Észak-Magyarország, 1951. június (8. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-17 / 139. szám
jwé I ii. 8 iSZXKWjTCTffltOlWZAG Vasárnap, 1951. Sri Jflnius Kfi 17* HIKEK Ügyeletes gyógyszertárak 1 AUandő éjszakai szolgalatot tart: Miskolc; Aranyszarvas (Szabadságtér 2.), ÜJ- tiiósgyőr: Bankpalota. Hejőesaba Csaba- yczer út 68. Ma Diósgyőrött a Hegyalja utca 1. sz. alatti gyógyszertár tart éjszakai szolga, latot •y tv»* * J Ctfif'Cl'fsfá’S’ Többfelé — elsősorban a Dunántúlon — záporok, zivatarok, mérsékelt déli, délnyugati, a záporok idején élénk nyugati, északnyugati szel. A hőmérséklet löicg nyugaton csökken. — A budapesti Úttörő Színház a felnőttek körében tapasztalható nasy érdeklődésre való tekintettel a miskolci Állami Nemzeti Színházban tartott előadássorozatának június 2Ü-ra, szerdára kitűzött előadását nem délután 4 órakor, hanem este 8 órakor tartja meg felnőttek számára. Azok az iskolások, akik szerdára tervezték látogatásukat, a kedd délután 4 órai előadásra vehetik át jegyüket az IBXJSz-nál. — A sárospataki népkönyvtár április 4-én nyílt meg ÍUü könyvvel. Mar 172 állandó olvasója van a könyvtárnak, ezek egy hónap alatt 300 könyvet vettek ki. Olaszliszka községben 240 kötetes könyvtár van, a könyveknek egy hónap alatt 546 olvasójuk volt, ami mutatja a könyvek iránti rendkívül nagy érdeklődést. —- A sárospacaki postahivatal dolgozói a hivatal általános tervét májusban 103 százalékban a bevételi tervet 125 százalékban teljesítették. A bevételi terv teljesítésében Belkó János segédkezelő 227, Stumpíf Bálint 139 Mihalkó Gyula 124, Mészáros István 106 százalékot ért el. (Szilágyi Sándor posta-segédellenőr, Sá. rcspatak.) ŰRT ESI Te, SER A miskolci Szeles-utcai általános iskola évzáró ünnepélye 17-én, vasárnap délután 4 ójakor lesz. A földrajzi szakkör ,,Európa“ címmel szemléltető képeket mutat be. A képkiállítás ingyenes megtekinthető 18-án, hétfőn és 19-én, kedden az iskolában délelőtt 9—12-ig és* aélután 2—6 -ig. Tízhónapos gyermekgomlozónőképzíí tanfolyam kezdődne július 2-án Újpesten az Állami Gyermekgondozónőképző kollégiumban. A tanfolyamra 17-tői 30 éves korig lehet jelentkezni. A felvételi köreimet részletes életrajzzal, születési, iskolai, hatósági orvosi és erkölcsi bizonyítvánnyal Miskolcon a megyei tanács egészségügyi osztályához (Petőfi utca 5. sz.) lehet beadni. Jelentkezési határidő június 20. — A Vasutas Szakszervezet értesíti a Tiszai és Gomöri pályaudvarhoz tartozó Máv. nyugdíjasokat, hogy június 20-án délután 5 órakor szakszervezeti taggyűlést tartanak Vörösmarty u. 101. szám alatt. Az özvegyek tagsági könyvüket vigyék magukkal. Vezetőség. \ Házfelügyelők Szakszervezetének miskolci csoportja június 18-án délután 6 órai kezdettel rendkívüli gyűlést tart. A tagok pontos megjelenését kéri a ve— A Hermann Ottó Múzeum júliusban a miskolci képzőművészek újabb anyagából kiállítást rendez. A múzeum vezetősége felkéri a miskolci képzőművészeket, hogy a kiállításra szánt anyagot legkésőbb július 1-ig küldjék be a múzeumba. PA RI HÍREK A Megyei Pártbizottság oktatási alosztályaitok közleménye a (iözópKiider vonalon egyénileg (unutúk oktatásáról Felhívjuk Szerencs, Ózd Járási Bizottságok, továbbá Ózd nagyüzemi, Borsod- uádasd nagyüzemi és Miskolc városi P.B.-ok figyelmét, hogy a közép káder oktatási anyagot egyénileg tanulók ré szére a konferenciát 17-ig meg kell (ártani. A most megtartandó konferencián a konferenciavezeto elvtársak ismertessék, hogy az egyéni tanuló elvtársak az ősz szeioglalőn a szervezett középkáderekkel együtt vesznek részt. Értesítjük az illetékes nagyüzemi és járási P. B.-inkát, hogy a 17-ig megtartandó konferenciák levezetéséről saját mag uk gon dós kod janab. Kérjük a konferenciavezeto elvtársa kát, hogy a konferencia lefolyásáról és az esetleges felmerülő tisztázatlan kérdésekről a M. B, oktatási osztályát 19-ig t aj ékoztas s ák. Értesítjük a felső- és középkáder tantol yamok résztvevőit, hogy 22-én. pénteken délután 5 órakor az 195Q—5i-es egyéni tanulás anyagából konzultációt tartunk, amelyre a káderképző tanfolva mok hallgatóit meghívjuk. Kérjük az ágit prop, titkár elvtársákat hogy az összegyűjtött, konzultációs kérdél seket 18-án, tehát a hétfői nap folyamán feltétlenül juttassák el a Pártoktatás Háza címére (Miskolc, Csengey u. 3—5). A Nagymiskolci Pártbizottság közleménye Felhív juh az összes alapszervezeti tit- <ir elvtarsak, valamint a Nagyválaszt- manv tagjainak figyelmét, hogv 18-án délután 5 órai kezdettel kibővített választmányi ülést tartunk Szemere u. Iá. szám alatt, a Pártbizottság helyiségében. Megjelenés kötelező. A Párleltatás Háza programja Jun 20. este 8 ó. Előadás ,A nemzetközi bc- kemozgalomról“ címmel. Előadó: Sárközi Andor elvtárs. Alap- és középfokú politikai iskolavezetők és hallgatók, valamint népnevelők számára. ! unius 22 péntek 1. u 5 óra Konzultáció az 1950—51-es pártoktatási év anyagából. Kaderképző tanfolyamok résztvevői számára. Előadó: Szemes István elvtárs. ÉSZAKMAGYAROFSZÁG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának napilapja Eelelös szerkesztő: Sárközi Andor Felelős kiadó: Pőcze Tibor Szerkesztőség: Miskolc, Széchenyi utca 30. Telefonszámok: ipari, levelezési és sport- rovat: 13—31; pártrovat. mezőgazdasági, kuitúr-kczlgazgatási rovar: 17—37, szer. aesztők: 23—65. Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenyi utca 30 Telefon: 13-63 Postafiók: 146. Csekkszárniaszám: 403.052. Borsodi-nyomda | Felelős nyomdavezető: KadnóH István I---------------------------------------------------Felvétel a dolgozók ipari technikumaiba Kormányzatunk lehetőséget nyújt a dolgozóknak, hogy a miskolci általános gépészeti technikum (Malinovszkij u. 4) négyéves dolgozók iskolájába beiratkozhatnak. Intézetünkben a következő ipari technikumok nyílnak a dolgozók részére: 1. Dolgozók erőmügépészeti technikuma. 2. Dolgozók gépészeti technikum szerszámgépgyártási tagozata. 3. Dolgozók gépipari technikum erőgépgyártási tagozata. 4. Dqjgozók villamosenergiaipari technikuma. 5. Dolgozók magasépítőipari technikuma. A dolgozók technikumába nagyüzemi és egyéb üzemi munkások vehetők fel betöltött 17-ik évtől 45. életévig. Az ipari technikumba jelentkezőknek segédlevéllel vagy kétéves munkakönyvvel igazolt szakmai gyakorlattal kell rendelkezniük. A felvételt kérő jelentkezési lapja az illetékes szakszervezet ajánlásával látandó el. A dolgozók ipari technikumaiban jelentkezett hallgatók előkészítő tanfolyamon kötelesek résztvenni. Az előkészítő tanfolyam szorgalmi ideje hat hét. Jelentkezni lehet az intézet irodájában naponta délelőtt 2 óráig és délután fél 6-tól fél 7-ig, június 15-től június 30-ig. Részletes felviláeosítást az intézet igazgatósága ad. Mozik műsora: BÉKE filmszínház. Június 16—22: Verseny a tengeren. Előadások: hétköznap fél 6. fél 8, ünnepnap fél 4, fél 6 és fél 8 órakor. KOSSUTH filmszínház. Prolongálva: Kőszív. Előadások: hétköznap 6. 8, ünnepnap 4, 6 és 8 órakor. FAKLYA filmszínház. Június 16—18: Egy hajó története. HIRDETMÉNY. Megyei Tanács VB. I. pénzügyi osz_ tálya, Miskolc. A pénzügyminisztérium 1951 május hó 29-én kelt 6407—M—VI—5 1951. II—1-a. számú rendeletével a Miskolc város területén működő bőriparoso kát (cipész, vásári .cipész, cipőfelsőrész- készítő, csizmadia, szíjgyártó), asztalosokat, kárpitosokat, valamint a férfi- ás női szabókat 1951 július hő l_től kezdődően a termelői és árkiegyenlítési forgalmi adóra vonatkozóan adóközösségi rendszerben adózásra kötelezte. Az adóközösségek megszervezésével a KIOSz helyi szervezetét bízta meg. Ezzel kapcsolatban a megyei tanács vb. pénzügyi osztálya felhívja a felsorolt szakmákhoz tartozó érdekelteket. hogy az adóközösség vezetősége által kért ada tokát az általa meghatározott időre fel tétlen juttassák el a KIOSz helyi szervezetéhez. hogy az egyezség megkötésének az esetleges késedelem ne legyen akadálya. A fent felsorolt szakmákhoz tartozók — amennyiben kezelési tévedés folytán a KlOSz-tól adatszolgáltatási lapot nem kapnak — kötelesek a KlOSz-nál bejelenteni tevékenységüket és az ott rendelkezésre bocsájtott adatszolgáltatási lapot kitöltve beadni. Felhívja a megyei tanács VB. pénzügyi oáztál. va az érdekeltek figyelmét, hogy az alkalmazottak számára és minőségére, az üzemi berendezésre. a tevékenység pontos megjelölésére és a bevételükre vonatkozó adatokat a legpontosabban vallják be mert annak elmulasztása súlyos következményeket von maga után. Miskolc. 1951 június hó 13-án. Moravszki AnTal s. k. a megyei pénz. osztály vezetője. Rendelet az őszi búza, rozs es őszi arpa minőségi vetőmagcseréjéről A növénytermelés fejlesztéséről szóló minisztertanácsi határozat céljainak megvalósítása érdekében, nemesített magtermelésünk elért eredményei alapján, a iöldművelésügyi miniszter rendeletét adott ki az őszi búza, rozs és őszi árpa tervszerű minőségi vetőmagcseréjének lebonyolításáról az 1951—52. gazdasági évben. A földművelésügyi miniszter korábbi rendelete alapján kijelölt fajtakörzeteknek megfelelő fajtájú, minőségi cserevetőmagot biztosít őszi búzából, rozsból és őszi árpából azoknak a termelőszövetkezeteknek (csoportoknak), amelyek az általános minőségi vetőmagcserére kijelölt községekbe és városokba esnek. Azok a termelőszövetkezetek, amelyek az 1950. évben minőségi vetőmagellátásban részesültek és termésük vetőmag céljára alkalmas. valamint a jelenleg meglevő és várható őszi vetésterületükhöz szükséges őszi búza, rozs és őszi árpa vetőmagjukat saját termelésükből biztosítani tndják, vetőmag cserében nem részesülnek. A rendelet értelmében minőségi vető- mageserében részesülnek az egyéni gazdálkodók azokban a községekben és városokban, amelyeket általános minőségi veíőmagcserére a megyei tanácsok javaslata alapján a földművelésügyi miniszter kijelöl. Az általános minőségi velőmag- cserére kijelölt községekben és városokban mind a termelőszövetkezetek, mind ii/ egyéni gazdálkodók területén csak a serébe kapott, a fajtakörzetnek megfelelő 1 ajtajú minőségi vetőmagot szabad elvetni. A minőségi vetőmagcserére kijelölt körzetek termelőszövetkezetei (csoportjai), valamint egyéni termelői a minőségi vetőmagcserében az alábbi kedvezmények mellett részesülnek: A minőségi vetőmagot fémzárolt és mi* nősítő jeggyel ellátott zsákokban kapják, A kapott minőségi vetőmagért felárat fizetni nem kelt, hanem csalt azonos meny- nyiségben ugyanolyan terményt kell atl- niok. A minőségi vetőmag ncmesítési, szaporítási, tisztítási és szállítási költségeit az állam viseli. A vetőmag cserére kijelölt termelőszövetkezetek, községek és egyéni gazdálkodók kát. holdankint őszi búzából 100 kg, rozsból 90 kg, őszi árpából 90 kg mennyiséget cserélhetnek ki. Akik 1950 őszén minőségi vetőmagéi! átásban nem részesülték, illetőleg termésük vetőmag céljára nem alkalmas, ez év június 22-ig jelentsék be őszi búza. rozs és őszi árpa vetőmagszükségletüket a járási tanács végrehajtóbizottsága mezőgazdasági osztályához. A minőségi vetőmagcserét a magtermelő és vetőmagellátó egyesülés bonyolítja le olymódon, hogy az őszi árpa velőmag kicserélése legkésőbb szeptember 1-ig, a rozsé legkésőbb sseptember 20-ig. az őszi búzáé legkésőbb szeptember 30-ig befejeződjék. A minőségi cserevetőmagot az egyénileg gazdálkodó a földművesszü- vetkezet raktárából kapja. A termelőszövetkezetek csoportok részére a minőségi cserevetömagot a magtermeltető és vető- magcllátó egyesülés bérmentve szállítja le a termelőszövetkezet (csoport) által megjelölt vasútállomásra. A zsákokat őszi árpánál átvételkor azonnal, őszi búzánál és rozsnál pedig a vetés után nyom. ban vissza kell szolgáltain’' Fokozott munkával a sportfejlesztési terv sikeréért! Majd öt hónapja, hogy az OTSB életbe léptette az MHK testnevelési rendszer szabályzatát és nyilvánosságra kerültek az MHK követelményei. A szervezés eleinte vontatottan indult, mert a sportkörök késve kapták meg a jelentkezési lapokat, másrészt sokan nem ismerték fel idejében az MlIK-val kapcsolatos feladataikat. Ezen a téren több helyen még ma is hiányosságok vannak. Persze, vannak már szép eredmények is. Az elmúlt hetekben beérkezett jelentések arról számolnak be. hogy növekszik a rendszeres sportolásba bekapcsolódók száma, egyre több jelentés ad hírt sikeresen letett próbákról is. Különösen a mun- kacrőlartalékok, az iskolás fiatalok pró- háznak szép eredményekkel. Még min- dig nagy azonban — különösen az üzemi dolgozók körében — azoknak száma, akik jelentkeztek ugyan MHK-ra, de még az edzéseket sem kezdték meg. Nem ragadták meg az alkalmat, hogy testük erősítésével, ügyességük fokozásával még alkalmasabbá váljanak^ a reájuk váró feladatok megoldására. Soha nem volt erre nagyobb szükség, mint ma, az ötéves terv túlszárnyalásáért és a béke megvédéséért folyó harcban. Ezért kell sokkal erőteljesebben tudatosítani a mnnkaverseny és az MHK rendszer közötti szoros kapcsolatot az üzemi dolgozók körében. A napokban megtartott sportköri választások újra előtérbe hozták az MHK ügyét is. Tárgyaltak az MHK-mozga- lom fejlesztéséről, felajánlások hangzottak el, de igen kevés helyen kapcsolták ősszé a választásokat tömeges MIIK próbázásokkal, vagy tömegversenyek rendezésével. Két hét múlva beszámolót kell adniok a sportköröknek a sportfejlesztési terv és az MIIK-feladatok végrehajtásáról. Ezekből a jelentésekből meg lehet majd állapítani az egyesületek jő, vagy rossz munkáját. A szervezetileg és a taglétszámban is megerősödött sportkörök új vezetőségeinek legfontosabb feladata, hogy a hátralévő időt gazdaságosan felhasználják, a hibákat kijavítsák, lemaradásukat behozzák és az MHK-t valóban a sportkör egész munkájának alapjává tegyék. Ezek a megtisztelő feladatok az új vezetőség teljes erejét és tudását igénybeveszi. Munkájukat csak ágy tudják eredményesen végezni ha az üzemek sportaktívái, élsportolói és edzői teljes mértékű támogatást nyújtanak ehhez! A vasárnap spwt{a ATI.ÉTIKA Ma délelőtt 9 órai kezdettel folytatódnak a vasgyári stadionban a városi atlétikai bajnokság szombaton kezdődött küzdelmei. Ugyanakkor a megye járásaiban a vidéki sportolók versenyeznek A P R O H 1 K l) E l E SER Apróhirdetéseket reggel ö órától délután * óráig vesz lel a kiadóhivatal. — bzom* haton dfelulá/i I óláig, bzecheuyi utca 31). szám. — Telefonon hirdetéseket nett ves-c-u nk fel. Eladó sötét ebédlő, rádió, szmirna szőnyeg. Diószegiiy 1. 13358 ÁLLÁST KERES Bérelszámalói, vagy könyvelői állást keres. Leveleket ,,Pontos munka“ jeligére kérem a ki- adóhivatalba. 13393 Idősebb özvegyasszony házvezetőnői állást keres. Arany János utca 19. P^a- zokas. . 13419 Budapesti nagyvállalat, tói beleegyezéssel kilépett nagygyakorlatú adminisztrátor főkönyvelö- hélyettesnek, könyvelési osztályvezetőnek, könyve- :ési ellenőrnek nagyobb vállalatnál* elhelyezkedne. Jim a kiadóban. 13436 Gyakorlott adminisztrátor határozott időtartamú munkaviszony keretében nagyvállalatok leltározását szakszerűen megszervezi. Beruházási Bankkal elszámol, könyvelési munkakört rendbehoz. Cím a kiadóban. 13437 Főkönyvelő július 1-re elhelyezkedést keres. Címeket a kiadóhivatalba kér. - 3112 Evolut könyvelésben jár_ tas könyvelő állást keres. Lehetőleg iparvállalatnál. Cím a kiadóban. 13425 Gyakorlott tisztviselőnő adminisztrátori, pénztárosi. raktárngki állást keres. Cím a kiadóhivatalban. 13388 ÁLLÁST NYER Egy megbízható főzni- tudó háztartási alkalma- zottat gyermektelen házaspárhoz azonnalra keresek. Cím: Lévay József u. 55. Miskolckörnyéki nagyobbszabású építkezés vezetésére építészt keresünk. Bányaberuházó V. Budapest, Güsser u. 19. 13381 Gyermekszcreíő háztar. tási alkalmazottat azonnalra vagy 1-re felveszek. Kossuth u. 18. 13412 Főkönyvelőket keresünk vidéki gazdaságainkba. Állami Gazdaságok Megyei Központja. Sánc u. 15. 3111 Márkás angol mechanika s zongora eladó. Wesselényi u. 57. sz. 13348 Gáztűzhellyel asztaltűzhely, kombinált csillár, Rövid kereszt-húros zongora, prim hegedű és consol tükör eladó. Széchenyi u. 48. sz. 13401 Hálószoba szekrény eladó. Egervári. Palóczy u. Csengey u. 13. 13372 bútor 31. eladó. 13311 Bejárónőt a délelőtti ' órákra azonnal felveszek. Farkas Jenő u. 33, Szemző. 13440 Gyakorlott gyors és gépírónőt azonnali belépésre keres Méh. Vállalat. József Attila u. 15. 13395 ADAS-VETEL 2 db modern fotel eladó. Vörösmarty u. 58, I. e. 13408 2 db ikerablakra való függöny tartó és teleajtó eladó. Kinizsi u. 35. sz. 13384 Eladó 125-ös Puch és 100-as Mátra motorkerék, pár. Diósgyőr, Pázmány u. 22. sz. 13370 Eladó keveset használt műbútor sötét teleháló. Tóth, Szeles u. 2. 13375 Eladó alig használt Singer 88-as előre-hátra varró süllyesztős női gép. Tóth, Szeles u. 2. 13374 Gyapjúszövet és selyem női ruhák, kabátok eladók. Vasárnap is. Fejér, Deák utca 2. 13434 EbédloszŐnyeg, modem könyvszekrény eladók. Szemere u. 13, II. emelet. 13418 Jókarban lévő gyalupad szerszámmal együtt eladó. Miskolc, Szatócs u. 5. sz. 13420 Négykert kű laposkocsi, fekete toalettükör. karosfotel, kerek asztalka eladók. Széchenyi 48, emelet. 13387 175-ös Zetka motorkerékpár eladó. Petőfi u. 48. 13390 Konyhabútor, szobai és rádióasztalok eladók. Kobza asztalos, Béketér 17. sz. 13S91 Betegtolókocsi eladó. Megtekinthető Koszterné Miskolc, Béííetér 13. 13394 Ládák, pultok, deszkák, mérlegek, jégszekrény, márvány lap, man- gorlógép. kút munkahengerrel eladó. Frisch vasüzlet Zsolcai kapu 6. sz. 13380 Építkezéshez gerendák eladók. Felsőzsolca, Szent István út 93. sz. 13421 Ikerablak és rádió el. adó. Cím: Nagyavas. Rácz sor 360. sz. 13422 Világos keményfaasztal négy székkel, ingaóra eladó. Ujdiósgyőr, Testvériség u. 28. sz. 13415 220 Woltos fél—1 lóerős üzemébes villanymotort keresek megvételre. Bornemisza, Saióecseg, Széchenyi u. 19. 13424 Vennék jóállapotban lévő salgótarjáni kétak- nás kályhát. Malinovszkij u. 35. Honos. ^ 13435 Eladó Hoffmann Czemy Jdíogástalan mahagóni 'pianinó, ruhaszekrény, zománcozott fürdőkád, fürdőkályhával. Sátoralja. ujhely, Rákóczi u. 33, emw 13429 Megbízásból eladó fe. bér hálószobabútor, gyer- fnekkád és többféle bútor. Megtekinthető délelőtt 10-től délután 6-ig. József Attila u. 42. 13398 Sezlon. székek, szőnyeg, rekamiéhuzat, ágyterítők eladók. Visinszkij u. 73. sz. 13404 Kombinált szekrény eladó. Szeles utca 18. sz. 13417 Uj diófateleháló szobabútor eladó. Kazinczy u. 30 asztalos. 13428 Jóállapotban lévő har- móniumot vennék. Stóics. Kun József u. 29. 13409 Vennék 400 db tetőcserepet, Sió u. 14, Martintelep. 13411 Lrndamaszt abroszok és 2 ablakra rózsaszín tüll- függöny eladó. Kont u. 5. 13414 Gyermek játszó-autó. lábbal lia.itós eladó. Bors. vezér u. 49. 13423 Rövid BÖssendorfer zongora eladó. Rosenthál Sámuelné. Széchenyi u. 58, II. em. 2. 13438 250-es NSU motorkerékpár. 44-es típus eladó. Karmos Arany János u. 138. 13439 íróasztalok, irodaszékek iratszekrény. könyvszekrény stb. eladó. Széchenyi u. 42, emelet. 13441 Eladó jókarban lévő 3 sebességes 125-ös berúgós Sachs motorkerékpár. Hernádnémeti, Petőf» fit 47. 13442 Zetka 175-ös motorkerékpár jóállapotban eladó. Vörösmarty 79. 13448 Használt bútorok eladók. Fésűs, Kun József utca 11. sz., hátulsó ajtó. 13406 Nagyméretű fonottkosár. nyugágy eladó. Lenke u. 7. Hátul az udvarban. Reggel 10-től. 13431 BÚTOROZOTT RXOBA Különbé járatú bútorozott szobát keresek férfi részére a Kossuth szálló közelében. Babay, Kossuth szálló. 13359 Elcserélném Debrecenben Jerikó utca 30. sz. alatti szobakonyhás. külön udvaros lakásomat Miskolcon vagy Ujdiós- győrben. Címet Ujdiósgyőr, Testvériség utca 1. szám alatti trafikba kérek. 13400 Egyedülálló férfi keres szépen bútorozott csendes szobát. Telefon: 20-60. Viola. 13407 Bútorozott szoba egy vagy két férfi részére kiadó. Prohászka 34. 13416 l.AEAV I.AXASCSBS& INGATLAN Elcserélném házfelügyelői szoba, konyha, spei- 70S lakásomat főbérletire. Kazinczy utca 3. sz. 13403 Kétszobás lakást költ- ségmegtérítéssel keresek. Reményi u. 4. sz. 11—6 óráig. 13410 Újpesten 3 szobás, parkettás, összkomfortos kertes családi ház eladó. Értekezni Day ka Gábor út 1. 13427 Eladnám tokaji házamat. Érdeklődni: Andrási Irén, Homrogd. 13433 Villatelek Tapolca legszebb helyén eladó. Érdeklődni Radó ügyvédnél. Széchenyi u. 22. 13443 Jókarban lévő gyermekkocsi eladó, tintelep, Tömöri u. mély Mar13. 13444 Plüssel kárpitozott dívány ka 4 fotelszékkel, huzattal sürgősen eladó. Jó munka. Érdeklődni Lehel u. 10. sz., délutáni órákban. 13402 Az alábbi hirdetésekben közölt lakásők. lakáscserék, ingatlanok csak a RIK vállalat útján bonyolíthatók le a 37—1951. sz. M. T. rendelet alapján. Miskolc, Városháztér 11. szám. Keresünk 1—2—3 szobás lakásokat, valamint társbérleteket azonnali kész- pénzkártalanítés mellett. Borsod-Abauj-Zemplénme- gyoi Ingatlanközvetítő Vállalat, Városháztér 11. szám. 3023 Elcserélném egy szoba, konyha speizos szép lakásomat kétszobásért, megegyezés szerint. Malinovszkij u. 66. 17 órától. 13399 Kis családi ház beköltö zéssel eladó. Érdeklődni Béketér 9. földszint balra. 13356 Azonnal beköltözhető egyszobás konyhás ház eladó. Danyivölgy 2. sz. 13445 YECIYB8 Cégfestéssel, vasszerkezet és ép ül etm ázol ások- kai foglalkozik a Miskolci Festő Kisipari Termelő Szövetkezet, Széchenyi u 43. sz., telefon: 27—70. 3107 Fó'postán nálam maradt töltőtoll tulajdonosát keresem. Fekésházy. Hejő- csaba. Szent Imre herceg u. 18. , 13426 Miskolci Festő Kisipari Termelő Szövetkezet cég tábla üzeme Széchenyi n 43. sz., telefon: 27—70. 3107 Mérték után készülő, kitűnő gyapjúszövet férfiöltönyt elcserélnék 80 basszusos. jókarban lévő harmónikáért. Szabó István, Zrínyi u. 34. 13447 Dolgozók! Figyelem! Lakásfestés végett keres- sék fel a Miskolci Festő Kisipari Termelő Szövetkezetét. Széchenyi a. 43 sz., telefon: 27—70. 310? egymással a megyei bajnokságba való jutásért, A miskolci járás atlétikai versenyét szintén a vasgyári stadionban rendezik meg. Az ifjúsági bajnokság valószínűleg nagy tömegeket mozgat meg. TENISZ Ma fejeződik be a megyei teniszbajnokság háromnapos küzdelme. A vasgyári teniszpályákon megrendezendő döntő mérkőzések szép küzdelmet ígérnek, UTTÖRÖ SPORTÜNNEPSÉG Reggel fél 9 órai kezdettel a népkerti Sporttelepen a miskolci úttörő ifjúság tornabemutatót tart. A bemutató keretében osztják ki a jutalmat a fémgyűjtés, ben kiváló eredményt elért úttörőknek. LABDARÚGÁS A megyei bajnokságban teljes forduló lesz. a városi és járási bajnokságban az elmaradt mérkőzéseket játsszák a csapatok. A Puskin-csoportban a Rudabánya —Borsodnádasd és Ormospuszta—Som- sály, a Gorkij-csoportban a Mezőkövesd —SUMSE, Mezöcsát—M. Bástya,, S. Dohánygyár—S. Petőfi helyi rangadó mérkőzés emelkedik ki. A második forduló teljes programja: J^uskin-csoport: Alberttelep—Herbolya, Rudabánya— —Borsodnádasd, Bánszállás—Sajókaza, Barcika— Puinok, Edelény—Bánréve, Di. Bánya—Királd, O rmospuszta—Somsály. Gorki j-csoporT: S. Dohánygyár—S. Petőfi, Mezőkövesd —SUMSE. Hejőesaba—M. Villamos, M. Erdész—Szikszó, Felsőzsolca—Sárospatak, Mezöcsát—M. Bástya. Tokaj—Szerencs. A Miskolci Lokomotiv pályáján gazdag labdarúgó program gondoskodik a sport- kedvelők szórakoztatásáról. A három miskolci sportkör: a Honvéd, a Miskolci Lokomotiv és az Építők vezetősége megállapodott, hogy a mai sporteseményeket a Szirmai úti pályán bonyolítják le. Bel 1 órai kezdettel rendezik az Alsózsolca —Bérén te járási labdarúgó-döntő mérkőzést. Utána kerül sor a Miskolci Építők —Miskolci Honvéd mérkőzésre, majd azt követi negyed 5 órakor a Budapesti Honvéd—Miskolci Lokomotiv mérkőzés. A közönségnek érdekes és élvezetes sport- eseményekben lesz része. Örvendetes a három egyesület elhatározása, amely a klubsovinizmus felszámolásának jele. Sokkal gyorsabban és eredményesebben érvényesül ez a törekvésük, ha végrehaj. tásában a hatalmas miskolci szurkoló tábor is támogatni fogja őket. ÖKÖLVÍVÁS — BIRKÓZÁS Szombaton délután kezdődött meg és ma egész napon át tart a vasgyári stadionban Heves. Nógrád, Borsod megyék területi honvéd ökölvívó és birkózó bajnoksága. A kétnapos versenyen a két sportágban sok tehetséges versenyző küzd a győzelemért. Izgalmakban bővelkedő sportot fog nyújtani a honvédek versenye. SAKK Délelőtt fél 10 órai kezdettel Miskolcon, a Honvéd Tiszti Házban a sakkbajnokságot bonyolítják le. A napodban jugoszláv űszócsapat érkezett Ausztriába. A csapat tagjai közül nyolcán nem kívánnak visszatérni Jugoszláviába.