Észak-Magyarország, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-17 / 140. szám

ÉSZAKMAGYARORSZÁG Kedd, 1952. június 17. Úttörő-kórusok tapasztó latcsere-hangver senye Mezőcsáton és Miskolcon A tarier vége közeledtével az egyes járási székhelyeken, majd Miskolcon a .'Nemzeti Színházban hangversenyen adtak számot munkájukról az általá­nos iskolák énekkarai, zenekarai és tánccsoportjai. A járási úttörő kórus- versenyre nagy izgalommal készültek a mezőesáti járás általános iskoláinak úttörői, a kórusok vezetői■ A távoli községekből szekereken, teherautókon érkeztek a versenyző úttörők. A kultúrház előadótermében mértek össze tudásukat hét község úttörő énekka­rai. .4 kórusversenyben színes, változa­tos műsorral szerepeltek az úttörő énekkarok- A versesig után rendezett tapasztalatcsere-megbeszélésen az út­törők is bátran hallatták bírálatukat- A bírálóbizottság a karnagyokkal kü­lön megbeszélést tartott, A járási kórusversenyben első hely­re került mezőesáti úttörő énekkar — Ács Sándor karnagy szakszerű vezelé. sével — egyszólaiuű mezőesáti népdal eredeti, ízes előadásával tűnt ki. Az énekkar igen helyest úton halad, s ha az árnyalatok skáláját az egész le­begő halkításig tudja majd finomí­tani, joggal számílhat Miskolcon és a rádióban való szereplésre is. Tiszakeszi 103 tagú, nagy hangerejű énekkarával ragadta meg a hallgató­ságot. Maros „Ötéves terv kánon“-ját és Kadosa „Májusi köszöntő“-jét jó kiejtéssel, pontos ritmikával adták elő karnagyuk, Varga János vezénylé­sével. Az esti műsorban orosz népdal­lal bizonyították fejlett tudásukat. Az emődi últörők alig párhónapos kórusa is jól szerepelt, helyesen választották műsorukat. (Bárdos: „Kicsinyek kó- ritsá“-ból vett művek.) Hangképzésük tiszta, intonálásuk biztató képet nynj- I ott- Az ároktői énekkar Király Ká­roly vezénylésével a harmadik helyre került. Az esti műsorban 14 úttörőből álló vonószenekaruk is sikerrel szere­pelt. A hejőbábai kórus szereplése á iám József egyéves karnagyi mun­kának eredményéről tanúskodott- — 'ár, hogy műsoruk követelményei meghaladták a fiatal úttörő énekkar ^készültségét.’ Nemesbikk tilinkó- eg'ü'lesével tűnt ki, amelyet Mészá­ros Ferencdé irányít. Énekkaruk — mint az igrici énekkar is — még kez­dő, érdemük, hogy fáradságot ' nem k1 mél ve megjelentek a hangversenyen, hogy halljanak és tanuljanak. Az esti műsort szavalatok, nép­táncszámok is tarkították, hatásos be­fejezése volt a háromszázlagú összkar szereplése Maros, és Kadosa-művek- kel, amelveket Ács Sándor és Bakonyi József énekszakfelügyelő karnagyok vezényellek. íl A Miskolcon rendezett kórusverseny pontos kezdéséért, az egész verseny pergő folyamatosságéiért minden dicsé­retet megérdemel a rendezőség, amely­től példáit vehetnek más kultúresemé- nyek rendezői, szervezői­iránti fogékonyságának eredménye volt szép szereplésük, amelyért sok tapsot kaplak. Általában az úttörő kórusok arról tettek tanúságot hogy általános isko­láinkban a zenekultúra ma már nem másodrendű kérdés, mint a múltban volt- Természetesen sok múlik a kar­nagyok szakavatott, vagy hiányos munkáján. A zeneietlen vezénylési mód, a helytelen árnyalások, n finomkodás, a színezések fölösleges halmozása és — főkép mozgalmi dalok előadásánál tapasztalható —■ rossz helyen történő alkalmazása., n tetőpontok után követ­kező indokolatlan halkítások, amelyek nem fedik a szöveg értelmét, — olyan hibák, amelyeket ki kell javítani. Hi­ba az is ha nem a gyermekek világéi hoz mért művet tanítunk be, ilyen volt például Lasso: „Hogyha férjem haza jő“. Hiba, ha a karnagy idegesen dirigál, kapkod, hiba. „ regi, kezdetle­ges, a két kéz egyforma mozdulatával való vezénylés. Tartsuk szem előtt. hogy önfegyelmünk a kar fegyelmére is kihat. A kórusok szereplését változatossá tették az úttörő zenekarok és lánceso- portok : A diósgyőrvasgyári fiúiskola tehetséges muzsikusai, a vasgyári út­törők fuvószenekara, a diósgyőrvasgyá- ri 26-os általános leányiskola 4 tán­cosa „Trojka“ című táncszámával, a Szeles utcai iskola tánccsoportja, a martintelepi iskola I—TI—Hl. osztá­lyosainak igen nagy sikert aratott bá­jos táncszáma s a felsőbbosztályosok párnatánca, — sok gyönyörűséget szerzett a színházai megtöltő szülők­nek, nevelőknek és a többi érdeklődő dolgozónak Az általános iskolákban folyó zenei és kulturális nevelés első nagy nyilvá­nos seregszemléje knltúrf orraduimnnk egűik jelentős eredménye, diadala a régi világ iskolarendszere felett. KR HELYI LÁSZLÓKÉ­Aczél Tamás elvíárs Sztálin-díjas író előadása Miskolcon Ácséi Tamás elvtárs, SztáUn-dijns író csütörtökön este 1 órai kez­dettel előadást, tart Miskolcon az MSZT Hetik utcai székházéban. Aczél elv­társ n Szovjetunióban járt magyar kulturális küldöttség tagja volt, előadó' sában, beszámol a Szovjetunióban szerzett tapasztalatairól. A bemutató során különösképen ki­tűnt előadásával a városháztéri 5-ös számú általános iskola énekkara, amely Tóth I.ajosné szakszerű, ko­moly munkájának gyümölcseként meg. érdemelten .kapott sok lapsot. Nem ki­sebb sikere volt az iskola 23 tagú ti- linkó-zenekarának. amely külön di­cséretet érdemel finom halk hangszi- neiért és kedves közvetlen előadás­módjáért. A Malinnvszki-úti iskola énekkara jó műsorválasztásával, len­dületes, hatásos előadásával emelke­dett ki. A kórus fegyelme, terén elért nagy fejlődésért Engi István karna­gyot illeti a dicséret. A ritmikai és hangsúlyhibák kiküszöbölésével még tökéletesebbé válnék előadásuk. A legszélesebb skálát és dinamikái képviselte a Dayka Gábor utcai álta­lános iskola (karnagya Szűcs Koránt) és a MÁV-telepi iskola (karnagya I.iptai Istvánné) kórusa. Finom hang- színekkel az árnyalatok zenei határai közt megmaradó fortissimókig tudják fokozni a dinamikát, látszik, hogy a kis úttörők 4rzik, átélik, amit elő­adnak. Fegyelmezettség dolgában VI- dinszky László vezényletével kiváltak a diósgyőriek, akiknek eg.vszólnmú népdalai a hiánytalan szövegkiejtés és a fegyelmezett ritmika folytán nagyszerűen érvényesültek. Soka ti gérő, jólfejlődő kórusként mutatkozott be a Tóth Pál és a mar­tintelepi 11-es általános iskola ének­kara. Kedves, lelkes kis csapat a Bársony utcai általános iskola kara is. Külön kell megemlékeznünk a szir­mai általános iskola úttörőinek szor­galmas, csupa derűt, optimizmust árasztó énekkaráról. A kis kórus ké­pességeihez mért. jól választott műso­rába sok finom színt vitt. Galambos Béláné karnagy szeretetteljes nevelő munkájának, a gyermekek zenekultúra Az Állami Bábszínház meghosszabbítja miskolci vendégszereplését érdeklődésére való tekintettel június 21-én, szombaton és 22 én, vasárnap este fél 8 órakor ismét Miskolcon adja elő az MSZT Deák-utcai szék­házában a nagysikerű kabaré-báb- müsort. A Budapesti Állami Bábszínház hétfőn és kedden a diósgyőrvasgyári Vasas Otthonban adta, illetve adja alő a „Sztárparádé“ című szatirikus kabarét. A bábszínház ezután az ózdi Vasas Kultúrotthonban tart előadá­sokat, majd a miskolci dolgozók nagy „CSODALATOS KALUCSNI" (Az Állami Bábszínház mesejáték-bemutatója) Gyermekek és felnőttek szánuíra egyaránt vidám, kellemes és tanulsá­gos szórakozást nyújt a Budapesti Ál­lami Bábszínház „Csodálatos kalucs- ni“ című nevelő hatású mély eszmei tartalmú mesejátéka. A darabot Mat- vejeva szovjet írónő írta és alkalmaz­ta báb színpadra. A magyar közönség Obrazcov művészeinek előadásaiból is­merte meg a csodálatos kalúcsni tör­ténetér, tőlük vette élt az Állami Báb­színház. A darab kísérőzenéjét Polgár Tibor szerezte. A gyermekek különösen Behemót- nak, a. vadász kutyájának megjelené­sét fogadták nagy örömmel. Gonáa Ist­ván olyan mesterien kezeli ezt a bá­but, hogy az tökéletesen az életszerű­ség benyomását kelti. Behemót képes fiilét, nyelvét, fejét, farkát, szemét egyszerre mozgatni, úgy ugat, mint a rendes kutya. Igen jó a többi báb mozgatása is. A mese arról szól, mi történik a vadász elveszett fél kalúcsni jóval. A sün-család találja meg, sün ,.papa“ a kalúcsni egyik leszakadt darabjával ravaszul megszerzi a két kis nyuszi házát- A nyuszi-gyerekek elhiszik ne­ki, hogy a kalúcsni darab jóban bűvös erő lakozik, bátrak, félelmetesek lesz­nek tőle■ Megnő önbizalmuk, kikerge­tik a rókát házából, elnáspágoljálc még a medvét is, ,aki“ kárt okozott a kis egérnek. Kiderül azonban, hogy a sün becsapta őket, elveszítik bátorságukat éppen akkor, amikor a róka, a hiuz, a bagoly megtámadja őket. Összesze­dik magukat és elkergetik a támadó­kat. ?iájönnek arra, hogy nem csődéi­től kell várni az erőt és a bátorságot, mert azt a salát magunkban való tör­hetetlen bizalom adja meg. A szebbnél-szebb erdei díszleteket és a bábokat Bőd László és Simándy Jó­zsef tervezte, az előadást Bőd László rendezte. T. I. HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálatot tart Mis­kolc: Kossuth Széchenyi utca. Mali- novszki.i uica 2. sz. Ujdiósgyőr: Marx Károly utca 38. Hejőcsaba: Csabavezér ut 68 szám. Ma Diósgyőrött g fíesryalja u. 1. szám alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgá­latot IDŐJÁRÁS Felhőátvonulások, többfelé záporeső, zivatar. Időnkint erős nyugati, északnyu­gat szél. A hőmérséklet csökken. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: kedd reggel 12—15. délben nyugaton 20—23 keleten 23—26 fok kö­zöt l. — A NEWYORK HERALD TRI­BUNE „Költséges a kutyát or tás as USA-ban“ cím alatt beszámol arról, hogy a múlt érben a felső tízezer egymillió dollárt költött kutyatartásra és ebben még nincs is beleszámítva drága kutyák fodrász, és kozmetikai költségei. És még mondja valaki, hogy az amerikai munkanélkülieknek olyan rossz dolguk van, mint a kutyáknak. — A „SPIEGEL“ c. nyugatnémet hetilap nemrég: két fényképet közölt. Az egyiken Karl Wilhelm Krauss fő- pincér és SS-hadnagy látható, amint éppen Hitlert szolgálja ki Krauss SS- főpincér tíz évig szolgálta a Führert. A másik fényképen éppen akkor látjuk Herr Krausst. amikor — Heusst, Nyu- gat-Németország báb-elnökét szolgálja ki. Nyugaton a helyzet változatlan. Párthírek A MEGYEI PAKT BIZOTTSÁG ÁGIT. PICOP. OSZTÁLYAINAK KÖZLEMÉNYE. Értesítjük a Bolsevik Párt Törté­netét felsőfokon tanulmányozó konfe renciavezető elvtársakat, hogy június 20-án délelőtt 9 órakor a Pártokta­tás Házában összefoglaló konferen­ciát tartunk számukra. * A PARTOKTATAS HAZA KÖZLEMÉNYE Értesítjük a Bolsevik Párt Történetét felső- illetve középfokon tanulmányozó eivtársakat. hogy a vizsgakérdések ki­dolgozásának megkönnyítésére június 17-én, kedden délután 5 órakor Sarus Sándor elvtárs konzultációt tart szá­mukra a Pártoktatás Házában. Tenyémsün h nyúl a t! Szép jövedelmet biztosít, friss hússal látja el a háztartást és nyulankint évente 50 kg első­rendű trágyát biztosít. Nyulszaporulatának megvételere szerződést köt a PRÉMESÁLLA11EUYÉSZTÖ VÁLL 4L 4T lludapest, V., Sütő-u. 1. Telefon: 181-466, 383-180 Magyarország — Lengyelország 5:1 (5:0) Varsó, 50.000 néző, vezette: Szleifert. Góllövő: Kocsis, Puskás, Hidegkúti, Puskás, Kocsis, Alszer. Az első félidőben a magyar csapat gyors támadásokkal lepte meg a lengye­lek kapuját. A második félidőben a ma­gyar csatárok ismét visszaestek régi hi­bájukba, lassan és körülményesen építet­ték fel támadásaikat és ezeket a kitűnő lengyel védők szerelni tudták. Ebben a játékrészben többet támadtak a lengye­lek. A magyar csapatból Grosíts, Bu- zánszky. Kocsis és Puskás emelkedett- ki. Magyarország B—Lengyelország B 3:0 (0:0) Budapest. 18.000 néző, vezette: Haran­gozó. A magyar csapat az első félidőben kö­rülményesen játszott A második félidő­ben már feljavult a támadósor és bizto­san győzie le a lengyel csapatot. A ma­gyar csapatból Gellér, Ombódi, Szojka, Zakariás és Varga emelkedett ki. A gólo­kat: Mező 2 és Berendi rúgták. A megyei bajnokságban lejátszott mérkőzések nem hoztak meglepetést. Sárospataki Bástya—Szikszó 2:0 Miskolci Meteor— Mezőcsát 3:1, Miskolci Bástya—Tokaj 10:0. Miskolci Dózsa—Alsózsolca 9:0. Me­zőkeresztes—Di. Bányász 5:0, Fclsőzsol­ca—Miskolci Erdész 1:0, Mezőkövesd— Szerencs 8T. Di. Vasas II.—Barcika 6:4, Somsály—Sümse 9:0. Putnok—Herbolya 2:1. Bánszállás—Alberttelep 6:1, Borsod, nádasd—Sajókaza 8:1. Az NB II. keleti csoportjában több meglepeíés • szü’etett. Általában az napot fogott ki. Góllövő: Parragh 2, Par. élvonalbeliek szerepeltek gyengébben. A ti 2, Tóth. Pásztor, ill. Moldován. Jó: Miskolci Építők nyerte meg a helyi rang- Kaiewa, Zsoltvai. Goffa. adót. a Miskolci Lokomotív Ozdon, Debreceni Honvéd Budapesten szenvedet vereséget A forduló eredményei: Ózdi Vasas—Miskolci Lokomotív 3:2 (3:1) Az ózdi csapai volt végig a kezdetné nyező, megérdemelten győzött. A góloka Csurgó II. 2 és Anocskay. illetve Radvá nyi, Zemzov rúgták. Jő: Rózsavölgy Wieland, Csurgó I., Anocskay. illetve Kassai, Várhegyi, Radványi, Bóta. Pereces! Bányász—Salgótarjáni Vasas 0:0. A bányász csapat többet támadott, csa tárai gólképtelensége miatt nem tudott győzni. Jó: Szin. Polez és Paulás. Nyíregyházai Építők—Sátoraljaújhelyi Petőfi 6:1 (4:0) A sátoraljaújhelyi csapat igen gyenge liskolci Építők—Miskolci Honvéd 4:2 (3:1) Végig hatalmas iramú mérkőzés, a Honvéd csapat többet támadott az Épí­tők támadósora jobban ki tudta hasz­nálni kapu előtti helyzeteit. Góllövő: Do­bos, Hegyes. Földi, Verebes, ill. Fekete, Teket II. Jó: Tófalvi, Molnár, Csorba, Verebes ill. Siklóssy, Bodzsár, Reiter, Teket II. Sajószentpéteri Bányász—Gyöngyösi Építők 3:2 (2:0) A gyöngyösi csapat a második félidő­ben nagyon feljavult és majdnem pontot szerzett. A bányászcsapat győztes gólját az utolsó percben érte el. Góllövő: Pus­kás. Pintér. Sztibor. ill. Nagy, Gondos. Jók: Sztibor, Ungvári, Puskás, Pintér. 377 dolgozó vett részt az Ósdi Pasas „Béke SpartakiádM versenyén Az Ózdi Vasas sportkör vezetősége még az év elején értékelte a múlt évi MRK munka hiányosságait és az idén a sporlmunka középpontjába állította az MHK-t. A dolgozók is felismerték az MHK jelentőségét. Az elsők között pró- bázött Bődi Béla Kossuth díjas henge­rész brigádjával. A brigád tagjai azóta is rendszeresen kijárnak az edzésekre. Az Ózdi Vasas sportolói elérték, hogy az előirányzott 450 helyett eddig 780 dolgozó jelentkezett MHK próbára, akik közül 739 tett már részleges próbát. Az eredmények elérését Kaszper Lajos MHK felelős jó szervező munkája és a „Béke spartakiád“ is nagymértékben elősegítette. A spartakiád egyes számai­ban az alábbiak győztek: 100 m: Orbán La.iös 12.5, 150 m-es akadálypálya leküz­dése: Rotter Oszkár 5.29 mp, gránátdo­bás Báthory László 70.10 m. Céllövészet: Gaál Jenő 45 pont. távolugrás: Gaál Jenő ivAnszky Árpád Befejeződött a labdarúgó bajnokság a putnoki járásban A putnoki járás labdarugó bajnokságát Dózsa csoport: 16 csapat részvételével két csoportban bo­nyolították le. A járási döntőkön való részvételért megrendezett döntő mérkőzé­sen a Bánrévei ^Lokomotív 5:2 arányban győzött és így ez a csapat képviseli a putnoki járást a megyei döntő mérkőzé­seken. A ragályi állami gazdaság labda­rugó csapata az elmúlt év óta igen sokat fejlődött. A bajnokság végleges állása a putnoki j árasban: Petőfi csoport: 1. Bánrévei Lók. 2. Putnoki Bástya 3. Kazincb. Építők 4. Felsőnyárádi Bá. 5. Bánhorváti Bá. 7 7-----­7 5—2 7 4 12 7 3 6. Putnoki Téglagy. 7 2 7. Kazincb. Vízépítő 7 1 8. Sajópüspöki tszcs 7 — • ~ 5 14 v J3 10 1:7 9 14:9 9 19:6 6 8:30 4 7:28 2 4:13 — (1:5) 2 (3:0) 1 (1 :4) 2 (2:4) 2 (1:2) 2 (3:2) 1 (7:0) 1 (3:1) 1 (1 :1) X (2:0) 1 (5:1) 1 (0:3) 2 1. Sajókazai B. II 7 6 ­1 15:5 12 2. Ragályi Áll. Gazd. 7 4 3 — 23:8 11 3. DulDicsányi DISZ 7 4 2 1 22:8 10 4. Sajóvelezdi DISZ 7 2 3 2 20:12 7 5. Putnoki Bástya II. 7 3 1 3 22:16 7 6. Putnoki Ci Szöv. 7 3 1 3 19:18 7 7. Pogonyi Áll. Gazd. 7 1 1 5 1:32 2 8. Vadnai DISZ 7 — ­7 5:30 — A l Petőfi csoportban szépen szerepelt a Bánhorváti Bányász csapata A vezetőség azonban nem foglalkozik komolyan a sportolókkal és igazolvány nélkül szere* * peltette játékosait, emiatt több mérkőzé­séi megóvták és elvették a megnyert mérkőzések pontjait. SASVÁRI ÖDÖN. Ez a győztes totószelvény Lengyelorsz.—Magyarorsz Magyar B—Lengyel B Dunakeszi V.—Debr. Dózsa Misk. Honvéd—Misk. Építők Egri Fáklya—Bp. Lók. Ózdi Vasas—Miskolci Lók. Orosháza—Szóin. Szikra Ceglédi L.—Bp. Előre Komló—Tatab. Bányász Várpalota—Pápai V. Lob. Tatab. Építők—Nagyk. B. Nagyk. L.—Szomb. V. L. Nem hivatalos totonyeremények 12 találatos szelvényt 15 darabot talál­tak, a nyertesek fejenkint ötezerszáz fo­rintot kapnak, tizenegy találatot három­százharminchárom. tiztalálatot három- ezerkétszázhetvenhárom szelvény ért el, előbbiekre egyenkint kétszázharminc, utóbbiak 31.25 forintot fizetnek. Az Északmagyarország tippjei a 25. fordulóra. Finnország—Ma gyarország Miskolci Honvéd—Bp. Lököm. „ _ Nyiregyh Ép.—Sajósz. Bányász x 2 Dunakeszi Vasas—Egri Fáklya Vasas BVK—Miskolci Lók. Szomb. V. L.—Pápai V. L. Veszprémi Bástya—Komlói B. Pécsi Y- D.—Pécsűjhegyi B. Szív. Építők—Soproni Lók. Győri Lók,—Várpalotai B. Sörgyár—Dohánygyár Gázművek—Csillaghegyi V. L. Perecesi B.—Debreceni Lók. Szegedi Petőfi—V. L. Keltex Nagykanizsai L.—Tatab. B. Szolnoki Lók,—Szegedi Lók. BIRKÓZÁS A megyei TSB Diósgyőrött rendezte meg a területi ifjúsági kötöttfogású bir­kózó bajnokságot. A versenyen 49 induló képviselte Gyöngyös, Eger, Ózd, Miskolc 2 o X í X 2 1 X X 2 1 X 1 1 1 X X 1 X 1 1 2 2 1 X 1 1 1 2 X X 1 és Diósgyőr sportolóit. Különösen nagy küzdelem folyt a pehelysúlyban, ahol 15 versenyző küzdött egy súlycsoportban. Részletes eredmények: Lepkesuly: 1. Szabó (Ózdi Vasas). Légsuly: 1. Rimszky (Di. Vasas). Pehelysúly: 1. Gulyik (Di. Vasas). Könnyűsuly: 1. Balogh (Di. Va­sas). Váliósuly: 1. Ózdi Vasas. Közép- súly: 1. Bollók (Di. Vasas). Félnehéz- suly: 1. Budai (Di. Vasas). A mozik műsora: BÉKE. Június 12—18: Egy ifjú házas­pár története. Kezdés: fél 6 és 3/4 8 óra. vasárnap fél 4. 3/4 6 és 8 óra. KOSSUTH. Jún. 16—18: Halló Moszkva. Kezdés- 6 és«-negyed 9 óra. vasárnap 4. negyed 7 és fél 9 óra VASGYÁRI KULTUR. Június 15—17: Sportbecsület. Kezdés: vasárnap: 3, 1/4 6, fél 8. hét­főn: 1/4 6. fél 8. kedd: fél 8 óra. ESZAKMAGYARORSZAG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizotiságának napilapja Felelős szerkesztő' Sárköz? Andor. Felelős kiadó: Harmati Sándor. Szerkesztőség: Miskolc. Széchenyi u. 30. Telefon számok: ipari levelezés és sport­rovat: 13-31: oártrovat mc^őp-ezdasági, kultúr-közigazfratási rovat: 17-37: szer­kesztők: 23-65. Kiadóhivatal: Miskolc. SzécH^pv, n 30 Telefon: 28-51. Posta fiók: 146. Borsodmegyei Nyomdaipari Vállalat. Miskolc. Felelős vezető: Szeneirői ímréné. Apr ALLAST NYER Gépes/, technikust kere­sünk művezetőnek. Vaféra vállalai Miskolc, repülő­tér. 664 Szakképzett rádiókezelő és hangos híradó bemon­dót és egy címfestőf ke­resünk azonnali belépés­re. 43/2. Építőipari Vál­lalat Miskolc, Szentpéteri kapu. 675 Dolgozó házaspár gyer­mekszerető középkorú be­járónőt (bentlakással) ke­res azonnalra vagy július l.re. Jelentkezni minden­nap délután 4—7-ig. Kun József u. 72. 1948 ó h i r d elések Fiatal ember lakótársat keres. Ugyanott férfiru­hák eladók. Mindszent u. 6. sz. 1951 VEGYEN Felesbe sertéstartást vállalok. Ugyanott üveg­ajtós szekrény eladó. Arany János u. 70. sz 1947 Majoros Ferenc, Mis­kolc. Forrásvölgy u. 36. sz. alatti lakos 1951. augusztusában született szőke kocasertésének elve. szett marhalevelét meg­semmisítem. I. kér. ta­nács. 1952 Ciánozást, féregírtást legrövidebb időn b^lül végzünk. Miskolci Köz­tisztasági Vállalat Város­háza. III. udvar. 674 4DAS VETEI 100-as Csepel motorke­rékpár eladó Béketér 17. 1946 A diósgyőri élelmiszer- kiskereskedelmi vállalat Ujgyőr. Gózon L. u. 13. sz. megvételre keres használt húsbolti jégszek­rényt. használt húsfog#- sokat. használt gyorsmér­legeket. 672 Tartályt. 10—20 hekto­litereset. mely benzin vagy olaj tárolására al­kalmas, veszünk. Sertés­termelő V. Hunyadi u. 32. 677 Nagy iratszekrény, író­asztal eladó. Bizony Ákos utca 25. 1949 Megvételre keresünk 3 golyóscsapágya«» és 2 vasráfos nagyrakierületű. iókarban lévő laposkocsit. MÉH. József A. u. 15. 656

Next

/
Oldalképek
Tartalom