Észak-Magyarország, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-31 / 202. szám
P6ntak, 1951. augusztus bő 81. ÉSZAKMAGV ARORSZÁG Hogyan emelték széntermelésüket 100 százalék fölé a Diósgyőri Szénbányák dolgozói? A borsodi szénmedence legjobb bányászai, bányaiizemi párttitkárai, szakszervezeti vezetői és vállalatvezetői közős ér(ckezleten beszélték meg a Diósgyőri Szénbányákban jól bevált módszereket, amelyek a termelés emelkedéséhez vezettek. Mohos János elvtársi, a Diósgyőri Szénbányák Vállalat igazgatója ismerhette a bányák munkáját. —• Az év feléjén — mondotta — sok hiba volt a műszaki vezetésben, a munkafegyelemben. Elhanyagolták a melegcs-ákány váltást, a fenntartó, műszakok száma és félórák indokolatlanul emelkedtek. Ennek következménye az lett. hogy a diósgyőri szénbányák, az első hét hónapban csupán S7 százalékra teljesítették tervüket. A lemaradás behozásához, n hibák kiküszöböléséhez a Fárt adta meg a segítséget. A Párt segítségével tudatosítottuk a dolgozók között, hogy a terv — törvény, Elmélyítettük az egyszemélyi felelősséget, meghatároztuk mindenki számára a konkrét feladatokat. Rendszeresen felülvizsgáltuk az üzem menetét. Az Alkotmány Napjára és a Bá-- xnyá«znapra fett, szocialista kötelezett- só— ''sok teljesítésével egyre javult a termelés, nőtt a sztahanovisták száma. Pálinkás-táró például augusztusi tervével már ISi százaléknál tart. A csilleellátásnál nincs már fennakadás, ha mégis lenne ilyesmi, akkor a dolgozók termelést előkészítő munkát végeznek. A dolgozók öntudata jelentősen megnövekedett, Urescsille hiány állt be az egyik munkahelyen, a dolgozók alaposan felelősségre vonták a műszakiakat a esiliehi&ny miatt. — Több üzemben bevezettük a ..mülseeundos“ robbantást. A ciklusos munkamódszer kiterjesztésére az egyes aknák kidolgozzák terveiketBevezetjük a csoportos pillérfejtést, mezőben felfelé haladva; ezzel is emelni tudjuk a termelést. A munkafegyelem terén a legjobb eredményt Anna- bányánál és Barossaknánál érték el, ahol felére csökkent az igazolatlan műszakok száma. A hónap elejei szokásos visszaesést augusztusban már sikerült megszüntetni. A napi tervet mindenáron teljesítjükElmaradás esetén azonnal komof-y felelősségfevonást eszközlünk. A dolgozók javaslatait, észrevételeit naponta kikérjük és felhasználjuk azokat a (emelésben. Biztosítjuk a mun- kaverseny rendszeres értékelését és a verseny nyilvánosságát. Az értekezleten megjelent és felszólalj Harmati Sándor elvtárs, a Megysi pelje. Pártbizottság titkára. Többek között a következőket mondotta: — Bányáinkban általában megjavult a vezetés s ami ezzel szorosan összefügg, a termelés is. Az elért eredményekkel azonban nem elégedhetünk meg, hiszen az ötéves tervben hatalmas feladatok hárulnak megyénk bányáira is. A Diósgyőri Szénbányáknál jól megszervezték a munkát, náluk még a me- legcsákánv-váltás kiszélesítésénél van tennivaló. Az a legfőbb hiányosság me. gyénk bányaüzemeinél, hogy nincs eléggé, kiépítve az egyéni felelősség. fj 100 százalékon alul termelőket nem támogatják kellően az élenjárók, a sztahanovisták. Feladatunk, hogy megjavítsuk a népnevelő munkát, és mozgósítsuk a bányász dolgozókat a feladatok végrehajtására. A pártszervezetek világosítsák fel a régi bányászokat, hogy az ój bányászok segítséget, fognak nekik nyújtani, ezért foglalkozzanak velük kommunista módra, nyújtsanak nekik elvtársi segítséget. Megyénk bányászküldöttet ezután megvitatták a megye bányászdolgozói előtt álló feladatokat és javaslatokat tettek a munkálatok meggyorsítására, hogy a Bányásznapot megyénk minden bányája több szén termelésével ürmeEüávdiífották a beíurakwfűtt ellenséget - megerősödött, téptük a bsrsadnádasdi termeiöcsepert A borsodnádasdi „Uj élet” termelő- csoport ezév márciusában alakult 16 taggal az I. tipus szerint. A közös írunka azonban nem kezdődött meg. Egyáltalában nem tartották be az alap. szabályokat; a táblás gazdálkodást nem kezdték meg, kölcsönös segítségnyújtás nem volt, szó sem esett a tszcs fejlesztéséről. A csoport valójában csak papíron létezett. Mi volt ennek az oka? Az, bogy a községi pártszervezet és a járási tanács mezőgazdasági osztálya ébertelcnsége folytán az ellenség befurakodott. a csoportba. Felvették a cso- portt.agok közé id. Gyárfás Tóth János 27 holdas kulákot, aki 5 hold földet-a fiának adott bérbe, hogy kijátssza a rendelkezéseket. Beférkőzött a csoporttagok közé if j- Cyárfás Tóth János is, akinek apósa 78 holdas kulák. Ez a kizsákmányoló szét- hatta földjeit családtagjai között, hogy közép parasztnak adhassa ki magát. Érsek Prókátor Gyula, Gyárfás Tóth Ven. cel, id. Gyárfás Tóth Emil szintén ku- lákok, mégis sikerült beférkőzniök a csoport tagjai közé. Teljes biztonságban érezték magukat, és megkezdték aljas romboló -munkájukat. Mindent elkövettek a közös munka megakadályozására, a csoport szétrob- bantására. A napokban aztán a csoport tagjai között kezdeményezés történt, hogy felszámolják az ellenséges befolyást és megkezdjék a közös gazdálkodást- Voltak. akik indítványozták, bogy a csoport alakuljon át I1T. típusú tszcs-vé. A ku- lákok, természetesen, kézzel-lábbál tiltakoztak ez ellen. Ebben a harcban egyre jobban lelepleződtek, a csoport tagjainak kinyílt a szeme. A csoportgyűlés előtt a kulákok sorra meg. mutatták igazi arcukat, végül is valamennyieket kizárták. Egyesapásra megváltozott a helyzet a tcrmelőesoportban. A falu dolgozó parasztjai közül sokan fezért nem léptek be már eddig is a cső. portba, mert látták a kulákok garázdálkodásait. Most, hogy a kizárás meg. történt, egyetlen napon 13 taggal szaporodott a termelőcsoport tagjainak létszáma. El is határozták, hogy az I. típusról áttérnek a III. lipusra. Lelkes népnevelő, felvilágosító munka indult meg a csoport erősítésére, melyben resztvettek az új belépők is. Meg is mutatkoznak már az ered mérgek. A fags-ág létszáma eddig már 42-rc emelkedett. Ott van az új belépők között Kovács Birkás Imre, aki 20 hold földet vitt be a csoportba. Boza Györke Jsnosne 10, Kovács Imre 7, Kelemen Gábor 8 hold földdel gyarapította a tér- melőcsoport gazdaságát. Belépett Érsek József jntka 4 holdas dolgozó paraszt, Gyárfás Hutás Béláné, Boza Lászlóné tanácselnök és Boza Mátyás, al tanácselnök helyettes is. Ezév őszén mái* teljes lendülettel hozzá fognak a közös munkához, elkezdik a nagyüzemi gazdálkodást. A csoportnak erdeje, jó legelője van, ami különösen alkalmas áliattenyész" tésre. Szarvasmarhát, juhot, sertést akarnak tenyészteni, kitűnő, helyük van öntöző' kertészet létesítésére, is. Mivel a “"igság nagyrésze nő, a kertészetre különös gondot fordítanak, hiszen rendelkeznek a kellő munkaerővel. Ezzel biz. t \ tosítják a csoport jövedelmezőségét, hozzájárulnak a környékbeli bányatelepek ellátásának megjavításához. Borsodnádasdon is bebizonyosodott, hogy az ellenség leleplezése, a kulákok kizárása megerősíti a termelőcsoportot, megteremti a lendületes fejlődés alapjait. (di) Darvas Józseí közoktatásügyi miniszter nyitja meg a hetedik szabad könyvnapot ügyi miniszter, a Magyar Ivók Szó* vétségé elnöke. A tömegszervesetek és a honvédség, központi sátrainál ugyancsak üwnepéAz idei hetedik szabad könyvnap ünnepélyes megnyitója Budapesten az írószövetség Nemzeti Színháznál felállított könyvsátránál lesz augusztus Sl-én délelőtt 11 órakor. Ünnepi beszédet mond Darvas József közoktatáslyes megnyitók lesznek. Az a-lsómérai gépállomás dolgozója vagyok, a pártszervezet népnevelője. Szeretném felhívni a figyelmet a léhi állami gazdasághoz tartozó jánosvöl- gvi tanyai gazdaság rossz munkájára, amelyért különösen felelős az agronó- mus. Nem jőrődifc a munkával. A hor dósnál például agyonterhelték a lovakat. Még a szekér is ledőlt. Sok gabo naszem kipergejt. Általában bármily jó lovakat is kapjon a gazdaság, a rossz bánásmód és gondozás miatt hamarosan kidőlnek. így azután nem csoda, hogy ráfizetéssel dolgozik a gazdaság. Gálházi Józsefe Négy új termelőszövetkezeti község megyénkben! Egyre erősödik megyénkben a termelőszövetkezeti mozgalom. Mező nyarad, Sa jónémeti, Edelény, Hcrnádpetri termelőszövetkezeti köz. ség lett. Megyénkben eddig az 57 előkészítő bizottságból 11 alakult át termelőcsoporttá. Mádon 11 család 100 hold földdel, Sa- jóecsegen 16 család 29 taggal, Sajóbá- bonyban pedig 26 dolgozó paraszt lépett a szövetkezeti gazdálkodás útjára. Bükkábrányban a III. típusú tszcs-be 8 család lépett be 21 hold földdel, az I. típusú „Béke” tszcs-be pedig összesen 70 család 706 hold földdel. Fulókércsen I. típusú tszcs alakult 17 taggal. A III. típusúba 5 új család lépett be. Mczözomboron 2 termelöcsoport is alakult. Ónodon a TII. típusú tszcs három új taggal erősödött és egy új I. típusú tszcs alakult. Bogácson I. típusú termelöcsoport alakult. Sátoraljaújhelyen az I. típusú „Szabadság” tszcs III. típusúvá alakúit át. A gönci tszcs két családdal, 12 hold földdel gyarapodott. Tiszapalkonyán 14 családdal, 138 hold földdel I. típusú tszcs alakult. Hatvani Dániel 24 holdas, T. Nagy Ferenc 14 holdas. T. Varga Ferenc 12 holdas, Strabek Ferenc 9 holdas középparaszt is belépet: a csoportba. Az utolsó három nap alatt Mezőke- resztesen 100 család 334 hold földdel lépett be a már meglévő termelő- csoportokba, köztük számos közép- paraszt. A jó népnevelő, felvilágosító munka eredményeként napról.napra újabb és újabb dolgozó parasztok lépnek a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Látják, hogy csakis e/en az úton építhetik biztosán boldog jövőjüket. Járási falunap Szerencsen Nagy izgalommal készülnek a szerencsi járás dolgozói a vasárnap Szerencsen megrendezendő járási falunapra. A fa- lunapon reggel zenés ébresztő lesz, majd a járás dolgozói díszes felvonulása következik a cukorgyártól a vár. kertbe, ahol az ünnepély 10 órakor kezdődik. A járási falunapra versennyel készülnek a dolgozó parasztok. A begyűjtésben élenjáró I-egyesbénye itt is az elsők között akar lenni. A szerencsi állami gazdaság dolgozói is nagy lelkesedéssel j készülnek az ünnepnapra. A taktahar- kányi dolgozó parasztok kombájnokkal vonulnak fel, a jajhalmi állami gazdaság 68 lovaslegényt is küld a falunapra. Ebből az alkalomból a járás dolgozó parasztsága állat-, vetomag- es képkial- lítást rendez. A falunapon több kultúrcsoport szerepel. Nagyszabású összetett sportverse, nyékét rendeznek, melyekre a járás fia. taljai már hetek óta készülnek. A falunapra a szerencsi járás szeretettel meghívja és várja a megye dolgozóit. Mikor felezi már be a minháiafofca! Kiskörben a Vízépítő Vállalat...? A kisgyőri helyi tanács végrehajtó bizottsága értesítette a Bor* socti Vízműveket, hogy néhány napon bőiül befejeződik a vízcsőhálózat lefektetése, azt át lehet venni. Felhívta a Borsodi Vízműveket, hogy egy gépészt állítsunk he szőreiének a szivattyú-motorhoz. Az illető személyre van javaslatuk is, a szerelőt be is küldték hozzánk bemutatkozásra. Másnap kimentünk Kisgyőr községbe, hogy megnézzük, vájjon hogyan áll a Vízépítő Vállalat a vízcső- hálózat lefektetésével. Meg kellett állapítanunk, hogy egyelőre sző sem lehet semmiféle átvételről, mert sző sincs a munkálatok befejezéséről. Pedig ,.csak- 1950 augusztusában kezdődtek a munkálatok. A munkát már rég be kellett volna fejezni. Ezt az Alkotmány napja tiszteletére fel is ajánlották, de a vállalásnak nem tettek eleget. A Vízépítő Vállalat, felelős vezetői — úgy látszik — nem tartják szükségesnek a kisgyőri dolgozók vízzel való ellátását, akik bizony már megsokallták az ígéreteket. MITTERPACH FERENC 9? A tervkölcsön minden fillérét százszorosán visszakaptuk64 Gyorsan közeledik szeptember 6, a ten kölcsön kötvények sorsolásának ideje. A dolgozók mindenütt örömmel várják ezt a napot. * Nánási Árpád kocsifelvigyázó a Gö. möri pályaudvaron. Ő is örömmel várja a tervkölcsön sorsolásának idejét. Tudom — mondja —, hogy a tervkölcsön minden fillérét százszorosán visszakapom. Ahoi én lakom — például —. Bőesön azelőtt nein volt villany. Petróleumlámpák és olajmécsesek adták a falunak a Szovjet gépeket kaptak könnyebb let! 3 munkája, szebb az élete a sssnsáiyl bányászoknak Nagyon sok helyen 10 fokos emelkedésre kellett kézierővel felnyomni a csillét s bizony 10—15 üres felnyomása után is már reszketett a bányász lába. A kaparószalag mentesít ettől a nehéz erőkifejtéstől. Nagyarányú beruházások A somsályi bányaüzemben nagyarányú beruházásokat eszközöltek. 1950 január 1 óta kovács-, asztalos-, ácsműhelyt épí. tettek 160.000 forintos költséggel, legény., szállót 500 ezer, fürdőberendezést 120 ezer forintos költséggel. A vájárotthon belső átalakítására 10-000, új fűrész- házra 40.000. különböző gépi berendezésekre 108.000 forintot fordítottak. A szovjet gépek segítségével megváltozott a somsályi bányászok élete is- Medve. Ferenc sztahanovista vájár havi átlagkeresete állandóan .1600 forinton felül van. Míg a gépek nem voltak, alig bírt 1000 forintot keresni és ha hazajött a bányából, első dolga volt, hogy ledül- jön pihenni, annyira ki volt merülve- Most fele fizikai erővel jóval többet termel. Vagy ott van Zöldi János, aki az Alföldről került ide, mint új bányász, ezelőtt három évvel 1—2 ládácskával érkezett a telepre, most gyönyörű szobabútort vett magas keresetéből. Jut idő szórakozásra, sportolásra, mű’ velődésre is. Minden somsályi bányász érzi, amikor munkába megy, bogy a Szov. jctunió milyen óriási segítséget nyújtott neki. Igyekeznek is a somsályi dolgozók tervük teljesítésével, mert tudják, minél jobban, minél több szenet termelnek, annál könnyebbé, eredményesebbé válik munkájuk, annál boldogabb lesz az életük. 1950 június 29-ig Somsályban az üzem termelési grafikonja igen ingadozó volt. Hol lesüllyedt 100 százalék alá, hol egykét százalékkal fölé Emelkedett. Nehéz volt a bányában a szállítás, partosak, emelkedések a vágatok, bizony nagy erőfeszítésekbe került egy-egy csille fel- tolása a munkahelyre. Nem volt gép, a fúrást kézierővel végezték, kimerült a vájár, míg műszakonkint kifúrta a 4—6 lyukat. Csaknem teljesen megszűnt a kézifúrás És akkor jött a szovjet segítség. Két- láncos kaparószalagot kapott a bánya. Frontfejtés kezdődött meg s a 75 méter hosszúságú kaparószalagon megindult a szén. Újabb gépek érkeztek. 1950 július 26-án ugyancsak kélláncos kaparót kaptak és még ugyanebben az évben '8 db villamos szénfúrógépet is. 1951’ben 75 db bányacsillét kapott az üzem, egy készlet szovjet kaparógépet, 6 villany fúrógépet, ezév júniusában pedig 480 m gumiszalagot. A somsályi bánya gépzúgástól lett hangos. A kézifúrás ennyi gép mellett csaknem teljesen megszűnt. A termelést jelző grafikon fokozatosan, állandóan emelkedni kezdett. A gépesítés eredményeként 1950-től a mai napig 32-8 százalékkal emelkedett az üzem összteljesítménye. Ez terven felül -körülbelül 3000 vagon szenet jeli nielt. Nőtt u vájárok átlagkeresete. Míg 1919-ben az átlagos vájárkereset műszakonkint 34 forint 62 fillér volt, adóig 1950’ben 36 forint 83 fillér, 1951-ben pedig 42 forint 39 fillér! Érdemes közelebbről megnézni, hogy a júniusban érkezett új kaparószalag mit jelentett a somsályi bányaüzemben. Eddig 480 méter bosszú ereszkén villával szállítottak ki a szenet. 8 óránkint 200—250 csillét lehetett kirakni. A gumi kaparószalag viszont ugyanennyi itlő alait 450 csille szenet is kiszállít. A gumi kaparószalag beállításával megszüntették a balesetek lehetőségét, mert míg kötélpálya volt és villával húzatták a csilléket, gyakran megtörtént, hogy elszabadult a rakott csille és ha történe. lesen akkor tartózkodott valaki az ereszkében, súlyos baleset lett belőle. A gumi kaparószalag beállításával júliusban 102 százalékra teljesítette tervét a somsályi * bányaüzem, augusztusban pedig már 110 százalékot értek el. A gumi kaparószalag által megoldódott az üres csilleellátás kérdése is s a somsályi bányaüzemben mo már ismeretlen dolog az üresre való várakozás. És nézzük meg annak a 14 db szovjet fúrógépnek munkáját, amellyel a bányászok oly nagy örömmel dolgoznak. Kczifűrással egy méteres lyukat 15 perc alatt lehetett kifúrni, s cinciiéit rengeteg fizikai erő pocsékolódott el. Most rgy lyuk kifúrása 2 percig tart- Biztosabb a gépi fúrással a lyukak telepítése is és nem fordulhat elő az az eset, ami számtalanszor megtörtént a kézifúrás, nál, bogy ha úgynevezett „kizbe” ütközött a fúró, hiába volt 40—50 cm mélységű már a fúró lyuk, újonnan kellett kezdeni a munkát. Ezen a kőzeten viszont a villamos-fúrógép könnyen átmegy* s a kívánt szögben fúrható meg a szénfal A kaparószalagokról meg nyugodtan elmondhatjuk, hogy a legnehezebb fizikai munkától szabadította meg a somsályi bányászokat. „világosságot”. A régi rendszerűén de* hogy is törődtek azzal, hogy bevezessék a faluba a villanyt. Most, az ötéves- tervben bevezették a qji falunkba is a- villanyvilágítást. A falu gyönyörű kultúr, házat is kapott. A szépen berendezett, felszerelt kullúrotlhonban a dolgozok kellemesen tölthetik el szabadidejüket. Könyvtárunk is van. A legszebb könyveket olvashatjuk. Ezt mind.mind az ötéves tervnek köszönhetjük. Ehhez Koz. zájárult az én kölcsönadott pénzem is s emellett a legutóbbi sorsolásnál kötvényemet ki is húzták. 300 forintot nyertem. * Aczcl Gyula mintaasztalos a miskolci fálöházban. 500 forint tcrvkölcsőnt jegy- zett. Ez az 500 forint — mondja — már többszörösen visszatérőit. Az ötéves teriA nek köszönhetem, hogy most korszerű, tiszta műhelyben dolgozhatom.. Az ötéves terv tette lehetővé, hogy életszínvonalunk emelkedett. A múltban alig tudtam vásárolni. Örültem, ha biztosítani tudtam családom és a magam ellátását. Most már sok mindent vásárolhatok magamnak, gyermekeim is szép, új ruhában járhatnak, Mi, a fűtőhöz dolgozói az ötéves tervnek köszönhetjük modern, szép vasutas laktan yán kát is. * Éle? Sándor esztergályos sztahanovista is a fűtőház dolgozója. Nagyon várja ó is a tervkölcsön sorsolásának napját. Utal arra, hogy a múlt rendszerben az államkölcsönöket nem fizették vissza. A múlt rendszerben ezek az összegek a tőkések és kizsákmányolok zsebébe vándorollak. Ők építettek maguknak a dolgozók keservesen nélkülözött filléreiből nyaralókat, szállókat. A mi ötéves fervkölcsönünk mindert- fillére a dolgozók jólétét, boldogulását szolgálja. Mi az ötéves tervtől korsze* rutMi berendezett műhelyt, gépeket, szer. számokat kaptunk- Egymásután épülnek a gyönyörű kórházak, az új utak. Boldog öröm végignézni ma hazánkban,, öröm benne élni, érte dolgozni és építeni. Háy László kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Háy Lászlónak, a külkereskedelmi miniszter első helyettesének 60. születésnapja alkalmából azoknak az érdemeknek elismeréséül, amelyeket, a magyar munkásosztály felszabadítás sóért és a Magyar Népköztársaság megerősítéséért kifejtett munkájával szerzett, a Magyar Munka Érdemrend arany fokozatát, adományozta.