Észak-Magyarország, 1950. március (7. évfolyam, 52-75. szám)

1950-03-08 / 57. szám

ipórteleiből Ne kendőzzük el a hibákat! 3 A megyei, nagyüzemi, járási, Városi választmányi és . aktiva- iilések lezajlottak, sor került az alapszervezeti taggyűlésekre is, amelyeken Pártunk tagsága meg. vitatja Rákosi elvtérs beszámoló­ját s a Központi Vezetőség ha­tározatát. E gyűlések feladata, hogy 3aját helyi, megyei, nagy. üzemi, járási, városi, illetve üze­mi, városi és községi alapszerveik viszonylatában kiértékeljék a végzett munkát éa meghatároz­zák az elkövetkező idők felada­tait. Itt mond önbirálatot vezető ég párttag és itt bírálják meg Vezetők és tagok tevékenységét. Tudatosítják a nagyjelentőségű fordulatot, amelyet Pártunk és ezen keresztül az egész ország életében Rákosi elvtára beszéde, „ Központi Vezetőség határozata jelent. Itt készítik elő a vezető­cégek üjjáválaeztását végrehajtó taggyűléseket Fokozottan szük­séges, hogy nap mint nap foglalkozzunk * taggyűlések tanulságaival, hogy gyorsan átvehessék 8 jó tapasz­talatokat egymástól Pártunk kü­lönböző alapszervezetei éa gyor­san kiküszöbölhessék a megmu­tatkozó hibákat is, A bírálat és önbirálat helyes, pártszerü építő gyakorlása nem egyszerű dolog. Erre rá kell szoktatni, nevelni pártmunká­sainkat, vezetőséget és tagoltat egyaránt. Tudni kell azt párttag­nak éa pártonkívülinek egy arán* hogy a szocializmus építésében Pártunk vezeti a dolgozó népet, ja Párt a motorja, a lelke, Irá.* nyitója mindannak, ami az or­szágban történik. Mindannak, ami az egyes üzemben, város­részben, községben történik. Ezért helytelen, ha a párttaggyülé- seken nem beszélik meg az üzem, a község, a termelőcsoport, az ál­lami gazdaság termelési kérdé­seit, hiszen ezek nem egyszerűen a politikai kérdésektől független gazdasági kérdések, hanem első. rendű politikai kérdések, ame­lyekben a pártszervezetnek állást kell foglalnia. Ezért kell összekapcsolni a termelés kérdéseit a pártépítés kérdéseivel a taggyűléseken is. Ezért volt helytelen az, hogy például a szendröi községi pártszervezet taggyűlésén a titkári beszámoló s a felszólalások nagy része nem foglalkozott például a kulákok elleni harccal, amikor a községben éppen azokban a napokban lep- llezték 1<? egy csoport kulák bű­nös szervezkedését, ami a eulcor- répatermesztés szabotálására irá­nyult. Ezért volt helyes például a diósgyőri acélöntődében Vágódni Hona elvtársnő felszólalása, aki a kritikát és önkritikát bizony eléggé nélkülöző üzemi alapsor, vezeti taggyűlésen bátran és he­lyesen mutatott rá 8 hibákra, azok okaira és a hibák kiküszö­bölésének módjára. Vagadai elv- társnő élenjár a termelésben, he­lyesen szólalt fel a taggyűlése» is. így kell összekapcsolni a pártépítést és a termeién kérdé­sét. Még súlyosabb hiba talán, ha a párttagság jelentős része is­mert a hiányosságokat a pártépí. tés éa a termelés terén, de azért nem teszik szóvá a hibákat a taggyűléseken, mert helytelen módon tartanak a vállalatvezető- tői, vagy az üzemvezetőtől, a hi­vatalvezetőtől, vagy más felette­sektől. Ilyesmi volt tapasztalható a szerencsi cukorgyár taggyűlé­sén, vagy az ózdi viliamoateker. cselő üzemben és nem egy hiva­tali pártszervezet taggyűlésén. Helytelen, alapvetően hibás az ilyen magatartás. Nyilvánvaló, hogy a vállalatvezetőnek, vagy üzemvezetőnek, vagy hivatali fő­nöknek, aki párttag, ott kell len­nie a taggyűlésen. Ha hibát kö­vetett el, bírálatot kell gyakorol­ni felette és neki arra önbirálat. tál kell válaszolnia. Az önbirálat nem rontja tekintélyét, hanem ellenkezőleg, megerősíti, ha ké­pes arra, hogy a hibát a bírála­tot gyakorló párttagok, dolgozók segítségével kijavítsa. Ahol a Vezető önelégült, nem veszi észre a hibát, nem hallgat a bírálatra, ott ezzel akadály <»Za meg a hibák kijavítását. Nemcsoda, ha ilyen helyen nincs önkritika és nemcsak, hogy kritika nincs, de a tagok még «1 sem mennek, vagy csak igen kis számban mennek el a taggyűlésre, mert nem akarnak beszélni a „fölötte- sük“ hibáiról, mint például a diósgyőri finomhengerdében. Ahol ft pártveaetök helyes ön­birálatot gyakorolnak és nem kendőzik el saját hibáikat, ott ezzel megteremtik óz alapot arra is, hogy bátran, kendőzetlenül fel. tárják a vállalatvezető, üzemve­zető, vagy hivatalfönök hibáit is, bátorítják a tagságot a bírálat őszinte elmondására és önbirálat gyakorlására késztetik a meg­bírált vezetőket is. Ezzel meg. teremtik a hibák kijavításának alapját, a Párt megerősítésének, az előttük álló feladatok jó vég­rehajtásának előfeltételét. Ezt már az ötéves terv hozta! Ünnepélyesen felavatták a mesőesáti gépállomást Mezöcsáton szinpompés ünnep­ség keretében avatták fel vasárnap as ötéves tervben létesített új ál­lami gépállomást. A község dolgo­zói már korán reggel ünnepi han­gulatban gyülekeztek a felvonulás­ra, Elöl a termelőszövetkezeti cso­port, az MNDSz tagjai és az SPOSz-fiatalok lelkes éneklő cso­portjai haladtak, ' Utánuk vonult végig a gépállomás vadonatúj, zász­lókkal feldíszített 10 traktora, élen egy traktorista lánnyal, A község dolgozót as egész útvonalon lelke- sejj ünnepelték a gének bevonulá­st, As avatóiinnepségen a Hofherr- gy&r egyik munkása adta át az új gépeket. A mesőesáti dolgozó pa­rasztok, a termelőcsoport, a* állami gazdaság a község dolgozói nevé­ben megköszönték a Magyar Dolgo­zók Pártjának, a munkásosztály­nak az ötéves terv első hírnökeit, ££ új gépeket. .Az jwatQ ŰRnppsé­gen Kis Barna elvtárs, a járási bi­zottság titkára mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy a gépállomás harcos segítőtársa lesz a dolgozó parasztságnak az új nagyüzemi me­zőgazdaság építésében. — A nép ellenségei, a kizsák­mányoló kulákok gyülöletfel néz­ték az új gépek bevonulását, mert a gépállomást tartják legnagyobb ellenségüknek. A gép nekik gyű­lölt ellenségük, de a dolgozó par r asz tok számára hatalmas fegyver és épltőeszköz a boldog jövő, a szocialista mezőgazdaság megte­remtéséhez. ÁM szülögazdasátf alakult Toícsván A 68 holdas t<>lcsvai szőlőgazda­ságban állam} gazdaság alakult. A tolcsvai szőlömunkások lelkesen láttak hozzá a tavaszi munkálatok. hóZi TŰSB ES JOBB Ü1CÁNKKAL FEJEZZÜK KI HÁÜNKAT nei FELSZABADÍTÓNK IRÁNT! Újabb értékes felajánlások április 4-re a Diósgyőri Kohászati üzemekben, a sátoraljaújhelyi Dohánygyárban és a miskolci Villamos üzemekben Borsód-Abauj-Semplén üzemeiben a dolgozók egyre szélesebb kör­ben csatlakoznak ahhoz a nemes mozgalomhoz, melynek célkitűzése, hogy munkájuk fokozásával, a munkaverseny továbbfejlesztésével, az üzemi termelési tervek túlteljesítésével, újabb munkafelajáalásokkal ünnepeljék hazánk felszabadulásának 6, évfordulóját, nagy nemzeti ünnepünket, április 4-ét, A legújabb értékes munka folaj ánlásokról következő jelentéseink számolnak be. Többezer tonna acéltöbbletet jelent a diósgyőri martinászok munkafelajánlása A Diósgyőri Kohászati Üzemek Martin acélművének brigádvezotői, a komplex-brigád vezetésével érte­kezleten beszélték meg a 7-es szá­mú kemence átépítésének kérdését. A megfelelő számú adag olvasztá­sa után a kemencét? át kell építeni, a tervezések szerint, a munkálatok 51 napot vennének igénybe. Az ér­tekezleten a dolgozók hatalmas lel­kesedéssel úgy határoztak, hegy felszabadulásunk évfordulójának méltó megünneplésére ellentervet készítenek: vállalták, hogy az 61 napos időt 19 nappal megrövidítik, ennyivel hamarabb végzik be az építkezési munkálatokat. Ez az időmegtakarítás több­ezer tonna acéltöbbletet jelent. A beruházási osztály villamos- energia csoportjának tagja, Witt- ner Ödön, hazánk felszabadításá­nak évfordulójára vállalta, hogy a vörösiszapmü hiányos világítási és elektromos berendezését április 4-e helyett március 15-ig elkészíti, ugyanerre az időre az ezzel kapcso­latos adminisztratív munkát is el­végzi. Továbbá: az jparostanulóvá- ros hangorösítö berendezésének is­kolai részlegét április 4-re üzembe Nagy lelkesedéssel csatlakoztak a munkafelajánlási mozgalomhoz a sátoraljaújhelyi Dohánygyár dol­gozói is. Nagylaki gépmester a szi- vaxkagyártási üzemben, a 7-es és 8-as gép dolgozói nevében megígér­te, hogy a selejtet 0.2 százalékkal csökkentik. Ugyanilyen ígéretet tett Kocsordi Dezső a 4 es és 6-os gépek dolgozói nevében. A csoma­golási osztályon Szőlős! Károly né száma csomagoló 150-ről 152:ra, Takács Lajosné 191-ről 196-ra, Szé­kelyföldi Lászlóné 168-ról 170-re, Ot’rosinka Aranka 105-ről 130-ra, Lánczi Istvánná 143-ról 145-re, Demjén Józsefnő 143-ról 145-re, Hazafi Jánosné 134-ről 136-ra, Szabó Lukáesné 133-ról 135-re, Ba­kos Józsefné 134-röl 136-ra, Vaskő Erzsébet 150-ről 155-re, lioppai Éva 158-ról 160-ra, Tamás Istvánná 134-röl 185-re, Pataki Magdolna 195-ről 200-ra, Büdi Jőzsefnó .134- ről 135-re és Jurtin Istvánná szá­A Borsodi Nyomda N. V. vállalatvesetösége értesíti ügyfeleit és a megrendelőit, hogy irodáját Hunyadi utca 2 siám alá helyezte Kérjük, hogy a megrende­lésekkel, érdeklődésekkel közvetlenül odaforduljanak. Ói teleíonszám: 16-43, helyezi úgy, hogy ezen a napon a tanulók mér hallgathatják a Tádió­közvetítéseket. Schneider Jenő és Dániel Bajos a beruházási osztály villamos ener­gia, csoport tagjai szintén munka- felajánlásokat tettek április 4-re, Vállalták, hogy a napi munkáju­kon kívül az acélöntődében lévő transzformátort átvizsgálják s az összes elektromotorokat és egyéb készülékeket, vezetékeket ellenőr­zik azzal a céllal, hogy az újonnan megépített trafóm, miként kapesol- hatók át. Az átkapcsoláshoz szük­séges terveket elkészítik úgy, hogy az üzem folytonossága a legrövi­debb időre se szakadjon meg. A villamos-onergia csoport bri­gádja Bartha József vezetésével ér­tekezletet tartott, melyen megtár­gyalták a hiányosságokat s terve­ket készítettek » soron következő munkákról. Vállalták: a tervnek megfelelő előretekintő anyagbeszer­zést, a szükséges tervek legrövi­debb időn keresztül történő elké­szítését, munkájuk ütemének foko­zását, továbbá, hogy még tovább er ősi fik kapcsolataikat a villamos javító mübellyej. zas esomagolónők 143-ről 151 száza­lékra cmolik teljesítményüket, A többi dolgozók is ígéretet tettek » minőségi munka éa termelés eme­lésének feljeeztésére. Az előkészítési osztályon Báe* A Miskolci Vilfeunosüzemek dol­gozói hatalmas lelkesedéssel ké­szülnek arra, hogy több és jobb termelésükkel fejezzék ki soha el nem múló hálájukat a felszabadító dicsőséges Szovjetunió iránt, érté­kes munkafelajánlásokat tesznek felszabadulásunk évfordulójának, április 4-ének méltó megünneplé­sére. A Bábonyi-bérc villamosháló­zatát építő brigád vállalta, hogy április 4-re megépíti a hálózatot, ezzel » torvet jelentősen túlteljesí­tik, nagy munkaóra megtakarítást érnek el. A hejőcsabai, balmaji és szuhakállói körzefszerclök is öntu­A Klemenüna-tapyni állami gaz­daságban múlt év augusztus 1-én hízásra beállított 38 ökörnél a he­lyes munkaszervezéssel és szóéin lis­ta versennyel a következő eredmé­nyeket értük el? a 6 hónapi hízás­ra előirányzott 150 kg. súlygyara­podás helyett az átlagos nettó súly- gyarapodás 208 kg. volt, előirány­zatunkat tehát 35 százalékkal túl­teljesítettük. Kimagasló eredményt őrt el Kéri István sőréi, akinek egyik ökre 260, a másik 250 kg. dohányvágó a két géppel való vá­gást kezdeményezi, Urbán Bélán« kocsányosé, valamint, (gyöngyösi Jőzsefnó és BzappMOS Péterné ed­digi 134 százalékos teljesítményü­ket 4 százalékkal növelik. Zejulé- nyi villanyszerelő vállalja, hogy egy dohányvágó gépnek az átszere­lésénél a villanyszerelési munkát a határidő előtt, nagy anysgmegtV karítással végzi el. Bodnár János asztalos a műhely dolgozói nerc­ben vállalta, hogy a kisebb ládák­ból, amelyekből eddig hármat javí­tottak meg egy nap alatt, most bá­rom és felet fognak megjavítani ugyanannyi idő alatt. Nagyobb j«. vitásoknál másfél láda helyei! kettőt fognak megjavítani. Csők kentlk a selejtet és éberen fogna U dolgozni a politikai képzettség k>- sxélosítősén. Hegedi Bertalan a kocsányozók nevében ígéretet tett a minőségi munka megjavítására. A többi dolgozók is hasonló fel­ajánlást tetteik, Kiemelkedő eredmények az egyéni és brigád­versenyben Kiemelkedő teljesítmények szü­lettek s csomagolási osztályon Takács X.ajosnó 197, Otroslnka Aranka 171, Székelyföldi Lászlón« 175, as előkészítő osztályon Ko­sárka Jánosné bálabontő 324, Baj­zát Józsefnő 224, Krizáim András-- né 216, a szivarka gyártásnál * 7-os számú gép dolgozói 130, a 6-os számú gőp dolgozói 124 százalékra emelték teljesítményüket. Brigádtól jesltmények: az J-r* számú gépnél dolgozó brigád «' vállalt 105 százalék helyett 120 százalékot teljesített. A 3-as száma gépnél a dolgozók a vállalt 105 százalék helyett ugyancsak 12" százalékra teljesítették munkáju­kat?, A Kossuth Triumph brigád 103 helyett 108, a Komszomol bri gád 110 számlák helyett 170 szá zalékot ért el. Az üzemben egy ma sík 800-as brigád is alakult a fi­nom pipadohány gyártást előkészítő osztályon, amely 800 százalékon fe­lüli teljesítést vállalt, A csomago­lási osztályon is újabb brigád ala kult, amely vállalta, hogy 150 szú zelőkes teljesítményt, fog elérni, da tu kai szépen bizonyító munka felajánl ásókat tettek, A vasúti műhely dolgozói is Iá zasan készülődnek e nagy napra. Ifjabb villamoskocsit építettek, ezenfelül a villamoskocsikat nagyobb teherbírásúra építik át, új modern vlHamogmotoro kát szerelnek be, 10 új pót­kocsit és két vontatót fognak forgalomba állítani, felkészülnek ezzel a jnég ezévben megépítendő második villamos sín­pár nagymértékben kibővülő for­galmához. (Etek Herman József sajtó felelős.) súlygyarapodás* ért *1, Fehér Jó­zsef 855, Ináncsi András 260 kg.* mai hizlalták állatjaikat. Ez bizonyítja, hogy ini, ^ |Cle- mentina-te-nyai állami gazdaság dolgozói megértettük a szocialista muokaverseny jelentőségét és azt, hogy csak a versennyel tudjuk dől gozó népünk életszínvonalát emel ni, wiodannyiunk életét 42Bbb'-, boldogabbá tenni. (Fehér Tézseí brigádvezetd, Ináncsi Andris !iri. g&AUft.) Magasabbra fokozzák teljesítményöket megjavítják munkájuk minőségét a Dohánygyár dolgozói Április 4-re elkészítik a Bábonyi-bérc világítási hálózatai a miskolci Villamos Üzemek dolgozói Nagy eredményeket értek el a K!ementina*tanyai állami gazdaság hizlaló brigádjai

Next

/
Oldalképek
Tartalom