Észak-Magyarország, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)

1948-12-23 / 298. szám

Felmentették az ankarai követet Gulácsy György ankarai követet lllásátói felmentették. A Tat árdomb vii anyósban aval kapcsolatos ünnepélyről szóló be­számolónkban megírtuk, milyen derekasan vették ki részüket a munkából egyrészt, a viilanytelep dolgozói, másrészt maguk a ta­tárdombi dolgozók, akik roham­munkájukkal lehetővé tették, hogy a Tatárdomb villanyosításának ré­gi problémája a Magyar Dolgozók Pártja kezdeményezésére és hat­hatós támogatásával a Vasgyár és a MALLERD segítségével két hó­nap alatt megvalósult. Hozzá ke!' ehhez fűznünk, hogy a Dobos Károly villanyszerelő cég dolgozói, akik 58 házban végezték a villany beszerelését, ugyancsak roham­munkával vették ki részüket a ta­tárdombi lakosok régi álmának megvalósításában. Fsslsz'n pribéket ítélt e’ b mistafci nésbiróség Nagy Gyula Miskolcon teljesített katonai szolgálatot, több alkalom, mai háborúra uszító beszédet tar­tott. Távollétében 5 évi börtönre ítélték. Padányi Jenő a németek iránti barátságát hangoztatta. Távollété­ben 5 évi börtönnel sújtották. Éliás Zoltán miskolci gyógysze­rész munkaszolgálatcsokat mezte­lenre vetkeztetve hideg vízzel ön­tötte *e. majd ostorra! kmoztaőkeb Távollétiben 10 évi börtönre Ítél­ték. Fokozol! harc a fiivisz eilen! Táviratilag üdvözölte Sztálint a borsodi törvény* hatósági közgyü es A vármegye törvényhatósági bi­zottsága szerdán d. e. tartott rend­kívüli közgyűlésén Knébei Ferenc javaslatára egyhangú lelkesedéssel határozta el, hogy a szovjet nagykövetség útján táviratban üdvözli Sztálin gene- rallsszlmuszt 69-lk születésnapja alkalmából. Szüntessék meg • göroőrl sorompot! A közgyűlés foglalkozott többek között azzal az átirattal, amelyet Miskolc th. város bizottsága inté­zett a megye bizottságához a G5- möri sorompó eltüntetésének ügyé­ben. A tervhivatal ugyanis érte­sítette a várost, hogy a Gömöri sorompó ügyét, mihelyt a pénz­ügyi lehetőcégek arra módot ad­nak napirendre tűzi. Knébe! Ferenc felszólalásában hangsúlyozta, hogy ez a sorompó nemcsak a város lakossága, hanem a falvakból be­jövő dolgozók számára is nagy hátrányt és olykor károkat okoz. Javasolta tehát, hogy a megye- gvülés nyilvánítsa a sorompó eltüntetését a legsürgősebben megoldandó kérdések egyikének és ilyen értelmű felirattal forduljon a tervhivatalhoz. A közgyűlés így is határozott. FeiJeezflük az Erzsébet-kórh&zat A napirend további során előter­jesztették az Erzsébet kórház költ. ségvetését, amely 950 ágy figye­embevcteiével készült, ideszámít, va az Erzsébet kórház keze.ésébe kerülő mezőkövesdi 50 ágyas tü­dőosztályt és a most létesített 30 ágyas idegosztályt is. A kórház koas'gvetése ezen az a.apon 5,613.794 forint kiadást. 4,872,819 forint bevételt, szóval "740.975 fo­rint hiányt mutat fel. A hiány fe­dezésére a küátásba helyezett ál­lamsegély fog szolgálni. A kórház idegosztályának felál­lításával kapcsolatban Markovits Jánosné szólalt fel, aki örömmel üdvözölte a kórháznak ezt a ki­bővítését, amely Északmagyaror- ?zág gyógyulást kereső dolgozói­nak, hadirokkantjainak javát szol­gálja. A mezőkövesdi tüdőosztály­nak az Erzsébet kórháznak keze­lésébe való átvétele azt jelenti, hogy a tüdőosztály ellátásit • tömeg- beszerzés révén meg fogják könnyíteni. Lapos István felszólalásában hang­súlyozta, hogy ezzel is a dolgozó parasztság érdekeit fogják szol­gálni. Az újjáalakított állattenyésztési bizottságba 4, a megyegyülés á tn! beküldendő tagjává Sepsi Jánost, Lapos Istvánt, Légi Zoltánt és Tóth Káro’yt választották meg. A közgyűlés ezután egész sor személyi ügyel tárgyalt le. Tudo­másul vette többek között dr. Dá­nos Imre járási főjegyző állásáról való lemondását. ,Nem kell »elünk Mindszenty!« a klerikális reakció uszításai ellen Az ózdi Olvasó Körben kedden délután mintegy kéiezer ifjú gyű. ossz?, hogy t.hakozzék Mindszer.iy uszításai e.len. »Mindszenty és társai, dolgozók sírásói« s hasonló jelszavakat visszhangoztak a falaki Szűnni nem akaró tapssal fogadták Simon László központi diágszövetségi vezető felszólalását, aki rövid poli­tikai tájékoztató után • foglalkozott Mindszenty s az egyház palástja mögé bújt klerikális reakció tevé­kenységével, demokráciaeilenes munkájával. — Nem engedhetjük — hangoz, tatta —, hogy Mindszenty és ügy­nöke! szakadék szélére vezessék az ifjúságot. A legélesebben el­itétjük tevékenységüket. A her­cegprímás megbékélés he’yeft bé­kétlenséget prédikál, működésével gátolja az egyház és az állam közötti viszony rendezését. Mi a népi demokrácia építői és dolgozó tagjai akarunk lenni, nem engedhc.jük, hogy vallásos meggyözüdésu-iket bárki sötét pontikai célokra használja fel. Mindszenty nevének említésére egy emberként _ zúgta a tömeg: »Nem ke.l nekünk Mindszenty, Amerika fizeti!« A gyűlés végén a helyi kongre­ganista szervezetek tagjai kérték, hogy a már eiíogadott határozati javaslatot, amelyben tiltakozást», kát jelentik be Mindszenty tevé­kenysége ellen, küldöttség vigye Rubovszky apátplébánoshoz. A nagygyűlés résztvevői fegyel­mezetten ai apátplébános lakása elé vonullak és követelték, hogy a határozati javaslatot juttassa el il­letékes helyre. Némi vonakodás után Rubovszky levelet frt. Czapik Gyu'a egri érsekhez, csatolva hoz. zá a határozati javartatot. A tűn. I tetö tömeg zárt sorokban, fegyel­mezetten osz'ott szét Elítélték a miskolci fogház volt sikkasztó felügyelőjét A miskolci törvényszék szerdán vonta felelősségre Kabay ist» ván, a miskolci fogház volt felügyelőjét, aki 7 és fél ezer forintot sikkasztott a fogház pénztárá éi, két fogoly értéktárgyait is eítu- lajdonította. Meghamisította a könyveké is, hogy leplezze aikkast- tásáL A szerdán megtartott tárgyaláson a sikkasztó fogházfefigyetőt két évi és három havi foghá m tetősre ítélték. A védetem felleb­bezett, a vád képviselője megnyugodott az ítéletben. Kis?asutaf építenek Tiszabábolna és Mezőkeresztes között Nagy örömet keltett a mezöke- resztesi járás dolgozó parasztsága körében a hír, hogy kisvasutal épí­tenek, Tiszabábolnától a mezőke­resztesi vasútállomásig. Ez a vonal hatalmas területet kapcsolna be a forgalomba, olyan területet, amely mindezideig el volt zárva minden közlekedési lehetőségtől, mert út­jai szinte használhatatlan állapot­ban vannak. Fokozza a helyzet tart hatatlanságát, hogy a terü'et elég sűrűn lakott és ősztől tavaszig el van vágva a külvilágtól. Az Illetékes hatóságok képviselői már terepszemlét tartottak a vi­déken. A gólyásiak, nagyecsérielí s a mezőkeresztesi alsótanyák _ népe mindent elkövet, hogy az építkezés mielőbb meginduljon. Fasiszta miskolci orvost és gyógyszerészt ítéltek el A miskolci népbiróság kedden tárgyalta Menner Ödön diósgyőr. vasgyári gyógyszerész népellenes ügyét. Menner a nyilaspárt borsodme- gvei szervezetének ellenőre volt, egy alka'ommal Szátasit is vendé­gül látta. A miskolci népbiróság a múlt évben tárgyalta a fasiszta gyógy­szerész ügyét és az ellene emelt .vád alól felmentette. Az ügyiratok a NOT-hoz kerül­tek, amely 2 évi börtönbüntetés. sei sújtotta a gyógyszerészt. A vádlott büntetését megkezdte. Hubay Béla a nyilas időkben a miskolci Erzsébet kórházban dol­gozott. Minden fasiszta megmoz dulás szervezője és vezetője volt A felszabadulás után Vasváron igyekezett elrejtőzni az igazság, szolgáltatás elől. A kiadott körö­zés alapján letartóztatták a fa­siszta orvost. A miskolci népbiróság kedden tárgyalta ügyét és 9 havi börtön­re Ítélte. Az MNDSz asszonyok gondoskodásából boldog karácsonya lesz a nagymiskolci gyermekeknek A karácsonyt legjobban a gyermekek várják. A népi demo­kráciának gondja van rá, hogy ez a karácsony valóban a gyerme­kek karácsonya legyen. Az iskolák úttörő csapatai, a kö­zépiskolák diákjai szorgosan ké. szülnek e napra. Az Iskolákban' az MNDSz irá­nyításával a szülői munkaközös­ségek igyekeznek széppé, emlé­kezetessé tenni az ünnepet. Közős ünnepélyeket rendeznek, kö­zős műsorterv szerint. Á szülői munkaközösségek aján­dékokat készítenek. A Tóth Pál tanítóképző munkaközössége .23 növendék számára fejenkint 20 fo­rintot, ezenkívül ruhaneműeket s ínás ajándékokat tartogat a tanu­lók számára. A karácsonyfákról minden iskolában az MNDSz gon­doskodik. A gyermekek lázas izgalommal várják az ünnepélyt. Tudják, hogy ezen a karácsonyon mindegyikük kap valami szépet. A rászoruló, szegény vagy árva gyermekeket az MNDSz asszo­nyok lakásukon is felkeresik a ru­ha. vagy cipő-ajándékot visznek nekik. A kis úttörőknek az elmúlt hé. ten megrendezett karácsonyi vására nagy sikerrel zárult. Átlagban min­den iskolának 3—400 forintos be­vétele volt. mind a gyermekek ké­zimunkáiból. ötleteiből. Hova fordítják ezt az összeget’ Rászoruló, szegény pajtásaiknak vesznek egy-egy ruhadarabot, ci­pót, vagy a karácsonvfára valami • ajándékot A remőn BépkfctórsBSÉg egyéves. A népköztársaság kikiál­tásának' évfordulóján Anna Pauker beszédet mondott, amelyben meg­állapította, hogy Románia történel­me folyamán még sohasem volt ilyen biztonságban. Ez annak az eredménye, hogy barátsági, együttműködési és kölcsönös se. gélynyujtási egyezmények kapcsol­ják a Szovjetunióhoz és a körülöt­te fekvő népi demokratikus álla. mokhoz. A magyar népi demokrácia dol­gozó tömegei meleg szeretettel Köszöntik az egyéves román nép- köztársaságot, amely nemzetiségi politikájában a lenini-sztálini nem­zetiségi elv alapján áll, s biztosí­totta a romániai magyarság teljes gazdasági, po’itikai és társadalmi egyen,;oguságát. A magyar és népi román demo­kráciát szoros kapcsolatok fűzik egymáshoz. Egybefűzi őket a közös cél: a szocializmus építése, a háborús uszítok és Imperialista gyújtóiatokkal szemben a béke megvédelmezése. Mrndkét ország a Szovjetunió vezette békefront- ban foglal helvet s politikai és gazdasági fejlődésével egyre na­gyobb erőt képvisel a szabadság, függetlenség és a dolgozók jogai­nak megvédelmezésére irányuló harcban. Viszonvlag tartott Brak — n«TCkTfl koreaiét a karácsonyi ránáron A »zerdai hetipiacon a felhozatal általában kielégítette a keresletet. A tejnél mutatkozott némi hiány. Az árak általában tartottak voltak, csupán a baromfiaknál mutatkozott némi emelkedés. Bár igen sok ba­romfit kínáltak a piacon, a keresle­tet még sem elégítette ki. Ennek tudható be a néhány filléres emel­kedés. Az árak a kővetkezőképpen ah», koriak. Gyümölcsfélék: alma 1-00— 3.50. körte 3.00—3.20. aszalt sz-tva 4.00, szőlő 3.50—4-00, dió 5.00— 6.00, Zöldségfélék: sárgaréoa 0.50 hagyma 0.60—0.70, foghagyma 3.00— 4.50, vöröskáposzta 1.00— 1.20, fejes káposzta 0.18—0.22. kel- káooszta 0.50—0.60 karfiol 4.50— 6.00, burgonya 0.45—0.55. terma 3.00— 4.00, sütőtök 0.20-0.25. «ék. la 0.30—0.40. retek 0 60-0.80. ka- ra'ábé 0.40—0.60. A toiást 1.10— 1.20 f aristae árai kínálták. CJpészípari termelő szövetkezet alakú t Mezőkeresztesen A mezőkeresztesi cipészt között mozgalom indult meg. hogy be­kapcsolódjanak a szövetkeze ti te: melésbe. A cipészlparosok tekinti- *7es csoportja elhatározta, hegy >n egalakítja termelő szövetkezetét. Egyelőre szeiényebb keretek között működnek, de a szővetke?' n-k máris számos előnyét érzik. Beiktatták tisztjébe Vető Lajos evangélikus püspököt Dr. Vető Lajos diósgyőrvasgyári evangélikus lelkészt szeréi« Iktatták be a tiszáninneni evangélikus egyház püspöki székébe. A beiktatási ünnepség Nyíregyházán zajlott le, résztvettek rajta a diósgyörvasgyátl gyülekezet hivels. A tiszáninnenl cvangél kus p spökl székbe Vető Lajos szemé­lyében demokratikusan gondolkozó, haladó szellemű lelkész kerflt, aki Diósgyőrvasgyárban lelkészi működése alatt többször tanuje.ét adta demokratikus magatartásának. 5 Éves terv 2 év és 9 hónap Eleit A Moszkva és Ukol szén­medence bányászai decem­ber 6-án, 25 nappal a határ­idő előtt teljesítették az 1948. évi termelési tervet és a terven felül 850.000 tonna szenet bányászlak. Az átla­gos napi teljesítmény már meghaladta az 5 éves terv végére megállapított színvo nalat Ezzel a szénmedence dolgozói 2 év és 9 hónap alatt teljesítették az 5 éves tervet. # Vác városa századik évfordulóját fine pelte annak a történ«*! eseménynek, hogy 1848 <j cemberében a váciak őnké felajánlották templom! harangját ágyúőntesre Kossuth Lajos köszönő Iratban fejezte ki a honvt ség háláját Vác kőzönséf nek. A nevezetes évfordulót váci csata színhelyén f avatták az újjáépített Goi bás-hidat és a Szabadság új szakaszát. Erféfcesffést gondokkal küzdenek Tibolddaréc és Borsodgeszl szőlősgazda! A tlboiddaród és Borsodgeszti j borok világhírűek. Mind mermyisé- | gileg, mind minőségileg kitűnő i voll az idei termés, az értékesítés i azonban váratlan nehézségekbe üt. ! között Egy rendelet a termés fel­vásárlásával a szövetkezeti köz. i pontot bízta meg. I A helvi szövetkezet azonban pem * t ijesítette feladatát, nem vásá«ol­ts fej a borvidék borait if így . mind a két községben igen nagy Imanpyieégü bar vár eladásra. ( összesen 12.000 fiter efcwfaüa bor hever a két község pincéjébe! A rossz szervezés nagy károks l okoz a bortermelő dolgozó paraszt Ságnak. Az értékesítési zavarna az a következménye, hogy a megszorult gazdik úron alt kicsiben adnak tűf készleteiken. Feltétlenül szükséges, hogy illett kés hatóságok mielőbb közbelépje nek és felszámolják az álrlaüa helyzetet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom