkezhetnek nyári munkára a Mis­kolci Cementáruipari Vál­lalatnál Miskolc. József Attila u. 23. 680 A sátoraljaújhelyi hús­ipari vállalat főkönyvelőt keres Jelentkezni lehet Miskolc. megyei tanács vb. ipari osztály. 691 ó h i r d e t é A háztartás minden ágában jártas idősebb nőt felveszek. Hejőcsaba, Középszer u. 6. 2017 Gépész-leebníkiist kere­sünk művezetőnek. Je­lentkezés VAFÉM repü­lőtér. 706 Bérelszámoló statiszti­kust és gépkocsivezetőt azonnal felvesz a patyo­lat vállalat. Sztálin u. 40. 700 Miinkakönyvvel rendel­kező férfi szakmunkáso­kat és segédmunkásokat azonnal felveszünk. Bor- 'sndvidókí Gépgvár. 681 ’*■/< »B.A Egyedülálló dolgozó nő bútorozott szobát ke­res. Címet a kiadóba kér. 695 s e k ADAS VET El. Kifogástalan 100-as ..Túra" Csepel motorke­rékpár eladó. Martintelep Gvadányi u. 6. Oláh. 1981 Jókarban lévő zongorát (esetleg jazz zongorát) ke­resünk megvételre. Ter­mén yf or galmi vállalat. Városháztér 9. sz. 696 ELVESZETT Elvesztettem Gergely Imre névre szóló igazol- vánvaimat. Kérem a meg­találót. hogy az igazol­ványt a benne levő cím­re jutalom ellenében ad­ja le. 2025

Next

/
Oldalképek
Tartalom