Észak-Magyarország, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-19 / 66. szám
2 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Szerda, 1852. március 19. AZ AMERIKAI IMPERIALISTÁK PÉLDÁTLAN GYALÁZATOSSÁGA Az amerikai fegyveres erők minden becsületes ember számára, elképzelhetetlen szörnyű bűncselekménnyel tetőzték eddigi aljasságaikat. Amerikai repülőgépek az utóbbi hetekben több alkalommal baktériumokkal fertőzött rovarokat dobtak le Koreában és Észak Kínában. Fobruár 25-től 29-ig öt nap alatt a nyugati fronton s a • mögöttes területeken több mint negyven alkalommal dobtak le baktérium bombákul, amelyekben .pestissel és kolerával fertőzött kullancsok, legyek, pőknk, poloskák, száz lábúak és egy’eb rovarok voltak. Baktériummal fertőzött rovarokat dobtak le például Szonoriban is, egy Phcnjannal szomszédos kisközségben. A támadás célja nem a kis, eldugott falu, liánom az ország szive: Plienjan volt, ugyanis ezen a falun keresztül kap vizet a főváros. Pilonján romokban hever, az emberek sárból éoítctt. földbevájt kunyhókban vagy a romok közt laknak, az imperialisták mégsem tudják megtörni őket. Bombákkal és gépfegyverekkel tízezreket öltek meg rhenjanban, milliókat az országban. Most a víz megfertőzésével, baktériumokkal, járványok felélesztésével akarják a koreai népet elpusztítani. —- Sokat megéltem már — mondotta Szonori faluban Csőn Ton lm 79 éves aggastyán —, de ilyen galáűságot még sohasem . . . Nincs szó, amivel ki lehetne fejezni azt a mélységes gyűlöletet, amit minden becsületes ember érez az imperialisták újabb gyalázatos »ágának hallatára. Az egész haladó világ felemeli tiltakozó szavát o példátlan aljasság ellen. Malik elvtárs a Szovjetunió képviselője az ENSZ leszerelési bizottságában követelte, hogy a, bizottság tűzze napirendre a baktérium, fegyverek alkalmazásának kérdését. •— Engem, szovjet mikrobiológust súlyosan és fájdalmasan érint, hogy a tudomány’, amelynek az emberiséget kell szolgálnia, az ameri. kai imperialisták kezében emberirtó eszközzé vált, — mondta Nyilioláj Kraszilnvikov növés szovjet tudós, a TASZSZ munkatársának. .Toliot Curie, a Béke Vllágtanács elnöke tiltakozásra hívta fel a világ békeharcosait. Mukde.nben ezer ember vett részt a tiltakozó gyűlésen, amelyet: az amerikai agresszorok baktériumháborúja ellen hívtak össze. Varsóban tiltakozó gyűlést tartott a Kengyel Újságírók Szövetsége és a Kengyel Zeneszerzők Szövet-.égé. Jan Drda, a Csehszlovák író. szövetség elnöke cikkben emelte fel szavát a gyalázatosság ellen. Romániában a békebizoítságok gyűléseket hívnak össze til'akozásul. A Bolgár Demokratikus Nőszövetség vezetősége tiltakozó táviratot inté zett az ENSZ-hcz, inclvben a bolgár nők és anyák legmélyebb felháborodását juttatják kifejezésre. Országunkban is minden becsületes ember felemeli tiltakozó szavát az amerikai imperialisták újabb gyalázatossága ellen. Az Országos Bék“tanáe,shoz tiltakozó táviratok és leve’ok ezrei érkeznek. — Mélyéé ges felháborodással tiltakoznak az imperialisták legújabb gazsága ellen — írták táviratukban az ózdi járás VÍV ŐSZ asszonyai. A világ minden részében követtük a baktéri uniháborű azonnali beszüntetését s az elve'emiilt gvilkosok felelősségrevonását. A nének egységes felháborodása kemény figyelmeztetés: az amerikai agresszorok- nak meg kell fizetniük gaztetteikért! Fékezzük me» a kannibálokat! Világszerte erősödik a tiltakozás az amerikai imperialisták baktériumháború;a ellen VARSÓ Számos lengyel szervezet hozott tiltakozó határozatot az amerikai baktériumháború ellen. A lengyel nép követeli a Koreában és Kíná. ban elkövetett bűntett végrehajtóinak magbüntetését. A lengyel országos békebizottság Varsóban nagygyűlést tartott, ame. lyen a főváros dolgozói kifejezésre juttatták felháborodásukat és tiltakozásukat az amerikai agresszorok gaztettei miatt. BUKAREST A román rádióhoz és a lapok szer. kesztőségeihez ezrével érkeznek levelek, amelyekben a román dolgozók a legerélyesebben tiltakoznak a baktériumfegyver alkalmazása ellen és követelik a baktériumháború azonnali beszüntetését. PRAGA A csehek és szlovákok nemzeti arcvonala az egész csehszlovák nép nevében tiltakozik az amerikai imperialisták legújabb embertelen gonosztette, a baktériumfegyver használata ellenAz embertelen gonosztevők nem menekülhetnek meg az igazságos büntetéstől, — emeli ki a nemzeti arcvonaj tiltakozó határozata. BOMBAY Az Crossreads című angolnyelvü bombayi hetilap „Kihívás az emberiség ellen“ című vezércikkében töb. bek között ezeket írja: Az amerikai agresszorok a béke és az emberiség legveszedelmesebb ellenségeivé váltak. Meg kell őket bélyegezni, mint háborús bűnösöket. Ami ma Koreában történik, holnap megtörténhetik Ázsia, vagy a világ más részein is. Most fékezzük meg a kannibálokat! Minden demokratikus szervezetnek tiltakoznia kell és mozgósítania az embereket a koreai békéért. A magyar dolgozók követelik a baktériumíegyver használatának azonnali beszüntetését A budapesti nagyüzemek dolgozói röpgyüléseken tiltakoztak az imperialisták újabb merénylete ellen és a röpgyülések résztvevői úgy határoztak, hogy tiltakozásukat eljuttat, ják az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. Az Országos Béketanáes. hoz állandóan érkeznek tiltakozó táviratok. A csepeli dolgozók kedden tömeg- gyűlést tartottak, hogy’ felemeljék szavukat az amerikai imperialisták koreai baktériumhábojűja ellen. A nagygyűlést, 'melyen mintegy 10 ezer csepeli dolgozó vett részt, Gazda Géza, Kossuth-dijas, az acélhen- garmü üzemének üzemvezetőhelyet, tese nyitotta meg, majd Kelen Béla az MSzT főtitkára mondott beszédet. A nagygyűlés résztvevői egyhangúlag elhatározták, hogy táviratban tiltakoznak az ENSZ-nél az lm. perlallsták aljas merénylete ellen. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége tiltakozó felhívást juttatott el a Nemzetközi Újságíró Szövetséghez azzal a kéréssel, hogy továbbítsa azt az Egyesült Államok és a nyugateurőpai országok újságírói szövetségeihez. A Katolikus Papok Országos Békebizol'ságának tiltakozása többek között a következőket tar. talmazza: Az amerikaiak Koreában az emberiségre akarják zúdítani a járványokat, az ezeket terjesztő rovarok leszőrásával. Túlmennek a hitleri fasiszták elvetemültségén is, akik csak készültek erre, de megtenni nem merték. Odakiáltjuk a világ élő lelkiisme rétének, a jóérzésü, becsületes embe. rek százmillióinak: „Ne engedjék a kufárokat hatalmaskodni, ne engedjétek az alattomos gyilkosoknak védtelen asszonyaitokat, ártatlan gyermekeiteket elpusztítani, fogják le az istentelen merénylők kezét.“ A magyar protestáns egyházak nevében Bereczky Albert reformá. tus püspök, a konvent, a zsinat és az ökumenikus bizottság elnöke az amerikai protestáns egyházak tanácsának küldött tiltakozó táviratot. Az amerikai imoerlallsíák baktér^umháborúját kivizsgáló kínai bizo.tság vezetőjének nyilatkozata U Tö-Csuan asszony, a kínai vöröskereszt elnöke, az amerikai imperialisták baktériumháborúját kivizsgáló kínai bizottság vezetője a M- •ottság elutazása előtt kijelentette, azért utazunk a koreai arcvonalra és v&zakkelet-Kínába, hogy a helyszínen gyüjtstlnik bizonyítékokat arra, hogy az amerikai imperialisták baktériumokat terjesztenek. Ugyanakkor meglátogatjuk a hős koreai népet és bátor kínai népi önkénteseinket. fTijngoztatta ezután, hogy minden békeszerető népnek gyorsan meg kell tennie a szükséges Intézkedéseket, hogy végetörjenek a koreai arcvonalon és Északkelet-Kínéban a bakté- riumháborút folytató agresszorok kegyetlen és arcátlan gaztettei- Ha nem lépünk fel határozottan az amerikai agresszorok bestialitá^al ellen, akkor holnap a világ többi békeszerető népeire züdmhat az a csapás, amely most Korea és Északkelet-Kína lakosságát sújtja — mondotta. ^ Pártéi©! jt Hogyaa foglalkozott a kíráldi bányász-pártéríekezlet a termelés kérdéseivel Vasárnap tartották meg Királdoo, Somsáiyon és harkályukon a bányász pártválasz-mányok-l megválasztó küldöttértekezleteket. A kirátdi küldő.!értekezleten három bánya — Királd, Pu nők és Péch Aníal-táró — kommunistáinak, valamennyi dolgozójának képviselői vettek részt. A pártértekezle I a pártépítési kérdések, feladótok megvita ára mellett részletesen foglalkozott a termelési problémákkal. Nagy helyet fogla tak el ezek Váczi László elvtárs beszámolójában. Elmondotta, hogy a három bányaüzemben sagyiekú javulás mutatkozik a smtóaíegvsieinfcen, ennek eredményei lemérhetek a termelésben, a terv.eljesít„sben. Putnokon januárban a hiányzók száma a fizikai dolgozók létszámának 115 százalékát teile ki. Ez a rzámarány februárban 10 százalékra csökkent. A munkafegyelem meg- javuiásának eredményei nulla'koznak abban, hogy a putnoki bányaüzem márciusi termelése 115.2 százalékra emelkedett. Péch Antal- áróban a kimaradozók ja- m^iii 28 százalékos arányszámát 15 százalékra csökkenlítték, márciusi luvte’je- sítesi á'laguk 113 4 százai k. A januári 10.7 százalékkal szemben 4.2 százalékra csökkent a hiányzók száma Káraidon, a nagyarányú javulás ’eredménye, hogy a három bányaüzem közül Királd termel legjobban, márciusi átlag I Ijesítése 110.8 százalék. A munkafegyelem megszilárdi áfában elért eredmények a pártszervezetek jobb munkájának köszöni« l "k. A népnevelők megm-gyarázzák, műven nagy kárt jelent az is, ha a bányászok nem haszná’ják ki kellően a munkaidőt és emiatt akár csak egy csillével is kevesebb szenet termelnek, mint amennyit tervük előír Sokszorosan nagyobb kár népgrzdaságunknak, megkárosí ja ezzel az illető dolgozó közvetlenül és közvetve is családját, ha igazolatlanul műszakot mulaszt. A páriszerveze! -k, a párt aktívák, a pártfanok felsmer ék a szem ’lyes példa- muta ás nagy jpler! őségét, a kommunisták járnak az élen a termelésben és len-, diPetiik magával ragadja a pártonkívüli dolgozókat is. Különösen megnyilvánult ez a Rákosi e'vlárs 60. születésnapja tiszteletére te 11 felajánlásokban és ezek tel- iesítés'ben. Olyan nagy volt a versenv- lendület, hogv pé’dául Péch Antal-tárő- b"n a dolgozók a műszak végén nem is akarták abbahagyni a munkát. Az eredmények melt'ft azonban komoly hiányosságok is vannak a pá-tszerveze;ek munka’ában'. Ilyen súlyos hiba, hogy a dolgozóknak mindössze 50 százaléka kapcsolódéit be a versenybe. A pártszerve- ~ciek nem karollak fel kellően a „Termelj ma többet mint tegnap r-mozea'maf. A putnoki bányában a párttitkár elvtársnak az a véleménye, hogy a munkaversenyért kizárólag a szakszervezet felelős, emiaf 1 nem is irányi ja jól a szak- szervezet ezirányú munkáját. A pártszervezet nem ellenőrízle a felajánlásokat, nem fordított gondot arra, bogy a bányászok és a műszaki vezetők közösen megbeszéljék, hogyan lehet megjaví ani a müsz'ki fe l 'teleket és ezek figyelembevételével milyen vállalásokat lehet és szükséges lenni. Emir ít több olyan felajánlás is történt, amelyet csak részben lehetett teljesíteni. A putnoki és a kíráldi bányában teljesen elhanyagolják a verseny nyilvánosságának biztos'! isát, de Péch Ari I- táróban is hiányos ez. A pártszervezetek nem gvako-olják kellően és helyesen a I érméié'I ellenő-ző jogukat, olyan esetek is előfordulnak, hogy n párttitkár akarja elvérezni az üzemvez-tő munkáiét is. F.z '.kadálvozza a felelős egv-zemé'vi vezetés kihnrtokozását és me"«zi1árditását. Sok felszólaló foglalkozok a lermelés kérdéseivel. Kuncsok János elvtársi, Péch Antal-táró pártszervezetének li'ká'a hangsúlyozta: az etrvre növekvő termelési eredmények alanfeltétele, biz! -s'! 'ka az eViéWi színvonal állandó emelése. Üzemünkben a nárttaos»« százaléka politikai oktatásban vesz részt. Hiba üzemünknél, hogy az egyes front- harmadak csak saját eredményükkel törődnek, nem biztosítják a kőve’kező műszak számára a zavartalan termelést. Emiatt a következő műszak brigádjainak munk-idejéhől sokszor 3--4 óra is kiesett. Vadnai László elvtárs szóvá ette: a nuínoki bányaüzemben nem értékelik a verseny! nem ismertetik kellően az eredményeket, a dolgozók nem Indmk hogyan állnak lerviik, felaián'ások tel'esítés'vel. örömmel jelentette be. hogy Rákosi e’v- ,árs 60. szöletérnao’a rn-ttó meeiinnenlé- sér* brigádja a vállalt március 9 helvett -á- február 26--a befei-rl- eVő negyedévi I orvét. A I.ov-mozra’om keretében -;.»IvfrWvre hívta a Péch Anlal-tárő tl-láez.-hrigádiát. Szili Ferenc eR’társ. a vállalat főmérnöke a műszaki vezetők munkáiénak h:á- "vossáeairól beszél', maid ígéretet *”P, hogy a munka tohh megszervez :séve! fot.-ez—t ,bb mé-fét-Ker, ejőseg’llk a terme- tác áHandó ernelését_ F-rVag G-nda elvf«-s fKí-áld) IS tagú 'a nevében vá’lalts. lto»y május 1 helye’t április 25-re befejezik, az egyik bányarész falazását. Fekete János elvtárs, a pulnoki bányaüzem dolgozója eJmoudoUa, hogy üzemükben a műszaki kőzépkáderek nem tail.mák szoros kapcsolatot a bányászokkal, ennek oka az, hogy nem szervezték meg a pártcsoporibizalmi-hálózalot Ssilárdítsuk meg az A Pál {kongresszus állal elénk tűzött ha. almas feladatok győzelmes megvalósításának, a szocializmus sikeres építésének egyik dón^ő felíútaíe a pártban a propagandamunka komoly megjavítása. A Megyei Pártbizottság lehetővé lelte számunkra, hogy egyéni lanulásban felsőfokon tanulmányozzuk a Bolsevik Párt Torién. I ét, megismerkedjünk nagy példaképünk, a dicső Bolsevik Párt harci tapasztala laival, hogy az ismére lek birtokában munkánkat jobban, eredményesebben végezzük. Minden eddigi konferencia közül ki kell emelnünk az utolsó konferenciát, amelyen a diniek ikus materializmust tárgya*luk meg. Ennek az anyagnak megvitatása komoly ú*mutrH?{ adóit arra, hogy mindennapi munkánkban felkaroljuk a felfelé törő újat, harcoljunk az elmaradottság ellen, megkeressük, szemelő'I tartsuk a dolgok összefüggését, hely (álljunk az egyre éleződő oszt áJvharc- ban, eredményesen harcol lünk a kulák- ság, a jobboldali szociáldemokraták, az idealista világnézet és a klerikális reakció ellen, amely még ma' is különböző mesékkel, misztikumokkal, babonákkal akarná félrevezetni a néptömegeket» Ezek előrobocsájf.á^át szükségesnek tar- tr |’uk ahhoz, hogy. még világosabban lássuk, milyen súlyos múlás:Jisi jelent, hogy egves elvtársak — megsértve a tanulmányi fegyelme' — nem vettek részt ezen a konferencián sem Várhegyi József elvtárs, a Diósrcvori Gépgvár Párt bizottságán mint okt°lísfele.lős merl'szMo pártfunkciót tolt be. mégis minden előzetes bejelen és nélkül — már nem e’so ízben — elmarad! a konferenciáról. Más konferenciákon tapasztaltuk, hogy nem 'CmíJmárívfr'ZA űgv az anvaget, ahogyan ’,~l a kollektíva elviírta volna egv komoly binkciób^n lévő elvtársiéi. A kollektíva kérdezi Várhegvi e^vtártfél: talán megfeledkezik «a PoBLkai Bizottság 1951 ~‘áins 17-í határőr'-Iáról? Mint oktatásfelelősnek elsőrendű kötelességének kell tartania a marxi—lenini elmélet legalaA bányász-pártéríekezlet résztvevői láviratot küldtek Rákosi elvtárshoz, megfogadták:: a párt választmány, a pártbizottság irányítását köve.ve úgy dolgoz" nak, hogy üzemük túlteljesítse első negyedévi tervét. oktatási fegyelmet! posabb elsajá. Basát, csak így tö'thetl be jól funkcióját például az elméletnek a gyakori i i.aj való egybekapcsolásában* mert ezen a téren is éppen elég 0 tenni - valója van Várhegyi elvtársnak. Az ő SeT adata, hogy minden politikai iskola anyagához konkrétumokat dolgozzon ki, hogy az elvtársak könnyebben tanuljanak és e poli ikai iskolák hallgatói is állandóan egybekapcsolják az elméletet és a gyakori-, tat. Ha így foglalkozik a tanulással, ezt a feladatát sem oldhaija meg ered" menyesen. Az oktatási fegyelem lazításához nagy mértékben hozzájárult Dragos Gyula elv- ars is, aki eddig már kél esetben hiányzóit konferenciáról, vagy ha meg is jeleni — hasonlóan Várhegyi elvtárshoz — gyengén k'szült. A kollektíva sokka] komolyabb és nagyobb oktatási fegyelmet követel meg Dragos elvtárstól, mint a Diósgyőri Munkás üzemi lapunk szerkesztőjéül. Hogyan válhátik üzemi la* mink a lenini tani tásnak mepfoVlöen kollektív propagandistává, kollekt'v acp táborrá és szervezővé, hogyan válhídik Pártunk, dolgozó népünk kezében éles fegyverré, ha Dragos elvtárs nem vest részt rendszeresen a konferenciákon, nem tanul köve kezetesen, nem segíti elő a ? Hrekvését a fegyelem megszí- 'árd'íáeárp. Dragos elvtárs nem vett rés®, a dislek+ikus materializmus anyagának megvitatásában «em. holott ez igen nagy «^eítséget ad^ll volna számára, ezzel üremi lapunk számára a kl^»:kális reakció és ü jobboldali szociáldemokraták '»Béni harcban. A konferenciák koBek^ ivóinak közös erővel kell törekedm’Ök ez oktatási fegyelem megsrilárdfására, minden nchér^égr^f ^kürdve biz o<otanunk kel! a Politikai Bizottság határozatának maradéktalan végrehajtását. A konferencia kollektívája nevében“ JOZSA LASZtó Diósgyőrvasgyár A révleány vári dtilőfeíelcísök a tavaszi mezőgazdasági munkákért Révleártyváron a községi tanács végrehajtó bizottsága a tavaszi mezőgazdasági munkák ellenőrzésére dülöfelelősöket állított be. ök kötelesek ellenőrizni a vetömagtisztítást. csávázási, a tavaSkl munkák, a ve’ tés megkezdését. A dülőfelelösök minden héten beszámolnak a dűlőjükben végzett munkáról, az ott észlelt hiányosságokról. A mezőgazdasági állandó bizottság tagjai s©. gítséger. nyújtanak és ellenőrzik a dülöfelelősöket, akik a község élen. járó dolgozóiból kerültek ki, a düKU felelősök odahatnak, hogy hazánk fel. szabadulásának évfordulójára a községben befejezzék a tavaszi vetési munkákat. ISKI BERTALAN vb, elnök. iMegyénk asszonyai lelkesen készülnek a májusi MISDSZ-kongressxusra Az egész országban lelkes várakozással tekintenek az asszonyok a május 24—25-én tartandó M.\T>,Sz kongresszus elé. Megyénk MNDriz- asszonyai Is boldog örömmel, jobb. több termeléssel, a felvilágosító, s szervező munka erősítésével készülnek az országos tanácskozásra. Az alapszervezetekben az utóbbi héten már megválasztották a küldötteket a városi értekezletekre. Ezekben a uapok- han folyik a küldöttek megválasztása a járási konferenciákraA mezőkövesdi küldöttválasztó értekezleten Bátor Sándorné városi MNDSZ-titkár mondott beszédet. Kiemelte, milyen nagy lelkesedéssel ünnepelték a város asszonyai Rákosi elvtárs 60. születésnapját. Most április 4. felajánlásként a kongresszusig még jobb munkát akarnak végezni. — Papp Mátyásáé a III. kerület nevében 160 új tag beszervezését ajánlotta fel. Pollákné, középparaszt felesége 10 középparasztasszony beszervezését Ígérte. Mezőkövesd MNDSZ-asszonya! a kongresszusig 750 új taggal akarják erősíteni szervezetüket. A miskolci küldöttválasztó értekezleten Bonta Lajosné városi MNDSZ- titkár Ismertette azokat a feladatoka', amelyeknek megoldásából szocializmust építő munkánkban, békénk védelmében a város asszonyainak is fokozottabban ki .kell vennlök részüket. Éppúgy, mint a mezőkövesdi értekezleten, a mlskolcln is erősen bírálták a járási és megyei MNDSZ-bizottsA- got és több segítséget kértek munkájukhoz. A Szendrey Júlia csoport éles bírálatot kapott, mikor az alapszerve zeti vezetőségválasztást nem készítette elő megfelelően. Most hejelente*- ték: kijavították hibájukat, gondos szervező és felvilágosító munka után megtartották a vezetőségvá’asztást. amelyen lelkesen vett részt a tagság nagyrésze. Felajánlották: a kongresz- szusig jelenlegi taglétszámukat megkétszerezik és elérik a 100 százalékos tagdíjfizetést. A Költői Anna-csoport 20 helyen szervez kézimunkadélutánt, ahol s. szovjet asszonyok életéről, munkájáról olvasnak fel, szovjet és magyar szépirodalmi művekkel Ismerkednek meg. 800 új tag beszervezését ígérte a Martos Flóra-csoport, ezenkívül a kongresszusig kuitúrgárdát szerveznek, elkezdik az orosz nyelv tanulását. Az asszonyok közül ötvenen jelentkeztek a miskolci kettősvágány építéséhez. Lelkes küldöttválasztó értekezletet tartottak Sátoraljaújhelyen és Ózdon is- Az értékes felajánlások ntán az értekezletek résztvevői tiltakozó táviratot küldtek továbbítás végett az Országos Béketanáeshoz a hős görög szabadságharcosok életére törő merénylet, s az aljas koreai baktérium- háború ellen. Megyénk asszonyai most lelkesen készülnek, a járási értekezletre, ahol a menyei konferenciára választják meg küldötteiket. Ismerjük meg a Szovjetunió élenjáró technikáját Szovjetunió nagy vizierőmü épít. kezései és azok, kihatásai a szovjet energia- és viUamosiparban“ címmel március 20-án, csütörtökön délután fél 6 órai kezdettel a Magyar Elektrotechnikai Egyesület előadást rendez a Műszaki Egyetemen (Szent Ferenc utca 8->. Előadó: Harkányi József, a Budapesti Fővárosi Művek főosztály- vezetője. „beszámoló a Szovjetunióban tárt építőipari küldöttség tapasztalatairól'“ címmel a Magyar Szovjet Barátság Hónapja keretében Magasépítési Tudományos Egyesület karol*ve a lía- yyar-Rzovjet Társasággal március 25-én délután fél 6 órai kezdettel előadást rendez a Miskolci Tervező Iroda előadótermében (Szabadság tért Előadó: Trantmann Rezső építésügyi miniszterhelyettes.