Észak-Magyarország, 1950. június (7. évfolyam, 127-148. szám)

1950-06-03 / 127. szám

Czeglédi János ifjúmunkás új élete A magyar ifjúság az ünnepi Készülődés lázéiban ég. Készül a ha­talmas jelentőségű eseményre, a 17-én kezdődő kongresszusra, melyen megszületik a dicső lenini-sztálini Komszomol nagy példamutatását kö­vető, a Párthoz tartozó egységes if­júsági szövetség, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége. Ezt a lelkes, lázas készü­lődést mutatják a termelés napról- napra emelkedő számadatai, ifjúmun­kásaink, a dolgozó paraszt fiatalok, a tanuló ifjúság tudja, hogy méltóké­pen akkor ünnepel, lia jobban és töb­bet. termel, ha jobban és többet ta­nul. Minden becsületes ifjúnak a Dísz­ben a helyet — ezzel a jelszóval in­dult meg a széleskörű tagtoborzás az ifjúság körében. Milliós tömegszer­vezetnek kell lennie az egységes ifjú­sági szövetségnek, melyben minden becsületes dolgozó és tanuló ifjú a munkásfiatalok vezetésével — ható­ba indul, hogy tevékenyen kivegye részét a dolgozó népünk előtt álló nagy feladatok megoldásából. Zsibongó zaj, ifjúi lelkesedéstől fűtött hangulat fogad a diósgyőrvas- gyári SsIT-irodájában. Innen kerül­nek ki naponta többszázával a belé­pési nyilatkozatok, a diósgyőri gyá­rak ifjúmunkásainak ezrei lépnek be a szervezet soraiba. IIfry íSfúinuafcás éppen most ve■ szí át tagsági könyvét. Boldog mo­sollyal arcán megsimogatja, aztán gonddal elhelyezi belső zsebében. — Elbeszélgetünk Czeglédi Jánossal, a SzIT új tagjával. Apja földmíves, Kisgyórben lakik. Az átkos, népellenes Horthy rendszer­ben nyomor, mcgalázottság, szolga- sors volt az életük. De amióta a Szovjetunió dicsőséges hősei elhozták számunkra a szabadságot — mondja a múlt emlékeinek idézése után hir telén felcsillanó szemmel Czeglédi János — szabadok lettünk, szabadon építjük boldog jövőnket. Vj, boldog élet tárult fel minden magyar dol­gozó, a magyar ifjúság előtt. Mindig vonzott a gyár, a nagy­üzem. Bekerültem a gyárba. Igye­keztem megállni helyemet a terme lésben, mégis úgy . éreztem mindig, hogy hóm élég jó a munkám, még jobbat, még többet kellene... Szere tett Pálosi elvtársunk februári be széde adta meg az igazi lendületet •munkám megjavításához. Ekkor mon­dotta Pákosi elvtárs, hogy elérkezett az ideje a Komszomol példáját kö­vető, a Párt vezetése alatt álló egy­séges ifjúsági szervezet megteremté­sének. Tagja lettem o Kiro-o'1-brigád­nak és eddigi 115—ISO százalékom helyett most már én is IdO százalé­kot érek el. En most már tudom, hogy ezek az eredmények csak ma­gasabbak lesznek, hisz tagja lettem az egységes ifjúsági szövetségnek, Párt támogat, vezet, segít bennün­ket. hogy jó harcosai legyünk a szo­cializmus építésének, a békéért foly­tatott harcnak. Czeglédi János tudja, mi a fel­adata az öntudatos ifjúmunkásoknak. Nemcsak a termelő munkában akar jobb eredményeket elérni, de szilár­dan megfogadta, hogy szorgalmas és kitartóan tanulni fog. Tanulmányoz za a Komszomol történetét, hogy an­nál hívebben tudja követni példamu­tatását. Azon leszek — mondja bú­csúzóul —, hogy üzemünkben minél több ifjúmunkást beszervezzek a szö­vetségbe, mert nagynak, erősnek kell lennünk, hiszen a Párthoz tartozunk, Párt vezet bennünket. fok ilyen Cz”jl;<U JÄnos, a SzlT-szervezet sok ilyen új tagja be szél most hasonlóan megváltozott éle­téről, nemes új célkitűzéseiről. Sok ezer új taggal erősödik a SzlT-szer­vezet, az if jú nunkások jó munkájuk­kal bizonyítják be, hogy méltán övék a vezetőszerep az új ifjúsági szövet­ségben. (drogos) CSINTALAN JÓZSEF diósgyőrvasgydri apátp'ébdnos A BÉKE ELLENSÉGE URA.UiV Junius 1—5-ig A legújabb Csehszlovák színes rajz- ás bábfilm Színes mesevilág Elöadáskeidések: Héttőm. tél fi fél 8 6. vasárnap fél 4, fél 6 és fél 8ó. KOSSUTH Junius 1—7-ig Magyarul beszéld szovjet filmalkotás Boldog aratás Elöadaskezdecek i hétköxn. 6 és tét 9 ö , vasárnap 3, 6 és fél 9 ó. CORSU Junius 3—7-ig Színes április 4 ?®lytatólages * öadáa 1 és 3 forintos helyárulj Előadás 4—.9-ig, vasárnap 3—l-ig HajScsaltg Szabadság-mozi; Juoiut 4—5 Asszonyhüség Előadás kezdési Szombat 8 óra, vasárnap 4—6—G óra Minden dolgozó, minden becsü­letes embor ebben az országban a békciv aláírásával nyilvánította ki akaratát’, hogy szembeszáll az új háborúra uszítókkal, a szabad­ság, az emberiesség ellenségeivel és minden erővel védi a békét. A békoívek aláírása során az egyik békebizottság tagja, Dole- zsár Ferencnó felkereste Csintalan József diósgyőri apátplébánost, abban a tudatban, hogy az egyház is a szeretotet és a békét! hirdeti, a szeretetet és a békét akarja. A békebizottság tagja előadta, jöve­tele célját. Ennek hallatára az apáfplőbános szemmel láthatólag nagyon ideges lett és vitát provo­kált. Ilyeneket mondott: „Hiába csinálják ezt. Ezzel nem lehet meg­akadályozni a háborút. Az aláírá­sok nem védelmezik a békét.“ A békebizottság t'agja így vála­szolt: — Mi az aláírásokkal is meg­mutatjuk erőnket a háborús uszí- tóknak, ezzel is szembeszállunk velük, hogy megakadályozzuk a háborút. Az egyházi vezetőknek most alkalmuk nyílik arra, hogy megmutassák: valóban együttérez, nek a néppel és épúgy békét «kar­nak, mint a dolgozó tömegek. Eolezsár Ferenc né még megkér­dezte, miért nem áll az egyház a demokrácia mellé f Csintalan József leplezetlen gyű­lölettel ezt felelte: — A katolikus egyház addig nem is fog a demokrácia mellé állni, amíg nem adják vissza az egyház birtokait és az iskolákat. A továbbiakban gúnyosan alja­sul megrágalmazta a kommunistá­kat. „A mr Alkotmányunk min­denki számára biztosítja a szabad vallásgyakorlatot — világosította fel a gyűlölködő apátplébánost, a békebizottság küldötte. — Azt. azonban nem engedhetjük meg, hogy a templomokban bárki is a népi demokrácia, a magyar dolgozó nép, a béke ellen uszítson. Csintalan apátplébános tajtékzó dühvel beszélt a Szovjetunióról, rágalmazta a Pártot, a népi demo kiaeiáf. Csintalan József apátplé bánosról eddig is tudták Diósgyőr dolgozói, hogy a legféktelenebb demokrácia- ellenes uszító, a gyűlölködő kleri­kális reakció egyik legsö.étebb figurája. Most még inkább bízó nyossá vált, hogy elvakult ellen­sége a magyar dolgozó népnek, a szabadságnak, a békének. SZÍNHÁZ Utolsó előtti előadásit tartja Miskolci Nemzetj Színház ma, szombaton este, amikor is a zsú­folt házak előtt futó „Szabad szél” nagyoperett kerül bemutatásra Gorkij bérletben. Holnap, vasárnap utoljára, két előadásban kerül színre a „Szabad szél. Délután fél 4 órakor bérlet- szünetben. Ma, szombaton este Alsózsolcán vendégszerepei a tájszínház együt- r I tese, ahol „Idegen gyermek“ ci- • | mű vidám bohózatot mutatják be­Szomfiaton és vasárnap Országos Kohászati tolerancia lesz Diásgyőrött Az ország összes kohászati üze­meiből Diósgyőrbe jönnek a kül­döttek, hogy 3-‘án és 4 én, két­napos tanácskozáson megbeszéljék a termelésben elért eredményeket, hiányosságokat, hogy a szovjet kohászok példáját követve munká­juk területén újabb, hatalmasabb eredményeket érjenek el, hogy ez­zel elősegítsék népgazdaságunk fejlődését. Szombaton reggel 9 órakor a konferenciát a Diósgyőri Kohá­szati Üzemek vezérigazgatója, Herczeg Ferenc elv fára nyitja meg. A tanácskozás során VajTj Péter, a Bányászati-Kohászati Egyesülőt főtitkára tart előadást. Ezután Baán István a minőségi acélgyártás feltételeiről, Eles Lász­ló az acéltuskók gyártásánál kelet­kező sclejtekről és hibákról, Temea- szentandrási Guido az előnyujtő hengerlésnél keletkező hiányossá­gok: ól, Remport Zoltán a henge­rek, acélok hibajelenségeiről, Né- methy László a kovácsolás minő­ségi problémáiról tart előadást. A konferencia résztvevői valamennyi előadást széleskörűen megvitatnak. LECSAp ^ A Megyénk üzemeiben a dolgozók egyre jobban megismerik és megsze­retik a „Villám“ -ot, amelyet a fel­szabadító Szovjetunió gazdag tapasz­talatainak hasznosításával vezettünk be. A Diósgyőri Gépgyárban tovább­ra is példamutató módon alkalmaz­zák a hibák kipellengőrezósére éa gyors kiküszöbölésére. A napokban rendkívül nagy érdeklődést keltett itt a következő szövegű „Villám“: A „Villám“ azt tanácsolj» a D 22 vezetőségének, hogy dugják össze a fejüket és határozzanak 3 0 002. számú mozdonyunk sorsá­gul, amc'y március 2u-e óta tus edzóműhely mögött lévő, úgyneve­zett „konyhavágányon“ áll éa vár­ja, hogy ml történik vele. A „Villám“ úgy gondolja, hogy az' a 120 forint is pénz, amit vál­lalatunk naponta fizet a bérelt mozdonyért. Ez az összeg már ed­dig ig 6000 forint és amilyen ta­pasztalatai vannak a „Villány­nak, sokkal mag sabbra is „fel­mehet“ még az illetékesek felől! Pár óra a’att hat a „Villám“ A Diósgyőri Gépgyár „Villám“ - jai nemcsak az egész gyárat érintő problémákkal foglalkoznak, hanem apróbb, a termelést és a rendet aka­dályozó hiányosságokat is felvet­nek. A nagyraktári „Villám“ ábrá­Példát mutat jő munkájával az aratásra készülő szerencsi gépállomás ahol már 8 cséplőgépet üzemképes állapotba helyeztek Szerezcs fölött » rút­kai út mentén először a tszcs, tanyája, majd köz­vetlen utána a gépállo­más bukkan elő. A má­jusvégi nap meg megcsil­lan a pihenő ekék, boro­nák, vetőgépek, a javí­tásra váró cséplőgépek és elevátorok testén, de ve­rejtéket csal a dolgozók homlokára is. A tavaszi szántás-vetési harc tank­jai, a traktorok és a két Sztálinyec, a most fel­épített gépszín alatt „fújják ki a fáradalma­kat“. A túlsó sarokban hangos pöfögőssel jár egy traktor motorja, — a szerelő most bújik ki alóla. A lakafosmühely- ben kovácsok, szerelők pengetik az üllőt. A gép­állomás vezetője Balogh Sándor elvtár* a motor- kerékpárt reperálja, hogy Útnak indulhasson Ond felé. Az ember nem tud­ja a sok munka, a lük­tető tevékenység közül, melyiket nézze először. Készülődés folyik itt — ez az első pillanatra szembetűnik. Mielőtt a lelkes tem­póról képet adnánk, néz­zük meg mi e jó munka előzményei — A tavaszi tervünk sikere! — válaszol azon- nai Román József elviére brigádvezetö. A sikernek az a 1.13 százalék a leg­jobb bizonyíték, ami a szántás-vetési tervek leg. végén áll. Azt jelenti, hogy 13 százalékkal túl­teljesítettük tervünket. Minek köszönhető ezl Májorcsák József ‘123, Román József 172, For­gács János 130, Titkó János 150 százalékos át­lagteljesítményének és a többiek 100 százalékon felüli eredményének I... Igen annak. De annak is, hogy a gépállomás dolgozói szívvel, lélekkel s kommunista öntudattal dolgoztak, követték a Párt iránymuuatását. Ne­mes versenyben vetélked­tek a magasabb teljesít­ményekért. Az utolsó percig keményen „állták a sarat“, harcoltak a még nagyobb darab ke­nyérért. Ez vitte sikerre a szerencsi gépállomás dolgozóinak tavaszi ter­vét, ez fogja sikerre vinni azt a tervet is, amit nemrégen állítottak össze. El ni"fl hozzájuk az alsóvadász} gépállomás versenykihívása, amely a gépjavítás határidejének megrövidítésére szólítják fel az ország valamennyi gépállomását. Nem kö­zömbös, hogy a gébekkel a betakarítási munkák június 20-ikn. előtt, idő­ben olkészülnek-o, vagy nem. Hiszen nem kisebb dologról, min a bőséges­nek ígérkező termés meg­óvásáról, betakarításáról, csépléséről van szó. Ez serkentette a szerencsie­ket arra, hogy elfogadják a versenykihívást és ott nyomban az üzemi érte­kezleten leszűrjék a fel­szólalások tanulságát, ki­mondják a határozatot: június 15-ig a legutolsó szegig mindent átnézünk, kijavítunk a gépekon ... Ismerik a már szálló­igévé vált mondást: min­den terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle; óppen ezért a leg­nagyobb figyelmet a munka helyes megszerve­zésére fektették. Hat trUidot szervez­tek Minden brigádnak meghatározták, hogy me­lyik gépfajtftból mennyit javítson ki. A gépek ol­dalán kiírták, hogy a ki­javításáért ki a felelős és ki a. munkák vezetője. A brigádvezetők a szántás­vetési harcban n legjobb eredményt elért dolgozók közül kerülnek ki. Amikor így felosztot­ták cgymásközt a felada­tot, megszü’ ‘ett a nemes vetélkedés. Minden bri­gád elhatározta, hogy a június 15-i határidőt lel­kiismeretes, pontos mun­kával még jobban meg­rövidíti. A minap Májer- csák elvtárs már jelen­tette az irodán: elvtár­sak, brigádunk a két cséplőgépet üzemképes állapotba, helyezte. — Majd kiderül a pró­bajáratásnál — mondták neki a többiek. Ki is derült. Egyenle­tesen búgott a gép, jár­tak a kerekek, egyetlen zörej sem zavarta meg az összhangot. Erre az­tán a többiek, csőplősök, tárcsa, vetőgép, traktor, mérlegjavítók még job­ban megnyomták a dol­got és az eredmény az, hogy a 11 cséplőgép kö­zül 8 már üzemképes ál­lapotban van. A verseny szárnyakat adott a dolgozóknak. Minden csavart, minden alkatrészt gondosan át- vizsgálnak, megolajoznak, kijavítanak, nehogy hiba legyen akkor, amikor el­jön az aratás, a bő ter­més betakarítása, a jövő évi kenyér megóvásának az ideje. Erre késiül most lelkesen, lázasan az egész ország, s mutat jó példát megyénk gép­állomásainak a szere-csi zolásfiban egerek és patkányok hancuroztak, jókora szemétdombon. A szemétdomb ugyanis a raktár kö­rül mindenütt megtalálható volt. A „Villám“ megjelenése után pár órával azonnal eltakarították az összes sze­metet— a liulladékanyagokat, ócska­vasakat pedig elszállították tárolási helyükre. „Villámlik“ már az ózdi gyárban is Felismerték a „Villám“ rendkívül értékes mozgósító szerepét az ózdi dolgozók is. Ezt bizonyítja, hogy az ózdi gyár különböző üzemeiben ifl megjelentek már „Villám“-táblák, melyeken a dolgozók szővátoszik az előforduló hibákat, hiányosságokat. Nézzük példaként, hogyan csapott le több helyütt Ozdon a „Villám“. Az Óbudai Hajógyár rendelésé­nek kikészítése november óta hú­zódik. Ki a felelős ezért? Mikos fogják Ózdiéi kiszállítani? Mi ez oka annak, hogy a durva­hengerműi 1. sz. daru 22-én 22 órától forgómotor tartalék hiányá­ban még jelenleg sem dolgozik, ezenkívül a tartótoló kemence ajtó- ltuző motorja 20-án estétől rossz, ennek következtében a borsodná- dasdi „platina“-anyagot a kemen­céből ki kellett rakni. GépUzemi elvtársak! Mi az oka annak, hogy az 5. számú másodmelegltö kemence előtt több mint egy hónapja a munkatér föl van túrva az ott fel­bontott vízvezeték miatt. Ennek következtében: 1. Ha a daru kiejti » vasat, csak kínosan tudja felvenni. 2. Az oft dolgozó elvtársak bal­esetnek vannak kitéve. Mikor akarják végre megszün­tetni ezt a helyzetet? Mikor le3Z már rend az 5. számú kemence előtt? * A „Villám“ alkalmazásával kapcso­latos eddigi tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a dolgozók ezeket a táblá­kat nagyon helyesen használják fel a termelést akadályozó hibák, a munka szervezetlenségének leleplezésére. — Ugyanakkor azonban a Szovjetunió tapasztalata arra is tanítanak ben­nünket, hogy a „Villám“ rendkívül értékes hatással van más területen is: ezek segítségével lehet követendő példaként odaállítani a legjobb ered­ményt elérő dolgozókat, bemutatni sikeres új munkamódszerüket, így le­het fejleszteni a mwnkaversenyt. Fel kell használnunk a „Villám"- táblákat most a darabbérezésiel kap­csolatosan előforduló hibák kiküszö­bölésére, de ugyanakkor arra is, — amint a Megyei Pártbizottság hatá­rozata feladatul tűzte ki —, hogy bemutatjuk „hol és hogyan emelked­tek a teljesítmények és a keresetek a darabbérezés hatására, mennyit ke­resnek a legjobb dolgozók még pedig nemcsak az „illető műhelyben, hanem a gyár más üzemeiben, a megye más gyáraiban is". MSzT-HIREK A Magyar-Szovjet Társasig nagymjsko'-ci Szervezete felhívja azoknak a tagtársaknak a figyel, mét, ak:k 1950-ben léptek be az MSzT-be és tankönyveiket ezidejg még nem vették át, jelentkezzenek haladéktalarkil a szervezési osztiL gépállomás is. (tőth) jvon. ’ * ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom