Észak-Magyarország, 1952. február (9. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-16 / 39. szám
2 ÉSZÁKMAGYAR0R8ZAC Szombat, MS!. febmAr 16. „Egy dolioz c'gsreita négy havi tudományos munkáért“ A PRESSE CIMÜ BÉCSI BURZSOA LAP arról ír, hogy az egyetemi magántanárok úgyszólván ingyen végzik tudományos munkájukat. A főiskolákon összesen mintegy hatszáz magántanár működik■ Két évvel ezelö t hosszas vita után havi százö ven schilling tudományos pótlékot engedélyeztek az egyetemi tanárok számára. Később hosszas sürgetésre a magán tanár k ént működő asszisztensek is megkapták ezt a pótlékot, de a tudományos segéderők és a tudományos intézetekben működő értelmiségiek semmit sem kaptak. A magántanárok egy e'öadói óráért félévenkint egy schiUinget kapnak. Sok esetben annyit sem kapnak négyhavi munkájukért, amennyibe egy doboz cigaretta kerüL Oltó Grolewolil nyilatkozata a N émet Demokratikus Köztársaság kormányának bek eíelkívásáról Berlin. (MTI) A Nőmet Demokratikus Köztársaság tájékoztatási hivatalának saj ó- rtekezletén Otto Grotewohl minis?.- er elnök bevezetőjében kijelentette, uogy a Német Demokratikus Köztársaság kormánya figyelmeztetni kívánta felhívásával a megszálló ha- almakat kötelezettségeikre, amelje- et teljesíteni eddig csak a Szovjetunó volt hajlandó- A Német Demokratikus Köztársaság kormánya minden tekintetben eleget tett a potsdami határozatokból reá háruló kötelezen- égeknek. A Német Demokratikus Köztársaság területén megsemmisítette a német militarizmus politikai és azdasági alapjait és a demokrácia -zenemében átneveli a német lakosságotUgyanekkor azonban Nyugat-Né- metország'oan egyre nyíltabban támasztják fel a német imperiallzmusi és a fasizmust. Grotewohl eivtárs rámutatott, az Adenauer-koimány egy- e féktelenebb terrorja bizonyítja, uogy a nyugatnémet szanadár-állani ályos válságba- került Egész Németország népe üdvözli u Német Demokratikus Köztársaság kormányának új lépesét A Német Demokratikus Köztársaság kormányának legújabb kezdeményezése a német egység megteremtésére és a német békeszerződés mielőbbi megkötésére lelkes visszhangot váltott ki egész Németország lakossága körébenA többi között a szászországi fémipari szakszervezet háromszázezer tagja nevében köszönte meg a kor monynak, hogy újabb erőfeszítéseket tett a -béke érdekében- A szászországi demokratikus nőszövetség minden német nőhöz intézett felhíváséban követeli, hogy a négy nagyhal alom minél előbb kösse meg az igazságos béke szerződést. A nyugatnémet szakszervezeti szövetség daisburgi bizottsága százezer szervezett dolgozó nevében követelte Adenauer és a jobboldali szakszervezeti vezetők lemondását. Adenauer sem mer nyíltan szembehelyezkedni a Német Demokratikus Köztársaság kormányának telhivásával Adenauer kancellár Londonba utazása előtt újságírók kérdésire válaszolva nem mert egyebet mondani, minthogy a bonni kormány egyetért a Német Demokratikus Köztársaság kormányának követésével a német békeszerződés mielőbbi megkötésére. A Német Kommunista Párt panaszt nyújtott be az alkotmányi bírósághoz A Német Kommunista Párt vezetősége panaszt nyújtott be az alkotmányi bírósághoz az ellen a brutális rendőrtámadás ellen, amely 1952 január 31-én érte a párt és a haladó szervezetek helyiségeit A párt vezetősége beadványban kijelenti: Kivárja, hogy e törvényellenes cselekményekért kérdőre vonják a felelősökéi. As albán külügyminisztérium jegyzéke a tiranai olasz követséghez Az Albán Népköztársaság külügyminisztériuma a tiranai olasz kö vétséghez intézett tiltakozó jegyzékében felhívja a figyelmet arra, houy olasz repülőgépek folytatják provokációikat az Albán Népköztársaság légi területe ellen. A jegyzék január 10-e és 28-a között elkövetett három légi provokációra hivatkozik, amelyek »órán olasz repülőgépek elszálltak az ország városai és falvai felett. Az Albán Népköztársaság külügyminisztériuma — hangsúlyozza a jegyzék — a legerélyesebben tiltakozik az Albán Népköztársaság határainak olasz repülőgépek részérő1 történő állandó durva megsértése ellen és követeli, hogy az olasz kormány vessen véget az Albán Népies, társaság ellen irányuló ellenséges tevékenységnek, amelynek célja a világ békéjének megzavarása, a harmadik világháború kirobbantdsát célzó amerikai-angol imperialista tervek szolgálatában. Tizezerfönyi töneg kovefel'e az US1 és ChFe feSzt! kaonaj tárgyaláso i megs üntetésst Montevideo• (TASZSZ) Santiago de Chilében tiltakozó tömeggyűlést tartottak az USA és Chile között folyó katonai megbeszélések ellen- A tízezer főnyi tömeg határozatot fogadott el, melyben követeli a kormánytól, utasítsa vissza a ■„katonai segélyről1 szóló szerződést, követeli továbbá, hogy szüntessék be az USA-val folytatott megbeszéléseket és adják tudtára az amerikai küldöttségnek, hogy a chilei nép a küldő! tség haladéktalan távozását kívánja. A gyűlés befejezése után a tüntetők ezekkel a feliratokkal vonultak végig a főváros utcáin: „É'jen a béke!“, „Truman kémei takarodjanak az országból!“, „Nem leszünk ágyútöltelék!“, „Követeljük a békeegyezmény megkötését!“ A. Diósgyőri Gépgyár dolgozóinak csatlakozása a gyorsmegmunkálási mozgalomhoz Mi, a Diósgyőri Gépgyár kiseszterga- esoportjának dolgozói örömmel csatlakozunk a Ganz Vagon 522-es , műhelyéből elindult nagyjelentőségű kezdeményezés- liez, a gyorsított megmunkálási mozgalomhoz. A Kohó- és Gépipari Miniszter és a Vasas Szakszervezet elnöksége erről szóló együttes határozata ennek a mozgalomnak széleskörű elterjesztésére hívta fel az ország vasipari üzemeinek figyelmét. A kisesztergacsoport dolgozói az elmúlt napokban röpgyűlést tartottak, amelyen Féderer Pál elvtárs főművezető ismertette a gyors megmunkálási mozga’om jelentőségét. A röpgyűlcsen üzemünk dolgozói négy brigádot alakítottak 28 aggal, a DISZ-ifjak két brigádot 16 taggal. A brigádok vállalásukban célul tűzték ki a gyorsforgácsolás 10 százalékos emelését, továbbá azt, hogy selejtjüket 2 ■százalékról 1 százalékra csökkentik. A 1 isesztergacsoport üzemvezetője. Korbácsba Gyula e tv tár* vállalta Hegedűm éa Németh Mihály MSrrgááyv* patronálását. Megfogadta, hogy munkamódszerátadással termelésüket 30 százalékkal fokozza. Féderer Pál főművezető vállalta, hogy Bukoli Pál esztergályossal úgy foglalkozik, hogy elérje a sztahanovista színiét, Zsámba Géza esztergályos átképzéssel úgy foglalkozik, hogy 56 százalékról 100 százalék fölé emelhesse normáját. Flosznik Béla művezető vállalta, hogy Barancsik Sámuel esztergályost sztahá- novista szintre emeli, valamint úgy foglalkozik Kovács László esztergályos átképzéssel, hogy az 50 százai król 100 százalék fölé emelhesse termelését. Ugyanilyen vállalást tett még Fukker Fridolin és Frigyik János művezető is. A gyorsforgácsoló és minőségi brigádok máris szép eredményeket értek el. Hámorszki B'la brigádvezető 311, Kató László 197, Suhaii Ferenc esztergályos 165 százalékra teljesítette normáját. Szen.tr Jcausi i párttól^Pártéle! A vezetőségválasztó taggyűlés óta megjavította tag- és tagjelöltfölvételi munkáját a Hejőcsabai Cementmű építkezésének pártszervezete A Hejőcsabai Cementmű építkező - sének pártszervezete hosszú hónapokig csak szánnia veite a meglévő párttagokat és tagjelölteket, de nem tett semmit a pártszervezet további megerősítésére. A régi vezetőség több al kálómmal elutasította azokat a dolgozókat, akik a .ag-, Illetve tagjelöltfelvételüket kérték. A bírálatra azt a választ adta, hogy „a sok kampányfeladat miatt nem tud elég időt fordítani a tag- és tagjelöltfelvételi munkára“. A multévi vezetőségválasztás a Hejőcsabai Cementmű pártéletében — tag- és tagjelölifelvételi munkájában is — egészséges fordulatot hozott. A pártszervezet vezetősége Bátori La- jós elvtárs központi párrszervezővel több vezetőségi ülésen beszélt arról, hogyan javíthatják ki gyökeresen a meglévő hibákat- Már az első megbeszélésen felismerték, hogy a párt- szervezet egészséges növekedésé éppen a soronlévő feladatokban kitűnt pártonkíviili dolgozók legjobbjainak felvételével kell biztosítani. Részletes munkatervet dolgoztak ki arra, hogy a sátoraljaújhelyi Járási Pártbizottság tag- és tagjelöltfelvé.eli munkájának tapasztalatai alapján — miként javítják meg ezen a téren végzett munkájukat. Megszervezték a pártcsoportokat, felülvizsgálták az üzem népnevelő hálózatát. Bátori Lajos elvtárs több előadást tartott, megvilágította: mi a népnevelők, a párt csoport vez< tők feladata a tag- és tagjelöltfelvételi munkában. Az előadások után termékeny viták alakultak ki Alig egy hónappal a vezetőségválasztó taggyűlés után a népnevelők és a pártcsoportvezetck számos jól termelő, öntudatos magatartásával kitűnő pártonkívüil dolgozóra hívták fel a pártszervezet figyelmét. A pár-szervezet vezetőségi tagjai hosszasan elbeszélgettek ezekkel a dolgozókkal- A párt csoport vezetők második megbeszélésén egyszerre három pártcsoportvezető is felhívta a pártszervezet figyelmé- Pásztor Gábor sztahánovista brigádjára. Ez a brigád abban az időben 7 dolgozóból állott. Hamarosan párt oktatásra is jelentkeztek. A népnevelők továbbra is gyakran felkeresték Pásztor Gábor brigádját, munkaidő n'án Is elbeszélgettek a brigád tagjait a! Pártunk politikájáról. Nevelő munkájuk eredménye, hogy a decemberi taggyűlésen a brigád valamennyi tagját felvették tagjelöltnek. A pártszervezet új vezetőségé a tömegszervezetek vezető, vei is megbeszélte kiket javasoljanak tagjelö, :felvételre A beszélgetések eredményeként vala mennyi tömegszel vezet havonta tesz javaslatot tagjelöltfelvételre. A pártszervezet vezetőségi tagjai komoly gondot fordítanak a dolgozók felajánlásai teijesi'ésének ellenőrzésére. A pártcsoportvezetők és a népnevelők részletesen feljegyzik csoportjukba tartozó dolgozótársaik felajánlásait, figyelemmel kisérik eredményeiket. A jól teljesítőkre minden kor felhívják a pártszervezet vezető ségének figyelmét. Konkrét pártmegblzatásokat kapnak a tagjelöPek a vezetők.61 s mivel jó az ellenőrzés, a tag’elöltek érzik, ‘hogy az 6 munkájukra Is számít a Párt- Pártmegblzatást adnak a felvételüket kérő dolgozóknak Is, « megbízatások teljesítéséről mindem héten beszámoltatják őketHiba a pár-szervezet tag- és tagjelöltfelvételi munkájában, hogy általában csak falvakból az építkezéshe» jött dolgozókkal foglalkoznak a pártépítés szempontjából, elhanyagolják viszont a dolgozo néphez hű műszaki# értelmiségi dolgozók nevelését. Akadályozza a pártszervezet tag- és tagjelöltfelvételi munkáját, nogy kevés segílséget kap a Miskoci Pártbizottságtól. Jogos Bátori Lajos elvtárs pártszervező panasza, hogy a pártbizottsagr tagok igen sűrű látogatásából nagyon kevés közvetlen segítség származik. A Miskolci Pártbizottság munkatársai ritkán közlik észrevételeiket, véleményüket a pártszervezet vezetőségével. Sokszor úgy fest a dolog, mintha nemi a jó kezdeményezések bátorítása és kifejlesztése, nem a hibák megakadályozása, hanem az elkövetett hibák számbavétele lenne feladatuk. Az építkezés DlSZ-szervezetének munkájában is mutatkozik hiányosság. Az utóbbi hónapokban elhanyagolják a politikai oktatást, nem tartanak szoros kapcsolatot a pártszervezet vezetőségével, nem tesznek Javaslatot tagjelöltfelvételre. A Hejőcsabai Cementmű építkezés pártszervezetének tag- és tagjelöltfelvételi munkája javulóban van. Jó s párt csoportok, a népnevelők munkája, a pártszervezetnek elég Jó a kapcsolata a tömegekkel s ez komoly biztosíték arra, hogy a közel jövő! még eredményesen?) munkát véges ezen a téren a pártszervezet» Csu-En-Laj elvtár» i A kínai-szovjet barátsági szerződés a béke es biztonság erős támasza Távolkeleten Peking. (Vj-Kína.) Csn-En-LaJ elvtárs, a Kínai Nép- köztársaság miniszterelnöke és külügyminisztere csütörtökön a kínai szovjet barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának második évfordu.ója alkalmából tartott ünnepi gyűlésen beszédet mondott: Kína és a Szovjetunió népe, valamint az egész világ békeszsi elő népei lelkesedéssel ünnepük ma a kínaiszovjet barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának második évfordulóját — mondotta. — Ennek a szerződésnek aláírása a jelenlegi világpolitikai helyzetben nagy történelmi jelentőséggel bír Az együttesen hétszázmillió főnyi lakossággal bíró két állam — Kína és a Szovjetunió — erős szövetsége legyőzhetetlen °rőt lelent a világon. Most. amikor a kínai-szovjet barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés második évfordulóját ünnepeljük, a kínai nép és a kínai kormány legőszintébb báláját fejezi ki a szovjet nép és kormánya őszinte barátságáért és nagyjelentőségű segítségéértVisszapillantva az elmúl* két év eseményeire Csu-En Lnj elviárs hangsúlyozta: A tények világosan bebizonyították, hogy az amerikai imperializmus és csatlós állama újjáélesztik a japán militarizmust., ellenséges magatartást tanúsítanak Kínával és a Szovjetunióval szemben, fenyegetik Ázsiát és fi j, még nagyobb agresszív háborúra készülnek. Csu En-Laj elv*árs azután rávi’á eított az amerikai Imperialisták sor v zatos Kína ellen irányuló mesterkedéseire és fenyegetéseire. Mindinkábo nyilvánvalóvá válik, hogy a kínaiszovjet barátsági, szövetségi és kői- csönös segélynyújtási szerződés a „béke és biztonság erős támasza Távolkeleten“. A továbbiakban hangoztatta: Mind Kína, mind a Szovjetunió népe és kormánya világosan kifejezésre juttatta ro’ onszenvét a japán nép és a felszabadításért folytatott harca iránt -7. V- Sztálin generalisszimusz mély érzelemmel juttatta ezt kifejezésre a japán néphez intézeti idei újévi üdvözletében. Minthogy a kínai-szovjet barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés célja a japán Imperializmus újjáéledésének megakadályozása, ez a szerződés hatalmas támogatás* Jelent a Japán nép felszabadító moz- g'lzazs azá-pára. — Az amerikai Imperializmus a kínai nép, a szovjet nép és az egész világ békeszerető népeinek legelszántabb ellensége. Az amerikai imperializmus a második világháború óta őrült fegyverkezési versenyt indított Amerikában és csatlósállamaiban, hogy megkísérelje a Szovje'unió, a Kínai Népköztársaság és a népi demokráciák bekerítését és Ázsia, valamint az egész világ népeinek rabszolgaságba döntését- Az amerikai imperializmusnak ez a politikája már ts csődbe kergette csatlósál’a- mait és elkerülhetetlenül újabb gazdasági válságot fog előidézni magában Amerikában ts. A hatalmas Szovjetunió azonban még erősebb lett, mint a második világháború előtt volt- A népi demokráciák még jobban megerősödtek. Az új Kína szintén összehasonlíthatatlanul hatalmasabbá vált- Megerősödött a japán nép, valam.nt Délkelet Ázsia és a középke’et népeinek öntudata és ezekben az orszá gokban fejlődik a népek felszabadító harca az imperializmus és lakájai ellen. Éberebbek le*lek Európa, Afrika, Amerika és Ausztrália népei is. Kína és a Szovjetunió népe sohasem fogja tűrni, hrgv az, amerikai Imperial z- mus megvalósítsa terveit és nem fogja ezt tűről Ázsia és a világ több. részének népe sem! Az elmúlt két év alatt súlyos csapásokat mértünk az amerikai Imp®- rialisták kétségbeesett agresszív terveire. Mi nem akarunk egyetlen országot sem megszállni. A kínai népi önkéntesek kizárólag azért mentek Koreába harcolni, hogy visszaverjék a határainkat fenyegető amerikai imperializmus agresszióját A koreai fegyverszüneti tárgyalásokról szólva kijelentette: Kizárólag a* amerikai fél részéről megnyilvánuló halogató taktikán múlik, bogy a tárgyalások már régen nem végződtek eredménnyel. Befejezésül Csu En-Laj ezeket mondotta: A jelenlegi helyzet kedve, zőbb, mint valaha a békéi és demokráciát védelmező nspek ügye számára. Rendíthetetlenül nizunk ahDan, hogy a jövőben még súlyosabb csapásokat fogunk mérni az imperialisták agressziv terveire. Az amerikai Imperializmus és csatlósai agresszív terveikkel csak halált, szerencsétlenséget és sötétséget zúdítanak az emberiségre, míg a ha*ai- mas kínai-szovjet szöve’ség békét# boldogságot, s világosságot Jelen* a Távolkelet és az egész világ számárául francia igasságügyminisstérium Florimond Bonte mentelmi jogának felfüggesztését kéri Páris (MTI) A francia igazságügyminisztérium átirata: intézett a nemzetgyűlés elnökségéhez, hogy a nemzetgyűlés függessze fel Florimond Bonte kommunista képviselő, a France Nouvelle főszerkesztője mentelmi jogát, mert Baylot pária rendőrfőnök állítása szerint a France Nouvelle 1951 június 16-i számában közöli „Baylot rendőrfőnök hitlerista kijelentései” című cikk becsületét sértő kitételeket tartalmaz. A vie'nami néphadsereg egységei és a pirüzM ü abb síké: esel aratlak A vietnami hírügynökség közli, hogy Észak-Vietnamban a néphadsereg csapatai egyre szorosabbra vonják az ostromgyűrűt Hoa-Binh városa, a hasonnevű tartomány székhelye körül. (Hoa-Binh Hanoitól hatvan kilométerre délnyugatra fekszik.) A néphadsereg csapatai veszteségeket okoznak az ellenségnek. Az ellenség mögöttes területén, a Vörös-folyó deltavidékén (Cszak- Vletnamban) folytatódnak a parti- zánhareok. Tal-Binh tartományban (Hanoitól nyolcvan kil-m.éterre délkeletre) a néphadsereg csapatai sok ellensége* megerősített pontot megsemmisítettek és «^foglaltak. a népi csapatok felszabadították Tíen-Hail egész körzetét, Kien-Szluang körzetének nagy részét. Vu-Tien és Tu- Tai déli részét hadműveleteik színhelyét áttették Tai-Minh vidékére, a február 3-át követő három nap alatt nyolc ellenséges őrállást semmisítettek meg a partvidéken. Közép-Vietnamban a népi csapatok nemrégiben kiverték az ellenséget Komp-Long erődjébőL (Ez az erőd Közép-Vietnam déli részének fensik’án fekszik.) Dél-Vietnamhan január 25-e és február 2-a között Lal-Tie vidékén 4 partizánok tizenhárom Ütközetbe« vet jb részt.