Észak-Magyarország, 1950. május (7. évfolyam, 100-124. szám)

1950-05-07 / 104. szám

Öröm és büszkeség a Néphadsereg tagjának lenni UJoncíogadás a Petőíi-tűzérlaktanyában A Petőfi tüzérlaktanyában lázas készülődé» folyik. Az udvaron a seprők vidáman dolgoznak, a ka- tonabajtűrsak csinosítják az ud­vari és az épületeket, líjoncfoga- uás lesz. Ez az ünnepség azonban nemcsak a kal’onák, Iránom dolgozó népünk ünnepi eseménye is. Sorra érkeznek w, meghívott vendégek es művész­csoportok, hogy résZtvagyenek a fogadáson. Éppen most futott be két gépkocsi, az egyike*: a diós- györvasgyári SzIT zenekar, a má­sikon a színjátszó és a népi tánc- csoport jött ;ií ünnepélyre. Vidá­man, énekszóval érkeznek, hiszen saját soraikból vonulnak be a fiatal újoncok. lit van közöttük Farkas Lajos, ücseuás Ernő fiatal sztahanovista és a többiek. Egytöl-egyig ismerős arc, a SzIT ifjúság legjava. Leg­több már vadonatúj egyenruhában feszít, büszke öntudattal vesz részt a készülődésben. Tudják-e kellően értékein! az ünnepséget, melyet agáisztclotükro rendeznek? Érzik-c, rJflyon. felcrne- ló kötelezettséget jelent, hogy mun­kások, dolgozó parasztfiatalok, ér­telmiségiek felölthetik a magyar Néphadsereg ruháját? Szavaikból kiderül, hogy igen, mélyen átérzik ezí. — Orom és büszkeség tölt el — mondja Farkas bajtárs —, hogy tagja lehetek a néphadseregnek, amely a hős Szovjet Hadsereg pél­dáját követve, bátor harcosokat ne­vel a dolgozó nép fiaiból. Valami­kor az urak világábau szomorú volt Május 8, hétfő KOSSUTH RADIO 5.00: Zenés ébresztő Anyák Nap­jára. 11.30: Kamarazene. 12.15: Honvéd Központ: Zenekar . 13.00: Magyar nóták. 13.30: Hangos Újság. I I.ÍO: Úttörő híradó. 14.20: A házi­együttes játszik. Jeney Alice énekel. 15.30: Csajkovszkij: Francesca da Eimini — szimfonikus fantázia. 17.10: Az ifjúság hangja. 17.40: Ljadov: Az elvarázsolt tó — szim­fonikus költemény. 18.05: Dalolj velünk! 18.20: Dénes Vera goräou- kázik, kíséri Hajdú István. 19.30: Campra: Balettzeue. 20.05: A Rádió műsora Chinoin dolgozóinak. 21.45: Varsótól—Prágáig. 22.20: Auber: Bronzlovas-nyitány. 22.30: Magyar muzsika. 23.30: Tánczenc. PETŐFI RÁDIÓ 7.20: Malájföld. 7.30: Operarész­letek. 8.10: Könnyű dallantok. 8.30: Heti zenés kalendárium. 9.20: Zene­kari művek. 10.10: Cigányzene, Győri László énekel. 11.00: Dalok. 11.10: tíyemiekrádió. 15.40: Grúziái tavasz. 10.10: Orosz kamarazene. 10.40: Szórakoztató muzsika. 17.10: A magyar nyelvjárások nyomában. 17.30: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. 18.10: A technika úttörői. 18.40: A Néphadsereg hír adója. 19.10: Szomszéd népek dalai. 19.40: Egy falu — egy nóta. 20.00: Most kezdődik a tánc. 21.15: Szóra-, koztató zene. 22.00: Szív küldi ... 22.20: A lengyel rádió műsora. Május 9, kedd KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Zenés ébresztő a Győzelem Ünnepén. 5.45: Női szemmel... 11.30: Mozart: Klarinétverseny. 12.15: Cigányzene. 13.00: Tarka muzsika. 14.10: Bor Kálmán zene­kara játszik, Pászti Tibor énekel. 15.00: Szovjet énekesek hanglemezei. 15.30: Hidi Péter hegedül. 16.50: Händel: X. (d-moll) szvit. 17.10: Tiszai dallamok. 18.05: Az ifjúság hangja. 18.30: Muszorgszkij : Perzsa tánc a Hovansesina e. operából. 19.30: Chopin: Cisz-moll polonaisa. 20.15: A győzelem ünnepe. 21.00: Varsótól—-Prágáig. 21.15: A Horto­bágyi Állami Gazdaság dolgozóinak. '21.50: Csárdások. 22.20: A sakkvilág­ba jn ok,j elöltek versenyéről. 22.30: Találkozás az Elbán. 23.30: Tánc­zene. PETŐFI RÁDIÓ S.30: Csajkovszkij: D-moll vonós­négyes. 9.00: Haydn: G-dur sziinfó­az újonc bevonulása. A katona meg­vetett ember volt! a régi Horthy- hadseregben. Ezzel szemben a népi demokráciában vidám a katona élete. Nemcsak öntuda­tos fegyelmet tanul, hanem mű­velődhet, szórakozhat, sportol­hat. Lassan elérkezik a fogadás ide­je. Mindenki siet a kultúrterembe. A folyosókon elhelyezett feliratok és képek mind a Szovjetunió, Sztá­lin elvtárs iránti hűségről, a Párt és szeretett vezérünk, Rákosi elv­társ iránti határtalan szeleteiről, ragaszkodásról beszélnek. A terem gyönyörűen fel van iliszítvo. Bár­merre nézünk, mindenütt vörös drapéria borítja a falakat. Vidám énekszó harsog, baráti beszélgeté­sek kezdődnek. Itt-ott kérdések hangzanak el. — Te honnan jöttél? — Az cmödi gépállomásról — hangzik a válasz. — Es tc í — En a diósgyőri vasgyárból, így folyik az ismerkedés, így kerülnek közelebb egymáshoz a fia­talok. Sőtér százados bajtárs üdvözli nz ujorcbajiársakat és a dolgozó if­júság küldötteit: a vasgyári SzIT zenekart, a népi tánc és színjátszó csoport tagjait'. Karancsi őrnagy bajtárs mondja az ünnepi beszédet. — Újonc bajtársak' hívünk minden melegével üdvözölöm! ben­neteket. Közös cél és gondolat ve­zet bennünket: harcolni a békéért és megvé­deni a magyar dolgozó nép el­ért eredményeit. A múlt hadserege a tőkések és a kizsákmányolok hatalmát volt hi­vatva biztosítani, o, tisztek a fel­sőbb tízezer gyermekei voltak. A mi tisztjeink s katonáink miuű- annyian a dolgozó nép fiai s ha összefognak, hatalmas eredmények­re képesek. A mi példaképünk a dicső Szovjet Hadsereg, mely fel­szabadított bennünket és elindítot­ta a magyar dolgozó népet a fejlő­dés útján. Mi a béke harcos őrzői vagyunk! Ezért kell nekünk politikailag és szakmailag minőségi katoná­vá válni. Állandóan ébernek kell lenünk, *' hiszen amíg mi békésen építünk, az amerikai imperializmus újabb háborúra készül. Hogy jó katonák tudjunk lenni, meg kell tanulni gyűlölni az ellen­séget és szeretni Paffunkat, szere­tett vezérünket, Rákosi, elvtársat. Legyetek büszkék azokra a fegy­verekre, amelyeket most a kezetek­be kaptok, mert népünk alkotó bé­kéjét’ fogjátok velük őrizni. Éljen a nagy Szovjetunió és példaképünk, a Vörös Hedsereg — fejezte be beszédét Karancsi őrnagy bajtárs. Forró taps, éljenzés csattant fel ezután. A bajtársak sokáig ünne­pelték a nagy Sztálint, a Szovjet­uniót, Pártunkat és szeretett bölcs vezérünket, Rákosi elvtársat. Értékes kultúrműsorral és tánccal fejeződött be az ujoncfogadás. d. gy. dallamok. 14.20: A Harmónia Mű­vészegyüttes játszik, Patkós Irma énekel. 15.30: Gáspár Zsigmond he­gedül. 16.40: Glazunov: Balettjele- ni-tek. 17.10: Dolgozóknak a zenéről. 17.40: A Szovjetunió a szocializmus országa. 18.00: Szerkeszd te. is mű­sorunkat ! 18.30: Budáskin: Domh­raverseny. 19.30: Muszorgszkij : Egy éj a Kopárhegyen. 20.15: Tánczene­kar, Szűcs Edit énekel. 22.20: Sakk- világbajnok jelöltek. 22.30: Tűz Moszkva alatt. Rádiójáték. 23.20: Orosz műdalok. 23.30:Garai György hegedül, Révész László mélyhegedűn játszik. PETŐFI RADIO 6.15: A magyar rádió műsora Len­gyelország dolgozóinak. 7.20: Tíz perc tudomány. 8.15: Keringő-polka. S.30: Csajkovszkij: I. szimfónia. 9.15: Régi cseh muzsika. 10.10: Dvorzsák: Esz-dur vonósnégyes.. 10.45: Szórakoztató muzsika. 11.10: Gyermekrádió. 15.40: Délutáni mu­zsika. 16.40: Galsay Ervin énekel. 17.00: Szív kiildi... 17.20: A bé­ketábor erőforrásai. 17.35: Haug- szerszólók. 18.00: MÄVAG Acélhang férfikar. 18.40: Az ifjúság hangja. 19.05: A Standard-gyár dolgozóinak. 19.40: Egy falu — egy nóta. 20.00: Vidám zene. 20.30: Rádiószeminári- nm I. (Alapfokú.) 21.15: Cigány­zene, ének. 22.00: Pergolesi: G-dur versenymű. 22.15: Operettegyüttesek. Május 13, szombat KOSSUTH RADIO 11.30: Gyermekzene. 11.50: Mo­zart: C-moll fantázia. 12.15: Cigány­zene, az Állami Óvónőképző Int. kó­rusa éuekel. 13.00: Könnyű dalla­mok. 14.10: A Stúdió-zenekar ját­szik, Németh Marika énekel. 14.35: A bevonulás. Részlet Heinrich Mann: Lidice c. regényéből. 15.00: Zenekari muzsika. 15.30: Kultúrhiradő. 16.00: Az Úttörők Rádiószínházának műso­ra. 16.40: Szovjet napok — szovjet emberek. 16.50: Johann Strauss: Császárkeringö. 17.10: Komárom me­gye ifjúságának. Orosz népdalok. 19.30: Hanglemezek. 20.15: Az Aj­kai Alumínium Kohó dolgozóinak. Aidám zenés hétvége. 22.20: A sakk- világbajnokjelöltekröl. 22.30: Tánc éjfélig. PETŐFI RADIO 6.Í5: A lengyel rádió műsora Ma« gyarország dolgozóinak. 8.00: Zene­kari muzsika. 9.00: Tánczene. 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.10: Kamarazene. 11.00: A Budapesti Kamarakórus vidám dalokat énekel. 15.00: A Celldömülki Fütőház dol­gozóinak. Tarka muzsika. J6.Ó0: Bartók Béla Liszt Ferencről. 16.40: Cigányzene. 17.10: Tanuljunk ének­szóra oroszul! 17.30: Szép esti mu­zsika. 18.20: Johann Strauss: Győr' suló dallamok. 18.40: Műsor s MESzKART dolgozóinak. Örök mo lódiák. 19.20: Közvetítés a tatabá­nyai Bányász Színházból. Csillaga tárna. 22.00 :Báthy Anna énekel. 22.20: Szív küldi... Május 14, vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 7.00: Zenés ébresztő. 8.30: Szí? kiildi... 9.00: Fejtörő séta Zenopo- túmiában. 10.00: Cigányzene. 10.45: Külügyi negyedóra. 11.00: Távol Moszkvától. 11.25: Műsor a Buda­kalászi Textilmüvek N. V. dolgozói­nak. Zenés vasárnap délelőtt. 13,00: Zenés posta. 14.15: Tarka muzsika. 15.30: Műsor a Nagytormási Állami Gazdaság dolgozóinak. Tavaszi szél rizet áraszt. 16.30: Johann Strauss: Béli rózsák — keringők. 10.40: Hétköznapok. 17.10: Műsor a Péti Nitrogénmüvek SzIT szervezetének. Népdalkórusok a moszkvai írádió műsorából. 17.40: A falu hangja. 19.00: Operettrészletek. 20.15: Hang­képek a vasárnap sportjáról. 20.45: Totóhírek. 20.50: Tánczene. 22.20: A sakkvilágbajnokjelöltekről. 22.30: A Rádizenekar játszik. 23.40: Ci­gányzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Színes muzsika. 8.30: Falu­rádió. 9.00: Sosztakovies: I. szimfó­nia. 9.30: Ev. vallásos félóra. 10.00:' Délelőtti hangverseny. 11.15: Miska bácsi lemezesládája. 11.30: Bányász­ni iisor. 12,00: Térzene. 12.40: Igaza van — nincs igaza. 13.00: Egy téma, két szerző. 13.30: Tánczene.. 14.00: Színes muzsika. 15.00: Kérdezz — felelek! 15.20: Banda Ede zongorá­zik. 15.45: Vasárnapi krónika. 16.00 f Gyermekszínház. 16.40: Szív küldi.., 17.00: A lélek mérnökei. 17.40: Szovjet tánczene. 18.00: Sporeköc.V- títés. IS.40: A berlini rádió szimfo­nikus zenekara játszik. 19.30: Don­na Juana. Vígjáték. 20.50: Ligeti György Régi táncok. 21.00: Szovjet népek dalai. 22.00: Magyar nóták. 22.20: JBolgár dalok. 12 és léimül ferint értéti többletmunhát teljesítettet Május 1 tiszteiéiért a Diósgyeri Kaliászali üzemek iolpzéi lókkal került az élre. A törőműben Hámorszki József brigádja 217% -03 teljesítményével már június ill-i ter­vét teljesitette. Az elekroacélműbcn Martonyi Sándor olvasztár brigádja 1.37 százalék teljesítmény mellett május 22-i tervét teljesítette. Szabó Lajos brigádja 120 százalékot ért el és június 5-i tervét teljesítette. A kohászati építkezésnél Kádas Mi­hály kőműves 179 százalék mellett június 9-i tervét teljesítette. Az acélöntődében Papp Lajos «j»lö 378 százalékot ért el, május 2Ö-i tervénél tart. Molnár József mag- keszítő 312 százalék mellett július 14-nél tart. Engelhardt Mária mag­készítő 298 százalékot ért el. A vasöntödében Lerch József xuag'kó- szítő 359 százalék mellett augusztus 3-i tervénél tart. Egerszegi Barna SzíT-es ifjú 249 százalékot ért el a július 26-i tervét teljesítette. A durvákén gerdeben Nolik Vladimír hengerész brigádja 187, Dudás Ha­jós brigádja 178 százalékot ért oL A /momhengerdében Négyesi Ist­ván középsori- hengerész brigádja 153 százalékot ért el. A nemesacél kovácsműhely i \ Boronkai Istvánt brigádja 213 százalék mellett jú­nius 18-i tervét teljesítette. A vál- tómühelyben Nagy Dezső 305 szá­zalékkal került az élre. A mechani­kai javítóműhelyben Szitovszki Bé­la esztergályos 1755 százalékos heti A Diósgyőri Kohászati Üzemek dolgozói Május 1 tiszeletére a vég­leges kiértékelés alapján 10 millió 150 ezer 700 forint értékben tettek felajánlást. A teljesítés értéke 12 millió 477.200 forint. A nagyszerű túlteljesítést a bri­gádok, egyéni versenyzők öntudatos szocialista munkája biztosította. — Kiemelkedik Gácsi Miklós tüzelés- technikai komplex brigádjának tel­jesítménye: 161 ezer forint értékű megtakarítást értek el a tüzelés észszerű, gazdaságos irányításával. A f üt óházban a mozdonyszerelde dolgozói egy mozdonyt javítottak ki úgy, hogy újításokat vezettek be és ?. javítás, mely eddig 349 ezer forint na került, most 190 ezer fo­rint költséggel elkészült. A műszakiak közül György Sán­dor és Almási József vállaltát, hogy egyes anyagokból, melyek az előírásnak nem feleltek meg, más munkát készíttetnek. Ezzel 270 ezer forintot takarítottak meg. Sunkó Róbert, a csavargyár referense a rejtett tartalékot hozta felszínre s ezekből az anyagokból származó munka 90 ezer forint megtakarítást jelent. Kálna István és Szabó Béla mű­szakiak vállalták, hogy az elektro- aeélmű anyaggazdálkodását felül­vizsgálják s azt 2 százalékkal csök­kentik. Ez sikerült is, ennek révén 79 ezer forintot takarítottak meg. A Kohászati Üzemekben újabb kimagasló átlageredmények szület­tek: A nagyolvasztóban Zavadovics János olvasztár brigádja 125 száza ­átlagot ért el, tervét október 25-ig teljesitette. Vojtilla István 1050 százalékot ért el, Primecz Ernő 550 százalékot. A próbamegmunkáló mű­helyben Oláh István és Fényes Jó­zsef lakatosok 750 százalékos telje­sítménnyel tűntek ki. RÁDIÓMŰSOR nia. '9.30: Izraelita félóra. 10.10: Bodonyi István hegedül. 10.40: Pro- kofjov: Hamupipőke — balettszvit. 11,10: Gyermekrádiő. 15.40: Gyer­mekrádió. 16.10: ZongoraszámoK. 16.30: Händel—Gasadesus: H-.moll concerto. 16.50: Keringők. 17.15: Elet és Tudomány. 17.30: Vitassuk meg ... 17.45: Dolgozóknak a zené­ről. 18.15: Glazunov: Andantino ze­nekarra. 18.40: Vaclav Dobias: Kantáta Sztálinhoz. 19.10: Tánc- zene. 20.00: Népdalfeldolgozások. Cigányzene. 20.40: A sztálini straté­gia győzelme az imperializmus fe­lett. 21.00: Művészek muzsikálnak. 22.00: Győzelmi indulók. 22.20: Mi történik a világgazdaságban? 22.35: Szív küldi... Május 10, szerda KOSSUTH RADIO 11.30: Gyermelczene. 11.50: Szme- tana zongoramüveiből. 12.15: Az Államvédelmi határőrség zenekara játszik. 13.00: Könnyű dallamok. 14.10: Úttörő híradó. 14.20: Két- zongsrás műsor. 14.45: Az ifjúság hangja. 15.30: Hanglemezek. 16.40: Rádiószeminárium II. 17.10: Szovjet művészek muzsikálnak. 17.50: A vi­lágjáró Kőműves Kelemenné. 19.3o: Nicolai: A windsori víg nők. 20.15: Cigányzene. 21.10: A Ganz Hajó­gyár dolgozóinak. 22.20: A saklcvi- lágbajnokjelöltek versenyéről. 22.30: Tánczene. 23.30: Liszt-müvek. PETŐFI RADIO 7.20: Okosan szeressük a gyereke­ket! 9.15: Cigányzene. 10.10: Popov: II. szimfónia. 10.45: Tánczene. 15.40: A földkerekség egyhatodán. 15.55: Operarészleek. 16.40: Szív küldi. .. 17.15: Beethoven: III. Leonora nyi­tány. 17.30: Esti iskolai 18.00: Női- szemmel... 18.40: A munkás­mozgalom történetéből. 18.50: Tánc- zene. 19.40: Egy falu — egy nóta. 20.00: Népszerű operettek. 21.15: Ruha teszi az embert. Rádiójáték. 22.00: Esti hangverseny. Május 11, csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 11.30: Szomszédnépek zenéje. 12.15: Az IBUSz. kórus énekel. 12.45: Szovjet zene. 13.00: A Meló­dia-együttes játszik. 14.10: Gyer- mekráüió. 14,45: Szomszédaink—Ba­rátaink. 15.30: Női szemmel... /íliani Éisorszámsk: KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Hanglemezek. 5.20: Hírek. 5.30: Falurádió. 6.00: Hauglemezek. O'.SO: Hírek. 7.00: Hanglemezek. 7.55: Műsorismertetés. 8.00,; Lap­szemle. 8.10: Hanglemezek. 8.30: Műsorismertetés. 12.00: Déli ha- rángszó. Hírek. 13.30: Hangos új­ság. 14.00: Hírek, időjárás- és víz­állásjelentés (csak hétköznap). — J5.1.5: Hírek szerbül. 15.55: Műsor­ismertetés. 16.00: Iíádióiskola. 17.00: Hírek. 18.40: Hírek németiül. 10.OÓ: Hangos újság. 19.40: Hírek szerbül. 22.00: Hírek. Sporthírek. 24.00: Hírek. 0.10: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 5.30: MHK negyedóra. 6.05: Ter­melési lapszemle. 6.4a: Jó reggelt gyerekek. 7.00: Hanglemezek. 10.00: Hírek. 11.30: Műsorismertetés. — 15.00: Rádióiskola. 18.30: Hírek szerbül. 21.45: Hírek szlovénul. 23.00: Hírek síérbül. 23.45: Hírek szlovénul. 24.00: Műsorzárás. 16.50: Weber: Euryantho-nyitány. 17.10: Cigányzene. 17.35: Ebnélcti kérdések. 18.05: Janávck: Szimfoni- etta. 18.30: Wanda Landowska cim- balmozik. 19.30: Berlioz: Római karnevál -nyitány. 20.15: A Debreceni Járműjavító NV dolgozóinak. 21.00: Népnevelők műsora, 21,30: Részara­tás. 22.20: A sakkvilágbajnokjelöl- tek versenyéről. 22.30: Művészek muzsikálnak. 23.20: Tánczenc. PETÖFI-RAdiO 9.00: Zenekari müvek. 10.10: Gosztonyi Teréz hegedül, Deutsch Eva zongorázik. 10.40: Couperin: Szvit. 11.10: Gyerniekrádió. 15.4C: Hanglemezek. 16.20: Stanislav Szpi- nalski Chopin-müvcket zongorázik. 16.50: Albán ifjúság. 17.20: A Tár­sadalmi Szemléről. 17.35: Zene a moszkvai rádióból. 118.40: Szív küldi. .. 19.00: Egyéni tanulók kon­zultációja. 19.20: Könnyű dallamok. 19.40: Közvetítés az Állami Operil- házból. Kodály: Háry János. 22.45: Tánczene. Május 12, pénte KOSSUTH RADIO 11.30: Mesterek muzsikálnak. 12.15: Fúvószenekar. 13.00: Könnvii

Next

/
Oldalképek
Tartalom