Észak-Magyarország, 1951. július (8. évfolyam, 152-176. szám)

1951-07-29 / 175. szám

Vaslrnap, 7931. évi július 23. ÉSZAKMAGYABORSZAG Meddig akar Mezőkövesd szégyenszemre az utolsók között kullogni...? Látszatra úgy tűnik Mezőkövesden, hogy minden jól megy, a begyűjtés törül nincs hiba. A tanácsházán ki- jnntatásokat szednek elő, hogyan szer­vezték meg az agitációt, a munkát, a versenyt, milyen tervet készítettek a behordásra, a begyűjtésre. Papíron szép minden, de — a való­ság mást mntat. Elbizakodottság a „majd megy min. den magától“ álláspont . tükröződik szavaikból, minden megnyilvánulásuk­ból. — így szokott ez lenni Mezőköves­den — mondogatják. Eleinte nehezen megy, azután belelendülünk. Igen helytelen felfogás! A lendü­letnek mindjárt az elején nagynak, magávalragndónak kell lennie! De a „belelendülő«“ különben sincs meg még most sem Ennek több oka van. Népnevelő munka egyáltalán nincs, illetve ami van, mi lsem ér. Nem válik Kövesd dicsőségére! Háromszáz nép­nevelő van a nyilvántartásban, az érte­kezleteket is megtartják, de megelég­szenek azzal, hogy „szempontokat ad­nak“. Nézzük például, hogy magya­rázta meg ÍJadics Gyula népnevelő, mi a jelentősége a sikeres begyűjtésnek; milyen nagy előnyökkel jár a gyors­beadás és a túlteljesítés; milyen sú. lyos következményeket von maga után a beadás halogatása; hogyan mozgósított konkrét érvekkel az elő­írás túlteljesítésére. Magához vett néhány felájánlási lapot, felkereste a cséplőgépet és „munkához“ látott. Egy felajánlási lapot előhúzott zsebéből, megmutatta a dolgozó parasztnak és azt mondta- „írja alá, hogy géptől teljesíti a be­adást, — milyen szép lesz az a lap berámázva odahaza a falon.“ Ezzel odébbállt. Ennyit tett a begyűjtés si­kere érdekében. Teljes kicsúfolása ez az agitáciőnak, a felvilágosításnak, megcsúfolása a népnevelő megtisztelő feladatának. Ahol így látják el leendőiket a nép­nevelők, nem is lehet más a helyzet. mint amit Mezőkövesden találunk. Szégyenletesen lemaradtak a begyüj. téssel. Versenyről még csak beszélni sem lehet, mert nincs verseny. Elhanyagolja ezt a fontos feladatot, a verseny szerve­zését, serkentését, irányítását a párt- szervezet is, persze a tanácsnál ugyanez a helyzet. Büszkén mondogatják, hogy „augusz­tus 15-re végzünk a csépléssol“. Ez a válla’ás pedig kevés büszkeségre ad jogot. Súlyos lemaradás ez, hiszen olyan községek, amelyek náluk jóval később kezdték az aratást, ekkorra már a tenuénybeadást is teljesíteni akarják. Mezőkövesd az Alkotmány Napjára hogyan akarja túlteljesíteni beadását ? ! Pedig van alap és lehetőség a csorba kiköszörülésére, a lemaradás behozá­sára, arra, hogy az élenjárók közé verekedjék fel magukat. Mezőkövesdnek összesen 700 vagon termény cséplésévej kell számolnia. Ebből július 24-jg elcsépeltek 160 va­gonnal. 24-tő] tehát 540 vagon volt még a csépelnivaló. A 30 cséplő egy nap alatt 3900 mázsát, azaz 39 va­gon mennyiséget csépel el- Az 540 va. gon terményt tehát kerek két hét alatt elesépelheti Kövesd. Ez a két hét pe­dig augusztus 7-vel zárul, — erre a napra ieltéllen be kell fejeznie a cséplést a városnak. Es ha jól megszervezik a munkát, a versenyt, biztosítják a népnevelők jó tevékenységét, akkor azt is elérhetik, — ej is kell érniök — hogy augusz­tus 15-re minden dolgozó paraszt tel. jesíti, sőt túlteljesíti beadási kötele­zettségét. A beadásban való lemaradásra kü­lönösen „C“ vonalon igen sok a példa. Búzából mindössze 75, rozsból 23, ár­pából 3 mázsát vittek be július 24.ig, mjnt felesleget a szövetkezeti raktár­ba. Ez bizony siralmas „eredmény“ ... Nyomják meg a mezőkövesdiek a munkát, különben úgy lemaradnak, hogy az egész megye szégyenére az utolsók közöt-t kullognak majd a ver­senyben. Ezt akarják a „matyó“ főváros­ban“ ... 1 ? f Ne feledkezzünk meg a növényápolás munkájáról Dolgozó parasztságunknak nem sza. bad megfeledkezni arról, hogy az aratás utáni kapálás minden egyes kapásnövény terméshozamát nagy­mértékben növeli és döntően előse­gíti a föld gyomtalanítását is. A föld felületének meglazításával meggátol­juk a nedvesség továbbpáro* gását, fokozzuk a talajélet működését, így a növény több tápanyagot vehet fel. A kapások között lévő gyomok nagyTésze ezidőre virágozni kezd. Tehát ha most megkapáljak a föl­det, kiirtjuk a gyomokat, azok már ezévben magot nem trdna.k hozni. Nem szabad azonban egy percig sem azt hinni, hogy a doigozS pa­rasztság ádáz ellenség“, a kulák. nem támad és nem akndá’y terme, lésünket. Éberen kelt figyelni és a szabotálókra, kártevőkre a törvény szigorával kei| lecsapni. A Kulákok helyenklnt igauzsorával akarják a betakarítást megakadályozni és az iganélküli szegényparasztságunk meg­szorult helyzetét kihasználni. De éberen figyelni kell a kulákságot akkor is, amikor beadási kötelezett­ségének tesz eleget, mert nem 'gy esetben már előfordult az, hogy a kulák zsizsikes gabonával próbálko­zott s Így akarta megfertőzni az egész magtárat. A fentiek komoly feladatot rónak a helyi tanácsokra is. Tndniok kell. hogy az ő szervező, irány'tó erejükön és ellenőrző segítségükön mülik döntő részben a fenti munkák sikere. Használják fel a tanácsok az aratás megszervezésénél szerzett tapasztala­tokat, a bevált aktívákat és p ki­próbált kádereket, hogy maradékta­lanul megfeleljenek megbízatásuk­nak és betöltsék azt a szerepet, ame­lyet a Bárt, a munkásosztály és do! gozó népünk vár tőlük, most, a jövő évi kenyér biztosításáért folyó harc idején. Megjelent a „Tartós békéért, népi demokráciáért“ legújabb száma A , Tartós békéért, népi demokrá­ciáért!“ legújabb számának vezércikke Lengyelország újjászületésével fogla’- kozik. A lap közli a Béke Világtanács Iro­dájának határozatát és tiltakozását az HSA kormányának eljárása ellen, amely, 'vei megtagadta a loeutüizási vízumot a Béke Világtanács küldöttségének tag­jaitól. Apró Antal, a Magyar Dolgozók Pártja. Politikai Bizottságának tagja a szocialista munka versenyről és » ma­gyarországi Sztahánov-uiozgálomről ír. A lap különféle tájékoztató anyagot is közöl.--- - ­: AKI SÍÉT A BEADÁSSAL ­, maga Útja hasznát\ : AHOL JÓL ÉS AHOL ROSSZUL SZERVEZIK A BEGYŰJTÉSI VERSENYT R A T K A OND CSAK VILLANÁSNYI kép. — de annál ]jellemzőbb. Izzó lelkesedéssel folyik a faluban a párosverseny. Major. sski József 3 holdas kisparaszt párosversenyben áll Szegedi Istvánnal. Ugyanazon a napon csépelnek. Szinte egyidoben végeznek. Majjorszki látja, hogy a szomszéd már rakja a sze­kérre a zsákokat, indul velük a raktárba. Ő is szeretné szál­lítani, d> nincs igája. A behordás lefoglal minden szekeret, kölcsönkérni nem lehet. Majorszki gyorsan határoz: vállára kapja a zsákot és a kertek alatt, a róvidebb úton viszi a raktárba. Két és félszer annyit, mint amennyi kötelességé lenne. Else gabonáját elsőként adta he Majorszki József! De Szegedi István, — ha késik is pár percet, — nem ’marad le: kötelezettségének csaknem háromszorosát adja be! NEM ŐK AZ EGY EDÜLI EK, akik ilyen szép bizony­ságát adják öntudatuknak. A háromholdas Béres Gáborné 330, Kovács Lajos 760, Tóth György 650 százalékot teljesít. Mindössze IS dolgozó paraszt gépelt el eddig a községben, de 16-an közülük már eleget tettek kötelezettségüknek. Egész olyan szép felajánlás van a faluban, mint Hubai Sándor középparaszté, aki elhatározta, hogy minden jelesleges termé­nyét beadja, hogy tovább erősítse a béketábort. Hogyan érték el kimagasló eredményeiket az Ondiak? ' ügy, hogy jól szervezték meg a versenyt, helyesen nép­szerűsítik az élenjárókat. Rögtön, ahogy a gép beáll « dolgozó paraszt udvarába9 te cséplőbrigád népnevelöcsoportja kifüggeszti a ház kapu­jára a verseny táblát. Felírják rá, hogy a csépeltetó mit aján­lott jel a beadás tálteljesítésére. Amikor végeznek a csépié s- sel — a szekér már indul is a raktár felé, s röglón jelírják a verseny táblára, mennyi volt a teljesítés, tálteljesítés. MÁR ELŐZŐLEG minden dolgozó parasztot népnevelők keresnek jel. Ismertetik vele a gyorsbeadás előnyeit és fon. tosságái, elmondják azt is, hogy a tálteljesítés szerint külön iparcikk vásárlására kapnak utalványt. Tovább szervezik az utcák és a dolgozó parasztok közötti párosversenyt. Biztosítani akarják, hogy augusztus 20-ig ne csak teljesítsék, hanem jelentős mértékben túlteljesítsék ver­seny vállalásukat, a begyűjtést teljes sikerre vigyék a község­ben. A faluban azonban még vannak hiányosságok. Tojás- barom ji- és szénabeadásukat még nem teljesítették kellő mér­tékben, csupán tejbeadásuk 100 százalékos. Ki kell küszöbölni ezeket a hibákat is, hogy méltán biisz- ícék lehessenek jó munkájukra, nagy eredményeikre* CRF.S A TANÁCSHÁZ falán a Yersenytábla. Mit is írnának ki rá, hiszen — nincs verseny! Több, mint egy bete folyik a csépiéi* a faluban, 70 dolgozó paraszt már zsákba tette termését, de még csak 21 adott be közülük. A kötele­zettségen felüli beadás — még rosszabbul áll. Két dolgozo paraszt adott be csak „C” vételi jegyre. — egyik szégyen­szemre mindössze 16 kilót. Egyetlen példamutató teljesítés született mindeddig: Herbolt Pál 8 holdas középparaszt elő­írásának kétszeresét vitte a raktárba. Mi ar/ okr a tűrhetetlen helyzetnek Rátkán? Az, hogy a pártszervezet teljesen elhanyagolta a begyűj­tés előkészítését, a népnevelőmunka megszervezését és irá­nyítását. Alszik a tanács is. Nem tudja azt sem megmondani, hogy ki gépel aznap, mennyit adott be. ELLENŐRZÉS SZTNTP! egyáltalán nincs. A kulákok szabadon garázdálkodnak. Négy cséplős kulák van a faluban, gépeiket olyan rosszul javították ki, hogy folyton baj van velük, akadályozzák a munkát. A tanács mindezideig mégsem jelentette fel a szabotáló osztályellenséget, Wanner Lajost, Wanner Jánost, Birk Ferencet és Implon Jánost. Lemaradt a község a tarlóhántásban és a másodvetésben is. A tarlónak csak 7 százalékát bántották fel, másodvetésü­ket pedig az előirányzott területnek csak 14 százalékán végez­ték el. Mindössze bét hold kölest vetettek. Ilyen sók hiba mellett kiemelkedő eredményt jelent, hogy elég jól elindították a mozgalmat a kukorica pótbépor- zására. Csíki Ferenc elnök kezdeményezésére Gintner János, Holzreiter Antal, Birk József, Haide Ferenc és Braun Miklós már elvégezte a pót beporzást — habár csak a legegyszerűbb formájában. Kötéllel végigbúzták a kukoricatáblát, hogy segít­sék a kukorica jobb megtermékenyítését. A faluban több dolgozó paraszt követni akarja a példát, jól fel kell őket M’lágosiianí • ne sajnálják a kis fáradságot és a nagyobb ter­mést biztosító jobb pót beporzást végezzék el. PÁROSVERSENYÜK Onddal ezideig csak papíron folyt. Most ismerték meg versenytársuk eredményeit és el sem akar­ták hinni, hogy a szomszéd kis község ennyire lefőzte őket. Ez a kudarc arra ösztönzi a rátkaiakat, hogy kijavítsák a súlyos hibákat. Csiki Ferenc elnök elhatározta, hogy át­megy néhány tanácstaggal Ondra, megismerkedik az ottani jó munkamódszerekkel és értékesíteni fogják tapasztalataikat. Valóban nagy szükség van erre, mert Rátkán a helyzet nem maradhat így. Legelső feladatuk, hogy érvényesítsék a kötelező állami fegyelmet és a tanácstagok kötelességük tudatába*? elsőnek mutassanak példát a községnek. Igen sú­lyos felelősség terheli a helyi pártszervezetet a mulasztások­ért. Rajta kell lenniük, hogy a kommunisták példamutatásá­val jóvátegyék az elkövetett hibákat és a népnevelő munka megjavításával, az ellenség elleni harc fokozásával ők is győ­zelemre vigyék a begyűjtés ügvét. ZSITVAY IMRE A szovjet hadiflotta lila, I. ZOLIN, A Szovjetunió tengeri nagyhata­lom: két óceán és tizenkét tenger mossa partjait. Országhatárainak hossza 65.000 kilométer, ennek több, mint kétharmada: 47.000 kilométer tengerpart. A szovjet hadiflotta fá­radhatatlanul őrzi a békét és a ten­gerek felől is biztosítja a szovjet ál­lam nyugalmát A szovjet nép meleg szeretettel ve­szi körül tengerészeit. Kifejezésre jut ez abban is, hogy a szovjet em­berek minden év július 29-én megiin- neplik a Hadiflotta Napját. A7 orosz tengerész-dicsőség törvé­nyes örökösei a szovjet tengerészek. A nép méltán lehet büszke az orosz tengerjárók és felfedezők hőstetteire. Világszerte ismerik Gyezanyev, Behring, Csiriteov, Cseljuszkin, a Laptyevek, Pojárkov, Golovnyin és Nyevelszkij nevét, akik roppant mun­kát végeztek Ázsia északi és északke­leti partvidékeinek felfedezése terén. A hatodik földrészt. Antarktiszt a XIX. század elején Mihail Lazarev és Faggyej Bellingszgauzen fedezte fel. Orosz tengerészek és tudósok ku­tatták fel a földfelü et egyharmad ré­szét. A nagy orosz nép függetlensé­géért vívott harcában Usakov, Sze- nyavin, Lazarev, Szpiridov, Nahimov. Kornyilov, Butakov és Makarov ten­gernagyok örök dicsőséget szereztek az orosz flottának. Az orosz lm jóépí­tés fejlesztésének Krilov akadémikus, Bubnov mérnök és Makarov tenger­nagy tettek felbecsülhetetlen szolgá­latokat. Az orosz flotta kötelékében dolgozott a rádió feltalálója, A. Sz. Popov, a világhírű tudós is. Az orosz f'otta forradalmi hagyo­mányait szentül őrzi a szovjet nép. A „Patyomknu“ cirkáló matrózainak lá­zadása 1905-ben a tömeges forradalmi megmozdulást jelentette a hadsereg és a flotta körében, az „Auróra“ cir­káló ágyúlövései pedig a forradalmi korszak kezdetét jelezték. a béke ore kapitány A Bolsevik Párt teremtette inog a szovjet hadiflottát', amelynek törté­nete elválaszthatatlanul összefonódik Lenin és Sztálin nevével. A szovjet flotta a második világháborúban be­csülettel teljesítette a haza ós a szovjet nép iránti kötelességét, felbe- .elülhetetlen segítséget nyújtva a Szovjet Hadseregnek a hitleri Né­metország és az imperialista Japán szétzúzásában. A szovjet flotta, biz­tosan fedezte a szárazfoMi hadsereg­nek a tengerre támaszkodó szárnyait; a szovjet tengerészek több mint száz partraszállást hajtottak végre, az el­lenség hátában és szárnyvonalain több­száz ellenséges hajót elsüllyesztettek. Szevasztopol, Ogyessza. Leningrad és Sztálingrád hős városainak óriási se­gítséget nyújtottak a fasiszták elleni harcban a szovjet haditengerészet har_ ci egységei. .,A szovjet hengerészek —/ mon­dója Sztálin 1945-ben a Hadiflotta Napján — új lapokat írtak az orosz tengeri dicsőség könyvébe. A flotta mindvégig teljesítette a szovjet haza iránti kötelességét.“ Sztálin irányítot­ta a szovjet tengerészek harci tevé­kenységét, Sztálin vezette őket is győ­zelem ről - gy ő zeletm re. A szovji.t emberek nem felejtik el a tengerészek hősiességét, bátorságát és a hűséges odaadást, amelyet hazá­juk iránt tanusítoha.k a Honvédő Há_ ború súlyos napjaiban. Az egész szov­jet nép 9 annak hadserege és flottá­ja éberen figyeli a béke ellenségeinek, az amerikai és angol imperialistáknak mesterkedéseit. A szovjet embékék lel­kes örömmel iinrvplik a Hadiflotta Napját és szeretettel gondoskodnak a tengerészeti haderőkről, hogy azok* to­vább erősödjenek ég teljesíthessék . a nagy Sztálin útmutatását. A szovjet hadiflotta tengerészei a sztálini út­mutatásnak megfelelően éberen őrzik a szovjet népnek, az új kommunista társadalom építőjének békés alkotó munkáját. Minden erő mozgósításával a leggyorsabban végezzük el a behordást! Dolgozó parasztságunknak minden erejét mozgósítani kell a behordás meggyorsítására, mielőbbi befejezésé- re. Mindaddig, amíg a keresztek kinn vannak a földeken, a termes sok ve- ssél-ynck van hiJéve, ezen felül nem ■J-eh-et elvégezn i m indenütt a tarló há tú tűst és a másodvetést sem. Sok szem met menthetünk meg a behordás gyors elvégzésével, ezért jói ki kell használ_ ni a korahajnali és a későesti órá­kat, amikor a gabona nem pereg és nem törik. Szép eredményeket érnék el a be- hordásban Mezőkövesden, Bogácson és SzmMstvánban, ahol a munka nagy lendület1 él folyik. Igen lassan halad azonban a be. hordás az északi járásokban, ahol mindent el kell követni a munka •meggyorsítására. Lemaradt a ricsei járás is, ahol a bekor dúsnak még csak alig 40 százalékát végezték el. Késés mutatkozik a sárospataki já­rásban. Gyorsítani kell a . behordás ütemét a szikszói járásban is, A hal- moji dolgozó parasztok hordás helyett követ és szenet fuvaroznak, nem, hívta f e1' senki a f igyel Thicket a súlyos 'hi­bára. nem szeresnek a községben, ér­vényt annak a rendelkezésnek, hogy amíg a hordást nem végezték el, iga- erőt más célra felhasználni nem le­het. Aljas spekulánsok egy-egy ke­reszt behordásáért 5—7 forintot kér­nek, mint Szentistvánban is tor'ént. A lemaradt községekben és járá­saiban a tanácsoknak oda kell hat - miok, hogy n dolgozó parasztság ezek­ben a napokban minden figyelmét a behordás gyors elvégzésére fordítsat hogy no,polcon belül elvégezzük a tar­lóhántást és a másodvetést is, 'meg­gyorsítsuk a es éplés ütemét. Hozzuk he súlyos lemaradásunkat a tarlóliánt ás és a másodvetés elvégzésében 1 A tarlóhántás igen lassan halad megyénkben- Ezen változtatni kell! Meg kell gyorsítani a munka 'le­mét. hogy idejében végzett tarlő- hántássai már most megkezdjük a jövőévi még jobb termésért folyö küzdelmet s emellett idejében elvet hesstik a másodnövényeket js. A tarlóhántással is az északi já­rások maradtak le leginkább. Egyénileg dolgozó parasztjaink kövessék a termelőcsoportok példa- mutatását. amelyek már jóval előbbre vannak a munka elvégzésével Igen fontos a másodvetések hala­déktalan elvégzése is! Súlyos hiányok vannak e tekin'et- ben a községi tanácsok munkájában. Általában elhanyagolták a másodve­tések fontosságának tudatosítását, a kiutalt velőmagvakat sem számítot­ták ki Idejében. A bejre; községi tanács még az elmúlt héten értesí­tést kapott arról, hogy szállítsa el a kiutalt vetőmagvakat, de csak e hét elején tartotta szükségesnek a kiszállítást. Számos helyen arra hi­vatkoznak, hogy a behordás akadá­lyozza a munkát- Ezt a nehézségei nemcsak a behordásj munka meg­gyorsításával kell kiküszöbölni. Olyan szélesebb földeken, ahová raásodvé- tést szánnak, a keresztsorok közötti területen el lehet és e| is kell vé­gezni a másodvetést. A keskenyebb földekről pedig a leggyorsabban be keit hordani a terményt, s úgy kell elvégezni a másodvetést. A tarióhánt-ás és másodvefés gyors elvégzésében különösen nagy feladat hárul gépállomásaink dolgozóira. Igyekezniük kell, hogy minden perc kihasználásával, a gépek teljesítő­képességének 100 százalékos kiakná­zásával fokozzák eddigi teljesítései­ket. Végezzék el a legnagyobb gond­dal mindenütt a tarlőhántást és a másodvetést, vigyék győzelemre a terv teljesítéséért folyó harcot! •( Több mint félmilliárd forint •! értékű iparcikket kapnak a •í beadási előírást túlteljesítő dolgozó parasztok! A Népművelési Minisztérium megjutalmazta a legjobban dolgozó mezőgazdasági köröket A falusi kultúr otthonokban folyó munka egyik legjelentősebb része a mezőgazdasági körök tevékenysége. — Előadásaikkal, megbeszéléseikkel nagy­mértékben emelik a falusi dolgozók szakmai tudását. $ ennek hatása meg­mutatkozik a jó terméseredményekben is. Borsod, Győr, Hajdú, Somogy és Szolnok megyékben máris jelentős ért ményekről számolhatnak be a rnezőgi dóság i körök. A Népművelési Mini térin m az öt megye jól dolgozó nvei gazdasági köreit mezőgazdasági tárg folyóiratokkal, brosúrákkal és kör, vekkel jutalmazta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom