Észak-Magyarország, 1951. december (8. évfolyam, 280-303. szám)

1951-12-08 / 286. szám

A Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlése elé A magyar tnäomULnyos élet nagy évi seregszemléje küszöbén, ami- koV a tudomány munkásai összegezik knlátási eredményeiket és felmérik az előtlük álló haialmas feladatokat, a tudományos szocializmus megalapítójá­nak!, Marx Károlynak 80 év előtti jóslata igazolódik be: Csak a munkás- ueziály alakíthatja át a tudományt a tőkésosztály uralmának eezközébcí; népi erővé s magukat a tudósokat a tőke szövetségeseiből a gondolat szabad ai* ktióivá_ A marxizmus-leninizmus klasz- sakusai ismételten rámulaltak, hogy as osztálytársadalom béklyóiból kisza­baduló ludomány már a szocializmus épülésének időszakában minden eddigit felülmúló nagyszerű eredményekkel áll «lő és künnyíli meg a nép új éleiéi, gyökeresen új gazdasági- társadalmi rendet teremtő munkáját. A múltban, a felszabadutás elölt, a magyar tudományos életet az jelle­mezi«, hogy vollak kiemelkedő, világ­szerte elismert nagy tudósaink, akik közvetve, vagy közvetlenül a haladás, a nép ügyét szolgálták (Eölvös Ló­ránt!, Jedlik Ányos. Gombőcz Zoltán és. sokan mások.) Nem volt azonban hazánkban fejlett tudományos élet A magyar tudomány vezelő intézménye, a Magyar Tudományos Akadémia, amely a társadalmi haladás úttörőjeként szü­letett meg a reformkorban, az 1848-as forradalom és szabadságharc bukása után, a nép- és tudományellenes osztá­lyok kiszolgálója lett. A z Akadémia, amelynek elnöki szé­kében a munkásnyuző nagyipa­rost József Habsburg főherceg köve Ite, nem segílöje, hanem ellensége voll a Magyar tudománynak, A tudósok mun­kájának elősegílése helyeit az Akadé­mia elnöksége tőzsde és ingatlanspeku­lációval foglalkozott Ennek volt ered­ménye például, hogy a 21.000 holdas Vigyázó nagybirtok jövedelmét élvező Al&démia — könyvtárának állományát éven.« szán kötet lel növelte Népi de- mokráciáak Túdományios Akadémiájá­nak könyvtára évről-évre több mint 13,000 kötettel gyarapodik, A felszabadulás, a hős szovjet kato­nák kezéből kapott szabadság, a fendalkapilalisla Magyarország alá­merülése a történelem süllyesztőjében, elhárította a ludomány fejlődését gát,ó összes akadályt. A munkásoazlállyal olyan osztály lett az ország -ezetöje, amelynek az igazság leplezetlen feltá­rása, a tudomány fejlődése az érdeke Népi demokráciánk minden segítséget megadott és megad a tudomány felvi­rágzásához. A megváltozott, új hely­ijeiben tudósaink kibonlaisoziaihatják tehetségüket, alkotó energiájukat. — Ehhez alapvető jelenlőségű segítséget kapnak az élenjáró szovjet tudomány­tól. Akadémikusaink, tudósaink a Szovjetunióban telt látogatásaik során nagyszerű tapasztala tokra tettek szert, amelyeket jól hasznost tolták 1 leg­kiválóbb szovjet tudósok: I. P tár­gyin, V. P. Nyikityin, P Baranov M. Sí Dubinyin és A. Balasova tologa­tása hazánkban, minden esetben ugrás­szerű fejlődést eredményeztek az egyes tudománya gakban, A magyaT tudomány felvirágzásá­nak eredményeit tárja majd egész népünk színe elé az Akadémia december 9—15-ig tartó 1951. évi nagygyűlése. Tudományos élelünk nagyarányú fejlődése jut kifejezésre abban, hogy a nagygyűlésen löbb mini 170 előadás hangzik el. Hat tudo­mányterület kutatói országos kongresz- ezuson tárgyalják meg kérdéseiket So­ha n<*m tarlotlak még Magyarországon az idei nagygyűléshez hasonjó tudomá­nyos tanácskozási, amely a tudomány egész területét felöleli. Azonban nem­csak a mennyiségben: az ülésszakok, kongresszusok és előadások nagy szá­mában mutatkozik a fejlődés. A ma­gyar tudomány megújhodásának, fej­lődése széles kibontakozásának alapja és legfőbb biztosítóba a tudományos vi­lágnézet, a marxizmus-leninizmus mind szélesebbkörű alkalmazása a tudomá­nyos kutatásban. Az akadémiai nagy­gyűlés ' ennek, a -marxizmus-leninizmus szellemétől áthatott, tehát a legkor­szerűbb tudományos vizsgálati mód­szerekkel felfegyverzett tudománynak lesz a seregszemléje. Az Akadémia nagygyűlésének középpontjában a ma­gyar tudomány legújabb eredményei­nek ismertetése áll A mi tudományunk a nőp ügyét szolgálja Ezt a szolgálatot teljesíti a Tudományos Akadémia, amikor a kutató munka eredményei mellett az ötéves tudományos kutatási terv meg­beszélését tűzi napirendre. Tudósaink felismerték a feladat jelentőségéi és megbeszélik, hogyan segíthetnék e]ő ha­zánk szocialista iparosítását, az új technika térhódítását, a mezőgazdaság szocialista átalakulásának gyorsítását, népegészségügyünk fejlesztését, kultu­rális forradalmunk újabb győzelmeit, a marxizmus-leninizmus ismereteinek további térhódítását dolgozó népünk kökében. T udósaink eddigi eredményei min­dennél beszédesebben bizonyít­ják, hogy a ludomány az általános, gyakorlatilag csak a távoli jövőben1 felhasználható elméleti kérdések meg­oldása melleti jelentős segítséget tud nyújtani népünknek a legaktuálisabb országépitő feladatok megvalósításá­ban A nagygyűlésj beszámolók egész sora szól majd olyan kutatási eredmé­nyekről, amelyek1 a termelés különböző területein, a lermelékenység anelésé- vel. vagy a jobb minőség biztosításá­val segítik elő népgazdasági célkitű­zéseink megvalósítását. A mi tudomá­nyunk — ellentétben az imperialisták háborús előkészületeinek szolgálatába állított burzsoá „tudománnyal“, amely a tömeggyilkos baktériumfegy­verek „tökéletesítésében“ fáradozik - csak úgy, mint minden tettünk, egész életünk, a béke megerősítését szolgál­ja A mi tudományunk — amelynek fejlődésében a Magyar Tudományos Akadémia 1951. évi nagygyűlése je­lentős állomás lesz — az élenjáró szovjet tudomány példáját tövéivé a szocializmus építésén dolgozik, azon hogy népünknek szabad, boldog, bé­kés élete legyen. December 14-én összeül az Országgyűlés Az MTI jelenti: A Minisztertanács Dobi István el­nökletével pénteken délelőtt ülést tar­lóit. A Minisztertanács elhatározta, hegy a Népközlársaság Elnöki Tanácsához javaslatot terjeszt elő, az Országgyű lés december 14 napjára történő ösz- szehívására. A pénzügyminiszter elő­terjesztésére a Minisztertanács hozzá- járűlt egyúttal az 1952 évi állami köjtségvetési törvényjavaslatnak az Országgyűlés elé terjesztéséhez A Népgazdasági Tanács elnökének és a belkereskedelmi miniszternek beszá­molója alapján a Minisztertanács meg­állapította, hogy a jegyrendszer meg­szüntetéséről, az ár- és bérrendezésről s a mezőgazdasági termékek forgalmá­nak felszabadí|ásáró] kiadott rendel­kezéseket, a dolgozók megelégedésére, sikerrel hajtolták végre Az 5 éves terv határidő előtti befe­jezéséért folytatott versenymozgalom további útszélesítése érdekében a Mi­nisztertanács elhatározta hogy az Al­kotmány Ünnepének tiszteletére kezde­ményezett munkaverseny győztes üze­mei részére alapított vándorzAsz] ókat — a pénzjutalommal együtt — augusztus 20-án kívül minden év ia- cnár első felében is odaítélik a győz­tes ifkemek dolgozóinak. Sztálin elvtárs születésnapjának méltó megünneplésére és a megyei pártórtekezlet tiszteletére megyénk dolgozói fokozott jő munkával küzdenek az évi terv teljesítéséért Befejezték globális tervüket, az év végéig 9 millió forint értékű löbbtermelést vállaltak a diósgyőri vasúti kerékpárüzem do gozói 15-re előirányzó.t 38 darab kiselem he­lyett december 9-re 42 darabot készít el. A vasútépítő csoport 350 méterrel hosszabb pályát készít el december 21-ig, mint azt erede.ileg vállalta. A kazincbarcikai Vízépítő Vállalat dolgozói két szivattyú átépítését, 10 kály­ha és külön a kultúrterem részére még egy kályha elkészítését vállalták, ezen­felül a Gazda-mozgalom keretében 60 csőverőt készítenek hulladékanyagból. Megfogadták valamennyien, hogy már 10 perccel a munkaidő megkezdése előtt munkahelyükön lesznek minden nap, rö­vid megbeszélésen értékelik az előző napi munkát és megszabják a tenni­valókat. Botlik Mihály ács brigádja versenyre hívta a Borsodvidéki Mélyépítő Vállalat­nál dolgozó Kállai ácsbrigádot. A Botlik- brigád tagjai vállalták, Hogy a munka­időt 100 százalékig kihasználják, brigád­jukban egyetlen igazolatlan mulasztás sem lesz, december 21-ig az előirányzott A miskolci vasúti kocsivizsgálók felajánlásai A miskolci MÁV-kocsi vizsgálók Sztálin elvtárs születésnapjára vállalták, hogy a kocsik vizsgálása közben talált olyan hi­bákat, amelyek a fiókmühely mellőzésé­vel is kijavíthatok, a helyszínen kijavít­ják, hozzájárulnak, hogy a vonatok me­netrend szerint indulhassanak. Versenyt A szevincei kőbánya dolgozóinak fogadalma: behossák a lemaradást, teljesítik éti tertüket 1112 óra helyett 614 óra alatt elvégzik a hűtőcsaitorna és a gátaljai szigetbíd be- zsaluzását, a zsaluzásnál minőségi munkát végeznek, az anyagtakarékosság terén to* vábbi 2 százalékos csökkentést érnek el, a brigád tagjai december 21-ig képesség- vizsga előkészítő tanfolyamon vesznek részt. Nagy Lajos sztahánovista kubikos bri­gádja is párosversenyre hívta a Mély* építő Vállalatnál dolgozó Gályász kubikos brigádot. A párosversenyben a Nagy­brigád 8-5 köbméter föld kitermelését* vállalta harmadosztályú talajból. Meg­fogadták, hogy valamennyien résztvesz- nek a pártoktalásban, a munkaidőt 100 százalékosan kihasználják, brigádjukban egyetlen igazolatlan mulasztás sem lesz, az útalap rakásánál 100 százalékos minő­ségi munkát végeznek, átlag'.eljesítésü“ két 180 százalékról 185 százalékra eme­lik. A Botlik- és Nagy-brigád tagjai ver­senyfelhívásukban kérték párosverseny­társuk vállalatát, hogy versenytársuk eredményeit minden dekádban kétszer értékeljék és erről brigádjukat értesít­sék. indítottak az üzemveszélyes sérülések fel­fedezése, valamint a légfékes vonatok menetrendszerinti indításának elérése ér­dekében. PÁSZTOR JÓZSEF kocsivizsgáló, Miskolc, Rákosi elvtáre útmutató beszédének, a Párt és a kormány határozatának hatása alatt a Diósgyőri Gépgyár vasúti kerék­párüzemének dolgozói még nagyobb lel­kesedéssel folytatják harcukat az évi terv túlteljesítéséért. Petrus József esz­tergályos novemberi 135 százalékos átla­gát a legutóbbi napokban 230 százalékra emelte. Mészáros János vagonlakatos a „békehét’‘-en 223 százalékos átlaggal dolgozott. Hasonlóképpen szépen növelte teljesítményét az üzem többi dolgozója is. s a növekvő lendület nagy eredménye, hogy a vasúti kerékpárüzem december 7-én befejezte globális évi tervét. Rákosi elvtárshoz intézett táviratukban megfogadták: december 31-ig tervüket minden részletében teljesítik, sőt az év végéig 9 millió forint értékű többterme­léssel erősítik tovább népgazdaságunkat. Részleteiben is befejezte évi tervét Kugier Lajos diósgyőri sztahanovista nengeresz A Diósgyőri Kohászati Üzemek fínom- hengerdéjéOen Kegler Lajos Kossuth- dijas sztahánovista hengerész december 2 án részle teilten is befejezte ezévi ter­vét. A nagy sikert a szovjet tapasztala­tok hasznosításának, a hengerlést sebes­ség növelésének, a kieső idő csökkentésé­nek, a gépe' jó karbantartásának, kitűnő munkamódszerének köszönheti. Munka­módszerét eddig már több mint 30 dol­gozó társának adta át. Az év' terv minél nagyobbarányú túl­teljesítése érdekében most újabb verseny- kihívással fordult régi párosversenytársá- hoz, Bódi Béla ózdi sz.ahánovista hen­gerészhez. Kugler elvtárs felhívásában vállalta, hogy gyorshengerléssel tovább emeli tonna/óra teljesítményét, a kieső időt 28 százalékról 22 százalékra csök­kenti, hathónapi selejtátlagát 20 száza­lékkal csökkenti. Versenyfelhívásában hangsúlyozza: az évi terv túlteljesítésével, a minőség megjavításával fejezi ki bá­láját Rákosi elvtárs útmutatásaiért, a Párt és a kormány határozatáért, Rákosi elvtárs beszéde után 140 tonna acéllal tú.teljesiteiiék napi tervüket a diósgyőri elektróacé.mű dobozai Nagy lelkesedéssel fogadták Rákosi elvtárs beszédét a diósgyőri elektroacél- mü dolgozói, megértet.ék, hogy még több acél termelésével kell segíteniük hazánk további erősítését. Ezzel az elhatározással fogtak munkához december 3-án. Az egyes műszakok versenyben harcollak a napi terv túl.eljesítéséért. A Margóczi és a Eranczuz-brigád 112, a Prunyi-brigád ill százalékra teljesítette napi tervelő­irányzatát. A brigádok a szovjet tapasz­talatok alkalmazásával érték el kimagasló ieljesíményüket, állandóan ellenőrizték a kemence hőmérsékletét s a szükséges javításit a csapolás alatt végezték el, a hozaganyagokat előre elkészítették, így emiatt sem volt kiesési idő. Az elektroacélmü dolgozói lelkes mun­kával, jó munkaszervezéssel december 3-án napi tervelőirányzatukon felül 140 tonna acélt adtak népgazdaságunknak. Az elektroacélmü mér befejezte ezévi tervét, — 1952 januári tervén dolgozik. Kazincbarcika építőinek értékes vállalásai A kazincbarcikai építkezés dolgozói ér­tékes felajánlásokat tettek Sztálin elv­társ 72. születésnapjának méltó meg­ünneplésére és a megyei pártértekezlet tiszteletére. Balogh József kubikos bri­gádja vállalta, hogy harmadosztályú föld­ből talicskázással a brigád minden tagja naponta hét köbméter földet termel. Horváth József brigádja 6.5, Vékony Ger- zson brigádja 7.5, Nagy Ferenc brigádja 6.5 köbméter föld kitermelését vállalta, Börcsög Ferenc 4 tagú sztahánovista kőműves brigádja megfogad a, hogy át­lagteljesítményét 180-ról 250 százalékra emeli, brigádjának valamennyi tagja résztvesz pártoktatásban és munkamód­szerét 15 kőművesnek adia át. Sallai András 5 tagú sztahánovista kőműves brigádja átlagteljesítményét 250 száza­lékra emeli, 15 kőművesnek adja át munkamódszerét és a brigád valamennyi tagja előfizet valamelyik pártlapra. A ..Béke” előregyártó brigád a december Legutóbbi üzemi értekezletünkön igen sok hiba és hiányosság jött felszínre, amelyek eddig nagyban gátolták mun­kánkat. Szeptember 1-től november 15-ig termelési tervünket túlteljesítettük. De az eredmény jobb is lehetett volna, ha nagyobb gondot fordítunk a munka- fegyelemre. Magasra nőtt az igazolatlan mulasztások száma, emiatt 216 munkanap esett" ki a termelésből, ami visszavetette eredményeinket. Hiba mutatkozott abban is, hogy tervünk két gépre volt megálla­pítva, ugyanakkor csak egy gép dolgozik. Ez a gép november 25-re évi tervét be­fejezte. Ugyancsak befejezte évi tervét Tamás István bunkozó és pakoló brigádja is. Az üzem az évi tervteljesítésben 98 százaléknál tart. Hogy vállalásunkhoz híven tervünket december 21-re, Sztálin elvtárs születés­napjára be tudjuk fejezni, napi 11 vagon követ kell termelnünk. Ehhez elsősorban meg kell javítani a munkafegyelmet, meg kell oldani a szállítási kérdéseket. December 31-ig a már kitermelt és a kitermelésre váró kő együttesen 800 va­gonra rúg. Ezt az év végére szeretnénk el is szállítani. Részünkről minden elő­készületet megtettünk már, a vasúton múlik, bogy a szállítást lebonyolítsa. Arra kérjük a vasút vezetőségét, hogy a Pártonkívüli háziasszony vagyok. Férjem a Diósgyőri Kohászati Üzemek nagykovácsmühelyében dolgozik. Két gyermekem van — már középiskolások, Háztartásom vezetése nem foglalja le minden időmet és így, főleg az utóbbi időben egyre inkább bekapcsolódom a tanács és a tömegszervezetek munká~ jába. A városi tanács mezőgazdasági osztálya többször adott már számomra megbízatást, minden alkalommal igye­keztem ezeket legjobb tudásom szerint végezni. Hosszabb időn át résztvettem a bé­kebizottságok munkájában is s mint pártonkívüli népnevelő például a béke- aláírásgyüjtés, az aralás-cséplés idején felvilágosító munkát végeztem. Mint a tanács egyik aktívája, sokfelé járok, sok mindent hallok, ezekről és szemé­lyes tapasztalataimról szeretnék most írni. Számos alkalommal keresnek fel minket népnevelők, de csak általános s frázisszerü szavakkal mondják el az előttünk álló feladatokat, általában is­mertetik a politikai helyzetet. Az a ta­pasztalatom, hogy egyes népnevelők lel készületlenül végzik munkájukat és emiatt — nem egyszer történt meg már velem is — nem kapunk kielégítő vá­laszt problémáinkra a népnevelőktől- A napokban például három néonevelő már kitermelt követ folyamatosan szál­lítsa, hogy a munkában ne legyen fenn" akadás. Az értekezleten Primár János üzem­vezető elmondotta, hogy a szállítást né­hány napon belül megoldják olyanfor­mán, hogy a sárospataki kisvasúti át­rakót felemelik. Ezzel elérik, hogy a csil­lék kiürítése pár percet vesz csak igény­be. Közölte azt is, hogy az eddigi csille­parkhoz még 20 darab csillét kapunk, így a szállítást a kitűzött időpontra bi­zonyosan be tudjuk fejezni. Igen jó munkát végez üzemünkben Csököly András gépész, Karajz István, Kajoti János, Kardos Ferenc, Tamás Ist­ván, Pusztai László, Köles János bun­kozó és pakoló, Perpét István, Lipták András fúrÓ3, Halász Károly, Napravszki Károly zúzó alól kihordók, Márki Ferenc, Kovács József és ifj. Szabó Sándor, akik eddig még egyetlen óráit sem hiányoztak a munkából. Még lendületesebb munkával meg akarjuk mutatni, hogy a hátralévő idő alatt behozzuk lemaradásunkat és telje­sítjük tervünket. CSICSVART JÓZSEF levelező, Szevincei kőbánya. is felkeresett minket. Általánosságban beszéltek Rákosi elvtárs legutóbbi be­szédéről. Előző este én már férjemmel beszélgettem az élelmiszerjegyek meg­szüntetésének, az árak és a bérek ren­dezésének jelentőségéről s mikor a nép­nevelők felkereslek, vártam, hogy ők majd még jobban megvilágítják elöl­tem ezt. Ez azonban nem történt meg. Mikor kértem a népnevelőket,, hogy magyarázzák meg nekem bővebben, mi­ért vált a termelés akadályává a jegy­rendszer, azt válaszolták, hogy „ezt ne­kik sem magyarázta meg senki . . ■“ Most még néhány szót a területün­kön dolgozó békebizottság munkájáról. A békealáírásgyüjtés idején békebi­zottságunk nagy lendülettel dolgozott. Kisgyüléseket tartottak, a békebizott­ságok tagjai is bekapcsolódtak az egyé­ni házi agitációba. A bckealáirásgyüj- tés óta azonban már hosszú hónapok teltek el és bizony békebizottságunk' nak egész tevékenysége szertefoszlott. Mint pártonkívüli háziasszony, azt váróm a megyei pártértekezlettöl, hogy a pártszervezetek az eddiginél sokkal nagyobb gondot fordítsanak a népneve­lő munkára és nagyobb segítséget nyújtsanak a békebizottságoknak. DOKOR SANDORNÉ Ujdiósgycr, Vili. utca. Mit vár Bokor Sándorné pártonkivüli háziasszony a megyei pártértekezlettől- f ____________________________ __ __ - _______ - ______ m fÁ mezígaidaságl forgalmi korlátozásokat ■ C7 Ä T/tfA rvi 1AATIC71 r me9szaniel6^ ''éoreha,,ási Ljfiml ÜAU ImíURi3/iriu i ~ »1^«, VII. évfolyam 286. szám Ara 50 fillér Miskolc, 1951 december 3, szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom