Észak-Magyarország, 1952. január (9. évfolyam, 2-25. szám)

1952-01-26 / 21. szám

A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése a mezoc-áti járásban A mea&csáti járási tanács mező gazda­sági osztálya fokozott munkát fejt ki a termelőszövetkezeti csoportok megszilár­dítása érdekében. Az országos és megyei tanácskozás ó.a különösen igyekeztünk megjavítani munkánkat. JÁRÁSUNKBAN 18 harmadik típusú termelőszövetkezet működik, ezek a mull évben jelentősen megerősödtek. Ez azon­ban még nem jelenti az:, hogy termelő- szövetkezeteink minden vonalon hibátla­nul végezlek volna munkájukat A leg­főbb hiányosság az volt, hogy elhanyagol' ták a munkaszervezet kialakítását, brigád' jáik, munkacsapataik csak papíroson vob tak meg, valóságban tagjaik szervezetlenül végezték munkájukat. Meglazult r munka» figyelem is. Ilyen hiányosságok folytán több csoportunk eredménye nem volt ki­elégítő. A járási mezőgazdasági osztály egyik tegfon osabb feladata az volt, hogy — az üzemi pán szervezetek segítségével — szívós nevelő munkával megjavítsa a tag­ságnak a munkához való viszonyát. Minden csoportnál taggyűlést szervez­tünk. Az ott elhangzottak és a személyes beszélgetések eredményeként a tagok fel­ismerték, hogy a termelőszövetkezet az övék és a jövedelemből aszerint részesül­nek, ahogyan egész éven át dolgoz ak. Legjobb példa a sikeres felvilágosító munka eredményességére a mezőcsáti ,, Szabadság" termelőszövetkezet. Ebijen a tsz-ben az elmúlt gazdasági évben a legégetőbb dologidőbon is nehéz volt 100 —130 tagot mozgósítani, most a tél fo­lyamán azonban több mint 2' 1 tag vesz részt állandóan a szövetkezet munkájában. Ugyanígy a tiszakeszi csoportban a múlt évben csak 60—-70 tag ve t részt a mun­kában, most pedig 140—160 tag járrend- azéresen dolgozni. így lehetne tovább is sorolni az eredményeket, amelyeket ter­mészetesen még tovább kell fokozni. Akadnak viszont még mos; is olyanok, akik a termelőszövfl kezeti csoportot „fejőstehénnek" nézik, azt hiszik, hogy munka nélkül is jövedelemhez juthatniak. Tovább kell tehá folytatni a nevelő mun­kát a tagság felvilágosí'isára, a munka- fegyelem teljes megszilárdítására. örvendetes, hogy a megyei tanácskozás titán csopor'jaink még szilárdabbakká let­tek. A múlt héten tartott csoportgyülé- seken mindenütt résztve t a tagság 100 százaléka. Számos értékes határozatot hoztak a csoport munkájának megjaví­tása, az évi terv jó végrebaj ása, a ter­melés fokozása, a munkaszervezőt meg­erősítése érdekében. A csoportok tagjai örömmel írták alá ezeket a határozatokat, önmagukra nézve kö elezőnek ismerték el. Akadtak néhá­ny nn, akik a határozatokat nem írták alá — olyanok, akik a múlt évben mind­össze 20—30 munkaegységet dolgoztak- Egyes csoportok — helyesen — ki is zárták az ilyeneket mint például a hejő- papi „Pe őfi” tszcs-ből Vizsai Jánost, akiről különben az is kiderült, hogy .kulákcs-mefe, A GYŰLÉSEKEN behatóan foglalkoz­tak azzal, hogyan alkalmazzák az eddigi­nél sokkal szélesebb méretekben az élen­járó szovjet agrotechnika hatalmas értékű tapasztala ait. Az ároktői „Vörös Csillag” termelőszö­vetkezet elhatározta, hogy 50 hold kuko­ricáját négyzetesen veti, pó. beporzással ia növeli terméseredményét, 30 hold tavaszárpáit, 10 hold cukorrépát és 25 hold napraforgót szintén a szovjet agro­technikai módszerek szerint vetnek. Sok más csoport hozott hasonló értelmű érté­kes határozatot a terméseredmények nö­velésének Biztosítására Nagyon helyesen ati alttak rá több csoportban a felszólalók, hogy a terveket azonnal fel kell bontani brigádokra, munkacsapatokra és egyének­re. Eszlári Erzsébet a geleji „Petőfi", Hajdú János a mezőcsáti „Szabadság”, Csömrök Zoltán a hejőkeresztúri ..Béke”, Karakas Dániel a tiszak°szi „Alkotmány ’ tagja és még sok más tag hangsúlyozta ennek fontosságát. örvendetesen emelkedett járásunk több termelőszövetkezeti csoportjának taglét­száma, ami annak bizonysága, hogy meg­növekedett e csoportok vonzóereje. Árok­tőn a gyűlés alkalmával lépett a szőve.- kezetbe Tóth Ignác és Molnár Mihályné. Ilejőkeresztúron Kerékgyártó Miklósné és Ragály Jánosné középparasztok léptek be a „Béke” termelőszövelkeze be. A tisza­keszi „Alkotmány” termelőszövetkezet két családdal, a hejőszalon ai „József Attila’ csoport hat családdal erősödött, a gyűlést megelőzően is öt család lépett be„ A CSOPORTOK MUNKÁJÁNAK to­vábbi javítását nagy mértékben elősegíti, hogy a termelőszövetkezeti csoportok el­nökei és növénytermesztői brigádvezetői bem lakásos tanfolyamokon vettek részt. Járásunktól 23 brigédvezető végzett 10 napos tanfolyamot. A tanulásnak köszön­hető, hogy a brigádvezetők jobban tudják mozgósítani a tagságot a munkára Értékes változások tör éntek járásunk termelőcsoportjaiban az állattenyésztést illetően is. Termelőszövetkeze i csoport­jainknál eddig nem voltak állandó je’legü állattenyésztési brigádok. Ezt a hiányos­ságot most szintén pó olták. E brigádok vezetői szintén 10 napos tanfolyamon vet­tek részt, összesen 20 állattenycsz ési bri­gádvezető kapott a tanfolyamon kiképzést. Hozzáfogtak csoportjaink a kiváló szovje állattenyésztési, gondozási tapasztalatok értékesítéséhez. Számos termelőszöve ke- zetünk bevezette már a napi háromszori fejést, a teheneknél az egy ivarzási idő’ alatti ké szeri fedeztetést, a kocáknál a két kannal való bugatást és a kereszt e­zett hízóanyag beállítását. Múl évi állat- tenyész.ési tervük végrehajtásában figye­lemre méltó eredményeket ér.ek el ter­melőszövetkezeteink. A lótenyésztési ter­ve: 140 százalékban, a sertéstenyész ési tervet 107 százalékban, a juhtenyésztési tervet 1112 százalékban hajtó ták végre. Szarvasmarhatenyészési tervük megvaló­sításával azonban^Jemaradtak, csupán 72-5 százalékban hajtőt ák végre. Néhány termelőszövetkezetünknél hiá­nyosságok vannak az állattenyésztési mun­kában. A sa’jóörösi „Alkotmány” csoport agsága olyan súlyos gond Hanságot mu­tatott a szarvasmarha-, de különösen a sertéstenyésztésben, hogy a sertéstörzset á. kellett helyeznünk az igrici „Kossuth” termelőszövetkezetbe. Azóta megállapít­hattuk, hogy állattenyésztési munkájuk­ban javulás van. Hiányos a hejőpapi „Pe őfi” termelőszövetkezet szarvasmar' hatenyéfidési munkája is. Az allétok gondozatlanok, mert a volt elnök és az intézőbizottság tagjai nem gondoskod ak takarmánykészletről, nem ellenőriztek a jószág ápolását. Elhanyagoltak a silozast is, emiat; most drága pénzen kell a cso­portnak szálastakarmányt vásárolnia. KIEMELKEDŐEN JÓ állattenyésztési munkát végzett az emődi „Szabadsághar­cos” lermeíöszövetkez t- Ez a csoport el­érte, hogy tejtermelő tehénállományának évi átlagos tejhozama tehenenkint 3177 kilóra emelkedett. A csopor: Piros nevű tehene 4765 kilogramm, Zsemlye nevű tehene 4216 kilogramm tejet adott a múlt évben. Hóra Gyula sertésgondozó szín én értékes munkát végzett. A csoport 40 hússertést, 15 anyakocát és 20 tenyész­kant adott el, 20 darab sertést pedig törlesztésként visszaadott az államnak. Ugyancsak jó tenyésztőmunká: végzett a mezőcsá i „Szabadság" termelőszövrtk"- zetben Milecz János é« Borbély Béla. A termelőszövetkezet a jövő hónapban 7 nö­vendék tenyészbikát ad át köztenyésztés céljaira. Sok hasonlóan értékes eredményi le­hetne még fe'sorolni, amelyek“t termelő- szövetkezeteink a szovjet módszerek al­kalmazásával elértek. ODA FOGUNK HATNI, hogy termelő­csoportjaink tagjai ne elégedjenek meg a jelenlegi eredményekkel, hanem politi­kai és szakmai képzésük fokozásával állandóan újabb sikerek íelé töreked je­nek, hofry csoport iáink még vonzóbb eredményeikkel győzzenek meg minden egyénileg dolgozó parasztot a n^gviizemi közös gazdálkodás hatalmas előnyeiről. OKVATH BAHNT tsz. szervező Az Indiai Kommunista Párt nagy választási sikere Aladrasban A Telepress hírügynökség londoni tudósítójának jelentése szerint Mad­ras államban Andhra körzetében a törvényhozó ülés megválasztott 76 küldötte közül 21 küldött kommu­nista. Ugyanebben a kerületben a kongresszusi párt csak 19 A kommunista küldöttek száma magasabb, mint bármely más párté. A kommunista párt annak ellenére érte el sikereit, hogy Andhra körze­tében terror tombol és a kommunis­ta párt funkcionáriusai börtönben A SZOVJET TAPASZTALATOK HASZNOSÍTÁSÁVAL a termelés fokozására, a munkamódszerátadás kiszélesítésére, a minőség javításira hozott határozatot megyénk vas- és gépipari sztahánovistáinak tanácskozása Megyénk vas- és gépipari üzemeinek sztahánovistái megtószélést tar.otcak a Szakszervezetek Megyei Tanácsa szék- házában. Stricz János elviére megnyílója u! án Józsa Imre elvtárs, a Vasas Terüle.i Bizottság elnöke beszámolójában ismer­tette, hogyan fejlődött megyénk vaskohá­szati és gépipari üzemeiben a sz aháno- vista-mozgalom. A Diósgyőri Kohászati Üzemekben 150 sztabánovista közül 53, a Dió-győri Gépgyárbm 266 sztahánovista közül 72, az Ózdi Kohá-za i Üzemekben 273 sztahánovista közül 43 érdemel e ki a sztahanovista jelvényt is. Sztahánovis- tdink legnagyobb része napról-napra fo­kozza termelési eredményeit és átadja dolgozó társainak értékes, gazdag tapasz­talatait. Jászói József elvtárs sz ahánovista, az ország első előrajzolója 1951. év második felében 322 százalékos átlageredményt ért el, ötéves tervét már 1952 február 10-re befejezi. Bazsányi Sándor elvtárs sztabánovista a Diósgyőri Gépgyár ková­csoló műhelyében, március 9-re, Rákosi elv árs születésnapjára fejezi be brigád­jával együtt 1952. évi tervét. Tóth Béla elv árs sztahanovista, a Diósgy őri Gép­gyár kovácsműhelyí nek dolgozója a se­gédmunkások nevelése és szakmunkásokká képzése terén ért el kimagas’ó eredmé­nyeké1. Mislóczki Mátyás jelvényes szta­bánovista olyan jó munkmódszerátadő tevékenységet fejtett ki a Diósgyőri Ko­hászati Üzemekben, hogy a Prunyi-bri­gád, amely a patronálás élőt* 100 száza­lékon alul teljesítette tervét, rendszeresen 100 százalékon felül termei, sőt a bri- gádveze 5 már elérte a sztabánovista szintet is. A műszaki dolgozók közü1 különösen Németh Emil mérnök és Száva’ Péter, a műszaki gazdasági bizottság ve­zetője ért el kitűnő eredményeket. Sz ahánovls áink többsége lelkesen fel­karolta a különböző gyorsító eljárásokat mint például a gyorsvágás, gyorsolvasztás, a pyorshengerlés és a tqbbpépes rend-zer. A Diósgyőri Gépgyár keréknárüzemében a gyorsforgácsolás alkalmazása előtt a tengelyek nagyo'ását 14 gép végez e el ma már ennek a munkának elvégzéséhez csak 4 gép sziik-éges. A gyorsforgácso’ás bevezetésivel a tengelv megmunkálásának idejét 220—240 percről 42 percre sikerült csökkenteni. A sztahánovlsta-mozgalom hiányosságai megyénkben Az eredmények mellett azonban még nagyon sok a hiányosság — hangsúlyozta. Sz ahánovis áink ir ég mindig nem h-sz- nálják fel eléggé a technikai lehetősége­ket nem alkalmazzák a lehetőségekhez képest a gyorsvágást, a gyorshengerlést, a gyorsolvasztást, tapasz alataikat, munka­módszerüket nem rendszeresen adják át dolgozó társaiknak. Sztahánovistáink nem elégedhetnek meg jelenlegi tudásukkal — mind poll ikai, mind szakmai téren to­vább kell képezniük magukat. Sem a Diósgyőri Kohászati Üzemekben, sem a Diósgyőri Géngvárban nincs sztabáho- vista-iskola. Pedig nemcsak a jelenlegi sztahanovistákat, hanem a iövő sztn'-áno- vistái't is ezekben az iskolákban kell to­vábbi hasznos ismeretekre megtanítani. A művezetők biztosítsák a feltételeké* a sztahanovisták zavartalan munkáiéhoz, segítsék őket a legjobb munkamód-zer kidolgozásában. lg m ionos, hogy a szta­hanovisták helyes javaslataikkal elősegít­sék a termelést akadályozó tényezők ki­küszöbölését és ezzel az üzem tervteljesí­tésé:. Józsa Imre elv társ végül felhívta a szakszervezeti funkcionáriusok figyelmét: nyújts-nak nagyobb segítséget a sztahá- novistáknak eredményeik fokozásához. A beszámoló' értékes vita követte. Neuhoffer Ernő elvtárs (Boreodnádasdi Lemezgyár) megá^apítocta: a folyamatos termelés egyik legnagyobb akadálya nyagszállítási hiányosságokból ered. Ezeket meg kell szüntetni Igére et tett. hogy a jövőben nagvobb gondot fordíta­nak a t‘>el’Tiotn"ási fegvpl“m betartá-ára. Tóth Elek elvtárs (Ózd) a Roder» mozgalom terén elért eredménveik’-ől szá­molt be. A seleitcsökkentés ér lekében fontos lenne — folytatta —. ha a mar­tinászok a többi üzemben megnéznék, mi történik azzal az anyaggal, amit ők gyártottak és személyesen győződnének meg, hogy sok esetben a selejt oka az bogy ők rossz anyagot adtak. A továb­biakban elmondta, milyen eredményeket érnek el az Ózdi Kohászati Üzemekben a jól működő sztabánovista iskolákon. Mislóczki Mátyás elvtár», a diósgyőri elektroacélmő sztahanovistája bejel ént ét­it: Ráköti elvtár i 40. nületéanapja tér­teleiére vállalták, hogy üzemükben ki­szélesítik a Sztahánov-mozgalma: és mi­nél előbb felszámolják a 100 százalékon alul teljesítéseket. Vámos József elvtárs (Ózd) az üzemek közötti kooperációról beszélt. Hangsú­lyozta: egyik üzemrész sem nézhet; le a másik munkáját, mert a szocializmus építése szempontjából , mindegyikük nagyíontosságú munkát végez. A továb­biakban bírálta az olyan szakszervezeti funkcionáriusokat, akik meghátráinak az úgynevezett „népszerűtlen” feladatok elől, így például nem lépnek fel elég erélyesen a munkafegyelem megbcntóival szemben. Jászói József elvtárs, a Diósgyőri Gép­gyár sztabánovista]a arról beszélt, hogy a gyárban megszervezték a sztabánovista iskolát, de azt nem látogatták rendszc- lesen a hallgatók, a műszaki dolgozók sem nyújtottak hozzá elég segítséget. Megállapította, hogy üzemükben sokkal nagyobb megbecsülést kell biztosítani a sztahánovistáknak, ünnepélyes keretek között nyújtsák át a munka élenjáróinak a .sztahánovista kitüntetéseket. Ne for­duljon elő ezután olyan eset — mondot­ta —, hogy kézbesítő könyvvel adják áe a dolgozóknak a sztahánovista kitünteté­seket. Gyárfás János elvtárs a sztahánovfsták feladatairól Antal Boza Dezső (Ózd), Lökő Dezső (Diósgyőr Kohászati Üzemek durv germű), Sztéhló Béla (Ózd) félsz, után Szávai András elvtárs a sztahano­vista utánpótlásról beszélt. Sokkal na­gyobb mértékben fel kell karolni a fia­talokat, hogy legjobbjaik minél hama­rább elérjék a sztahánovista szintet — hangoztatta. Gyártás János elvtárs, a Megyei Párt- bizottság másodtitkára felszólalásában a Sztahánov-mozgalom jelentőségéről beszélt. Elmondotta: megyénkben csaknem 1000 ztahánovista harcol a munka élvonalá­ban a terv teljesítéséért, a szocializmus építésének meggyorsításáért. Sztahanovis­táink élenjáró békeharcosok. Kimagasló termelési eredményeikkel adnak választ az imperialistáknak és juttatják kiiejezés- e a dolgozó nép állama iránti hűségüket, nagy Pártunk, bölcs vezérünk iránti sze- etetüket. A Sztahánov-mozgalom fejlesz­tésében nagy gondot keH fordítanunk a nők további képzésére, mert eddig Sztahánov-mozgalmunkban kevés a nő. Beszéde további során a fizikai és értel­miségi dolgozók munkájának egységéről, a sztahanovisták szakmai és politikai tu­dásának fejlesztéséről beszélt. Hangsú­lyozta: ne kampányszerűen foglalkozza­nak a sztahanovistákkal, hanem nyújt­sanak rendszeres segítséget állandó fejlő­désükhöz. A sztahanovisták foglalkozza­nak nagy gonddal, szeretettel az új mun­kások oktatásával, nevelésével töreked­jenek a munka minőségének állandó ja­vítására, az önköltség csökkentésére. Varga Zoltán elvtárs, a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsa helyettes elnöke & Sztahánov-mozgalom kiszélesítésével kap­csolatos feladatokról beszélt. Pásztor Imre (Diósgyőr Kohászati Üzemek). Szirtes Pál (Diósgyőri Gép­gyár), Derencsényi Béla (Ózd), Gábori József (Diósgyőri Gépgyár), Margócz? István (Diósgyőri Kohászati Üzemek) felszólalása után Józsa Imre zlvtárs fog­lalta össze a vitát, majd a sztahánovista. értekezlet résztvevői határozati javaslatot fogadtak el. Ä sztahánovista tanácskozás határozatai Megyénk vasipari sztahanovistái egy­hangú lelkesedéssel vállalták: csatlakoz­nak a Rőder-mozgalomhóz, példamuta­tóan élenjárnak a munkafegyelem meg­szilárdításában, rendszeres elvtársi segítsé­get nyújtanak a 100 százalékon a ul tel­jesítő dolgozóknak. Vállalták továbbá, hogy a szovjet sztahánovisták munkamód­szereit elsajátítják, sztahánovista iskolán folytatják politikai és szakmai tovább képzésüket, normáikat újítások bevezeté­sével túlszárnyalják, a minőséget javítják* a, selejtet- a minimumra csökkentik. Vállalásaik sikeres megvalósításából, kérik a Párt további segítő útmutatását, a szakszervezet s a műszaki dolgozók fo­kozottabb támogatását. Az ENSz politikai bizottsága elfogadta 3 tagjelölt államok felvételét ajánló szovjet javaslatot Az ENSz politikai bizottsága 21 szava­zattal 12 ellenében, 25 tartózkodással — ai USA ellenállása ellenére — elfogadta azt a szovjet javaslatot, amely mind a 14 tag felvételét kérő állam kérelmének megvizsgálását javasolja a Biztonsági Tanácsnak. Az Union Francaise dTnformation je­lentése szerint a szovjet javaslat mellett szavazott Argentina, Izráel, a Skandináv államok, valamint az ázsiai és arab álla­mok többsége. Tartózkodott a szavazástól Nagybri annia, Ausztrália, Kanada és további 22 állam. Ahhoz, hogy a határozatot a Biztonsági Tanács elé terjesszék, 40 szavazatot — :zaz kétharmados többséget — kell kap­nia a közgyűlésben. A Le Monde megállapítja, hogy eredmény az ENSz működő többségének: szétforgácsolódását pecsételi meg. A France Soir leszögezi: A szovjet ja­vaslat az ENSz-ben az intézmény egye.e- messége mellett egyre erősebben meg­nyilvánuló általános érzelmet fejezte ki Az Union Francaise dTnformation hír- magyarázata megállapítja, hogy ez a ha- ározat az USA mesterkedéseinek kudar­cát bizonyítja. El kell vetni azokat a terveket — írja az UFI —, amelyek szerint az ENSz-be csak az USA-nak megfelelő államokat, vesznek fel és kizárják azokat, amelyek­nek politikája nem tetszik Washington­nak­Újabb nagyarányú tüntetések Tunéziában Csütörtökön délután Parisba érkezett hí­rek szerint Kohbiában, Tunisztól ?6 kilómé- térré délre „Vampire” mintájú löknajtá- sos repülőgépek léptek akcióba Több íz­ben átrepültek a helység felett, ahol a délelőtt folyamán heves incidensek zaj­lottak le. A város csendőrsége és rend­őrsége repülőgép- és tank-erősítéseket kért a tüntetők ellen. Félhivatalos hírek szerint a repülőgépekkel „meg akarták félemlítera" a tüntetőket. A Ce Soár jelentése szerint Tunéziában már alkalmazzák azokat a katonai intéz­kedéseket. amelyeket szerdán este szűk­körű minisztertanácson határozlak el. Franciaországból repülőgépen gvaimati gyalogos különítményt szállítottak Sousse- ba, ahová csütörtökön hadihajón tenge­részkülönítmény is érkezett. S faxban gyalogság szállt partra. Tunézia valamennyi stratégiai pontján hatalmas rendőr- és rohamrendőralaktlla- tokát vonnak össze. Tuniszból jelentik, begy a «trés fran­cia fataljai kőéül «erőin ett ipa » kát behívtak a kaszárnyákba. Ferryvűle ben a fegyverraktár francia dolgozói be­hívóparancsot kaptak. Még meg nem erősített hírek szerint: a szerda esti moknini összetűzések során a rendőrség húsz tunéziait ölt meg. Az utak egész Tunéziában népüknek. A Tunézia északi részében lévő Keiben — 50 kilométerre az algériai határtól —. szerdán este többezer ember tüntetett. Nagyszabású tüntetés zajlott le DzstmaJ- ban, Sousse-től 30 kilométerre délre _ Csütörtökre virradóra tuniszi rendőrök tüzeltek egy tunéziai csoportra s egyik tagját halálosan megsebesítették. Az Al-Ahram és az Al-Miszri című egyiptomi újság árusítását a tunéziai kor­mány megtiltotta. A csütörtök esti párisi lapok szerint az utóbbi napokban Tunéziában az Ö6z- szeütközések során több mint őtvenen vesztették életüket, — közöttük négy vennégy tunéziai — és százhetven a sú­lyos sebesült. Ezek a számok nem tar­talmazzák a moknini incidensek áldoz* «fa. imvUKjM^ ,tr.!.7ir'.I­Vili. ev olyam zí. szám Ara 50 fillér ________________ Miskolc, 1052 lanuár szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom