Észak-Magyarország, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)
1951-05-22 / 116. szám
Jelentések a diósgyőri II. számú kobó átépítési munkáiról ___L__ 11 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Ksda, 1951. «Ti május M 22 P Á R T É L E T + Hogyan dolgozzuk fel Rákosi elvtárs kongresszusi beszédét az alaptokú politikai iskolán A diósgyőri IX. számú kohó építkezésénél ismét a kocsijavító üzem dolgozói törtek az élre. 270 százalékos átlagteljesítményükkel tervüket már 2.9 nappal megelőzték s Így az üzemi bizottság által kitűzött vándordíj — egy kohómunkást ábrázoló bronzszobor — az ő birtokukba került A kocsijavító üzem dolgozói közül Asztalos Sándor, Kovács Ferenc. Mure- sán Béla és Boda Antal lakatos brigádja tűnt ki jó munkájával, a torokVr.sárnap délután nagyszámú lelkes közönség gyűlt egybe a Magyar Szó .’jet Társaság nagymiskolci szervezetének székhazába, hogy részjegyen az MS/T zászlóavatás! ünnepségén. Bay Gyula, a Miskolci Nemzeti Színház tagja Kuczka Péter egyik költeményét adta elő, majd Urbancfok Mihály elvtárs, a Megyei Tanács elnökhelyettese ünnepi beszédében méltatta a magyar-szovjet barátság jo. lentőségét. A Magyar-Szovjet Táreuág zászlaja alatt, az MSzT szervezet >kbon sorakozzék fel a Szovjetuniót őszintcu szerető minden hazafi, minden békeharcos — mondotta többek között. Városi Lajos elvtárs. az MSzT nagy- miskolci titkára, majd Nagy Margit zár ét a robbanóajtó átépítésénél mutattak követésre méltö példát társaiknak. Második helyre a vízvezeték- szerelők kerültek 210 százalékos átlaggal, különösen Boósz Ferenc és Tóth Béla csőszerelő brigádja tűnt ki közülük. Harmadik helyen vannak a Borsodvirtéki Mélyépítő Vállalat dolgozói. A ferde felvonó állványozásánál 202 száza'ékot teljesítettek és ezidcig 2.1 nappal vannak előbb tervüknél. Iiászati Üzemek élniunkás dolgozónője mondott beszédet. A zásdószögeli elhelyezése során az MSzT megyei titkársága nevében Frommer Ilona mb. megyei titkár fogadalmat tett, hogy az eddigi 65 ezres tag. létszámot 100 ezerre emelik. A zászlóavatás után színvonalas kultúrműsort rendeztek, közreműködött a diósgyőri MSzT énekkar, a „Vörös Október" lánccsoport, a diósgyőri úttörők furulya zenekara, a MÁV központi tánccsoportja. A zászló, avató ünnepséget vidám tánc követte a MÁV tánczenekarának kíséretével. II. Ili. Pártunk helyzete és íelaclataink a partépítés teréu (Harmadik heti előadás, idöfariama 30 perc.). 1. a) Milyen fontos feladatokat oldottunk meg Pártunk fej’ődése érdekében l b) Tagfelülvizsgálat, tagzárlat, fug- jelöltscg bevezetése. c) A hibákat állandóan,és őszintén feltártuk, éltünk a kommunisfa bírálat és önbírálat fegyverével. d) Döntő ic’cntőségc van a Párt erősítése szempontjából, a szociális összetétel megjavításának. Hangsúlyozzuk q.sijsoiban, hogy kit kel! és kit lehet a Pártba felvenni. e) Biztosifotta Pártunk a tagok politikai nevelését. Mutassanak rá, mi a helyzet.ezen a téren az illető pártszervezetben. f) Megjavult a Párénak a tömegekkel való kapcsolata, további íeldátok e téren, g) Pártunk azért tudta megoldani az elött’e áltó feladatokat és azért; fejlődött egységesen, mert a Központi Vezetőség mindig idejében felhívta • Pártunk figyelmét a legfontosabb feladatokra. 2. Feladataink a pártépltés terén. A mezőgazdaság szocialista átszervezése. , . a) A falusi pártszervezetek megerősítése, tszcs pártszervezetek létesítése. A tszcs-tagokkal ! való fokozottabb foglalkozó“. Az. egyénileg dolgozó kis- és középparasztság közötti politikai munka megjavítása, tag- és tagjelölt fel vét el megjavítása. b) Hozzanak példát' helyileg, milyen eredmény, hiányosság van ezen a téren a Kongresszus óta. c) Harcolni kell a helytelen, formális bírálat, önbírálat ellen. A ráfion belüli fedelem Tóth József DISz A diósgyörvasgyári vastutödében — hl'DlSz bizottság ffib.-ifából ~X a fém. gyűjtő ktijőn DISz brigád csak szombaton alhkült még. Tóth Jót cf vezetésével a brigád tágjai '— Simon dános, Márton István" Brunsüvlk Géza, Horváth István, Kdszternik Győző — bizonyos aggodalommal fűtött a fémgyűjtéshez, hiszen az előző napokban az tizem idősebb dolgozói és ifjúmunkásai is nagymennyiségű hulladékot gyűjtöttek már össze. A műhelyben — úgy látszott — nincs már használhz- * 3< lan vas. I,e]kes munkájukat mégis fényes s> A Diósgyőri Kohászati Üzemekben folyó fémgyűjtést verseny egyre nagyobb eredményeket húz. Az üzemi versenyben a nagyolvasztó dolgozói hajadnak az élen, de rt- az üzemi lét. számot is figyelembevevő -— a vasöntöde dolgozói ncru maradnak e| mögöttük. \ ida Aladár és Nagy Ervin elvtársak eddig 22.5 tonna hu!|adékot szedtek össze. Az egész gyár eredménye a fémgyűjtés! héten eddig 2044 tonna ócskavas, 502 tonna vasöntvény továbbá IS.5 tonna színesfém. Lemaradt a fémgyűjtésben az Ózdi Kohászati Üzemek Megyénk üzemeiben, városaiban és községeiben általában igen szép eredményekkel halad a fémgyűjtés. Nem mondhatjuk el ezt viszont az Ózdi Kohászati Uzamckről. Az elmúlt héten mindössze 405 kiló rezet, 446 kilő alumíniumot, 15 kiló ólmot és 40 tonna ócskavasat gyűjtöttek. A gyár idősebb dolgozói megértették a fémgyűjtés nagy jelentőségét, különösen a villamosüzem dolgozói tűntek ki. Az ifjúmunkások, a DISz-fiatalok tevékenykedése ezen a téren azonban a legtávolabbról som kielégítő. Elmaradásukért a nagyüzemi DISz bizottságot terheli felelősség. Kovács József nagyüzemi DISz-titkár elmondotta, hogy az üzemben 11, a lakótelepen 6 ifjúsági brigád végzi a gyűjtést, de semmit, som tudott mondani ezeknek a brigádoknak eredményeiről. A Diósgyőri Kohászati Üzemek DlSz-fiatal- jai versenyre hívták az ózdi ifjúmunkásokat, — nem sok nyoma van azonban annak, hogy ezt a versenyfelhívást tudatosította^, volna az ózdi fiatalok körében, nem lelkesítik, buzdítják őket a DlSz-funkcionáriusok, hogy Ózd hírnevéhez méltóan az ifjúmunkások a fémgyűjtésben is példát mutassanak. lárdítá.-a. Nem szabad megtűrni a hanyagságot, a fegyelmezetlenséget a Párton belül. Meg kell világítaniok itt az elvtársaknak, hogy mit jelent a Párton belüli fegyelem, d) A Szervezeti Szabályzatban történt módosítás jelentősége. (A DISz ajánl fiatalokat a Pártba való felvételre.) Következtetés: A kongresszusi határozat alapján további feladat a pártszervezetek megerősítése, amely minden munkánk alapja. IV. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének legfőbb kérdései és a Tanácsokkal kapcsolatos néhány probléma (Negyedik heti előadás, fartama 30 perc.) 1. A mezőgazdaság szocialista átszervezését szükségszerűen megköveteli a szocializmus felépítése, a nemzetközi helyzet élesedése. A kisáruter- melö mezőgazdaság hátráltatja az egész népgazdaság fejlődését. a) A mezőgazdaság rendkívül elmaradt az ipar fejlődése mögött. Nem tudja ellátni a növekvő munkásosztályt elegendő élelemmel és az ipart megfelelő rneny- nyisegü nyersanyaggal. b) A kisárut'ermelés veszélyezteti a munkásosztály hatalmát. A kisárutermelésböl nőnek ki a kizsákmányolok, spekulánsok. Helyi példákkal mutassanak rá, mennyivel előnyösebb a szocialista nagyüzemi gazdálkodás. 2. A falu szocialista átszervezésének jelenlegi helyzet'e. A fokozatosság és önkéntesség elvének jelentősége a szövetkezeti mozga'omban, hangsúlyozzuk, menynyire fontos ennek betartása. A felszabadulás óta nagy válfozás van a falu életében. Megkezdődött a mezőgazdaságban a szocializmus kér koronázta. Két rossz formázó Szekrényt ta!ájták, ezeknek súlya hét tonna volt. A régi selejtes öntvényeket, rossz huzalokat, hasznavehetetlen szerszámdarabokar, mind üsszegyüjtöt- ick — még a földdel betemetett rozsdás sjneket js kiásták, amelyek akkor kerújtek a földbe, amikor az üzem vízvezetékhálózatát javították. Sűrűn fordultak a rakományokkal, tudták, hogy a fémgyűjtésben elsősorban a DISz brigádoknak kell példát mntat- niok. Az esti órákig 23 tonna ócskavasat gyűjtöttek össze. A fémgyűjtést hetet meghosszabbították. Az ózdi gyár vezetőségének és különösképpen a DISz bizottságnak még lehetősége van arra és kötelessége is, hogy ezen a héten a hibákat kiküszöböljék. fémgyüjtési eredményeiket igen nagy mértékben növeljék. 100 ezer forint értékű jutalom a legjobb fémgyiijtö brigádoknak A Vas- és Hulladékforgalmj Vállalat a fémgyűjtésben élenjáró brigádok és DISz-fiatalok között százezer forint értékben többek között 20 néprádiót, 50 kerékpárt, 60 töltőtollat, 30 fényképezőgépet 10 logarlécet, 10 ping-pongaszíalt, 60 futball- és röpA megyében már igém sok dolgozó paraszt tett 100 százalékig elegei to- jásbeadási előírásának. Cigándon ifj. Molnár István 12 holdas, Fodor István 14 holdas. Dudás Györgyné 5 holdas, Tiszacsermelyen Nagy Miklós 7 holdas özv. Tribol Jánosné 5 holdas. Sünijén, lien Ivuhár János 4 holdas», Vécsi Deák János 7 holdas, Mikóházán ifj. Makai János 5 holdas, Csepel Lajos 5 holdas Tiszapalkonyán id. Halász József 13 holdas, özv. Kalapos Józsefné 3 holdas, özv. Koncsár Ferencné 3 és fel holdas, Váraljai Ferenc 6 holdas, Gnnszer Lajos 4 holdas, ifj. Poják János S holdas, ifj. Bakos János 8 holdas és Kopesoi János tszcs tag már teljes egészében építése. Megyénkben 243 tszcs van, földterületük 66 ezer hold, a közösen gazdálkodó családok száma 76iltí, a tagok között 1458 középparaszt. Magyarázzuk meg az egyes típusok közötti különbséget. Hozzanak fel helyi példát a községből, milyen hibákat tapasztaltak az önkéntesség és fokozatosság terén. Döntő jelentősége van a kommunisták példamutatásának a tszcs-moz- galom fejlesztésében és a terménybeadásban. 3. A tanácsokkal kapcsolatos problémák: a) Az ellenség igyekszik beépülni még fiatal tanácsainkba. Ismertessenek példát, hogyan igyekszik akadályozni az ellenség a tanács munkáját. b) Egyes tanácsoknál opportunizmus, megalkuvás mutatkozik, nem lépnek fel elég keményen az ellenséggel szemben. Példák. c) A tanácsok nem építették még ki eléggé a széles akfívakálőza- tot, helyenként nem támaszkodnak eléggé a dolgozókra. Mondjanak példát, hogy ahol a tanács ■a tömegekre támaszkodik, menynyivel jobb munkát végez. d) A tanácsnak a Párt irányítását követve, az ellenség ellen kérlelhetetlen harcot kell folytatniuk* Harc az opportunizmus ellen. Az állami népi fegyelem erősítése. Most elsősorban az új termény- begyűjtési rendelet ismertetéséért és sikeréért folyó politikai nevelömunka, valamint a. növényápolás idejében és gondosan való elvégzésének megszervezése, fontosságának tudatosítása. Következtetés: A mezőgazdaság szocialista átszervezése döntő változást, hoz a falu életében. Ezt úgy tudjuk sikeresen megvalósítani, ha a Párt segíti a tanácsok munkáját és keményen harcolunk az ellenség ellen. Tomkó Júlia Szárazzsadány labdát és ezenkívül nagyszámú könyvet oszt ki. Úttörők a fémgyűjtés! hét sikeréért A Pajőczy utca 7. szám oWttt általános iskoja úttörői, tanulói, Oberländer Sándor igazgató irányításával, Mo]nár Béla nevelő vezetésével a fémgyüjtési hét első 5 napján 12 mázsa fém* papíi- üveg- és csonthujla- dékoí gyűjtöttek össze. Az iskola tanulói vasárnap is gyűjtötték a városban található fémhulladékot, délig kő* mázsát szedtek össze. Molnár István úttörő 33 kiló sárgarezet, Danes Károly 800 ki]ó ócskavasat, Kulcsár Károly 130 forint értékű hulladékot gyűjtött. Az úttörő pajtások elhatározták, hogy a meghosszabbított fém. gyü.jtési hét Iiátra|évő részében tovább növelik eredményeiket. A bejőcsabai általános iskola út- törő csapata 165 mázsa ócskavasat, 50 mázsa rezet, 1.7 mÚTsa ólmot, 7.5 mázsa rongyot, 061 darab üveget, 2.5 mázsa papírhulladékot gyűjtött. Különösen kitűntek Osgváni Sándor és Iiépási Kornél úttörők. A miskolci MAV-telepi iskola növendékei ICalas László vezetésévo] eddig 3969 kijó vas*, fém- és papírhulladékot szedtek össze. Kiemelkedik Ziah Miklós, Szúnyog László, Kovács József, Szarka István, Lencsák Zoltán, Szilvás! Altija, Gergely Bertalan tejjesítménye. A szerencsi állami általános iskola EV- osztályának tanulója, Kiss Ferenc már 448 kiló vasat és 20 ki|ó fémet gyűjtött. Sátoraljaújhelyen Fejbrand Jutka kislány gyűjtésének eredménye 141 kilő vas és 3 kijó fém. teljesítette egészévi tojásbeadási kötele* zettségét. A községek versenyében kiemelkedik Göneruszka, Pányok, Abaújvár, \ izsoly és Ároktő. Leghátul kullognak a begyűjtésben: Háromhuta, Kishuta. Füzérkomlós. Sajógalgóc és Bükkösére,. Fokozódik a verseny a járások között is. Élenjár az abaújszántói, az encsí és a riesei járás, változatlanul az utolsók között van az ózdi, a putnoki és a miskolci járás. A lemaradt járásokban és községekben a helyi tanácsoknak és a földmüvesszövetkezeteknek fokomiofe kell a felvilágosító munkát, hogy késé. síiket mielőbb behozzák. „Az Eszakmagyarországnak köszönhetjük, hogy gépállomásunk a 24. helyről a 7. helyre küzdötte fel magát a versenyben* Néhány hónappal ezelőtt cikk jelent meg az Eszaknmgyarországban, amely alaposan, részletesen feltárta a buktái gépállomás hiányosságait. Üzemi értekezleten megtárgyaltuk a Megyei Pártbizott’ság lapjának bírálatát, amely segített bennünket abban, hogy mielőbb kijavítsuk a hiányosságokat. Gépállomásunk a megyei verseny- len a 24. helyről a 7. helyre küzdötte fel magát. Ezt a szép eredményt az Eszak- magyarország bírálatának köszönhetjük, amely segített feltárni hibáinkat, egyben megmutatta azok kijavításának módját is. Most a gépjavítást munkában is a legjobb eredményekre törekszik minden dolgozónk. Javító brigádjaink egymással versenyben dolgoznak. A népnevelő- és oktatómunkát is megjavítottuk. Gépállomásunk dolgozói megértették a feladat' Szabotáló kulákokal Ilélí el B. Váradi József sajóecseg! kujálc három hold föjdjcn nem végezte e| a mélyszántást, emiatt öthónapi börtönre és 2000 forint pénzbüntetésre ítélték. Tornaljvai József tiszakcszi kuiú* kot négyhónapi börtönbüntetésre és 1500 forint pénzbüntetésre ítélték, mert egy hojdon szabotálta a mezőgazdasági munkát. Beszojgáltatási előirányzatát nem teljesítette id. Csap József buktái kólák, ugyanakkor a padjásán rejtett el 3 mázsa árpát, Nyolchónapi börtönre ZEMPLÉNI FONÓ Izgalmas várakozás előzi meg a következő számot az üzemi cs városi kultúrvorseny megyei döntőjén. A szerencsi cukor- és csokoládégyár tánccsoportja lep a színpadra. IS tagja van a jólúrü csoportnak. Az egyik szereplő bejelenti: — A Bodrogközben gyűjtöttük ezt a színes csokrot, amit most átnyújtunk a keit. vés közönségnek. Énekes-táncos játék. „Zempléni fonó“ a címe. Szinpompás kép tárul elénk. Félkörben ülnek a lányok a guzsaly mellett. Dalolnak, közben vígan pörög kezükben oz orsó. Észrevétlenül belo- pósnak a legények. A lányok arca még jobban felderíti, amikor melléjük telepszik egy-egy legény. Vidám évődés kezdőjük. A legények cl.ellop- jóik valamelyik guzsalyról a kender- kócot s a lány csak egy csók árán szerezheti vissza. Táncraperdülnek. Kyoto lány kezdi, A legények körtiWlják, figyelik őket, úgy seemelgetik ki a párjukat. A kiválasztott lánnyal párostáncra lendül, nek. Fárostánc és körtánc váltakozik, majd ismét n guzsalylioz ülnek. Uj lányok érkeznek. Kosarakkal, pogácsásai kínálják n legényeket, lányokat. Mindannyian vidám dalba kezdenek arról, hogy van ebben a házban egy eladó lány, akinek „össze kell pöndö. rödnie“ egy legénnyel. Kis zsámoly kerül as előtérbe. A legények táncba kezdenek előtte, aztán egyik felkapja a zsámolyt, a tér nagyságát, amelyet Pártunk IX. Kongresszusa tűzött ki elénk és nagy lelkesedéssel vesznek részt a műszaki és politikai oktatásban, hogy fokozhassák eredményeiket. A munkánkban még mutatkozó hiányosságokat is igyekszünk a lehető leggyorsabban és legjobban kiküszöbölni. A béke védelmének erősítése, a felemelt ötéves terv maradéktalan teljesítése — ezek a nagy célok lelkesítik egyre jobb munkára traktorosainkat, ígéretet’ tettünk, - hogy a Pártkongresszus határozatát teljes mértékben végrehajtjuk. Fokozott munkát végzünk a falu szocia'ist'a építésében. Ismertetjük a nagyüzemi gazdálkodás jelentőségét és előnyeit, rajta leszünk, hogy minél több dolgozó paraszt- lépjen rá *z egyedül hc'ycs úl’ra. MÓLNAK ISTVÁN PÁL gépállomás helyettes vezető s miskolci megyei bíróság és 1590 forint pénzbüntetésre ítéllek 2691 kiló kenyérgabonát, 2891 kiló takarmányt cs 3UÜ liter bori rejtett e| Gonilm Barnabás mező keresztesi hu. jók. Hathónapi börtönre és ezer forint pénzbüntetésre ítélték. Török Gyula majombérlö a vámkcrcsményt o|v»n helyen tárolta, hogy 150 mázsa búza és 50 mázsa rozs tönkrement — más- félévi börtönre, ezer forint pénzbüntetésre, a küzügyektöl háromévi eltiltásra és vagyona egynegyedrészének elkobzására ítélték, közepére állítja, rááll s úgy táncol, két legény lábával támasztja a zsámolyt. Virtuskodó Ugén.ytánc ez. így akarja meghódítani a lányt. Ismét dal következik. Most kedvesen tréfálnak a legények, Fekete subával takarja le a fejét az egyik, így jön be ijesztően. Kis ijedelem-féle tükröződik az arcokon, aztán felderül min den arc, amikor a legény előbujik a boros bütykössel. Az egyik leány is megtrefálja a társaságot, amikor gólyamezben bukkan elő a háttérből. Vidám kacaj fogadja. Még nagyobb a derű, amikor pokróccal letakart négy csizmás üget körül, mint a ló, de a ló feje is csizmából van. Behull a pokróc és kiderül a titok. A két legény közül egyik a kezére csizmát húzott, az volt a ló feje. Amíg a vidám hacai tovább hullámzik, felsorakoznak a legények s egyikük rigmusokba foglalva, sorra bemutatja őket. Hat legény perdül ismét táncra, később a lányok is bekapcsolódnak és párosával ropják a csárdást, azt a fajtát, amit a Bodrog, közben táncolnak. A játékot guzsalyos lánc fejezi be. Ezt a lányok guzsallyal táncolják. Legördül a függöny, felcsattan a tapsvihar. A csoportot alig akarják leengedni a színpadról. A csoport és annak tanítója lelkes, odaadó munka jóért minden dicséretet megérdemelt. (hb) Lelkes ünnepség keretében zászlót avatott az MSz T nagymiskolci szervezete elvtársinö zászlóanya, a Diósgyőri Komegszi23 tonna ócskavasat gyűjtött egy délután brigádja a diósgyőri vasöntödében 2014 tonna ócskavas, 502 tonna vasöntvény, 18.5 tonna színesfém a gyűjtés eddigi ered menye a Diósgyőri Kohászati Üzemekben Megyénkben sok öntudatos dolgozó paraszt már egészévi tojásbeadási kötelezettségét teljesilelte