Észak-Magyarország, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-11 / 237. szám
r A legsürgősebben hozza be nagy lemaradását az őszi munkában a putnok gépállomás Megkezdték a Földa siti Gyorsvasát tübingjsineK sorozatgyártását a Diósgyőr Gépgyáriján ZEMPLÉN MEGYEI ÁNAK LAPJA VII. évfolyam — 237 szám Aro 5(1 riiief Misknf« !*íSi okfót ei M csütörtök ELOKE NOVEMBER 7-E MÉLTÓ MEGÜNNEPLÉSÉÉRT! A Ganz Vagóngyár dolgozói nemrégiben levelet írtak Rákosi elvtársnak, bejelentettelki. hogy szocialista köte'e- «ettségvállalásókat tettek' a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 31. évfor. dulőjának tiszteletére Példájukat követve szerte az országban — megyénk - bon is —, a bányák, az üzemek dolgozói írásban fogadták meg népünk szeretett vezérének': az évi tervet határidő előtt befejezik, túlteljesítik A Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét megyénk «linden dolgozója átérzi, tudják, hogy November 7-e — szabadságunk forrása. Ezen a napon született meg a győztes forradalom füzében a nagy Szovjetunió, mely leverte a magyar do'gozó nép kezéről is az elnyomók bi incseiti A nagy ünnep jelentősége ott él a dolgozók szivében 3 a munkások tudják: úgy ünnepelhetnek a legméltóbban, ha még jobb munkával készülnek November 7-re, niég takarékosabban dolgoznak, minden erejükkel küzdenek tervünk győzelmes megvalósításáért, a békéért. Az ormospusztai I-es akna, a putnoki bányaüzem, a Diósgyőri Kohászati Üzenlek, Ki'ráld dolgozói, a hős munkások, bányászok fogadalmát, érzéseit tolmácsolták levelükben Rákosi olvtársnak. J.íurony község dolgozó parasztjai leveliikben kifejezték a dolgozó parasztság háláját, szeretetét Rákosi elvtárs, a 2’árt, a felszabadító Szovjetunió iránt, mikor vállalták az őszi munka mielőbbi sikeres elvégzését, a begyűjtési előírások tú'teljesítését. A levelekben visszaemlékeznek a dolgozók a keserves múltra, amelyből a Szovjetunió szabadította ki dolgozó népünket, visszaemlékeznek a munkásmozgalom hősi harcaira. Az ormospusztai 3 -es akna dolgozói így írtak: , Az idős lányászok elmondhatják, hogy 1917-ben is mogyorósi erdőben egy lépést sem 'hátráltak a csendörszuronyok elől az vrmospusziai bányászok. Ez a hősi múlt "köteles bennünket, hogy méltó utódai legyünk az 1917-es hősöknek.. A mi szabadságunk is November 7-én született.“ B eírják a levelekbe a dolgozók azt is, milyen boldog a jelen és milyen Szép, még virágzóbb lesz a jövőt s hogy megértették, milyen kötelezettségeket ró rájuk ennek védelme, építései A Diósgyőri Kohászati Üzemek dolgozói ezeket írták: „A régi sötét, piszkos, egészségtelen műhelyek helyett ma, korszerű, világos műhelyekben dolgozunk. Az öltözők, mosdók egész sora bizonyítja államunk gondoskodását Mi sokat kaptunk, mégis tartozásunk van as országgal szemben. Ezt be akarjuk és be is fogjuk hozni!“ Murony község dolgozóinak levelében olvassuk: „Jó munkával alcarjuk meghálálni mindazt, amit Pártunktól, Rákosi elvtárstól, népünk államától l-apiunlc!“ A levelek mind arról tanúskodnak, hogy a dolgozók kemény^ elhatározással megfogadták: minden körü'mények között teljesítik vállalásaikat, mert a Rákosi elvtársnak tett ígéret — kötelest Ebben a tudatban, ezzel az elhatározással folyik a nemes lendü’etíi munka, a fáradhatatlan küzdelem a több és jobb tejesítésekért, az új győzelmekért bányában, gyárban, fa'un Az új kütelezettségválla ások' sikeres megvalósításához feltétlenül szükséges, hogy a dolgozók, a brigádok, az üzemek és a műhelyek, a falvak és a járások iovább fejlesszék párosversonyűkeí — Erőte'jesen ki kell szélesíteni a Gazda- mozgalmat is, mely több üzemnél a kezdeti sikerek után ellanyhult. A szocialista kötelezettségvá lalások te jesítését tömegmozgalommá kell tenni, hogy megyénk minden do1 gozó ja mél tömődön ünnepelje a nagy évfordu'ót A műszaki dolgozóknak segítséget ■rA kell nyűjtaniok a terveidbe szítás, az anyagbiztosítás terén, segíteniük kell a verseny nyilvánosságát. Ha minden do'gozó tudja, hogyan 411 felajánlásának teljesítésével, ha látja, hogy versenytársa esetleg' már megelőzte, — nagyobb lendülettel dolgozik, igyekszik utolérni és tú szárnyalni párosversenytársa teljesítményét A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordu ójának tiszteletére tett vállalások teljesítésében nagy feladat hárul a pártszervezetekre, az üzemi bizottságokra, a vállalatvezetőkre. A pártszervezetek népnevelői a fe-világosító munka mellett személyes példamutatásukkal, a gyengébbeknek adott elvtársi segítséggel is fokozzák a verseny lendületét, eredményei^ Az üzemi bizottságok a váüalatveze- tőségckkel karöltve vizsgálják felül meglévő versenyszerzödésüket, hogy a dolgozók) munkafelajániásai, szocialista kötelezettségvállalásai alapján e ver- senyszerződósekben, üzemi vállalásokban feltétlenül szerepeljen az évi terv teljesítésére, túlteljesítésére vonatkozó fe.aján'.ás. Ebbe a munkába be kell kapcsolni a terv-brigádokat is. Amikor a pártszervezet népnevelői, a szakszervizetek) aktívái felvilágosító munkája eredményeként minden dolgozó új köte- ezettségváiia’-ást tesz s e vállalások összesítéséből elkészül az össz-üzemi tej- ajánlás az évi terv túlteljesítésére, ismertetni kell ezt a dolgozókkal, hogy mindannyian harci programmá tegyék, p ártsze'rvezeteink népnevelőinek! A ugyanakkor az is feladatuk, hogy még jobban tudatosítsák a pár.tagok és a pártonkívüji dolgozók körében is a közelgő vezetőségválasztás nagy jelentőségét, hogy e kimagasló esemény által kiváltott le’kesedés megnyilatkozzék az új kötelezettségvállalások valóra, él- tásában, túl teljesítésében A nagy Sztálin történelmi nyilatkozatának útmutató szavai arra köteleznek, hogy városban és falvakban egyaránt minden dolgozó tudása és képessége legjavát adva fokozottan harcoljon a béke megvédéséért, dolgozzék, alkosson évi tervünk maradéktalan teljesítéséért, az előírások tú’szárnyalisáért, November 7-e méltó megünneplésóéi t! Gabonabegyüjtésben a 9., a kukoricabegyüjtésben a 13. helyen van megyénk az országos versenyben A* Élelmezési Minisztérium legújabb jelentése kiemeli: nem sokkal több, inint három hét választ el bennünket November 7-től, mikor a begyűjtési verseny győzteseinek kiosztják a versenymű fcalmakat. A dolgozó parasztok egyre több községben tűzték ki célul, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára gabona- éa takarmánybegyüj tósi tervüket teljesítik, vagy túlte je- sitik^ Ez azonban csak akkor valósítható meg, ha a tikvény rendelkezéseinek megfelelően eljárnak a hátralékosoklcal szemben, ha jó felvilágosító mxm- kávat fokozsóSk a „C“-begyűjtést. A gabonabegyüjtési versenyben megyénk a kilencedik helyen van, a járások versenyében a mezőkövesdi járás a «egyedik. Na azonban a mezőkövesdi járás a következő napokban nem fokozza a lmého rica b egyűjt és ütemét el- mseti élenjáró helyét a versenyben — állapítja meg a minisztérium jelen- tése_ Nagymértékben fokozni kell elsősorban a kukoricabegyüjtés, valamint a kukorica, és burgonya szállítási szerződéskötés munkáját. A községi begyűjtési bizottságok aJciívái, valamint a tömegszervezetek nyújtsanak minél nagyobb segítséget elsősorban a felvilágosító munkával a földm&vesszövetkezatek- nak a szállítási szerződéskötések munkájában. A megyék kukoricabegyüjtési versenyében Borsod 23 százalékos teljesítéssel a 13 helyen van A kukoricabegyüj- tésben élenjáró járások és községek között megyénk egyetlen járása, illetve községe sem szerepel JO FELVILAGOSITO MUNKÁVAL, A TÖRVÉNYES RENDELKEZÉSEK MARADÉKTALAN ERVE- NYESITESEVEL NÖVELJÜK BEGYŰJTÉSI EREDMÉNYEINKET, JAVÍTSUK MEG NAGY MÉRTEKBEN MEGYÉNK HELYEZESET AZ OESZAOOP VERKENVREN1 Kalló Béla lénárddaróci középparaszt írja; Versenyre hívom as ósdi járás valamennyi dolgosó parasztját, — októberelvégsek minden őssi munkát! Kedves dolgozó paraszttársaim! Engedjétek meg, hogy a Megyei Párt- bizottság lapjának, az Északmagyarország- nak hasábjain szóljak hozzátok. Elmondom, mi késztetett arra engem, 13 holdas középparasztot, a helyi békebizottság tagját, hogy levélben forduljak járásom iolgozó parasztjaihoz. Egész népünk figyelme a dolgozó parasztok jeté fordul most. Azt várja tő. lünk dolgozó népünk, hogy beadási kötelezettségeinket minden téren teljesítsük, túlteljesí sük és az őszi munkák gyors, jó elvégzésével biztosítsuk, hogy 'övőre még jobb termésünk legyen. A magam részéről igyekszem rendben deret tenni kötelezettségeimnek. Nemcsak gabonából, hanem kukoricából és burgonyából is teljesí'ettem már beadási előírásomat. A Békekölcsön- jegyzésnél 7 00 1orintot írtam, igyekszem az őszi munkával is. Mindezekkel meg akarom hálálni a sok jót, amit államunktól kaptunkKözségünkbe bevezették a telefont, a villanyt. 18 fiatal jár községünkből középiskolába, több mint amennyi a Horthy- rendszer alatt összesen járt a községbeli gyerekek közül■ Az ötéves terv még sok más értékes ajándékot is biztosít köz. bégünknek. Érdemes tehát, úgy kívánja a becsület, hogy jól dolgozzunk a tervek megvalósításáért! Államunk abban is segítséget nyújtott, hogy könnyen teljesíthessem beadási előírásaimat. Nézzük például a húsbeadást. Nyolc mázsa húst kell nekem beadnom. Ezt is könnyen tudom teljesíteni, mert borjunevelési szerződést kötöttem, a négy és jél mázsás borjút jó pénzért átvették és beszámították a beadási kö-elezettség teljesítésébe. Nemsokára ellik másik tehenem is, annak borját is szerződés alapján nevelem majd tel, mert nagyon kifizetődött. Ezeket a kedvezményeket minden dolgozó paraszt élvezheti, mindannyian elmondhatatlanul sokat köszönhetünk a felszabadulásnak, a nép államának. Községünk mégis lemaradt a begyűjtés teljesítésében- Vannak nálunk olyanok, mint például Szűcs Flórián, aki Békekölcsönt sem jegyzett és hátralékban van 5 mázsa kenyérgabona és 3 mázsa takar- máygabona beadásával, az őszi vetéshez még hozzá sem kezdett. Az ilyenek miatt maradt el községünk az ősziek betakarításával és a vetéssel is. Hogy a magam részéről mindent megtegyek a lemaradás behozására, felajánlást tettem a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának méltó megünneplésére. Vállaltam. hogy október 25-ig minden őszi munkát elvégzek. Párosversenyben vagyok Szűcs Ferenc dolgozó paraszttársammal és most versenyre hívom Lénárddaróc és a járás valamennyi dolgozó parasztját az őszi munka gyors és jó elvégzése érdekében. Azt biztosra vehetitek, dolgozó paraszt- társak, hogy én mindent elkövetek, hogy ezt a versenyt megnyerjem! Úgy igyekezzetek! Gondoljatok ti is arra, hogyan változott meg az életetek a jelszabadulás óla. Gazdaságilag kihevertük a háborít sebeit, megerősödtünk. Szabad, megbecsült dolgozók vagyunk. Látnotok kell, hogy minden eddiginél jobb munkával kell megvédenünk a legnagyobb kincset: a szabadságot és a békét. Az imperialisták és déli határainkon Tito gyilkosai arra lesnek, hogyan támadhatnának meg mir két, hogy háborút indítsanak és megpró. hálják elrabolni lölünk a szabad, boldog életet. A béketábor nagy vezérének, a mi szeretett Sztálin elvtársunknak a napokban adott nyilatkozatából megint megbizonyosodhatunk róla, milyen hatalmas, erős a Szovjetunió, a béketábor. De azt is tanuljuk meg mindannyian ebből a nyilatkozatból, hogy még erősebbeknek kell lenmink, mert csak így riaszthattuk vissza 4 az imperialistákat gyalázatosságaiktól. Hogy még erősebbek legyünk, hogy továbbra is bekében éljünk, hogy felépítsük a Dunai 'éasművet, Inotán az erőművet és Bara'kén a műtrágyagyárat, hogy sok új gépállomásunk és kombájnunk legyen, hogy rr ' • több iskola épül- lön a fiataloknak, hogy minden községben villany, telefon és kultárház legyen, mért ti U -nagt —dtx JahtfísA vmossinak igyekeznie, hogy hamar a földbe kerüljön a mag, hogy a begyűjtésben sehol lemaradás ne legyen. Amit a Párt javasol nekünk, az mind fő. Nekünk van hasznunk belőle, ha megfogadjuk- A leghamarabb végezzük cl az őszi vetést, az őszi mélyszántást, hogy jövőre az ideinél is jobb termést takarítsunk be a magunk hasznára, a haza javára. KALLÓ BÉLA 13 holdas középparasu, békebizottsági tag LÉNÁRDDARÓC A begyűjtés és az őszi munka sikere érdekében üovemissr 7. tiszteletére a sá’ordffairSie'yi járás versenyre hívta az ózdi járás! Kedves Elvtársak! Ti, az ózdi járás dolgozói a Béke kö’csőn-jegyzésben jó munkát végeztetek, a megye járásai között folyó versenyben megérdemelten lettetek elsők. Ebben a versenyben mi elmarad ’unk mögöttetek, a második helyre szorultunk. Ez azonban nem csüggeszt el bennünket ellenkezőleg: — újabb lendületet és erőt ad további munkánkhoz. Most az a hat a’más jelentőségű fo] adat áll előttünk, hogy jól harcoljunk jövő évi kenyerünk biztosltáfáért, ideiében és jól elvégezzük az őszi munkákat, teljesítsük még hátralévő begyűjtési tervünket. E feladatok sikeres megoldása érdekében széleskörű versenymozgalmat indítottunk járásunk dolgozó parasztjai között és most versenyre hívjuk a?, ózdi járás dolgozó parasztságát. Á Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulójának tiszteletére vá’Ialjuk a következőket: 1. Az egész járás területén az őszi vetést október 20-ig, az őszi mélyszántást november 20-ig befejezzük. 2. A kapásnövények begyűjtését november 7-ig 110 százalékban teljesítjük. 3. A hús, baromfi, tojás, stb. beadási kötelezettségünket december 20-ig teljesítjük. E feladatok végrehajtásánál azon leszünk, hogy megelőzzünk bennete- kef és a járások közötti versenyben elsők legyünk. Ózdi elvtársak ózdi járás dolgozó parasztjai! Részű’jetek fel a harcra, mozgósítsátok minden erőtöket a Pártunk által kitűzött feladatok sikeres megvalósítása érdekében. Kövessünk el mindent, hogy a verseny egész megyénk területére kiterjedjen és a vál'a'ások maradéktalan Teljesítésével, túlteljesítésével járuljon hozzá megyénk dolgozó prasz’sága a szocializmus érmésének meggyorsításához, a békefront magyarországi szakaszának további erősl'éséhez. Harcos kommunista üdvözlettel: RICZU ANDRAS a Járási Tanács elnöke, HEINICS ISTVÁN a Járási Pártbizottság titkára. A tolcsvai „Harcos“ termelőszövetkezeti csoport vers enyfe i hívása A lője svai „Harcos“ termelőszövetkezeti csoport tagjai az őszi betakarítás, valamint a vetés határidő előtti befejezésére versenybe hívták a járás valamennyi termelőszövetkezeti csoportját. Vállalták, hogy a cukorrépát és a másodnövényeket október 15-ig, a takarmányrépát október 18-ig betakarítják, a szüretet október 23-ig befejezik. őszi búzavetésüket legkésőbb október 20-ig elvégzik Eddig elvégeztük 6 kh. kukorica, betakarítását, 13 kh. takarmánykeverék, 7 kh őszi árpa és 9 kli. szöszösbiikköny vetését. KOVÁCS SÁNDOR, a tolc8vai „Harcos" tszcs elnöke. ISÍovemlier 7-ig teljesíteni kell a megye gaűona- és takarmány begyűjtési tervét! A megyei operatív bizottság határozatai A megyei operatív bizottság megállapította, hogy a burgonyabegyüjtéssel kapcsolatban kiadott határozatot nem hajtották végre kielégítőéin. A begyűjtési eredmény emelkedése nem o’yan mérvű, amilyen lehetne, ha a határozatot a járási operatív bizottságok mára. dékta’anul végrehajtották volna A raktározás biztosítására felkutattak az egyes járási operatív bizottságok már több helyiséget, többet közülük már használatba is vettek, de még további helyiségeik felkutatása szükséges a felvásárlás folyamatosságának biztosítása érdekében. A burgonyabegyüj túrnék több helyen a szállítási eszközök hiánya az akadálya, így a Bodrogközben, ahol a cukorrépa tömeges szállítása miatt nem jut e'egendő szállítóeszköz a burgonya- begyüj léshez. A? OB utasította a Mezőkért, hogy gondoskodjék a szállítás akadálytalan lebonyolításáról. Súlyos hibaként állapították meg, hogy a vilmányi szeszgyár az étkezési burgonyát is felvásárolja Hernádvéesén nincs, aki átvegye a burgonyát. Az OB intézkedett ezeknek a hibáknak kiküszöbölésére A tojás- és baromfibegyüjtést sok községben a tanácsok nem tekintik a terménybegyüjíéssel egyenlően fonto3 feladatnak — állapította meg az operatív bizottság. A helyi tanácsok mindenütt tartsál! elsőrendű kötelességüknek a tojás, baromfi, és tejbegyüjtési "érv végrehajtását is Foglalkozott az OB a premizált áruk «liMs£óji&»eür kérdésévé*. Tndal—Starti aétéa. fogúikén a dolgozó parasztok között, hogy amennyiben az egyes utalványokra; kiadandó árukban saját községükben hiány mutatkoznék, az utalványra más községben, vagy a járási széfehelyen is megvásárolhatják a kedvezményes &rut A téli idők közeledtével a dolgozó parasztság kívánságára nagyobb mennyiségű pamutárut juttatnak a fö dmjives- szövetkezeteknek. A kedvezményes ára kiadásánál néhány helyen visszásságok fordultak elő Például a forrói tanácselnök 6 pár kedvezményes lábbelit kiadatott mint szabadárut az általa megjelölt személyeknek. Egyik földműves, szövetkezet' boltvezetője azt mondatta a dolgozó parasztoknak; hogy premizált árut szabadon is megkaphatják, az ilyen eljárás, illetve kije'entés káros kihatással van a begyűjtés ütemére Az operatív bizottság ezután több határozatot hozott annak érdekében, hogy a megye november 7-ig maradólcta- lanul teljesítse gabona- és "akar- mánybegyüjtési tervét. Fokozni kell a verseny' lendü'etét, biztosítani kell a begyűjtés technikai feltételeit A tömegszervezeteknek tevékenyebben kell bekapcsolódniok a begyűjtésbe, meg kel! javítandók népnevelő és felvilágosító munkájukat. Meg kell akadályozni a rendellenes szállításokat és a feketézőteket Ahol a begyűjtés az előírás 100 száza'éka felé közeledik, szorgalmazni kell a terv teljesítését, hogy ezek a községek minél előbb megkapják a szabadpiaci értéke-