Észak-Magyarország, 1950. június (7. évfolyam, 127-148. szám)
1950-06-28 / 147. szám
Folyik a karc a küszke „Elegyetem** címért... Norma felet11! eredménnyel vizsgáznak a miskolci műegyetem munkás-paraszt hallgatói A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem aulájában izgalomtól liipi- roaodott arccal járnak'kelnek a !ui!l- gatók. i „Kiére, az fflegyetem címért!“ — fogadja a belépőt a felírás. Most folyik a vizsgák csatája. Mindhárom kar hallgatói most adnak számot egész évi munkájukról. Megkórdo/- ziik Csömöri Béla elv társat, a műegyetem pártszervezetének titkárát a cs.ita állásáról, illetve arról, hogy a hallgatók hogyan állják meg helyűiket a vjzsgftkon. — Szinte várokozáaon felül — mondja. — Eddig a vizsgák 30 százaléka ment le, s az ezeken elért eredmények a norma 131 százalékos teljesítését mutatják I Ezek szerint nagy reményünk van arra, hogy teljesül a fiúk legszebb vágya, valóban ÜJegyetem leszünk. Az elmúlt félévijén is 12 éltanulója volt az egyetemnek, most azonban az eddigi eredményekből úgy' látszik, ez a szám emelkedni fogl Ezzel válaszolunk a reakciónak, amely azt híresztelte széltóbcn-hooszában, hogy a munkás osztály s a dolgozó parasztság fiai nem állják meg helyüket az egyetemen. — Igaz, hogy a reakció nemcsak híresztelte ezt, hanem meg is tett né adón tőle telhetőt ennek elősegítésére. Azonban a VKM szabotörjei- nek leleplezése után a hallgatók teherbírásához képest túlzott követelmények eltűntek. Az. egyetem tananyaga és főleg tanítási módszere olyan, hogy itt minden átlagos ké- jjességií, szorgalmas, rátermett fiatal mérnökké lehet. Munkások, bányászok — éltanulók az egyetemen I — Ezt az bizonyítja legjobban, Hogy akik nagyon kevés előképzettséggel eleinte kisaé félve jöttek közénk, jnert élt bennük a reakciós múlt emlékeként az egyetemtől való félelem; erős akarattal, szorgalom mai pótolva a hiányokat, az élre törtek. Ilyen példa Szirtes Lajos, aki iC ér in bánfában dolgozott, 33 éves és ma már szorgalmával, rendszeres, fegyelmezett- munkájával éltanulója lett a bányász- ka mák! ■Rosszindulatú, egyben nevetséges ú! litis az, hogy a mimkásszánuazásű hallgatók kevésbé állják meg a Helyüket a többinél. Az a tapasztalatunk, hogy a munkáaszúrmazású hallgatók eleinte, amíg be nem hoz ták azt n/. előnyt, amivel a jobb elő- képzettségűek rendelkeztek, kissé elmaradtak, de amint a velük való rendszeres foglalkozás során pótolták a hiányokat, rövideseit minden vonalon az, élre törtek. Eltanulóink, kitűnőink, jeleseink, jórészo munkás és szegény-paraszt származású diák. Schuld Ferenc, a pártszervezet ve zr, tőségének tagja, kohómérnök hallgató, a diósgyőri kohóktól jött ide. Papp István, aki egy pécskömyéki bányából jött, vonalzóval, kvrzővtfl cserélve fel a csákányt, ma a bányászkor éltanulója! Kazal Gyula, üli a MÁV műhely lakatosa volt, a dolgozók iskolájában érettségizett, s ma már egyremásra teszi le a kitűnő kollokviumokat! így sorolhatnánk még sokáig azok neveit, akik az élő példa erejével bizonyítják, a munkásosztály fiai elsők a tudomány várának elfoglalásánál isi Alkalmaztuk a szovjet tanulási módszert! Megkérdezzük a hallgatókat is, mi a véleményük az. egyetemen folyó oktatásról. Fabu Béla gépészmérnök hallgató a gépészeti kai' tanulmányi felelősé így beszél: „Egyetemünkön á szovjet tapasztalatok alapján igyekeztünk alkalmazni a tanulás szovjet módszerét, a tanulóköri kollektiv módszert, ívmit nálunk is, mint a Szovjetúnió- bah, alapos egyéni tanulás előz mag. Kitűnő eredményeink jórész,t ennek köszönhet ij(. Az. egyetemen kollektív szellem uralkodik, nemcsak szavakban, hanem tettekben is. Mindenki úgy tanul, hogy közben tanít is. Ugyancsak állandó konkrét segítséget nyújtanak a tanszékek is, a tanársegédek állandóan a hallgatók rendelkezésére állanak, vizsgáik előtt felkeresik otthonukban ős a tanulókörben, segítségükre vannak a problémák megoldásánál. Itt van például Jáni Gyula bányamérnök hallgató esete. 0 ábrázoló geometriából csak ősszel akart kollokválni. A tanszéken felhívták a figyelmét arra, hogyha ö a nyáron ábrázoló geometriát tanul, nem tud eltnélvedni a nyárra előírt üzemi gyakorlat problémáiban. Ezért beosztottak mellé egy tanársegédet, aki így héten át állandóan foglalkozott vele, hogy sikerrel fe He ész állt esse n v izsgójára. ■\ fiúk a párttitkár ölvtúrssal egyetemben a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoztak az egyetem professzorairól is. Igyekeznek legjobb dudásukat átönteni a tudomáúyszorojas hallgatóiknak. Szétdcczky Kardosé Elemér, az egyetem Kossuth-díjas rektora, három egyetemen is tanít, mégis legpontosabban végzi el min den feladatút. — Egyelőre •*— mondják — az elhelyezésünkkel van még egy kis baj. Kissé szűkén vagyunk itt, de már épül Dudujkán az új egyetem — mutálják a tervrajzát is — Európa legmodernebb, legjobban felszerelt egyeteme lesz. Óriási könyvtárral, uszodával, tanműhelyekkel, saját mozi vall Őszre már részben el is kószái!, s mi — mondják — nagy szeretettel várjuk ide a most érettségiző fiatalokat, akik nem is gondolják, milyen nagyszerű körülményi I: közé kerülnek itt. Akad persze még hiba az egyetemen. Befurakodtak sorainkba levitéz- lett tőkések csemetéi, kik akadályozni szeretnék itt a jó munkát! De a Párt segítségével a most megalakult DI Sz eltakarít mindent az, útból, ami fejlődésüket gátolná. A fiatalok szorgalmas tanulással készülnek, hogy az üzemekben, bányákban hasznosítsák majd a dolgozó nép javára mindazt, amit a dolgozó nép államának jóvoltából az egyetemen tanulnak. IS A HAM KAI RE 11T ALAK Jólsikerült kuíturelőadás a nagyrozvagyi állami gazdaságban Az elmúlt w.pokb.'in a r.ngyroz- vágyi állami gazdaságot, meglátogatta a zemplenagárdi üzemegység kulturgűrdúja és szinvnne’fts mii- sorral szórakoztatta n gazdaság dolgozóit. Maez József, az üzemi párt szer vj zef elnökhelyettese mondott köszönetét txz agárdiaknak. ■A kultuielőad: son résztvevő dolgozók ígéretet tettek, hogy az aratás, csépié», termény begyűjtés munkáját, híven a Párt útmutatásához, nntr.ridö előtt végrehajtják keményen felveszik a harcot a kulák és klerikális reakció ellen, nem engedik lanyhulni a szívós felvilágosító munkát. (A nagyrozvftgyi állami gazdaság dolgozói.) Dolgozók hétvégi üdüfővonata Miskolc—Hajduszobos zló DENEvEft A népkerfi Szabadtéri Színpad műsorán szombaton este az elnyti- hetetlen zenéjii, hangulatos, vidám, mindig hatásos Straus--operett szerepelt. A cselekmény elő fűzött „ajánlás", amely az egykori bécsi főúri társaság romlottságára hívja fel a néző figyelmét — szerencsés ötletnek bizonyult — és jó példa arra, hogyan lehet egv-cgy régibb darabot is, a szórakoztatás mellett az. okulás, a tanítás szolgálatába állítani. A Denevér kitűnő miskolci előadásának nagyszámú közönség tapsolt. Hangulatosság, felszabadult kedély, üt le térség, gördülő, pergő iram jellemezte az. igen jó előadást. "A Denevér hagyományosén tág terel' biztosít a színész, rögtönzései, ötletei számára, r az est szereplői ezalkalommal sem hagyták kiaknázatlanul ezeket a lehetőségeket. Élenjárt ebben Angyal Nagy Gyula, akinek ilyen sikerült alakítását' még nem láttunk Miskolcon. Valósággal testére szabták Eisenstein szerepét. Lágy lírai tenorja kitűnő en érvényesült, emelteit ellenáll]a- tiltlan humorával vonta magára a figyelmet. Dohay Lívia hangban és játékban egyaránt elsőrangú teljesítmény nyújtott. Gencsi Sári bájos megjelenésűvel, tide játékával, finom, csiszolt előadásmódjával az est erőssége volt. tromogy- v ári Lajos, dr. Mindszenti Ödön, Galsui Ervin, Lóránt György sok kedvvel, felszabadult örömteli játékkal szolgálta a sikert. Külön kell szólnunk a fogházőr hálás szerepét játszó Kassny Jánosról, aki rendkívül eredeti színekkel rajzolta meg ezt a pompás, vérhö figurát. Minden mozdulata, mind-ii szava harsány kacagást váltott ki.. A Denevér második felvonása betétjében Bai lua Irén lines Húrján „ívardfáncát“ adta elő mély ál> eléssel, erővel Méltán aratolt sikert bár a koreográfia néni a Ija vissza a népszerű, széles körben ismert muzsik« gazdag tartalmú". Bordy Bella a Kék Duna keringő adta elő finoman. A Gördülő Optra előadásában •* MÁV szitu főni kusok működlek közre Varga Pál vezénylőiével, tőlük megszokott biztonsággal <s > Befejezéshez közeledik a megye cséplőgépeinek kijavítása A megye térülőién — több mint egy hetes késessel beiejezé.ihez közéjednek u magánkézben lévő cséplőgépek .javítási munk.V'atai. Ezzé 1 szemben az állami gaJbcUisú- gok már valamennyi gépiiket üzemképes állapotba hozták. A gépállomások tulajdonában lévő 160 cséplőgép közül már ií2 üzemképes, 18 még .javítás akit?. A lemaradást, főleg a késői beutalások okozták. ! j Kzidoig a magánszektorokba u lévő cséplőgépei,! közül 844 már készen várja a c.sfcp- lési munkák megkezdést, 89 van javítás akiét és 22 gép vau még olyan állapotban, hogy meg sem kezdték rajtuk a javítási munkálatokat Néj>i bizottságainknak mindent el kell követni, hogy v u'iiineni.vi cséplőgép a kellő időben uugindui- httsson a csépJések mielőbbi elvégzésére. Felhívás a békebizottságok vezetőihez! A „Megvédjük a Békét" — moz. gaiom Országos Tanácsának titkársága felhívja valamennyi béke. bizottság elnökének és titkárának figyelmét, hogy kiadásában beszéd- vázlat (sjiabusz) jelenik meg, "mely a nemzetközi békemozgalom eseményeivel foglalkozik. A békebj- zottságok kjsgyíí|éseken és röpgyü. léseken használják fel a vázlatot. Vasárnap reggel hatalmas tömegben indultak a dolgozik n Személypályaudvar fotó. Fel 7 után néhány perccel vörös és nemz.:l:szinü lobogókkal feldíszített 24 kocsis szerelvény indult el a miskolci dolgozók kul Hajdúszoboszló íohí. A dolgozók egyro nagyobb számban használják ki azt a lehetőséget, amelyet népi demokráciánk és a Magyar Dolgozók Pártja kivívott számukra, IZ ITEX MUM TEXTIL- SZIKÜZLETEX ÉS NÉPBOLTOK ruházati, cipőárudái és osztályai « Mi&holci Ruházati, iVI kötelékébe olvadtak be és Nagymiskolc különböző helyein 30 ruházati bolt előzékeny kiszolgálással áll a dolgozók rendelkezésére, ahol férfi, női, fiú- és leáuykaruhák ____________ férfi, női szövetek, selymek és pamutáruk férfi, női, gyermek kötött- és divatáruk cipők, kalapok rövidáruk, szabókelíékek kelengyék és kézimunkák bőráruk és cipőkellékek óriási választókban, szebbnél-szebb kivi+ötben kaphatók hogy egész heti nehéz munkájuk után a hét végén jól megérdemelt pihenőre mehesjonok, hogy fellldUlvn, »zclhunitog és testileg felfrissülve kezelhessenek neki az új munkahétnek. Az IBUSz miskolci irodája komoly munkát végzet', ha előkészítés, a szervété* tor-a. Az első állomás — Szerencs — után azonban, t:hol a debreceni vasútigazgatósig területére ért az irányvonat, érthetetlen módon 12 ízben állt meg tilos szemafőr jelzés mialt Debrecenig. Lz mindoni.it 5—0 perces késést jelentett. Dol.rivi nbon be- ictőződött ez a késés, ahol az 1 perc tartózkodás! idő helyett 13 percig tartották vissza a vonatot. Az ilyen hibákat ki kel: küszöbölni. Végre 1 ó” i 10 porcos késéssel megérkezett a vonat Hajdúszoboszlóm. A dolgozók, nlikvi folhúborí- tot't az út vis oatagaága, egyaránt siettek, hogy kárpótlást nyerjenek a fürdőben. Itt a gyermekek és felnőttek egyaránt jól érezték magukat a természeti kincsekben gazdag fürdőhelyen és gyógyvíz üdífő hatásától újjáéledi. indultak hazafelé az esti érákban ______ (t— J~) — EUKALIPTUSZ FÁK AT ÜLTETNEK A FEKETE-TENGER PARTJÁN. Megkezdték a Szovjetuniótól kapott és gazdasági szempontból különösen értékes eukaliptusz-fák elültetését. A burgasz-me- gyei Szozopol város mellett az úgynevezett „Akutino" vidéken már ■ICO darab ck^iptusz csemete sorakozik. KuUsi György ditisgtfri esztergályos befejezte HföS-es tervét Az elmuH héten az egyéni ver.1 senyzök közül a legjobb ered- i menyt a mechanikai műhely dolgo. zója Kutas! György esztergályos érte el négyszázhuszonkjlenc százalékos teljesítménnyel. Kutas] a I tei'vteljesitésébeu az elsők közöjt ; van, már befejezte 1950.es tervéiKitűnő eredményei a Bikov.féle gyorsvágási módszerrel és I kajdő jobb kihasználásával a rnun. érle eb Uj beosztás az üzemanyag- kiszoigálásljatt az üsvány- olajforpfmi NV-nál Az nrnt'ás és géplés minél előbbi elvégzése most a legfontosabb feladat. Ezt a feladatot akkor tudjuk tökéletesen megoldani, ha a gépek számúra kellő időben üzom- anyagot biztosítunk. Hogy uz üzemanyag kiszolgálása körül semmi zavar, torlódás no forduljon elő, az Ásványolaj Forgalmi NV úgy oszt’otta be az üzemanyag kiszolgálását, hogy új rendszert vezetett be, naponkint! beosztást készített. Az állami gazdaságok, gépállomások és egyéb mezőgazdasági gépek számára hétfőn, szerdán és pénteken, ipari üzemek és egyéb fogyasztók részére kedden, csütörtökön és szombaton szolgáltatnak ki üzemanyagot. Az NV vezetősége felkéri az illetékes szerveket, hogy a megjelölt napokon vigyék ki iizemanyagkész- letiikot, hogv zavartalanul folyhassanak a eséplési muukálat'ok. Tíz község fiataljainak találkozója ^eleméren A DISz körzeti bizottságának irányításával Kelemér község ifjúsági szervezete nagy ifjúsági találkozót rendezett. Ezen resztvettek Gömor- szöllős, Zádorfalva, Ragály, Szulmfö, Alsószuha, Düvény, Székipuszta. Serényfalva és Fut nők ifjúsági szervezeteinek fiataljai. Kelemér fiataljai már a találkozó előtti napon feldíszítették a községet, hogy méltóképpen fogadják a vendégeket. A fiatalok először v. kczimunkakiálli- tást nézték meg az állami iskola termében, a délutáni órákban sportműsor és atlétikai verseny volt. Eatj értékes műsorban gyönyörködtek a résztvevők. A sikert, elősegítette az Ozdról érkezett kultúrcsoport. Hangulatos táncmulatság után víg njtaszó mellett autón mentek liszt a környékbeli községek fiataljai, akik megfogadták, hogy mfg fokozottabb, lelkesebb és önludatosabb munkát fognak végezni Pártunk és szeretett Hű- kosi elvtársunk útmutatását köveire a Dolgozó Ifjúság Szövetségében. ígérőtöket minden erővel megvalósítják. (Nagy Fái, Kelemér.!) URANIA Junius 22—SftS-ig Hz élet nevében Eliíadásliezdisok: iíitkcjzn. fél fi fél Só., vasárnap tel 4, tél 6 és fél 8ó KOSSUTH Juniuf- 22-28-ig Ssuhe fíJator Elöadáskezdések i hétközn. 6 és 8 ó , vasárnap 8, ti és fél 9 ó. FÁKLYA (Volt Corsó) Junlus 24—28-ig Aliáj begy ei, Pjafnyácktj kórus, Íi*yőz4®s nép MFI és ."iasvjei híradók Folytatólaoíos e őadás I és 2 Aorintos helyélak Elizádén 4—9-ig, vasárnap 2— 9-ig