Észak-Magyarország, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-19 / 142. szám

A koiszali üzemek pártcseportijízaiinlasnak feladatai az augusztus 20-i versenyen Irta: GYÁRFÁS JANOS A MÁSODIK NEGYEDÉVI TERV TÚLTELJESÍTÉSÉÉRT! fl diósgyőri Martinban befelezte második negyedévi tervét Szabó Károly olvasztár bngadja Hyugat-Németország dolgozói további egységes harci akciókat követelnek az Adenauer-kormány megbuktatására Válság a bonni kormánykoalíción belül A többi hengerész brigád is ha. sonlő szép eredményeket ért el. A finomhengermű 141 tonnás vállalását 17-ig 226 százalékra teljesítette. Az üzem műszaki vezetői a rúd­acél hengerléséhez új technológiai el­járást dolgoztak ki. A finomsoroza­ton áttértek a műgyanta csapágya­zásra. Ez elősegíti a méretek pontos betartását, a kieső idők csökkentését, a minőség javítását. A szovjet hengerekkel nagy munkasikereket érnek ei a borsodnádasdí gyár dolgozói A Borsodnádasdí Lemezgyárban az első negyedévben a tervteljesítés leg- nagyobb akadálya volt a nagyszámú hengertörés. A múlt héten 24 szovjet henger érkezett a gyárba. Az új hengerekkel már az első napon ki­váló eredményt értek el. Kurtán Ig­nác brigádja 3.8, Bratkó János bri­gádja 2 tonnával szárnyalta túl napi előirányzatát. Csuhaj Sándor bri­gádja — amely szintén az új henger­rel dolgozott — 16-án 117, 17-én 136 8 százalékos teljesítményt ért el. Sallai János brigádja 112, Érsek Zoltán brigádja 108 százalékra telje­sítette napi tervét. , A dolgozók kijelentették: azzal fe­jezik ki hálájukat a Szovjetunió segítségéért, hogy túlteljesítik augusztus 20-1 vállalásukat. a német népnek a békéért és az egységért folytatott harcában. Ridgway pestistábornok hétfőn Nyugat-Német- országba érkezik Ridgway pestistábornok hétfőn Nyugat-Németországba érkezik a* Adenauer kormány ujrafegyverzési intézkedéseinek felülvizsgálatára, A „Neues Deutschland“ Ridgway pestistábornok nyugatnémetországi útjával foglalkozva megjegyzi, hogy a nyugatnémet dolgozók a tömeg- gyilkos szörnyeteget ugyanolyan megvetéssel és izzó gyűlölettel fogad, ják majd, mint francia és olasz test­véreik. p ÁRTUNK II. KONGRESSZUSA határozatainak végrehajtásában, Sz ötéves terv sikeres megvalósításá­ban, a bákefrout magyarországi sza­kaszának erősítésében nagy jelentő­sége van a borsodi kohászati dolgozók munkájának, eredményeinek. A ki­zsákmányolás alól felszabadult bor­sodi kohászok szabad hazánkban egyre sikeresebben teljesítik a reájuk háruló feladatokat. Átérzik felelősségüket az ország építésében, népgazdaságunk fejlesztésében; megyénk kohászati üze­mei adják országunk nyersvastermelé- sének 100 százalékát, acél- és henge­rel tárd termelésének több mint 80 szá­zalékát, A borsodi kohászoknak egész dolgozó népünk javára végzett sikeres munkájáról tanúskodik az a lény, hogy 1938-hoz viszonyítva megkétsze­rezték az acélgyártást. Megyénk kohászati dolgozóit a több­termelésért vívott harcukban fűti a haza iránli szeretet s a népünk sza­badságára, szép életünkre, eredmé­nyeinkre törő ellenség elleni kérlelhe­tetlen gyűlölet. Ez hatotta őket át most, a napokban is, amikor küldöt­teik útján levéllel fordullak pártunk, népünk szeretett vezéréhez, Rákosi elvtárshoz. Leveliik megírására augusz­tus 20-nak közeledte serkentette őket, az az elhatározásuk, hogy méllóképen ünnepük meg Alkotmányunk Napja érfordulóját. A levélben méltatják a felszabadító nagy Szovjetuniótól ka­pott szakadatlan segítséget, köszönetét mondanak, pártunk és Rákosi elvtárs afyai gondoskodásáért, számbaveszik elért eredményeiket és feltárják a még meglévő hiányosságokat. Ezek alapján lelték meg országos jelentőségű válla­lásaikat, amelyeknek az a célja, hogy maradéktalanul teljesítsék és túlszár­nyalják ötéves tervünk döntő, harma­dik évének második és harmadik ne­gyedévi előirányzatát. Vállalásaik azoknak a fontos céloknak elérésére irányulnak, amelyeket az ezév ja­nuárjában megtarlott országos aktíva­értekezleten Rákosi és Gerö elvtárs megszabott számukra. /i VÁLLALÁSOKNÁL élenjártak a kommunisták — a fizikai és műszaki dolgozók köréből egyaránt. Megyénk kommunista kohászai példa­mutatóan teltek felajánlásokat az Al­kotmány Napja tiszteletére. Példájuk magával ragadta a pártonkívüll dol­gozók tömegeit. A kommunisták felajánlásaiban niegmutatkozolt a termelési egységen- kint működő pártcsoportokÁ párteso- portbizalmiak hatékony politikai mun­kája. A járási titkárok országos kon­ferenciáján Kovács István elvtárs többek közölt rámutatott arra: „A Pártesoport döntő feladata, hogy a munkacsoportban fellendítse a munka, versenyl.“ Ezt az útmutatást kohászati üzemeinkben a párlcsoportbizalmiak döntő többségé megértette és valóra- váltotta. Az ózdi finomhengerműben a középsornál dolgozó Kovács Gáspár elvtárs, bizalmi élenjárt a vállalás megtételében, az ő példáját követle a pártcsoport minden tagja s a munka- csoporthoz tartozó pártonkivüli dol­gozók. Hasonló példákat százával le­hetne felhozni, akár a diósgyőri, akár az ózdi, vagy a borsodnádasdí üzemek, bői. Megállapíthatjuk tehát, hogy párt- csoportbizalmiaink zöme az augusztus 20-i verseny elindításánál derekasan helytállt, jó példát mutatott. Termé­szetesen. minden vállalás annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, amennyi nyersvas, acél, vasúti sín, gép lesz belőle. A vállalás maga még nem győzelem — a győzelem nem is jön el magától, hogy úgy mondjuk „az ügyek rendes folyásától“. A győ­zelem — tanítja Sztálin elvtárs — so­ha nem jön el magától, — rendszerint úgy kell odavonszolni“. Ezt az egysze­rű, világos nagyjelentőségű útmuta­tást kell megszívlelniük a pártesoport. bizalmiaknak és most minden erejüket latba kell vetniük, hogy jó politikai munkával segítsék elő a vállalások teljesítését, sőt túlteljesítését. Ennek minden feliétele meg van, hiszen pártcsoportbizalminink többsége — áldozatkész, osztályához, pártjához hű elvtárs, akik fáradságot nem ki­méivé, önzetlenül, odaadóan, lelkese­déssel dolgoznak az alapszervezetektől kapott feladatok legjobb végrehajtá­sáért. Érzik a kitüntető megbízatásuk­kal járó felelősséget. Elsősorban a kommunista munkásokat és műszaki vezetőket kell mozgósítaniok a válla­lások példás, maradéktalan teljesítésé­re és túlszárnyalására — párttágjain, kát, akiknek öntudata nagyot nőtt, sokat fejlődött alkotó vágyak, készsé­gük nagy erőket rejl magában. Moz­gósítanak kell a pártonkivüli dolgo­zók tömegeit, akik önfeláhlozóan har­colnak a békefront magyar szakaszá­nak erősítésén. Az augusztus 20 tiszteletére tett felajánlások teljesítéséhez rendelkezés­re áll a nyersanyag, a korszerű gépek, a megfelelő szakemberek, a gyártási előírások, a fejlett technológia és fel­becsülhetetlen értékű segítséget nyúj­tanak a kincset érő, gazdag szovjet tapasztalatok. A Z AUGUSZTUS 20-1 verseny sl­^ kere, győzelme nagy mértékben függ a pártcsoportbizalmiak munká­jától, akik napról napra foglalkoznak a dolgozókkal, a kommunistákkal és a pái'tonkíviiliekkel egyaránt. Legyenek tudatában annak, hogy a Rákosi elv­társnak tett fogadalom kötelez, te­kintsék harci feladatuknak a felaján­lások teljesítését, amelyet az egész ország figyelemmel kisér. A vállalások teljesítésének és túl­teljesítésének biztosítása érdekében párfcsoportbizalmiainknak változtat­niuk kell a pártmunka formális, me­chanikus kiosztásán. A mechanikus el­osztás azt jelenti, hogy jobbára egy­két párttagnak adnak hosszabb időre szóló megbízatást — gazdaságfelelős, népnpvelőfelelős, sajtófelelős, slb. — a többiekkel és a pártonkívüliekkel azonban nem törődnek. Meg kell szün­tetni ezt a helytelen eljárást. A párt- munka nem tűr semmiféle sablont. A pártmunkának a szakadatlan előreha­ladási biztosító eleven, alkotó munká­nak kell lennie. A pártmunka kiosztásánál a műhely feladatait kell szere előtt tartani; mi a feladat ma és mi lesz holnap. A feladatok összegezését tartalmazza a Rákosi elvtárshoz intézett levél. A borsodi kohászok együttes felajánlása azokból a vállalásokból született meg, amelyeket az egyes dolgozók, brigá­dok, műhelyek, üzemrészek tettek. A járási titkárok országos konfe­renciáján Kovács elvtárs rámutatott: ,,A pártbizalmi megszervezi, hogy va­lamennyi párttag teljesítse és túltel­jesítse tervét és példás helytálláson keresztül is mozgósítsa a mellette dol­gozó pártonkívülieket feladataik el­végzésére“. Hogyan lehet mozgósítani a térvek, a vállalások végrehajtására és túlszárnyalására? Csakis úgy, hogy a pártcsoportbizalmiak az élet által fölvételt kérdéseket ragadják meg, a műhely problémáival foglalkoznak és azok megoldásához nyújtanak segítsé­get a pártmunka állandó élénkítésé­vel. színvonalának emelésével. Kohászati üzemeinkben fogaskerék módjára kapcsolódnak egymáshoz az egyes műveletek, munkafolyamatok. Az egyik üzem teljesítése sok tekintet­ben attól függ, milyen az együttmű­ködése a többi üzemmel. Ha tehát a helyzet megkívánja, az együttműködés érdekében tartsanak közös taggyűlése­ket, pártnapokat, közös népnevelő ér­tekezleteket, amelyeken megvitatják a közös problémákat. Következetesebben kell harcolni a legfejlettebb szovjet és a magyar munkamódszerek széleskörű alkalmazásáért. A Vorosin-, Nazarova. mozgalom, Amoszov elvtárs javaslatai, a gyorshengnrlés, a gépek jobb kihasz­nálása, a Gazda-, Loy-, Röder-. Deák­mozgalom mind nagyértékfl segítséget nyn.it a vállalások teljesítéséhez. Har­colni kell a grafikonszerinti terme­lésért, a technológiai fegyelem betar­tásáért — terjedjenek ki tehát a párt­megbízatások ezekre a feladatokra, vonjuk he azok megoldásába mind a párttagokat, mind a pártonkivüli dolgozókat­T EGYENEK BÁTRAK, kezdemé­J_J nyezőek, fogékonyak az új iránt pártcsoporlbizalmiaink nemcsak a ter­melés területén, hanem a pártépités- ben is. Legyenek élenjáró harcosai a Szervezeti Szabályzatban megszabott kötelességek teljesítésének. Forrjanak úgy össze csoportjuk tagjaival és a hozzája tartozó pártonkívüliekkel, mint Csohány Ferenc elvtárs. sztahánovista olvasztár, diósgyőri pártcsoporthízal- mi, aki minden héten rendszeresen összehívja csoportja tagjait és ezen­kívül is, ha bármi fontos feladat adó­dik; nyomban összehívja őket 5—IQ A Diósgyőri Kohászati Üzemek fi- nomhengerdéjeben Misloczki Sándor és Szoboszlai István ifi brigádjai között már hónapok óta nemes ve­télkedés folyik. Az első negyedévi terv befejezésekor a versenyből a Szoboszlai-brigád került ki győzte­sen. A második negyedév első hónap­jában a Mislocki-brigád lett az első. Májusban újból a Szoboszlai-brigád tört az élre, havi tervelőirányzatát 114.7 tonná'-al túlszárnyalta. Még nagyobb lendülettel folyik a verseny most az augusztus 20 tiszte­letére tett felajánlások megvalósítá­sa érdekében. A versenyben most ismét a Mislocki-brigád van az élen 120 tonna előnnyel. A nagykovácsmühelyben többen befejezték második negyedévi tervü­ket. Csontos István sztahánovista elökovácsoló brigádja 36 tonnával túlteljesítette már második negyed­évi tervét. Jáborcsik Imre tengely- kovácsolő brigádja 20, Lengyel Gyu­la fazonkovácsoló brigádja 16 tonná­val szárnyalta túl június havi eddig esedékes tervét. HÉDERVARI ANDRÁS - » üzemi tudósító. ózdon eddig a finomhengermü dol­gozói érték el a legjobb eredménye­ket. Már négy hengerész brigád tel­jesítette túl második negyedévi ter­vét. A Nagymarci-brigád a június­ffiszakrajna-Vesztfália közüzemi dolgozóinak százhetven küldöttje ér­tekezletet tartott Düsseldorfban. Az értekezleten hozott határozat eluta­sítja. a bonni különszerződést és a munkásellenes üzemi szabályzatot, amelyet az Adenauer-kormány az amerikai és német nagytőkések uta­sítására készül bevezetni. A határo­zat felszólítja a nyugatnémet szak- szervezeti szövetség vezetőségét, hogy szervezzen harci akciókat a há­borús egyezmények meghiúsítására és az Adenauer-kormány megbukta­tására. A küldöttek a legélesebben elitéi ték a munkásáruló Fette gerinc­telen fegyverletételét Adenauer előtt. A nyugatnémetországi polgári saj­tó közleményei mindinkább azt mu­tatják, hogy a különszerződés és az úgynevezett európai védelmi egyez­mény aláírása nemcsak a lakosság egyöntetű ellenállását váltotta ki Adenauer nemzetáruló politikájával szemben, hanem súlyos válságot idézett elő a bonni koalíción, sőt az Adenauer kormányon belül is. A Düsseldorfban megjelenő „Welt am Sonnabend“ megállapítja, hogy Adenauer politikája súlyos válságba jutott. Adenauert megfontolásra kell, hogy késztesse az a körülmény, hogy a kormánypártok képviselői, sőt a kormány tagjai között is bőven akadnak olyanok, akik helytelenítik a kancellár kül- és belpolitikáját. A nyugatnémet jogászok értekezlete a külön­szerződés ellen Weinheim (ADN) A demokratikus jogászok munkakö­zössége a hét végén értekezletet hi- vot össze Weinheimbe, amelyre Nyu- gat-Németország minden tartomá­nyából érkeztek küldöttek. Az érte­kezlet célkitűzése a német nemzet jogainak védelme volt. A jogászok levelet intéztek a bonni szövetségi gyűléshez, amelyben elutasították a különszerződést. Walter Behn ham­burgi jogász kijelentette, hogy ez a szerződés és az „európai hadsereg"­perces megbeszélésre. A pártcsoport minden tagját rendszeresen ellátja pártmegbizatússal, csoportjában a sztahánovisták átadják munkamódsze­rüket az alacsonyabb eredményeket elért dolgozóknak; így tudta felfokoz, ni teljesítményét Papp József és Far­kas András 80—90 százalékról több mint 100 százalékra. Az augusztus 20-i versenyben, a Rá. kosi elvtársnak tett Ígéretek valóra­A diósgyőri Martin acélmű dolgo­zói az augusztus 20-i vállalások tel­jesítése érdekében szorosabb kapcso­latot teremtettek a nagyolvasztó dol­gozóival. A két üzem műszaki veze­tői közös értekezleteken megbeszé­lik a feladatokat. A nagyolvaszó dől. gozói Ígéretet tettek, hogy két szá­zalék alatti szilícium tartalmú nyers- vasat minden esetben folyékony ál­lapotban adják át a Martinnak. A Martinban a berakódaruk, öntödaruk karbantartására lakatos brigádokat szerveztek. A tervszerű megelőző karbantartással elérték, hogy június 12 és 18 között a multhónapi átla- gosan 4 órás gépállási időt másfél órára szorították le. A hulladéktér és a berakódarusok között létrejött jó együttműködés eredményeképpen megszűnt a hulla- dékravárás. ami nagyban elősegíti hogy a brigádok a grafikon szerint termeljenek. Ennek is köszönhető, hogy az V. számú kemencénél Szabó Károly olvasztár brigádja június 15-én befejezte második negyedévi tervét, és terven felül már 117 ton­na acélt termelt. ra vállalt 52 tonnával szemben 17-én már 181 tonnát termelt terven felül. A Bódi-brigád 67 tonnás vállalása helyett 180 tonna anyagot hengerelt terven felül. röl szóló megállapodás a független­ségre és az állami egységre, egyenjo­gúságra, s önrendelkezésre irányuló alapjogok árubabocsátását és a bé­keszerződésről való lemondást tartal­mazza. A kulturális dolgozók össznémet egyeztető bizottságának közleménye A kulturális dolgozók össznémet egyeztető bizottságának Kölnben tar­tott ülésén közleményt adtak ki, amelyben felhívják a Németország jövőjéért felelősséget érző erőket, hogy hathatósan működjenek közre Max Reimann, a Német Kommunista Párt elnöke a „Freies Volk”-ban cikket írt a Fette és Adenauer között létrejött megállapodásról, amelyben a többi között leszögezi: Fette megígérte Adenauemak, hogy nem harcol a reakciós üzemi szabályzat­törvény ellen. Adenauer éppen ezt akarta, mert nyugalomra van szüksége, hogy a háborús különszerződést a legnagyobb csendben ratifikálják, további népellenes intézkedéseket hozhat. A munkásság már eleve felismerte az összefüggést az üzemi szabályzat“ törvény és a háborús különszerződés között és a munkásoknak teljesen igazuk van, amikor azt mondják, hogy az üzemi sza- bályzatlörvény nem egyéb, mint a külön­szerződés végrehajtása az üzemekben. Adenauer és a háborús politikusok az üzemi szabályzattörvénnyel el akarják venni a munkásosztály harci eszközeit, az üzemi bizottságokat és a szakszervezeti szervezeteket. váltásában felelősségteljes, megtisztelő feladatok hárulnak a pártcsoportbi- zalmiakra. Ott működnek, ott dolgoz­nak, ahol a tervek sorsa eldől. Példa- mutatásuk nagy alakító, formáló, len. dítő erő. Elsősorban rajtuk múlik, hogy kialakuljon a nemes elvtársi vetélkedés, az élénk verseny szelleme. Minden nap, minden órában, minden percben gondoljanak arra, amit a bor­sodi kohászok pártunk; népünk vezé­A neme; szakszervezeti szövetség veze­tősége, élén Fettével, beleegyezett abba, hogy gazdasági tanácsot alakítsanak, amelynek az lesz a feladata, hogy bizto­sítsa a zavartalan átállítást a fegyverke- zési termelésre és a háborús gnzdálko- dásra. A gazdasági tanács a szakszervezete­ket a háborús politika szolgálatába akarja állítani. A szakszervezeti tagok azonban nem tűr­hetik — állapítja meg a továbbiakban Max Reimann —, hogy néhány vezető a legdurvábban megsértse érdekeinket. Sürgősebb mint valaha, hogy a szociál­demokraták. kommunisták, keresztények és pártonkívüliek részvételével megteremt­jük a munkások egységes harci frontját. Nem szabad abbahagynunk a sztráj­kokat, tüntetéseket. szélesítenünk és erősítenünk kell azokat. Az üzemekben folytatandó harc a hábo­rús különszerződés ellen, szorosan össze­függ az üzemi szabályzattörvény elleni harccal és a munkásoknak a gazdasági követeléseikért vívott küzdelmével. rének, Rákosi elv társnak írtak: „Lát­juk, hogy egyre éleződik a harc, a béke és a háború erői között. Előttünk egy percig sem kétséges, hogy a bé­kéért vívott harc a nagy Szovjelunió vezette béketábor győzelmével fog vég­ződni. ígérjük önnek, drága Rákosi elvtárs, hogy az ön példája nyomán pártunk vezetésével erőinket nem ki­méivé maradéktalanul teljesítjük szo­cialista köleiezettséseinket.“ fiz ózdi finomhengermü műszaki vezetői a nagyobb és jobb termelésért! Max Reiman, a Német Kommunista Párt elnöke leleplezi Fette újabb árulását Düsseldorf (ADN) r aIb^mk ^ ^í k ^b w ^ l 1111 ^ i nmSBSmí RTy/#y^| l f j f^\l | fg H \ij ^] wlm V *.■! I^ZMD^BORSO^BAÜ^EMpS^EGYEI^RTBlZOnSÁGÁNAK LAPJaJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom