Észak-Magyarország, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-10 / 134. szám

Nagyobb gondot megyénk vasipari üzemeiben a Sztahánov-mozgalom fejlesztésére! A FELEMELT ÖTÉVES TERV maradéktalan megvalósítása érdeké­ben feltétlenül szükséges, hogy a szak- szervezet fokozottabb gondol fordítson a Sztahánov-mozgaiom fejlesztésére. A megyénk vasipari üzemeiben dolgozó sztahánovisták kiváló munkája jelen­tős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy vasas üzemeink tervfelndataikat meg­valósították, nem egy közülük határ­idő előtt tett eleget tervelőírásának. A sztahánovisták az első sorokban küz­denek abhan a harcban, amelyet dol­gozó népünk a termelés frontján vív szocialista hazánk feléiül őséért, a béke megvédéséért. Pártunk és dolgozó né­pünk a legnagyobb megbecsülésben ré­szesíti a termelés élharcosait. Rákosi elvtárs a magyar sztahánovisták I. or­szágos kongresszusán ezeket mondotta róluk: „A magyar nép hálás ennek az élcsapatnak, „mely mint n mozdony a vonatot, ragadja előre egész termelé­sünket és ezzel emeli gazdasági és kulturális színvonalunkat“• Üzemeink dolgozói ma már felis­merték a Sztahánov-mozgalom nagy jelentőségét, azon igyekeznek, hogy termelésük fokozásával minél előbb el­érjék a sztahánovista szintet, meg­kapják a kitüntető sztahánovista cí­met. Ugyanakkor azonban az is megálla­pítható, hogy szakszervezeti szerveink, üzemi bizottságaink nem támogatják kellőképen a dolgozóknak ezt a törek­vését. Az előző évhez viszonyítva lé­nyeges fejlődés tapasztalható me­gyénk vasipari üzemeiben is a Sztahá- nov-rnozgalomban, ezek az eredmények azonban sokkal nagyobbak lennének, ha a szakszervezet központi feladat­nak tekintette volna a mozgalom irá­nyítását, még nagyobbarányü kiszéle­sítését. ALAPVETŐ HIBA, hogy az üzemek ücügozói állatában nem is ismerik a Sztahánovista szinteke!, ezek egyik vasas üzemünkben sincsenek kifüg­gesztve. A diósgyőri kohászat üzemi bizottsága maga sem ismeri,' hogy egyes szakmákban a dolgozónak mi­lyen teljesítményeket kell elérni ahhoz, hogy sztahánovista lehessen. Erre vo­natkozólag még kimutatásuk sincs- Hiba az is az üzemi bizottságnál, hogy nem szervezett párosversenyt az egyes sztahánovisták és a sztahánovista brigádok között, holott ez feltétlenül a jelenlegi eredmények túlszárnyalására ösztönözne. A Sztahánov-mozgalom azért is igen nagy jelentőségű, mert a sztahánovis­ták személyes példamutatásukkal ma­gukkal ragadják dolgozó társaikat, a termelés állandó fokozására, a terv határidő előtti teljesítésére lelkesítik őket. Ezért rendkívül fontos, hogy a sztahánovisták eredményei! rendszere­sen értékeljék és megfelelő formában mindig nyilvánosságra hozzák. Ezen a téren vannak már kezdeményezések, de- korántsem mondható, hogy ez rendszeresen, tervszerűen folynék. — Még a Diósgyőri Gépgyárban is — áhöl pedig az utóbbi időben a legjob­ban emelkedett a sztahánovisták szá­ma — csak a legjobb sztahánovisták termelésének egyszerű számadatait is­mertetik, de elmulasztják munkamód­szerük nyilvánosságrahozását, elter­jesztését. Pedig a Sztahánov-mozga­lom fejlesztésének legfontosabb eszkö­ze a sztahánovista munkamódszerek tanulmányozása és el terjesztése, a dolgozók szakmai továbbképzésének biztosítása. Ehelyett viszont üzemeink­ben általában az tapasztalható, hogy a Sztahánov-mozgalom szervezését, az eredmények értékelését, nyilvánosságá­nak biztosítását a szakszervezet szin­te teljes egészében „albérletbe“ adta a vállalati versenyfelelősnek. Ezekután természetesen nem is le­het csodálkozni azon, hogy olyan nagy üzemeinkben, amilyenek a Diósgyőrl- Tagy Özdi Kohásza li Üzemek mind­össze 68, illetve 95 .jelvényes sztahá­novista van. Eg az alacsony szám azt tükrözi vissza, hogy sztaliánovistáink zöme egy helyben topog és a sztaháno­vista oklevéj elnyerése után csak igen kevesen jutnak el odáig, hogy a szta­hánovisla jelvény-kitüntet est is kiér­demeljék. FELELŐSSÉG TERHELI egyes üzemi bizottságainkat amiatt is, hogy elmulasztották megszervezni a sztahá- novistáknák a műszaki dolgozók, mér­nökök (^s technikusok részéről történő patronálását. Ez a mulasztás is egyik oka az egyhelyben való topogásnak. Különösen kohászati üzemeinkre vo­natkozik, hogy még nem ismerték fel: minél magasabb a sztahánovista poli­tikai képzettségének színvonala, minél világosabban látják az összefüggést egyéni munkájuk és az ország érdeke, a béke megvédése között, — annál nagyobb eredményeket érnek el, annál nagyobb a biztosíték arra, hogy a ki­váló eredményeket folyamatosan, ál­landóan tartják, sőt niég magasabbra emelik. A szakszervezetnek tehát első­rendű feladata, hogy rendszeresen foglalkozzék a sztahánovisták politikai és szakmai nevelésével. Súlyos hiba töri ént a Diósgyőri Kohászati Üze­mekben, ahol a sztahánovisták patro­nálását csak papíron szervez 1 ék meg. A kohászati főosztály rendelkezését a személyzeti osztály azzal gondolta vég­rehajtani, hogy egyszerűen kijelölt 48 műszaki vezelőt, hogy patronálják az általuk részben ismert, vagy egyálta­lán nem Ismert sztahánovistákat. Ez természetesen semmi eredményre nem vezetett, az ilyen bürokratikus mód­szernek nincs semmi gyakorlati értéke. Periig sztahánovistáink szívesen ta­nulnak, ha a mérnökök, művezetők és nem utolsósorban a szakszervezet rendszeresen és tervszerűen foglalko­zik velük. Bizonysága ennek többek között a borsodnádasdi példa. Zsindely Mátyás és Kubik József sztahánovis­ták állandóan kérik a műszaki dolgo­zók támogatását, tanácsot kérnek tő­lük az előadódó problémák legjobb megoldásához. Hámori Béla technikus rendszeresen segíti a körülötte dolgo­zók munkáját. MŰSZAKI DOLGOZÓINKNAK tud- niok kell, hogy fontos feladatuk a sztahánovistákkal való foglalkozás. Irányítsák sztahánovistáink figyelmét az üzem szűk keresztmetszeteire, tűz­zenek ki eléjük célfeladatokat, buzdít­sák őket, magasabb műszaki ismere­teikkel segítsék őket, hope újításokkal, észszerűsítésekkel megoldják ezeket a feladatokat, elősegítsék a szűk ke­resztmetszetek felszámolását. Tudniok ken, hogy a Szfaflánov- és az újító­mozgalom elválaszthatatlan. Arra ts vigyázni kell, hogy a sztahánovistákat ne lielyezgessék egyik gépről, vagy munkahelyről a másikra és hogy mindig szakadásuknak, képességük­nek megfelelő feladatokat kapjanak. A Sztahánov-mozgalom fejlesztésé­nek csak egyik része a már meglévő sztahánovistákkal való gondos foglal­kozás. Igen fontos, hogy új sztaháno­vistákat neveljünk. Ennek érdekében a legszélesebb körben el kell terjesz­teni az élenjáró munkamódszereket. Ezen a területen szintén igen sok még a kívánnivaló. A Szovjetunió elküldte hozzánk a legkiválóbb sztahánovistá­kat, akik arra is megtanítottak min­kéi, hogyan kell átadni a jól bevált munkamódszereket, hogy ezzel előse­gítsük a jelenleg még gyengébben tel­jesítő dolgozók fejlődését. Minden sztahánovista tarisa szem előtt Rá­kosi elvtárs útmutatását: ,,A Szovjet­unióban n jó sztahanovistát nemcsak a saját eredményei után ítélik meg, hanem aszerint, hány munkásnak adta át tapasztalatát és milyen eredmény- nyel“. Ki kell tehát szélesítenünk a Rőder-mozgalmat, érjük el, hogy min­den sztahánovista rendszeresen elv­társi segítséget nyújtson dolgozó tár­sainak. NAGY FELADATAINK VANNAK leliát a Sztahánov-mozgalom kiszéle­sítésében. állandó fejlesztésében. Az említett hibák nemcsak a vasas üze­mekben, de a többi iparágban is fel­lelhetők, szakszervezeteinknek tehát mindenütt rendszeresen és gondosan kell foglalkozniok ezirányú munkájuk megjavításával, állandóan napirenden kell tarlaniok ezt a fontos kérdést. Súlyos mulasztást követett el a vasas területi bizottság, amely a megyei vasas sztahánovista találkozó óta nem lűzte napirendre a Sztahánov-mozga­lom problémáinak megvizsgálását, nem terjedt ki figyelme ebben az irányban üzemeink felé. Üzemeink dolgozói lelkes verseny­ben küzdenek a terv maradéktalan teljesítéséért, az előírások túlszárnya­lásáért. Egyre több helyen tesznek újabb értékes szocialista kölelezettség- vállalást az Alkotmány Napja méltó megünneplésére, hogy ezzel is meg-” gyorsítsák szocialista építőmunkánkat. Szakszervezeteink jó munkáján múlik; hogy a sztahánovisták élenjárjanak a felajánlásokban, ne csak a termelési százalék emelésére, hanem a minőség javítására, a selejlmentes termelésre, A szendrői gépállomás dolgozói megfogadták: az aratás és cséplés során is megőrzik „a megye legjobl) gépállomása“ címet Kiemelkedő sikert arattak a szendrői gépállomás dolgozói. Tavaszi tervlel jesí- tésükkel elnyertek „a megye legjobb gépállomása” címet és a vándorzászlót. Ugyancsak a szendrői gépáll cm ás egyik brigádja, a „Beloiannisz”-brigád kapta meg „a megye legjobb traktoros brigád­ja” kitüntető címet. Soraik közül került ki Ball i Ferenc elvtárs traktoros is, „a megye legjobb traktoristája.” Egyszerre adták át ünnepélyes keretek között a három versenyzászlót a gépállo­másnak, a „Beloiannisz”-brigádnak és Bállá Ferenc elvtársnak. — A 159 száz. lékos tervteljesítés azt igazolja, hogy a gépállomás valamennyi dolgozója öntudatos, lelkes békeharcos; tilda ában volt munkája nagy jelentősé­gének, — mondotta a zászló átadásakor Perlaki elvtárs, a megyei tanács gépesí­tési csoportjának képviseletében. Lelkes szavakkal fogadták meg a szendrői traktoris ák, hogy szép ered­ményeiket tovább fokozzák. A „Beloian- nisz”-brigád tagjai ígéretet tettek, hogy sikereiket a nyári t€1-v legjobb teljesíté­sével növelik. A brigád még most is dolgozik a tomaszent jakabi határban, ahol 250 hold parlagterület felszántását és vetését vállalta. Tavaszi tervét már ed­dig 280 százalékra teljesítette. Komjáti elvtárs brigádvezető a munka jó meg­szervezésével, a helyes munkamódszerek átadásával segítette győzelemre a brigád tagjait. Elhatározták, hogy munkamód­szereiket most még tovább tökéletesek, minden percet jól kihasználnak az ara­tás és cséplés idején is. Bállá Ferenc elvtárs, a megye legjobb traktorosa tavaszi tervét 384 százalékra teljesítette. — Szerettem volna a „Beloiannisz”- brigádban dolgozni — mondotta —, de Komjá i elvtárs akkor kijelentette, hogy nem tudok még velük lépést tartani. Most láthatják, hogy ha együtt dolgoz­hattam volna velük, még a mostaninál is nagyobb teljesítéseket érhettünk volna el. Elhatározta Bállá elvtárs, hogy bekap­csolódik az 50 vagonos .csépiesi mozga­lomba és Sipos Istvánnal, valamint Né* meth Sándorral versenyben 10 százalékos üzemanyagmegtakarítást ér el. Folyik a készülődés az aratás és csép* lésre a szendrői gépállomáson. Igyekez* nek mielőbb befejezni a hátralévő javí* tási munkát. Úgy akarnak dolgozni, hogy a most elnyert büszke címet és verseny* zászlót továbbra is megtartsák. „Versenyre hívjuk a megye legjobb" traktorosbrigádját“ A mezőkövesdi gépállomás .,Józ3 f Attila” traktoros brigádja 113 száza« lékos tervteljesítésével a megye legjobb traktoros brigádja versenyzászlaját őrizte. Május 20-ig tavaszi tervét már 153 százalékra teljesítette. Időközben azonban a szendrői gépállomás „Beloiannisz”-brigádja az élre került. Mi, a „József Attila’* traktoros brigád tagjai, nem nyugszunk bele, hogy lemarad unk a szendrői gép* állomás brigádja mögött. Azt akarjuk, hogy továbbra is nálunk legyen a ver« senyzászló, ezért versenyre hívjuk a s&endrői gépállomás „Beloiannisz”-brigád* ját. A következőket vállaljuk: ( 1. Brigádunk minden gépe ebben az évben 1000 normál-holdat teljesíti 2. 10 száz-lék üzemanyagot takarítunk meg; 3. az alkatrész-felhasználást 80 százalékra csökkentjük; 4. minden munkát a Minisztertanács határozatában előírt időben és minő* ségben végzünk el, úgy hogy a termelőszövetkezetek munkánk ellen egy1 esetben se emelhessenek kifogást. Kérjük a szendrői „Beloiannisz”-brigád tagjait, hogy a verseny állását min« den hónapban legalább egyszer közösen értékeljük és vizsgáljuk felül. Versenyfelhívásunk egyben tiltakozás Duclos elvtárs letartóztatása ellen« A béke katonái vagyunk és eredményeink fokozásával a háborús agresszorok el* len küzdünk. / < Bukta Flórián igazgató Ficzere Endre Orosz Sándor Ficzere József Siller Miklós pol. vezető Brigádtagok: Csató János Cseh Kálmán Ficzere Kálmán Máholy József Zelegyi István Csató József Molnár Béla üb. elnök h. A népi tömegek akciója meghiúsítja Pinay és klikkjének bűnös terveit A vizsgálóbíró kihallgatta Jacques Duclos elvtársat A Jacques Duclos elvtárs ügyének kivizsgálásával megbízott vizsgáló bíró szombaton a Santé börtönben kihallgatta a kommunista Párt tit­kárát, A kihallgatást a törvény sze­rint az igazságügyi palotában kel­lett volna megtartani, a hatóságok azonban -r- tüntetésektől tartva — a Santé börtön mellett döntöttek. A kihallgatása négy óra hosszat tar­tott, s részletei még nem ismerete­sek. , . ,s.. y«« Gilberle Duclos nyilatkozata Duclos elviárs kihallgatásáról A kihallgatás után Duclos elvtárs felesége, Gilberte Duclos beszélt a Francia Kommunista Párt bebörtön­zött titkárával. Gilberte Duclos az „Union Fran- caise „DTnformation“-nak adott nyilatkozatában közölte, hogy Duclos elvtárs a kihallgatásról többek kö zött ezeket mondotta: — A kihallgatás elején a vizsgáló- bíró felszólított, — mondotta Duclos — hogy adjak magyarázatot az elle­nem emelt vádak ügyében, tartózkodott, azonban attól, hogy ezeket a vádakat részletesen felsorolja. A vizsgálóbíró ezután összeeskü­vésről beszélt, minden részlet megje­lölése nélkül, „ön azt kéri tőlem, hogy magyarázatot adjak olyan té nyékről, amelyeket jómaga sem is­mer, s amelyeknek ügyében semmi­féle felvilágosítást nem ad. Hogyan is válaszolhatnék erre?“ — mondot­tam. A vizsgálóbíróhoz fordulva ezt mondtam: „Nézzen jól a szemem közé bíró úr és mondja meg, vájjon ön hisz-e ebben az összeesküvés­ben?“ A vizsgálóbíró lesütötte a szemét. A vizsgálóbírót emlékeztettem le­tartóztatásom körülményeire és hangsúlyoztam, hogy a letartóztatást előre kitervelték. Mindezek után megállapítottam, hogy a vizsgálóbíró képtelen tudomá­somra hozni azokat a tényeket, ame­lyekre „az állam belső biztonságra ellen irányuló üzelmek“ vádját ala­pítja. A vizsgálóbíró előtt tett kijelenté­seimet így foglalhatnám össze: Azok az emberek, akik a letar­tóztatásomra ürügyül szolgáló politikai provokációt kiagyalták, azonosak azokkal, akik nem ta­láltak vizsgálóbírót az ellenem Auchban; 1950-ben elkövetett merénylet tetteseinek kinyomo­zására: — azokkal, akik támo- galták a gyilkosságra való buj- togatást ellenem és más kom­munista funkcionáriusok ellen. Rajtam keresztül a munkásosztályt veszik célba, a békét fenyegetik. — Alkalmam volt felelni a vizs­gálóbírónak, aki nem átadatta a má­Szombaton folytatódtak a sztráj­kok és a munkabeszüntetések Jacques Duclos, André Stil elvtársak és a többi bebörtönzött hazafi szaba- donbocsátásáért, a bérek felemelé­séért és a békéért — jelenti a „L‘- Humanité“. Ales városában kétezren tüntet­tek a békéért és szabadságért. A középfranciaországi Genelard- ban a Rournier gépgyár dolgozói péntek reggel óta egységesen sztráj­kolnak. A dolgozók felhívást intéz­tek a megye vas- és fémmunkásaihoz, hogy harcoljanak Jacques Duclos és a többi bebörtönzött hazafi szaba- donbocsátásáért. Macon városban a Monet gyár dolgozói tartottak munkabeszünte­tést. A Gard megyei Tamaris Vásgyá raiban a munkahelyeken megtartott sztrájk pénteken teljes erővel foly­tatódott. A sztrájkokban több mint hatszáz vasmunkás vett részt, A malindresi Pachiney gyárban folytatódott a június 5 én meg­kezdett sztrájk. Az igazgatóság rohamrendőrséget vett igénybe a gyár kiürítésére. A hatóságok egy szakszervezeti har cost letartóztattak, a város lakossá­ga azonban olyan heves tüntetésbe kezdett, hogy kénytelenek voltait szabadon bocsátani. jus 28á tüntetést a Köztársaság megdöntésére irányuló tüntetésként! feltüntetni. Ezt válaszoltam neki: „önök azzal vádolnak, hogy meg akartam dönteni a Köztársasá­got, amire csak annyit mondha­tok: Mindez csupán komédia. Viszont szívből őhajtom- és munkál' ködöm is azon, hogy megszabadítsam országunkat az olyan kormánytól, amely sem a francia köztársaság' nak, sem a népnek nem kormánya.'* Az ellenem tervszerűen elkövetett! provokációk végeredményben a dol­gozók, a kenyér, a szabadságjogok és a béke ellen Irányulnak. A népi tömegek akciója azonban megtudja hiúsítani és meg is hiúsítja majd Pinay és klikkjének bűnös terveit. A közszolgálati szervek dolgozói Concarneauban. Lanriecban és Tre- guncban egy órára beszüntették a munkát bérköveteléseik támogatásá­ra és Jacques Duclos szabadonbocsá. tásáért. A bresti dokkmunkások szomba­ton délelőtt 11 órakor sztrájkba lép­tek. A Le Havrei közlekedési dolgo­zók folytatták sztrájkjukat. A középfranelaországi Ouéret iparváros lakossága vasárnap a város felszabadításának emlék ünnepén „Szabadságot Duclos. nak“ és „Ki Ridgwayvel!“ fel kiáltásokkal tüntetett. Bourganeufban kétszáz paraszt vonult fel transzparensekkel a mező­város utcáin. Nimesben csaknem ötezer ember vett részt azon a nagygyűlésen, ame­lyen Étienne Fajon hangsúlyozta a béke védelmének és a fasizmus ellen folytatott harcnak fontosságát, köve­telve a letartóztatottak szabadonbo­csá tását. Az élelmezésipari dolgozók kon­gresszusa levelet intézett Jacques Ducloshoz, s ebben szolidaritásáról biztosítja a Francia Kommunista Párt titkárát. Hasonló megmozdulá­sok voltak még Franciaország szá­mos városában. A „l’Humanlté a sztrájkokról és munkabeszüntetésekről a takarékosságra és a Rőder-mozga- lomban elért eredményeik növelésére is tegyenek vállalásokat és példát mutassanak valamennyi felajánlásuk megvalósításában, fűltéljesílésében. SZAKSZERVEZETI SZERVEINK számolják fel a Sztahánov-mozgalom fejlesztése 'erén megyénk üzemeiben lapasztalliató hiányosságokat és hibá­kat, adjanak ezzel újabb lendületet a sztahánovisták munkájának, hogy még nagyobb számban és még sike-< resebben segítsék elő a tervek határ­idő előtti teljesítéséért folyó harc győzelmét. STRICZ JANOS Szakszervezetek Borsodmegyei Tanácsa. * . ___ r--------------------------------------N rr^nr-m i/iorii/]i nnnPT íp rS# fi K rl áll III SIS IHS/ Ali' — .^=^—., LibJLirki&.lIrlU 1/^IILIIikJIjíbIJ I ■ ^nagmSsr" ——wwnmiMiiwiiwii i suenyaizi&SGammmmmmmmmmmmmm^wlr VIII» éviolyam 134. szám 4ra 50 fillér Miskolc, 1952 június 10, kedd I

Next

/
Oldalképek
Tartalom