Észak-Magyarország, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-14 / 265. szám

4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Szerda, 1951, évi november hő 14. Nyugatnémetorsxági jelentés: A Wehrmacht Az imperialista hatalmak elhatározták Nyugat-Németország felfegyverzését, be­fogadják a támadó jellegű Északatlanti Szövetségbe, fejlesztik a Ruhr-vidék hadi­iparát, építik a repülőtereket, laktanyá­kat és más katonai berendezéseket. Az ADN hírügynökség levelezője legutóbb igen figyelemreméltó jelentést írt Schles­wig-Holsteinről : „Putlos hatalmas gyakorlóterén nap- nap után angol, amerikai, dán és norvég katonák kiképzése folyik. Egész Schles­wig-Holsteinban fellendült a hadianyag- gyártás. Nyilt titok, hogy Eckerfeldben a Hubertus-Me: allwerk,% amely hivatalosan „sportfelszereléseket” gyárt, valójában egyik legnagyobb nyugatnémetországi ha­diüzem. A heiligenhaferii Wagriu gyár­ban puskaalkatrészeket készítenek, Kid­ben a Ilowald-Werft hajógyárban akna- kutatókat szerelnek fel és próbálnak ki, Nennűinsterben és Flensburgban száz­ezerszámra varrják az egyenruhákat.’’ Ez a jelentés igen kifejező képet ad a bonni köztársaság egyik tartományának „békés” éleiéről, de ugyanez vonatkozik Nyugat*Németország többi részére is. Mindsnj'eié lázas katonai készülődés fo'yik. A nyugatnémet városok utcáin katona- csizmák kopognak, — a. Wehrmacht me­netel ! A müncheni Weltbild jelentette leg­utóbbi számában, hogy Nyugat-Német' országnak a legrövidebb időn belül hat hadtestet kell felállítania, egyenként két hadosztállyal, továbbá 2000 repülőgépből álló légihaderőt és jelentős haditengeré­szeti egységeket kell szerveznie. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy egy hadtest fel* Kitüntetések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34, évfordulója alkalmá­ból a népművelés terén végzett fő munkájáért Csabai Kálmán festőmű­vészt a Magyar Népköztársasági Ér­demérem líronz fokozatával tüntet­te ki. A közoktatás terén végzett-, eredmé­nyes munkája jutalmául dr Petricb Gézának, a Miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem bánya- és kohómérnö­ki kar dékánjának a. Magyar Nép­köztársasági Érdemrend V. fokozata^ Szarvas Pálnak, ugyancsak a Mis­kolci Műegyetem tanárának a Ma­gyar Népköz)'ársasági Érdemérem arany fokozatát adományozta. Az egészségügy terén végzett ki­váló munkája elismeréséül dr. Dienes Endréi Borsod-Abauj-Zemp’én megyei és Bődvaszilas községi körzeti orvost a Magyar Népköztársasági Érdem­érem ezüst fokozatával tüntette ki. menetel — A dolgozók állítása 2 millárd márkába kerül, elkép­zelhető, milyen könyörtelenül kell mű­ködnie az adóprésnek, hogy ezeket a hadikiadásokat fedezhesse. Pedig Nyugat- Németország lakossága eddig is roskado­zott az adóteher alatt. A megszállási költ­ségek pl. évi 11 milliárd márkára rúgnak. A dolgozóknak kell megfizetni minden korty whiskyt is, ami az amerikai kato­nák torkán leszalad, márpedig amerikai katonából igen sok van Nyugat-Német­országban és mindegyik sűrűn kortyol­gatja a wiskyt. . . A düsseldorfi Heute und Morgen című lap Frankfurt, Nyugat-Németország egyik legnagyobb városa költségvetésének kiáltó ellentéteire mutat rá: amíg a rendőrség ruházatára 215.000 márkát irányoztak elő, a tanerő, képzésre mindössze 10.000 márkát. Az iskolai tanulók egészségvédel­mére fordított összeg fejenként és éven­ként nem éri el a 10 pfenniget, viszont a rendőrlovak és rendőrkutyák ellátására tízezer márkák jutnak. Minden pémf a fegyverkezésre! — ez a jelszó, érvényesül most Nyugat- Németországban és ez az áramlat termé­szetesen együtt jár a tőkések és a spe­kulánsok gazdagodásával. A munkabér részesedése a nemzeti jövedelemből egyre csökken, a vállalkozói nyereség viszont állandóan emelkedik. A dolgozók kizsák­mányolása mind nagyobb méreteket ölt. Számos üzemben embertelenül hajszolják a munkásokat fokozottabb teljesítményre. Az amerikaiak ezt a hajszát „szelleme­sen” sweating system nek nevezik, amit a németek munkásizzasztó rendszernek fordítottak le. MEGJELENT Kopható: a pártszervezeteknél nyomorognak Nyugat-Németország lakossága nem ke­vesebb, mint ötvenféle adót fizet és ezek az adók egyre emelkednek. A múlt évvel szemben 30 százalékos az emelke­dés. De nemcsak az adók szöknek a ma­gasba, hanem — az élelmiszerárak is- Hamburgban a kenyér és liszt ára egy év alatt 39 százalékkal emelkedett, a tömeg- fogyasztási iparcikkek 25 százalékkal lettek drágábbak. Nyugat-Berlinben az élelmiszerpiacon egy év alatt 53 százalé­kos volt a drágulás. A nyugatnémetorsxógi lakosság nyomorúságos helyzetét súlyosbítják a lakásviszonyok is. Emberek ezrei laknak még ma is romházakban, hat évvel a háború befejezése után még mindig Iá ni bedeszkázott és papírral be­ragasztott ablakokat. Rengeteg a hajlékta­lan és ezek száma állandóan szaporodik, ment a nyugati megszálló hatóságok az érkező csapatok számára könyörtelenül .íolylatják a lakásrekvirálásokat és gátlás nélkül kergetik az utcára az embereket. A haditermelés elnyomta, elsorvasz­totta a békeipart. Munkások ezrei kerül­tek az utcára és olyan nagy kínálat van munkaerőben, hogy a 40 éves embereket már nem is alkalmazzák. Ez a helyzet az értelmiségi fronton is, a nyugatnémet- országi kórházakban 8000 .orvos kényte; len félilletményért dolgozni. A nyugat németországi dolgozók ha tal­mas tábora a nyomorúságos helyzetből kivezető egyetlen utat, a felfegyverzés el­leni küzdelemben a békéért és az. egész Németország egységesítéséért folyó küz­delemben látja. IHME K Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálatot tart Mis. kolc: Aranyszarvas (Szabadságtér 2.. Ma. linövszkij utca 2. szám. Ujdiósgyör: Marx Károly u. 38. Hejőcsaba: Csaba, vezér ut 68. Ma Diósgyőrött a flegyalja utca 1. sz. alatti gyógyszertár tart éjszakai szolga, tatot IDŐJÁRÁS Felhős idő, több felé eső. Mérsékelt, a dunántulon megélénkülő déli, délnyugati szél. A hőmérséklet fokozatosan csökken. Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére szerdán reggel: 7—10, délben 12—15 fok között. November 14-én a várható napi közép­hőmérséklet az ország egész területén 4 Celsius fok fölött lesz. — A bonni szövetségi gyűlés költség, • vetési bizottsága a nyugatnémet adófi­zetők terhére 25 millió márkát szava­zott meg Adenauer titkos alapjának céljaira. A kémkedési minisztériumnak 88 millió márkát, a nyugatberlini úgy­nevezett ,,készültségi rendőrség“, egy. ségeinek felállítására tíz millió már­kát irányoztak elő. — A Holland Kommunista Párt vezető, tősége elhatározta, hogy december 15-én és 16-án Amsterdamban megrendezi a Párt Kongresszusát. — Nyugat-Németország lakosai közül szombaton 24 óra alatt 12.473 szavazott a remilitarizálás ellen és a német béke. szerződés mielőbbi megkötése mellett. Ez az eredmény annál figyelemreméltóbb, mert a bonni kormány fokozott rendőr, terrorral igyekszik megakadályozni a népszavazást. X. a kását csak az Ingatlanközvetítő Vállalatnak adhatja el. A színház mai műsora Este fél 8 órai kezdettel APÁK IFJÚSÁGA Móricz Zsigmonrt bérlet. * Mozik műsora: BÉKE: November 14—16. Bátor emberek. Eioadás neiKöznap délután 5 és egy. negyed 8 órakor. Vasár, és ünnepna­pokon délután 3. egynegyed 6 és fél 8 órakor. KOSSUTH: November 14—16. Négy szív. % Előadás nétköznap délután: fél 6 és háromnegyed 8 órakor Vasár- és tin. nepnapokon délután fél 4. háromnel gyed 6 és 8 órakor. FÁKLYA: Nov. 13—14. Szembesítés. Előadás hétköznap: fél 6. fél 8; vasár, nap fél 4. fél 6. fél 8 órakor. DIÓSGYŐRI KULTUR: Nov. 15—16. Halló Moszkva. Előadások vasarnap: 3. 5. 7 óra. hétfő: 7. szerda: 5. 7. péntek: 7 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL: Nov. 14—16. Holt ösvény titka. Előadások vasarnap: 3. 5. 7 óra. hétfő: 6. 7. kedd: 7. csütörtök: 5. 7. pén. tek: 5. 7 óra. ÉSZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságára k napilapja Felelős szerkesztő: Sárközi Andor Felelős kiadó Harmati Sándor Szerkesztőség: Miskolc. Széchenyi utca 30 Telefonszámok: ipari, levelezés; és sport­rovat: 13—31: pártrovat, mezőgazdasági, kultúr-közigazgatásj rovat: 17—37. szer. kesztők • 23—65. Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenyi u 30 Telefon: 13—63 Postafiók: 146. Egyszámlaszám: 936.576 27 * Borsodi-nyomda Felelős nyomdavezető: Szendrői lm r éné. Tomasek István, a keselyűhalmi állami gazdaság dolgozójának levele a hévízi gyógyüdülőből A kese’yühalmi állami gazdaság do'gozója vagyok. Munkám e’ismeré- sekónt Alkotmányunk ünnepén versenyzászlóval tüniettek ki és a nagy dicsőség mellé azt a jutalmat kaptam, hogy 14 napi üdülésre utal­jak be Hévizre. A gyógyüdülőben nagy szeretettel fogadtak minket. Az egész üdii’ö- ben mindenütt gyönyörű rendet, tisztaságot ta’áltunk. Étkezésünk Is bősé­ges és finom. A legnagyobb megelégedéssel irhatok arról is, hogy min­den kényelmünkről gondoskodnak. Minden reggel fürdőnk, utána tör­ténik a gyógykezelés, ebéd után kirándu'ni megyünk, sétálunk a parkban, folyik a sakkozás, asztali teniszezés, kinek ahogy tetszik. Vacsora után szórakoztató előadások, szavalatok hangzanak el, vagy valamilyen tár­sasjátékkal töltjük az időt, idönkint elmegyünk a bányászüdülőbe, elbe- szé’get’ürik az elvtársakkal. Amikor az üdülés után visszamegyek a gazdaságba, pihent erővel látok újból a munkához, hogy még 71 agy óbb eredményeket érjek el. El­mondom társaimnak, mi’yén jó volt az üdülés, hogy ők is lássák: érdemes jól do’gozni, mert nem marad el a jutalma. Köszönöm Pártunknak nagy vezérünknek, Rákosi elvtársnak, kor- Tííányzat'unknák, hogy így gondoskodik a mezőgazdasági dolgozókról is, hogy olyan üdülésben lehet részünk, amiről a múltban nem is álmodhat­tunk, hiszen az üdülőkbe akkor csak a kizsákmányolok a gazdagok jár­hatok. 0 TOMASEK ISTVÁN A Bükki Akarni frtlügazdisáq szentlélek! iizeme^vséqének dolgozói a Minisztertanács fásítási határozatának végrehajtásáért A Bükki Állami Erdőgazdaság w.cntléleki üzemegységének do'gozói nagy lelkesedéssel fogadták a Minisz­tertanács fásítási liatározatát. ". Az üzemegység vezetője, Csorba József maggyüjtéri versenyt szervezett Mag- gyüjtö csoportok, brigádok alakultak és versenybe indultak egymással A versenyben jelenleg Bafoghi Gyula eső. portja vezet. Szép eredményt ért el Bettanbuch István és Révai József, akik egy és fél nap alatt 187 kg bükk. magot gyűjtöttek. A szentlé’eki üzemegységnél verseny, ben folyik a munka a fakitermelésnél is. A legjobb Eredményt eddig Polgár István munkacsapata érte el 22S szá­zalékkal, A Surányi munkacsapat ’.73 4 százalékot teljesített. A szentléleki üzemegység dolgozói vállalták, hogy szállítási és termelési tervüket december 20-ra teljesítik, tisz­títási és erdőápolási előírásukat 10 szá­zalék,kai túlteljesítik, őszi erdősítési tervükön felül 1 kát. holdat erdősíte­nek. SZABÓ FERENC brigádvezető Bükki Állami Erdőgazda tág Az IBUSz értesíti Miskolc dolgozóit, hogy n vember 18-án, vasárnap társasutazá szervez Budapestre a Finn-Magy nemze ‘közi válogatott labdarugó mé kőzésre. A vonat vasárnap regi 5 érakor indul. Részvételi díj 46 f rint. Jelentkezni lehat az IBUSz- ua Hangversenysorozat a Miskolci Állami Nemzeti Színházban A „Muzsika” Hangversenyrendező Vál­lalat az idén is megrendezi téli hangver­senysorozatát. A műsoron egy operett­est, egy balett-est, Zathureczki Ede hege- düestje és egy operaest szerepel. A hang­versenysorozatra 12-16-20-24-28-32 és 40 forintos árban lehet bérleteket váltani az IBUSz-ban. A bérletek árának felét a váltáskor kell kifizetni, .míg a hátralevő összeg két részletben fizethető. Az operett-est november 19-én, este fél 8 órakor kerül bemutatásra. Közremft“ ködik Németh Marika, Raj jay Erzsi, Szabó Miklós, Fekete Pál, Fellegi Tamasz zongorán kísér Nagy Pál Béla. A balett-estet, amelyen Kovács Nóra és Rab István lép fel december hónapban, Zaiureczki Ede hegedüestjét januárban és az operaestet februárban rendezik. Az operaest szereplőit a falragaszokon fel* tüntetett művészek közül a közönség ki* vánsága szerint válogatják össze. Jó! sikerült MHK tömegverseny! rendezlek Szerencsen A szerencsi Járási TSB MHK munkád jának megjavítása érdekében MHK tö­megversenyt rendezett. A jól megszerve. zeit tömegverseny rajtjára 123 versenyző (50 nő és 73 férfi) vonult fel. A verseny igen nagy érdeklődés mellett zajlott le és néhány számban jó eredményt ho­zott. Részletes eredmények: 60 m. női síkfutás felnőtt: Danielszki Malvin 14.3 mp. Olsár Katalin 14.6 .up. Földi Margit 15.8 mp.^ 60 m. síkfutás úttörő: Késmárki Kata. lin 10 mp. Horváth Etelka 10.2 mp. Fá­bián Mária. 10.4 mp. 100 m. síkfutás férfi felnőtt: Perecsi Ferenc 13.5 mp. Kobcsó József 14.3 mp. Czink Gyula 14.9 mp. 100 m. síkfutás férfi úttörő: Deák 1st. ván 13.2 mp. Rezdivits Ferenc 14.7 mp. Árvái Lajos 15.2 mp. 500 ni. mezei futás női: Szatmári Má­ria 1.38 mp. Takács Taréz 2.10 mp, Lé ki Anna 2.21 mp. 1000 in. mezei férfi felnőtt: Istőezká István 2.45 mp. Vasvári József £.48 rop. Magyar István 2.49 mp. Magasugrás női: Oleár Katalin 125 cm. Sziics Mária 120 cm. Késmárki Katalin 115 cm. Magasugrás férfi úttörő: Perecsi 1st-, ván 120 cm. Paksi József 115 cm. Puskád Károly 110 cm. Magasugrás férfi felnőtt: Perecsi Fe­renc 140 cm. Szaszák Bertalan 135 cm* Vavrek József 130 cm. Távolugrás női: Szűcs Mária 395 cm. Oleár Katalin 390 cm. Szatmári Mária 350 cm. Gránátdobás női: Földi Mária 34 niu Sziics Mária 33 m. Oleár Katalin 31 m. Gránátdobás ffi úttörő: Désvai 34 JBL Berlik 32 m. Kádas 31 m. Gránátdobás ffl felnőtt: Leskő István 55 m. Perecsi Lajos 54 m, Perecsi Ferenc 51 m. Sok induló, szép küzdelmek a megyei tornászbajnokságokon Diósgyőrött rendezte meg a Megyei TSB a megyei egyéni és tornász csapat bajnokságokat. A jól sikerült versenyen Miskolc. Diósgyőr, Sárospatak és Sátor­aljaújhely versenyzői vetélkedtek egy­mással. Eredmények: 1 Ifj. leány II. ©.: Csapatversenyben; 1. Sátoraljaújhelyi Petőfi 185.9 p. 2. Sárospataki Bástya 2 73.9 p. 3. Miskolci Építők 162.8 pont. Egyénileg: 1. Begala 46 pont. 2. Solti 45.6 p. 3. Kollár 45.3 p. Leány ifj. III. <>.: Csapatban: 1. Di. Vasas 221 pont, 2. Sárospataki Bástya 176.6 p. 3. Miskolci Bástya 171.3. Egyéni: 1. Hódy 57.6, 2. Gaál 54.9, 3. Iiomenda 54.7. Ifj. leány: Csapatban: 1. Vámos Ilona gimn. 161.4 pont. Egyéni: 1. Ágoston 44.1, 2. Bogdány 40.8, 3. Horváth 40.6. Felnőtt női III. o.: , Csapatban: 1. Di. Vasas 186.5 pont. Egyéni: Kertész 47, 2. Tisza I. 46.9, 3. Uaerszky 46.2. Serdülő fiú: Csapatban: 1. Miskolci Építők 146.5, Egyéni: 1. Solti 37, 2. Soós 36.8, 3. Szo.n bati 36.6. Ifj. fiú II. o.: Csapatban: 1. Sátoraljaújhelyi Petőfi 217.3. Egyéni: 1. Kázsmér 56.2, 2. Szerda^ helyi 55.3, 3. Váraljai 54.2. Di. Vasas 222.5 ponttal. (Hódy, GoáL Iiomenda, Dvoják). Serdülő fiú: 1. 2. sz. MTSK 185.90 ponttal. (Papp, Farkas* Lukács, Fehérvári). 2. Építők 106.5 pont., tál. (Solti, Soós, Baruczky, Szombati), Kerékpár Nagy mezőnyök vettek részt a Miskol_. ci Lokomotív hagyományos ,,Avas hei gyi“ kerékpár bajnokságon. A helyi ver* senyzőkön több vidéki és fővárosi ver­senyző is rajthoz állt. A két és fél kilo., méteres nehéz terep alaposan próbára tette a versenyzők képességeit. Eredmények: I—III. oszt.:.l. Albert (Bp. Honvéd) Ä perc. 2. Pakusza (Miskolci Honvéd) 5:14* 3. Viszlay (Miskolci Honv.) 5:17, 4. Sza­bados (Miskolci Lók.) 5:19. Szenior: 1 .Cukkerman (Bp. Honvéd)’ 5:30. 2. Balogh (Miskolci Lók.) 5:31, 3. Molnár (Misk. Honv.) 5:45, 4. Mamusich (Misk. Lók.) 5:55. Ifj. falcerekesek: 1. Schillervein (Bp. Honv.) 5 perc, 2. Cövek (Misk. Lok.>, 5:30, 3. Demeter (Misk. Lók.) 5:50. Vaskerekesek: 1. Sepsi (Miskolci Lok.)! 5:55. Vaskeröke.sek ifj.: 1. Török (Misk, Lók.) 6 perc, 2. Csermely (Misk. Lok.>j 9:10. Északmagyarorzág toto tippjei a 46. fordulóra. Ifj. fiú III. o.: Csapatban 1. Diósgyőri MTSK 194.3. Egyéni: 1. Papp 50.9, 2. Lukács 4G.6, 3. Farkas 46.5. Ifj. III. férfi: Csapatban: 1. Miskolci Építők 188.2. Egyéni: 1. Kövesdi 49.1, 2. Keresztes •IS.6. 3. Lévay 45.3. Felnőtt III. o. ffi.: Csap atban: 1. Miskolci Haladás 223.5. Egyén:: 1. Robinson 57.2, 2. Rozinán 56.4. 3. Halász 55.8. Torna Az elmúlt héten rendezték meg a Mis­kolcon a Mikszáth Kálmán gimnázium tornatermében Miskolc város tornászba) - nokságát. A versenyen igen szép szám­ban vettek részt városunk sportköreinek tornászai. Nagy és szén küzdelmet, he- lyenkint igen jó teljesítményeket hozott a verseny. Eredmények: Férfi III. o.: 1. Miskol­ci Haladás 306 ponttal (Halász, Román, Erényi, Wiedes, Kozma. Bogdán). II. o. ifj. leány: 1. Miskolci Építők 209.6 pont­tal (Váradi, Magasházi. Nemes. Katona). Női III. o.: 1. Di. Vasas 271.1 ponttal. CUderszky, Dvoják. Koródv. Tisza. Sza­bó, Palkovics). Fiú ifj. III. o.: 1. Di. Vasas 222.9 ponttal. (Nagy. Boróezy, László, Tóth). Leány ifj. III. o.: 1. Magyarország—Finnország 1 t Miskolci Honvéd—Bp. Postás 1 3 Sajószentp. Bányász—Bp. Lok. 1 3. Nvir. Elektr.—Debr. Honvéd 2 2 Szomb. V. Lobogó—Pápai V. L. x 1 Győri V. M.—Pécsujh. Bányász x 2 Pécsbányat.—Nagyk. Bányász 1 x Szolnoki Lók.—Keltex 2 1 Debreceni Lók.—Salg. Vasas 1 1 Bajai Honvéd—Orosházi Kinizsi x 1 Kistext—Debreceni Dózsa 1 I Kőszegi V. L.—Várp. Bányász 1 % Székest. Lók.—-Kaposvári Vasas x 1 Sátoraljaújhely. Petőfi—Zagyva. pálfalvai Építők 1 í! Ózdi Vasas—Miskolci Lok. 1 x Kecsk. Kinizsi—Békéscsaba! Ép. 1 2 Az NB. I. állása 1. Bp. Bástya 2. Bp. Honvéd 3. Bp. Dózsa 4. Bp. Vasas 5. Bp. Kinizsi 6. Csepel 7. Győr 8. Dorog 9. Salgótarján 10. Diósgyőr 11. Sz. Honvéd 12. Szombathely 13. Sortex 14. Sz. Petőfi 23 21 1 1 92:25 43 22 15 5 2 70:22 35 23 12 6 5 59:37 30 24 10 7 7 42:29 27 24 12 3 9 40:40 27 24 11 4 9 43:37 26 24 8 8 8 45 :39 24 24 9 5 10 39:43 23 24 7 6 11 32:45 30 24 6 6 12 29:49 18 24 5 8 11 26:51 18 24 7 2 1 5 27:51 16 24 6 S 15 17:47 15 34 2 6 .16 26:72 10 APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket reggel 8 órától délután 4 óráig vesz fel a kiadóhivatal. Szón*, baton délután 1 óráig, Széchenyi utca *0 szám. — Telefonon hirdetéseket nem veszünk fel. ÁLLAST NYER Szeszfőzdevezetőt azon. nalra keres az Állatte. nyésztési Technikum Tan­gazdasága. Putnok. 3491 Azonnali belépésre ke. rés gyors és gépírót a Diósgyőri Tiizállóanyag gyár Diósgyőrvasgyár. 3501 A Miskolci Húsipari Vállalat felvesz áronná'i belépésre szakmunkáso­kat és férfi és női segéd- munkásokat. Jelentkezés Húsipari Vállalat, Vásár téri u. 21. sz. 3504 A Megyei Testnevelési és Sportbizottság Miskolc, Széchenyi u. 29. sz. gép. és gyorsírónőt felvesz. A sportban jártasak előny­ben. 3506 ÁLLÁST KERES Tarifaőrként, jogügyi előadóként elhelyezked. nék. Tarifaőri tevékeny ség végzésére megbízást a délutáni órákra elfoga­dok. Dr. Kódor, Széche­nyi u. 67. 22482 Mííszak; végzettséggel rendelkező fiatalember irodai, raktámoki állást keres. Rácz Barna Miskolc Győri kapu 80. 22504 A DAS-VÉT EL Ping.pong asztalt ve­szünk. Címeket a kiadó- hivatalba kérünk. Ajtók, ablakok eladók. B. Pál Zsigmond, Tass u. 15. szám. 22308 Eladó 125 cm3 Csepel motorkerékpár. Miskolc, Bercsényi u. 25. . 22500 Eladó ruhaszekrény, varrógép, orvosi bőrtás. ka. oposum szőrme, Al bori u. 3. 2?489 LA KAS. LAKÁSCSERE INGATLAN Az alábbi Hirdetésekben Közölt lakások, lakáscse. rék. ingatlanok csak a BÍR vállalat útján bo. nyolPhatók le a 37—1951. sz. M. T. rendelet alap­ján. Miskolc. Városház tér 11. azám Kalló u. 7. sz. azonnal beköltözhető ház eladó. Érdeklődni: Győri kapu 101. 22503 Pl Veres tehén elveszett. Megtalálója 500 forint talmat kap. Schvarcz Bér. nát, Bizony Ákos u. 16. 22438 Elveszett egy 10 éve* vöröstarka tehén, jobb szarvában D. B. tetoválás. Aki tud róla jutalom el. leneben értesítse Untier erdészt Diósgyőr. Erzsé­bet utca 20. 22497 OKTATÁS Thurzó gyorsíró. é9 gépíróiskolába 17 éven aluliak is beiratkozhatnak november 30-ig, akik VIII. általános iskolát végeztek. Széchenyi u. 36. 22484 BÚTOROZOTT SZOBA Tisztviselő bútorozott szobát keres lehetőleg ágyneművel és fürdőszo­bával. esetleg Tapolcán is. Cím megtudható Faze. kas u. 2.1. 23. vagy Ta­polca, Vidor villa. 22495 Bútorozott szoba tára­ként kiadó. Tetemvár 60. 22598 Bútorozott szobába fiaw lale.nber lakótársat keres, ugyanott fekete női pré­mes télikabát eladó. Mindszent u. 6. 22409 Bútorozott szobát kere­sek fiatal házaspár részé­re. Hejőcsaba, Gárdonyi Géza n. 6. sa- 2249S

Next

/
Oldalképek
Tartalom