Észak-Magyarország, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)
1948-12-21 / 296. szám
Hatóira zúzta a szekér B. Kovács Ferenc bükk- zsércí gazda szekérrel a község határában fekvő szőlőjébe tartott. A kissé lejtős fekvésű íölddarabon a kocsi megszaladt. B. Kovács lezuhant, a kerekek alá esett. A kerekek halálra zúzták a szerencsétlen férfit* Hét és féímlliiö bald az őszi megművelt terület A főidmívelésügyl minisztérium helyzetjelentése szerint az őszi szántási és vetési munkálatok nagyjából befejeződtek. Kilencmillió 772.488 hold felszántott területből vetőszántást végeztek 3 millió 938 ezer 20 hó don, őszi mélyszántást 3 miliő 575.674 holdon, vagyis összesen 7 millió 513.649 holdat műveltek meg. éles itsSy a pispi i Nniargiic a ny’lallszalíráí Illetékes helyről a püspöki kar konferenciája nyilatkozatával kapcsolatban a következőket közük: A Magyar Kurír december 17-én a püspöki kar konferenciájáról közleményt adott ki. Eszerint a püspöki karban megvan a készség az állam és az egyház viszonyának rendezésére és az ilyen tárgyalásokra a püspöki kar már régen is kifejezte kész-.éget. Illetékes helyen megállapítják, hogy ez a határozat annak jele, hogy a püspöki kar maga Is számol a magyar katolikus demokratáknak azzal az egyre sürgetőbb követelésével, amely az állam és a rom. katolikus ekybaz viszonyának olyan rendezését kívánja, amely a többi felekezetiekkel már létrejött. Illetékes helyen nem tudnak arról, hogy a püspöki kar régebben már kifejezte volna készségét a kérdések rendezésére. A legutóbbi nyilatkozat értékéből sokat levon az a körülmény, hogy mint a szövegből kitűnik, nem egyhangú hatá rozatról v'an sze, tehát a püspöki kar egyrésze Mindszenty bíborossal az élén nem fogadta el. A határozat ennek ellenére megkönnyíti a folyamatban lévő anyagi tenné szetü részletkérdések letár gyalását. A békésmegyei papok Mindszenty eltávolítását követelik A békésmegyei katolikus papok mind nagyobb számban tiltakoznak Mindszenty demokráciaellenes tevékenysége ellen. Újabban ismét három békésmegyei katolikus pap fe-' jezte ki azt a kívánságát hogy Mindszenty, az együttműködés legfőbb akadálya, távozzék az egyház éléről. Egerben hatalmas tömegtüntetésen bélyegezték meg a szónokok a külföldi imperialistákkal cimboráié Mindszentv demokráciaellenes aknamunkáját. SzfPcrőűR racff&SnreHék d tics* fasiszta tiiékalüt A pécsi Janus Pannonius gimnáz.umban történt fasiszta diákzendülés és demokrácia- ellenes provokáció ügyében a tanügyi hatóság széleskörű fegyelmi _vizsgálatot indított. Ivét ötödik osztályos tanutót az' ország összes középiskoláiból, egy tanulót az ország valamennyi gimnáziumából' két hetedik osztályos tanulót a pécsi középiskolákból kizártak. Hat tanulót a Janus Pannonius gimnáziumból zártak ki, míg 15 tanuló érdem szerint igazgatói, osztályfőnöki megrovásban részesült. — A charkovi es kornyék» élelmiszeripari üzemek az 1048-as munkatervit 1 í hónap alatt teljesítetlek. Megalakult az egységes Jogász szövetség A Magyar Jogász Szövetség vasárnapi alakuló közgyűlésén Hajdú Gyula igazságügyi államtitkár a demokratikus jogászok tömörülésének szükségességéről szoló beszéde után Orbán László országgyűlési képviselő', az MDP Központi Vezetőség® tagja szólalt fel: — A jogászoknak ei kell sa játítani a marxizmus-leni* nizmus elméletét és meg kell ismerniük a Szovjetunió jogrendszerét; ez az ország a jog terén is a leghatalmasabb. Meleg üoneplésben részesítették a miskolci nyomdászod a Borsodi nyomda eimunäasnoiei A -nyomdászok szakszervezetének Arany János utcai székhazában bensőséges meleg ünnepség keretében adták át az élmunkás jelvényt és pénzjutalmat a Borsodi nyomda új émiunkásának, Va- hály Józsefné, sz. Ducsai Margit, nak. Ducsai Margit az élmunkás kitüntetést azzal érdemelte ki, hogy lelkiismeietes munkájával, jó munkamódszerével 20 százalékkal csökkentette a papirselejtef. Az ünnepélyen Forrás József megnyitója után Szűcs Andor, a nyomdász szakszervezet helyi elnöke üdvözölte új élmunkás társát, rámutatva a szocialista munkaverseny és az élmunkásmozgalom jelentőségére a nyomdaiparban. Fülöp József felszólalásában pár. huzamot vont a múlt és jelen közölt.. A múltban a dolgozók vercjtékes munkájáért a kizsákmányolok kapták a. kitüntetést, ma a tényleges munkáé az érdem, a jó munkásnak jár ki a társadalom megbecsülése. Fekete Pál nyomdavezető üdvözölte ezután a kitüntetettet, kiemelve azt, hogy Ducsai Maigit kezdettől fogva példaadóan teljesítette i rábízott munkát ás lelkiismeretességével kiérdemelte társai megbecsülését. Bogár Ilona a munkásnők névé. ben köszöntötte a nyomda új él- munkásnőjét, szép virágkosarat nyújtva át, végül Ducsai Margit meghatottan köszönte meg az ünneplést és fogada'mat tett, további munkájával azon lesz, hogy minél több élmunkás kerüljön ki a miskolci nyomdászok közül. Miskolcon Is megalakult a nyosuddl és papíripari dolgozók .egységes szakszervezete »Vasárnap megalakították Miskolcon a nyomdai és papíripari dolgozók egyesített szakszervezetének helyi csoportját. Fonás József nyitotta meg a taggyűlést, majd Szűcs Andor beszámolt a budapesti egyesítő kongiesszustól és rész. letesen ismertette az új kollektiv szerződést. • Az egy ipari szakszervezetben dolgozók minden kategóriája anyagilag előnyösebb helyzetbe jut az új. rendszerű kollektiv szerződés alapján. A tanoncszerződése!: négy évre fognak szólni, de ha egy ta- nonc jó előmenetelt tanúsít, három év után kérheti levizsgáztatását. Budapesten nyomdásztanoncis- . ko'át létesítenek, sőt tervbe vették egv nyomdászai! főiskola fel- ált'tását is. ESZAKM AGYAROD SZó» Fekete Pál hangsúlyozta, hogy a nyomdai és papíripari dolgozók egyesített szervezete az országban 16.000 főnyi dolgozót ölej 'el, tehát j jelentős erőt fog képviselni a szó- ’ cializmus építésében. Ebben az' együttesben a legrégibb, legta-" pasztaltabb munkásmozgalmi harcosok, a nyomdászok lesznek hivatva arra, hogy segítséget nyújtsanak a szakszervezeti nevelésben. Ezután mcgvá'aszfbtták a kilenc tagú intézőb;zottságot, amely a központ további utasításáig az egyesített he'yi csoport ügyeit vezeti. A bizottság taglal: Szűcs Andor, Forrás József, Vahály Józsefné, Kubányi Jenő, Szendrői Imré- né, Csellő József, Radnóti István, Schőnlében József, Weisz Andor. Póttagok: Doma Álagda és Simkó Gyula. R dpsgyötmg ári kosMcníüzeia dolgozóinak EttMéln ínja A diósgyőri vasgyár kosár fonó üzemének világtalan munkásai vasárnap délután a Magyar Dolgozók Pártja új: diósgyőri pártszervezetében iótékonycélú ku'túrelőadást rendeztek. Az önkéntes adakozásból befolyt összegbői egyik sorstársukat segítették, a bevétel egyrészéf pedig a harcoló görög katonáknak küldik el. A Himnusz hangjai után ifj. Farkas Sándor üdvözölte a megjelent vendégeket, ma|d kezdetét vette a színvonalas kultúrműsor, amelynek valamennyi szereplője a világta- lon kosárfonókból került ki. Zcneszámokkal .Közreműködött a vasgyári zenekar is. A kultúrműsor végén Szilágyi József rövid politikai beszámolót tartotta, melyet megható jelenet követett. A gyár világtalan dolgozói köszönetét mondottak mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a demokráciában hasznosan dolgozhatnak és két kezük munkájával kereshetik meg kenyerüket, A világtalan dolgozók fejlett szociális ei zekére vall, hogy keresetükből öt rászoruló szegénv gyermeknek cipőt vásároltak s azt karácsonyi csomag kíséretében az ünnepélyen át is adták az arra rászorulóknak. A MNDSz nevében Berkes Jánosné mondott köszönetét e nemes cselekedetért. Csacsovszky József a gyár üzemi bizottsága nevében mondott rövid beszédet. Aláírtok a magyar-holland- kereskedelmi egyezményt A holland-magyar kereskedelmi tárgyalások eredménye sen befejeződtek. A magyar kormány nevében Korányi Jenő miniszteri ősz»alyfőnök, a holland kormány nevében C. V. lnzinger osztályfőnök írta alá az egyezményt, mely a kél ország közötti árucsereforgalmat az 1949 es évre szabályozza. Ez az egyezmény az eddiginél sokkal nagyobb kereskedelmi forgalmat biztosít a két ország között. Megfakult a miskolci .vasutas élmuukásck és újítók lore A nagymiskoici MAV-éi munkások, újítok és kiváló munkások vasárnap megalakították körüket. Szabó József vasutas szak- szervezeti kerületi titkár nyitotta meg az iiiésí, amelyen megválasztották a vezetőséget. A'kör elnöke Csorba Bá lint MAV műheiyi élmunkás, titkár Pazar Miklós, kiváló munkás, jegyző Gyorkefalvi Sándor kiváló munkás. Káder- vezető Halász Károly élmunkás, propagandavezető Tóth 3. János, észszerűsftö, az ok. tatás és szakirányú tovább képzés megszervezésével Nagy Imre mérnököt bízták meg. Az ülésen az MDP borsodmegyei bizottsága részéről Losonczi Géza szólalt féi. — Rámutatott azokra a hatalmas lehetőségekre, amelyek az észszerűsítö mozgalom előtt állnak. A Szakmaközi bizottság részéről -%áz Ferenc szólalt fel, a gyakorlati kérdéseket Kőris György észsze- rűsítő ismertette. Színvonalas vita után zárta be Csorba Bálint az űjrtók kö* rének első ülését, amely Miskolcon is elindította a szép, értékes mozgalmat. Érdekes orvosi előadás Mistolcon a májinjekciók alkalmazásáról A gyakorit! továbbképzést is messze»vote az onus szú ks.ee> v< ztt 10 havi résziéin ILLÉS Aranyéré^ met kitüntetett, rádió is villamossági szaküz’etében Miskolc, Széchenyi-u. 25. Népszuper Néparamoíon rakáron A Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetének miskolci csoportja vasárnap tartotta a vármegyehaza nagytermében havi továbbképző előadásait. A megjelenteknek dr. Várhelyi Feicnc központi kiküldött tartott politikai beszámolót, majd dr. Lő. winger Simon egyetemi magántanár, a MABI-kóiház osztályos főorvosa, a haemalologia szaktekintélye tartott érdekes előadást a vérszegénységi megbetegedések, ről. Ismerve a tudomány legelőre- haladottabb eredményeit. Az előadást élénk vita követte. Megvitatták a májkészítmények minden kritika nélküli alkalmazását. Az előadó tanár szerint májinjckciót vagy egyéb májké-zíi- mér.yt kizárólag úgynevezett vé- . szes vérszegénység esetében keli alkalmazni. Egyéb egyszerű vérszegénységnél felesleges, mert hatástalan. A májlnjekcü- nak hizla.ó hatása nincs. Dr. Kovács István, c. rk, tanár a terhességi vérzések. "1 és a mé- henkivüii terhesség korai felismeréséről tartott nagyértékű #15* adást, mely különösen a vidéki or. vosokat érdekelte. Az orvosszakszervezet az elméleti továbbképzés mellett bevezette az Erzsébet-kórházban a gyakorlati továbbképzést is, melynek során a vidéki orvosok három hé. tig bent laknak a kórházban s ei idő alatt továbbképző tanfolyamon vesznek részt. — Angliában újra leszállít* iák a húsfejadagot, mert Argentina 65 ezer tormával kevesebb húst szállít Angsának, mint amennyire kóWez’e magát. fl Kossuth szállt és euerem közüzem A dolgozók cukrászdája és kávérója állandóan nyitva. mtktim