Észak-Magyarország, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)

1948-12-16 / 292. szám

Rákosi elvtárs cikke r „Törlés békéért“ legújabb szémőbofl Rákos! Mátyás (rta a »Tartós kikéért, népi demokráciáért« most (megjelent számának vezércikkét, »Ä pártszervezet munkáját a po- Ihikal feladatok színvonalára kell emelni« — című vezércikkében a Magyar Dolgozók Pártja Központi bizottságának teljes DIésén előter­jesztett jelentését Ismerteti. Halálra ífé'íék Borsod megye volt nyilas főispánját A miskolci népbíróság szerdán tárgyalta dr. Király Béla Borsod megye volt nyilas főispánja népellenes ügyét. Király Mezőkövesden tevékenykedett a nyilaskeresztes pártban. Később a párt vezetője leit, Párivezeíő, majd megyeveztíő tisztsé­get töltött be. A felszabadulás előtt közvetlenül a megye főispánja képviselőjelöltje lett. Az internáisi javaslatok mind az ő kezén mentek keresztül, üldöz.e a baloldali magatartási! elemeket .Az ál­tala internáltak közül számosán a kínzások következtében elpusz­tultak. A nyilas főispán jelenleg ismeretlen hctygn tartózkodik, így a bíróság távollétében hozta meg ítéletét. Számos tanú kihallgatása után Király Bélát halálra ítélte. A kétszázezreik hadifogoly tér haza a 59. szerelvényen Szerdán érkezett Debrecenbe az idei SS. hadifogolyvonat, a ha­difoglyok zöme a sztálingrádi, kujbisevi és uráli táborokból érkezett. Két kisebb hadifogolyszerelvény is útban van Máramarossziget felé. Néhány nap múlva Debrecenbe érkezik az 59. szerelvénnyel a 200 ezredik hazatérő magyar hadifogoly. Hadifogolyüzenet: Szittya Imre feleségének Miskolcra. 15 évi (egyházra (féltéit a rlcsel Iníernáiéfábor egylh hóhérát .Nyilas szervező, bebúgó a .4 miskolci p:.pblróság szerdán AWb népe'enes r,gyben hozott íté­li let­Kiss Tivfdar üszalucon számos In "bt szegezett be a nyilas páit- é a. A bíróság hat havi börtönre ítélte. Kubiny! Elemér hámori jegyző két fiatal gyermeket arra akart 'kényszeríteni, hogy honvédelm munkára tegyenek esküt, .egyiket súlyosan meg is verte. Ügyfeleivel 'durván bánt a lakosságtól megta­gadta a cipőutalványok kiosztását, évi börtönre ítélték. Tóth Jenő 1944-ben a rlcsel in- tefnálótábor keretéhez tartozott. Az internált, baloldali magatartásu elemekkel durván, kegyetlenül miskolci népblróság előtt bánt, többfct közülök megkínzott. Sátoraljaújhelyen az üldözöttek vagyontalanításánál és értékeik felkutaásánál több Ingóságot jog­talanul eltulajdonított. Távol.été- ben 15 évi fegyházra ítélték. Kovács Károly miskolci textil­kereskedő, a Baross Szövetség textilosztályának volt az elnöke. A bíróság hat havi börtönnel súj­totta. Tóth Istvánná misko’ci kocsmá- i os neje számos üldözöttet jelentett fel a németeknél. Misko'con úgy ismerték, mint a Római II. besú­góját. Nyolc évi börtönre, va gyonelkohzásra és 10 évi politikai jogvesztésre ítélték. 50 n&iYielenlöségű újítás A Tervhivatalhoz 800 találmány és újítás érkezett a gyárak és üze­mek dolgozóitól és közvetlenül az újítóktól. A találmányok 60—70 száza'éka Igen hasznos és kb. 50 találmány országos jelentőségű egynéhány pedig vüágíechnlkal szempontból Is Jelentős. Az újítók nagyrésze műszakilag alig képzett munkás. Rendetet a burgoiiYGternesztésröl A főldmívelésügyi miniszter ren­deletet adott ki a hurgonyafer- mesztés egységesítése és minősé­gi színvonalának eme'ése érdeké­ben. A rendelet értelmében az or­szág legjobb burgonyáié' mö vi­dékei, Zemplén, Szabolcs és So­mogy megye egyes kijelölt járá­saiban 1050-től kezdve csak a ren­deletben megjelölt burgonyafajtá- kat szabad termeszteni. A legjobb burgonyalermő vidéken így kiter­melt minőségi Durgonvával frissí­tik fel aztán a többi burgonyater­mő vidékeket. Halaira ítéltek Gi?y ííyüko«! S® katonát Scheiblinger Miklós mint német SS katona az auschwitzi táborban több üldözöttet halálra kinzott. A népbíróság most kötéláltali halálra Ítélte. Jó példák — ross* példák — tanulságok A FELÜLVIZSGÁLATRÓL ROSSZUL VÉGEZTEK e! a fe­lülvizsgálás munkáját Dunaklliti kőségben, ahol a felülvizsgálás ne­gyedik szakaszát a párttagok át­vizsgálását egyetlen napon meg­kezdték és be is fejezték. A siet­ség. a gyors munka, sem a járási bizottság, sem az illető megyei bi­zottság gyanúját nem keltette fel. •Még Diiszkék is voltak talán, bogy náluk akadt egy alapszervezet,, amelyik országosan elsőnek hajtot­ta végre a Politikai Bizottság ha­téi ozatának a felülvizsgálásra vo­natkozó részét­Amikor azután a központ: veze­tőség szervezési osztálya ellenőriz­te a dunakiliti felülvizsgáló mun­kát kiderült, hogy ott az alapszer­vezet vezetősége be sem hívta a bizottság elé a párttagokat, hanem egyszerűen elővették a tagság névsorát, megtizedelték azt s mint akik munkájukat jól végezték, to­vábbították azt a járási, illetve me­gyei bizottsághoz. Elrettentő példa arra, mivé faiul a helyes határozat végrehajtása ott, ahol helytelenül fogják fel a kérdést, eltele tik, hogy a pártról és párttagokról, nem pedig mecha­nikus munkáról és akták gyors el­intézéséről van sző. JÓL VÉGEZTÉK a Poltikal Bi­zottság határozatának végrehajtá­sát Abauj megyében a szikszói pártszervezetben, ahol kizárták a pártból a község egyik leggazda­gabb emberét, egy jómódú mal­mest. A taggyűlésen akadtak ugyan felszólalók, akik azzal állot­tak elő, hogy a malmos ,,jószívű ember”. Segített a rászorulók n, Üszlet kölcsönzött nejűk, amikor az övék már elfogyott. A taggvfilé. sen megmagyarázták ezeknek a Politikai Bizottság határozaté* meg nen értő elvtársaknak, hogy nincs jószívű és rossz-szívó kizsákmá- ! nvoló s a malmos akkor is kizsák- j mányoija alkalmazottait, más öröl­Í tetőknek a liszjébői gazdagotok, ha egyeseknek hajlandó baráti szi. vességeket is tenni. A baráti szívesség viszonzás* rém mehet azonban odáig, hogy kizsákmányoló elemeknek ajándé­kozzuk oda a pártot, hogy been­gedjük őket a magyar dolgfzók élcsapatába. ROSSZUL VÉGEZTE munkáját az a felülvizsgáló bizottság, ame* lyik Borsod megye egyik lárásá- ban működött. Itt a bizottság tag* jai nem tanulmányozták át előre rí kérdőíveket, nem igyekeztek eiőro tisztába jönni azzal a párttaggal, amit maguk elé hívtak. A kérdőd Ívből a kérdéseket akkor bogozták ki, amikor a felülvizsgálatra hívott elv társ már előttük ült. Ez a bizottság elfelejtette, hogy nem kérdőívvel, hanem emberrel —* elvtárssal van dolga. Nem hiva­tali tárgyalássat „perrendverfien" kell a felülvizsgálás munkáját vé­gien!, hanem elvtársi, baráti lég­körben kell megtárgyalni a kérdése, két a felülvizsgálatra kerülő párt­tagokkal. JÓL VÉGEZTE munkáját, kellő éberséget tanúsított az a Zemplén- megyei járási felülvizsgáló bizott­ság, amefy előtt egy községi jegy­ző arról tartott előadást, hogyan győződött 5 meg arról, hogy mes lyik pártban van a helye. Elmon­dotta. hogyan lépett először * Szo­ciáldemokrata Pártba, majd a Füg» getlen Kisgazdapártba, azután á Magyar Kommunista Pártba és hogyan került végül a Magjyar Dol­gozók Pártjába. A bizottság Igen helyesen az- iránt kezdett érdeklődni, mi volt ennek a gyakori meggyőződésvál­toztatásnak az oka. Kiderült, hogy a jegyző általában az alispánvál­tozásokkal, az egymást követő el* ispánok pártállását tartva szem előtt, cserélgette párttagságát. Természetes, hogy az Ilyen ele. met, — mint a bizottság Igen helyesen tette — ki kell zárni p Magyar Dolgozók Párnából, mert megalkuvó karrieristának, önérdek-politikusnak nem lehet helye a Pártban. d Az Országos Vidéki RendőreeyesÜletek miskolci tagozata üecember hó 20-án este fél 8 óra. kor a miskolci színészek közremű­ködésével a Nemzeti Színházban «löadja Moliére Fösvényét, melyre mindenkit szeretettel vár a rende­zőség. 1 Szereposztás: Harpagon Juhász 'József, Kléant Jnke László, E!iz Máttyasovszky Zojka, Valér Sziiy János, Marianna Révay Katalin, Anzelm Koós István, Eruzsina Ko­vács Terus, Simon Kertész Béla, Fecske Hubay László, Slandene Ráciuly Józsefné, Zabszár dr. Fiers Máté, Keszeg Nagy F. István, Rendőrbiztos Szekeres József. ’ Helyárak egységesen I forint. Jegyek elővételben Markó Tatjá- tia bajtársnőnél kaphatók. Zsolcai kapu 40. II. e. 57. Rendezőség. fi magyar lonsey erélyesei visszautasítja az ameritrai jegyzék táplaiait a MAOBÍ-ieyben A magyar kormány jegyzékben válaszolt az amerikai kormány jegyzékéle, amely a MAORT üggyel kapcsolatban valótlan megá jlapitásokat cs alaptalan r-it aimak at ísrjlamazctt. A magyar kormány jegyzéke ámuta! arra, az amerikai magyar követség képviselője fültanuja volt unnék hogy a nyilvános törvényszéki táigyalás mindenben igaz vita tzoka a vádakat, amelyeket a MAORT azóta kiutasított amerikai vezetői sajátkezűleg írásban foglalt vallomásaikban beismertek. Ma­gyar részről az amerikai jegyzék jellemző részletének minős'íik, hogy az állami okmányként tartal­mazza a Standard Oil Company hazudozásait és ferdítéseit. Amerika kormánya a békeszerződés világos rendelkezései ellenére visszatartja a nyugatra hurcolt magvar javakat, sőt, megengedte, hogy az arany, ezüst és egyéb é;>.ék.áigyakat, amelyeket a német fasiszták meggyilkolt magyár állan.polgároktól raboltak el, Amerikában elárverezzék. A befolyt össze, get sem adják jogos tulajdonosad n.ik Az amerikaiaknak Küldött jegyzék‘hangsúlyozza, hogy a magyar1 koimány minden lépése a MAORT szabotázzsal kapcsolatban jogos volt. F.ppen ezért a magyar kormány az amerikai jegyzék hamis megállapításait'es feltevéseit a leghatározottabban visszautasítja. Felhívja az USA kormánya figyelmét, hogy mint a MAORT szabotázs ügyben, más esetben is meg fogja védeni a magyar demo­krácia gazdasági érdekeit. , 41 Él nméről neveinek ki Borsodban A tanfelügyelő a megyei K. B. ülésen bejelentette, hogy 41 új tanerőt nevezett ki Borsodban. Ezzel teljesen ki lehet küszöbölni az eddigi túlzsúfoltságot. Egyes iskoláknál párhuzamos osztásokat létesítenek. Szerkesztői üzenet Király Ferenc Abaujszántó, Gaz* daképző iskola. Szeretettel üdvö­zöljük lapunk tudósítói sorában, eküldött közleményét hálásan kö­szönjük. Sajnáljuk, hogy annak már nem adhatunk helyet, miután az esemény már régebben történt. Várjuk beszámolóit, írásait, ame­lyeknek mindenkor készségesen fogunk helyet biztosítani. Szabályozzák az albérletek felmondási ideiét Az igazságügyminisztériumban rendelettervezet készült az albér­letek szabályozásáról. Az új rendelet az albérletek felmondási jogát az alábbiak szerint szabályozza: Ha a lakás egy részét az albérlő hat hónapja bérli, a felmondási idő egy hónap. Ha hat hónaptól lét évig terjedő ideje áll fenn az al­bérlet, két hónap a felmondási idő, ha pedig az aibér.ő két évnél hosszabb ideje lakik a bérlemény területén, három hónapra lehet fel­mondani. A főbérlő a felmondást a hónap tizenegyedik napjának déli 12 órájáig köteles az albérlőhöz juttatni. A felmondás a hónap végé- íréi kezdődik. Az albérlő a bérleményt a felmondási idő utolsó hónapjának utolsó napjáig köteles elhagyni. Nemzetközi küzdelem a nemi* belesselek leküzdésére Az UNO Nemzetközi Gyer- meksegéiyző Alapja elhatározta hogy az Egészségügyi Világ- szervezettel együttműködve nemzetközi hadjáratot Indít a gyermekek és terhes asszonyok nemibetegségének leküzdésére. Az Alap igazgatótanácsa nemré­giben kétmillió dollárt szavazott meg erre a célra. Az. összegbő azokat az európai országokat tá­mogatják, amelyek ezidőszerint segélyt kapnak az alaptól. 637 küldött vesz részt az UFOSz- FÉKOSz egyesü ési kongresszuson Szombaton és vasárnap kerül sor Budapesten az UFOSz és FE- KOSz szervezeteinek egyesülésére. Ugyanakkor megalakul az új pa­raszti tömegszervezet, amely nemcsak a két érdekképviselet tagságát kapcsolja össze, hanem a kis és küzépparasztok tömegeit is bevonja az új szervezetbe. Az egyesülési kongresszuson 6T7 küldött képviseli a dolgozó pa­rasztság minden rétegét. A nincsteleneket 121 küldStt kép­viseli, az 5 holdig terjedő kispa. raszteknak 185, a 10 holdig ter­jedő birtokosoknak 198 bükiött- jók lesz. Kozépparaszti küldött 181 lesz. A küldöttek között 147 nő van. ÉSZAKMAGYARORSZAG 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom