Észak-Magyarország, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-25 / 197. szám
Szombat, 1951. augusztus hó 25. ÉSZAKMAGI ÁiíViv^'' 3 — MEGYÉNK BÜSZKESÉGE SZÉPHALOM o Széphalom a megye, az ország büszkesége lett. Híre eljutott a legeldugottabb tanyára is. Megyénk dolgozói lelkesen beszélnek a faluról, amely bejutott az ország tíz legjobb községe közé, s most már azok között is a második helyre küzdötte fel magát. Az Élelmezési Minisztérium legújabb jelentése szerint Kelebia. az ország első községe 367.5 százaléknál tart. Ahogy azonban a széphalmia~k vételi jegyeiből kitűnik, ők már a 408 százaléknál tartanak, tehát — úgy látszik már — Kelebia előtt haladnak. Akármi is a helyzet, — becsület dolga, az egész megye ügye lett, hogy Széphalom kivívja az elsőséget. Az elsőségért folyó csatában. — mindenki bízhat benne — Széphalom nem marad le, nem hoz szégyent a megyére. Mi erre a biztosíték? Biz. tositék elsősorban a pártszervezet jó munkája, biztosíték a dolgozó kis- és középparasztok öntudata, hazaszere, t.ete, a következetes kemény harc, amellyel már az Alkotmány ünnepe óta is sokat haladtak előre. Az Alkotmány ünnepéig 205 százalékos teljesítménnyel az ország leg. jobbjai között a S. helyen álltak. A megyében a második, a járásban pedig az első lett a község. Az Alkotmány ünnepén arra tettek fogadalmat, hogy az országos versenyben az elsőséget is megszerzik. m A fogadolomlételen ott volt a község oprajs.nagyja. Színpompás felvonulással kezdték az ünnepséget, majd Kaláni József, a község pártitkára megnyitója után Borza Pálné tanácselnök szólott. Az Alkotmányról, az abban biztosított jogokról és köte. lességekről Böhm József elvtárs, járási rendőrkapitány beszélt. Sokszor harsant fel az éljen, a lelkes taps. Éltették a Szovjetuniót, a Pártot, Rákosi elvtársat. A hála és szeretet érzése csendült ki • mindenki szavából mindazért, amit a község a felszabadulás óta kapott. Az új tani- tói lakásért, a telefonért, napközi otthonért, a 8 tanerős iskoláért, azért, hogy Kállai Piroska és Farkas Etel ösztöndíjjal tanulhat az egyetemen, hogy szabadon, boldogan élnek a falu lakói. © A hála a munkában, a kötele- zeltségek teljesítésében is megmutGt- kozik, Nincs olyan dolgozó paraszt a községben, aki elmulasztotta volna terménybead ásót • A cséplőgéptől vitte mindenki a raktárba a gabonát, hogy eleget tegyen, elsőrendű kötelezettségének. Sok lenne jelsorolni azoknak nevét, akik szép példát mutattak a beadásban, hiszen 40 család 200 szám zalékon felül teljesített. A sok szép eredménnyel válaszoltak a kulákoknak• Válaszollak a volt csendőr Vadászi Ferencnek, Ilmát Ferenc, - Fedor kő Bertalan, Novak János kulákoknak, akik mindent megpróbáltak, hogy akadályozzák a község előrehaladását. © A község dolgozóinak fogadalma azonban nemcsak a kenyérgabona, beadási kötelezettség túlteljesítésére vonatkozott. Vonatkozott ez arra is, hogy takarmánygabonából az eddig teljesített 100 százalékot is túlhaladják. Vonatkozott arra, hogy a to. jás és baromfibeadásból is — amiben még nagy a lemaradás — túlteljesi- test érnek el. Erre kötelezi őket a törvény, a becsület, erre kötelezi az a versenyzászló, amit Serfőző János, a Megyei Tanács nevében adott át az ünnep, ségen. Ugyanekkor kapta meg a község a belügyminiszter díszoklevelét és a Járási Tanács zászlaját is. © Széphalom tehát méltó a dicséretre, az elismerésre. így kell dolgoznia minden községnek, ügy dolgozzanak mindenütt, ahogy arra Sárosi József dolgozó paraszt hívta fel a figyelmet, aki 400 kiló felesleget adott be. — Tudatában vagyok annak, hogy minden szem gabona, amit a dolgozó nép államának raktárába viszünk, a béke megvédését, a szocializmus építését szolgálja. Azt is tudom, hogyha mi, dolgozó parasztok beadási kötelezettségünket 100 százalékon felül teljesítjük, sokkal több és jobb cipó, ruha és egyéb iparcikk kerül a falura is. Éppen ezért versenyre hívom a község és a járás valamennyi dől. gozö parasztját a hiltUczettségek időbeni túlteljesítésére. Sz flikeliéay iiszleíelére lett szocialista köleíességvállalásak teljesítése során 1.825.079 forint érték« anyagot takarítottak meg a Diósgyőri Gépgyár dolgozói A Diósgyőri Gépgyár dolgozói, afdk kezdeményezték az Alkotmány tiszteletére tett szocialista kötelezettségvállalásokat, felajánlásaik teljesítésében kimagasló termelési eredményeket értek el. Az Alkotmány tiszteletére a uolgozék , 91.9 százaléka tett egyéni felajánlást. Ezen belül 603 dolgozó nő tett vállalást. A vállalások teljesítése során összesen 1 82S.079 forint értékű anyagot takarítottak meg a dolgozók. Hengerelt áruból 537.329, kovácsolt áruból 817.449, más anyagokból 470.001 forintra rug a megtakarítás értéke. A terven felül, illetve batáridő te'ött elkészített gyártmányok közül különösen nagyjelentőségű volt a 3-as i’zámú Martin kcmdhge alkatrészeinek leszállítása augusztus 1-ro, amelynek Tévén sokezer tonna acél többlettermelést. biztosítottak népgazdaságunknak* Határidő előtt készült el többek között 6 drb. ta’ajgyalu, 4700 autóalkatrész kovácsolási munkája, 30 drb. -'VE 280 tipusu esztergapad, 39 tia.j- tórud lekovácsolása, 1.600 reszelő, 36 különböző forgatyus tengely. Mindezek elkészítése titán az üzemek újabb felajánlásokat tettek, amelyek teljesítésével újabb 5 esztergapadot, 5000 resze'őt gyártottak terven felül. A süllyeszt ékes kovácsmú- hely n, vállalt további 500 autóalkatrész helyett 1127 alkatrészt gyártott. A Diósgyőri Gépgyár dolgozói az Alkotmány tiszteletére tett szocialista kötelezettségvállalások teljesítése után újból felülvizsgálják versenyszerződésüket és újabb vállalásokat tesznek, hogy azok teljesítésével segítsék elő ötéves tervünk végrehajtását, így többek között a reszelő gyáregység dolgozói arra tettek ígéretet, hogy Sztálin elvtárs születésnapjára terven felül 15*000 drb. reszelőt gyártana.!'. A B gyáregység dolgozói, akik az Esztergomi Szerszámgépgyárral folyó párosversenyből a legutóbbi értékelés szerint jelenleg győztesen kerültek ki, 5 drb. esztergapad terven felüli gyártását vállalták Sztálin elvtárs szüle, tegnapjára. Az alkotmányi versenyszakasz so- fán megjavult az üzemek közötti kooperáció. A kerékpárüzemből elindult meleg-fogantyú váltás több üzemben tért. hódított. A Diósgyőri Gépgyárban 60 dolgozó teljesítette évi tervét. így Jászai József sztahanovista ©]ö- rajzoló, aki már 1952. július 20-t tervén dolgozik. Gombos József lakatos, eki 3052. január 25-i tervénél tart- Június i-tól augusztus 18-ig 919 újítást nyújtottak be a Gépgyár dolgozói. • Különösen kiemelkedik Bodnár József és Hardonyi kerékpárüzemi dolgozók újítása, akik a. selejtté vált vagonten- gelyekből kisebb méretű tengelyeket készítenek. Az ilyeneket azelőtt beolvasztották. Ezzel az újítással évente 1 millió forintot lehet megtakarítani. j Az Alkotmány tiszteletére tett vállalások- teljesítése az élenjáró szovjet módszerek széleskörű elterjedését is eredményezte. Megélénkült» az üzemek és brigádok közötti párosverseny. A munkaverseny serkentése érdekében R vállalat vezetőség külön jutalmakat tűzött ki a Diósgyőri Gépgyár legjobb szakmunkásai, dolgozói részére. Most az a feladat, hogy a verseny lendületét tovább -fokozzuk, évi tervünk határidő előtti teljesítéséért. Nagy Péter. Az Ózdi Szénbányák Vállalat , .Péeh Anta]-táró bányaüzeme teljesítene 100.1 százalékban az Alkotmány ünnepére tett szocialista kötelezettségvállalását. Munkájával különösen kiemelkedett Breznai Pál és Musitz Béla 140.5, Fiikö Lajos csapata 120.3, Magyart Lajos 103.2 százalék. A vállalások teljesítésének értékét emeli, hogy azokat nehéz munkaterületen érték el. Bon vári Kálmán sajtófelelős. A Borsodnádasdi Lemezgyár dolgozói is értékes szocialista kötelezettségvállalásokat tettek az Alkotmány tiszteletére. A vállalások teljesítésében több értékes eredményt értek el. Kitűnt Kormos József (nyirő) sztahá- novista hengerész brigádja, amelynek Dolgozó népünk nagy érdeklődéssel várja a tervkölcsön nyereménykötvények harmadik sorsolását, amelyet szeptember 6-tól 9.ig tartanak a budapesti Zene. akadémia feldiszített nagytermében. Szeptember 6-án, csütörtökön 16-4 millió forint értékben 673 húzással: három ötvenezer forintos, harminc 25 ezer, 10 ezer és 5 ezer, forintos, 1500 ezer forintos, 2500 500 forintos és 15 ezer háromszáz forintos nyereményt somolnpk ki. Emellett 45 ezer darab 200 forintos törlesztési húzás lesz. Szeptember 7-én, pénteken 3 ötvenezer forintos, 25 ezer, 10 ezer és 5 ezer forintos, 1500 ezer forintos, 3 ezer 500 forintos és 25 ezer 300 forintos nyereményt, ezenkívül 60 ezer darab 200 forintos törlesztési kötvényt húznak ki. Ezen a napon ezer. huszonhárom húzással összesen 24.6 millió forint értékű nyereményt, illetve visszafizetést sorsolnak ki . Szeptember S-án, szombaton, a sorshúzás harmadik napján 1034 húzással összesen 25.1 millió forintot sorsolnak ki nyereményekben és törlesztésekben, kihúznak három 50 ezer forintos, huszonöt 25 ezer, 10 ezer és 5 ezer forintos, ezerháromszáz 1000 forintos, háromezerkilencszáz 500 forin. tos és 22-600 háromszáz forintos nyerstermelési átlaga 115.3 százalékra emelkedett. 7950 forint értékű platinaanyagot takarítottak meg. Ifj. Kurtán lm. re DISz-brigádja 119,5 százalékos át. lagteljesiíményt ért el és 6350 forint értékű platinaanyagot takarított meg. Kormos Bertalan (deák) brigádjának eredménye 112 százalék és 2730 forint értékű megtakarítás, Zsindely Mátyás lemezszerelőé pedig 121,4 ftázaJók. A Gazda -mozgalomhoz való esaílako zás során négy brigád alakult 36 taggal, az. eddig beolvasztásra ítélt hulla- déSanyagok feldolgozására. Az Észak magyarországi Fűrészekhez tartozó üzemek párosversenyéből a Ládi Fűrészüzem került ki győztesen 104 százalékos ten', teljesítéssel. Második lett a felnémeti, harmadik a pálházai fűrészüzem. Az üzemrészek közötti versenyben a Ládi Fűrészüzem •készáruiéra lett az első. Szép eredményt mutatott fel a felnő- mefi fűrész csarnokának első és második műszakja. Az egyéni versenyben különösen Deme József sztahanovista ke rét, fű részes jeleskedejt 329.4, továbbá Dudász József 167.3, László Bertalan 164.2 százalékos eredménnyel, valamint Kiss Sándomé, Szabó Károlyné. Eszakmagyaror$zági Fűrészek Miskolc. ményt. E napon még 74.800 darab kétszáz forintos törlesztési húzás is lesz. Szeptember 9-én, vasárnap kerül sor a nagy izgalommal várt százezer forintos főnyeremény húzására. Emeleti 3 darab 50 ezer forintos, 199 darab 25 ezer forintos, 10 ezer és 5 ezer forintos nyeremény húzás és 90 törlesztési húzás lesz. A vasárnapi húzások száma 293, összesen 5.8 millió értékben» Az ezer forintnál kisebb összegű nyereményeket és a törlesztési visszafizető, srket úgynevezett sorozathúzással sorsolják. Ilyenkor egy húzással száz köt- vényszám kerül kisorsolásra. A törlesztési húzások nagy száma miatt jelentősen kibővül az egyes napok programmia. Az eddigiektől eltérően a délutáni húzások nem 16 órakor, hanem már 15 órakor kezdődnek, a vasárnap délelőtti húzás is korábban kezdődik: 10 óra helyett már 9 órakor- ^ Miskolcon 47 könyvsátorban árusítják majd a könyvnapi könyveket Az idei könyvnapok elé a miskolci dolgozók nagy érdeklődéssel tekintenek- A miskolci tömegszervezetek 47 könyv- sátrat állítanak fel. Külön könyvsát. rak lesznek a középiskolákban. A Diósgyőri Kohászati üzemekben és a Gép. gyárban is megszervezik a könyvárusi- tűst. - vW ' A tervkölcsön-kötvények harmadik sorsolásának menetrendje Sztálin elvtárs távirata Románia {elszabadulásának 7-ik évfordulója j - -< íból alkalmai I. V. Sztálin generalisszimusz a kö-1 Grozához, a Komán Népköztársaság vetkező táviratot intézte dr. Petru | Minisztertanácsa eirökéhez. Románia felszabadulásának évfordulója alkalmából kérem Ont, elnök elvtárs és a Román Népköztársaság kormányát, hogy fogadják a Szovjetunió kormánya és a magam jókívánságait a baráti román nép újabb síkéT TT Cjrrrn A T.TXt A Román Népköztársaság Minisztertanácsa fogadást rendezett Vorositov marsall és a külföldi vendégek tiszteletére A vendégek Gheorghiu Dej, a Romád Munkáspárt főtitkára, Ana Pauker külügyminiszter, dr. Petru Groza miniszterelnök és dr. C. 1. Parbon, a Romád Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének elnöke fogadta. n A /""V JK o i Csütörtökön este a Román Népköztársaság Minisztertanácsa a külügyminisztérium helyiségében fogadást rendezett a felszabadulási ünnep alkalmából Bukarestbe érkezett Yorosilov marsall külföldi küldöttségek tiszteletére. no Akik élenjárnak a takarmánygabona beadásban GÖNC dolgozó parasztjai között példát mutat a terménybeadás teljesítésében Nagy Károly, aki kenyérgabona előírását 766, takarmánygabona beadását 243 százalékra teljesítette. Deák Tamás 7 holdas dolgozó paraszt kenyérgabonából több mint háromszor, takarmánygabonából több mint kétszerannyit adott be, mint előírása volt. Szarka Lajos hatszorosan teljesítette túl _ kenyér* gabonabeadását, takarmánygabonából 146 százalékot teljesített. Ducsik Ferenc ötszörannyi kenyérgabonát adott be, mint kötelessége lett volna, takarmánygabona kötelezettségét pedig 147 százalékban teljesítette. Santra András 15 holdas középparaszt mind kenyér mind takarmánygabonából kétszeresen túlteljesítette elő* írását. TOLCSVA község dől gozó parasztjai kenyérgabona előírástr kát 123. árpabeadásukat 107 százalékra teljesítették. KÁROLYFALVA dől gozó parasztjai árpából 145.6, zabból 1166 százalékot teljesítet lek. HERCEGKÚT dolgozói árpából 144.3, zabból 145-4 százalékot adtak be. „Traktoristák, lépjetek be a termelőszövetkezeti csoportokba!“ Mi, a putnoki gépállomás dolgozói, látjuk termelőcsoportjaink szép eredményeit. Tudjuk, ebben nem kis része van a mi munkánknak is. Hogy ezek az eredmények még nagyobbak legyenek, elhatároztuk, hogy lövetve a Szovjetunió traktoristáit, imi is belépünk a termelőszövetkezeti csoportokba azokon a területe- ken. ahol eddig is- dolgoztunk. Egyidejűleg igyekszünk meggyőzni szüleinket, hozzátartozóinkat a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről. Gépállomásunk dolgozója, Ragályi Pál traktorista nemesak maga lépett be a tgzes-be, hanem szüleit is meggyőzte a belépés fontosságáról. Gépállomásunk dolgozóinak SO százaléka már csoport tag. Mire a csépiét befejeződik, valamennyi dolgozónk tagja lesz a tszcs.nek. Felhívjuk megyénk és az ország fraktoristáit, kövessék példánkat, lépjenek be a termelőszövetkezeti csoportokba és győzzenek meg minél több dolgozó parasztot, elsősorban hozzátartozóikat a nagyüzemi mezőgazdaság előnyéről és fölényéről. így segítsük elő mezőgazdaságunk szocialista átszervezését, népgazdaságunk erősítését. Varga László, Ragályi Pál traktorosok, putnoki gépállomás. * Járásunk dolgozó parasztjai körébon mind nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a termelőszövetkezetek munkája! iránt. Az idei termés méginká\ib meg» mutatta a nagyüzemi gazdálkodás fölényét. hiszen a tsses-k termésátlaga majd, mindenütt túlhaladta az egyénileg dolgozó parasztokét. Mint a gépállomás dolgozója, nép., nevelő munkánk során igyekeztem megmagyarázni a dolgozó parasztoknak, miért előnyös számukra a nagyüzemi gazdálkodás. Azt tapasztaltam azon» ban, hogy nem tudtam eléggé meggyő"' ző agilációt kifejteni. Mikor ennek atf okút kerestem, rájöttem arra, hogy^ azért nem, mert agitáciömat pem támasztotta alá a legfontosabb — a I'é'- dnmutatás. Magam sem voltam tezcstag. Ezért most beléptem (l mezók!}. vesdi III. típusú, „Petőfi“ terme- lőcsopcrtba. A többi traktoristának is csak a/.ti üzenhetem, vegyenek példát a szovjet traktoristáktól, akiknek jó munkája nagyban elősegítette a kolhozparasztok gazdag terméseredményeit. Hogy a mi traktoristáink is minél nagyobb segítséget nyújthassanak a tszcs-knek. lépjenek rá ők is a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Barcsi ’Albert mezőkövesdi gépállomás. Id. Pozbai László Hszalúci középparaszi- aláírása ej1 iszalúom az etU múlt hetekben ISO dolgozó paraszt választotta a nagyiize. mi gazdálkodás, a bot- dog élet útját. Ott van közöttük id. Pozbai László, tízholdas ko- zépparaszt is. Pozbai László 69 éves. Szikkadt, ráncos arcán egy egész élet szorgalmas, nehéz munkája látszik. Eredményesen, m in taszerűen gazdálkodik, valósággal szer filmese a földnek. A múlt héten több- ézör meglátogattuk, Vá- laszolhmk felvetett kérdéseire, beszélgettünk vele mindaddig, míg teljesen tisztán nem ’át. ta a termelőszövetkezeti mozgalom célját és módját. Tf pen Allcotnyányunk ■ ^ évfordulóját ünnepeltük, amikor ismét meglátogattuk id. Foz- bab Lászlót. Zákány Imre 6 holdas dolgozó paraszt a most megalakult I. típusú „Alkotmány“ tszcs elnöke és B. Fagy László 17 holdas közép- paraszt is átjött. — Megint csak a termelő. szövetkezeti csoportokról beszélgettünk. Mindkéi dolgozó paraszt elmondta, mi vezette ókét arra, hogy szakítsanak a maradi kisparceliás gazdálkodással, mi vezette őket arra, hogy az elsők közölt válasszák <j nagy. üzemi nn -dú'kodás útjai. Elmondták, hogy a Izöny- nyelb munka, a gépek használatával várható jobb termés és ß béke tó. bor erősítése vezette őket. Id. Pozbai László gondolkodni kezdett, számolt magában, majd kijelentette, hogy aznap este mégegyszer megbeszéli a dolgot családjával és másnap dé'ig megadja a végleges választ. 71/J dsnap pontosan megjelentünk Pozbai bácsi lakásán. Csépeltek, A gép öntötte az életet a zsákokba. — Tessék beljebb kerülni — mondta kedves vendégszere tettel. A házba vezetett ben- niinket, közben beszólt a nyári konyhába: „Any. juh, hozzad a szemüvegemet is“. Leültünk. Pozbai bácsi indította el a szót. — Tegnap azt mondtam., hogy ma délben végleges választ adón. Nohál itt van a válaszom: az, hogy igen. 'Megfogta a tollat és akkurátus, kerek hetiével aláírta nevét a belépési nyilatkozatra, amelyben id. Pozbai 1.ászló 10 holdas tisza- létei középparaszi az „Alkotmány“ -csoportba kéri felvételét. élesét:őskor a házból kifelé menet a kamra ajtajában négy tele zsákot láttunk a fainak támasztva. Pozbai bácsi rájuk mutat: — Az árpát már ék csépeltük. Ez a négy zsák a, feleslegem. Be se vittük a kamrába, hanem mindjárt szállítjuk gép alól a termény- raktárba. Keményen kezetráz- rgztunk Pozbai bácsival. aki, íme, ebben is példát mutat minden egyénileg dolgozó parasztnak. Geszlelyi Tibor Szerencs.