Észak-Magyarország, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)
1951-05-29 / 122. szám
2 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Kedd, 1951, évi Hiäjiis M 39 Törvényerejű rendelet a tankötelezettségről és az általános iskoláról A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényei ejCi rendcjetct adott ki a tankötelezettségről és az ájta'á. nos iskolárój, A rendelet a többi között kimondja, lioFy minden gyermek köteles hatodik életévének betömése után nyolc tanéven át általános iskolai tanulmányokat íojytatni. Az általános iskolában az oktatás ingyenes, a tanujék sem beiratási díjat, sem tandíjat, sem pedig egyéb dijat nem fizetnek, A dolgozók ré. szoruló és arra érdemes gyermekeit tanulmányi segélyben lehet részesíteni. Ha a tanköteles nyo]c év al-att nem végzi el az ájtalános iskola nyolc ősz. tájyát, a községi, városi tanács végrc- hajtóbizottsása a szülő kérelmére a tankötelezettséget meghosszabbítja. A tankötelezettség meghosszabbítása esetében a gyermek annak a tanévnek a végéig köteles az általános iskolát látogatni, amelynek tartamúm, tanköle. lezettségét meghosszabbították. A tankötelezettség ideje alatt a szülő, il]etvc a gyermek neveltetéséért felelős személy köteles a gyermeket általános iskolába beíratni és rendszeresen járatni. Az indokolásán mulasztásokkal kapcsolatban a rendelet kimondja, hogy az első ízben igazolatlan mulasztó tanuló szülejét (gyámját) az iskola igazgatója írásban felhívja, hogy a tanuló iskolába járatásáról gondoskodjék. Másod, vagy harmad, ízben, a liejyi tanács vésreiiajtóbizoti- sága a szülőt az igazgató feljelentése alapján pénzbírsággá) bünteti. A bírság legmagasabb összege 60 forint. A törvényerejű rendelet kimondja: »Az általános iskola szervezése és fenntartása állami feladat. Az általános iskolák a közoktatásügyi miniszter fejügyelete és a helyi tanácsok jrá. nyitása alatt működnek.« A rendelet leszögezi, hogy általános iskolákban az oktatás nyelve magyar. Azokban a községekben, városokban, aho] legalább 15 egy nemzetiséghez tartozó tanköteles szülője, gyámja kívánja: biztosítani keil, hogy ezek a tankötelesek kívánságukhoz képest anyanyelvükön részesüljenek oktatásban, vasty anyanyelvükot az általános iske. Iában kötelező tantárgyként tanulják. Amennyiben a nemzetiségi tankötelesek oktatása anya.nyelvükön történik, úgy a magyar nyelv és irodalmat kőtelező tárgyként kell tanítani. Az általános iskola első osztályába csak azt a gyermeket szabad felvenni, aki hatodik életévét a felvéte] évének augusztus hó 31. napjáig betöltötte Megkezdhetik a termelők az újburgonya és a szálastakarmány beadását Az élelmezési miniszter rendeleté alapján a május 27. napjától beadott újbur- jronya a burgonya beadás teljesítésébe be. számít. I. jburgonyát a megyei zöldséges gyümölcsfelvásárló és értékesítő vállalatnak. vagy az általa megbízott földművesszövetkezetnek lehet beadni. Ugyancsak elkezdhetik a termelők az Idei takarmánybeadás teljesítését. Szántó, földi és réti szénával a takarniánybeadás 20 százaléka teljesíthető. A 12 százalékban előírt burgonyabeadásból tíz százalék teljesítése esetén a fennmaradó beadást burgonya helyett szántóföldi réti szénával is teljesíthetik a termelők. A rendelet megjelenésének idejétől szép. tember 15-ig beadott szántóföldi és Téti szénáért métermázsánkint 2 forint gyorsbeadási jutalmat fizetnek. A beadási árak takarmánynál: elsőrendű édes rétiszéjia ,,B“ jegyre mázsán, kint 10 forint, „C“ jegyre 24 forint Másodrendű édes rétiszéna „B“ jegyre mázsánkint 16 forint, ,,C“ jegyre 20 forint. Az üjburgonya beadási árainál a kormány irányárakat állapít meg, ezeket az átvevő szervek közük a termelőkkel, A tavalyi széna beadási kötelezettségből fennálló hátralékot a termelők 1951 június 30-ig idei kas/.álásn szántóföldi és réti szénával teljesíthetik. Az a termelő aki szénabeadási hátralékát eddig az idő. pontig beadja, mentesül a beadás elmulasztásából eredő büntető eljárás és következményei alól. PÁRTÉLET * Taggyűlésre készülnek a Borsodvidéki Mélyépítő széntároló üzemrészének kommunistái Készül a esüförtöki taggyűlésre a Borsodvidéki Mélyépítő széntároló üzemrésze pártszervezetének tagsága. Azt akarják, hogy ez a taggyűlés újabb határkövet jelentsen mind pari- munkájuk, mind termelő munkájuk javításának, fejlesztésének útján. Tudják, hogy a taggyűlés az alapszervezet legfelsőbb szerve, a kommunisták eszmei edzésének és nevelésének hafaimas erőforrása, a taggyűlés akkor jó, ha tevékenyen részt vesznek a tanácskozásban a párttagok, ezzel szélesítik látókörüket, növelik elvtár- saikban a felelősségérzetet a Párt iránt, e'ősegítik a rájuk bízott munka jó elvégzését. A 'széntároló pártszervezetének titkára, Tóth István elvtárs már a múlt heti értekezleten Ismertette a népnevelők előtt, hogy ponfosan mikor lesz a taggyűlés, milyen kérdéseket beszélnek majd meg. Szombaton reggel azonban, amikor Tóth elvtárs elolvasta az Eszak- magyarországban a vezércikket arról, hogy mit várnak párttagjaink a taggyűlésről, elhatározta, hogy a népnevelők keddi megbeszélésén még részletesebben ismerteti a taggyűlés anyagát. A népnevelők felvi’úgosító tevékenységé révén is elő akarják mozdítani, hogy minél több hozzászólás legyen majd csütörtökön, hogy a tagság jól felkészülten, építő bírálattal tárhassa fel pártmunka és a termelés területén észlelt hibákat, hiányosságokat. A taggyűlésen megbeszélik, hogyan látt'a el feladatait a pártszervezet a május 1-i mMtó előkészületekkel kapcsolatban, megvizsgálják, hogyan hajtották végre a legutóbbi taggyűlés határozatait. Értékelik a pártszervezet nevelő, oktató munkáját, az oktatási évad tapasztalatait. Megvitatják a tag- és tagjelöltfelvéteii kérelmeket, azután határozatokat hoznak, kijelölik a további feladatot. A pártszervezet a legutóbbi taggyűlésen többek között például határozatot hozott arra, hogy fokozott segítséget kell nyújtani a toborzott munkásoknak, mert sokan vannak kö- zöttiik, akik nem teljesítik a normát. A pártszervezet éppen ezért határozatot hozott arra, hogy alakítsanak az üzemrészen komp’ex-brigádot. A népnevelők már a taggyűlést követő napon népszerűsítették ezt a határozatot, megmagyarázták az elvtársi segítségnyújtás nagy jelentőségét. Még azon a héten meg lg alakult a komplex-brigád, amelynek neve „Béke“- brigád lett. Működéséről a széntároló dolgozói a legnagyobb elismeréssel beszélnek, A ,,Béke“ komplex-brigád — amelynek tagjai nagyoobrészt kommunisták ■— már működése első napján hasznos segítséget nyújtott a generátornál dolgozó kőműves brigádnak. Segítettek Sipos Sándor ős Béréi János brigádjainak átszervezésében is. Ezek a brigádok azelőtt elmaradtak a norma- clőírág mögött, — ma már jővaJ 100 százalékon felül termelnek. A legutóbbi taggyűlésen 11 tagjelöltet vettek fel, most 12 (agjelöltfelvételi kérelem kerül a taggyűlés elé. A népnevelőik már ismertetik a párttagság körében, kik ezek a dolgozók. Elmondják, hogy többek között Kapitány Sándor. Békési István, Szűcs Imre, Komlódi Pál kubikosok, Herceg Irén. építőipari segédmunkás felvételi kérelmének ügyében kell majd határozatot hozniok. A népnevelők munkája révén azt’ is tudja a tagság, hogy új agitá ciós felelőst fognak választani, mert Kemény András elvtárs agitációs-felo- !ős felületesen, hanyagul látta el feladatát A párttagok tudnak már arról is, hogy a párttitkár elvtárs az oktatási munka kérdéseivel foglalkozva, bírálni fogja beszámolójában Ülés József ég Prik Imre elvtársakat, mert már huzamosabb idő óta nem vesznek részt a politikai iskola foglalkozása in. Módjuk van így a párttagoknak arra, hogy az egyes kérdésekhez már előre elkészítsék hozzászólásukat. Tóth párttitkár elvtá.rs nagy felelősségérzettel készül a taggyűlésre, beszámolójának összeállítására, A múlt héten az alapszervezet vezetőségi tagjaival megbeszélte, hol milyen eredmények, hiányosságok vannak, hogy ezeket beszámolójában * pártszervezet tagsága előtt ismertesse. A Borsodvidéki Mélyépítő széntárolójánál a pártszervezet vezetősége, a népnevelők, a párttagok mind azon lgyekez. nafc, hogy a taggyűlés értékes legyen, valóban a kommunista nevelés iskolájává váljék. (K. if.) A gyapjúi csak a juhtartó gazdáknál lehet beszámítani ö beadási kötelezettségbe As élelmezési miniszter hozzájárult ah. hoz, hogy az 1951. évi nyílású gyapjút május 10-től kezdve beszámíthatják az 1951—52. évi termény- és állatbeadási kötelezettség (áUat_ és zsírbeadási csoport) teljesítésébe. "Egyes termelők a be- szolgáltatási kötelezettségükön felül mutatkozó, de szintén kötelező beadásra eső gyapjút eladták más gazdáknak és ezek be akarták adni saját termény, és állatbeadási kötelezettségük teljesítésére. Ez ez eljárás visszaélés. Az Élelmezési Mi„ nisztérium közli, hogy az 1951. évi nyírásé? gyapjút csak a juhtartó gazdák termény, és állatbeadási kötelezettségé, nek teljesítésére lehet beszámítani. A begyűjtési rendelet a középfinom, fésűs ,,A“ minőségű gyapjú árát kilón, kint 14 forintban állapítja meg. A rendelet szerint az előírt minőségnél, illető, leg a szokványminőségnél jobb minőségű árukért felár illeti meg a termelőt, a gyengébb minőségű árunál pedig a meg. állapított árból levonást kell alkalmazni. Rendelet a terményraklárak kötelező fertőttenitéséröl Az élelmezési miniszter a belügyminiszterrel és a földművelésügyi miniszterre* egyetértésben rendeletét adott ki a terményraktárak kötelező fertőtlenítéséről. A rendelet értelmében a közraktárak, terményforgalmi vállalatok, földműves- szövetkezetek, önálló termelőszövetkeze- tek, állami gazdaságok, továbbá a malmok, darálók és bántolók kötelesek a szemestermények (búza, rozs, árpa, zab, köles, kukorica, rizs, bab, borsó) tárolására szolgáló raktárhelyiségeiket 1951 június 15 és 30 között kiüríteni és fertőtleníteni. A fertőtlenítéssel egyidejűleg a raktárhelyiségekben alapos egér- és patkányirtást is kell végezni. A termények tárolására használt zsákokat a raktárhelyiségek fertőtlenítése alkalmával gőzöléssel vagy szcnkénegczéssel ugyancsak fertőtleníteni kell. A fertőtlenítést tíz százalék 1)T)T hatóanyagot tartalmazó ..Hungária Matador“ fertőtlenítő szerrel kell elvégezni, amely a területileg illetékes Vegyianyag Nagykereskedelmi Válla, lattól szerezhető be. A vállalat a meg. rendelt fertőtlenítőszereket postán, után- vétfel azonnal megküldi. A fertőtlenítés miatt a raktárhelyiség, bői elszállított szemesterményeket a fertőtlenítés után ugyanabba a raktárhelyiségbe vagy más fertőtlenített raktár, helyiségbe visszaszállítani nem szabad. A fertőtlenített raktárhelyiségbe 1951 évi termésű szemestorményeket a fertőtlenítés után 14 napon belül betárolni t'los, kivéve, ha erre a Terményforgalmi Egyesülés külön engedélyt ad. A fertőtlenített raktárhelyiségben elhelyezett tér. menyeket a betárolástól számított 30 napon belül többször át kell lapátolni, hogy más módon megmozgatni. Aki a rendelet rendelkezéseit megszegi, kihágást követ el és egy hónapig terjedhető elzárással, vagy ötezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Nagy érdeklődés mellett tartották meg ÍV . irr® az MSzT kirakatpályázat sorsolását A Magyar-Szovjet Társaság miskolci szervezetének kirakaipályázata, a pál.yá. zók közötti sorsolás rendkívül nagy ér. deklödést váltott ki a dolgozók kőidben. A sorsolásnál zsúfolásig megtelt a Magyar-Szovjet Társaság székháza. A nyertesek boldogan fogadták, amikor bejelentették, hogy dk nyerték vajamelyik nyeremőnytárgyat, Fogarassy Ágnes 14 éves úttörő, Balázs József járásblrósági segédtiszt és BEKE Május 26—jón. X LEGYŐZHETETLEN VAROS Elóadásoi kezdete: Hétköznap fél 6 fél S. vasára és ünnepnap fél 4, fél 6 fél 8 órakor KOSSUTH Május 26—29 LEGEN? A TAJGAROL Előadások: Hétköznap 6. 8, vasár- és ünnepnap 4, 6 és 8 órakor FAKLYA Május 29—június 1 MÁGNÁS Előadások kezdete: fél 8 érakor. MISKA fél 4. fél S és Kovasovszki Etelka mezőkövesdi pályázó kerékpárat nyert. A karóra Váradi Miklósnak, a néprádió Radácsi Púikénak jutott. A Magyar-Szovjet Társaság !>ák Ferenc utca 5. szám alatti székházában a pályázók megtekinthetik a sorsolás eredményét. » nyertesek személyazonosságuk igazolása után átvehetik a nyereménytárgyakat. Megkárosította dolgozó társait — méltó büntetést kapott Virág Imre kecskeméti segédmunkás a munkaerőtoborzás során a hídépítő vállalathoz szegődött és munká- balépésekor a vállalat kétszáz forint szerződési jutalmat fizetett ki nek). A megrögzött munkakerülő azonban négynapi munka után elhagyta mun. kahelyét, a felvett szerződtetési jutalmait pedig e)itta. A kecskeméti járásbíróság Virág Imrét egy évi börtönre ítélte \ Nagy eredményeket hozott megyénkben a vasárnapi fém gyűjtési nap A fémgyüjtési hét vasárnap befője ződött — a fém- és hulladékgyűjtést azonban állandó jellegűvé kell tenni. Az összegyűlt fémet és használható hulladékanyagokat a Mellékfcrmék- és Hulladékgyűjtő Vállalat, Miskolc, József Attila-utca lő, továbbra is átveszi. Ezen a héten a nagyobb meny nyisegü hulladékot a vállalat előzetes bejelentés alapján — elszállítfatja. A fémgyüjtési hót utolsó napja, vasárnap, sok szép eredményt hozott A Diósgyőri Kohászati Üzemekben május 15 tői 27-ig 47.206 kg színesfémet, 3735 fonna ócskavasat, 647 tonna öntvényhulladékot és 228 tonna különböző más hulladékot szedtek össze. Az ócskavasgyüjtésben az üzemek közötti versenyben a nagy- kovácsműhely keriilf az élre, 672 tonnával. A nagyolvasztó 634, a durva- hengerd© 787, a vasöntöde 423. a váltémühely 344, az acélöntödei tisz tltóműhely 309 tonna ócskavasat gyűjtött. A vasöntöde 12.320 kg, a durvahengerde 7849 kg, a nagyolvasztó 4407 kg, a nagykovácsmüholy 3660 kg, a motorjavltő 3250 kg színesfémet adott be. A Diósgyőri Gépgyárban 1100 tonna vas- és acélhulladékot. 18 tonna rézt’artalmú hulladékot, 35 tonna fehér-fémhulladékot és 4960 kg papírt gyűjtöttek. A műszaki ellenőrzési osztályon Beszcda Ottó és brigádja vasárnap 110 tonna vasat' gyűjtött. A ;,B“ gyáregység 127 tonna vasat; 1560 kg rezet, a „J“ gyáregység 15 tonna vasat, 6000 kg rezet, az „A“ gyáregység Fock Károly kereskedelmi igazgató vezetésével 40 tonna vasat, a „D“ gyáregység 3787 kg réz- és fémhulladékot gyűjtött. Az iparostanulók Slotta Imre oktató vezetésé vei 20 tonna vasat, 4500 kg öntöttvas hulladékot szedtek össze. Sátoraljaújhelyen vasárnap 74.64S kg vasat, 267 kg fémet és 3554 kg papírt; Szerencsen 39.450 kg vasat és 106 kg fémet gyűjtöttek. Az iskolák növendékei, az úttörők szervezetten vettek riszt a vasárnapi nagy munkában. A 7. számú általános fiúiskola tanulói a fémgyűjtés alatt 110.08 kg kovácsoltvasat, 2012 kg vasat, 1282 kg bádoglemezt, 226 kg sárgarezet, 260 kg vörösrezet, 429 kg papírt, 1027 drb, üveget szedtek össze. Különösen jó eredményt ért el Danes Károly Vili. o. tanuló, aki 5077 kg ko. vácsokvasat és 201 kg fémet gyűjtött. Eácz György V. o. tanuló 1000 kg kovácsoltvasat, 890 kg gépöntvényt, 188 kg bronzot és 47 kg rezet adott be. A Szeles utcai általános iskola növendékei összesen 500 kg. bádoglemezt és 7.0 kg bronzot gyűjtöttek, A diósgyőri általános iskolában Horváth Miklós rTI. o. tanuló SÍ mázsa fémet gyűjtött. Szabó Lajos, <j hcjöcsabai általános iskola IV, osztályának tanulója a fémgyűjtési héten 15 mázsa vasat, 70 kg papírt és 120 kg fémet adott be. A putnoki állattenyésztési technikum hallgatói a DlSz-Utkér vezetésével fém- gyűjtő brigádot alakítottak, iskolájuk területén 26 mázsa vasat, 205 kg ólmot, 118 kg rezet kutattak fel. Kovács József, a Nagyváthy utcai általános iskola IV, osztályos tanulója naponta kétszer-háromszor fordult meg a fém-gyűjtő sátornál, — szorgalma jutalmául töltőtollat kapott. Steiner Anna úttörő, a Kagyváthy utcai iskola V. ősz. tályos tanulója 876 kg vasat, 71 kg bádoglemezt és 52 kg fémet gyűjtött. A miskolci III. számú Dayka Gábor utcai általános leányiskola tanulói 8000 kg vasat, 115 kg rezet, 88 kg gépöntvényt, 57 kg ólmot, 20 kg alumíniumot, 190 kg papírt, 206 kg rongyot 9VŰ3- tgtiek össze. A legszebb eredményt Kekkel Ilona Vili. osztályos tanuló érte el, ki egymaga 2500 kg vasal adott be. Az osztályok közötti versenyben n VIII, C. osztály aanulói leltek az elsői:, 4700 kg ócskavas összeszed ésével járul, tál; hozzá a fémgyüjtési hét sikeréhez. A miskolci Állami Áruház dolgozói a szocialista egészségvédelemért Az újjászervezett Magyar Vörös- kereszt hasznos tevékenységet fejt ki a dolgozók egészségvédelmének megszervezésében. A Magyar Vöröske- reszf üzemeink, falvaink dolgozói körében egyre nagyobb számmal tart elsősegélynyújtó tanfolyamot, amelynek keretében önkéntes ápolónőket képeznek ki, felvilágosító előadásokat tartanak és megszervezik a véradó- mozgalmat. A. miskolci kereskedelmi vállalatok között az Állami Áruház dolgozói csatlakoztak elsőnek a Magyar Vörös, kereszt munkájához. 39 dolgozó lépett be a Vöröskeresztbe és fett ígéretet, hogy elvégzi az elsősegélynyújtó tanfolyamot. Május 21-én 15 hallgató már be is fejezte az első fanfolyamot. Dr Horváth Dénes főorvos előadásait szorgalmasan látogatták az Állami Aruház dolgozói és különösen Virág Jánosné, Heinemann Ferencné és Hayn Béla tűntek ki tanulmányi eredményeikkel. A véradó-mozgalomra eddig két dolgozó jelentkezett, Szabó Sándorné és Dobos Mihály. Baleset alkalmával, súlyosabb operációnál, szüléseknél igen nagy jelentősége van a vérátömlesztésnek, ezért van nagy szükség a véradó-mozgalom kiterjesztésére. A vért adók megbecsült tagjai munkahelyüknek, minden dolgozó társuk megbecsülése és szeretefe veszi körül őket. „Adj vért, magad is rászorulhatsz!“ jelszóval fordul a Vöröskereszt a dolgozókhoz. Bizonyára rövidesen igen sok követője lesz a véradó mozgalomban az első példamutatóknak. HAVASI PAE a Vöröskereszt megyei vezetőségi fagja Kisgyűléseken ismerieüék a begyűjtési rendeleteí Göncön kisgyűléseken ismertették a dolgozó parasztokkal az új begyűjtési rendszert. A falu dolgozói nagy érdeklődéssel vettek részt a kisgyűléseken. Nyomban kiszámították, kinek mennyi a beadási kötelezettsége és hogyan fogja azt teljesíteni. Juhász Béla 12 holdas középparaszt kijelentette: — Idei beadásomat könnyen tudom teljesíteni. Tudom pontosan, mi az előírásom s azt többféle terménnyel lehet kiegyenlíteni. Múlt évben 900 százalékban tettem eleget az előírásnak, ebben az évben sem maradok le a C-vételi je gyes beadásról. Feleslegeimet mind beadom, ezzel erősítem hazánkat s a béke frontját. Fontos, hogy mindegyik dolgozó paraszt tisztában legyen az új rendszerrel és idejében eleget tegyen előírásainak. A sárospataki járási tanács dolgozói elhatározták, hogy mindenek előtt azokat a községeket keresik fel, amelyek elmaradtak a begyűjtésben, mint Ti* szakarád a termén vbeadúsban és Rodrogolaszi a tojás- és baromfibeadásben. Pálháza ipartelepen a fiatalok elhatározták, hogy kiveszik részüket a felvilágosító munkából a begyűjtési eredmények fokozására'. Segítségükkel a községben ma már sokkal jobban megy a tojásba adás, mint eddig, Nagybm-sva és KisbozSvn fcöatég'k tanácsa legutóbbi ülésén Kútsora Zoltán V. B. elnök részletesen ismertette a begyűjtési rendeletét. Sápi Mihály kisbozsvai középparaszt hozzászólásában megállen-tntta, hogy a dolgozók könnyen eleget tehetnék a begyűjtési rendeletben megállapított kötelességeinek. Bejelentette, hogy tojásbeadási kötelezettségét már 70 százalékban teljesítette és ■ kötelezettsége 20 százalékos túlteljesítését vállalja. Nagy- és ICisbozsva község tanácsa begyűjtési versenyre hívta ki Pálháza községet azzal a versenyfeltétellel, hogy a két község beadási kötelezettségének mindig határidőben pontosan eleget tesz és az előírásokat 100 százalékig te’lí».:*:.