Észak-Magyarország, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-11 / 135. szám

9 ÉSZAKMAGYARORSZAG Szerda, 1952. június J1. fi Diósgyőri Kohászati Üzemeli ifi-brieádiai harsba indultak az üzemi fegyelem megszilárdításáért Az Északmagyarország vasárnapi száma közölte a diósgyőri finom- hengennfiben dolgozd Csuhaj ifi brigádnak, az üzemi fegyelem megszi­lárdításáért elindított versenyfelhívását, melyet a brigád a diósgyőri, ózdi, valamint a Rákosi Mátyás Müvek ifi brigádjaihoz intézett. A diósgyőri Kohászati üzemek ifi brigádjai hétfőn délelőtt a mun­kagépeknél beszélték meg a Csuhaj ifi brigád versenykihívásának jelen­tőségét. A délután folyamán a legjobb ifi brigádvezetők, a DÍSZ Bizottság vezetőségének bejelentették csatlakozásukat a mozgalomhoz. A Szobosz- iai ifi brigád volt az első, aki bejelentette csatlakozását a mozgalomhoz, és a következő vállalást tette: 1. Terven felül a III. negyedévben 80 tonnát hengerelünk ki. 2. Az 550 órás mozgalomhoz csatlakozunk és az eddigi 70.5 szá­zalékos forgási időt 73 százalékra fokozzuk. 3. A soiejtct az I. negyedévihez viszonyítva, mely 0.54 százalék volt, 8- százalékkal csökkentjük. 4. A technológiai fegyelmet 100 százalékig betartjuk. 5. A beütemezett tervnapokat íoo százalékig kidolgozzuk. 6. A kimaradozók és késönjövők számát teljesen megszüntetjük. 7. Csatlakozunk a melegfogó mozgalomhoz oly formában, hogy a munkát műszak előtt 10 perccel átvesszük, a gépeket átvizsgáljuk, hogy ezzel is biztosítsuk a műszálé zavartalan incur''.ét. 8. Nem tűrjük meg sorainkban azt az ifi dolgozót, aid a kollektíva munkájával man ért egyet. Ifjúmunkások: Harcoljatok az üzemi fegyelem megszilárdításáért. k az Szened ka László, a gazdaság dolgozója a tóttá át marokrakó aratógéppé, kasza elé és mögé egy ötvenegy centi­méteres asztalt illesztett, hátlapján billenő deszkával. Az aratásra átala­kított fűkaszálógéppel tizenhat mun­kaóra alatl tíz hold gabona vág­ható le­Csaliig Imre, a mosonszent.iánosi állami gazdaság dolgozójának újítása az aratógéphez szerelhető kéveg.vüjtő asz­tal. Ha huszonnégy kéve összegyűlt, a gépkezelő egy automata segítségével megbillenti az asztali, bogy a kévék lecsússzanak. Az így leborított kévé­ket azután már csak kereszti«: kell rakni. Az újítás lehetővé teszi, hogy az aratógép után azonnal lógereblyéz- hessenek és rögtön hozzákezdhessenek a larlóhántáshoz. •.Ózunk József, a mosonszentjánosi állami gazdaság dolgozója a fykn- -szálógépet a borsó aratására tette al­kalmassá. Homokos József, a csornai tangaz­daság dolgozója a cséplőgép dobkosa- rának beállítására egyszerű megoldást talált. A dob mögé tengelyt szerelt fel, mely egy állítókarral van össze­függésben, ezzel a kosár távolabb, vagy közelebb jön a dobhoz. aratás-csépié« meggyorsítására siklósi állami fűkaszát alakí- A fű­Ujításo A taktaharkányi állami gazdaságban dolgoznak nyáron a miskolci tanítónő- és óvónőképző növendékei A miskolci állami tanítónő- és óvó­nőképző növendékei lelkesen készülnek a nyári munkára. Már megszervezték brigádjaikat. Az iskola igazgatósága az ifjúság nevében a taktaharkányi állami gazdaság vezetőségével kötött szerződést. A növendékek első — 40 tagú — csoportja június 30-án indul Miskolc­ról. A tanárok szinte egymással ver­sengve jelentkeztek a csoportok veze­tésére. Akik nem tölthetnek hosszabb Időt egy-egy brigáddal a gazdaságban, azok is meglátogatják az ott dolgozó fiatalokat. A növendékek répakapálást, egye- lést., borsó- és lencsegazolást, szedést, lueernagyüjtést, kukoricakapálást, ré- pamagszedést, síi), végeznek majd. — Hangulatuk kitűnő, mert tudják, hogy nncy szeretettel várják őket és a gé­pelv elvégzik a munka nehezét. A gazdaság vezetőségével kötött szerző­dés bőséges étkezési biztosít számuk­ra, így például reggel n kávé mellé szalámit is kapnak, délben nagyszerű ebéd, este meleg vacsora várja őket. A leányok már most fogadkoznak: „Legalább Í20 százalékra teljesítjük a normát“. VJTKOriCS KORNÉLIA. Épül, szépül, gazdagodik megyénk A miskolci rendezőpályaudvar bővítése A miskolci rendezőpályaudvar nagyarányú bővítésénél igen értékes segítséget jelentenek a korszerű gé. pék. A gépek segítségével a dolgozók lelkes munkaversenyben egyre szebb eredményeket érnek el. A bővítés során útban volt házak közül már négyet toltak el a helyéről új ala pokra, az ötödik lakóház egészben történő „elszállításának“ előkészítése is folyamatban van. Géppel termel­ték ki Nyékládháza határában a töl főshez szükséges nagymennyiségű földet. Eddig 110 ezer köbméter föld­del töltötték fel az új vágányhálózat területét. A talajtömörítésnél állan­dóan 3 traktor és 5 úthengerlő dol­gozik. A múlt hét csütörtöké óta újabb gép vesz részt a munkában. A sínen gördülő motoros gép naponta 1 kilo­méter hosszúságú vágányszakaszon végzi ej az aláverést. A vasbeton­aljak és talpfák, továbbá a sínek fúrását, a síncsavarok behajtását is gép végzi. Szombaton délelőtt a 32 tagú HISZ brigád befejezte az 1. számú fogadóvágány alapépítményének töl­tését, hengerlését, rendezését. Bella József sínfektető brigádja nyomban hozzálátott munkájához, az első­számú fogadóvágány meghosszabbí­tásához és bekötéséhez. A vasbeton aljakra 18 méter hosszúságban már előre felszerelték a síneket, egy-egy ilyen előregyártóét sinmezöt daru segítségével állítottak helyére. A munka más részleteinél is használ­tait gépeket, így a sínpár bekötésé­vel már szombaton végeztek. Az 1. számú fogadóvágány be. kötése azért igen jelentős, mert ezzel meggyorsult az építéshez szük­séges anyag szállítása. A múlt hét közepén befejezték az 1800 méter hosszúságú új behaladó vágány építését, a Budapest felöl érkező vonatok már ezen az új vágá­nyon közlekednek. Kikövezik a mezőkövesdi vásárteret A mezőkövesdi községi tanács leg­utóbbi ülésén — a dolgozó parasztok kezdeményezésére — elhatározták, hogy kikövezik a község vásártéréi, a Mátyás utca ás Varga Pál utca 120—120 méteres szakaszát, amelyek esős időben a nagy sár miatt járha­tatlanok. A terv 40 ezer forint költséget biz- losít ezekre a munkálatokra, a köz­ség dolgozó parasztjai további 80 ezer forint értékű társadalmi munkával já­rulnak hozzá a lér, az utcák rendbe- hozásához. Elhatározták, hogy mind­azok, akiknek szekere van, fél-fél köbméter követ szállítanak. Hétfőn hajnalban már el is indult 10 szekér Bogácsra, ahonnan a követ szállít­ják. A terv szerint a későbbiek sorún a vásárteret qszfalí-bm-kolattal lát­ják el­Nagymértékben csökkentették a vonatok késését a MÁV miskolci igazgatóságának dolgozói A megye üzemeibe, gyáraiba, épít­kezéseihez 5 távolsági vonat és több helyi jelle " munkásvonat szállítja a dolgozóké félen ezek a vonatok sok esetben késtek. A MÁV miskolci igaz­gatóságának dolgozói az egyes szak- szolgálatok jobb együttműködésével áprilisban és májusban 0-5 százalékra csökkentelték a késéseket. Azon igye­keznek, hogy ezt az eredményt tovább­ra is tartsák, sőt javítsák, a késése­iket teljesen megszüntessék. A hétfőn délig érkezett 5 távolsági, 4 helyi tmnkásvonat és 10 személy vonat kö­zül mindössze egy késett. 20 percet. Ezt a késést a rendezőpályaudvaron folyó munkálatok magyarázzák. a MEGYEI HEHBGüKf PITBKYSÁG TCB9RZSSJ FELHÍYBSS A megyei rendőrkapitányság felhívja azokat a 18 és 80 év kö­zötti férfiakat, akik kedvet érez. nek a rendőri szolgálat ellátásá­ra. hogy a rendőrséghez történő felvételük iránti kérelmüket a lakóhelyük szerint illetékes rend­őrkapitánysághoz adják be. „Követeli! Dittos elvtárs haladéktalan szaboÉntecsátását!“ Megyénk dolgozói jobb munkával, tervük túlteljesítésével segítik a francia nép békeharcát Nap, mint nap szélesebb körben borr takozik ki megyénkben is ez .a mozgalom, amely Duclos elwárs és a hős francia bekell arcosok kiszabadításáért folyik. A lyukói bányászati mélyépítő vállalat dolgozói — írta szerkesztőségünkhöz kül­dött levelében Tóth János — röpgyülé- sen tárgyalták meg a francia kormány­nak amerikai parancsra végre haj ott aij.as; provokációját. A dolgozók egyhangúlag követelték Duclos elvtárs azonnali szaba" donboccátását. Ezután elhatározták, hogy elfogadják a komlói bányászok verseny­felhívását, s jobb munkával gyorsítják meg a Pereces és Lyukóbánya közötti alagút építését. Balogh István, a bánrévei fütőház dol­gozója szerkesztőségünkhöz íróit levelé­ben arról számol be, hogy a dolgozók izzó hangulatú röpgyülést tariottak. ame­lyen szolidaritásukról biztosították a francia dolgozókat. A budapesti francia követséghez küldő t táviratukban többek között ezeket írják: „Mi, a bánrévei fütőház dolgozói, az aljas provokáció után még szilárdabban állunk helyt a munka frontján, harcolunk a békéért. Követeljük Duclos elvtárs és társai azon­nali szabadonbocsá ását.” A diósgyőri út- és vasútépítő vállalat dolgozói is levéllel keresték fel szerkesz­tőségünket. amelyben többek között így írnak: .*Tély felháborodással értesültünk arról, milyen emberlelenül aljas és tör­vényellenes terrorintézkedéseket tesz a francia lakáj-kormány. Törvénytelenül börtönbe hurcolták a békemozgalom ki­magasló harcosát, Duclos elvtársat és Andre Stil elvtársai, a ITTumanité fő- szerkesztőjét. Követeljük a békeharcosok azonnali szaba do nbocsátásáf. A francia dolgozók iránti együttérzésünkről azzal teszünk bizonyságot, hogy túlteljesítjük tervünket. Ezzel akarjuk segíteni a fran­cia nép békeharcát.” © A diósgyőri munkáséi Iá tó vállalat 143 dolgozójának aláírásával érkezett levél arról számol be, hogy a vállalat dolgozói szabadonbocsátását. „'Nem törjük, hogy; a francia nép és a világ dolgozóinak bé­kéjéért és szabadságáért harcoló ^iő^ francia elvtársikat börtönben tartsák”'—• írják levelükben a vállalat dolgozói. A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos álta­lános gimnázium másodéves tanulói szer* kesztőségünkhüz küklölt levelükben meg-1 írják, hogy íranciaayelvü tiltakozó táv* iratot küldtek a budapesti -francia követ* séghez. „Még csak egy éve tanulunk franciául, de igyekeztünk úgy megfogal­mazni táviratunkat, bogy az világosan, megmutassa, mennyire együttérzünk a, francia dolgozókkal, a francia kommunis­tákkal és hogy milyen felháborodottan követeljük Duclos elvtárs azonnali szab a’ donhocsá ását” — írják, majd a követ* kező sorokat idézik táviratukból: „Ml szeretjük a francia népet, s ezért tiBa* kozunk Duclos elvtárs fogva!artása ellen, aki a francia nép felemeléséért, a fran­cia dolgozók szabadságáért harcol.'’ Tovább fokozódik a francia dolgozók küzdelme Duclos elvíárs kiszabadításáért Páris (MTI) A páriskörnyeki Argcnteuil gyárainak sztrájkoló dolgozói hétfőn nagygyűlést' tartottak cs elhatározták, hogy folytatják küzdelmüket követeléseik érdekében. Követelték, hogy a hatóságok azonnal vonják ki a rendőri megerősítéseket üze­meikből és Jacques Duclos, Andre Stil cs a többi bebörtönzött demokrata szabadon- bocsátását. S*C Két középfranciaorssági mezőváros ta­nácsa határozatban tiltakozik a kormány a félhivatalos „AFP4’ is kénytelen meg-. állapítani, hogy a hadügyminiszter kezébe került első bizonyítékok illetékes körök szerint „nem tartalmazlak semmiféle adatot titkos berendezésekről vagy hadi­anyagról”. Mintegy hárommillió japán munkás tiltakozott a „tetísrgaló tevékenység elhárításáról“ szóló törvény ellen Peking (Uj Kína) Tokiói jelentés szerint szombaton mint­egy hárommillió japán munkás sztráj­kolt, illetve tüntetett a „felforgató tere* kenység elhárításáról” szóló törvény és á munkaügyi törvények revíziója miatt. Truszov vezérőrnagy tiltakozó levele a németországi angol megszálló hatóságokhoz megtorló intézkedései ellen. Franciaországban hétfőn is számos he­lyen került sor tiltakozó munkabeszünte­tésekre és sztrájkokra. A dolgozók össze­kapcsolták bérköveteléseiket a letartózta­tott hazafiak szabadonbocsátására irányuló követeléseikkel. Brest városában az építőipari munká­sok, a vas- és fémipari, valamint a köz- szolgálati és a fegyvergyári dolgozók két­órás munkabeszüntetést tartottak, a lo- rienti kikötő nyolcszáz építőmunkása hét­főn sztrájkba lépett bérköveteléseik tel­jesítéséért, valamint Jacques Duclosnak és társainak szabadonbocsátásáért. Toulouse- ban a vasúti hatóságok .sztrájktevékeny­ség miatt igén sok dolgozót elbocsátottak. A vasutasok teljes szakszervezeti egység­ben tiltakoztak ez ellen az intézkedés el­len és a vasutigazgatóság máris kénytelen volt tiz dolgozót visszavenni. Boulet, Montpellier polgármestere, volt MRP képviselő kijelentette, hogy élesen elítéli Jacques Duclos letartóztatását. A délfranciaországi Port-Vendrcs dol­gozói tiltakozó sztrájkba léptek a bebör­tönzött demokraták kiszabadítása érdeké­ben. Gard megye több tárnájában a bányá­szok elhatározták, hogy a megtorló intéz­kedések visszavonásáig ötven százalékkal csökkentik a termelést. A sztrájkolok egységes fellépése -miatt az igazgatóság már 193 feln#ndást visszavont. Páris (MTI) Berlin (TASZSZ) E7 év május 23-án a Német Demokra­tikus Köztársaság népi rendőrségének Koch és Elphlepp nevű két tagját a Né­met Demokratikus Közársaság területén lévő Gardelegen térségében feltartóztat­ták és erőszakkal Németország angol megszállási övezetébe hurcolták. Ezzel kapcsolatban Truszov vezérőrnagy, a né_ me’.országi szovjet megszálló csapatok he-. lyettes vezérkari főnöke levelet küldött az angol megszálló csapatok helyettes- vezérkari főnökének, „A lefolytatott vizsgálat megállapította Nitti, volt miniszterelnök, a római ,,vá­rosi lista” listavezetője, az „Avanli”-nak telt nyilatkozatában kijelentette, hogy véleménye szerint az ebben a lislában ki­fejezésre jutott demokratikus egységet feltétlenül fenn kell tartani és tovább kell fejleszteni. A demokratikus erők egy­ségére jobban szükség van ma, mint valaha. Nitti szenátor végül a választó­jogi kérdésről szólott és az arányos rend­szer fenntartása mellett foglalt állást. A keresztény-demokraták és csatlósaik választási vereségükből okulva új válasz­tójogi törvényen dolgoznak, amely Iphe­— hangzik a levélben —, hogy a népi rendőrség nevezett két tagját hivatalos teendőjének teljesítése közben a Német Demokratikus Köztársaság területére be­hatolt nyugatnémet rendőrök lőfegyverrel támadták meg, majd elhurcol ák őket. A bűncselekmény színhelyén talált üres töltényhüvelyek és vérfobos kötszerek arról tanúskodnak, lrogy a népi rendőr­ség egyik tagja megsebesült.” Truszov vezérőrnagy követel.e, hogy a népi rendőrség két tagját haladéktalanul szállítsák vissza a Német Demokratikus Köztársaságba. tővé Venné számukra, hogy — tekintet­nél kü 1 a választások tényleges eredmé­nyére — megszerezzék az abszolút több- séget a képviselőhöz ban. Az új választójogi törvényjavaslat le­hetővé tenné országosan a listakapcsolá­sokat és azok az egymással szövetkezett pártok, amelyek együttesen megkapják országos viszonylatban a rela'ív többsé­get, a parlamentben biztosítanák maguk számára a mandátumok abszolút több­ségét. A keresztény-demokraták ezzel a módszerrel akarnak a jövő évi általános válasz ások után is kormányon maradni. Ax olasx kormány új választójogi törvénnyel akarja meghamisítani a nép akaratát Megnyílt a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának ülésszaka Oradour vértanuvárosban nagygyűlé­sen emlékestek meg a város felpereseié- sének nyolcadik évfordulójáról. A szóno­kok tiltakoztak a revansra éhes bonni Németország felfegyverzése ellen és kö­vetelték Jacques Duclos, valamint a töb. bi bebörtönzött hazafi szabadonbocsátá- sát. Páris (MTI) Salini, az „UFI" helyettes főszerkesz­tője levelet intézett a vizsgálóbíróhoz, amelyben élesen tiltakozik az ,UFP‘ helyiségében lefolytatott házkutatás miatt. A házkutatás során behatoltak a rend­őrök Marius Patinaud és Andre Pierrard képviselő irodájába is, amelyet pedig a mentelmi jog véd. ífí A hatóságok ideglenescn szabadlábra helyezték Bouvard-t, a „Cc Soir” belpoli­tikai rovatvezetőjét akit ,.hatósági közeg megsértése1’ címen tartóztattak le. Roger Vailland, az ismert haladó író felvételét kérte a Francia Kommunista Pártba — jelenti az „Humanité". Roger Vailland a „Foster ezredes bű­nösnek vallja ' magát’“ című színdarab szerzője. Az „Humanité” jelentése szerint napról napra egyre több felvételi kérelem érkezik a Francia Kommunista Párthoz. Páris. A Francia Kommunista Párt el­len irányuló, s a nagy hírveréssel beha­rangozott touloni „kémkedési“’ ügy ösz- szeomlott. A touloni szakszervezeti funkcionáriu­sok letartóztatását és a házkutatásokat az egész reakciós sajtó többhasábos cikkek­ben szenzációs tálalásban kommentálta, azt állítva, hogy leleplezték a kommunis­ták „kémirodáját". A minisztertanács, mely a „kémke­dési üggyel’“ foglalkozott — a keddi pá­risi lapok szerint — „viharos" volt,. Még Június 9"én Becsben megnyílt a Szak- szervezeti Világszövetség végrehajióbizott- ságának ülésszaka. Az ülésszakon a vég­rehajtóbizottság tagjain kivül jelen vau­nak Franciaország, Olaszország, Anglia, a Szovjetunió, Kína, Ausztria, Algir, Argentína. Mexikó, Hollandia. Magyar- ország, Lengyelország Románia, Görög­ország, Finnország. Kuba és más orszá­gok szakszervezeteinek képviselői. A következő napirendet fogadlak el: Az ózdi XII. számú Martin kemence átépítésénél befejezték a két regenerátor falazását és rácsozását a földszintig. Dél­után 2 órakor megkezdődött a páncél­zat szerelése. A kazán kovács brigád jó ütemben ha­lad munkájával, kedden este 6 órakor a kemencekőműves brigádok megkezdték a falazást. Kedden tovább folytatták a két salakzsák alaphontását, amely az éjsza­kai órákig tartott. Az Irodalomtörténeti Társaság a Bolyai János Matematikai Társulat tagjaiból és a közoktatásügyi minisztérium szakelő­adóiból alakul? bírálóbizottságok felül­vizsgálták és rangsorolták a legjobb ma­gyar irodalmi és matematikai verseny­dolgozatokat. A bírálóbizottság külön dicséretben részesítette Molnár Márta a miskolci Vámos Hona általános gimnázium IV, 1. A dolgozók harca a szakszervezeti jogok védelméért. 2. Az északafrikai szakszervezetek helyzete. 3. A Szakszer­vezeti Világszövetség iparági tagozatainak tevékenysége. 4. A nemzetközi társada­lombiztosítási és szociális gondozási érte­kezlet előkészületei. Az első napirendi pontról Louis Sail- lant, a Szakszervezeti Világszövetség fő­titkára mond beszámolót. Az ülésszak június 15-ig tori. Hétfőn és kedden a kőműves brigádok közül Szász Lajos brigádja érte cl a leg­szebb eredményt 154 százalékkal. Nem nagyon maradt el ettől Mode János bri­gádjának 142 százalékos teljesítménye. A kazánkovács brigádok közül kitűnt Érsek Ferenc sztahanovista cs Varga B János brigádja. Az egész építkezés folyamatosat» halad a rövidített ütemterv szerint. osztályos tanulójának Csehovról írt dol­gozatát. A matematikai bírálóbizottság is meg­állapította, hogy a tanulmányi verseny matema'ikai rÓ9ze jól sikerült. A verseny első diját Kántor Sándor a debreceni Református Kollégium gimnáziuma TII- osztályos tanulója, a második díjai Ke- resztély Sándor a miskolci Földes Ferenc gimnázium III. B. osztályos tanulója nyerte. A rövidített időtartamú tervnek megfelelően halad az ózdi XH. számú kemence átépítése Miskolci diákok sikere a Rákosi Mátyás középiskolai tanulmányi versenyben

Next

/
Oldalképek
Tartalom