Észak-Magyarország, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-04 / 231. szám

Csütörtök, 1351. évi október bó 4. ÉSZAKMAG V AHORSZAG SZERETETT SZOVJET VENDÉGEINK A TARGALI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN A hazánkba, érkezett szovjet mezőgaz­dasági küldöttség egyik csoportja me­gyénkben tartózkodik. Ünnepi érzéssel, forró szeretettel várják és fogadják őket az állami gazdaságok, gépállomások, ter­melőszövetkezeti csoportok, a községek dolgozói■ Tudásra szomjasan, feszült ér. deldődéssel várják és hallgatják taná­csaikat, tanításaikat, kincset érő tapasz­talataikat megyénk dolgozói. Munkamód. szereik, termelési eljárásaik alkalmazása és hasznosítása megsokszorozza majd ter­mésátlagainkat. meggyorsítja a mező­gazdaság szocialista átszervezését hazánk­ban. Kitűnően bevált a Szovjet­unióból hozott vetöbur&onya Lázas készülődés, szerető várakozás előzte meg jöttüket a tarcali állami gaz" daságban. Az ünnepélyes fogadtatás után a küldöttek első útja a nagyhomoki üzemegységbe vezetett, ahol megtekin­tették a méncsikó telepet, figyelemmel hallgatták Bérezés István, az állami gaz­daság vezetőiének közléseit.-r- Itt két éves korukig tartjuk az ál­latokat, továbbtenyésztésre más területre visszük őket. A közelmúltban 110 csikót szállítottunk el továbbtenyésztés céljából Csipkéskútra. A küldöttek ezután a gazdaság szesz­gyárát tekintették meg, ahol Batta Já­nos számolt be az üzem munkájáról. Az üzem naponla 70 mázsa burgonyát dől- gőz fel. Szavpsenko elvtárs, a küldöttség veze­tője aziránt érdeklődik, hogyan vált be a Szovjetunióból hozott vatőburgónya.- Batía elvtárs örömmel közli, hogy a szov­jet burgonya gyorsan megszokta a hazai talajt. Holdankint 100—110 mázsát ho. zott már az első évben és bizonyos, hogy minél inkább hozzászokik az új termő­talajhoz, annál jobban emelkedni fog a termésátlag. Keményitőtartalma 19 szá­zalékos — a magyar Ella burgonyáé csak 14—15 százalék. * Száz férőhelyes tehénistálló és száz férőhelyes borjunevelő épül a kishomoki üzemegységben. Itt Ivan Ivanovics Buren­kov, a krasznodari határvidéki brjucho- vecki körzet Buggyonij kolhozának el­nöke a silózás felől érdeklődik. — Nálunk már ezt is gépek végzik — mondja —. Kétoldalt nyitott, hosszúkás silók épülnek, amelyekbe traktorokkal nyomatjuk be a takarmányt. Hogyan kell védekezni a iiioxera ellen a békéért harcoló milliók — Krasznodar- ból, ahol az Ifjú Gárda örökké fénylő példát adott a világnak az öirfcláldozó hősiességből, a rendíthetetlen forró haza. szeretetböl. Ivan Ivanovics Burenkov a szovjet föl­dön nagy megbecsülésnek örvendő, messze híres Buggyonij-kolhoz elnöke. Szerény, egyszerű szavaiból elénk tárul egy szovjet kolhoz hatalmas, nagyiramú fejlődése, a szovjet knihozparasztok gaz­dag, boldog, vidám élete és kirajzolódik az út, amelyen haladva egyre magasabbra és magasabbra érnek a szovjet emberek. — Kolhozunk 1930-ban alakult. 10 ezer hektár földön gazdálkodunk 1215-en 4 és félezer hektárt vetettünk be kalá­szosokkal. 21.30 q hektáronkinti átlag­termést takarítottunk be. Volt olyan bri­gádunk is, mint a 4 szántó brigád, amely 256 hektáron 35 mázsás átlagot ért el. 570 hektáron gyapotot, 650 hek­táron napraforgót, 350 hektáron kuko­ricát, 470 hektáron kendert, 200 hektá­ron ricinust, 230 hektáron gyümölcsöt, 70 hektáron szőlőt termesztünk. 1250 szarvasmarha van a kolhoz bir. tokában.. Naponta 6 ezer liter tejet ad­nak a tehenek. 678 ló, 1550 sertés, eb­ből 240 anyakoca, tartozik a Buggyonij- kolhoz állatállományához. Csodálkozással hallgatják a tarcali és környékbeli dolgozó parasztok, hogy a kolhoz egyik legkiválóbb állattenyésztője, Ribalka elvtársnő egy anyakocától 21 malacot fiaztatott. A szakszerű, odaadó gondozás eredményeként kéthónapos ko­rukra a malacok elérték a 32 kg-os súlyt. 30 ezer baromfija, többek között 3 és félezer pulykája, ezer libája van a kolhoznak. Egy család évi Jövedelme: 70 mázsa gabona és 10 ezer rubel 14 tehergépkocsi áll rendelkezésre a szállítások lebonyolításához. 1800 kí'io- wattos erőműtelep szolgáltatja az át a. mot, ame'yre a legkülönfélébb mun­kálatoknál szükség van, hiszen a szán­tástól a fejesig mindent gépekkel vé­geznek. Saját téglagyára van a Buggyemij-kolhoznak, amely fvenkimi 1 millió drb téglát gyárt. Kiváló szak- amberek, agronómusok, zootechnilcnsok, állatorvosok irányítják a munkákat, amelyek előre összeállított minden rész. leire kiterjedő tervek szerint folynak. Minden brigád pontosán ismeri a ma­ga tervét, amelynek végrehajtásáért másik brigáddal áll párosversenyben. Az elmélyült versenynek és a szilárd munkafiegyelevwnek köszönhető, hogy a Buggyonij-lcolhosban lő nap alalt el­végezték a hatalmas termés betakarí­tását s kolhoz évi tervét 8 hónap alatt teljesítette. Burenkov elv társ beszél a kolhozisfák jövedelméről. A nagyüzemi gazdálkodás minden kolhozparasztnak nyugodt, gondtalan éetet, bőséget biztosít. Egy közepesen kereső család évi jövedelme 70 mázsa gabonaféleség és 10 ezer ru­bel (30 ezer forint). Ehhez járul még a háztáji gazdaságbői származó hozam és jövedelem-. A kolhoz egészévi jöve­delme 9 millió, IS ezer rubel. A ter­ményfeleslegeket kof.hozárudákban ad­ják el. A Buggyonij-koihoznak lloszfov. ban 2, Krasznodárban 2, a járási, szék­helyen 4 árudája van. Naponta 20 ezer rubel bevételük van. Az évi jövedelem 2 százalékát, 180 ezer rubelt és 2 ezer mázsa gabonafé'ét tesznek félre szo­ciális alapra; ebbő.’. biztosítják az öre­gek, árvák, munkaképtelenek ellátását, nyugodt életét, fedezik a kolhoztagok üdülésének költségeit, fenntartják a napköziotthont és más szociális intéz­ményeket. A rendkívül magas terméshozamot a gépek széleskörű alkalmazásával, a legfejlettebb agrotechnika és agrobio'ó- gia tudományos eredményeinek érvénye­sítésével érik el. Ugyanazon földről pl. évente kétszer takarítanak be burgo­nyát. A márciusban ültetett burgonyát júniusban kiássák és ugyanabba a föld. be nyári burgonyát vetnek. A gyümöl­csösökben és szőlőkben is gépek végzik a munkákat, mint, a permetezést vagy a beporzást. Kü’enösen nagy gondot fordítanak — hangsúlyozta ki Burenkov elvtárs — a talaj jó előkészítésére, alapos meg­művelésére. 25—27 cm mélyen szántják fel a földet, kötelezően előhántolókkal. Kapásnövények alá SO am. mélyre szán­tanak. Bektáronkint 2.5 mázsa műtrá­gyát adnak a talajnak. Kulturház, napközi, mozi a kolhozban Pálinkás-táró dolgozóinak versenyfelhívása a Diósgyőri és a Szuhavölgyi Szénbányák üzemeihez Még magasabbra emelik Söö forintos leyyzési átiaguka?, ileeember 21-re behozzák termelési lemaradásukat, túlteljesítik ezév; tervüket Pálinkás.táró dolgozói mind nagyobb megbecsülést, tiszteletet szereznek nevük­nek. Igen jó termelési eredményeket ér­nek el, szeptemberi tervüket is 100 százalé­kon felül teljesítenék, példát mutattak ezzel n lemaradt bánya­üzemeknek. Most az üzem hangoshíradó­ja jogos büszkeséggel közli, hogy PálinkásUáró dolgozói 900 forintos átlaggal jegyeztek Békekölcsönt. Mátyási István párttitkár elvtárs el­mondja, mi a „titka” az országosan is kitűnő eredménynek. A népnevelők jó felvilágosító munkát végeztek, helyi pél­dákat használtak agitációjukban, meg­győzték minden dolgozó társukat, hogy a legjobb befektetés az államnak adott kölcsön, mert azzal saját ma­gukat segítik. A bányászbecsület, a Párt és Rákosi elvtárs iránt érzett szeretet is azt követeli tőlük, hogy tméltó módon juttassák kifejezésre hálájukat, harcos békcakaratukat. A népnevelők versenybe indultak egy­mással. többször is elbeszélgettek egy" egy dolgozó társukkal. Szalóki Mátyás csillés először 500 fo. rintot akart jegyezni. A népnevelő fel­hívta. figyelmét, hogy a bánya 13 új ka- parót, 16 új fúrógépet, Szemán-féie ré- selőgépet kapott. Gondolja meg,, meny­nyire megkönnyítik a gépek az ö mun. káját is és gondoljon arra, mennyire megbe­csüli Pártunk, népi demokráciánk a bányászokat. Ö — Szalóki Mátyás is 700 forint hűségjutalmat és 1000 forint prémiumot kapott. .. . Szalóki Mátyás 800 forintra emelte jegyzését. Czerva László 12 tagú brigádjában a jegyzési átlag 1600 forint! A brigád a termelésben is kitűnik, átla­gosan 140—150 százalékot ér el. Czerva. Lásaló brigádvezető, jegyzésgyüjtő el­mondotta; — Nem akartuk, hogy a Békekölcsön­jegyzésnél „lehúzzon’’ valaki. A mi mun­kánkat is nagyban megkönnyítette az új szovjet fúrógép. Azelőtt kézifúróval 10 perc ajatt fúrtunk egy lyukat, most va. lamennyi lyuk fúrását elintézzük a gép­pel 2—3 perc alatt. Hogy még több gépünk legyen, hogy békében éljünk, 1800 forintot je­gyeztem! Futó Ferenc szállítómunkás 1400 fo­rintot irt. Fekete István bányamester tavaly 1000, most 1600 forint ljékeköi- csönt jegyzett. Elmondotta: fia most vé­gezte el a Kossuth Akadémiát, Néphad­seregünk tisztje lett. A Békekölcsön jegyzésével fia boldog éleiét is meg akarta hálálni a nép államának. Abból is látja, mennyire érdemes Békekölcsönt jegyezni, hogy most a sorsolásnál 500 forintot nyert. Csíki Aladárnak 13 gyermeke van, — 1200 forint Békekölcsönt jegyzett. Tava­lyi jegyzésem 300 forint volt — mondta —, most a nagyobb jegyzéssel azt is meg akarom köszönni, hogy vájáriskolán ta­nulhatok, Balogh György gépmester 2600 forint Békekölcsönt jegyzett és kijelentette: — kötelességemnek ér­zem, hogy megtakarított forintjaimat kölcsönadjam az államnak, mert én is a népi demokráciának köszönhetem, hogy tanulhatok és ilyen felelősségteljes ál­lást töltök be. Iglóvári József vájároktató azt hálálta meg 1300 forintos jegy­zésével, hogy fia a Szovjetunióban - főiskolán tanul. Szívesen adom kölcsön ezt az összeget a nép államának új iskolák, egyetemek építésére — mondta —, hogy még sok olyan boldog apa legyen, mint én, aki büszke főiskolás, egyetemista fiára. Mátyási István elvtárs, párttitkár 2200, Uiiász Ferenc elvtárs, üb. titkár 3000 forintos jegyzésükkel adták bizony­ságát annak, hogy megértették: — a ve, zetőknek minden téren példát kell mu' tatniok! Szép eredményüket még nagyobb si­kerrel akarják tetézni Pálinkás-táró dol­gozói. Megfogadták: 900 forintos átlagukat is még maga­sabbra emelik a jegyzés további so. rán, december 21-ig behozzák 4S0 tonnás termelési lemaradásukat és december 31-re túlteljesítik ezévi tervüket. Versenyre hívták ebben a Diósgyőri Szénbányák és a Szuhavölgyi Szénbá­nyák valamennyi üzemét. Pálinkás-táró dolgozóinak hatalmas sikere lelkesítse példájuk követésére, új győzelmek kivívására megyénk bánya­üzemeit ! (Németh) — Rendkívül nagy kitüntetés és meg­tiszteltetés számunkra — mondja meg­indult hangon Balázs Ferenc, a szőlőter­mesztő üzemegység vezetője —, hogy szovjet vendégeink hozzánk is eljöttek, hogy megvizsgálják munkánkat és nagy- értékű tanácsaikkal segítsenek bennünket. Az oltványtelep és vesszötermesztés ta. nulmányozásánál szóbakerül a szőlő ősi ellensége, a jiloxera elleni védekezés. Szavcsenko elvtárs igen fontos tanács­osai szolgál. —- Nálunk is elő szokott fordulni a jiloxera. Mi a fertőzött és veszélyeztetett' részeket elkülönítjük, emellett szénkéneg- égetőssel védekezünk- * A gflzdaság irodájában kis csoportok alakulnak. A dolgozók elárasztják kér. déseikkel a küldötteket, akik mindenre szíves-örömest adnak felvilágosítást. Tóth Miklós, az ilosvai járási szovjet mezőgazdasági osztályának vezetője a mezőgazdasági munkák irányításáról, sa­ját. osztályának hatásköréről tevékenysé­géről ad képet. Egyetlen számadat is éle­sen rávilágít a szovjet mezőgazdaság ma­gas tudományos színvonalára. Az ilosvai járás szovjetéinek mezőgazdasági osztá­lyán. 40 kiválóan képzett szakember dol­gozik; többek kjjzöU: ]0 agronómus, 8 zootechnikus, 5 állatorvos, továbbá szülészeti1 kertészeti, haltenyésztési, ön­tözési és más szakemberek, akik rend­szeresen közvetlen segítséget nyújtanak a kolhozoknak, szovhozoknak, gépállomá­soknak. Az új termés előkészítésére te­relődik a szó Bizony, a mi megyénkben még mindig nagy az elmaradás az őszi szántás-vetési munkák terén. — Nálunk — mondja Tóth elvtárs — a kormány rendelkezése szerint augusz­tus 20—szeplembcr 15-ig kell elvetni a gabonát. Amikor eljöttem otthonról, szeptember 9-én már a föld 60 százalé­kát felszántották és bevetették búzával is. Az 8s;i munkák időben való elvég­zése — a jó termés alapvető feltétele. Ivan Ivanovics Burenkov, a Buggyonnij-kollioz elnökének előadása A tarcali mozihelyiség zsúfolásig meg­telt. Megyénk állami gazdaságainak, a szomszédos termelőszövetkezeti csopor­toknak vezetői, tagjai, traktoristák, egyé­nileg dolgozó parasztok a szőlészeti technikum hallgatói gyűltek össze nap. számban, hogy meghallgassák a szovje: küldöttek beszámolóit, felvessék kérdé­seiket, tanuljanak a világ leghaladof ts.bb mezőgazdasága nagyszerű eredmé­nyeiből, tapasztalataiból. Magas, délceg férfi emelkedik szólásra. Mellét elborítják a kitüntetések. Alakja •végtelen nyugalmat, erőt és biztonsá­got sugároz, tekintetéből derű, alkotó kedv, szeretet árad. Arról a területről jött, amelynek nevét mindenütt ismerik A kolhoztagok a legteljesebb mérték­ben kielégíthetik minden irányú kultu­rális igényeiket. Másfél millió rubel be­fektetéssel 600 férőhelyes ku'fúrházat építettek. Saját zenekara, filmszínháza, napköziotthona van a kolhoznak, utób­biban szerető gondozásban és ellátási­ban 'részesítik a gyermekeket. 9 tagú (6 férfi és 3 nő) vezetőség áll a kolhoz éjén, amely köteles negyed- évemkint beszámolni a közgyűlésnek; havonta kétszer ülést tart. A közgyűlés minden hónapban egyszer ül össze, hogy határozzon a kolhozt érintő fontos ügyeikben. • Órákig elhallgatnák Tárcái dolgozói Burenkov elvtárs szavait, amelyek a mezőgazdaság szocialista útjára, lépő magyár dolgozó parasztság jövőjéről is szólnak. — Kívánom, hogy ugyanilyen ered­ményeket érjenek el — fejezi be lebi­lincselő, érdekes beszámolóját a Buggyo­nij-kolhoz elnöke. • Es most egymás után hangzanak el, csak úgy záporoznál; a különböző kér­dések a szeretett küldöttek felé. Úgy­szólván egyetlen olyan területe sincs a mezőgazdaságnak. a kolhozélelnéte, amelyet sie érintene egy-egy kérdés. A küldöttség vezetője, Szavcsenko elvtárs fáradhatatlanul jegyzi a kérdé­seket, amelyek dolgozó parasztságunk­nak a szovjet mezőgazdaság, a nagy­üzemi termelés, a kommunizmust építő Szovjetunió iránti széleskörű érdeklő­déséről, egyben szeretedéről és ragasz­kodásáról beszélnek. A kérdésekről s az azokra adott nagyértékű felvilágosításokról, a kime­ríthet efíeniil gazdag szovjet tapaszta­latokból néhány órán belül átadóit kincsestárról legközelebb számolunk be. A Bolyai János Matematikai Társulat miskolci tagozatának ünnepélyes évnyitó üléssorozata A Bolyai János Matematikai Tár­sulat miskolci tagozata ünnepélyes évnyitó üléssorozatot rendez október 5-én (délután fél 6) és október 6.án (délelőtt fél 9; délután 3) techniku­soknak, mérnököknek, általános isko­lai, tanfolyam, középiskolai és egye. tani matematikai oktatóknak, diákok­nak és minden érdeklődő dolgozónak a Nehézipari Műszaki Egyetem Deák-téri épületében. Az üléssorozat jelszava Ka­linin elvtárs tanítása: „...Először is a matematika fegyelmezi az észt, fej­leszti a logikus gondolkozóképességet. . . Másodsorban... a matematikának hatalmas gyakorlati jelentősége van... akármilyen területen dolgoztok is, ha eredményt akartok elérni, mindenütt szükségtek lesz matematikai tudásra., ha jobb életet akartok élni, akkor gyúr­játok a fejetekbe a matematikát, míg erre lehetőségetek van. Minden munkátokban segíteni fog. Az üléseken miskolci és budapesti egyetemi oktatók, tanárok, mérnökök tartanak rövid előadásokat ideológiai kérdésekről, a matematika oletatásáról és technikai alkalmazásáról, a Társulat munkájáról. Az október 5-én délután fél 6 órai ülés műszaki és pedagógiai érdeklődésüeknek egyaránt szól, az ok­tóber 6-án délelőtt fél 9 órai elsősor­ban pedagógiai érdeklődésüeknek, az október 6-án délután 3 órai ülés pedig elsősorban műszaki érdeklődésüeknek szól, A megnyitó üléssorozattal és a Társulat további munkájával kapcso­latban részletes felvilágosítást ad a Nehézipari Műszaki Egyetem Matema­tika Tanszéke (Egyetemi Város), Az évnyitó■ üléseken minden érdeklődőt szívesen lát a Társulat miskolci tago. zatának vezetősége. Volt csendőr, csépíőgéptulajdonos kulák merénylete a nép kenyere ellen Kertész Miklós volt csendőr, rakaca* 1 parasztnál 441 kg búzával kevesebbet szendi lakos gabonalapját meghamisította, hogy engedély nélkül 80 kilóval többet őrölhessen. A bíróság 8 hónapi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre ítélte. Magyari Lajos csépíőgéptulajdonos, gépvezető Varga Bertalan abaujvári kis­írt be az eredménylapra. A bíróság Ma gyári Lajost 8 hónapi börtönre és csép- lőga.miturájának elkobzására ítélte Varga Bertalant hat hónapi börtönre, 369 forint pénzbüntetésre ítélték és elrendel, ték a 441 kg búza elkobzását Tényekkel, számokkal harcosakban agitáljanak a kesznyéteni „Szabadság“ tszcs népnevelőt! 1949 őszén alakult meg Kesznyéten községben a termelőszövetkezeti cso­port. A csoport 28 tagja az indulásnál igen sok nehézséggel küzdött. Nem volt igásállatuk, szerszámuk. A Párt és az állam gondoskodása ebben is, mint minden másban, nagy segítséget nyúj­tott számukra. A kapott segítség és a jó munka eredménye már az első év­ben megmutatkozott. Az első araiás után visszafizettek az államnak S3 czei forint .kölcsönt, kifizették a 300 juhra méretezett hodály építési költségeit is. Szépen jutott a munkaegységekre. A „Szabadság“ tszes-nek voltak o'yan tagjai, akik 4 hónapos szorgalmas mun­káért 7 ezer forintot kaptak. Egy-egy munkaegységre 21.50 forint jutott. A csoport szépen erősödött tovább, a taglétszám 28-ról 108-ra emelkedett, földterületük pedig 460 holdról 1118 holdra. Az idén 5 holdon konyhakertészetet létesítettek. Érdemes volt, jó! fizetett. Csak ez a darabka föld több mint S0 ezer forintot jövedelmezett. — Jövőre már 17 holdon lesz konyha­kerti gazdálkodásunk — mondja büsz­kén Kiss Bertalan elvtárs, a csoport elnöke. Ezt a tervüket is könnyen meg tud­ják valósítani. Van már felszerelésük, szerszámuk, vetőmagjuk, minden, ami szükséges. Újabb nagy segítséget, is kaptak az államtól: — 20 tehenet, 15 növendéket, 300 juhot, 38 sertést, 2 kant. Megkezdik az építkezést is. Október­ben 48 férőhelyes tehénistállót emel­nek. Felvették a tervbe egy nagymére­tű sertósfiaztató és egy baromfiistálló építését is, — 25 ezer forintot fordíta­nak erre a célra. Azt Í3 elhatározták, hogy kukoricatörés után 40 sertést express hizlalásra fognak. Ez is na­gyon kifizetődő. Jövedelméből telise gépkocsit vesznek, hogy jövőre köny- nyebben, gyorsabban tudják termékei­ket piacra szállítani. A félévi elszámolás fényes jövedel­met hozott a tagoknak. Például E. Si­mon József 13 mázsa búzát, 10 mázsa árpát, 34 mázsa szénát, 150 kéve Tjfzi- gallyat, fél öl fát, továbbá hagymát, zöldséget, sok egyebet kapott s minden munkaegysége után még 10—10 forint előleget vett fel. Bodolai Imre 11 má­zsa búzát, 8 és fél mázsa árpát. 35 má­zsa szénát, 130 kéve tüzigallyat, fél öl fát vitt haza, ő is 10—10 forintot vett még fel munkaegységenként. Háztáji gazdaságuk is igen szépen fejlődik. Minden tagnak van már tehe­ne, sertése, — hozzásegítette ezekhez őket az állam kölcsöne. Ezeken kivül sok baromfi van a háztáji gazdaságok udvarán. — Tavaly a szövetkezet tagsága 11.250 forint Békekölcsönt jegyzett — beszéli Kiss elvtárs. Százszorosán visz- szakaptuk már ezt a pénzt, hiszen csak ebben az évben 163 ezer forintos beru­házási hitelt kaptunk. Egyik csoport-* tagunk, F. Kiss István, 50 forintos kötvényével 400 forintot nyert, "gy érezzük, hogy most szent kötelességünk szívvel -lélekkel kiállni a béke megvé- dőse, a Második Békekölcsön jegyzése mo’leitt. Úgy is kell tennie ahogy a csoport elnöke mondja. De egyelőre még nem ez a helyzet. A „Szabadság" t:zos-ben a népnevelők nem jól agitálnak. Nem j mondják el mindezeket a csoport tag­jainak. Nem emlékeztetik társaikat a keserves muH küszködéseire. Nem mondják 01 nekik, hogy az imperialis­ták és hazai ügynökeik vissza akar­nák őket is taszítani a rabságba, a nyomorúságba. Nem érveinek a szá­mokkal. a tényekkel. Nem mozgósítják társaikat arra, hogy — mint csoport­elnökük mondotta — szlvvel-lélekkel kiálljanak a kölcsönjegyzés mellett. Egyelőre a csoportban a tagságnak mindössze egyötöde jegyzett kölcsönt összesen 2353 forint összegben. Sürgősen ki kell javltaniok ezt a hi­bát.! A tszcs, tagjainak ezen a téren is példát kell mutatniok, meg kell hálíl- niok mindazt, amit eddig kaptak, hoz- zá kell járulniok becsülettel boldog életük megvédéséhez, még virágzóbb jövőjük építéséhez. Október 10-én lesz a Megyei Tanács ülése A Megyei Tanács közli, hogy az elő­ző híradással ellentétben a Megyei Ta­nács ülése nem október 5-én, hanem os- 'bur 10-én reggel fél 9 érakor ie*z a Megyei Tanácsháza nagytermében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom