Észak-Magyarország, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-10 / 185. szám
A tények — makacs dolgok! (S. A.) Truman, az Egyesült Államok elnöke ezév július 7-én üzenetet küldött Svemyik elvtársnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének. Üzenetéhez mellékelte az USA kongreszusának határozatát. Mind az üzenet," mind a határozat tele van ke- netfejjes békeszólamokkal s hangoztatja az amerikai és a szovjet nép együttműködésének1 szükségességét. A SZOVJETUNIÓ s az egész világ népei megismerkedtek az üzenet és határozat tartalmával. A Szovjetunió és a világ népei azonban ismerik azokat a tényeket is, amelyek az USA külpolitikáját, a nemzetközi kérdésekben való állásfoglalását jellemzik. Ezek a tények pedig egészen mást mondanak, másra mutatnak, mint az üzenetben és határozatban foglalt kijelentések. „A szóbeli felhívás azzal a felhívással, hogy mozdítsák elő a Szovjetunió és az Egyesült Államok közö ti viszony meg. javításál és a nemzetközi béke megszilárdításának ügyét, csak akkor ve. vethet pozitív eredményekre, ha ezek- tői a szavakt ól nem térnek el az USA- kormány tettei“ — mutat rá az igazságra a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének válaszként küldött határozata. Truman üzenetében ezt mondja: ?,Szent kötelességünk, hogy felhasználjunk minden becsületes eszközt* amely a népek kölcsönös béketörekvésőnek megvalósítására, vezet.“ Az amerikai imperialista politika tényei viszont ezek: Az amerikai kormány kezdettől fogva elutasította a Szovjetunió minden javaslatát, amely a nemzetközi együttműködésre, a béke biztosítására irányult. Eletrehívta a Szovjetunió és népi demokráciáik, ellenes agresszív északatlanti katonai tömböt. Sorozatosan megszegte, fel- rug'.t a nemzetközi kérdések iíáöorú- ütáni rendezésére megkötött egyezményeket. A Szovjetunió határainak közvetlen közelében katonai támaszpontok széles hálózatát hozta létre. Remiliiari- tálja Nyugatnémetországot. Szövetségre lép a fasiszta erőkkel. Mindenhol támogatja a népellenes, reakciós csoportokat. Feltámasztja a japán mili. tarizmust. A munkások, a dolgozók terhére soha nem látott méretű fegyverkezési programot valósít meg. Nyílt intervenciójával háborút robbantott ki Koreában. Tüzzel-vassal üldözi a békeszerető, haladó, demokratikus erőket. Nem a trumani üzenet farizeusi hangja — sokkal inkább az olyan megnyilatkozások fedik a tényeket é3 a terveket, mint például az United States News and World Report“ megállapítása: ;,A tervezett katonai program sorsa kétségessé válik a koreai béketárgyalásotokai kapcsolatban. Ezeknek a tárgyalásoknak a kimenetele lét- fontosságú az amerikai üzleti tevékenység és árszínvonal szempontjából“. — Vagy a „News Week“ című folyóirat kijelentése: ;,Az egyetlen lehetséges Irányvonal számunkra — fenntartani, sőt növelni fegyverkezési programunkat és fokozottabb nyomást gyakorolni szövetségeseinkre, hogy ugyanezt cselekedjék“. FELVETŐDIK A. KÉRDÉS: mi késztette Trumanékat a Szovjetunióhoz eljuttatott üzenetre és határozatra? Talán az amerikai imperialisták egyik napról a másikra jámbor békeangya- Jokká változtak? Korántsem! Erre a lépésre a békemozgalom növekedő ereje kényszerítette őket. ;,Az fehnulf héten Washingtonnak új oka támadt a nyugtalanságra: a béke kérdése — írta a napokban az United States News and World Report“. Hozzátehetjük: erre a nyugtalanságra már kellő okot találhattak az előző hetekben is és mind több okuk lesz rá az elkövetkező időben. Az amerikai nép egyre egységesebben és határozottabban megnyilvánuló békeakarata, béke- követelése, növekedő ellenszenve és ellenállása a koreai vérengző háborúval szemben, mind nagyobb akadályt gördít a háborús agressziós tervek meg- valósításji elő. Az imperialistáknak — akár tetszik, akár nem — számolniok kell a napról-napra terebélyesedő és erősödő békemozgalommal. Rég elmúlt az az idő, amikor a világ népeinek szervezett békemozgalmát agyon lehetett hallgatni. Rég elmúlt az az idő, amikor a reakciós amerikai sajtó félvállról kezelhette az egyszerű emberek százmillióinak hatalmas megnyilatkozásait. íme — a trumani üzenet és az USA-kongresszus határozata bizonyítja — az amerikai imperialisták, fogcsikorgatva, de kénytelenek számotvetni a béke erőivel. Persze, a puffogó frázisok, a békeszólamok nem tévesztik meg az amerikai népet, sem a világ bármely békeszerető emberét. SVERNYIK ELVTARS VÁLASZA, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnök, ségének határozata világosan rámutat: „A szovjet népnek nincs oka kételkedni abban, hogy az amerikai nép szintén nem akar háborút. A szovjet nép azonban jól tudja, hogy egyes államokban vannak olyan erők, amely új világháború kirobbantására törekszenek, mivel ebben bizonyos körök meggazdagodásuknak forrását látják.” A szovjet válasz újabb fényes bizonyt, téka a Szovjetunió következetes béke. politikájának, amelyet a" megcáfolhatatlan, megdönthetetlen tények, tettek támasztanak alá. Amint az amerikai üzenettől és határozattól eltérően letagadhatatlan tények beszélnek az USA imperialistáinak háborús készülődéseiről, agressziós szándékairól, A szovjet válasz felsorakoztatja a vi. Iág népei előtt jólismert tényeket, amelyek ékesen tanúskodnak n szovjet kor. mány erőfeszítéseiről a béke megóvására, megszilárdítására. Világos szavakkal fejti ki a Legfelső Tanács Elnökségének határozata a Szovjetunió békepolitikájának szilárd elvi alapjait, törvényszerűségét: „A szov. jet államban nincsenek osztályok és csoportok. amelyeknek érdekében állana a háború, kirobbantása. A Szovjetuniónak nincsenek semmiféle agresszív tervei és nem fenyeget semmiféle országot és semihen népet A Szovjetunió fegyveres eröi sehol nem viselnek háborút és nem -esznek részt semmiféle hadműveletben. A Szovjetunió népeit teljesen leköti a bő. kés építés feladatainak teljesítése. A szovjet állam új, nagyszabású víziért müvek és öntözési rendszerek építését folytatja és megteremti a feltételeket az ország lakossága életszínvonalának sza. kadatlan további emelkedéséhez.” A HALADÓ EMBERISÉG, a békét akaró százmilliók nagy örömmel fogadják a Szovjetunió újabb béketettét s a legteljesebb helyesléssel kisérik a Legfelső Tanács Elnökségének határozatát, amely megállapít ia: ..Magától értetődik, hogy csupán üdvözölni lehet az Egyesült Államok kongresszusának a szovjet néphez intézett üzenetét és csupán üdvözölni lehet az Egyesült Államok és a Szovjet, unió közötti baráti viszony megerősítésére való felhívást,.. A Legfelső Tanács elnöksége úgy véli . . . komoly lépés len. ne, ha a nemzetközi kapcsolatok minden területén kiküszöbölnék a Szovjetunióval szemben alkalmazott megkülönböztetése, két, amelyek akadályozzák a normális kapcsolatokat országaink között. Még fontosabb lépés lehetne az országaink közötti viszony megjavítása és a népek közötti béke megszilárdítása terén az öt hatalom békeegyezményének megkötő., se. amelyhez más, a béke megszilárdítására törekvő államok is csatlakozhat, nah.” A Szovjetuniónak a világ minden becsületes embere véleményével találkozó Javaslata, a sztálini békepolitika újabb nagyszerű bizonysága megsokszorozza a béke híveinek erejét, új lendületet ad annak a harcnak, amely minden nép, minden dolgozó ember nagy reménysége, a hatalmas Szovjetunió és a bölcs Sztálin vezetésével folyik a szabadságért, az emberséges életért, a jövőért, a tartós békéért. Pleven megkezdte kormányalakítási tárgyalásait Ä francia nemzetgyűlés jobboldali többsége 391 szavazattal 102 ellen felhatalmazást adott a kormányalakításra René Pleven kijelölt miniszterelnöknek. A jobboldali szocialisták Pleven mellett szavaztak, míg a gaulleisták tartózkodtak a szavazástól. A jobboldali szocialisták nem vesznek majd részt a kormányban, mert nem akarják vállalni a felelősséget a megalakítandó kormány rendkívül népszerűtlen Í intézkedéseiért. * Ünnepélyes keretek között begyújtották az ózdi békekohót Az egész országot bejárta az ózdi leohóépítök kimagasló teljesítményének, nagyszerű hőstettének híre. — Szerte hazánkban beszélnek az ózdi kommunisták peldamvta'ásóról, a kohóépítkezésben résztvevő munkások, műszakiak kimagasló eredményeiről. Az ózdi leohóépítök megértették a r&jukbizoV feladat nagy jelentőségét. Tudták, minden nap, minden óra, amellyel hamarább készülnek el munkájukkal, sok-sokezer tonna vasat, acélt jelent népgazdaságunknak. Ezért küzdőt ek példamutató ' odaadással, kitartással, áldozatkészséggel vállalásuk teljesítéséért, és túl. szárnyalásáért, így tudták elérni, hogy az eredetileg terveze't 19 nap helyett 11 és fél nap alatt fejezték be a nagy müvet. ★ Csütörtökön délután ünnepélyes keretek között gyújtották be az új, III. számú kohót. Az ünnepségen teljes számban resztvettek az építők és nagy tömegekben az ózdi dolgozók. Az ünnepségre eljöttek a dolgozó nők, az építők hozzátartozói, családtagjai, hogy ők is részesei legyenek az ünnepélyes pillanatnak, amikor begyújtják a kohót. Délután 5 órakor kezdődött meg az ünnepség. Válóczi Elek, az üzemi bizottság titkára köszöntötte a gyár dolgozói nevében a hős kohóépitőket. Ezután Jóbi Zsigmond, az építkezés párttitkára beszélt, — Hogy békekohónkban az eredetileg tervezett határidőnél hét és fél nappal hamarább indul mega termelés, azt elsősorban annak a szakadatlan segítségnek köszönhetjük, amit felszabadítónktól, a Szov- jetúniótól kapunk. Ezt az építkezést, is jelentős mértékben a Rakcsijev elvtárs, szovjet tanácsadó mérnök által átadott gazdag szovjet tapasztalatok, útmutatások segítették sikerre. . Köszönhetjük Pártunknak, amely megvilágítja előttünk az utat s egyre újabb és újabb győzelmekre vezet bennünket. Végvári György építésvezető a következő ünnepi szavak kíséretében adta át az új kohót Filter Pál üzemfőnöknek: — A ITT. számú kohó határidő előtti elkészítésével Í3 bizonyítottuk, hogy mi, ózdi dolgozók a béke harcos katonái vagyunk. Kohónk — új erő a béke frontján. Komjáti László, a kohó- és gépipari miniszter helyettese méltatta az ózdi kohóépítők munkáját. — Munkájukkal tenujelét adták annak, hogy szembeszállva a nehézségekkel, készek minden erejükkel keményen harcolni a békéért. Feladatukat kommunistákhoz, békeharcosokhoz méltóan határidő előtt teljesítették. Somogyi Antal, a gyár vezérigazgatója átnyújtotta Rakesejcv elvtársnak a dolgozók ajándékát. Rakcsejev elvtárs ezeket mondotta: — Ez az ajándék az ózdi, dolgozók szívből jövő köszönetét és háláját fejezi ki a Szovjetunió és Sztálin elvtárs fe’é. Fitos .Balázs olvasztár bejelentette, hogy az Alkotmány Napja méltó megünneplésére versenyre hívták a diós- győrvasgyári II. számú kohó brigádjait. (A versenyfelhívást szombati számunkban ismertetjük.) A nagyüzemi pártbizottságok részéről Fehér László méltatta az ózdi kohőcpítők hősi erőfeszítéseit. Ezután a miniszter helyettese kiosztotta a dolgozóknak a jutalmakat. Varga Rigó Károly kohászfőolvasztár, Gál Zsigmond kohász, Bendula Gyula kohászfőmester, Liczker Géza kohász, Marczus Károly, Lesták'Dezső, Veres Kálmán, Turcsányi Dezső kőművesek, Bajusz István, Szabó János lakatosok sztahanovista jelvényt kaptak, 20 dolgozó sztahanovista oklevelet, 35 dolgozó miniszteri elismerő levelet ka* pott, majd 700 dolgozó pénzjutalomban részesült. A lelkes ünnepség az Tnternacionftlé hangjaival ért véget. Még jobban az élre tört a begyűjtési versenyben a mezőkövesdi járás A legutóbbi értékelések szerint a begyűjtési versenyben járásaink rangsora a következőképpen alakult: 1. Mezőkövesdi járás. 2. Tokaji járás. 3. Kiesei járás. i. Mezőcsáti járás. 5. Sátoraljaújhelyi járás. 6. Miskolci járás. 7. Szerencsi járás. 8. Sárospataki járás. 9. Szikszói járás. 10. Ahaujszántői járás. 11. Edelényi járás. 12. Putnoki járás. 13. Ózdi járás. 14. Encsi járás. Versenyen kívül -pj szép eredményt ért el Nagvmiskolc dől. gozó parasztsága, amelynek eddigi teljesítése 36.1 százalék. A legnagyobb emelkedést az elmúlt három napban a mezőkövesdi járás érte el, ahol a beadás 10.4 százalékkal emelkedett, A sárospataki járásban viszont az emelkedés a legkisebb, három nap alatt mindössze 4.1 százalék. Visszaesett a to. kaji járás begyűjtési munkája is, itt a növekedés 5.7 száza, lék, — ezért sikerült az élretörő mezőkövesdi járásnak 4.8 százalékkal meg. előzni őket. adás hazafias kötelezettségének teljesítésében. Ezideig megyénkben több mint ezer dolgozó paraszt 200 százalékon felül teljesítette beadását nemcsak kenyérga. honában, hanem takarmánygabonában is. Ezideig több mini 10 ezer dolgozó paraszt vállalta, hogy túlteljesíti előírásait, hogy méltó módon ünnepelje meg Alkotmányunk ünnepét. Mindemellett eredményeinkkel egyáltalában nem lehetünk megelégedve. Lemaradásunk változatlanul fennáll a begyűjtés országos versenyében. Földművesszövetkezeteink boltjai egyre több és több áruval telnek meg. Nagymennyiségű készletet kaplak abból a több mint másfélmilliárd forint értékű árualapból, amelyet a jól teljesítő dől. gozó parasztok számára juttat a dolgozó nép állama. Egész teherautó karavánok szállítják a falvakba az iparcikkeket. ' Olasz Lajos ongai dolgozó paraszt pyö. nyörű zománcozott tűzhelyet vásárolt, Müller László szikszói középparaszt, aki 5 és félszer annyit adott be, mint előírása volt, 1000 forint értékű ' kartont, flanellt, cipőt és egyéb árucikket vásárolt. Szilvás! József mezőkövesdi dolgozó pa- raszt utalványára R méter ágvbuzatot, 5 méter flanellt, 1 férfi öltönyt, 2 és fél méter női szövetet és egyéb árut vásárolt. Szilvás! István dolgozó paraszt utalva, nyara karton női ruhaanyagot, gumicsiz-' mát, férfi cipőt és inget vásárolt. Fügödí József 4 méter női szövetet, 7 méfeí kartont és 2 méter flanellt vásárolt. Ti. szabábolnán T. Burka Mátyás 700 fn. rint, Mezőkeresztesen Majoros Antal 525 forint értékben vásárolt a kedvezményes árukészletből. A putnoki járás az utolsók között áll, habár a legutóbbi három nap alatt sikerült lényegesen megjavítania munkáját, 6.2 százalékos emelkedéssel az utolsó helyről a 12. helyre került. Erős visszaesés mutatkozik az encsi járásban. Először a járás a 12. helyen volt, aztán vissza, esett a 13. helyre, most pedig a legutolsó helyen áll, mert a legutóbbi 3 napi emelkedésük csak 4.2 százalékos volt. Mind a járási pártbizottságnak, mind a járási tanácsnak az eddiginél fokozottabb gondot kell fordítania a begyűjtésre. A legjobb ered- y/F ményt a községek versenyében Tisza, bábolna érte el, ahol a beadást már 110 százalékra tel. Jesítették. A megyében egyre több dolgozó paraszt mutat követendő szép példát a be. Egymásután érkeznek a tőkés országok fiataljainak küldöttei a berlini VíT-re Az amerikai megszálló hatóságok szer. dán kényszeríteni akarták az .,Tnns. brucki Katlanban** feltartóztatott kétezer francia, angol, svájci, belga és olasz ifjúsági békeküldöttet, bogy úgynevezett repatriációs vonatokon térjen* vissza hazájába. A fiatalok közül senki sem volt hajlandó ilyen vonatokra szállni. Ausztria amerikai és francia megszállási övezetének határán francia és osztrák rendőrök me/rtámndták a TIT. VIT-re igyekvő külföldi ifiúsági küldőt, tek egy nasrvobb csoportját. A támadás során 12 fiú és Irány megsebesült. A bonni hatóságok parancsára Ham. harcban letartóztattak ötven francia és saarvidéki ifjút. A fiatal békellarcosokat, akik zabályszerű útlevéllel a berlini VIT.re taj-tottak. rögtönítélo bíróság ele állították és „közbékeháborítás” címen' 11—30 napi elzárásra ítélték. Szerdán éa csütörtökön újabb igen népes küldöttségek érkeztek mindenekelőtt Nyugat* Németországból és nagyobb csoportot Franciaországból, az USA-ból. Angliából, Belgiumból, Svamból. Vietn^m^él Cőrog- országból. Iránból, Olaszországból, ^ nszt rá búból, Indiából, Hollandiából és Dániából. Csütörtökön, a béketalálkozó ötödit napján már 30 ezer külföldi küldött tar- ■ őrködött "Rerb’nben. A nvu cat.németországi résztvevők száma csütörtökön 70 ezerre tehető. T ___ ___ ____ gm \ Határidő előtt 12 nappal felépült lC7Ä VMürVAlíATIC7KP adl^”"e"”l0,nu VII. évfolyam — 185. szám Ara 50 fillér Miskolc. 1951 augusztus 10. péntek