Észak-Magyarország, 1950. március (7. évfolyam, 52-75. szám)

1950-03-11 / 60. szám

HÍREK ügyeieíes gyógy^eiláraii i MDP-hírek ,,Kossuth1’ (Széchenyi u. 11.) ,,Sz. Erzsébet’1 (Vörösmarty és Vj- sinszkjj u. sarok). „Őrangyal“ (Ka­zinczy u. 32. Csak reggel 8 órától este 8 óráig.) Minden hétköznap reggel 8 órá­tól este 20 óráig az „Arany Szarvas" gyógyszertár szolgálatot tart. "> j// • * * Jaa$á&(bs Mérsékelt, időnként megélénkülő szél, felhős idő, sokfelé havaseső, eső. A hőmérséklet átmenetileg k}ssé emelkedik. — A MÁV ómiskolci osztáiymér- nökség elnyerte a megtiszte.ő él- üzemi címet. Ebből az a ka.omból a köz.ekedés és postaügyi minisz­térium 1/6 osztálya a rádión ke­resztül a „Szív küldi szívnek szí vesen" adás keretében küldi majd üdvözletét az ómiskolci osztáiymér. nökség dolgozóinak­— A miskolci MÁV Igazgatóság leírójában do'-gozó nők cgyenj ver­senyben álinak egymással. Elén jár Tóth Erzsébet, akj elmúlt heti 245 százalékos teljesítményét ezen a héten 250 százalékra fokozta- Bujdosó Margit vezetésével 4 dol­gozó nö részvételével 2i)ö-as brigád alakult. Teljesítményüket, amely eddig 200 százalék alatt mozgott 207 százalékos átlagra emelték s elérték már a 228 százalékos ered- ményt is. — A miskolci ál*. Lévay József á't- gimnázium szüló'j munkaközös. sége március tl-én, szombaton dél­után 6 órai kezdettel a Magyar- Szovjet Barátság Hónapja kereté­ben műsoros estet rendez. — A Nagyváthy.utcaj általános iskola szülői munkaközössége a szovjet-magyar barátság elmélyíté­sére 12-én, vasárnap déiután fé] 4 órai kezdettel a Táncsics pártszer­vezet kultúrtermében műsoros el­adást rendez. Belépődíj nincs. * Javításba adott arany tárgyak március 30-ig a Magyar Nemzeti Bank Miskolci Fiókintézeténél jo­gos tu'ajdonosaiknak kiadatnak. Felhívjuk az érdekelteket, hogy az arany tárgyakat elvállaló órás és ékszerészeknél jelentkezzenek nyi­latkozatért, mert március 30-a után a tárgvak Miskolcon már nem igényelhetők. KIOSz Nemesfém. ipari Szakosztály. — EDDIG TÖBB, MINT 10.000 LÁTOGATÓ NÉZTE VÉGIG A SZOVJET GRAFIKAI KIÁLLI. TÁ8T. A 7. tintást a Magyar- Szovjet Társaság rendezi, a Ma­gyar-Szovjet Barátság Hónapja alkalmából. _ A bolgár kormány rendeletét adott ki a gabona szabad forgalmá­ról. A minisztertanács és a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizott­sága határozatot adott ki, amely megengedi a búza, rozs, kukorica, árpa, zab és liszt szabad eladását, vételét és cseréjét az egész ország­ban • URAmA Márc. 15-ig Közkívánatra LUDAS KflTYI Előadáskezdések: JHétközn. 6 és 7 óra vasár- és ütmem. 3-kor is KOSSUTH Mnrc. 15-ig ForradaBcsn köitőle Elöadaslreidé ek i hétaüzn. tel ti és 8 ó , va^ár és ttnnepn. 3-kor is ­CORSO Márc. 11—15 ig Növények élete, Póruljárt zsaroló, Puskin ünnepség, Szovjet-magyar úíradó Folytatólagos e oadás 1 és 2 forintos heiyárak Előadás 4—0 ig. vasárnap 2—9-ig UejőcsabaJ Szabadság mozi iíircius 11—12. Égi szekér Előadások : Szombaton 7 óra Vasárnap 3, 5 és 7 óra Oktatási közlemények: i Előadói értekezlet: Haladóknak j március !5-én délután 5 órakor: I Széchenyi u. 16- 15-én délután 5 órakor: Szemere u. 15., oktatás. !5-én délután 5 órakor: Ujdiósgyör központi szerv. Álapfokuaknak szerdán délután 5 órakor: Szemere u. 15. II. ein. és Városháza kistanácsterem. Fél 6 órakor: Ujdjósgyőr, Bérház. és Uj­diósgyör, központ. Hétfőn este 6 órakor szeminá­rium ellenőröknek értekezlet Sze­mere u. 15, oktatáson. Hétfőn este 6 órakor összevont oktatásfele<ős értekezlet: Széchenyi utca 16. Hétfőn este 6 órakor szeminá­[ rlumj bizalmi értekezlet a Kossuth 1 utca 1. szám alatt, KISOSz-ban. Felkérjük az érdekét elvtársakat, , hogy az értekezletek fontosságára ’ való tekintettel föltétlenül jelenje- 1 nek meg. Oktatási bizottság. Felhívjuk a következő elvtársak figyelmét, hogy az egyéni tanulás anyagát vegyék át sürgősen a nagymiskolci oktatási osztályon: Seres Imre, Miklósi Imre, Kunista lózsef, Pá'-fj György, Nagy Béla, Molnár József, Ovárj János, Ga­lambos Györgyné. A háromhónapos színvonalon ta­nuló elvtársak anyaga megérkezett sürgősen vegyék át bármely napon 1—3-ig az oktatáson. Az egyéves és öthónapos iskola fokon tanuló elvtársak a szükséges anyagot a Szikrában beszerezhetik. Oktatási bizottság. — Nyolc abaujmepyej község fgy Alsóvadász, Felsődóbsza, Her- nádvécse, Bódvaszias, Bakta, Vjl- many, Fe]sőméra és a pálházaj földmívesszövetkezet filmvetítő gé­pet kap. ■ — A sátoraljaújhelyi megyei vá­] ros kéyviselőtestüiete ma, március | i!-én. szombaton délután rendkívüli | közgyí['ést tart. — A földmívesszövetkezetekbe tömörült dolgozó parasztok egyre nagyobb számban lépnek be a tér. i melőcsoportokba. Cigánd községben 1 a földmívesszövetkezet minden igazgatósági tagja belépett a ter­melőcsoportba. Keresztcspüspökiben ugyancsak az igazgatósági tagok után 30_an követték példájukat. Az edelényi tszcs megalakulásánál az igazgatóság c'nöke és a falu bírája voltak az elsők, belépésük után 15 dolgozó paraszt kárle fe-.éleiét a megalakuló termelőszövetkezetbe. Sajiksasewe&eH étet Gépjárművezetők, figyelem! Fel­hívjuk szaktársainkat, hogy önélet­rajzukat egy példányban legkésőbb f. hó 31-;g adják le a szakszerve­zeti helyiségben. A felhívás min­den gépjárművezetőre vonatkozik, aki szakszervezetünk tagja. A ja­nuár hóban beiratkozott új tagol; tagsági könyve megérkezett. Kér jük azokat átvenni, mert a megér­kezéstől számított 2 hónap alatt az át nem vett könyvek érvényüket veszfck. — A Házfelügyelők Szakszerve­zetének miskolci csoportja felhívja minden tagját, hogy f. hó 12-én déle'őtt 10 órakor a szakszervezet helyiségében feltétlenül jelenjenek meg. Ugyanezen a napon, vasárnap dé“után 5 órakor taggyűlés. Veze­tőség. A Pedagógus szakszervezet érte­síti a szemináriumi vezetőket, hogy ma déután 5 órakor tartandó érte. kezjeten megjelenni kötelesek a székházunkban. A megbeszélés tárgya: „A szakszervezetek szer-ne a szocializmus építésében.1’ A Kereskedelmj és Pénzügyi Dolgozók, valamint az Orvos. Egészségügyi Szakszervezet értesít; tagjait, hogy március hó 13-án, hétfőn este 8 órai kezdettel a szak- szervezet heyiségében, Széchenyi utca 26. sz. alatt tudományos elő-1 adás lesz. Az e'öadás címe: Az anyag és építő kövei. E'ő-dó Vá-! mosj József főmérnök. Kérjük a' kartársik minél nagyobb számban való megjelenését. 1 I! seremM?!'ssfe’spl szülői mu,ikakizj$$’t’ iuillüresüe A Ma gyár-Szovjet Barátság Hónapjának keretében rendezte első műsoros kultúrestjét a pe- recesbányatclepi szülői munkakö­zösség az újnknai kultúrterem, ben. A színvonalas kultúrműsor­ban a szülők szerepeltek. Az el. hangzott beszédekben hangsú­lyozták azt a véghetetlen hálát és forró szeretetet, amit a ma­gyar dolgozók a felszabadító Szovjetunió, Sztálin elvtárs iránt éreznek és megfogadták, hogy gyermekeik, az egész magyar dolgozó nép érdekében még szí. lárdabb hűséggel követik nagy Pártunkat és szeretett vezérün­ket, Rákosi Mátyá« elvtársat. Az ünnepségen Pogány Sándor ve­zényletével közreműködött a bá­nyász zenekar. (BuAgy Gézáné sajtó felelős.) TESTEDZÉS Kiállítás Szikszón a Szovjetunióról Az MSzT szikszót helyi szer. Vezető a volt MNDSz székház, ban a „Szovjetunió a szocializmus országa“ címen értékes képkiállL iásí re.nde.Z. A képkiállításs.jJ egybekötve könyvkiálUtdst Ái könyvvásárt rendeznek. A képkiállítást As könyvvásárt vasárnap délelőtt 10 órakor Untig. pélye.s keretek között nyitják meg. ‘ . XSüYvárusltással is fefjalkozüak ftHümfvts- szivstktzeieink Könyvtárakat állítanak fel a földmívewzovetkezetek. A leg­több földmivesazö vetkezeti bolt Fogass s !cnf?ani mm kifvetsésen a iDresaSjfaviláfibainokssg magyar résztvevői tisztesiére Dr. Bo’gár Elek, ’ondoni magyar követ és feleségé kitünően sike­rült fogadást adott a lcr.d kor. cso’yavi’ágbajnokí verseny u var részivevőinek tiszteletére. m » <• « SAKK «."* ■ ■l.s.JLílji. njrm< A Népbolt NV. áakk-szakosztálya Mint ir(ar Hírt adtunk ró'a, meg­alakult a Népbolt Nemzeti Vájs­A fogadáson megjelent a verseny !a^ dolgozónak sakk-szakosztálya, valamennyi résztvevője. A megje- „ sakk-szakosztály mjnt a MADOS lentek elismeréssel adóztak r>. ma­gyar korcsolyázó sport magát fej­lettségének. A londoni korcsolya világbajnok: versenyek befejezése után a ver­seny helyezettjei szabad korcsolya mutatványokat adtak elő. A ma­gyar Európabajnok Király Ede, a bajnokság második helyezettje oyan tüneményes mutatványokkal kápráztatta e' a közönséget, hogy 5 percig tartó tomboló ünneplésben részesítették. Fegyelmi Ítéletek \z NB Il-ben Az NB II. mérkőzésekkel kapcso. latos fegyelmi eljárás során Csabait- (Sátoraljaújhely) 2, Tjbát (Ózd) egy bajnoki mérkőzésen való sze­repléstől eltiltották. , LABDARÚGÁS Értesítem az ajant felsorolt játé­kosokat, hogy vasárnap a Mezőke­resztes—Gépjárművezetők SE mér­kőzésen a kővetkező csapat szere­pel: Molnár, Szegedi, Orosz, Wág- ner, Dombováry, Nagy (Ruszó), Horváth, Juhász, Vadász, Ruszó (Nagy), Dargaj; tart- Leskó ás Szabó. Kundrát. A felsorolt játéko. Borsod-Abauj-Zemplén megyei Szö­vetségének tagegyesüleíe is meg­kezdte működését. Bodnár Vi'mos szakoszfá yvezető és Tőzsér Lajos intéző sakktársak — eddig ismert tudásuk és -tapasztalatuk alapján — remélhetőleg sok sikerre fogják vezetni- A csapa} játékosai közölj; sok' ismert és régj játékost, talá­lunk, mint pld. Soltész Andor, He- ‘ gyj László és Tőzsér La jos. A csa­pat a megyei II. osztályban kezdj meg működését és a szakszervezet vezetőségének támogatásával biz. tos támpontja lesz a megye sakk. éetének. Munkájukhoz sok sikert kívánunk. Közöljük sakkbarátainkkal, hogy a Magyar Sakkfeladvány Társaság, ápriiis 9-én országos megfejtési bajnokságot rendez. A bajnokság tárgya 12 darab eredeti kéflépéses feladvány, melyeket diagrammról kelj megfejteni. A megfejtési idő maximálisan 3 óra. Ezalatt az idő alajt a résztvevők megfejtik a fel­adványokat és amennyiben egyen­lő számú megfejtés van, úgy a n egfejtésj Idő dönti ej a sorrendét, A kezdők részére 6 feladványból á}l a verseny, ugyanezen fe tételek meljett. A versenyre jelentkezni le­het 15-ig az Alszövetség hivatalos helyiségében. (Miskolc. Rákóczi I. bármely déiután 5—8-ig.) baj# könyvárusításaal is foglal- j sok vasárnap, 12-én délelőtt 10 óra- kcznak. Riese községben a föld. j kor a „huszárlaktanyában1’ tartóz, mívesszövetkezet könyvtára fej. j nak megje’ennj. Amennyiben vala- lesztéeére havonta 300 forintot j me'yik játékos megjelenésében aka- j fordít, a milcóházal és vilyvltá- nyi föktmS vessző vetkezet új könyvtárat állít fel. A monyha- íanyal földmívesszövetkezet a ta- ten}. Sportfelelős, nyal lakoseág részére 1200 fo. rint értékben vásárolt könyveket. A f öleim; ve sí-zö vetkezetek ke­retén belül megalakulnak a szö­vetkezeti kultűrcsoportok is. Kul- türcsoport alakult a cigándi és a sárospataki föl d mi vessző vetkeze. íekben. A kultűrcsoportok lelke­sen kezdenek hozzá színdarabok betanulásához, hogy ezzel is elő­segítsék a dolgozó parasztok kulturális fejlődését. RÖPLABDA ,a ország egyik legkiválóbb röp­labda csapatát látja vasárnap Vem. dályozfatva jenne, úgy kérjük aztt asf,u, a D\T*S: délután 1 órai kez- f. hó ! I-e, szombaton dóiig szak.j lettel a stadion tornatermében az szervezeti helyiségünkben bejelen- * . ^._es Ganz rop abda csapata xC^z ökölvívás Az ökölvívó ba jnokság vasárnapi fordulójában fé) 12 órai kezdettel az. OVTK Ozdon a Balassagyarmati MTB ellen küzd. 11 órai kezdette) Sátoraljaújhelyen az STK ellenfele a Sa'góíarjánj Vasas lesz. Miskol­con fél 6 órai kezdettel rendezik az MMNVTE—Egr{ EszTK mérkő­zést. Apróhirdetéseket reggel 8 órától d. u. 6 óráig vesz lei a kiadóhivatal Széchenyi-uíca 30. Széchenyi utcai háromszobás, összkomfortos gyönyörű lakáso mat elcserélném ugyanilyen keries lakásért lehetőleg Népkert környé­kén. Széchenyi u. 83. III. *. 744 Magános fiatalember bútorozo’t szobát keres a központban. Cím a kiadóban. 85! Megbízható bejárónőt napi 2—3 órai eüoglaltságra felveszek. Cím a kiadóban. ü! 1 Vadonatúj kosziüm középter­metre eladó. Megtekinthető Fehér nőj szabónál. Széchenyi u. 43. 643 Etefnj va>ó krumpli 27 forintért kapható Baczánnál, Vásárcsarnok mellett- 817 Átadom azonnal 2 szoba, hallos, mindern összkomfortos lakásomat költiségmegtérftéssel. Címeket a kiadóba kérek. 898 Tetemváron kisház beköltözhető - - , ,,,, lakással eladó. Értekezni dr. Gáti gyor, LAF.V vasúti megáld. ügyvédnél Szentpá’y u. 1- 653 Levelezőlap hívásra felkeresi Nagy Gyula zongorakeszítő, ujdiós­" ‘ 651 Kalapja pjszitos, formátlan? Rend- behozza Borovácz kalapos. Női ka­lap a’akítás. Széchenyi u. 35. 895 Bontásból kikerült használt hód­farkú kjs tetőcserép olcsón eladó. Téglagyár, Tatár ut­ESZAKMAGYARORSZAC Politjkai napilap. Felelős szerkesztő: Vajda Gábor. Felelős kiadó: Harmati Sándor. Szerkesztőség: Miskolc, Széchenyi utca 30. Téefonszámok: ipari rovat és szer. í kesztők: 13-31., mezőgazdasági, Gyümölcsfát a Dési-faiskolától bányád és városi rovat: 17-37., vegyen. Szirma. Kérjen árlapot. 597 szerke9ztöségi inspekció: 23-65. Kiadóhjvatal: Miskolc, Széchenyi u. í 30. — Te'eíonszámok: (hirdetés) . ,, OJO’ -f-83., (előfizetés és fe’világo«it*s! fe!d. * 919 13-63. 'f-fiók: 146 Csekkn.a:. *r~ Borsod 1-nyomda N\ Használj liá ószobabútor, sport­kocsi eladó. Deák utca 18. Grün­919 2 szobás összkomfortos költs.'gmegtér!fesse’, keresek fon 7—,s óráig; 20—87. a helyi együttes eEeníéJe, A Gunz az NB I-ben az elsők között van. 12 óraj kezdettel a DVTK II. cső. pata a Műegyetem csapatával já’ - szik barátságos mérkőzést. A rend. kívül. érdekesnek ígérkező mérkő­zésre belépődíj nincs. ASZTALITENISZ A csepeli sportcsarnokban rende zjk a magyar bajnokság I. b. III- osztályú egyéni és páros számai;. A 12 bajnok} számra 90 egyesület 1100 nevezést adotf je. A nevezők között nagyszámban szerepelnek vidéki versenyzők js, így Ózó, Szikszó, Bánréve, Nagykanizsa, Kecskemét, Szombathely, Szolnok, Sopron, Székesfehérvár, Debrecen. Szeged, Cegléd, Pécs, Kaposvár, Makkó és Győr aszialjteniszezői. Az Északmagyarországi Labda­rugó Játékvezetők Testületé már­cius 13-án ünnepi taggyűlést rendez este iél 7 órai kezdette) a KíSOSz Kossuth u(ca 1. szám a'laiti helyi­ségében- Az ünnepi taggyűlés kere­tében osztják ki az arany-ezüst jel­vényeket. Az elnökség kéri a tago­kat, hogy a taggyűlésen pontosan jelenjenek meg. SZÍNHÁZ Ma, szombaton este Shakespeare bérletben kerül sz?n-e az általános nagy sikert aratott „Ifjú gárda’ című színmű. Az elmélyült rende­zés, a színészek művészi játejca, Básthy István reális díszletei, b}«. tosíték a nagy író művének híteíbs igaz tolmácsolására. Mjnd többen közlik kritikáinkat az MSzT. színházi szervezetének leveles ládájába, amely a nézőtérré vezető bejárat mellett található*. — AHambankot létesítenek Cseh­szlovákiában. A csehszlovák parla­ment gazdasági bizottsága szer­dán módosítás nélkül elfogadta aí Al'ambunk léiesitésérő’ szóló tör­vény javaslatot. Az Áljainbank 'été- sííése teljessé teszi a csehszíoiák pénzügyek újjászervezését és a pénzügyeket egybehangolja a 916, i cití.ós nyomoavezeto elő: Szűcs nuaai 1 tervgazdálkodással

Next

/
Oldalképek
Tartalom