Észak-Magyarország, 1951. február (8. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-17 / 40. szám
4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Szombat, 1951. M fébruix 17. Bónis Éva elvíarsnő Mezőesátról küldött levelében beszámol az MNDSz helyi szervezetének munkájáról. A tpezőcsáti MNDSz asszonyok lelkesen kivették és kiveszik részüket abból a felvilágosító munkából, amelyet a Párt és tömegszervezetek aktivál vá_ gőznek mezőgazdaságunk szocialista t'ejlSdé'ének meggyorsítása érdekében. A levél beszámol a továbbiakban arról a kulturális-nevelő munkáról, amelyet az MNDSz asszonyok végeznek az olvasómozgalom kifejlesztése és a EZQcialista-rea ista kultúra elterjesz, tágé érdekében. Antalóezi Lajos tállyai levelezőnk a Szülők Iskolája előadásáról és a szülői ’ értekezlet eredményeiről írt. A szülői értekedet határozatot hozott, hogy moziba csak iskolai előadások alka’mával mehetnek a tanulók. Az iskolai lemorzsolódás elleni küzdelem bői a szülők tevékenyen kiveszik részüket, A szülői munkaközösség három brigádja felkeresi azokat a szülőket, akiknek gyermeke nem jár el rendsze, résén iskolába és. eredményes felvilágosító munkát végez. A szülői értekezleten csaknem 80 szülő vész részt. Zitái Lászlóné tardonaí sajtőfelélős a dédesj kultúrcsoport vendógszerep- !éséröl száméit be. A dédesi DISz kul. túrcsoportját nagy szeretettel fogad, ták a tardonai DISz tágok, M. Dór Béla kultúrfelelős mondott köszönetét jól sikerült előadásukért. Pedagógusok a Pártkongresszusért44 ‘ö'-'fe kiállítás Hejőbábán Révai elvtárs beszédének útrnula- t-ása alapján a pedagógusok meg. fogadták, hogy felszámolják a mun. !tájukban eddig tapasztalható voh hiányos Ságokat és -nevelő munkájuk eredményességének fokozásával Un. nepiik méltóképpen a Pártkongtesz, szust. Eiuiek a munkának egyik bizonyítéka a február 10-én Hejö. bábán megnyílt tanszer, cs szernlél- tetöészköz kiállítás, amely a hejőbábai altalános iskola nevelői koL lektívájának készítményéit és gyűjtését mutatja be. A kiállítást a Járási Pártbizottság, a Megyei és Járási Tanács oktatási osztályai, a Pedagógus Szakszervezet Országos Központja és járási szervezete küldötteinek jelenlétében ünnepélyes külsőségek között nyitották meg. A kiállítást a szülők és a. környék- beli pedagógusok nagy számban tekintették meg. A község központjában fekvő iskola nqgy tantermében állították ki gondosan és ízlésesen a tanszere, két. Mivel az általános iskolai tanítás középpontjában a természet, tudományos oktatás áJJ, a kiállítás ennek megfelelően főleg ebből nyújtott nagy és értékes anyagot. A be járatnál■ a. kínai ősember termesze, tes nagyságú mellszobrát láthatják az érdeklődők. Tehetségesen megformált kis modellek mutatják az eszkimók jégkunyhóját, az indián bőrsátrakat, arab, kongó.néger embereket. A falu szocialista fejlődésének megayorsitásához agyagból készült t-szcs mintaközség modelljének be. mutatásával járul hozzá a kiállítás. A földrajzi nevelést a Davidov-terv hatalmas anyagmodellje, nagyarányú terepasztal, községi, járási, me. gyei térképek sokasága, a biológiai nevelést a falusi iskolákban ritkán látható akvárium szolgálja. Ezen. kívül szerepelnek a kiállításon az egyes állami vállalatok által küldött és szakszerűen rendezett gyártási sorozatok és mintegy üjtemé- nyek. A herendi porceUangyár, a mis. kolci üveggyár, a bélapátfalvai cementgyár, a pécsi kokszmüvek, a felsögallai karbidgyár, a soroksári festékgyár, a tornaszentandrdsi ércbánya szép példát mutatott, lipayan segítheti elő az üzemi munkások, a -parasztifjúság fejlődését, nevelését, ismereteinek kibővítését. A kiállításon szerepel a hejőbábai út. törők budapesti testvércsapatának ásvány gyűjteménye is. A tantestület tagjai több mint száz fizikai eszköz és gép elkészítésével járultak hozzá a kiállítás sikeréhez, illetve az iskolai szertár gyarapításé, hoz. Az igen szépen dekorált, gaz. dag anyagú kiállítást magyar nyelvi, egészségtani szemléltető képek, repülőmodellek egészítik ki. A hejőbábai nevelők dicséretet érdemlő munkája alapján a tanév végén Mezőcsátgn járási tanszer- kiállítást rendeznek, amelyből á jövő tanévben megszervezik az iskolák vándor.tanszerellátásdt. Minden egy-két tanerős falusi és tanyai iskola innen fogja megkapni azt a szemléltető eszközt, amelyre a ta. nulmányi eredmények fokozása szempontjából szüksége van, de amelyet helyi körülményei miatt önmaga előállítani nem tud. EORDOS LÁSZLÓ, a Pedagógus Szakszervezet mezőcsóM járási elnöke Eisenhower Európába utazott Eisenhower amerikai tábornok Európába utazott, hogy átvegye a parancsnokságot az „európai szövetséges hataítmak” legfelső föhadirszálláffc fölött — jelenti a Beuter. Nagymiskolc gazdasági, kulturális és egészségügyi kérdéseiről tárgyalt a Városi Tanács ülése 11 rákssürő állomást állítanak fel, új vágóhidat, Perecesen és Anna-bányán legényszállót építenek, tovább bővítik a vízvezetéld és csatorna-hálózatot Külön gépállomással 50 kilométeres zöld-övezetet létesítenek a város piaci szükségleteinek biztosítására Keszter László dolgozó -paraszt 600 százalékra, Máiyiis Mihály dolgozó paraszt S30 szdzaléki-a teljesítette beadási kötelezettségét. Az ő példamutatásukat kell tudató, sítani Szirma község dolgozó parasztjaival, akik lemaradtak a be-* adásban. A minisztérium megvizsgálta Miskolc helyzetét s megállapította, hogy C20 mazsa különböző terményt kell itt még beadni. Az elmúlt két hét alatt ennek 40 százalékban tettünk eleget. Mezacsa1 példájára, amely község büszkesége megyénknek, meg kell javítani a működő tszcs-k munkáját s új tszcs két kell szervezni — mondotta. A Miskolci Városi Tanács csütörtökön tartott rendes ülésén Benyák Béla eJvtárs, a Végrehajtó Bizottság elnöke beszámolójában többek között foglalkozott a terménybegyüj- téssel. Meg kell mondani, hogy nem kezeltük központi kérdésként a begyűjtést, habár a kenyérgabona előirányzatot 147 százalékban, a takarmánygabona előirányzatot 100 százalékban teljesítettük. Nagy lemaradás v-iri azqnban a kükorica- beadás teljesítésénél, amely csupán 16 százalékot tesz ki Nagymiskol- con. A burgonyabeadási előirányzatot csak 21 százalékban, a szénaelőirányzatot 62 százalékban teljesítettük. A Városi Tanács értékes takarékossági felajánlása tiksi osztály kidolgozta azt a tervet,.1 mely szerint 30 kilométeres zöldövezetet lé. Benyák elvtárs ezután a takarékoskodás jelentőségéről beszélt. A Városi Tanács vállalja, hogy 137.630 forint értékű tüzelőanyagot, vilhi.mosenergiát takarít meg. A négy kerületi tanács, csal együtt összesen 366.793 fo. rial értékű anyugot takarítanak meg. A Városi Tanács hatáskörébe tartozó 13 vállalat 10Cj ezer forint értékű megtakarítást vett tervbe. (Élénk taps és helyeslés.) Végül az adóbefizetés kérdéseit ismertette Benyák elvtárs. Farkas Dezső elvtárs. a Végrehajtó Bizottság elnökhelyettese beszámolójában hangsúlyozta: az élelmiszerellátás terén tapasztalható spekuláció letörésére komoly harcot kell indítani. A terv- ég statisztesítünk Miskolc körül s ezzel biztosítjuk az árucsarnokok, piacolt zöldfélékkel, élelmezési cikkekkel való ellátását. Szerződéseket kötöttünk f özeié kt er. melisre-. Fontos feladatunk az állattenyésztés továbbfejlesztése. Miskolcon speciális gépállomást állítunk fel, mely a zöldövezet gépi megmunkálásához fog hoz- zájárulni. A III. és IV. Kerületi Tanács mező- gazdasági vonalon nagy segítséget adott a Végrehajtó Bizottságnak. azonban hiányosságunk, hogy a tszcs-mozgalmat nem fejlesztettük, nem törekedtünk új tszcs alakítására. Szlrmán5 Görömbölyön, Ómassán is lel kell lendíteni a kulturéletet Farkas elvtárs ezután elmondotta, hogy a miskolci iskolákban a tanulók 15 százaléka bukásra ált Ezt a laza Iskolai fegyelem okozta. Tanulóköröket kell alakítani, a szülői munkaközösséget aktivizálni kell, hogy jobb eredményeket érjünk el. A miskolci iskolák tanulmányi átlaga-3A. • Legjobb a Martintelepi iskola 3.8-al, leggyengébb a Kun Józsof. utcai iskola 3,1 tanulási átlaggal. A kulturális ügyről szólva hangsúlyozta, hogy Szirmán, Görömbö lyön, Ómassán nincs mozi és könyvtár, pedig igen nagy szükség lenne ezekre. Nagy eredmény az, hogy a, kultúrversenybe Miskolcon 90 kul- túrcsopoi't nevezett be. Beszámolt arról, bogy március 15-én felavatják a miskolci Petőfi szobrot, költségeihez hozzá kell járulnia a város minden dolgozójának. Bejelentette ezután, hogy Miskolcon 11 rdkszürö állomást aUítanak fel. Uj vágóhidat fa. gunk építeni, növeljük a ' kisipari termelőszövetkezetek szó. mát, folytatjuk az építkezéseket. Perecesen 50 személyes le. gényszállót, Anna-bányán ugyanilyen legényszdllót építünk., folytatjuk a kettősvágá- nyú villamosvasút építését, a vízvezeték, csatornák építését, jl Meg kell Javítani az állandó bizottságok munkáját Bojkó József elvtárs, a VB titkára az állandó bizottságok munkájáról számolt be. Amíg például az egészségügyi és népművelési bizottság már eredményesen működik — mondotta —> addig a közlekedési és a.z építési bizottság munkáját ténylegesen csak most kezdi meg, a mezőgazA Miskolci Nehézipari. Müazald Egyetemen Ivoje" kollokviumok. A félév befejeztével az egyetem tanuló ifjúságának a különböző tárgyakból összesen több mint 6800 vizsgát kellett letennie. Az idei félévi tanulmányi eredmények tnessze túlszárnyalják a tavalyi átlagot. Az elmúlt évi tanulmányi eredményekhez képest a legszebb fejlődést a bányamérnőki kar hallgatói érték el, akik -az elmúlt év első félévének átlag- eredményéhez viszonyítva 193 százalékkal emelték tanulmányi átlagukat. Az elmúlt évben a bányakutató kar hallgatói 2.16-os átlageredménnyel kollokváltak, az idén viszont 4.23-as átlagot érték el. Az egész bányász-karon letett kollokviumok átlageredménye 4.1 szá. ■sülök. A kohóméra oki kar második évfolyamán 4.01 a kollokviumok átlaga, ami a tavalyi első félévhez viszonyítva 110 százalékos javulást mutat. A gépészmérnöki kar másodéves hallgatói 3.48-as átlagos eredményükkel a multévihez viszonyítva 150 százalékos javulást ér tek el. 4a országos vonatkozásban is jólsfíce- 'r&U félévi kollokviumok annak a ki tartó ts szívós felvilágosító munkának eredménye, amelyet az egyetemi Párt- bizottság és Dl&z-bizottság népnevelőt végeztek, s amivel elérték, hogy az év eleién mutatkozó kampányszerű tanulást rendszeres tanulással váltották fel az egyetem, hallgatói, Az egyetemi Pártbizottság kendémé- ■pyesésére az év elején a másodéves bánya gépész hallgatók, akik akkor viszony, lag gyengébb tanulmányi eredményt mutattak fel, értekezletet tartották. Az értekezleten határozatot hoztak jobb -politikai munka végzésére és •— ezzel szoros összefüggésben — jobb tamilmányi eredmények elérésére. A határozatokat w,eg is valósították. A gépész karon a bányagépéss tanulókör érte el a legjobb eiádmcnyt' T,, , , T , (, „ „ |7 1 ' ' s. hézipari Műegyetemen megszűnt a Jol harcolnak a tudomány varanak beveteleert elhalasztásai •a m . * * . 7 / — * . i "r ——• i 11 e * A kvv aló tanulmányit eredmény ti, a Miskolci ISehezipari Műegyetem hallgatói érését wgy mértékben ei * <~DJ közvetlen kapcsolat amel Az egyetem valamennyi ta-üóköro körátlaga csak g.$9 volt. Miért' A ta- .... , imlhmriói kősó, egyetem valamennyi ta~o icöre közül a másodéves bányakv.tatők büszkélkedhetnek a legszebb eredményekkel, az 6 munkájuk mutatja a legnagyobb fejlődést. A 17 tagú tanulókör összesen 87 jeles érdemjegyet szerzett, két tárgy, ból: a politikai gazdaságtanból és az orosz nyelvből SS jeles érdemjegyük volt. A tanulókör tagjainak egyetlen vizsgája sem végződött elégtelen jegygyei. Az egyetem hallgatói nagy - többsé-- gükben megértik, hogy az újtípusü egyetemnek űjtípusú, szocialista értelmiséget kell nevelnie és ezért különös fi gyeimet fordítottak a marxista-leninista tanszék által előadott tárgyak elsajátítására. Az egyetem valamennyi tanulóköre négyesen felüli átlagot ért el politikai gazdaságtanból. Basonlóképon az orosz nyelvből is négyes körül van a legtöbb tanulókör átlaga.. A tanulmányi fegyelem megszilárdi. tása szempontjából nagyjelentőségű az egyetemi hallgatók szociális összetételé nek javulása. A szakérettségit tett, a munkás, és dolgozó paraszt származású hallgatók száma az első évfolyamon 76.5, a második évfolyamon 60.8 százalékot tesz ki. A szakérettségit tett hallgatók példamutató fegyelmezettséget tanúsítottak és — különösen a második évfolyambeliek —- a tanulmányi előmenetel szempontjából is kitűntek, több esetben túl is szárnyalták azokat, akik a középiskola elvégzése ntán tettek érettségi vizsgát. Az első évfolyam tanulóköreinek átlageredménye 3.7 és 3.6, a második évfolyam tanulóköreinek átlageredménye 3.2 és 4.2 között van. Megnéztünk, néhányt tanulókört, ahol gyengébbek az át tagos eredmények, Megd.lapítható, hogy a hibák elsőrendű oka a kollektív tanulás hiánya. Az egyik hányásé tanuló■ körátlaga csali 2-S9 nulólcör 26 tagja közül 11 nem diák- szállóban lakik, 6 gyakran jár haza vidékre, mindössze 9 t’^sz részt rendszere, sen a kollektív tanulásban. A 'kinnlakó hallgatók nem vesznek részt a közösségi, munkában, nem tanulmányozzák a ruipi sajtót, lcömyebben kerülnek a kispolgári környezet befolyása alá. Est világosáéi. megmutatja az a tény, hogy az .elégséges és elégtelen osztályzatot kapott hallgatók 70 százaléka a kinnla- kök soraiból került ki. Csömöri Béla elvtárs, az egyetemi Pártbizottság mb. titkára elmondotta, hogy a gyengébb tanulmányi eredményt elért tanulóköröket a kari pártszervezetek és DISz alap-szervesetek segítségével átszervezték. Ezután minden remény műig var- arra, hogy az új félévben ezek a tanulókörök is jobb eredményt fognak elérni. Az egyetemen 10 DISz alapszervezet működik, ezeknek munkáját a DISz-bi- zottság irányítja. Az egyetemi DISz alapszervezetnek az a feladatuk, hogy állandó figyelemmel kísérjék az egyes tanulókörök eredményeit és ahol gyen gább eredmények mutatkoznak, azonnal segítséget nyújtsanak. A segítség módjai különfélék. Kisebb tanulócsoportot alakítanak, amelyeket egy képzettebb, lehetőleg második évfolyamboli hallgató vezet. Komplex-brigádok is alakultak, amelyek rendszeres segítséget nyújtottak az azonos karon tanuló elsőéves hallgatóknak. Ahol szükségesnek mutatkozott, egyénileg is foglálkozták a lemaradt hallgatókkal. A Párt és a DISz népnevelői jó mun káj ának eredménye volt, hogy míg az elmúlt évben a hallgatóknak jr! '’"-m 30 százaléka elhalasztotta vizsgáját, addig a jelenlegi vizsgákon ar, egyetemnek kivétel nélkül minden egvea hallgatója megjelenti Á Miskolci Ne* ellősegítette az a ély az egyetem tanárai és hallgatói között kialakult. A tanárok mindemben segítik az egyetem hallgatóit abban, hogy minél jobban elsajátíthassák az anyagot, bármikor készségesen a hallgatók rendelkezésére állanak felvilágosításaikkal. Azonkívül hogy minden tanszéken megvan az inspekcióé szolgálat, a tanárok látogatják a diákszállókat is, ahol segítik & tanulók felkészülését. A tanárok és a hallgatók kapcsolata merőben más, mint régen volt. Ezt mutatta az a, kollokvium is. amelyet meglátogattunk. Dr. Varga István meghívott előadó, a hány ászkar 3. ss. tanulókörének tagjait vizsgáztatja. Kottász István, Selmeczi József Verebélyi Kálmán következtek egymás ntán. Kottász rajzaiban, hibát tálalt a professzor. Az őt követő Sét- mecei ae anyag biztos ismeretében beszél a vizsga-tételről, Verebélyi is jól felkészült a vizsgára, — megtudjuk, róla., hogy 6 a DISz alapszervezet titkára. A tanulókör legjobb eredményeit Il-ácz Dániel, Verebélyi Kálmán és Ju- ratovics Aladár érte el, átlageredményük 4.8, utánuk Selmeczi József és K. Tóth Emi következik 4.7 átlageredménnyel, majd Sz-ergienkova Zsuzsa, az egyetemen tanuló egyik bolgár hallgató felesége 4.6-os átlaggal. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem pártszervezeteinek. DISz clapSzer vezeteinek, tanári karárak és hallgatói nah arra kell törekedniük, hogy további eredményes erőfeszítéseket tegyenek sí. kereik fokozására. Szükséges a tanul, ■mányi fegyelem még nagyobbmérvű megszilárdítása. Még nagyobb segitsé get kell nyújtani «z eredménytelen vizsgát tett hallgatóknak. Minden egyes hallgatónak lankadatlan szorgalommal kell tanulnia, hogy a második félév vé gén mindannyian jobb tanulmányi eredményeket érjenek eL Y, B, daságl és ipari bizottság még nem is működik. Elmondotta Bojkó elv. táxTs, hogy a kereskedelmi ás közellátási, állandó bizottság több állami vállalatnál ellenséges elemeket leplezett le, ellenőrzi a piaca, lat, üzleteket, az áruk minőse gét. Hogy a bizottság feladatát jól el tudja látni, az ellenőrzés, re főképpen a háziasszonyok soraiból széleskörű aktívahálőzn- tot kell kiépítenie. Miskolcon Is fejleszteni kell a termelőszövetkezeti mozgalmat! A hozzászólások során dr. Gyarmati Mihály orvos rámutatott, hogy az állandó bizottságnak szorosabb kapcsolatot kell tartani a kerületi .tanácsokkal. Benedek József felvetette, hogy a téglagyárnál és a Ma- karenkó-telepen egy-egv Népboltot kell fölállítani. Darago Jánosné ígéretet tett, hogy Görömbölyön a tszcs- fejlesztést, az MNDSz agitácíós munkával segíteni fogja. Mihala Gyula elvtárs, a Nagy miskolci Pártbizottság titkára megái- lapította.a Tanács súlyos hibája, hogy a tszcs fejlesztésében nem végzet1 kielégítő munkát. A VB az egy meglépő tszcs.t is elhanyagolta* pedig a közelláfás megjavítása érdekében Miskolc területén tszcs-k létrehozásával sokat tehetünk.. A továbbiakban haügsúlyozta « takarékosság fontosságát, majd felhívta a figyelmet; fokozzuk az éberséget, az előforduló hibáknál lássuk meg a3 ellenség aknamunkáját, Szendrei Imrénó és Viha József felszólalása után dr. Naméliyi László bejelentette, hogy az orvoshiány pótlására Budapestről 11 orvos' érkezett Miskolcra. Sürgette a Martintelepi orvosi rendelő megjavítását és kibővítését. Sonkoly István dolgozó paraszt s. terménybegyüjíés további okozásáról Beszélt, majd Frigyik Sándórfté ígéretet tett, hogy a Pártkongresz- szus tiszteletére egy újdiósgyőii tszcs megalakítását agit-ációs mun. kával segíteni fogják. Tóth János főhadnagy hejelentette, hogy a honvéd bajtársdk az agitáciás munkában segítséget fognak nyújtani a város dolgozóinak. Aezél János egyetemi tanár ismertette a Műegyetem tanulmányi eredményeit, majd a takarékosság* ra hívta fel a figyelmet. Móré János az oktatási munka hiányosságairól beszólt. Hangsúlyozta* hogy az iskolai fegyelem megszilárdítása terén a szülőkre nagy feladatok ha» rulnak. Somos Ferenc a város kul- turális életének fejlődéséről beszélt, kiemelte a Szovjet Filmhét hatalmas sikerét. Harcoljunk keményebben az ellenséggel szemben! Urbancsok Mihály, a Megyei Taa náes küldötte kitartó, szívós felvilágosító munkára buzdította a t3» nücstagokat. Hangsúlyozta, hogy a fokozódó osztályharcban az ellenség is hevesebb támadásokat indít, a tanácstagoknak, minden dolgozónak keményebben kell harcolniuk a reakció ellen. Benyák elvtárs válasza, majd 1! határozati javaslat elfogadása után az Iiiternacionálé hangjaival ért véget a Városi Tanács ülése. fi SayymisRolci Békeíroda hírei A nagymiakolei Békebizottság köze li, hogy ma. délután fáikat órakor a nagymiskolei hangos híradóban 1 a szokásos békefélóra keretében Som. koly István, a DEFOSs elnöke tart előadást. A nagyrniskolei Bókeiroda- a Széchenyi uíea 5. szám alatti helyiségéből elköltözött a Városi Tanács épületébe, HL. udvar fdsz. baloldal, — A MÁV miskolci Igazgatósága értesíti a dolgozókat, hogy a „Harc a kékéért” című kiáltásra 33 százaié, kos utazási kedvezménnyel lehet utaz, ni Miskolcra, a MÁV miskolci Igazgatósága területéről. A. dolgozók Mis, kolera egészárú vasúti jegyet váltanak, A „Harc a békéért” elrnfi kiállítás színhelyén, a Magyar-Szo vjgf Társaság Deák utca 5. szám alatti, székhazában kapott szelvény fe'mu. tatásával a MÁV miskolci pályaudvarain a visszautazáshoz 65 százaié» kos utazási kedvezményben részegül* nek.