Észak-Magyarország, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-08 / 183. szám
SserSä, M. m «tfaiSS® Sí' IDŐS DUCSAI JÓZSEF VÉDI FÖLDJÉT; HÁZÁT, HAZÁJÁT, A BÉKÉT! Csépién ellenőrnek állított a Párt. rAs eskütétel vtán átadták megbízólevelemet, majd megmondták, melyik gépii ez ■menjek. Kerékpárra ültem és elindultam a Tisza során — murümhe- lyemre. * Idős Tincsei József portáján már munkára késsen állt a gép. A gépész rákapcsolt, lassan, mint hatalmas kígyó csavarodott a szíj a lendkerék és a cséplőgép hajtókereke között. Erőteljes mély bugás töltötte be a kertet. Az etető megszokott mozdulatokkal egymásután dobja a dobba a kévéket. A •munkások arcán a munka láza ég. A3 első zsák gyorsan megtelt. Gyönyörű acélosszemü, tiszta búza dagasztja a zsákot. — Olyan, mint amit a galamb szedett — mondja a 73 éves Ducsai bácsi. Nem sok idő s már három tele zsák hirdette a jó munkát. Leültem egy zsákra. Ducsai bácsi mellém telepedett. * — >— Jó termés — döi'zsöl szét néhány szemet a tenyerén. Biztosan lesz SO mázsa. — Hit csinál azzal a sok búzávalt •— teltem fel a kérdést. — Kát majd kiszámítom, mennyi e fejadag, a vetőmag, meg aztán, feleslegből is adok be. Ducsai bácsi belejön a beszédbe. Kát holdat kapott a földosztáskor, ezelőtt talpalatnyi saját földje nem volt. Uradalomban dolgozott, látástól rakulásig való robotban az 6 verejtéke g-rán dagadt másnak a pénztárcája. — Amikor megöregedtem, kidobtak — emlékezik keserű mosollyal az öreg 1 ökölbcszorul a keze. •— Ducsai bácsi kapott 6 hold földet, tehénkéi is szépek, szorgalmas munkája sók eredményt hozott. S ennek a € holdnak a jövedelme már nem a másé, — Ducsai bácsié. De vigyázni kell, mert vannak, akik el akarják rabolni a termést, a földjét, szabadságát it. Felfigyel erre az öreg és kérdően néz rám, — Igen, háborút akarnak, lerombol. ni, amit építettünk, lerombolni Ducsai bácsi házát, lakását is. Földjét pedig vissza akarják adni Harkányi grófnak Megteltek a zsákok. Ötöt raktunk mázsára,- összesen 990 kg. Bchordtuk a kamrába s most már a mázsára ültünk. Hát nem. akarnak nyugodni azok az amerikai rmlliomosok? — tette fel a kérdést szinte magának. — Az imperialisták nem nyugszanak. Nézze csak, Ht a Szabad Nép — mutattam neki az újságot. Fel is olvastam belőle. Koreában ártatlan, védtelen embereket, öregeket és fiatalokat, csecsemőket bombáznak, ölnek meg — mégyaráztan. Ezt akarnak csinálni idehaza, nálunk is, ezt szeretnék a kvi- lákok, meg a nép más ellenségei. — Kát én már öreg vagyok,, igaz, ha sor kerülne rá, nem hagynám magamat ! — Nem óreg maga; Ducsai bácsi, igen sokat tehet a bólééért. — A frontra már nem mehetek; fiam — válaszolt. — Nőm is kell óda mennie. Különben: — most is ott van, — a békéért foUjó harc frontján, Biztos lesz 30 mázsa a búzájay a rozs dd vagy 8 mázsát, az árpa esetleg ugyanannyit. Ez a Dácsái bácsi fegyvere. Most az a kérdés, hogyan használja ezt a fegyvert. Kérdően nézeti rám. Azt akarom ezzel mondani — folytattam —, hogy mikor és mennyit ad be az államnak. m r S ott a mázsán kettenj együtt kiszámoltuk, mennyit kell visszatartani fejadagnak, vetőmagnak, mennyi a beadási előírás, s mennyi a felesleg, amelyből Ducsai bácsi vihet a szövet, kezet raktárába -„G“ vételi jegyre. Elmondtam azután; hogy ha azonnal . a gép alól beadja a gabonát, mázsánkint forint gyorsbeadási jutalom jár. A C" vételi jegyre beadott gabonáért magasabb árat fizetnek, minden mázsa gabona után 75 forint értékű kü. lön iparcikk vásárlására jogosító utalványt adnak. Az élenjárókat még mindezeken felül is megjutalmazza a kormány. S ami a legfontosabb — hallgat, ta nagy érdeklődéssel a szavakat az öreg —g. túlteljesítéssel megmutatja, hogy jól forgatta fegyverét; jól harcolt. Az* pedig én nem adom — yála- I bebizonyította, hogy szereti hazáját. szol kemény elszántsággal. I hogy nem akar háborút. Újra mázsálni kell. Ducsai bácsin látszik, hogy erősen töri a fejét, gondolkozik, számol. A zsákol: gyorsan telnek, fogy a kazal s mire befejeződik a cséplés, az öreg már határozott. Búzából összesen 20.93 mázsa, rozsból 815 kg, árpából 676 kg az eredmény. Beadási kötelezettsége éli kg és a szekérre már körülbelül 12 mázsát raktunk fel! * “■ — Elég most egyelőre ■— mondja az öreg —, mert nem bírják a tehe. nek. De ami még maradt felesleg, azt is beriszem a szövetkezetbe. — Minden felesleget nem kéül beadnia, Ducsai bácsi — mondom. — Hagyjon őrölni is. A begyűjtési törvény szerint — mivel Ducsai bácsi 6 holdon gazdálkodik — minden mázsa feleslegként beadott gabona után 50 kg-t megőrölhet külön a fejadagon felül. Erre is hagyni kell, — Még ezt is lehet! — kérdezi. — Igen, Ducsai bácsi, A dolgozó nép állama százféle kedvezményben részesíti azokat, akik időben, gyorsan teljesítik kötelezettségeiket. * Időközben a cséplőgépei, leszerelték és a következő portára, Szendrei Andrásékhoz huzattá]:. Az öreg pedig elindult a kövér zsákokkal megrakott szekerével a szövetkezet raktára felé, ahol már sokan összegyűltek, hogy üdvözöljék Tiszalucon az első termény- beadót, id, Ducsai Józsefet. Eemdzsáhák a terményt, átadták a vételi jegyet, amire a tanácsházán a feleslegként beadott gabona után utalványt kap az iparcikk vásárlására. — ígérem; hogy jövőre még többet adok be, mert időben végzett jó műn. kával még magasabb termést akarok elérni — fogadja meg az öreg. * Szendrei 'András sem akart lemarad, ni a beadásban, ő is a gép alól teljesítette kötelezettségét. Id. Dvosai József példájára Tiszaluc minden öntudatos kis. és középparasztja megfogadta, hogy a Párt útmutatásához híven időben teljesíti, sőt túlteljesíti törvényes kötelezettségét. BISTTAK JÓZSEF levelező, Tuszaluo. — Mit csinál, szomszéd . . .? — Hoztam a gabonát a gép alól — haza . . • — Nem ezt várja azonban masától — a Haza! GÉP ALÓL TELJESÍTSD TÚL BEADÁSI ELŐÍRÁSODAT! EZZEL ERŐSÍTED HAZANKAT, A BEKETABORT! EZZEL SEGÍTED MAGAD, CSALADOD BOLDOGULÁSÁT. A TELJESÍTÉSÉRT, TULTELJESI. TESERT SOK KEDVEZMÉNYBEN, JUTALOMBAN RÉSZESÍT A DŐL. GOZO NÉP ALLAMA! A KÉSLEKEDŐK KIHÍVJAK MAGUK ELLEN A TÖRVÉNY SZIGORÁT! BÜNTETÉS JÁR A TÖRVÉNY MEGSERTESEERT! JÓ, HARCOS AG1TACIÓVAL A TERMÉNY BEGYŰJTÉS SIKERÉÉRT! „SZEMBESÍTÉS“ Meg kell szüntetni a nagy anyagselejtet a diósgyőrvasgyári vasúti kerékpár- üzemhez érkező szállítmányoknál! A Pártkongresszus által kijelölt feladatok megvalósításában, a szocialista építés meggyorsításában, a felemelt ötéves terv győzelmes végrehajtásában elsőrendű jelentősége van az üzemek közötti együttműködés megjavításának, továbbá a takarékosságnak, a selejt elleni tikeres harcnak. A diósgyőrvasgyári vasúti kerékpár- műhelyben a statisztikák adatai jóformán már évek óta egyformán súlyos helyzetet tükröznek, sőt ez a helyzet időnkint még rosszabbodik is. A kerékpárműheiy elkészít, megmunkál bizonyos számú tengelyt, tárcsát, abroncsot — a vasúti kerékpárokhoz szükséges részeket — és általában az utolsó megmunkálási műveleteknél derül csak ki, hogy az anyag selejtes (— főként a tengelyeknél —1, a programban előírt célokra legfeljebb csak a fele, vagy esetleg 60 százaléka használható fel. Annál súlyosabb ez, mert főként a baráti országokkal kötött ánicsereforgalmi egyezmények keretében szállítandó vasúti kerékpároknál fordul elő. De hasonló képet mutatnak az adatok a mozdonykerékpároknál, szerkocsi kerékpároknál is. Mindezek miatt a Győri Vagongyár és a Ganz Vagongyár munkájában is zavarok, fennakadások következnek he. A legjellemzőbb szomorú példa az, hogy júniusban elkészített az üzem 11 darab hajtott gőzdaru kerékpárt, ebből 10 darab anyagsclejt volt, ami 90.90 százaléknak felel meg. 'ler- mészrtesen kap kitűnően gyártott anyagokat is a szállító üzemektől a vasúti kerékpárműhely. Júniusban például 3 darab gőzdaru futókerékpárt készítettek, mind a nyolcat át te adták. Vdiusban ugyanebből 20 darabot készítettek, jó volt mind a húsz. A kerék pármühelyben a megmunkálási selejt és a sajtolási selejtszázalék viszonylag elég jó, az alapvető ok tehát, ami miatt a kerékpárom- hely nem tudja minden részletében teljesíteni tervét, az. hogy a Diósgyőri Kohászati üzemektől magas selcjtszázalckú anyagot kap. A bolsevik lapok példáját követve a Megyei Pártbizottság lapja, az Észak- magyarország „szembesítést” tartott az anyaggyártásban résztvevő üzemek küldötteinek részvételével, hogy megtárgyalják: mi okozza a magas selejtet, mit lehet és mit keli tenni annak érdekében, hogy megjavuljon az üzemek közötti cgyütTműködés, jó minőségű anyagokból áz {lőirgsoknak megfelelő árut gyártsanak. A Martin Acélmű részéről Balajti József gyárrészleg párttitkár, Németi László üzemlőnök, Zombori István gyárrészleg- vezető helyettes, Répási Gellert üzemvezető mérnök, Pénzes Márton öntőcsarnoki népnevelő, a durvaliengerde részéről Maratván László üzemfőnök. Dudás Lajos üzemfőnök helyettes, Gácsi István előforrasztái-, a nagykovácsműhely részéről Csontos István gyárrészleg párttitkár, Németh Emil üzemfőnök, Szilvái Ede főművezető, Béres József gyárrészleg diszpécser, Kovács János előmunkás, műhely- bizottsági titkár, a vasút! kerékpárműhely részéről Márkus Károly üzemvezető helyettes, Komjáti László, Barkó Lajos, Berta József vett részt a megbeszélésen. A résztvevők általában mélyreható és helyes bírálattal, önbírálattal tárták fel azokat az okokat, amelyek a magas anyagselejtet előidézik, majd az Észak- magyarország szerkesztőjének hozzászólása után részleteiben kidolgozott több fontos határozatot hoztak, hogyan fogják a szovjet tapasztalatok hasznosításával, a népnevelő munka, a szakmai oktatás megjavításával, az egyes üzemek vezetőinek és munkásainak rendszeres megbeszéléseivel, kölcsönös látogatásaival, a jutalmazások kiterjesztésével, a technológiai fegyelem és az egyéni felelősség legkövetkezetesebb érvényesítésével megjavítani a gyártmányok minőségét. Az Északmagvarország a következőkben többször is foglalkozni fog a lap hasábjain azzal, hogyan váltják valóra sz egyes üzemekben a megbeszélésen hozott igen szép eredményeket ígérő határozatokat. Ä délután fél 3 érára megbeszélt értekezlet csak több mint egyórás ké„ séssel kezdődhetett meg, mert nem jelentek meg idejében a vasutj kerékpárműhely küldöttei. Ezért a felelősség a legkevésbbé sem a műhely küldötteit terheli, hanem Kecskeméti 'Ferenc elvtársat, a Diósgyőri Gépgyár Pártbizottságának szervező titkárát, aki a Megyei Pártbizottság lapja szerkesztőségének üzenetét elfelejtette átadni a kerékpárműhelyböl meghívott küldötteknek. Ez a feledékenység, fegyelmezetlenség okozta, hogy a nagy- fontosságú munkaterületeken dolgozó elvtársak értékes idejéből több mint égy óra haszontalanul elveszett. Nehézscny községben a begyűjtésben élenjáró dolgozó parasztokat is bevonta a helyi pártszervezet a népnevelő munkába. Ezek a dolgozó parasztok, akik jó személyes példamutatásukkal is alátámasztják érveiket, igen jó eredményeket érnek el, mind a begyűjtési eredmények növelésében, mind a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésében. Vasárnap a begyűjtésben élenjáró dolgozó parasztok felvilágosító munkájának eredményeként 10 dolgozó középparaszt lépett be termelőcsoportba. • Vasárnap az emodi, sajószogedi és a raezöcsáti járás még néhány községében a népnevelők „békebegyüjtési napot’’ tartottak. A népnevelők felkeresték azokat a dolgozó parasztokat, akik már elcsépd- tek, de még nem teljesítették beadási kötelezettségüket és elbeszélgettek velük a beadás jelentőségéről, A népnevelők Ernődön lovasszekereket is biztosítottak azoknak a dolgozó parasztoknak, akik iga hiánya miatt nem szállították eddig be terményüket. A békebegyüjtési nap alkalmával Ernődön bárom és fél vagon, Sajószögeden 260 mázsa terményt gyűjtöttek be. * T iszapalkony an mind a népnevelők, mind a tanács aktívái clbizakodtak. A cséplés megindulásakor első héten a mezőcsáli járásban elsők voltak a he' Miért kell éjszakáig sorbanáliniok a mezőkövesdi dolgozó parasztoknak a tejbeadásnál...? A tejbegyüjtési eredmények megyénkben nagyon alacsonyak. Ezt jelentékeny részben a földmii vessző, vetkezeteknél tapasztalható lazaságok idézik elő. Mezőkövesden is ez a helyzet. Habár a legnagyobb dologidő van, a földművesszövetkezet tejbegyüjtője eiőtt hosszú sorban állnak a dolgozó parasztok. Az éjszakába nyúló órákig kénytelenek ott vesztegetni idejüket Vámos István tejkezelő hibájából. Vámos István hibáját tetézi, hogy felháborító válaszokat ad. amikor gyorsabb munkára, az átvétel jobb megszervezésére hívják fel, Fölényesen kijelenti a dolgozó parasztoknak: — ha sürgetnek, azért sem igyekszem...! Ez a Vámos István egyébként körzeti tejelienőr a járásban és Így — saját magának felettese...?! A járási tanács csak havonta egyszer és igen felületesen gyakorolja az ellenőrzést. Pedig az ellenőrzés mást is tudna megállapítani. Vámos a betegek és a gyermekek hozzátartozóinak szemeláttára minden lelki- ismeretfurdalás nélkül leszedi a tejszínt, holott nagyon jól tudja, hogy a tej egy része — 70—80 liter — ott marad csecsemők és betegek ellátására. Ez a visszásság nem mostani keletű. Télen is ugyanígy kellett sorakozniok a dolgozó parasztoknak a tejbeadásnál. Akár esett, akár fújt. Vámos nem törődött semmit azzal. A tanács feladata, hogy alapo3 vizsgálatot tartson és a legrövidebb időn belül kiküszöbölje ezeket a hibákat. 'O Kommunisták példamutatása a beadásban NYOMÁR községben Debreceni Gyula elvtárs, párttitkár 160 százalékban telt eleget leadási kötelezettségének. SZALONNÁN Virág h Béla elvtárs, a pártszervezet titkát a 611 kiló beadási kötelezettsége helyett 1694 kilót adott be. PRÜGY községben Erős Lajos elvtárs 2150, Drótár Tcrenc elvtárs 300 százalékban teljesítette beadási kötelezettségét. ENCSEN Szolyák József elvtárs, tanácstag 20C százalékos teljesítéssel tűnt ki. NAGYROZVAGYON Kecskés Sándor elvtárs 1732 százalékos beadásával mutatott követésre méltó értékes példát. BÜKKÁBRANY községben a pártszervezet elnöke. Szabó István elvlárs 233 százalékra teljesítette beadási előírását, VISS községben Po ngrácz Mihály elvtárs 556 százalékos teljesítéssel jár az élen. gyűjtésben s azt hitték, most már minden magától megy majd. Elhanyagolták a népnevelő munkát is, mondván: ,jjgyi* beadják a dolgozó parasztok előírásukat, még a feleslegből is visznek”. Az elbizakodottság miatt a községek közön folyó versenyben Tiszapalkonya a 18. helyre került. Hasonló elbizakodottság, miatt Igrici a 3. helyről, a. 15. helyre került. Jelenleg a mezőcsáti járásban n községek közötti versenyben Mezőcsát szövetkezeti község az első — egész évi előírásának 88 százalékos teljesítésinél. —„ második Hejöbába szintén szövetkezeti község. m. Egerlövőn a népnevelők felvilágosító munkájukban nemcsak a begyűjtés jelentőségéről, de a nagyüzemi mezőgazdálkodás előnyeiről is beszélgetnek. Ismertetik a tszcs-k eddigi eredményeit s közös gazdálkodásra hívják fel dolgozó pa- raszttársaikat. A népnevelők jó felvilágosító munkáiának eredményeként vasárnap 25 dolgozó paraszt jelentkezett tszestagnak. m A sátoraljaújhelyi városi JANDSz szer1 vezet nőnevelöi legutóbbi gyűlésükön megbírálták Juhász Andrásnét, oki még mindig nem teljesítette tojásbeadási kötelességét. A bírálat nyomán Juhászng még azon a héten 300 százalékra teljesítette tojásbeadását. Az őzdi békekohő útépítőinek hősies munkasikeréről szőlő hit gyorsan elterjedt a diósgyőrvasgyári dolgozók körében. Nagy elismeréssel beszélnek ózdi társaik nagyszerű teljesítményéről. Az új Martin.kemence építőt közül Kovács Lajos és Ujpál Zoltán kőművesek megfogadták: — azzal köszöntik az ózdi elvtársakat országraszóló sikerük alkalmából, hogy eddig nem látott termelési eredménnyel gyorsítják meg a Martin-kemence építését. A két kiváló kőműves a délelőtti műszakban a regenerátor ráeső, zásának elkészítésénél 1050 százalékot ért el. • A miskolci „Petőfi“ pártszervezet több tagja értékes segítséget, adott a gyömrőpusztai állami gazdaság dolgo zóinak, jó eredményekkel dolgoztak a burgonya kiszedésénél. A gazdaság dolgozói köszönetüket, elismerésüket fejezik ki a segítséget nyújtó elvtár saknak. • A krasznokvajdai földműves sző v etkezet raktárába 8 környékbeli község hordja be terményét. Vontatottan, nehézkesen megy a munka, a dolgozó parasztoknak sokáig kell időzniök a raktár előtt, mert az illetékes he'yi szervek nem gondoskodtak időben megfelelő számú átvevőről. Haladéktalanul pótolni kell ezt a hiányt! JViarosvári László, a diósgyőrvasgyári durvahengermű üzemfónökének válasza T emcsszentandrási Guidó versenyfelhívására Kedves Temeaezentandráai elvtárs!-Örömmel olvastam az Eszakmagyar- ország augusztus 4-í számában versenyfelhívásodat, melyet elfogadok-cs magamévá teszek. Meggyőződésem, hogy versenyünkkel új lendületet. adunk annak a harcnak, amely üzemeinkben az Alkotmány ünnepe tiszteletére tett kötelezettségvállalások teljesítéséért, túlteljesítéséért. folyik és biztosítjuk szocializmust építő öt« éves tervünk időelőtti befejezését. Versenypontokként elfogadom, hogy: 1. Vállaljuk, hogy felemelt, évi tér-- vünket globálisan december 28-ra befejezzük. 2. Vállaljuk, bogV a selejtet az eled fé’é.vhez viszonyítva 5 százalékkal csökkentjük; «.mi az év végéig 42 ezer forint megtakarítást jelent, 8. A blokksori betétszázalékot a a OT tervben előírt 128 százalék helyett az év végére 124 százalékra csökkentjük, ami újabb 380 ezer fo« rint megtakarítást eredményez. , 4. A munkafegyelem megszi'úrdítá- sa érdekében vállaljuk, hogy a kima- radozások számát aV első félévhez viszonyítva az év végére 20 százalékkal csökkentjük. Marosvári László — diósgyőrvasgyári durvahengermű '■— \ üzemfőnök.