Észak-Magyarország, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-28 / 252. szám
ISS! otktSbej 28. USZAKM AGYARORSZÁG A törvény szigora lesnjt a spekulánsokra, a dolgozó nép minden ellenségére! <f évi börtönre ítélte a miskolci bíróság Asztalos Mihályt, aki ellopta a bányászoknak kiutalt húst Bányászok, bányászasszonyok gyülekeznek a tárgyalóteremben. Gyűlölettel' Ítészéinek Asztalos Mihályiéi, a sajószent- péteri húsáruda vezetőjéről, aki ellopta B bányászoknak kiutalt hús egy részét. Nyílik az ajtó, pillanatra csend lesz, ezután moraj fut végig a termen. A fegyőr bekíséri Asztalos Mihály vádlottat. Sunyin körülnéz, lapul, látszik rajta, hogy meg van rettenve. Úgy viselkedik, mint a hozzá hasonló többi aljas kártevő, a leleplezés után, amikor felelősségre vonják, amikor látnia kell, hogy népi demokráciánkat, népünket nem lehet bűn. tétlenül megkárosítani. Ott van mellette a vádlottak padján felesége is, aki elősegítette férje bűnös tizeiméit. A dolgozók gyűlölettel nézik a nép ellenségét, aB árurejtegetó hentest' és bűntársát, • Mit csináltak, mit akartak elérni merényletükkel ezek a bűnözők? Azt, hogy elégedetlenséget szítsanak, nyugtalanságot idézzenek elő a sajó- 6zentpéteri és a haricavölgyi bányász dolgozók között. Azt akarták, hogy a bányászok feleségei sorba álljanak és végül is ne kapják meg húsadagjukat. Azon mesterkedtek, hogy amikor hazamennek a bányászasszonyok, panaszkodjanak a férjüknek, hogy „nincs hús, a bányászok nem kapják meg jogos fejadagjukat”. Az imperialisták szolgálatában gátolni akarták ezzel ötéves tervünk végrehajtását, széntermelésünk emelését. Az volt a gonosz számításuk, hogy az asszonyok elégedetlensége a férfiak kedvét is megrontja, nem fognak olyan lelkesedéssel dolgozni, harcolni a több szénért. m Feszült figyelem kíséri dr. Varga járásbírósági tanácselnök szavait, ismerteti a vádiratot. Október 13-án, szombaton délután Sa- jószentpéteren a Népbolt egyik húsüzletében és az üzlet előtt, amelynek ve. zetője Asztalos Mihály volt, bányászasz- szoilyok várakoztak, hogy jegyeikre a húst kiváltsák. 5 óra tájban Asztalos Mihály kijelentette: „nincs több hús, elfogyott”. A dolgozók gondolták, hogy ez nem lehet igaz, mert tudják, hogy bár vannak átmeneti nehézségek a húsellátásban, kormányzatunk feltétlenül gondoskodik arról, hogy megkapják a jegyre járó mennyiséget. Rendőrt hívtak. Az üzletben a pult alatt 10 kg marhahúst, a dobogó alatt pedig egy borjú és egy sertéscombot találtak ... s Asztalos Mihály, lépjen ide, — mondja a tárgyalást vezető elnök. A tettenért kártevő gyáván tagadni próbák Elferdíti a tényekeit, csűr, csa var. Azzal védekezik, hogy a Bükkaljai Szénbányák üzemi konyhájának vezetője, Szabó Bertalan telefonált neki délelőtt, hogy 6—7 kg húst tegyen félre az üzemi konyha* a vájáriskola részére. Ezért tette a húst a pultba. Arról azonban nem beszél, miért tett el 10 kg húst, vagyis 3—4 kilóval többet, mit akart ezzel csinálni, miért nem osztotta ki a jegyekre. Hazug védekezését szétzúzza. Szabó Bér. tálán tanúvallomása. Elmondja: valóban kérte, hogy tegyenek félre 6—7 kg húst a bányász üzemi konyha részére, de hangsúlyozza: megmondotta Asztalosnak, hogy ha délig nem viteti el a húst, az azt jelenti, hogy a konyhához közelebb eső másik üzletből váltotta ki és nem tart igényt nála a húsra. A dobogó alatt megtalált borjú- és sertéscombra vonatkozólag azt vallotta Asztalos, hogy Bcsánszki Tibor, a miskolci járási tanács közellátási előadójának rendelkezése értelmében a népbolt dolgozói számára tette félre, hogy jegy nélkül kiadja nekik. A tanukén! beidézett Bosánszki Tibor máskép mondja el az esetet. Arról ma- gyarázgat, hogy „az utasítást nem ilyen formában adta ki” Még nyáron történt, amikor felhívta Asztalos Mihályt arra: olyan esetekben, ha már mindenki megkapta jegyére a húst és felesleg mutatkozik, adja, ki jegy nélkül a vevőknek, hogy a melegben a hús meg ne romol, jék. Most egyik eset sem forgott fenn. A hús megromlása nem fenyegetett, ott voltak a vevők, akik jegyükre még nem kapták meg a húst, — Asztalos a dobogó alá dugott el sertés, és borjucombot, Asztalos Mihály hiába, tagad, hiába próbálja mentegetni bűnét, a tények félreérthetetlenül beszélnek: meglop!» a bányászokat, ismerőseinek, barátainak akarta juttatni ezt ai húst. És milyen barátainak,? Olyanoknak,, mint ő maga. A nép ellenségeinek, olyanoknak, mim Leborai Viktor volt hentesmester, akinek földje és szőlője van, tehát kulák- Ezt a kulákot hívta sok esetijén az állami üzletbe — „segíteni”. Megállapodott a kulikkal, hogy eseten- kint 25 forintot fizet neki és „csak úgy szemre” jókora darab színhúst ad ráadásul. Egyelőre nem is tudni még pontosan, hány esetben és hány kiló húst vitt el így a kulák abból a húsból, amelyet talosékkal közösen loptak el a bányászoktól. Élő vád minden egyes tanú. Fejére olvassák Asztalos Mihálynak bűneit. Súlyos szavakat mondanak a tanuk, vallomásuk mindenben igazolja a vádirat megállapításait. Asztalos Mihályné is úgy viselkedik, mint férje. Remeg, reszket az igazság, a törvény ereje előtt Bezzeg nem így viselkedett, amikor felháborító módon bánt a vevőkkel, amikor odakiabállai: „Nincs hús, menjenek az istenbe!” Az ő bűnössége is beigazolódik. Nem volt az üzlet alkalmazottja, csak »„segíteni” járt az üzletbe, a húsjegyeket vagdosta. Ő mondta be férjének, hogy kinek mennyi hús jár a jegyekre. Bebizonyosodik: mindig kevesebb húst adtak ki, mint a mennyi járt a dolgozóknak. » Lipták János munkásból lett állam- ügyész beszél. A helyeslés moraja fogadja vádbeszédének befejező mondatát: — Példamutató, súlyos büntetést kérek, a dolgozó nép, a bányászok, a sajó- szentpéteri és a haricavölgyi tárnák hősei nevében. A vádlottak — nem ai bűntudattól, hanem — a félelemtől összeroskadva ülnek a fegyőr mellett. A bíróság visszavonul tanácskozásra.... A Magyar Népköztársaság nevében,.. Elhangzik az Ítélet. Asztalos Mihályt a közellátás érdekeit veszélyeztető bűncselekmény miatt 4 évi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre, 1000 forint vagyoni elkobzásra és a köz- ügyektől 8 évi eltiltásra. Asztalos Mi- hálynét 1 évi börtönre, 500 forint pénz. büntetésre, 500 forint vagyoni elkobzásra és a közügyektől 5 évi eltiltásra ítéli a bíróság. A dolgozó nép ökle a törvény szigorává! lecsap a spekulánsokra, a kártevőkre, a nép minden ellenségére 1 flz opportunizmus, a tanács ftanyag, rossz munkáia miatt Harsány még mindig súlyosan Ismaradt a begyűjtésben Harsány község súlyosan lemaradt a beadási kötelezettségek ite’jesítésében. Kenyérgabonából csak 71.8 százalékra teljesítette tervét. Az őszi kapásoknál tnég súlyosabb lemaradásuk. A betakarítást már száz százalékig elvégezték, mégis kukoricából csak 50 százalék, burgonyából pedig mindössze 1.3 (!) százalék a teljesítésük. A tojás- és a baromíibegyüjrésben is az utolsók között van a. járásban. Felvetődik a kérdés: mi az oka a község szógyenleites lemaradásának 1 Talán gyenge volt a termés? Ez nem így van, hiszen a tnnáes- felmök maga is mondja, hogy búzából S mázsás átlagtermésük volt, jó volt e. termés burgonyából és kukoricából is. A hiba ott van, hogy a községi tanács vezetői hanyag, rossz, felelőtlen munkát végeznek. Maga a vb. titkár mondja, hogy „a dolgozó parasztok közül s-okan még most sem ismerik a begyűjtési rendelet et“. A községi tanács nem tudatosította eléggé, nem magyarázta meg, hogyan cs mibő! kell, illetve lehet teljesíteni a beadást. Pedig a törvény- erejű rendelet, megjelenése óta lett volna erre bőven módjuk és idejük... De nemcsak ezt mulasztotta el a községi tanács. Szeptember 26-án Hernádnómet'i községből Kovács Barna pártrtátkár, Pálházi Dezső vb elnök és Répási István vb .elnökhelyettes felkeresték Harsány község tanácsának vezetőit, hogy a begyűjtési munkáknál szerzett jó tapasztalataikat átadják nekik.. A látogatás alkalmával n hernádné- meti tanács vb elnöke megállapította, hogy Harsány nagy lemaradásának egyik legfőbb oka, a mega’kuvás, amelyet a kulákokka! szemben tanúsítanak. A harsányi tanács vezetői megfogadták akkor, hogy kiküszöbölik ezt a nagy hibát és keményen felelősségre vonják a szabotáló kulákokat, ugyanakkor foltozzák. a felvilágosító munkát a kiaéa középpaiasztok 'között. Ezt a fogadalmukat nem tartották meg —- a község érthető módon 'tehát továbbra is az utolsók között maradt. Szeptember havi tejbeadási kötelezettségüknek csak 28 százalékban tettek eiegaí. A tanácselnök különböző tárgyi okokra hivatkozik, azt állítja, hogy „nem is lehet jobban teljesíteni.“ Számoljunk utána 1 338 tehén van a községijén, ebből ,-árason“ áll, azaz nem fejik. Tehát 255 tehén ntán kell beadni tejet. Ha csak napi 4 literes átlagot veszünk — ami pedig valójában jóval több —, a haraányi dolgozó parasztok tehenei akkor is havi 30.600 liternyi tejet adnak. Ebből a község könnyen teljesíthette volna előirányzott havi 6500 literes tejbeadási kötelezettségét. Ezzel szemben nündösz- sze 1S67 liter tejet, szolgáltattak be...! Do nézzük tovább. ígéretük ellenére sem érvényesítik a kulákkal szemben a törvény erejét. P. Szabó Lajos 25 holdas kulák 95 liter tejjel van elmaradva, Balázs Lajos 35 holdas kulák 300 tojás és 10 kg. baromfi beadását szabotálja. A községben 6 kulák van, ezek együttvéve összesen 1364 tojás, 342 kg baromfi, 47 mázsa Burgonya, 21 mázsa kukorieabeadási kötelezettségüknek még a mai napig sem tettek eleget. A tanács még sem tett velük szemben semmit! Látva, hogy a tanács opportunista, még a kulákofckaí szemben sem alkalmazza a törvény előírásait, több dolgozó kis- és középparaszt sem igyekszik teljesíteni előírását. Ez az oka annak, hogy baromfiból mindössze 7 2 százalék, tojásból pedig csak 29 2 százalék jelen, légi ..eredményűi;''“. Nem gondoskodott idejében elegendő tároló helyiségről sem. 3 napon átl a dolgozó paraisztok nem tudtak beadni burgonyát és kukoricát, mert nem volt hova elhelyezni. Hiba az is, hogy a járási tanácstól, kiilönösképen most a begyűjtési csoporttól nem kap elegendő segítséget a haraányi tanács. A h&’rsányi tanács vezetői nem tartják meg adott, szavukat, fogadásukat, amit a he.rnádnémetiek látogatása alkui, .mával tettek. A harsányi vezetőknek újabb ígérgetés helyett most már tettekkel kell megmutatniok, hogy változtatnak opportunista magatartásukon és érvényt szereznek a törvénynek. Haladéktalanul el kell járni a vérszemet kapott szabotáló kulákokka! szemben, hogy megismerjék a ‘törvény erejét! A beadásban járjanak elől jó példával a tanácstagok, nem úgy, mint ahogy D Kiás Andrásné tanácstag tette, aki szégyenszemre még mindig tartozik 360 tojással a dolgozó nép államának Emlékeztetni kell a hátralékos dolgozó parasztokat — az olyanokat például, mint id. Büdi Bertalan 15 holdas középparaszt, aki 390 drb tojás és 6 mázsa takarmány beadásával még mindig hátralékban van, — hogy a beadás teljesítését törvény írja elő. Az előírásoknak' megfelelően emelje fel a tanács a késlekedők beadási előírását, állapítsa meg és hajtsa be a kártérítést, g akiknél ez sem Segít, tegye meg ellenük a feljelentést. Ha a pártszervezet segítségével megjavítják a felvilágosító munkát, ha gyökerestül felszámolják az opportunizmust, keményem érvényesítik az állami fegyelmet., — Harsány biztosan nem fog az utolsók között kullogni! Bodnár Bálint diósgyőrvasgyári dolgozó levele a gzendrői dolgozó parasztokhoz: Harcoljatok eredmértysseitásn a begyűjtés és az ősz! munka sikeres elvégzéséért, községetek becsületéért l Kedves Abodi Elvtársi Örömmel olvastam leveledet az Eszak- magyarország október 20-i számában. Örülök annak, hogy minden begyűjtés, beadási kötelezettséged teljesítésévé', a szántás-vetésben jobb munkával készülsz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának méltó megünneplésére és mint tagjelölt, igyekszel jó példával elöljáród dolgozó porait társaid előtt. Leveledben ön bírálattal állapítod meg, hogy nem hívtad fel a pártszervezet és a tanács figye’mét a községetekben tapasztalható hibák kijavítására. — Bízom benne, hogy te jó népnevelő munkát végzel és megteszel mindent azért, hogy megszüntessétek a községeteknek nagyon súlyos lemaradását. Azt lg örömmel állapítottam meg 'e- veledból, hogy vannak a községben olyan dolgozó parasztok, akik öntudatuk szép példáját mutatták a beadásban. De vannak nálatok olyanok is, akik a kóláikra hallgatnak, akik nem teljesítették az állam iránti kötelezettségüket Bos- nyák .József padlásán egy szekér zabot találtak, Molnár Pál, Bemai János, G. Kovács Lajos sem teljesítik beadási előírásukat. Magyarázzátok meg ezeknek!, hogy késlekedésükkel a kulák ok, az ellenség malmára hajtják a vizet Emlékeztetni kell őket, milyen gaztetteket követtek él a mull 'rendszerben a kulák ok és hogy ma is azon igyekeznek, hogy megpróbálják visszahozni a múltat, az urak, a vérszávók uralmát. — Valamikor én is ott dolgoztam a Fábry „urak“ birtokán reggel 4 órától este 8 óráig 40 filléres napszámért. •— Most a dolgozó parasztok) maguknak dolgoznak, a munkásosztály ereje véget vetett annak, hogy a Mákok tovább folytassák kizsákmányolásukat. A Pá'rt4 a kormány, a munkásosztály mindenben segíti a dolgozó parasztságot. Ezért kell a dolgozó parasztoknak becsülettel teljesíteniük minden előírásukat Meg kell magyarázni a késlekedőknek azt is, mondjátok meg nekik világosan, hogy a beadást törvény írja e'ö és aki a törvényt megsérti, aki spekulál, az nem kerülheti el semmiképpen a megérdemelt büntetést. Mi ipari dolgozók mindent megteszünk azért, hogy minél több traktort, mezőgazdasági gépet, más árucikkei juttassunk' nektek. Mi több éa jobb munkával készülünk a Forradalom év. fordulójának méltó megünneplésére. En a legutóbbi hónapokban tervemet 115 százalékra te1 jesítettem, most Pártunk bizalmából 3 hónapos iskolán vagyok, igyekszem minél többet tanulni, hogy munkahelyemre visszatérve még eredményesebben segítsem elő az ötéves terv teljesítését. Harcoljatok sokkal keményebben » kártevő ellenséggel szemben, jó felvilágosító munkával győzzétek meg minden dolgozó parasszttársatokat. Az öntudatos dolgozó parasztok nálatok is követeljék meg a tanácstól, hogy pontosan végrehajtsa a törvény előírásait! Ha így tesztek — és így kell tennetek! — akkor nagymértékben megjavítjátok begyűjtési eredményeiteket, teljesítitek1 minden előírásotokat, a leggyorsabban el végzi tok az ősziek vetését, a mélyszántást, ezzel tovább erősítitek a munkás-paraszt szövetséget. BODNÁR BÁLINT vasgyári dolgozó. „BETEG A VERSENYFELELŐS...44 — csak most szervezik a November 7-i felajánlásokat a diósgvőrvasgyári vasöntödében A diósgyőrvasgyári vasöntöde dolgozói is tudják, hogy szabad, boldog életüket, azt, hogy a szocializmus építésén dolgozhatunk, a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, a Forradalomban létrejött Szovjetuniónak köszönhetik. A vasöntöde dolgozói a régi „kóceráj” helyett ma teljesen új, modern, nagyablakos, világos, tiszta műhelyben dolgoznak. Uj gépek, új daruk könnyítik a dolgozók munkáját Két 3 tonnás darut, 2 ferde felvonó- gépet, 2 fúrógépet kapott már a műhely. Szerepel a tervben a vasöntöde teljes gépesítése, 1952 első felében meg is valósul. Uj öltözőt, új fürdőhelyiséget kaptak a legmodernebb felszereléssel. A vasöntöde dolgozói nem is feledkeznek meg arról, mennyi mindent köszönhet" nek a felszabadulásnak, a Pártnak, népi demokráciánknak. Ezt bizonyitja az is, hogy októher havi tervüket már 111 százalékra teljesítették. És mégis, amikor végigmegyünk a műhelyen és megkérdezzük a dolgozókat, hog? milyen felajánlást tettek November 7 tiszteletére, — mtadannyiuktól azt a választ kapjuk, hogy „mi még nem tettünk felajánlást”, Miért? — érdeklődünk. „ . .. mert a versenyfelelös beteg, •— nangzik a meglepő és megdöbbentő válasz. Reményi Ferenc üzemvezető ezeket mondta: tudták, hogy a versenyfelelős hosszú ideig távol lesz, ezért a műszakos művezetőt és az előmunkást bízták meg „a versenymozgalom továbbfejlesztésével, kiszélesítésével”. Ezek a dolgozók azonban — más munkájuk mellett —, elhanyagolták t verseny szervezését, ennek következménye, hogy mig a Kohászati Üzemek többi műhelyében már komoly, nagy eredményei vannak 3 felajánlások teljesítésének, addig a vasöntödében még a felajánlások sem történlek meg! Pedig a vasöntöde sok öntudatos, példamutató dolgozója vetette már fel, hogy ők is méltóképen akarják ünnepelni a dolgozó emberiség legnagyobb ünnepét. Rolkó János ifi öntőbrigádja átlagban 120 százalékot ér el. A brigád tagjai kö. zül különösen kitűnik Fülöp Vilmos 153 s Vékony József 174 százalékos eredményével. Rolkó János brigádvezető beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy a brigád tagjai már mindannyian akartak felajánlást tenni, de „a versenyfeleíGa beteg”, s a versenymozgalomnak nem volt gazdája. Mi azért mégis megfogadtuk, hogy November 7-e tiszteletére selejtiiu- ket 3 százalékkal csökkentjük és mivel 1951. évi tervünket már befejeztük, tervünk teljesítésével már 1952 januárjában járunk, vállaljuk, hogy 1952-es évi tervünket 1952 október 15-re befejezzük. Nem messze dolgozik a Rolkó-brigád-c tói Vida Aladár öntöesoportja. A csoport tagjai is igen jó eredményeket értek el a termelésijein, mindnyájan befejezték mái* ezévi tervüket. Forró Géza 136, Lázár Antal 130 szí wrick as teljesítményével jó példát mutat a brigád és a vasöntöde dolgozóinak. — Mi is akartunk már felajánlási tenni — mondja Vida Aladár —, ds hát kinek szóljunk, ha nincs versenyig 'lelősünk? Természetesen azért nem maradunk ki azok közül, akik jobb munkával készülnek a legnagyobb iinuepra. Elhatároztuk, hogy November 7-e fisz, tel été re selejfünket 5 százalékkal csökkentjük, jövő évi tervünket 1952 október 30-ra befejezzük, a szerszámgép», öntvények minőségét is megjavítjuk. A két példamutató brigád felajánlást* is mutatja — sok hasonló bizonyság is van erre az üzemben —, hogy a vasöntöde dolgozói is megértették November 7-e nagy jelentőségét, nem hiányzik1 náluk sem a lelkes ve.rscsnyszellem. A Kohászati Üzemek Pártbizottságai már megbírálta a vasöntödéi pártszervezet gyenge munkáját, amiért ilyen súlyosan elhanyagolta a munkaverseuy irányítását. A mühelybizottság egyába. Ián nem teíjesrtette kötelességét, teljesen elaludt Semmiféle mentségre nem hivatkozhatni! Reményi Ferenc elvtárs üzemvezető dolgozik most lelkesen a kötelezettségvállalások' szervezésén. Maga járt el® jó példával, amikor azt az értékes 'teli j áll last tette November 7-e tiszteletére, hogy az üzem napi 8 tübinglemez helyett 12 darabot fog gyártani, A vasöntödéi pártszervezet irányításával a legrövidebb időn belül mélyreható változást kell hozni a versenyszorvezfl munkában., hogy e nagyfontosságú iizem dolgozói is új munkasikerekkel, :> termelés nagy győzelmeivel ünnepel, ói mőltóikjépen a Forradalom 34 évforő dóját. NEMETH ILONA