Észak-Magyarország, 1951. június (8. évfolyam, 125-150. szám)

1951-06-13 / 135. szám

8i«t(U. 1851 évi Június hft IS ÉSZAKMAGYARORSZAG ALSÓREGMEC KÉSZÜL A CSÉPLÉSRE A* alsóregrníciekre azt szokták mórt- 3sni, hogy „a létrán alusznak.’’ Ez azt jelenti, hogy mihelyt virrad, már talpon '■annak és végzik a munkát, minden percet kihasználnak. Nem is tudja őket legyőzni a versenyben egyetlen község sem szerte a megyében. Három versenyzászló is tanúskodik jó munkájukról. Most is azzal a ke- mény elhatározással készülnek az ara­tásra, cséplésre, beadásra, hogy ebben a versenyben is elsők legyenek. Úgy akarják ezt ejérni, hogy a nö­vényápolás gondos végzése mellett jól felkészülnek a nagy harcra. Tudják, hogy az aratás-cséplés erőpróba -** harci feladat. Ebben a harcban a győzelmet csak úgy lehet kivívni, ha körültekintő, ala­pos, gondos, minden részletre kiterjed, mindent szémbavesz az előkészületi munka. A felkészülésnél a regmeeiek első dolga volt, hogy megtárgyalják, érté. keljék a tavalyi tapasztalatokat. A múlt esztendőben egy hét ajatt elvégez- ték az aratást. Folyamatosan ment a behordás és. a eséplés, jóformán két hét alatt mindennel elkészültek. Másutt akkor láttak hozzá a kaszáláshoz... A beadás terén azonban súlyos hiá­nyosságok voltak. Ez főként a rossz szervezés számlájára írandó, a községi vezetők és a szövetkezet munkájában nagyfokú felelőtlenség volt tapasz­talható. A beadási lapok nem készültek el idő­ben, a dolgozó parasztok nem is tud­ták, miből mennyit kell beaduiok. Ami­kor pedig végre mindenki megkapta a beadási' lapot, akkor meg sokszor for­dult elő, bogy a terményátvevő nem volt a helyén, A szekerek kénytelenek voltak visszafordulni a gabonával, nem volt, aki átvegye. Ez igen nagy kiesést jelentett a begyűjtési terv teljesítésé­ben, sőt — érthető módon — a tarló­hántás gyors elvégzését is hátráltatta. Most biztosítják, hogy ilyen hibák ne forduljanak elő. Készítik a cséplé- si tervet is, a területi beosztást. Szerző, dóst kötöttek a gépállomással a csép- lésre. Arra is ügyeltek, hogy először azokról a területekről csépeljék el 'a gabonát, ahová másodlermesztésű növényeket vetnek. A tervben erre 100 holdat irányoz­tak elő. A raktár rendben van, tároló- helyiség van elegendő, ki is tisztították már. Azért van még tennivalónk bőven —. mondja H. Timkó János elvtárs párt­titkár —, főként a népnevelő, felvilágo­sító munka terén. Olyan hangulat kezd úrrá lenni a községben, hogy „tavaly is ment, most is menni fog.” Persze, hogy menni fog, de még jobban megy, ha jó felvilágosító munkával biztosít­juk a sikert. Fokozni kell a versenyt, el kell érni, hogy még jobb legyen a ver­senyszellem. Már vannak fogadkozások, hogy „nem hagyjuk magunkat, mindent időben teljesítünk, sz idén is elsők le­szünk”, de ez még nem általános. A ta­valyi legjobbak, Rusznyák József, Hu- szoszki József, Ragyák Mihály, Leskó Miklós kijelentették: most is az elsők lesznek. így kel! tennie a többi dolgozó parasztnak is, A titkár elvtársnak igaza van. Fokozni kell a felvilágosító munkát, de ehhez az is szükséges, hogy több népnevelő legyen a községben. 13 népnevelő kevés s falu lakosságéhoz mérten. Hogy milyen nagy szükség van Alsó- regmecen is a jobb, szélesebbkörü fel­világosító, meggyőző munkára, az is iga­zolja, hogy a közös szérűről egyetlen szó sem esik a községben. Teljesen elhanya­golják ezt a fontos feladatot. Meg kell magyarázni, hogy a közös szérű gyorsabb munkát, sokkal nagyobb tűzbiztonságot, kisebb szemveszteséget, jobb tervteljesi- tést biztosít. A Pártkongresszus tiszteletére Reg- mecen alakult egy I. típusú termelőcso­port. Példát mutat a munkában, a {szcs- tagok dolgoznak a legjobban. Máris mu­tatkozik a közös munka előnye. Igen helytelen azonban, hogy még a termelő­csoportban sem döntöttek úgy, hogy kö- zös szérűn csépelnek. Ezt a hiányosságot a pártszervezet ve­zetésével ki kell küszöbölniük az alsó'- regmecieknek, hogy teljesen jó legyen a felkészülés, hogy az idén is elsők legye­nek a megyében! Szilárd munkafegyelmet a Glóss-kiiéráben folyó bérhás-építéseknél ! Miskolc A* Diósgyörvasgyár között új bérMzak, rmutkáslakások hirdetik építő munkánk szép eredményeit. Az új bér. házak mellett végig az út mentén több. méter magasságban téglaraikások. Kö­zelükben már új falak emelkednek a magasba, — új házak épülnek. Hosszú árbocrúdon vörös zászlót csattogtat a szél — ilyen magasak lesznek az új bérliázak a GlóSz-hntérőben, Az építke­zést * Miskolci Magasépítési Vállalat végzi. Nagyrészt fiatalok dolgoznak itt. Van sok szép eredményük, ezeket elsősorban annak köszönhetik, hogy bevezették a Maximenko-féle gyorífalazást. Szovjet gépek, transz­portörök, furgódaruk, betonkeverögépek segítik munkájukat. A műszaki vezetők' a munka helyes megszervezésével, a, brigádok átcsopor. tösításávaJ mindenben segítik a munká. eok eredményeinek növelését. Az építke­zésnél kivétel nélkül minden dolgozó 100 százalékon felül teljesít. Mind az öt új bérház 3 enielete9 lesz 1, 3 és .3 szobás lakásokkal — mellék­helyiségekkel — 165 család jut kényei, mes otthonhoz. Október 2tí-ra kell el­készülnie három bérbáznak 89 lakással, december végén kell átadniok a további két bérházat 66 lakással. A dolgozók nagyon várják már a házak felépítését, * villamoson arra járók mindig meg­nézik, hogyan halad az építkezés. Az építkezésnél az eredmények mel­lett igen komoly hibák is vannak. A munka menete hullámzó, gyakori a viasza.esés. El le maradtak tervelőirá- Buklól. Ml ennek az oka ? Ki építkezésnél sokan voltak olyanok, akik nem becsülik meg azt a hatalmas segítséget, amit a gépek nyújtanak. Napirenden voltak.’ a géptörések, a mo­torhibák. Részben a kellő szakmni fel- készültség hiánya, főként azonban a felületesség, a nemtörődömség idézte elő, hogy több gép őrákra, sőt napokra te kiesett' a munkából. A pártszervezet vezetésével ezen a hibán már nagy­mértékben javítottak. A gépkezelőket szakmailag képezték, ezenkívül meg. magyarázták, mennyire fontos, hogy lelkiismeretesen, szeretettel bánjanak a gépekkel. Általában meg is szűnt a géptörés, a kiesés. A legfőbb hátráltat« c* — a munkafegyelem lazasága. Äz új bérházak építésénél is ugyanaz tapasztalható, mint sok más építkezés­nél. Az építőiparban szinte szokásos­sá“ vált, hogy tavasszal, a nyár dere­kán és az őszi betakarítási munkák ide. jén egész csoportok1 maradnak ki na­pokra, vagy hetekre is a munkából, hogy otthon kis földjükön elvégezzék az időszerű munkákat, A „kétlakiakt* sú­lyosan hátráltatják az építkezések tervszerű folytatását, akadályozzák a felemelt terv végrehajtását. A Glósz-kitéroben épüli! bérházaknál fs nőtt a munkából elmaradók száma, amikor sürgetővé vált a tavaszi mező­gazdasági feladatok elvégzése. Bejelen­tés nélkül csoportosan maradtak távol a vidékről bejáró dolgozók. Tanulókat, segédmunkásokat kellett helyükre állí­tani persze, ez.ek nem dolgozhattak Qlynn sikereim, mint a jobban képzett, régebbi munkások. Nemcsak a szakmun­kások elmaradása akadályozza azonban az építkezés menetét. A terv úgy készül, hogy végrehajtásánál számítanak minden dolgozó becsületes, jó munkájára. Egy segédmunkás igazolatlan távolma­radása is megbolygatja, megzavarja az egész brigád munkáját. Ilyesmire bőven van példa az új bérliázak építésénél. Danczi Mihály segédmunkás és Halász Miklóg segédmunkás — mindketten íelsődobszai lakosok — egv-egy hetet hiányoztak igazolatlanul. Papp Erzsé­bet segédmunkás, aki Szikszón lakiky még rajtuk is túltett a fegyelmezetlen­ségben — két hét igazolatlan kimara­dása volt. Van több ilyen példa is e még na­gyobb hiba, hogy az igazolatlan kima­radások száma májusban tovább emel­kedett. A pártszervezet látja a hibákat és minden erejével azon van, hogy fel­számolja ezeket. A népnevelők külön- kiilön beszélgetnek a kétlaki dolgozók­kal. A. munkafegyelem megszilárdítá­sáért folytatott harcukban annyit már elértek, . hogy a kimaradozók nagy része megfogadta: többet nem hiányzik igazolatlanul. Ennyi eredménnyel azonban még nem szabad megelégedni. Az új bérliázak építésénél is feltétlenül biztosítani kell a szilárd munkafegyel­met! Fel kell erre használni az írásos agitációt is. Faliújságon, villámtáblán pellengérre kell állítani azokat, akik fegyelmezetlen, öntudatlan magatartá­sukkal hátráltatják, visszavetik a f°n" tos építkezést. Súlyosabb esetekben a dolgozók társadalmi bíróság«. elé kell állítani a fegyelem megbontott, az építésvezetőségnek pedig alkalmaznia kell a rendelkezésére álló fegyelmi rendszabályokat. A Glósz-kitérői bérliázak építésénél dolgozó öntudatos építőmunkások tud­ják: dolgozó társaik elvárják tőlük, hogy az előírt határidőre, «öt lehetőleg még előbb jó minőségi munkával el- készitséki az épületeket. Ezek az ön­tudatos dolgozók megkövetelik, hogy az építóg vezetősége rendet teremtsen a munkafegyelem terén! Az edelényi járás tört az élre a tojásbegyüjtési versenyben Mindjobban fokozódik megyénkben a tojásbegyüjtés lendülete. A vasár­nap rendezett tojásbegyüjtési nap igen jó eredményeket hozott. A mezőkövesdi járásban több mint 15 ezer darab tojást gyűjtöttek be ezen a napon Szentjslván köz­ségben a tojásbegyüjtési nap eredménye 3230 darab tojás volt. A tojás begyűjtésében a karcsai föld- müvesszövetkezet vezetői jó példával járnak elől. Ifj. Bakos Ferenc tojás­beadási kötelezettségét töboszörösen túlteljesítette, ugyanígy kitűnt Tóth Laj03, Lénárth Jánosné és Csinke.Fe­renc. A begyűjtésben a felvásárlók kö­zötti versenyben Tóth Elek szentist- váni felvásárló jár az élen, aki egymaga több mint ezer tojást gyűjtött be. A legújabb jelentések szerint a já­rások közötti versenyben a* cde|ényí járás került az élre, megelőzte az aba- ujszántóit. Szépen fejlődik a munka a szikszói járásban js. A sereghajtók sorában van továbbra is a* ózdi, a sárospataki és a pulnokí járás- A súlyos lemaradások oka főként az, hogy a begyűjtés szervezésére, irányítására semmi gondot nem lordl- tottak. Az ózdi járásban például a MESsöV kirendeltség dolgozói »elfeledkeztek« arról, hogy vasár­nap tojásbegyüjtési nap van, — persze, eredmény sem volt. Ugyanez volt a helyzet a putnoki já­rásban, ahol a MESzöv járási_ kiren. deltségének titkára csak hétfőn e3te gondolt arra, hogy tenni kellene va­lamit a tojásbegyüjtési nap érdekében. A szégyenszemre hátul kullogó le­maradónak kövessék az élenjárók, az edelényi és az abau.iszáutői járások példáját! Sáta- Nagybózsva községek­ben is legyen példakép az élenjárók munkája, számolják fel a megalkuvást, a begyűjtéssel kapcsolatban tanúsí­tott helytelen, tejelőtleu magatar­tást. A vezetők mutassanak jó példát kötelezettségeik teljesítésé­ben! A uasámapi tojásbegyüjtési nap ta­pasztalatait hasznosítva, a MESzöv megyei központja 17-re, vasárnapra újabb akciót, újabb versenyt indít a tojásbegyüjlés fokozására. A szerve­zési munka nagy ütemben f-olyík, min­den szövetkezet készül erre a napra, hogy jé munkáról, gazdag eredmé­nyekről számolhasson majd be. Meg kell szüntetni a szénpocsékolást a barcikai állomáson! Tudjuk jól, milyen hatalmas je­lentősége van felemelt ötéves ter­vünk végrehajtásában a takarékos­ságnak. Takarékoskodnunk kell a szénnel i3. A szén gazdaságos fel­használásával kell segítenünk hős bányászainkat, hogy az új széncsata győzelmet hozzon. Nekünk, kommu­nistáknak kell az élen járnunk a takarékosságban, az a feladatunk, hogy a magunk portáján jól körül­nézzünk és szóvátegyük a hibákat, biztosijuk a helyes takarékosságot- A takarékosság terén nálunk Ka­zincbarcikán még sok tennivaló van. így pé|dáu| a barcikai állomás kocsimérleg területén jelenleg is több mint egy vagon szén vesz kárba, meri ki van téve a napsü­tésnek és az esőzésnek. Feltétlenül Intézkedni keR annak érdekében, hogy vagy minden nap szállítsák el mérlegelés után a felesleges szén­mennyiséget, vagy pedig olyan tá­rolót létesítsenek, ame|y megvédi a szenet. BERZI BÉLA, Kazincbarcika Marxizmus-leninizmus-szak a Tudományegyetemen A közoktatásügyi minisztérium a sajtó és a rádió útján közölte, hogy 1951. szeptember 15-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészeti karán négy­éves idó'tartamú marxizmus A eninizmus­szak indul. Mik a szak főtantárgyai'? Mire képesít a marxizmus-leninizmus- szak elvégzése? A főtantárgyak: a marxizmus-leninizmus alapjai, politikai gazdaságtan, dialektikus és történelmi materializmus. A hallgatók ezenkívül négy év alatt tanulmányozzák mindazt, amit egyetemet végzett. a marxizmus- leninizmus tanítására jól felkészült, erre alkalmas egyetemi pedagógusnak tudnia kell: az egyetemes történelmet, hazánk történetét, ezen belül a magyar munkás- mozgalom és Pártunk történetét, termé­szettudományi alapismereteket, pedagó­giát, a művészet és irodalom kérdéseit, orosz nyelvet stb. A marxizmus-leniniz. mus-szak hallgatói alaposan tanulmányoz­zák majd a szocializmus Országának, a Szovjetuniónak, valamint a népi demo­kratikus országoknak kérdéseit, folyama­tosan foglalkoznak a hazai és nemzetkö­zi politikai problémákkal, gyakorlati munkát végeznek (már egyetemi tanul­mányaik ideje alatt is), hogy intézmé­nyesen biztosítsuk az elmélet és gya­korlat egységét. Ebből a nem teljes felsorolásból is vi­lágos: a marxizmus-leninizmus-szakos hallgató igen széles szakismereteket, ugyanakkor komoly általános műveltséget is szerez. Gyönyörű, de már egyetemi tanulmányai során sem könnyű munka vár tehát arra, aki a marxizmus-leniniz- mus-szak hallgatója lehet. A% egyetem elvégxéam után Pár­tunk és kormányunk még szebb és még felelősségteljesebb feladattal kívánja őket megbízni. Ismeretes, hogy minden egyetemi és főiskolai hallgató köteles marxizinus-leninizmust tanulni és ebből a tárgyból vizsgáznia is kell. Az egyetemi és főiskolai hallgatók száma már az 1950—51es tanévben meghaladta a 30.000- et. Az 1951—52. tanévben 40.000- ncJ 1« többen lesznek és 1954-ig az egyetemi és főiskolai hallgatók száma az eredetileg előirányzott 8000 helyett mintegy 30.000.re) emelkedik. Az egye­temeket és főiskolákat az ötéves ten' vé­gén 12.500-an végzik el (1949-ben 2200 végezték). Ezeket a tízezreket a marxizmus-leni- nizmus tanszékének régi tanszemélyzeté­vel együtt azoknak kell majd oktatniok és nevelniük, akik a marxizmus-leniniz­mus.szakot elvégzik. Segítségükkel akar­ja Pártunk és kormányunk elérni, hogy fokozatosan minden egyetemen legyen marxizmus-leninizmus-tanszék. A marxiz- mus-leninizmus-szak hallgatói előtt tehát valóban nagy és egyre nagyobb távlato­kat nyitó feladatok állnak. A marxizmus-leninizmus-szakra olyan hallgatókat várnak, akik vállalják a leg­lelkiismeretesebb tanulással járó kemény munkát: akik magatartásukkal is mél­tók tudnak lenni Marx, Engels, Lenin* Sztálin tanításához, akik szívvel-lélekkel a Pált és a szocializmus szolgálatába akar­ják állítani minden képességüket. Olya. nokat várnak, akik méltóknak érzik ma­gukat arra, hogy Pártunk és kormányunk a jövőben rájuk bízza majd az egyetemi és főiskolai ifjúság marxista-leninista ok­tatását és nevelését. Tehetséges, fejlő­dőképes, lelkes, harcos, Pártunkhoz, kor­mányunkhoz feltétlenül hű érettségizett, vagy hasonló előképzettséggel rendelkező ifjak és lányok — ilyenekre, van szükség a marxizmus-leninízmns szakon. A marxizmus-leninizmus tanszéke nagy gonddal készül a marxizmus-leninizmus- szak megindítására és sok szeretettel vár­ja a jelentkezőket. Kassai Géza * A marxizmus-leninizmus-szak Iránt’ a mi megyénkben is rendkívül nagy az érdeklődés. A szakra felvételét kérheti mindenki, aki 24 életévét még nem töltötte be és aki­nek középiskolai végzettsége, vagy ennek megfelelő előképzettsége van. A felvé­telre írásban (részletes önéletrajzot mel­lékelve) június 20-ig lehet jelentkezni. A most érettségiző diákok közül azok is jelentkezhetnek felvételre, akik már elő­zőleg más karra kérték felvételüket. Cím: Eötvös Lóránd Tudományegyetem marxiz- mus.leninizmus tanszéke, Budapest, V, Egyetem-tér 1. » VISSZÁR IO N « 140 évvel ezelőtt 1811 június 13-án született Bjefinszkij, a nagy orosz forradalmi demokrata, mate• rialista filozófus irodalomkritikus és újságíró. Oroszország XIX. századbeli forradal­márai között kiemelkedő helyet foglal el Visszárion Bjelinszkij, a nagy kritikus, filozófus és publicista, aki lerakta a for-' radalmi, demokratikus ideológia alapját Oroszországban s megteremtette az orosz történelmi és irodalmi kritikát, mely En­gels szerint .JiasonlUliutatlanuL magasab. ban áll mindannál, amit Németország­ban és Franciaországban a hivatalos tör­ténelemtudomány létrehozott.” I. V. Sztálin a haza legjobb fiai közé sorolja Bjelinszkijt, aki forradalmi lendületét & bátor szellemét I. Miklós cár sötét korá­ban a haladó eszmék szolgálatába állí­totta. Bjelinszkij egyike volt a haladó orosz gondolat legtekintélyesebb képviselőinek és ez a gondolat, mint Lenin mondotta: „...a példátlanul vad és reakciós cáriz­mus igája alatt szomjasan kereste a he. lyes forradalmi elméletet’*. Bjelinszkij a forradalmi elmélet keresése közben 1830—1840-ig hatalmas utat tett meg a felvilágosodástól és filozófiai idealizmus­tól a forradalmi demokráciáig és mate­rializmusig. Megértette és tovább fej­lesztette a Lomonoszovtól és Radiscsev- től kiinduló orosz gondolat hagyomá­nyait, egyben a forradalmi, demokrati­kus és szocialista eszmék hirdetésével új korszakot nyitott az orosz gondolat fej­lődésében. Bjelinszkij, mint a társadalmi egyen­lőtlenség meggyőződéses ellensége éles bírálatot gyakorolt a kapitalizmus fölött, s leleplezte az önkényuralom és a job­bágyság rendszerét. Mesterien mutatott rá a burzsoá „szabadság’’ formális jelle­gére és a kapitalista „alkotmányosság hamis csillogására’*. A maga valóságá­ban elevenítette meg a burzsoá parla­mentarizmus rothadását, korruptságát és népellenes jellegét. „Jaj annak az ál Iámnak — itta —,^rnely a kapitalisták kezébe, kerül, akihhiW hiányzik a hazafi- súg és minden emelkedett emberi érzés". Tudta, hogy a népellénes társadalmi for- mák nem örökkévalóak, de csak kemény harccal lehet kivívni az emberiség új „aranykorát’*, a szocializmust. Ugyanak-. kor azt is tudta, hogy minden népnek a maga saiátos „nemzeti” módján kell továbbfejlődnie, de felháborodottan tilta­kozott a kozmopolitizmus ellen, melynek hirdetőit „az emberiség útlevél nélküli csavargóinak*’ nevezte. Mint filozófus és szociológus elvetette az elvont elméleteket és a filozófiát igye­kezett összekapcsolni a gyakorlati, for­radalmi harccal. ,,.4z emeleti kérdések fontossága — mondotta — a valósághoz való viszonyuktól függ". Keményen bí­rálta a XVIII. századvégi és XIX. század BJELINSZKIJ eleji idealista filozófiai elméleteket. Fel­háborította Hegel „valósággal való meg­békélésit hirdető és a porosz reakciói rend előtt meghunyászkodó filozófiája. Bjelinszkij nagy érdeme az új, forradal­mi esztétika megalapozása, mely új irányba terelte a Marx előtti esztétikai elméletéket. „Ha elvesszük a művészettől a társa­dalmi érdekek szolgálatának jo-gát, ez nem azt jelenti, hogy emelkedettebbé tettük, hanem azt, hogy mélyebbre sül)- ly eszlett ük..." — mondotta a realista művészet lánglelkű harcosa, aki egyben kimutatta, hogy a „tiszta*’ művészetről hangoztatott szólamokkal azt a törek­vést igyekeznek leplezni, hogy a művésze­tet az uralkodó osztályok szolgálatába ál­lítsák. Bjelinszkij tagadta, hogy a tár­sadalmi haladás szolgálata korlátozza a művészi szabadságot, a gondolatot és a képzelet szárnyalását. „A művészet sza­badságát könnyű összeegyeztetni korunk szolgálatával... Ehhez csak honpolgárnak kell lennünk, társadalmunk és korunk fiának, magunkévá kell tennünk a tár­sadalom és a kor érdekeit..." — írta egy- helyütt. Bjelinszkij mélyrehatóan elemezte a legnagyobb orosz írók: Puskin, Lermon­tov, Gogolj, Gribojedov, stb. művészetét, s fáradhatatlanul harcolt az orosz rea­lista és népies irodalom továbbfejleszté­séért. .Tói ismerte a 'világirodalmat, s me« Ivenjáró tanulmányokat írt Shakespeare- ről, Schillerről. Goethéről, Dickensről, George Sáridról és más európai írókról. Irodalmi bírálatai ma is helytállóak. Bjelinszkij, mint a 30-as—40-es évek: haladó orosz értelmiségének szellemi vezé­re. nagy hatással volt a forradalmi el­mélet és az irodalom fejlődésére. Lsz- méin nevelkedtek fel a XIX. század má­sodik felének legkiválóbb orosz művé­szei. Elmélete, túllépve az ország halá­rait, Kelet-Európa haladé gondolkozóira is nagy hatást gyakorolt. A forradalmi elmélet megalkotásáért küzdő Bje« linszkij nevét az egész -haladé világ örökre szivébe zárta. Hol lehet jelentkezni s Vöröskereszt miskolci tanfolyamaira A Magyar Vöröskereszt felhívja Mis. kolc asszonyait és leányait, dolgozóit] hogy minél nagyobb számban jelentkez­zenek az elsősegélynyújtás! tanfolya­mokra, amelyek dolgozóink egészségvé^ delmét szolgálják. A közeljövőben megJ induló új tanfolyamokra a Tizeshonvéd utcai bérházak lakói a 3. sz. bérházban Radi Éva házfelügyelőnél, a Kazinczy utcában lakó dolgozók a Vöröskereszt Kazinczy utca 10. szám alatti helyiségé­ben. a< Vörösmarty utcai területen az MNDSz. nél, a heiőcsabai dolgozók a IV, kerületi tanácsnál dr. Tavaszi Ödön or­vosnál, a .felsőváros dolgozói részére a Hunyadi utca 2. szám alatt rendezendő tanfolyamra az MNDSz belvárosi szerve­zeténél. valamint az MNDSz csoportok egészségügyi megbizottainál lehet jelent kezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom