Észak-Magyarország, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-25 / 71. szám
Taeinup, 1681. W uirdus hő *5. eSZAKMAG\AR0KSZAl, S Versenyben a hernádvécseiekkel közelgő nagy ünnepeink tiszteletére határidő előtt elvégzi a tavaszi munkát a novajidrányi tszcs Meleg szeretettel köszönlji megyénkben Jegorov elvtárs??, a Szoveiunló Legfelső fanácsának tagját, a „Gyözelem“-Holhoz elnökét Egy munkaegységre 38 forint 40 fii. lér jutott a múlt évben a novajidrányi csoportban. Orosz János például 10 ezer forintot, id. Siroki János 8 ezer, iíj. Siroki János 7 ezer forintot keresett, a többiek is szép jövedelemre tettek szert. Szép volt a jövedelem, mert a múlt évben jól dolgoztak, időben elvégeztek minden munkát, ez hozta a jő eredményt. Gabonanemüekből például 11 mázsás átlagtermést arattak, minden, féle jövedelemforrást alapos munkával jól kihasználtak. Eredményeiket ezévben tovább akarják növelni. A tavalyi tapasztalatok felhasználásával a gabonaneműeknél 2 mázsával magasabb termés elérését irányozták elő. Hogy ez így legyen, ahhoz elsősorban az kell, hogy minden munkát most is időben elvégezzenek. Időben vessenek, a maga idejében végezzék a növényápolást, megfogadva a Eárt tanácsát, határidőre befejezzék a munkálatokat, — Tudja ezt a csoport minden tagja, így gondolkodnak, eszerint cselekednek is. A munkát már jé előre, még a télen előkészítették. A vetéstervet közös értekezleten tárgyalták meg. Aztán megalakították a brigádokat és a munkacsapatokat. Ezek nyomban versenyre-is hívták egymást. Papcső András, Molcsóny Hajós, Sukój István, Tóth Jolán, Molnár Pálné munkacsapatvezetők nap mint nap megbeszélik a munkát a csapat tagjaival, mindegyiküknek az a legfőbb célja, hogy a versenyben az ö munkacsapata kerüljön az élre. A munka szervezésénél most nagyobb feladatokat (kellett megoldaniok, mint tavaly, mert a csoport mind taglétszámban, mind (öidterületen szépen meguött. A tavalyi 22 tag és 110 hold föld helyett most a Pártkongresszusra való lelkes készülődés eredményeként 45 tagja és 250 hold földje van a novajidrányi tormelőcsoportnak. Nőtt tehát a munkaerő; nőtt a terület, nőttek a űri- adatok is. Ahogy beszámolnak róla, alapos megfontolás után jól osztották szét a munkaerőt a különböző munkaterületekre. A vetést a múlt héten kezdték meg. Előtte újra kimentek a határba és a helyszínen nézték meg, hogy egy-egy növény helyét helyesen jelölték-« ki. Azután indult csak meg a munka. Most, hogy az egész ország, az özemek, a gyárak, állami gazdaságok, tszes-k, falvak dolgozói nrankafelajánlá. sokkal készülnek közelgő nagy ütme. peink, április 4 és május#l méltó megünneplésére a novajidrányi termelőcsoport is versenybe lépett. Legutóbb csoportértekez. letet tartottak, amelyen egyhangú határozattal versenyre hívták a hentádvé- esei termelőcsoportot azzal, hogy minden tavaszi munkát időben, sőt még a határidő előtt elvégeznek. A verseny már hozott is eredményeket. A tavasz- búzát elvetették, a rostlen és olajlen vetése ig kész. Fennakadás nélkül folyik a munka. Most egészen biztosan nem fognak elkésni semmiféle vetéssel, mint ahogy ez tavaly még megtörtént — ío- gadkoznai. A 17 holdnyi kertészetben is erőteljesen halad a munka. A melegágyak nagyrészét már elkészítették. A vetést itt is ■megkezdték. A nyári káposztát és a korai kalarábét már a földbe rakták. A sárgarépát most vetik. Minden jel arra mutat, hogy a no- vajidrányi termelőcsoport beváltja ígéretét és nagy ünnepeink tiszteletére két hét múlva be is fejezi minden tavaszi munkáját. A Magyar-Szovjet Barátsági Hó. nap alkalmából hazánkba érkezett szovjet küldöttség tagja között van I. Sz. Jegorov elvtárs, a Szovjetünk} Legfelső Tanácsának tagja, a „Szocialista Munka Hőse“, a Dimit- rov-kerületi „Győzelem“ kolhoz elnöke. Jegorov elvtárs március 27-én, kedden Mezőcsátra érkezik. Három napig fog tartózkodni a mezőcsáti járásban és meglátogatja a termelő- szövetkezeti csoportokat. Jegorov elvtárs könyvet Irt „A föld gazdái“ címmel a „Győzelem” kolhoz történetéről. A kolhoz eredményed tükrözik a világ élenjáró mezőgazdasága, a szovjet mezőgazdaság diadalait. A kolhoz megalakítása előtt ezen a területen igen nagy szegénységben éltek a dolgozó parasztok, csak zabot Ő3 krumplit tudtak termelni, ezekből is nagyon keveset. A Bolsevik Párt, a szovjet állam segítségével a kolhoz ma alkalmazza a gépesítés és az agrotechnika, az agrobiolőgia valamennyi nagyszerű vívmányát, búzát, rcngc. A Szerencsi Cukorgyárban tovább szélesedik a felajánlási mozgalom április 4 és május 1 méltó megünneplésére. A napokban tartott termelési értekezleten 400 dolgozó tett felajánlást. Jó eredmények vannak a felajánlások telte g zöldségfélét termelnek, nagy tehenészetük van, fejlett ál. at tenyésztésük révén nagymennyiségű hússal és zsírfélével látják el az iparvidék dolgozóit. A cári Orosz, ország idejében éhező, nyomorgó parasztok ma már milliomos kolhoz tagjai, akik — mint Jegorov elvtárs könyvében megírja — áldozatos hősiességgel harcoltak a Nagy Honvédő Háborúban, a Szovjetúnió világtörténelmi győzelme után pedig most a termelő munkában az egyre magasabb terméseredmények el éréséért küzdenek. Jegorov elvtárs érkezését nagy szeretettel, érdeklődéssel várják a mezőcsáti járás termelőszövetkezeti csoportokba tömörült dolgozói és az egyénileg dolgozó parasztok. Nagy szeretettel, őszinte barát. Sággal köszönjük megyénkben a szovjet kolhczpar&sztság, a szovjet nép küldöttét és kívánjuk, érezze jól magát a mezőcsáti járás dolgozó parasztsága körében. jesítésében. Rezsdovics Antal sztaháno- vista esztergályos 145.6, Runda István 134, Kokos Cirill 101.1, az ifi-brigád 156, Juhász Mihály brigádja 141 százalékot ért el. (Simkő József levelező.) Kiiencssás tonna acélt termeltek terven felül 400 dolgozó tett felajánlást április 4. és május t, tiszteidére a Szerencsi Cukorgyárban Zámbó Pál elvtárs, Kossuth-díjas mérnök irányításával a diósgyőri elektroacélmű dolgosói 3ó eredményeket érnek el a begyűjtésben a sátoraljaújhelyi járási tanács brigádjai Elénk piros fény világítja meg a Diósgyőri Kohászati Uzomek elektro- acélmüvének tetőgerendáit. A kemencéből kiáradő gázt és füstöt megfesti az elektródák mellől kicsapódó ívfény. Csodálatos színek vibrálnak az üzemben. Az elekfrőaeélmfi a gyár igen fontos üzemo. Nagy része van a Kohászati üzemek termelési sikereiben, mert dolgozói ma már olyan nagyszerű teljesítményeket érnek el, amilyeneket itt azelőtt elképzelhetetlennek tartottak. A felszabadulás óta több üzemveze. tője volt már az elekfröacélmünek. Emelkedett a termelés, megszüntettek több hibát is, de alapvető változás csak azóta következett be, amióta Zámbó Pál elvtárs lett az üzemvezető. Hogyan kezdte meg munkáját a kiváló mérnöki Zámbó elvtárs tudta, hogy csak a Párt segítségével érhet el nagy sikereket Segítséget kért és kapott a' Párttól. Sikerült megszüntetni azt a régi hiányosságot, hogy azelőtt nem volt meg a szoros kapcsolat a pártszervezet, a szakszervezet és az üzemvezetőség között, gyenge volt az üzemi háromszög munkája. A Párttal, a szakszervezettel való szoros kapcsolat ós állandó együttműködés kiépítése után elsőrendű feladatának tekintette Zámbó elvtárs, hogy megszüntessék a műszaki hiányosságokat. A felszabadító Szovjetúnió hatalmas értékű műszaki tapasztalatait használta fel munkájában. Nagy gondja volt arra, hogy az újításokat, őszszerűsítóseket azonnal bevezessék, emeljék ezek 'segítségével a termelést, a munka termelékenységét. A szovjet tapasztalatok alapján maga is megvalósított egy újítást. A két kombinált (kettes eljárású) kemencénél a régi szilikatetö helyett Radex-tetőt épífettek, ezzel elérték, hogy az addigi 70—80 adag helyett ma egy kemence 200 adag olvasztását is kibírja anélkül, hogy jelentősebb javítás volna szükséges. Ez természetesen csökkent’ette a kemencék átépítésével járó kieséseket, éreztette hatását a termelés növekedésében. További nagy akadály volt, hogy az áramkiesések miatt’ állandó hullámzást mutatott az üzem termelése, sokszor történt visszaesés. Ennek a hiányosságnak fölszámolásánál Zámbó elvtárs nagy segítséget kapott az üzem dolgozóitól. Az olvasztárokkal, a brigádtagokkal rendszeresen megbeszélést tart, kéri tanácsaikat, tapaszMagánkönyvtárakat, egyes műveket szakszerű értékeléssel vásárol Könyvesbolt Kiskereskedelmi Vállalat II. RÉkáczI Ferenc kBnrvtsboHja Miskolc, Hunyadi-utca 1. Telefon. 11-82. talajaik ismertetését, hogy a zökkenőket közös erővel tudják leküzdeni. Ilyen eset történt a II. számú kemencénél is. Ez a kemence többször leállt, javítások váltak szükségessé. Zámbó eivtár^ felfigyelt erre, megbeszélést tartott a kemencénél dolgozó munkásokkal. A munkások észrevételei alapján villamos szakértőkkel megvizsgáltatta a kemencét. Megtörtént a kemence kijavítása és amikor újból üzembehelyezték a kemencét, bebizonyosodott, milyen értékes gyümölcsöket hoz a munkások és művezetők összefogása együttműködése:—Prunyi József brigádja azóta sorra döntötte meg a legjobb olvasztási csúcseredményeket is. Zámbó elvtárs fontos tevékenységet fejt ki azon a téren is, hogy állandóan tanítja az acélgyártókat, műszaki vezetőket, átadja nekik tapasztalatait. A többi műszáki vezető . is követi példáját, ők is kikérik a munkások észrevételeit, javaslatait, így sikerült elérni, hegy az elektroacélmű fizikai és szellemi dolgozói — mint nagy család tagjai — összefogva még nagyobb lendülettel és sikerekkel lendítik előre és mindig magasabbra a termelést. A kemencék munkájának megjavítása után az öntöcsarnokra fordítottak nagy figyelmet. Itt *is sikerült nagy eredményeket elérni. Ma már egyre ritkábban fordul elő, hogy az elkészült adagot bizonyos időn át még a kemencében kell tartani amiatt, mert az önt’őcsarnok még nem készült fel a csapolásra. Megértették a csarnoki dolgozók, hogy a termelés növelése, a minőség szempontjából egyaránt kötelességük, hogy időben és jól előkészítsék az üstöket és miattuk ne legyen akadálya a gyorsolvasztási csúcsteljesítményeknek. Az üzemi pártszervezet segítségéA szénnel való takarékoskodás, az észszerű energiagazdálkodás egyik fő feltétele, hogy a villamosenergiát igénybevevő vállalatok a villamos- energiát helyesen használják fel. áramot feleslegesen ne fogyasszanak. Ha az üMinek a motorokat feleslegesen járatják, vagy valamely munkagépet nagyobb teljesítményű (lőerejfi) villamosmotorral hajtanak meg, mint amilyen ahhoz szükséges, feleslegesen fogyasztanak több áramot. Ha a motorokat abban az Időben járatják, amikor a villamoshálózaton legnagyobb a terhelés (a csúcsidőben) akkor a villamosmü energiaszolgáltatását a teljesítőképesség határáig veszik igénybe. Ebben az esetben a villamosmü a jelentkező újabb energiaigényeket csupán újabb, költséges beruházásokkal elégítheti ki. Energiapazarlás a feleslegesen, vagy helytelenül használt világítás is. Még akkor is, ha valamely vállalat üzemét bővíti, ki tudja esetleg elégíteni megnövekedőit energiaszükségletét az energiával valő helyesebb gazdálkodás révén, vei, Zámbó elvtárs irányításával így sikei-ülf tervszerű és pontos munkával kiküszöbölni a termelés növelésének útjában álló akadályokat. Februárban olyan teljesítményt értek el, amilyenre még nem volt példa az elektróacélmü fennállása óta és ezzel előirányzatukon felül 900 tonna acélt termeltek. A nagy eredmények megmutatkoznak a fajlagos kihozatalnál is. Azelőtt a kemencék fajlagos kihasználása csak 72 százalék volt, ez a szám most már 84.8-ra emelkedett;. Méltán érte Zámbó elvtársat a nagy elismerés, a nagy kitüntetés, amikor ezév március 15-én megkapta jó munkájának elismeréseként a Kossuth, dijat. Kitüntetésének vele együtt örül az üzem minden dolgozója. Mint Zámbó levtárs mondja: a kitüntetés az üzem minden dolgozója áldozatos, lelkes jó munkájának elismerését jelenti. Prunyi József és Béres József szta- hánovisfa brigádvezetők az első so. rokban küzdöttek azért, hogy az elek. troacélmü a Kohászati üzemek legjobb üzemrészei közé kerüljön. A két sztahanovista kijelentette: •— Zámbó elv társ kitüntetése arra ösztönöz bennünket, hogy ezentúl még szorosabbra fűzzük a kapcsolatot velő és a többi műszaki dolgozóval. Mi nagy szeretettel támogatjuk mun. kaját, örömmel fogadjuk tanácsait, mert saját munkánkban tapasztaltuk, mit jelent az, ka összefogunk. Közös erővel soha nem látott teljesítményekkel tudjuk szolgálni ötéves tervünk győzelmes végrehajtását, a békotábor további erősítését. DOLEZSAR FERENC A szénnel, villamosenergiával valő fokozott takarékosság a Minisztertanács határozatának jó végrehajtása érdekében a villamosmü fizikai és szellemi dolgozóiból összeállított komplexbrigádok elhatározták, hogy e feladatot felvilágosító és tanácsadó munkával végzik el. Felkeresik az üzeme, két, ipari vállalatokat és a helyszíni mérések után a pártszervezet képviselőinek, az üzem energia és műszaki felelőseinek, valamint az üzemi DISz szervezet vezetőinek részvételével tartott értekezleten megbeszélik a csúcsterhelés csökkentési lehetőségeit. Az üzemi dolgozóknak az ilyen megbeszéléseken elhangzó javaslatait újításként kezelik és az újítók a meg. takarításnak megfelelő jutalomban részesülnek. Ha az üzemek, vállalatok és a villamosmü dolgozói műszaki vonalon és a felvilágosító munkában egyaránt szorosan együttműködnek, akkor a komplexbrigádok munkája meghozza az energiagazdálkodás terén a kívánt eredményeket. A begyűjtési terv teljesítésében megyénk több községe igen szép eredményeket ért el. Füzérkomlós, Széphalom, Rudabányácska, Nyiri községekben már csak néhány százalék a még begyűjtendő mennyiség. Ugyanakkor viszont na. gyón lemaradt Filkeháza és Karcsa. Ezekben a községekben egyáltalán nem halad a begyűjtés. Fokozni kell a fri- világositó munkát, ki kell szélesíteni a versenyt, haladéktalanul el kell számoltatni a kulákokat, minden erővel azon kell igyekezniük, hogy behozzák nagy lemaradásukat. Az angol ajsóház legutóbbi ülésén Davies munkáspárti képviselő megkérdezte Shiuwell nemzetvédelmi minisztertől, mit tud a Koreában dühöngő bubópestis és fekete- himlő járványról. Shinwell beismerte, hogy a feketehimlőjárvány már az űngol csapatokat is érinti. Hughes képviselő a következőket kérdezte: Mintegy 3,500.000 délkoreai kénytelen volt elhagyni lakóhelyét és ezek most rettenetes nyomorban vannak. Ha a harcok még egy hónapig tartanak, éhínség fog pusztítani. Legfőbb ideje lenne, bogy végrev a la iitir a végetvessenek ennek «3 esztelen mészárlásnak — mondotta Hughes képviselő. Shinwell azt igyekezett bizonygatni, hogy az angol kormány nem felelős a koreai eseményekért. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Néphadseregének főparancsnoksága március 23-án közölte: A Néphadsereg egységei a kínai önkéntes osztagokkal együtt valamennyi arcvonalon folytatták a kemény harcot. A középső arcvonalón az ellenség emberben és hadianyagban jelentős veszteségeket szenvedett. Az Uj Kína különtudósítójú frja: Nyolc koreai hazafi állt egy kivégzőosztag előtt. Néhány amerikai „tanácsadó“ figyelte a kivégzést. A koreai partizánok hazafias dalt énekelve várták a sortüzet. Az amerikai parancsnok éppen felemelte karját, hogy tüzet vezényeljen, 1 amikor a közeli domboldalról lövéSzéphalom község eredményei többek közt annak is köszönhető, hogy a veze- tők — közöttük Borza Béláné, a tanács végrehajtó bizottságának elnöke és Dtu róczi Dénes végrehajtó bizottsági titkár — követésre méltó példát mutattak. —> Rudabányácskán elismcrésremélté ered. ményekikel dolgozik Veres János végrehajtó bizottsági titkár. A sátoraljaújhelyi Járási Tanács brigádjai jó munkát végeznek, nagymennyi, ségü terményt gyűjtöttek már be. sek dördültek el, a kivégző-oszt&g tagjainak nagyrésze holtan terült e. a földön. Aztán megjelent egy koreai partizán-osztag, amely megszabadította kötelékeitől a halálraítélteket. A hős partizáncsoport ezután megrohamozta az‘ ellenség raktárait, leterítette az őröket és kiosztotta a gabonát a helyi lakosság között. Hagy lelkesedéssel tanulnak a pulnoNI mezőgazdasági technikum hallgatói Az ejmult évben, amikor iskolánk még mezőgazdasági gimnázium volt, a gyakorlati munka háttérbe szorult. Ez az esztendő nagy változást hozott. Tangazdaságunk — amely tavaly csak 35 hojd volt — a pogonypusztai állami gazdaságnak tangazdasággá vajé átszervezésével majdnem 900 hóidra nőtt. A rendes tanítási napok terme, léstechnikai gyakorlatán kívül felváltva fojytatólagosan egy-egy háton át szolgálatot teljesítünk a tangazdaság, ban. A hét alatt beosztásunkban ugyanazokat a munkákat végezzük, mint a gazdaság dolgozój. Mindamellett az ■ e’méleti anyag tanulásában sem maradunk ej, mert a déjelőtti el- méleii oktatáson jelen kc)l lennünk. így az e'méletet szorosan összekötve a gyakrr!attal, tanujunk tejjes erő- vei, hogy kikerülve az isko’ából, minél nagyobb szaktudással végez' <:;i! munkánkat. Molnár Barnabás Putnok, Mezőgazdasági technikum A Miskolci Villám«! dolgozóinak koiaplex-brlgádíai a vlllomosonorgia észszerű felhasználóséért Ünnepélyes keretek között március 27-én nyitják megDiósgyőrvasgyárban a szovjet könyvkiáílítást és vásárt Eirt afltwtJ: arról, hogy a Magyar-Szovjet Barátsági Eónap keretében at üzemekben, falvakban, különböző intézményeknél a Szikra, és könyvterjesztő vál lalatainJc a szovjet könyvek fokozott terjesztésére könyvvásárt rendeznek, A könyvvásár iránt mindenütt érthető hatalmas érdeklődés nyilvánul meg. Diós. győrvasgyárban március 27-én délután fél S órakor az új hivatalház első emeletén (az üzemi bizottság tanácstermében) nyitják meg ünnepélyes keretek között a szovjet könyvkiállítást és vásárt. A könyvvásár rendkívül értékes lehető, séget nyújt minden szervezetnek, intézménynek üzemi könyvtár létesítésére, a meglévő könyvtárak nagyarányú, kibővítésére. Legfőbb ideje lenne végetvetni a koreai esztelen mészárlásnak —> mondotta Hughes munkáspárti képviselő az angol alsóház legutóbbi ülésén