Észak-Magyarország, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)

1948-12-15 / 291. szám

Látóm már, hogy nem vagyok ecycdül“ iigy béreslegény útja a kulákságból a Párthoz Hát oda mehetett Is a legény, ! De ez a dolognak csak egyik meri a finkei szervezet nem mükö-jfele. A másik,_ hogy kenyérhez Szinte úgy sompolygett be a szo­kta. Észre sem vették elcint;, &gy volt a forgalom, az cdelényi írási titkárságon. Féltucat ember itta. de nem tűnt fel senkinek a zürke vászonruhás fiatalember, ki türelmesen várt, élvezte a mc- eget és gémberedett ujjait a kály. iánál melengette. Aztán mégis rákerült a — Mi járatban elvtárs? — szólt á barátságosan Szikszai László, niután alaposan szemügyre vette a <npott ruháju fiút. « Elmondotta. Cseléd volt» béres a szomszéd Finkén Vodllla Béta 32 holdas kuláknál. Igen rosszul bántak vele, ráadásul nem is fizették, most meg egy­szerűen kidobták. — Tegnap óta fedél nélkül va­gyok. A szomszéd gazda adott kö. nyörüietbő! egy darab kenyeret és megengedte, hogy az istállójában »'hatom, amíg nem találok magam­nak más'k helyet. Gondoltam segí­tenek rajtam; az egyik szénbányába szeretnék bekerülni, azért jöttem ide... Egy dénár, két dénár, a szegénynek semmi sem Jár Cpgényszámba megy « faluban Orosz György, épphogy 18 éves múlt s már minden férfimunkát^ el­végez. A sírás fojtogatja mégis ahogy elmondja, hogyan babrált ki vele a kulák. Dolgozott szakadásig a száraz kenyérért, úgy bánt vele, mint a kutyával és most tél közepén, idő előtt kidobta, egyetlen fillér nél­kül. Áprilisba járt volna le a szegődménye és nincs hova men nie, szülei elhaltak, rokonait nem ismeri, Vodilia arra számít, hogy maki földön csúszva visszakö- nyörgl magát. Akkor sem mennék', ha éhen kellene dögölnöm, — tört ki az el­keseredett düh a fiatal legényből. Három évvel ezelőtt qlltam be hoz­zá, úgy állapodtunk meg, hogy kosztot, lakást, minden évben egy pár bakkancsot. meg egy ru. hát kapok munkám fejében. Pénzt annyit, amennyi egy legény- etnbernek kell zsebrevalónak. Én ugyan megtartottam a szavamat, Vodilia azonban nem. Szitkaivá' lakhattam csak jól és lakásom az istálló volt. A ruhából viszont nem .’ett semmi, ezt a rongyot adta oda még akkor» amikor elszegődtem hozzá, azóta megfeledkezett a meg állapodásról. • Néha adott egy-kéi lofintot, de úgy kellett azt is min­den esetben kiharcolni, mint hogy- ha a szivéből vágta volna ki. Persze lázongott Orosz György, követelte az ígéret teljesítését, de hiába. — Annyit adok, amennyit aka­rok, nincs szerződés közöttünk; melietsz a FEKOSz-hoz panaszra, — ez volt a válasz. dik és csak névleges vezetősége van. Az is inkább a kulákokhoz húz. Bejött hát a Pártba és védel­met kétt, segítséget a kulik ellen, aki be akar perelni. Adjon neki három évi műnk? fejében egy rövid meleg télikabátot, mert megveszi az istenhidege- Se­gítséget kért a legényke, hogy dol­gozhasson, ne kényszerüljön vissza az embertelen zsíros paraszthoz. Segít a Párt,— kenyérhez jut a kisemmizett legény Egy-két lőre tisztázódik az ügy minden részlete, Szikszai elvtárs egtuclakolja mikor lesz a járás- l'róságon az egyezkedési tárgya­lás és megígéri, hogy megjelenik ezen és képviseli a kólákkal szemben az érdekeit. Aligha (issza meg Vodilia olyan ol­csón, mint ahogy képzelte. jusson Orosz György, kenyérhez és fedélhez. Rövid telefonbeszélge­tés, előbb az egyik, aztán a másik bányaválla'attal —• még szerencse, hogy Edelényben kettő van — az­tán elintéződik ez is. Orosz Györgyiek nem kell visszamenni > buják­hoz, mehet dolgozni a bányába, tisztességes munkabérért; A legénykének könnyes a sze­me, hálálkodna, csakhogy nem talál rá szavakat. — Köszönöm, amit tettek értem, Azt látom, hogy már nem vagyok árva, nem va­gyok egyedül. Ha megenged máskor is eljövök ide. Eljöhet-e? Hiszen értük — a dol­gozókért — van az egész Párt. — Most már Orosz György is tudja ezt. (zsl) Két gépkocsi Összeütközőn a Széchenyi-utcán Kedden délben a Székely’ kert vendéglő előtt egy éppen ’dúlni akaró személykocsiba belerohant egy féltonnás te­hergépkocsi. Az összeütközés következtében mindkét kocs. súlyosan megséi ült. A nyomozás során megálla­pították, hogy a teherkocsi 60 kilométeres sebességgel ha­ladt, vezetője nem vette ész­re a személykocsi indexét, amint az az irányt mutatta. A teherkocsi vezetője ellen közlekedési kihágás! eljárást indítanak. PeklngtŐi 7 kilométerre folynak a harcok hírek szerint Ideérkezett már Pekingtöl 7 kilométernyire dúl a heves harc a felsza­badító népi hadsereg és Csangkaisek visszavonuló csapatai között. A párisi sajtó Csangkaisek bukását már befejezett tény­nek tekinti. Hoffmann kije­lentéseit Párisban úgy értel­mezik, hogy az új kínai kormányban A Szovfefnoló és a népi demokráciák túlhaladták iparuk háború előtti színvonalát Fokozódik a harc a háborús uszftók ellen A Novaja Vremja részletes cik­kekben fejtegeti az időszerű nem. zetközi kérdéseket. A vezércikk rámutat árrá, hogy az angolszászok sutba dobva a h;í- boi az imperialista békét akarják kényszeríteni a világ államaira. Minnél támadóbbá válik maga- tartásuk, annál hevesebb elleni) lás nyilvánul meg bűnös terveik­kel szemben. A háborús uszítók ellen: harc állandóan erősöJ.k. Egy másik cikk megállapít;?, ú alatt kötött megegye«ésekat I D^A és Anglia a német imperialista békét akarják ra- “^tarismu# helyreállításának ut. jói a lépett. A gazdasági kérdésekkel foglal­kozva azt Írja a lap hogy a Szovjetunió és a népi demokrá­ciák szocialista tervgazdálkodás, sál, már régen túlhaladták iparuk háború előtti színvonalát, ugyan­akkor a legnagyobb nyugateuro- pa) Marshalizált ország ezt a színvonalat nem érte el, sőt újabb hanyatlás észlelhető grzda. sági életünkben. még amerikai hivatalos fel fogás szerint is helyhez kell juttatni a kommunistákat. A párisi Franc Tireur vi­szont új taktikai húzást Iát Hoffmann sanghai nyilatko­zatában, amelynek igazi célja, hogy a Csangkaisek ellen forduló polgári ellenzéket tá. mogassa a kommunisták ei­len. Az AFP nankingi jelentése szerint a néphadsereg fokozza tevékenységét a Jangce észa. ki partján. Ugvlátszik, hogy Amerika már elejtette Csang- káiseket. Jól értesült párisi kö­rökben úgy yélik, hogy 0 Kuomitang diktátora most már napok alatt letűnik a szűrői. CORSn filmszínház mflsorn December 14, 15, 16 Pikáns téma művészi feldolgozásban! SZENT és az UCCALÁNY Fősz.: VIVIANE ROMANCE és JEAN LUlS BARRAULT EMsdások kezdése.* hétköznap 6 és 7, vasárnap 3, 5 és 7 órakor Súlyos büntetéseket szabtak ki a nyíregyházi rémhírierjesziőitre „ A debreceni népbírósag most ítélkezett a nyíregyházi fopostán nemrég leleplezett rémhírterjesziü Központ ug>>. ben. Gyiniesi Zoltán műszaki ellenőr 3 évi, Aradi Gyula feí ügyelő 2 és félévi, Barabás Gyula fó'elienőr 1 évi, Váncza Béla felügyelő 1 és félévi, Csömör András postatiszt és Törő János egyenként egyévi börtönt kapóit. Verekedőket ítél! el a misbo ci bíróság A miskolci törvényszék ked­den a következő ítéletekéi hozta: Köteles Sándor görömböly lakos két barát iával, Tóth La­jossal és Remenyik JózseiffT a közelmúltban borozgatás közben valamin összeveszett A kocsmából vató távozás után valahonnan dorongo. ke­rített, azzal megtámadta^ kél társát és súlyosan bántai mazta őket. A törvényszék a keddi tárgyaláson Kőtele- Sándort háromhavi fogház büntetéssel sújtotta. Konkoly Pál hejőszalonta fiatalember a vasútállomás területéről nagyobb mennyi segü tűzifát lopott. Hálom, száz forint ■ pénzbüntetésre ítélték. ­Varga Bertalan szirmai fiatalembert, aki vascsöve, súlyosan megsebesítette B. Szabó Lajos szirmai férfit, a bíróság háromnavi fogházra ítélte. Fehér Géza miskolci lakos a Szekeres-féle vendéglőbe! megtámadta Schmidt. Lászi. gyári munkást és súlyosan bántalmazta. Egy havi fog­házra ítélték. Az ügyész sú íyosbításért fellebbezett. Himmer Ferenc miskolci fiatalember a miskolci sze­mélypályaudvar! vasúti raktá. ablakán a. közeimultban bemá szott s onnan 6 ki'ó marószó dát lopott. Három havi fog házbüntetéssel sújtották. Kivégeztek 4 uyilcs eyilkest ScLcszta István, Fehcr András, Dukovics Hugó es Réti. János gyilkos nyilasoka kedden délelőtt a Gyűjtő og ház udvarán kivégezték. Ma déiutba fél G-Ster Byiiik Klouúsnyi László kíátfiitsn A Kossuth-szólió kiállítás, termében ma, szerdán délután fél 6 órakor ftyiUk meg^ ünne­pélyes keretek között Klauii nvi László graÜKUs-festomű- \ész kiállítása. A kiállítási tartus Ödön, a képzőművé­szek szabadszervezete mis kolci csoportjának elnöke nyitja meg, Kovács János, a diósgyőri vasgyár igazgatója méltatja Klaudinyi művész: működését. Tciieroutft kerekei als kerül eny Miske ei kisfiú Kedden délben eg> MATEOSz-fuvarozó teher­gépkocsijával a Szent Anna templom közeiében a villamo: sínek felé _ kanyarodva eg> szembenjövő szekérnek _ ki akart térni. A szekér mögött haladt Molnár János miskolci 12 éves kisfiú Amikor a sze kér s a tehergépkocsi csak. nem egy irányba ért, a kisfiú át akart szaladni a túlsó ol dalra. Már nem volt ideje elug- rani a gyorsan haladó teher­autó elől. A kocsi első kereke elkapta a szerencsétlen kis* fiút, akit súlyos sérüléssel szállítottak az Erzsébet-kór-j házba. Megérkezett a Népszuper Rádió Kapható I 'LLES villamoséi#;! szak üzletében Miskefe, Szécb&fiyki. 25. Népgramofon 1949-es Rndi k részletre is Borsod menye nuvemitrl aepmozgmma Borsod megye népmozgal­ma novemberben a következő- mppen alakult: A házasságkö­tések száma 654, az élve szü­letések száma 463, a halálo­zásoké 254, a természetes sza­porodás 239. Az egy éven alul meghaltak száma 46 volt; a csecsemőhalálozás arány­száma 9.7 százalék. Miskol­con ezzel szemben a ecsecse- mőhalálozási arányszám 14 százalék, sokkal rosszabb, mint a megyében, ^ sőt az egész ország területén a leg­rosszabb. _______ ___.U PA N I A.____ 1 FILMSZÍNHÁZT Cb< k 3 11. pig December 13—15-lg Heten a hó ellen Izgalmai, expedíció» film a Sark­vidékről. Remek kisérömüsor. Llóadaskezdések; hétköznap 5 es 7 Ora. vasár- és ünnepnap 8. 6, 7 A „Kossuth” Szálló és Étterem, Közüzem Leszállított olcsó árak

Next

/
Oldalképek
Tartalom