Észak-Magyarország, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-07 / 56. szám
a ÉSZAKMAGYARORSZÁÖ Péntek, 1952. mircfn» % Nagy választási győzelmet aratott az Indiai Kommuni>ta Párt Delhi (TASZSZ) Delhiben közzétették az indiai államokban négy hónap óta folyó választások eredményeit. A haladó pártokat és szervezeteket maga köré tömörítő Indiai Kommunista Párt nagy győzelmet aratott több államban. Az Indiai Kommunista Párt az indiai államok törvényhozó gyűléseiben összesen 181 mandátumot kapott, a vezetése alatt lévő egyesült baloldali front pedig együ.t- véve 239 mandátumot. A kétezer jelölttel fellépő szocialista párt komoly vereséget szenvedett és mindössze 126 mandá.umot kapott. Katonai díszszemle a felszabadított Hoa Binh-ban Peking-(Uj Kína) A nemrégen felszabadított Hoa Binh- ban az elmúlt héten katonai díszszemlét tartottak. A díszszemlén felolvasták Ho Si Minh elnöknek és a Vietnami Munka Párt Központi Bizottságának a győztes csapatokhoz intézett üdvözlő táviratát. Van Nguen Ziap tábornok napipairan- csában felszólította a népi erők parancsnokait s harcosait, hogy még keményebb csapásokat mérjenek az ellenségre és hiúsítsák meg annak minden összeesküvéséi. A Koreai Munkapárt Központi Bizottságiának határozata a nemzetközi nőnapról Phenjan (TASZSZ) A Koreai Munkapárt Központi Bizottsága javasolja minden pártszervezetnek, széles körben emlékezzék meg március 8-ról, a nemzetközi nőnapról, a fronton és a hátországban a felszabadító, honvédő háborúban kivívandó győzelemén folytatott harc fokozásának jelszavával. A Koreai Munkapárt Központi Bizottsága felszólítja a Koreai Népi Demokratikus Közársaság minden asszonyát, szilárd! S3 szolidaritását és kapcsolatait a tartós békéért és biztonságér. világszerte harcoló demokratikus asszonyokkal, tömörüljön még szi’árdabban a Munkapárt és a népi kormány, valamint Kim ír Szén tábornok, a koreai nép vezére körül. Megérkezett a koreai arcvonalra a kínai önkéntesek pestis eüeni hadtestének első brigádja Az Uj Kína hírügynökség tudósí.ója jelenti: A koreai és a kínai harcosok — a helyi lakossággal együtt — teljes erővel dolgoznak a baktériumokkal fertőzött rovarok elpusztí ásán. • Az arcvonalon és a fertőzött területeken lévő falvakban fertőtlenítő és járványt megelőző munkái végeznek. Ezeken a területeken minden k"toni:j és polgári személyt beoltot ak és járványmegelőző állomásokat létesítettek. Megérkezett az arcvonalra a kínai önkéntesek pestis-ellenes hadtestének első brigádja. A dán, norvég és svéd nők felhívással fordultak zz ENSZ biztonsági tanácsához, amelyben követelik a koreai háború befejezését. Az Egyesült Nemzetek legfontosabb feladata a béke fenntartása és ezért szükséges, hogy egész tekintélyével segítse elő a fegyverszüneti tárgyalások mihamarabbi befejezését és a béke meg- kö ését, — mondja a felhívás. 4 koreai néphad-erei főparancsnokságának hadijelentése vábbra is védelmi harcokat vívnak. Március 4-én a frontokon néni volt lényeges változás. A néphadsereg egységei március 5-én ielötték az ellenség három vadászgépét. Phenjan (TASZSZ) \ Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága március 5-én közölte, hogy a • néphadsereg alakulatai, a kínai népi önkéntes egységekkel szorosan együttműködve, to4z angol alsóház elfogadta a fegyverkeaési programot London (MTI) Az angol alsóházban szerdán este ke- riiLt sor a szavazásra a Churchill-kormány fegyverkezési programja fölött. Churchill beismeri, hogy Anglia egyre válságosabb gazdasági helyzete mia t a fegyverkező tervezett programját „valószínűleg nem három év, hanem talán négy év alatt tudják csak végrehajtani". A szavazás során az alsóház elfogad a a kormány fegyverkezési programját. A „munkáspárti" képviselők többsége nem foglalt állást a kormány javaslatával szemben, hanem tartózkodott a szavazásól. 55 „munkáspár.i" képviselő a kormány ellen szavazottTavaszi tnunkaversenyre hívja az alsomérai gépállomás a megye összes gépállomását Az: alsóméra! gépállomás versenyre hívja a megye össze« gépállomását a tavaszi munkák minél jobb és határidő előtti elvégzésére. A ver. senypontok között a következők szerepelnek: Évi tervünket 110 százalékra teljesítjük, az üzemanyagfelhasználást 90 százalékra, az erőgépek üres járatát 20 százalékra csökkentjük. A brigádok a termelöcsopo.tok brigádjaival együttműködve a múlt évi. nél magasabb terméseredmények elérésére törekednek. A kalászosokból 12 mázsás átlagot akarnak elérni hoUlanldnt. A gépállomás dolgozói vál. lalják, hogy megszilárdítják a munkafegyelmet, a fegyelmetlenkedőket szigorúan megbüntetik. A mezőgazdászok segítséget nyújtanak a termelőcsooortoknak, hogy a tavaszi és nyári, valamint az özi munkálatokat idejében elvégezhes. sék, alkalmazzák az új agrotcch i’cai módszereket, a tengeri négyzetes vetését, heterózis tengeri termesztést, a kalászosok keresztsoros vetését, a kapálást gépi erővel végzik. Az istállótrágya helyes kezelésével, nyersfoszfátos eljárással, valamint a műtrágyák szakszerű használatával emelik termésátlagaikat. Segítségei nyújtanak a termelőcsoportoknak a munka jó megszervezésében Is. Gondot fordítanak a tszcs k további fejlesztésére, a helyes vetésforgó bevezetésére. BöTA elemér Alsóméra. " HANGSZEKKEBSKEBELMl VÁLLALAT miskolci fiókjánál. Széchenyi-utca 58. Abaújszántói asszonyok Rákosi elvtárs életéről beszélgetnek 4 tároal pártaaerveaet népnevelői, az MNDSZ és a békebizottság tagjai mindánnyian örömmel jelentkeztek a feladatra. Sorra kopogtattak az abaújszántói dolgozók lakásaiba, nagy szeretettel fogadták őket mindenütt, hogy a közeledő nagy napról, szeretett vezérünk, Rákosi elvtárs születésnapjáról beszélgessenek. Búza Sándorné.Sotkó Józsefné pár- tonkfvüll dolgozó parasztasszony, Szilágyi Andrásné tagjelölt s a többiek, azt mondották a békebizottság irodájában : ..Hozzánk ne küldjétek előadót, nálunk én akarok beszélni Rákosi elvtársról!“ Sotkó Józsefné azt mondta: „Csak akkor harcolhatunk jól békénkért, jövőnkért, ha ismerjük szeretett vezérünk életet, tanulunk belőle és példát veszünk tőle!“ Ez a lelkes hangulat a szemináriumokon született, ahol a pártbeli és pártonkíviili népnevelők Rákosi elvtárs életét, munkálat tanulmányozzák. Soha nem gyűlt még egybe olyan pontosan, lelkesen a tizenöt szeminárium négyszáz hallgatója, mint ezekben a napokban. Szerdán este hat háznál volt megbeszélés. Már reggel ó*a folyt a készülődés azoknál a családoknál, akiket az a megtiszteltetés ért. hogy az ünnepélyes alkalomból vendégül láthatjuk szomszédaikat- Ezen a napon még gondosabban tették rendbe a lakást, az asz'alra tiszta terítő került, a térítőre virág, könyvek: a Rákosi per. Illés Béla: „Népünk szabadságáért“ című brosúrája Rákosi Mátyás elvtárs életéről★ Tizenhat «.“sonv jött össze Veder Ferencné lakásában a 3 tar cinfalva úton- Rá’ ősi elvtárs életét Szí-, lógni Andrásné ismertette. Meghatott csend ült a szobában, mikor Szilágyi- né megszólalt: — Rákosi elvtárs a mi vezérünk Országunk minden gondiával, baidva' elsősorban ő törődik. Bízunk benne, szeret'ük, követ’ük hűséggel. Miniannyiunknak meg kell Űj kiadásban jelent meg Sztálin: „A leninizmus kérdései“ című műve A Szikra •Könyvkiadó 50,000 példányban adta ki Sz álin elvtárs „A leninizmus kérdései' című művét. A nagyjelentőségű műnek ez a halódik magyar- nyelvű kiadása. „A leninizmus kérdéseidnek magyarnyelvű-példányai ezzel elérték a 285 ezres számot. Az európai munkás- bizottság felhívása a dolgozókhoz Berlin. (MTI) A Nyugat-Németország remili'ari- zálása ellen küzdő európai munkásbizottság a napokban ülést tartott Berlinben. Vz ülésről Európa dolgozóihoz intézett felhívás megállapítja, hogy a nyugatnémetországi megszálló hatalmak — az USA, Nagy-Britannia és Franciaország — megszervezték az Adenauer-kormány és az Atlanti Tömhöz csatlakozott nyugati hatalmak kormányainak együttműködését annak érdekében, hogy megindítsák a ruhrvidéki hadiipart és újjászervezzék a német hadsereget. Ezek az intézkedések az újrafelfegyverzett Nyugat- Németországot harmadik világháború európai ugródeszkájává és központjává tennék. „Uj adók, hajcsármódszerek, leromlott lét- és . munkafeltételek járnak együtt ezzel a politikával, amely vé- gülis otthonunk és családunk pusztulásával fenyeget, mert a német újra- fel tégy vérzés háborút jelent — hangoztatja a felhívás. Tegyünk meg mindent, amivel a kormányokat és támogatóikat az újrafelfegyverzésl politika feladására kényszeríthetjük. A négy nagyhatalom — a (Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Francia- ország — kössön mielőbb békeszerződést egész Németország képviselőivel. A Szovjetunió már igenlő választ adott a Német Demokratikus Köztársaság ezirányú javaslatára. A mi erőfeszítéseinktől függ az egységes, békeszerető demokratikus Németország megteremtése.“ — MAGTAR FILM PÁRIZSBAN. A népi demokratikus filmhét kere'é- ben nagy sikerrel mutatták be a francia fővárosban a Szabóné című magyar filmet- A 1‘Humanité bírálatában kiemelte a főszereplő Sal’ai Korné’ia életteli alakítását- A kísérő műsorban bemutatott „Kisbalatoní nddrengeteg“ című népszerű magyar tudományos film —• Homoki Nagy István műve — nagy silóért aratott. élettörténetével, amelyből látjuk, hogy mindig a dolgozókért harcolt, hősies harcával, munkájával kiérdemelte népünk forró szeretetét, megbecsülését, törhetetlen bizalmát. Szilágyi elvtársnő szavai nyomán a hallgatók előtt kibontakozott Sztál n elvtárs legjobb magyar tanítványának küzdelmes, harcos, dicsőséges élettörténete. , András Józsefné, Kovács Lajosné abbahagyja a kézimun1 ázást, úgy hallgatja nagy figyelemmel az előadást- Maguk előtt látják az adai falusi szegényes otthont, ahol a gyermek Rákosi Mátyás élt s már egész kis korában megismerkedett a nélkülözéssel, az üldöztetéssel, majd később Sonronban a munkdsmnznalommal. A szavak nyomán kibonta' ozik a képe annak a törhetetlen harcnak, amelynek példamutató hőse Rákosi elvtárs. — Már diákkorában mindenütt ott volt. aliol a dolgozó nép érdekében harcolni kellett — folytatja Szilé ginné — ma is mindenütt ott van, ahol haj van. mindeviVt segít— Két lányom van Pesten, — s~ő’t özvegy Novák Jánosné — Leveliikben arról írnamennyi minden épült és énül most is Az újságban olvassak, hope az egész országban hatalmas építkezések folynak- Ott van például Nztálin-ráros és a nagy vasmű. A nv megyénk is állandóan fejlődik- Hol lenne mindez a Párt, Rákosi elvtárs nélkül? — Ilyenkor tavasszal, — emlékeztek? — azelőtt már itt ácsorogtak a férfiak a sar'on naphosszat, munka nélkül — idézte a múltat Szilágyiné, mikor a felszabadulás előtti életünk keserveiről esik szó — Ma nincs senki munka nélkül, még kevés is a dolgozó kéz — szól újra Novákné. — Hét gyermekem volt, igen keservesen neveltem őket. Egész nap dolgoztunk, gürcöltünk, mégis többet éheztünk, mint ettünk. Munkánkat nem becsülték. Ma meg? A lányom most került magasabb beosztásTermelőszöve.lkezeti csoportjaink megszilárdításának és továbbfejlesztésének egyik legfontosabb feltétele a termelőcsoportok tagjainak nevelése, az oktatási munka alapos megjavítása. Ez a biz osítéka a jó vezetésnek és az egyre nagyobb eredmények elérésének, PARTUNK ÉS KORMÁNYZATUNK lehetővé tette, hogy a tél folyamán termelőszövetkezeti csoportjaink elnökei, brigádvezetői és tagjai tanfolyamokon vegyenek rész:, amelyeken elsajátíthatták a nagyüzemi gazdaság helyes vezetését, a mind magasabb .ermésátlagok elérését biztosító magasabb szakmai ismereteket. A megye sok termelőszövetkeze i csoportjának tagjai ki is használták a lehetőséget. Csaknem valamennyi termelőszövetkezeti csoportunk elnöke, részt vett a Szikszón rendezett 14 napos elnöki tanfolyamokon, de rövidesen bevonjuk azokat is, akik eddig kimaradlak az oktatásból. Bekapcsoltuk a tanu’ásba az I. típusú tszcs-k elnökeit: 86-an vet.ek részt a 7 napos iskolán. A megye termelőszövetkezeli elnökei közül jeíen'eg 74 egyéni tanuló a 10 hónapos tanfolyamon, 11 a gödöllői 10 hónapos, hat pedig a karcagi kéthónapos iskola haliga ója. Nagy számban bevontuk a tanu'ásba a termelőcsoportok brigádvezetői: is. összesen 302 növénytermelési és állatt-nyésztési brigádvezető vet! részt eddig a tíznapos tanfolyamokon. Sn jőszen, néteren és Abaujszán'ón a zöldség-, szőlő- és gyümölcskertészeti brigádvezetők közül sokan kaptak alapos szakmai kiképzést. 1729 tszcs-lag vett részt az alapfokú szakmai tanfolyamokon, közöttük 380 nő. A TANFOLYAMOK szép sikereket hoztak. A résztvevők tanulmányi eredményei elérték a kívánt színvonalat, amelynek hatása már is megmu átkozik. A miskolci „Táncsics" és a szenüstváni „Béke" termelő-zövetkezeti csoportokban megszilárdult a munkafegyelem, tevékenyebbé váltak a tagok, mert elnökeik az iskolán tartott tapaszt lat- csere alkalmával átvették a kesznyéteni ba jó munkájáért- Est is Rákosi elvtársnak köszönhetjük. — Többet kellene ezekről a dolgokéról beszélnünk, máskor is, — mondja Médcrné. Helyeslik a többiek, el is határozzák, hogy ezután gyakrabban összegyűlnek valamelyiküknél meghitt ettí beszélgetésekreKiér Gtuláné, Norákné és máson: szavai nyomán a bébe megvédésére terelődik a sző- Az imperialisták gaztetteké* követnek el Koreában, Görögországban, új háborút akarnak kirobbantani. E! akarnák rabolni tőlünk Is a szabadságot, a biztosan még boldogabb jövőt- Rákosi elvtárs bölcsen vezeti népünket, hogy hazánk mindig erősebb legyen a béke'áborban. — A béke megvédése azt követeli, hogy jól készüljünk a tavaszi munkákra, a leghamarabb, a legjobban elvégezzük — teszi hozzá Mogyorósi Sándorné. — S hogy pontosan teljesítsük a beadást — egészítik ki többen. Azzal szerzünk örömet Rákosi elvtársnak, ha jó munkánkból láthatja, hogyan fejezzük ki bálánkat, kőszene ünket* — Én is Igyekszem, hogy teljesítsem a születésnapjára tett felajánlásomat, — szó! ismét Méderué. Kilencedikére készen akarok lenni a harminc darab melegágy-takaróval, amit megígértem. ■k hsy besaéltéh m«:* az abaúj- szántóiak minden házban élefük eredményeit, jövő teendőiket. Rákosi elv- társ munkájáról — s boldog életünkről, eredményeinkről, terveinkről beszélni egyet jelent • ■ ■ Már az éjszakába nyúlott az idő, mikor a vendégek elköszöntek egymástólMint az egész országban mindenütt, Abaujszántón is boldog lelkesedéssel, még jobb munkával készülnek a dolgozók szeretett vezérük, Rdlcosi elv'“ társ születésnapja méltó megünneplésére. termelőszövetkezet elnökének, Kiss Bertalan elvtársn-ak munkaszervezési módszereit. Ugyanígy megjavult a mezőkövesdi termelőezöve kezet munkaszervezete is, mindenekelőtt azért, mert a szövetkezet tagjainak csaknem 100 százaléka résztveit az alapfokú tanfolyamokon. Megmutatkozott a tanulás eredménye az üzemtervek elkészítésénél is, amelyek — hiányosságaik ellenőre — lényegesen jobbak, mint. az elmúlt évben. A brigádveze ők és a csoporttagok legjobb tudásuk szerint nagy gonddal ve tek részt az évi tervek elkészítésében. Meg kell állapítanunk azonban, hogy oktatási munkánknak komoly hiányosság?! voltak. A megyei tanács mezőgazdasági ' ősz álya nem adott kellő irányítást az előadóknak a felk-sziilé-hez és nem gyakorolt kellő ellenőrzést az oktatási munka felett. Hiányosság mutatkozott a járási mezőgazdasági ősz álvok munkájában is. Nem ismert'k fel eléggé a tanfolvamok fontosságát és a hallgatók bevonását nem készítették elő rendszeres munkával Ez volt az oka annak, hogy *• tanfolyamokon lemorzsolódás fo-d’Tt ető és r'-ttUóEg niabb tanfolyamokat kellett indítani. A TANULÁS EREDMÉNYE nyilvánul meg abban, hogy például a m~ző* csáti járásban számos I. típu-ú tszcs kérte a fejlettebb III. típusú nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés engedélyezését. A tiszadoro<rm«: és a tis/.-háhotnáí, valamint az ároktői I. típusú tszcs-k elnökei a t-nfolvamon ‘anul ak hatására vetették fel a tagság e’őtt ezt a javaslatot és a tagok nagy lelkesedéssel el is fogad1 ák. A temulást feltétlenül tovább kel! folytatni! Termelőszövetkezeti csonort- jaink e’nökeinek és brirádvezetőinek 'ovább keli fe’Teszipniök szakmai tudásukat, el kell saiátítaniok az élenjáró szovjet ac-otpehmka módszereit; arra kell tö—’t,.vniök. ho.<rv az iskolán szerzett tudásukat min T iobban gyümol- csörtessék 'ermelőszövetk-zeti csoportúik fejlesztésére, a naeviizemi gazdálkodás eredményeinek növTésére ANTAL SIMON Jelentés as óritáskohó építéséről A diósgyőri óriáskohó dolgozói csatlakoztak Loy elv.árs kezdeményezéséhez, A „Termelj ma többet, mint tegnap 1”- mozgalom keretében harcolnak a kohó határidő elő ti felépítéséért. Az Általános Szerelő Vá'lrlat dolgozói közit1 Szabó Károly brigádja február 26-án 180, március 1-én 183, másodikén 184. harmadikén 185, negyedikén 195, március 5-én pedig már 205 százalékot ért el Teljesítményük állandó fokozásával küzdenek a brigád tagjai a bűtővízvezetékek és a gázcsővezetékek batáridő előtti beszereléséért. Lelkes versenyben dolgoznak a léghevítő és a kohó.est falazását végző kőművesek is. A falazás megkezdésekor 140 százalékos átlagteljesítmény elérését vállalták. Ezzel szemben eredményük 170 száza'ék volt. A legjobb munkát Csorna rózsef kohékőmüves brigádja végzi, amely 186 százalékos átlagteljesítménnyel dolgozik. A Budapesti MÁVAG Gépgyár vas- szerkezeti üzemének dolgozói megkezdték a III. számú léghevitő kupolájának ö»z- szeszerelését. ismerkednünk A mezőgazdasági szakoktatás tapasztalatai