Észak-Magyarország, 1951. december (8. évfolyam, 280-303. szám)

1951-12-07 / 285. szám

Pfcitek, 1951. december tc6 1, ^SZÄKMM&lWsiW FEL Á KALAPPAL! A „CANADIAN TRIBUNE" dmú lap megírta, hagy •** Spector, a kalapgyárosok newyorki szervezetének elnö­ke nemzetközi értekezlet összehívását javasolta, amelynek fel­adata, hegy küzdjön a fedetlen fővel járás és •— a kommu­nizmus ellen. Mister Spector beszámolt kilenchetes nyugat- európai utazásáról és mint világjelenséget tette szóvá, hogy a kalap kiment a divatból. Az embereknek már csak igen kis része visel kalapot, nagyon sokan hajadonfővel járnak, vagy legfeljebb kis baszk sapkát tesznek a fejükre. Ez nincs rendj én, s ha így megy tovább, a kalapipar dol­gozói munkanélküliekké válnak és a kom munis ókhoz csatlakoznak■ Ezért tehát, mister Spector véleménye szerint, a fedetlen jövel járás ellen indított küzdelem szorosan összefügg a kommunizmus elleni harccal is, — Küzdjünk a kalapnélküliség elllen — fejezte be bestédét, —=■ mert aki nem visel kalapot, az — felforgató elem... . A SZOT elnökségének határozata a mezőgazdasági és szakszervezeténe' A Sískgsei-vezelck Országos Tanácsú, nals elnöksége Simogatja a gépállo. mások, az állami gazdaságok és az er­dészeti üzemek do gozómak azt a ki* vánságá!, hogy megalakíthassák a me­zőgazdasági dolgozók szakszervezetéi, A szakszervezet tagjai sorába felve­szik az állami gazdaságok, a gépállo. mások, az erdőgazdaságok és egyél- mezőgazdasági jellegű üzemek, vá tola­tok, tudományos kóláié intézetek, vala­min! a földművelésügyi minisztérium és a hozzá tartozó igazgatási hálózat minda-son dolgozóját, a mező- és erdő- gazdasági szakiskolák mindazon tanárát és hallgatóját, akik be épési szándéku­kat kinyilvánítják Az új szakszeíve­set felveszi tagjai közé a a egyéni föld- tulajdonosok alkalmazol tail és mind- azon időszaki mezőgazdasági munkáso­kai is, akik évente legalább három hó­napot a mezőgazdaságban, illetve az erdőgazdaságokban dolgoznak. Az új szakszervezet teljes jogú tagjának is­meri © a -volt' l'EKQSz és a DEi'OSz munkavállalói tagjait, va amint a kü. lorihöző szakszervezetekből átlépő tago­kat. A határozat a továbbiakban megáUa­píija, hogy a mezőgazdasági ás erdé­szeti dolgozók! szakszervezetének meg- a okítását a magyar mezőgazdaságban végbemenő fejlődés követeli, A Magyar Dolgozók Pártjának XI. Kongresszusa alapvető feladatul tűzte az egos? magyar dolgozó nép elé a mezőgazdaság szocialista átépítésének meggyorsítását, ezen be ül az állami metógftzd&sági üzemek gyorsülemü fej­lesztőét és munkájúk megjavítását. * Ma már bároimezázhatvannyolc gép­állomásunk, többszáz állami gazdasa­gunk van és egyre emelkedik az erdő- gazdasági üzemek jelentősége is Mező- gazdasági éa erdőgazdasági nagyüze­meinkben fokozódik a gépesítés üteme. TTj mezőgazdasági munkásréteg alakú l ki, amely mindjobban elsajátítja a gépi művelés, a fejlett mezőgazdaság módszereit. A mezőgazdasági üzemek dolgozói az ötéves terv célkitűzéseinek. Pártunk „ útmutatásainak végrehajtása során egyre fontosabb feladatokat ol­danak meg. A mezőgazdaság szoeía’ista átalakí­tása megköveteli az állami mezőgazda- sági üzemekben a vezetés, a munkaszer» vazés színvonalának emelését, ugyanok­kor as üzemek dolgozói közöli a poli­tikai és szakmai nevelés fokozását, a munkához való új viszony, a szocialista muskafegye'em kialakítását. 4 szakszervezet vezetődnek és lapjainak feladatai Ä SzOT elnöksége ezután megszabja a szakszervezet vezetőinek, tagjainnk feladatait Harcoljanak a magasabb te-móseredményekért, a munka jó mi­nőségéért, felvilágosító és aevelőmunkát folytassanak a brigádok, munkacsapa­tok megerősítése érdekében, segítsék a gazdaságvezelök munkáját fs követeljék meg tőlük a jó munka e’öfelléle.leinek biztosítását. Védjék a szocialista tulaj, doni, ha'rcoljanak a szovjet módszerek alkamazásáérl és az ipari szakszerveze­tek tapasztalatainak felhasználásáért. BegitsÄ az újítókat, s terjesszék e’ a jól bevált újításokat. Szorgalmazzák a nőfo bevonását a termelés minden ágá­ba* Segítsék a szocialista bérezés heve­se léséi. gondoskodjanak az élenjárók merte’elő juta Teázásáról ás megbecsülő, séről. Küzdjenek a norma és béresalá- sok ellen és mutassanak iá. hogy az egyenlősdi megkárosítja a jól do goző* kai Javítsáb meg a dolgozók mindennapi szükségleteiről va’ő szociálissá gondos­kodást, A dolgozókkal beszéljek meg a erdészeti dolgozók t megalakításáról szociális keret felhasználásának módját. Kü ön is fordítsanak figyelmet a magángazdaságokban foglalkoztatott dolgozók érdekeinek következettig vödéi, mére. Vegyenek részi a munkaszerződé­sek megkötésében. Neveljék a dolgozókat éberségre, kiizdjenek a maradiság, az idejétmúlt szokások el en, vonják be a do’gozókat az ellenséges elemek leleplezéséért és etávolításáérl fo yó küzdelembe. Gon­doskodjanak a dolgozók kultúráiig és sportlehetőségeiről. Nyújtsanak segítsé­get a Pártnak, az üzemi pártszerveze­teknek a dolgozók po itikai, ku' 'uráUs és szakmai színvonalának állandó eme. léséhez. Ápolják a szocialista hazafiság és proletámemzelköziség szelemét a magyar mezőgazdasági munkások har­cos, haladó hagyományait. Megyei, országos küldöttközgyűlés A SzOT ha.ározata ezután kimondja, hogy a szakszervezetek megyei tanácsai december folyamán minden érintett üzemben és helyi csoportnál szervezzenek gyűléseket a SzQT-határozat megtárgya­lására. A gyűléseken válasszanak kiildöt- .eket a megyei küldöttértekezletekre. Az országos küldöttközgyűlést 1952 január­jában tartják meg Budapesten. Az üzemi gyűlések é.s az országos kül­döttközgyűlés előkészítéséhez a szakszer­vezetek megyei tanácsai, valamint az ipari szakszervezetek vezetői és munka­társai nyújtsanak messzemenő segítséget. Széleskörű felvilágosító és szervező mun­kával biztosítsák az üzemi gyűlések sike­ré'.. El kell érni, hogy a küldöttközgyűlés részvevői között megfelelő arányban le­gyenek képviselve a különböző mezőgaz­dasági és erdőgazdasági üzemek, hivata­lok, intézmények dolgozói, az értelmiség, a nők, a fiatalok és a magángazdaságok­ban foglalkoztatott munkavállalók. A nagyobb mezővárosokban és közsé­gekben, ahol az időszaki és magángazda­ságokban foglalkoz aitott mezőgazdasági munkások száma szükségessé teszi, helyi csoportokat alakítanak. A szakszervezeti szervek megválasztása, a SzOT elnökségé­nek az általános szakszervezeti választá­sokra vonatkozó ha ározata szerint tör­ténik- Az alapszabályok értelmében: központi vezetőséget és ellenőrző bizott­ságot, a megyei bizoi ságokat, üzemi bi­zottságokat, helyi csoportok vezetőségeit, munkahelyi bizottságokat, bizalmiakat választanak. A mezőgazdasági jellegű üzemekben minden szervezett dolgozó a mezőgazdasági és erdészeti dolgozók szakszervezetének tagja. Az új szakszer­vezet tagjait egységes szakszervezeti tag­sági könyvvel látják el, A tagok jogaira és kötelességeire a magyar szakszerveze­tek alapszabályainak rendelkezései irány­adók. A tagok tagsági díjként teljes keresetük egy százalékát fizetik. Az idénymunkások, amikor nem foglalkoz­tatják őket, havonta két forint tagsági díjat fizetnek. A szakszervezet minden tagja, illeve ezek családja a segély­szabályzatban meghatározott esetekben igényt tarthat szakszervezeti szülési és halálozási segélyre. Minden erdészei! és mező- gazdasági dolgozó vegyen tevékeny részt a szakszer­vezet megalakításában Befejezésül a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége felhívja az á'lami gazdaságok növénytermesztőit, állat- tenyésztőit, vezetőit, gépesítési és admi- nisz'ratív dolgozóit, a gépállomások traktoristáit, szerelőit, agronómusait, fő- gépészeit, az erdőgazdaságok kitermelési. Csemetekerti és gépesítési dolgozói', ve­zetőit, valamint a töbhi mezőgazdasági üzemek és intézmények dolgozóit: Vegye­nek tevékenyen részt szak-zervezeük megalakításában, lelkes munkával kap. i csnlódianak be a felsorolt feladatok meg­oldásába. Paul Ráesőn az ER$z tovüiése elé aVam teriesz’en! az öSa töwl'm politikája! oiegiiéíye’ző psUciőt A Polgári Jogok Kongresszusának köz­lése szerint Paul Bobesea útlevelet kept az amerikai külügyminisz ériumiöl, hogy Párizsba utazhasson, ahol petielót szán­dékozik az ENSz közeyülése elé terjesz­teni Ez a petíció felhívta az ENSz köz­gyűlését, ítélje el az USA kormányát a néger néppel szemben folytatott fsjgyil- kos politikájáért, A pétidé az ADN hírügynökség jelen­tése szerint többszáz olyan esetet sorol fel, amelyben ártatlan négereket megöl­tek. Azzal vádolja az USA kormányát, hogy a faji üldözés évente mintegy 30.000 n-ger halálát okozza azáltal, hogy a mun­kát. kenyere!, lakás!, oklatiUi és orvosi .segélyt megtagadják tőlük, PÁRTÉLET * A Diósgyőri Gépgyár népnevelői az évi terv teljesítéséért, a Rákosi elvtársnak tett fogadalom maradéktalan valóraváltásáért Vállalatunk, a Diósgyőri Gépgyár a harmadik negyedévben eléri eredményei alapján újból elnyerte a Kohó- és Gép­ipari Minisztérium kitün.etését: az él­üzem címet és zászlót. Ennek a nagy si­kernek elérése nagymértékben népneve­lőink jó felvilágosító munkáját dicséri. Népnevelő munkánk alapja az, hogy alaposan feldolgoztuk Pártunk II. Kon­gresszusának határozatait, — Rákosi elv­társ ú mutatása és a kongresszusi hatá­rozatok szellemében indultunk harcba az előttünk álló nagy feladatok megvalósí­tásáért. A nyári hónapokban vállalatunk ver­senymozgalmát a kampányszerűség jel­lemezte. Üzemeinkben nem folyt egyen­letes, szívós munka a -terv teljesítéséért, a verseny csak a nagy ünnepnapjainkra való készülődés során lendült feL Meg­tárgyaltuk, milyen súlyos hiba ez és föfeladaiul tűztük ki, hogy megszüntessük a ver­seny kampanyszerűségót, a versenyt állandóvá, a szocializmus épí­tésének kommunista módszerévé legyük. Ilyen értelemben dolgoztak népneve­lőink már abban az időszakban is, amikor az Alkotmány Napja méltó megünneplé­sére készültünk Hangsúlyoz ák: augusz­tus 20-val nem ér véget a verseny, sőt: — még jobban rá kell kapcsolni, fel kell tárni a rejtett tartalékokat, hogy ez- évi tervfeladatainkat határidő előtt meg­valósítsuk. Felvilágosító munkájuk ered­ményeként a versenylendület pem is lanyhult, hanem tovább fokozódott. Népnevelőink munkájának nagy ér­deme, hogy nem frázisokat, általános és mindenhol érvényes megállapításokat hangoztatnak, hanem minden kérdést helyi konkrét példákkal magyaráznak. Mádi József népnevelő elvtárs például, aki az edzőmühelyben dolgozik, azzal mozgósít az évi terv teljesítésére és túl­teljesítésére, hogy elmondja: miért kell idő előtt teljesíteni a tervet, hogyan függ össze a tervteljesítés hazánk további erő­sítésével, a béke megvédésével, az illető dolgozó életszínvonalának közvetlen emel­kedésével, hangsúlyozza: a terv reális, feltétlenül teljesí.hető és példaként megemlíti üzemükből azokat a dolgozó­kat, akik már 1952 évi tervükön dolgoz­nak, majd számokkal bizonyítja, hogy az edzőmühelyben 5 százalékos többtermelés a fizetésben 100 forintos emelkedést je­lent. A Rákosi elvtársnak tett fogadalmak maradéktalan valóraváltása az évi terv határidő előtt történő befejezése érdeké­ben a közelmúltban Pár,bizottságunk, az üzemi bizottság és a vállalatvezetöség felhívással fordult dolgozóinkhoz. Ebben többek között rámutattunk arra, hogy a terv túlteljesítésének meg van minden előfeltétele és még jobb, még eredmé­nyesebb munkára kértük, buzdítottuk a dolgozókat. Ezt a felhívási népnevelő­értekezleteken részletesen meg árgy sitiik, utána megbeszéltük azt is, hogyan tuda­tosítsuk a dolgozók körében és mindjárt gyakorlati módszerek ismertetésével segí­tettük elő népnevelőink jó munkáját. •Népnevelő munkánk igen fontos részé­nek tartjuk, hogy Ismertessük az élenjáró szovjet mozgalmakat, mert ezeknek megszervezése, fellendítése, tömegmozgalommá való kiszélesítése rendkívül nagy segítséget nyújt a terv teljesítéséhez, Népnevelőink megértették, hogy ági- táeiójuk csak akkor lehet eredményes, ha maguk személyes jói példát mutatnak Ennek köszönhető, hogy komoly eredmé­nyeink vannak a szovjet munkamozgal­mak elterjesztése terén. 893 dolgozó kap­csolódott be a Nazarova-mozgalomba, vette át gépét szocialista megőrzésre. A reszelővágó üzemben Bazin László nép­nevelő elvtárs 5000 órára vállalt szerző­dést, négy munkatársát szervezte be a mozgalomba. Népnevelő munkájának ered­ménye, hogy Fekete Imréné átképzősünk 65 százalékról 107 százalékra emelte tel­jesítményét. A Vorosin-mozgalomban 62 brigádunk vesz részi, legnagyobb részük népnevelőkből áll. Különösen jó példát mutat a rugőüzemben Keszler Sándor népnevelő elvtárs 12 tagú brigádja. Kesz­ler elvtárs vállalta, hogy Sztálin elviéi® születésnapjának méltó megütmepiásér% december 21-ig beiejez! jövő év második negyedévi lervét­Résztvesznek népnevelőink a Csutkib- mozgalomban is. Tó.h Béla elvtárs, a nagykovácsmühely alapszervezeti titkára brigádjával példát mutat összes dolgozó társának. A napokban brigádjával az elő- írt 50 darab helyett 125 darab Hoíherr* fogaskereket gyártott. Sztálin elvtárs szü­letésnapjának tiszteletére a Tóth-brigád megfogadta, hogy az előírt 76 dprab csukló helyett 80 darabot gyárt. Vállalá­sukat túl is teljesítették, mert a napok­ban már 83 darabot készítet ek eb Tóth elvtárs teljesítménye állandóan 200 szá­zalék körül van. Vállalatunk Pártbizottsága és ezen belül ágit -prop. osztálya azon igyekszik, hogy minden segítségei megadjon a nép­nevelőknek, hogy felvilágosító munkájuk még eredményesebb, még sikeresebb i®- gyen. Rendszeresen megtartjuk a nép­nevelő értekezleteket, megbeszéljük * feladatokat,,. módszertani támogatás! nyuj.ünk a népnevelőknek. Elsőrendű fontosságú feladatként tűztük magunk elé, hogy még nagyobb gondot fordítunk a népnevelők oktatására. Népnevelőink részletesen foglalkozna® a termelés terén előforduló minden prob­lémával, így például különösképpen £ munkafegyelem megszilárdításával, azon­kívül megmagyarázzák, mi a jelentősé®* a selejt- és az önköltségcsökkentésnek stb. Népnevelőink most fokozott küzdeleméi indulnak, hogy kivétel nélkül ' minden dolgozó társukat mozgósítsák az évi tere határidő előtt történő befejezésére, s Rákosi elvtársnak tett fogadalmak tnsd radéktalan valóravábására­MURVA EMIL Diósgyőri Gépgyári Pártbizottság agit.-proj). titkár Borsod tiádasd dolgozói az évi terv teljesítéséért A Borsodnádasdi Lemezgyár dolgozói augusztusban 98.5 százalékban teljesítet­ték tervüket. A termelés azóta rendkívül hullámzó volt. Többhetes nagy lemara­dást néhány napos, hetes rohammunkával akartak behozni. Szeptemberben 90.2, októberben 86.5, novemberben 96.7 szá­zalékra teljesítették tervüket. A tervtel­jesítésben való ingadozás elsősorban a munkafegyelem hiányosságaival magya­rázható. Az auguszusi igazolatlan kima­radások száma szeptemberben 560-ra emelkedett, októberben már elérte a 780-at, Rákosi elvtárs tatabányai beszé­dének hatása alatt azonban a Párt és tömegszervezetek népnevelői fokozták fel- világosító munkájukat és novemberben az igazolatlan műszakmulasztók száma felére csökkent. A Borsodnádasdi Lemezgyár Pártbizott­sága hosszabb ideig nem figyelt fel az ellenség aknamunkájára. Még olyan eset is előfordult, hogy mun­kaidő alatt italt csempésztek be a gyárba és munkaidő alatt italoztak. Érsek Jó­zsef Gazsika és Mayer Tibor, volt nagy- kereskedő típpénzcsalókat is csak azután távolították el a gyárból, miután hosszú időn keresztül rombolták a dolgozók ver­senylendületét. Gyenge volt a gyárban a szakszervezet munkája is. A szak-zervezeti funkcioná­riusok elaprózták idejüket, apró-cseprő ügyek intézésével foglalkoztak, nem szer­vezték a versenyt. A verseny nyilvánossá­gával is csak annyit törődtek, hogy el­helyeztek néhány versenytáblát, de az adatokat csak hetenkint cserélték rajtuk. A műszaki dolgozók munkájában is igen sok hiba volt tapasztalható Csaknem tel­jesen elmaradt az ellenőrzés, senkit sem vontak felelősségre az igazolatlan mulasz­tások, a fegyelmi vétségek miatt. A mun­kások nem ismerték terveik“* r-™ »— esetben a normát is csak utólag állapí­tották meg, előfordult, hogy „baráti ala­pon” intézték a prémium kiosztását is. A megelőző karban’artás hiányosságai miatt november eleiéig igen sok volt a gyárban a hengertörés, ez igen sok ki­esést okozott a termelésben. A platina­vágásnál használt késeket nem élezték rendszeresen és ideiében, — a rossz ké­sekkel vágott platina gyakran selejtes volt, A Pártbizottság a szaks-ervezettel és a vállalat vezetőségével karöltve hozzálátott a híháic kik ü sí -bő' és éhes. A vállalatveze’őség minden héten beszá­mol a termelés állásáról és megtárgyal­ják azokat az intézkedéseket, amelyekkel elő tudják segíteni Rákosi ejylársisak tett fogadalmuk yajóraváltásáts Ebben a küzdelemben az acélmű jár az élen. Az év első három negyedében a gyár üzemei között folyó versenyben az első helyet vívta ki, most is az üzemi vándorzászló birtokosa. Vámos Nándor sztahánovista olvasztár és Érsek József olvasztár brigádjai állandóan 120 száza­lékon felül teljesítenek. Varró Kálmán sztahánovista üzemfőnök patronálja a brigádokat, rendszeres tanácsaival, segít­ség nyújtásával sikerült is az acél minő­ségét állandóan javítani. A csapolási időt 4 és fél óra helyett átlagosan 4 óra 10 percre csökkentet ék, amivel októberben 17 ezer, novemberben 25 ezer forint meg­takarítást érlek el. Az anyagtakarékossági mozgalomban Kurtán Imre és Csuhaj Sándor brigádja jár az élen. Csökkentették a platinafel- használást, így többezer forintot takarí­tottak meg. A szerelőüzemben Petrán Sándor csapa: a 127-4 százalékos teljesít­ményével tönt ki. A hengerészek közül Sulyok Vencel sztahánovista hengerész 123 százalékot ért el, állandóan figyelemmel kíséri a tervgra'ikont, a munka jó megszervezésével biztosítja brigádja folyamatos munkáját. Hiányosság még mindig a gyár mun­kájában, hogy a grafikon szerinti terme­lést eddig csak az acélműben és a h,‘ii- gerdében valósították meg, az ónozó lá­gyító és a szerelőiiremben a grafikon sze­rinti termelést elhanyagolták. A leg'öbb hiba a szerelőüzemben van, amely leg­inkább lemaradt havi tervének teljesíté­A Magyar Dolgozók Pártja Köz- pon i Vezetősége és a Min sz ertanárs 1951 december 2-án kelt határoza' á- val és a társadalmi biztosítást érintő renda kezések végrehajtásával kapcso­latban az SzTK az a'ábbíakra hívja fel az üzemek (munkáltatók) figyel­mét: X. A dolgozók részére kifizetendő tíz százalékos egyszeri juttatás után járulékot fizetni nem kelt. Ez az ösz- rzeg a betegségi segé yek megállapí­tásánál sem vehető figyelembe. En­nek megfe'e.ően az egyszeri juttatást, mint javadamazást bejelenteni és a munkál* at őt igazolványokon. min? munkabért fe’tüntetni nem ke’I. 2. A do’gőzök béremelését a ba'á- rozat é-telmében december folyamin íren végrehajtani. Felkérjük a mun­káltatókat hogy a do'gozők beteg égi segéllyel történő zavartalan ellátáíi­sében. A dolgozók ebben ez üzembe» ií nagy lelkesedéssel tesznek felajánlásokat, a műszaki vezetés hibája következtében azonban felajánlásaikat nem minin? tud­ják teljesíteni Már on Elemér bengerdej dolgozó tíz­szer mulasztott igazolatlanul, Zámbó Jó­zsef hengerdei dolgozó minden hónap*1 ban 4—5 napot maradt távol igazolatla­nul, októberben nyolc műszakmulasztás* veit. Az öntuda:os dolgozók javaslatára leszámoltatták őket. Ez is nagy cérték'1 ben hozzájárul ahhoz, hogy a tyárbasá R f gseilárduljon a munkafegyelem A Párttól kapott bírálat óta lényege­sen megjavult a műszaki vezetők mm- kaja. Sokkal nagyobb gondot fordítanak a tervfelbontásra, okozottabb segítségei nyu tanok a munkásoknak vállalásaik teljesítéséhez. A mesterek is versenyre léplek egymás* sál, versenyszerződésük pontjai az éví terv teljesítésére, az anyagtakarékosság előmozdítására, a munkafegyelem meg­szilárdítására irányulnak. Lényegesen megjavult a verseny nyil­vánossága is. Az egyes üzemekben ver* senytáblák ismertetik á legújabb verseny* eredményeket és mozgósítanak az évi terv feljesitésére. A Borsodnádasdi Lemezgyár dolgozói most nagy lelkesedéssel, fokozott lendü­lettel végzik munkátokat, — maradék- talanul teljesíteni akariák Rákosi qlv- társnak telt fogadalmukat. VÖLGYI BÉLA uak érdekéban azt 195X decembert* vonatkozó béradóé okkal kapcso a’osatj a munká ta;ői igazolvány megfelelő rovatába minden esetben tüntessék fel^ hogy az igazolt javadalmazás a hatá­rozat alapján felemelt összegU-e,. vagy sem. Az üzemi klfiae'őhelyeket a ba-á* rozathan foglalt rendelkezések végrtu hajtásával kapcsolatban külön körié* véllel tájékoztattuk. — A Daily News bau Edward OTfellJ £ következőket irja - Nortotkban állomásé- z<5 amerikai tengerészek életmódi árál: „A. matrózok rendes időtöltése ivási orgiák* ból. lebuiok látogatáséból, állandó vere­kedésekből, bőtrénvökből és hazárd.tdtá. ’-okból áll. A sötétség beálltával — iria Edward O'Neill — a város lakói nem mem-k a* "teára me-ni, mert a berúgott t kötekedő amerikai tengerészek ve* szelyeztetik & kózbiztónságori Á Szakszervezeti Társada^mbiztosítási Központ közli;

Next

/
Oldalképek
Tartalom