Észak-Magyarország, 1951. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-21 / 17. szám

t, W9f. M Jenái* &ó 21. CSZAKMAGYAR0KS7 • • 3 PÁRTÉLET A monoki tszcs tagjai együtt harcolnak a község népnevelőivel a Szabad Nép-kampány sikeréért Zöldi László divtára, a monoki iermelőcsoptrr* párltitkáxa. Nem- .Tégen jött haza a kéthónapos párt- iskoláról. Nagyon boldog volt. ami­kor a Párt abban a megtiszteltetés­ben, elismerésben részesítette, hogy iskolára küldte. Nagy gonddal, szorgalommal tanulmányozta a marxi-lenini elméletet, hogy a cső* portba visszatérve, a tanultakkal megerősödve még jobban végezze munkáját, mint azelőtt. Elmondja: mindig rendszeresen olvasta a Párt központi lapját, az iskolán azután megtanulta., hogy nem elég csak át­olvasni a lap cikkeit, megszokta, hogy még alaposabban átgondolja a lap írásait Mindig sok segítséget nyúj­tott tanulmányaihoz, napi munkájához a Szabad Nép Útmutatás, bogy melyik feWat- hoz mifcbr, hogyan kezdjen hozzá, ki tűnd módszereket ismert meg a lap álján munkájának jobb végzé­séhez. Állandóan tájékozódik a kü1- 63 belpolitikai eseményekről. 11a 5-aggyűlésre, párínapra, népnevelő­értekezletre készül, előveszi a leg­utóbbi napok Szabad Nép példá­nyait, azok segítségével á'lítja ösz- sze beszámolóját, tájékoztatóját. Mikor a Járási Pártbizottságon a titkári értekezleten bejelentette a járási titkár elvtárs a Szabad Nép kampányt. Zöldi elvtárs fejében már készülődött a terv. Mindjárt tanácsot is kért a JB-n: helyes e, ha meghatározott számú — még­pedig tíz — új előfizető szerzését tűzik ki célul és a népnevelők ver­senybe induWk egymással. A vá­lasz az volt; beszélje meg Zöldi elv­társ aktíváival az ügyet, esetleg az ,,előirányzat“ számát is. azt is, hogy akarnak versenyben dolgozni a Szabad Nép sikeréért. A JB igen jó tanácsot adott. Zöldi elvtárs aktívái tudniillik messzebbre láttak ebben az esetben, mint maga a titkár elvtárs Amint ez n továbbiakban ki is derült... Zöldi elvtárs otthon összehívta a népnevelőket. Elmondta miről van szó. A Párt -— mint már sokszor — most is felhívta figyelmüket, hogyan Uönnylíhetik meg, hogyan tehetik eredménye­sebbé saját, munkájukat, a közösség mun­káját azzal, hogy még több dolgo­zóhoz juttatják el a Párt központi lapját. — Elvtársak, jól tudjuk, hogy aki nem tanul, ez nem is taníthat — mondta Zöldi elvtárs. — Már­pedig ránk azt a megtisztelő lei- adatot bízta a Párt, hogy tanítsuk elvtársaiakat, dolgozó Uársoiukni.i Tudjuk gyakoriból, hogy ha nem tanulunk, nem is tudjuk jól ellátni feladatainkat. Ha olvasunk, tanu­lunk, ha rendszeresen tanulmányoz­zuk a SzabM Népet, tudjuk, mit miért teszünk, tudjuk, hogyan lás­sunk a munkához, hogy az sikerre vezessen- A közös munkát visszük előre ha terjesztjük Pártunk köz­ponti lapját. A csoportban 70 család dolgozik, eddig 20 Szabad Nép járt hozzá­juk. Zöldi elvtárs elmondta: úgy gondolja, még tíz példányt kellene megrendelni, így körülbelül 2 csa­ládhoz jutna egy lap. Tovább ma­radhat akkor etiv helyen, alaposab­ban elolvashatják, szemben azzal, hogy eddig a tszcs-ben minden há­rom családnak jutott egy-egy Sza. bad Nép. Vcrba János népnevelő nem he­lyeselte ezt. Keveselte — Ha versenyezni akarunk, — már pedig akarunk, — sokkal több Szabad Nép előfizetőt kell szerez­nünk — mondta. Meg miért is ne! Szép jövedelme volt a csoportnak, telik, ki tudják fizetni... Nem hiány­zik az a pénz, meg aztán százszoro­sán visszatérül, mert a lap segítsé­gével állandóan javítani tudjuk munkánkat.. — A célunk az legyen, hogy min­den c—cs családnak járjon a sajtó. Mindenkinek a saját lakására — mondta Fodor József. Többen hoz­zászóltak. Végül is megegyeztek ab ban hogy összehívják a csoport tagságát s kikérik véleményüket. Sokan panaszkodtak ugyanis eddig is, hogy egyr-egy családnál sokáig maradt a lap, nem mindig jut el mind a három családhoz- Vagy pe­dig későn jut el egyes helyekre, van úgy, hogy csak másnap, sőt napok múlva. Hiszen mindenki alá­nosa« át akarja olvasni az újságot, 3 amelyik családban többen van­nak ez hosszabb időt vesz igénybe. Összehívták hát a tagokat. El­mondták, miről van szó. Verba Já­nos népnevelő volt az első hozzá­szóló. Bejelentette: ő előfizet külön a Szabad Népre. Példáját azonnal követte Fodor József, B Kovács János. Bodnár Tamás. Maid a nép­nevelők, a párttagok mindannyian- A párfonkívüllek is egymás után kértek szót. Többen azt mondták: — örülünk, ha kezünkbe vesszük az újságot, tudjuk, hogy a Párt szavát hozza el körünkbe. A megbeszélés vége az lett, hogy egyhangú lelkesedéssel megkérték a párttitkár elvtársat, jelentse be hogy a monoki termeiöcsopori minden családja megrendeli a lapot Ugyanekkor többen felajánlották, hogy elmennek segíteni a községi népnevelőknek a felvilágosító mun­kában. A csoport tagjai példamuta­tásukon kívül így is hozzá akarnak járulni a kampány sikeréhez. Ivói József, Medgyesi Ernőné, Taksós Jánosné, Csordás Böske, Csikaji János már is ment a községi alap­szervezethez, felajánlotta segítségét. A községben a munka ugyanis még nem hozott nagy sikert. Mindössze hatan csatlakoztak a Szabad Nép előfizetőinek táborához. Miért? Mert a községben az utóbbi időben nem volt jó a pártélet. A régi titkárt éppen most váltotta le a tagság, mert a Párttól kapott megtiszte’ő megbízatását nem látta el méltó­képpen- A kevésbé öntudatos dol­gozók felvilágosítása több türelmet, több munkát igényel. Látják ezt, tudják ezt a csoportban. Ezért ha­tározták el a csoport népnevelői, kommunistái, de a többi taaok is: mindannyian elmennek segíteni a községi népnevelőknek. Zöldi elvtárs elmondta: összevont népnevelő értekezletet. tartanak előbb a községbeli agitátorokkal együtt, megbeszélik a nehézségeket s azt, hogy javíthatják meg közös erővel a munkát. Polgári András, Csordás Böske- Csikaji János. Vincze Antal nemré­giben lettek tngielölíek. Mint tag. jelölteknek. első pártmunkájuk közé tartozik a Szabad Nép-kampány sikeréért folytatott szép harc Az „öreg“ párttagokkal, az összes csoporttagokkal együtt ez alkalom­mal is be akarják bizonyítani: a Pártért, a közösségért mindig ké­szek dolgozni. Zöldi elvtárs azt mondja: — Si­kerülni fog ez a munkánk is, mert amit mi a csoportban eddig még elhatároztunk, azt mindig keresztül is vittük! Sok sikert kívánunk a monoki 61 vtársaknak a Szabad Nép kam­pány sikeréért folytatott értékes munkájukhoz! * (simkó) PÓCS1 LIDIA dolgozó parasztlány — a Megyei Pártkonferencia küldötte Amikor a nevét olvassák ő is fel- üti, A miskolci Járási Pártkonferencia résztvevői nagy érdeklődéssel fordulnak felé. Fiatal, öntudatos parasztleány. Felcsattan, a taps. A miskolci járás pártszervezeteinek küldöttei hozzájárul­nak ahhoz, hagy Pacsi Lídiát, a gyöm- rőpusztai állami gazdaság segídagro- nómusát felvegyék a szavazólistára, azok közé, aküc közül a Járási PArt- honferencia küldötteit választják meg a megyei értekezletre. Hogyan, jutott él idáig, mivel érde­melte ki ezt a nagy megtiszteltetést a S3 éves dolgozó parasztlány? Fjeiének története — egy a millióké közül. Mint ahogy a csepp vízben ben. ne van a tenger, az ő életének esemé­nyeiben is benne vannak azok a 'nagy­szerű változások, amelyek a magyar dolgozók millióinak Hetében bekövet­keztek, mióta a dicső Szovjet Hadse­reg elhozta szánva tikra a szabadságot és a Párt vezetésével boldog hazánkat építjük. 1937-ben Tiszalneon laktak. Két «énje és bátyja már nem volt a szülői házban. Szolgálni mentek, munkába álltak, hogy ők is keressenek. Hiába törték magukat, mégsem látták a módját annak, hogy a kislány tovább­tanulhasson. Bármennyire vágyódott is a könyvek, a tudás iránt, — a három elemi után bezárult előtte az iskola kapuja. Szükség volt már az ő munká­jára is. Ernődre kerültek. Apja Erdödy „gróf“ birtokán volt cseléd. Dolgozott — mint a többiek — hitástól-vülcv.l&sig, zsát mértek. A sok kínlódás, keserű­ség megtörte, sírba döntötte. Az út életet, a, boldogságot, a Szovjetuniónak, Sztálin elvtársnak, a Pártnak, Rákosi éh-társnak köszöni Pécsi Lídia is. Egy darabig az emődi állami gazdaságba dolgozott. 1946-ban, a Párt tagja lett. A Pártben és a ter­melésben végzett jó munkája nyomán felfigyellek rá. Hathetes mezőgazda- sági iskolára küldték. Utána még ered­ményesebben végezte munkáját. Moson­magyaróvárra került, ahol héthónapos mezőgazdasági iskolán tanult. Amikor itt tanulmányait befejezte, megkapta a segédagronómusi kinevezését. Örömmel beszél arról, mit tanultak az iskolán, hogyan ismerték meg Tyi- mirjásev, Micsurin, Lissenko, Dokvcsá- jev, Viljámss kutatásainak nag-yszerii eredményeit. Beszél a jarovizálásról, «, világ legfejlettebb mezőgazdaságának vívmányairól. A dolgozó nép javára értékesíti a, tanultakat. Az ongaújfalusi üzemegység agronó- •mtisa most szabadságon van, ő helyette­síti. 750 hold földje, fejlett állatte­nyésztése van az üzemegységnek. Jiika- neveléssel foglalkoznak, 96 darab bika, 8 tehén, 11 ökör, ű ló van az üzem­egységnél. A szakmai irányítás Pácsi Lidia feladata. Gyömrőpusztán n f’"J' agronómussal esténként megbeszéli a másnapi teendőket s ez a fiatal pa­rasztlány irányítja, ellenőrzi a gazda­ság munkáját. A gyömrőpusztai állami gazdaságnak nagy feladatai vannak a városi dolgo­zók ellátásának biztosításában. Állan­dóan fejlesztik kertészetüket. Tavaly éCO holdon folytattak kertészeti gaz­dálkodást, az idén 400 holdra növelik est a területet. 5 holdat a melegágyak foglalnak le. Számos gépet kaptak a Szovjetunióból, az árasztásos öntözés mellett, a szovjet példát követve, az esőztető berendezést is alkalmazzák. Pácai Lidia is résztvesz a megyei küldöttválasztó konferencián, amelyen megválaszják aáokat, akik a megye kommunistáit, dolgozó százezreit kép­viselik majd az Országos Pártkongresz. szuson. Lehet, hogy felszólal a megyei értekezleten, lehet, hogy csak beszélge­tés közben fogja elmondani üzenetét a kongresszusi küldötteknek. Azt üzeni a Kongresszusra: Gyűlöli azokat, akik miatt nem veit gyermekkora. Még jobban gyűlöli azo­kat, akik vissza akarnák hozni a „há- romfertályos“ átkos muítat.Most, hogy megismerte, élvezi a felszabadult em­ber boldog életét, tudja, miért harcol, mit véd. Harcol minden erejével, min­dennapi munkájával a békéért, a bol­dog életért, a méig boldogabb jövőért, a gyalázatos imperialisták ellen, min­den aljas belső ügynökük ellen. Ha kell, élete árán is kész megvédeni azt a sok szépet, amit a Szovjetúniónak, a magyar dolgozó né]) építő akaratának, a Pártnak köszönhetünk. Ezt üzeni a kongresszusra Pécsi Li dia, a kondásleányból lett segédagro- nómus. (n. g.) a nyomor, a nélkülözés mégis állandó vendég volt a fagyos, sötét cselédház­ban. 12 éves korában már a kis Lidia munkába állt. Hol kondás volt, hol mindenes, hol béres. 1940-től a szőlő­ben dolgozott. Nagy szükség volt a keresetére, hiszen apja megöregedett és már nem kapott teljes Konvenciót sem Csak ..háromfertályosat“. A „gróf úr“ birtokán a 60 év körüli cselédeket már gyermek munkaeröszámba vették. Hiá­ba dolgozott minden erejével az öreg. Ä tía mázsa helyett neki csak hét má­öt uap alatt több mint tizenötezer dolgozó jegyezte elő Lenin Műveinek I. kötetét Lenin művei magyarnyelvű kiadásának első kötete Lenin halálá­nak 27. évfordulójára jelent meg-_Már az első napokban hatalmas ér­deklődés nyilvánult meg Lenin művei iránt, különösen az üzemi dol­gozók körében. Az eddig beérkezett adatok szerint január 15-e és 19-e között csak a budapesti üzemekben több mint tizenötezer dolgozó jegyezte elő Lenin műveit. Nagy ütemben folyik az előjegyzés vidéken is Különösen n^gy az érdeklődés Baranya és Szolnok megyében. PÁRTUNK KONGRESSZUSAI AZ ILLEGALITÁS ÉVEIBEN Népünk életének nagy esemé­nyére, a februári Pártkongresz- szusra készülünk. Visszagondolunk a régi Kongresszusokra, amelyek mind Pártunk harcának egy-egy hősi szakaszát indították ek Az I. és II. Kongresszus a fehér terror éveire, a Horthy-fasizraus idősza­kára esik, amikor a kommunisták vezetésével kemény harcokat vívtak az öntudatos dolgozók a munkás- osztály jogaiért, hazánk független­ségéért, szabadságáért. A dicsőséges Tanácsköztársaság bukása után sötét korszak, a Hortáiy-rendszer évei kezdődtek meg Magyarországon. A fehér ter­ror pribéKjei jó szövetségesekre ta­láltak a szociáldemokrata párt jobboldali vezetőiben, az áruló Peyerben, Vanczákban és társaik­ban, akik felajánlották „kérges ke­züket" a fehér banditáknak, áruba- bocsátották a munkásosztály sza­badságát és jogait és alávaló módon elárulták a dolgozók legjobb veze­tőit, a kommunistákat. Ugyanakkor igyekeztek álcázni m’-gukat. Lát- szaíharcot foMaftak, hogy megté. veszek a munkásokat. Műkirohaná­sokat rendeztek a parlamentben s ugyanakkor besúgták a sztrájkoló munkások kommunista vezetőit. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG leve­rése után egyeben pillanatra sem adták fel a küzdelmet a munkás- osztály forradalmi harcosai, a kom­munisták. Dacolva a legvéresebb terrorra], szervezték a dolgozókat, igyekeztek mozgósítani az erőket a fehér terror uralma ellen- Bebizo­nyították. hogy a kommunisták ..különös anyagból vannak gyúrva“, soha meg nem hátrálnak a nehéz­ségek elől, a megpróbáltatások csak megacélozzák őket az újabb harcokra. A kommunisták illegális újságo­kat, röplapokat adtak ki, amelyek­ben felvilágosították a dolgozókat a Horthy.rendszer sötét szándékai­ról. Leleplezték a szociáldemokrata párt áruló vezetőit akik lepaktál. tak a népelnyomó kormánnyal és közönséges rendőrbesugókká sül­lyedtek. A kommunisták lelket, reménységet öntöttek » munkás- osztályba s a dolgozók mindinkább érezték, tudták, hogy ha a harc át­menetileg vereséggel is jár, a Párt vezetésével győzni fognak­HATALMAS LENDÜLETET adott az illegális harcnak a Párt I. Kon­gresszusának megtartása. 1325-ben ült, össze Bécsben a Glockengasse 6. számú házában a Kommunisták Magyarországi Pártjának I., úgyne­vezett újjáalakuló Kongresszusa. A Párt Rákosi elvtárs kezdeménye­zésére alakult újjá. Bár az ellen- forradalom vad terrorja közepette hívták össze az I. Pártkongresz- szust, a küldötteket mégis a pár- tonbelüli demokrácia teljes érvé­nyesítésével választották meg. A küldöttek nagy megtiszteltetésnek vették, hogy részt vehetnek a Kon­gresszuson és vállalták a veszélyes nehéz utat külföldre. Az akkori kö­rülmények miatt természetesen csak kisszámú küldött juthatott, el a Kongresszusra, közöttük volt Pártunk szeretett vezére, Rákosi elvtárs, továbbá Révai és Vas elv- társ. A Kongresszus határozatai alap­ján Pártunk önálló harci szerve­ket létesített az üzemekben, üzemi bizottságok alakultak, sztrájkbi­zottságok létesültek, közösen a pár. tonkívüli munkásokkal. Az I. Kon­gresszus nagy segítséget nyújtott a Pórt illegális sejtjeinek, szerveze­teinek megerősítéséhez. A Párt harcot indított a munkásosztály életszínvonalának emeléséért, a dol­gozó parasztok jogainak biztosítá­sáért, a földreform megvalósításá­ért, az értelmiség helyzetének meg­javításáért. A Kongresszus magasra emelte 1919 letaposott dicsősége« zászlaját és új győzelmek útján in dította el szeretett Pártunkat. A PART az illegalitásban roppant nehéz körülmények között fejtette ki harci tevékenységét s az elencég al jas ügynökeinek is sikerült beható), niok soraiba. Az ellenségnek, a később rendőrkémként leleplezett Betérnek éa (láncnak még a H- Kongresszus kül­döttei közé is sikerült befurakodnia. Ezt a II. Kongresszust a Párt 1930 májusában tartotta meg Prva Maja mellett Aprjlovka tanyán. Magyaror­szágról 18 küldött utazott ki a Szov­jetunióba erre a Kongresszusra hamis útlevéllel, hiszen kommunista a Horthy.rétnurajom idején saját nevén nem szerepelhetett. Pártunk vezére Rákosi elviárs ekkoriban már börtön, ben sínylődött és így a R. Kongres­szuson nem vehetett részt. A Kongresszus megállapította, hogy az imperialista háború, e fokozódó la- s’zálődás idején harcot kelt indítani a munkásosztály egységéért, a legális szakszervezetek megszrfíarditásáért, a munkásárulók leleplezéséért. A II. Kongresszus nyomán hazánk, ban megélénkült a forradalmi tevé­kenység, új erőre kaptak a proletariá­tus dicső harcai A magyar dolgozók ismét nagyszerű megmozdulásokkal fegyelmez*ették a burzsoáziát, hogy bármi yen féktelen is e terror, a-ma­gyar proletárokat nem lehet meg lé. lendíteni, harcolnak szabadságukért, a kenyérért, a munkáért. Hatalmas bá­nyász-, ' vasas-, textiiles.sztrájkokbaii mutatták meg a magyar dolgozó« erejüket. A munkásosztá’y erősödő harcaira a Horthy-rendszer pribékjei kegye, km terrorral vá.aszaltak. Kihirdették a statáriumot s a Párt két vezető har­cosát, Saljaj Imrét és Fürst Sándor! minden törvényesség megcsúfolásával, az emberi jogok sárbatiprásávaj halál­ra ítélték és kivégezték. A fasiszta banda úgy vélte, ezzel felszámolta a kommunista mozgalmat. A két már. tir, hős elvtársajrrk meggyilkolásának napján azonban máris új röplapokkal árasztották el a kommunisták az utcá­kat, hírül adva, hogy él a Párt, amüy vezeti továbbra is a proletariátus har­cát. BÜSZKÉN EMLÉKEZÜNK az :Hé­ga'itás éveire s az ebben az időszak­ben megtartott két Kongresszusra. Büszkén gondolunk vissza e kom­munista hősök helytállására. Felidéz, zük a mi forrón szeretett Rákosi ol.'- tácsunknak az egész haladó emberiség csodálatát és együttérzését kiváltó bá. tor helyáFását Horthy vérbiráivai szemben. ,,F írmi Jegyen az én egyén* sorsom — mondotta — az ügy, amiért harcolok, győzői fog.” A Párt két illegális Kongresszusa egy.egy fontos állomása volt annak a küzdelemnek, ame yet a munkásosz tály a kommunisták vezetésével a szabadságért, a függetlenségért, az életért, a békéért vívott. Készülve februári Kongresszusunk­ra, tanulmányozzuk Pártunk múltját, a hősé harcokat, amelyek hozzájárul, tak ahhoz, hegy most erős szervize tóink, harcedzett kádereink vannak, hogy Pártunk elismert vezetője do­gozó népünknek. Erőt merítünk a régi harcokból ez új harcokhoz, amelyeket mosl már — hála a dicső Szovjet Hadseregnek —■ a 6zocjatiizm js megvalósításáért, sza. bad független hazánk bojdog jövőjéért vívunk. KOZMA ILONA á Megyej Pártbizottság alap- szervezetének párltjffcára. Moszkvában naponta 2-3 új lakóház épül A moszkvai építőipari munkások már ötödik hónapja békeműszakban dolgoznak. Nincs olyan nap, hogy a fővárosban két-három új lakóházat át ne adnának rendeltetésének. Az elmúlt évben Moszkvában riyokszáznegyven új házba köröztek be a lakók. A fő­város térképein új utcák, terek és la­kónegyedek Iá hatók. Minden építke­zésnél plakátokat olvashatunk ezzel a felírással: „Brigádunk békeműszakban dolgozik.” Mfg: eyilt a „Béke és szabadság” gyermek ra/skt állítás Szombaton nyílt meg Budapesten a Fővárosi Képtárban az Országos t^ke. tanács „Béke és szabadság“ gyermek rajzkiállítása. A megnyitó beszédet Poor Bertalan Kossuth, és Munkácsy díjas festőművész mondta. A tóvárosi Képtár három nagytermében elhelye. zett kiállításon sok gyermekrajz áb­rázolja a magyar gyermek és a világ minden gyermekének JegigAvibb bará. tait, a szovjet katonát. Rajzolók egész sora foglalkozik a 3 éves terv és 5 éves tervünk alkotásaival. Bengeteg rajz fejezi ki a felszabadult boldog életet élő magyar gyermek mindennapi életét és szórakozását és számta'an kedves rajz tükrözi vissza azt a for­ró szeretetet és hálát, amelyet gyér. mekeink Rákosi elvtárs iránt éreznék,

Next

/
Oldalképek
Tartalom