Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 255-278. szám)

1948-11-22 / 271. szám

i—Asszonyoknak—, Mit tud már a baba? Hogyan fejlődik a baba? Min. den édesanya a legszebbnek tartja gyermekét, még akkor is, ha an­nak állapota nem Kielégítő. A gyer­mek gondozásihoz- értőnek azon ban tudnia kell, mik az átlagos fejlődési adatok. Kéthetes korától hetenként át­lag 14 dekát, havonta kb. 60 de. kát gyarapodik a baba. Féléves ko­rában a baba súlya kétszerese a szülési súlynak. Féléves kortól va­lamivel lassabb a gyarapodás: kb. 50 deka havonként. Egyéves cse­csemő 9 kg körül szokott lenni. Súlyát tanácsos legalább minden hónapban egyszer ellenőrizni. Féléves korában átlag 64 cm., jégyéves korában 72—75 cm. hosz- szú. Hogyan fejlődik erőben? Ha 5—6 hetes csecsemőt hasra fekte­tünk, emelgeti a fejét, de tartani még nem tudja magát. Kéthónapos kora után hamar megtanulia,- hogy hasonfekve a fejét néhány percig felemelje. Egy hónap múlva karre Ivévé is tartja már a fejét. Héthó­napos korában már ül. Kilenc-tíz- hónspor korában megtanul Kapasz­kodva felállni, iábai jól elbírják a testsúlyát Ekkor már mozgé­konnyá válik, mászik, gurul, ke­resztben fekszik ágyában. Tizenkét, tizenhárom hónapos korában lépe­getni kezd és először segítséggel, dz csakhamar önállóan is lúd már járni. Hogyan fejlődik az értelme? — Eleinte szemével csak rendszerte­len mozgásokat végez, nézni nem tud. A második hónapban észre­veszi környezetét és mosolyogni kezd. A negyedik, ötödik hónap­ban már fejét a hang után for. dilja. tárgyakhoz, játékaihoz nyúl és játszik a kezébe kerülő ruha­darabokkal. Egyéves /kora leié kezdi utánamondani a szavakat. A második év folyamán egyre több szót tanul és lassanként megta­nulja azok értelemszerű használa­tát is. A baba első fogai a hatodik-he­tedik hónapban kezdenek Kibújni, ólul, középen. A nyolcadik-kilen­cedik hónapban a felső, középső fogak törnek elő. Egyéves korá­ban kb. hat-nyolc, foga van a ha- bának, két- és féléves korára pedig mind a húsz tejfoga kibújik. A Zöldkereszt^s tanácsadóba mi­nél hamarább el kell vinni a babát. Lehetőleg kéthetenként rendszere­sen be kell mutatni, mert állandó orvosi ellenőrzéssel nemcsak egész­ségét tudjuk megőrizni, hanem ide­iében megállapíthatók olyan be­tegségre utaló tünetek is, amelye­ket csak orvos vehet észre. í SZÉPÍT ÜDÍT ÁPOL FKANCü KUZ VIETIKA Miskolc, Szemere u 18. Telefon: 15-82 A s?ü!ől munkaközösség áldozatkészségéből négy úfi&épí elf, berendezett faulerem várta a uövendéiteftef a Tóth Pál általános iskolában kerül a délutáni sor. Sok vestöd- séggel, kényelmetlenséggel, kellé­Tanterenihiány miatt egyik­másik nagynrskolci fokomban délutáni oktatásra járnak a gyermekek. A délutáni oktatás kiküszöbölése egészségügyi és pedagógiai szempontból egy­aránt fontos. A dolgozó szinök gyermeke délelőtt egyedül U'- tozkodik otthon, kénytelen este tanulni, stb. Alapvetően tonlos feladatot lű­zött tehát maga elé á Tóth Pál állami általános leányiskola szep­tember 28-án megalakult szüle munkaközössége, amely Namcnyi Géza elnök javaslatára elhatá­rozta, hogy a tanteremhiány uralt délutáni tanulásra kényszerük! négy osztály számára megfelelő helyiséget szerez és rendez be. Az iskola közvetlen szomszéd­ságában levő épületet, tulajdonosa, az izraelita hitközség a demolua- ükus oktatásügy szolgá'atálól ve­zetve, térítésmentesen készsége­sen rendelkezésre bocsátotta. A/ épillet azonher, háborús kárnk;n szenvedett. Közel 20.000 íonnto’ ke'lett előteremteni, részben r helyreállításra, nagyobb részében azonban a tantermek belső beren- dezéésére, padok. Fogasok, táb­lák, nevetői asztalok beszerzésé’-.- A szülői munkaközösség tagjai példaadó áldozatkészséggel vál­lalták a terheket — közli az egész munka elindítója és lelke, Naményi Géza. Minden szülő vállalta — kivéve a nehéz anyagi helyzetben levőket —, hogy október és november hó­napban 12—12 forinttal járul buzi* a költségekhez. Az épületet kőművesek, aszta­losuk, vízvezetékszerelők, festők vették munkába. Gyorsan Üjjatf- remtődtek a falak, csinosodott az épület, csakhamar ráma, üveg került az ablakokra, asztalok, pa­dok, táblák a tantermekbe. Az ötlet felvetésétől jóformán csak másfél hónap' telt el s a szülői munkaközösség áldozat- vállalása. lelkes fáradozása ré vén négy teljesen berendezett új tanterem várja a növendéke­ket. A Tóth Pál általános leányisko­lában tnegszüirk tehát a dé.u; tanítás. Egyetlen szülőnek sem kell többé riadtan várni az idol. amikor az ő gyermeke osztály áru A Magyar Nők Demokra­tikus Szövetsége vasgyári cso­portja taggyűlést tartolt, amelyen Berkes Jánosné ügy­vezető ismertette a Nőszövet­ség munkáját Bejelentette, hogy a Szövetség tagjai öt iskola munkaközösségében vesznek részt. Két tag a tör­meteiiseggcl járt a csaádban az időnkénti átállás a gyermek dél­utáni iskolai elfoglaltságára. Az iskola igazgatója, tanári kara tervszerűbben, egységesebben irá­nyíthatja a nevelői munkát. • Méltán ünnepli vasárnap dél­előtt il órakor a Városi Zeneis­kola nagytermében a Tóth Pál állami általános Icányiskoa a szülői munkaközösség tevékeny­ségének ezt a kimagasló eredmé­nyét. Az ünnepségen Narnényí Géza számol be a munkaközösség működéséről. At iskola ifjúsága és az úttörők népi táncokat, vi­dám jelenetei—t mutatnak be. A bevételt az újjáépítéssel kapcso­latos költségek fedezésére lor­dítják. vényhatósági bizottságba van kiküldve, többen más közéleti funkcióban vesznek részt. A taggyűlésről tiltakozó táviratot küldtek a kormá'7-' hoz, amelyben követelték, szüntessék meg Mindszenti provokációs működését, Hz MBDSz vasgyír; cupr'ja a klerikális reakció elleti Meggyorsítja o gyógyszsrellétűst o míska ci streplcr ?!*■ állomás A népjóléti minisztériumban készített új rendelet értelmé­ben az ország nagyobb váro­saiban, így Miskolcon is, sztreptomycin központokat létesítenek. A központok fel­állításával erre a fontos gyógyszerre afalt betegeknek nem kell addig várniuk, amíg az Budapestről megérkezik, 'mert arról a központok gon­doskodnak és biztosítják a fontos gyógyszerrel való ellá­tást. Ma kezdik meg az MDP alapszervezetei a hozzájuk tartozó tagok cs tagjelöltek összeírását. Az összeírásnak, amely november 27-ig tart, az a célja, hogy a párttagság nyilvántartása terén eltűnjön minden hiányosság. Fel kelt ölelnie az összeírásnak azokat a párttagokat is. akik átigazo­lások, költözködés során ke­rültek új alapszervezetükbe, de ott nem vettek eddig Őket nyilvántartásba. Az összeírásnak az adja a tagsági könyv kicserélése során az új MDP tagsági könyvet csak olyan fag kaphatja meg, aki alapszervezetének névjegyzékén szerepek A Politikai Bizottság hatá rozata értelmében valaineny- nyi alapszervezetnek az elké­szített névjegyzéket novem­ber 27-től december 5-ig ki kell függeszteni, hogy a párt­tagok megtekintsék a név­konyvét, szerepel és ha kihagyták felszólalhassanak. Aki a névjegyzéken nem szerepel és ezt nem je­lenti, nem kaphat új tagsági könyvet s párttagságát el­veszti. A névjegyzék összeállítása ezért rendkívül felelősségtel­jes munka és minden alap- szervezetnek gondoskodnia kell arról, hogy egy párttag, vagy tagjelölt sem maradjon ki abból. Csak az kaphatja meg az új tagsági aki alapszervezete névjegyzékében meg döntő jelentőségét, hogy jegyzéket őket, étet A íamunkás szakszervezet crte­siti tagjait, hogy 23-án, kedden es. le 6 órakor taggyűlést fariunk. Kérjük a tagok minél nagyobb : zumban Való megjelenésit., Veze­tőség. Hírlapterjesztők! November hó 21-én, vasárnap d. u. 5 órakor a Széchenyi utca 115. sz. alatti hey lyiségben taggyűlést tartunk. Ai gyűlés fontosságára való tekintet­tel minden tág megjelenése kötele­ző. Vezetőség. A filmalkalmazottak szakszerve« ze.ének vezetősége felkéri tagjaiíj hogy sürgősen közöljél; gyerme­keik számát, életkorát egészen 121 évig, ötös Bizottság. Gergye. November 22, hétfő. Budapest I. 8: Háztartási ta­nácsadó. 8.15: Heti zenés kalendá­rium. 9: Szalonzenekar. — 12.15: Népek zenéje. 13.15: Asztali, mu­zsika. 14.15: Mindenki muzsikája. ,16: Petőfi kora. 16.20: Kalandozá­sok á zenetörténetben 17.20: Szív küldi szívnek szívesen. 18.10: A Falu rádiószínháza. 19: Szalon, együttes. 19.30: A Falu hangja. 20.35: Aí agyar muzsika. 21.35: Szórakoztató zene. 22.45: Vörös- kereszt közlemények. 22.50: Zene­kari művek. Budapest II. 17: Jazz-zenekar. 38: Női szemmel — női fülnek. — .18.30: Hanglemezek. 18.45: A Falu hangja. 19.43: Közellátási negyed­óra. 20: Operettrészletek. 21.15: Előadás. 21.30: Cigányzenekar. — 22.15: Hanglemez. November 23, kedd. Budapest I. 8: Előadás. 8.20: Hanglemezek.’ 8.30: Izraelita vallá­sos félóra. 9: Szórakoztató zene. ,12.15: Zongoraszámok. 13: Elbe­szélés. 13.20: Házi-együttes. ■ — 14.15: Hanglemez. 14.30: Énekka­rok. 16: Rádióbeszélgetés. 16.20: Az orgonairodalom remekei 17.20: Szív küldi szívnek szívesen. 18.15: Mit üzen a rádió? 18.45: Világ­0 ÉSZAKMAGYARORSZAC Tőeti RÁDIÓMŰSOR híradó. 19: Előadás. 19.15: Hang­lemez. 19.40: Közvetítés a -Mű­vész Színházból. 22.45: Vita arról, amit hallottunk. 23.15: Énekszá­mok. 23.45: Hanglemez. Budapest II. 17: Jazz-együltes, 1: Zenei élő újság 18.15: Hangos híradó. 19: A Falu hangja. 19.30: Korunk zenéje. 21.15: Kiváncsi mikrofon. 21.30: Tánczene. 22.15: Művészlemezek. November 24, szerda. Budapest I. 8: Jó egészség ne­gyedórája. 8.15: Délelőtti muzsika. 9: Operettrészletek. 12.15: Cigány- zenekar. 13: Párisi híradó. 13.15: Asztali muzsika. 14.15: Szórakoz­tató zene. 16: Hanglemezek. 17.20: Vöröskereszt közlemények. 17.30: A Szakszervezeti Tanács műsora. 18.10: Rádiózenekar. 19.30: A Fa­lu hangja. 21: Népdalfeldolgozá­sok. 21.45: Előadás. 22.10: Hangos Újság. 22.45: ■ Totphiradó. 22.50: Szimfonikus jazz. 23.20: Zongora­számok. Budapest II. 17: Cigányzenekar. 18: Gyermekrádió. 18.30: Az Ope­ra műhelyéből. 19.30: Zenei görbe tükör.i 20.10: Magyar nóták. 21.15- Szív küldi szívnek szívesen 22: Kamarazene. November 25, csütörtök. Budapest I. ö- Az Élet és Tudo­mány műsora. 8.15: Délelőtti mu­zsika. 9: Énekszámok. 12.15: Há­zi-együttes. 13: Elbeszélés. 13.15: Asztali muzsika. 14.15: Magyar nóták. 14.30: Énekszámok. — lő: Jószomszédság muzsikája. 16.30: Gyermekrádió. JK1Ü: Öt perc a hadigondozottaknak. 17.25: Vörös- kereszt közlemények. 18.10: Du- navölgyi hiradó. 19.40: Szív küldi szívnek szívesen. 19: Közvetít-s az Állami Operaházból. — 22.40: Hanglemezek. Budapest II. 17: Jazz-zenek?r. 18: Hanglemezek. 19: Á Falu hangja. »Csütörtökön este.. .* — 21.15: Magyar nóták. 22: Szív kül­di szívnek szívesen. November 26, péntek Budapest I. 8.00: Kertészeti ta­nácsadó, 8.15: Zenekari muzsika. 9.00: Cigányzenekar. Í2.15—13.00: Előadás. 13.15: Asztali muzsiKa. 14.15: Népek zenéje. 16.00: Peda­gógusok Szakszervezetének miisera 16.30: Századunk Hangja. 17.30 Az erdő hangja. 17.45: Az Orion- gyár ifjúsági rádiópályázatának má­sodik közvetítése. 18.10: Kamara kórijis énekel. 18.45: Külügyi ne­gyedóra. 19.00: A liáziegyüttes ját­szik. 19.45: A Falu hangja. 22.10" Hangos Újság. 88.45: Mit hallunk holnap? 22.50: Vöröskereszt köz­lemények. 22.55: Szórakoztató zene Budapest II. Tánczene. 18.00. Hajnalodik Malájiöidön. 18.45: Hanglemez. 19.45: Hanglemez- revü. 21.15: Kíváncsi mikrofon. 21.30: Szív küldi szívnek szívesen, 22.00: Miivészlemezek. November 27, szombat Budapest I. 8.00: Előadás. 815: Délelőtti muzsika. 9.00: Zongora- számok. 12.15: Cigányzenekar. — 13.00: A tükörszívü huszár. 13.15: Asztali muzsika. 14.15: Ml van egy mondat mögött? 14.30: Hang­lemezek. 15.30: Az ifjúság hangja 16.00: Becsületes megtaláló. 16.15: Gyermekrádió. 17.20: Csodák a faluban. 18.10: Magyar Parnasz- szus. 18 55: Studióoperett. 19.45; A Falu Hangja. 20.30: Studióope­rett. 21.00: Hangos Heti Híradó, 22.25: Szimfonikus jazz. 23.05­Szombatéji Rádiószínház. Budapest II. 16.00: Tánczcue. 18.00: Gordonkaszámok. 18. Vk Zenekari muzsika. 19.00: Sz'ucs szöties. 20.00; Szív küldi szívnek szívesen. 21.15: Esti hangulat. —; 21.45: Hanglemezek. November 28, vasárnap Budapest I. 8.20: Szíy l.’pldf szívnek szívesén. 9.00: Délelő'ú muzsika. 10.00: Református 'isten-' tisztelet. 11.00: Kisriportok a kép­zőművészet világából. — 1 iá. 5." Hegedűszámok. 12.15: Anyai, (ily perce. 12.20: Negyedóra az Arany, Angyalban. 12.35: A Choral Po-' pulairo de Paris énekel. — 13.00: Bányászol; vasárnapja. 14.15: Ün­nepi hanglemezek. 15.00: Nagy elbeszélők. 15.20: Zongo"aszámokj 15.45: Vasárnapi krónika. 18;00í Katalinok köszöntése. 17,10: Máj gyár Múzsa. 18.10: A Fah* Hangja. 20.35: Vasárnap esti sz*-4 renád. 21.25: Dalok. 21.40: Rádió­ankét. 22.25: Hangemez. 2KC0; Közvetítés a Szatyorból, Budapest II. 9.00: Magyar nó­ták. 10.00: Fejtörő séta Zenopo-- támlában. 11.00: Zenopotimia pos- tája. 11.10: Orosz hanglemezek,; I2.1Ó: Könyvszemle. 12.30: Taifc^ muzsika. 17.00: A Rádió jazzJ zenekara játszik. 18.00: Orgona-1 számok. 18.30: Hang'emezck. —* 19.00: Előadás a Stúdióban. 20.15í A Holéczy-egyiittes liangveTsaU nyének közvetítése. 22.15: Zene. kari művek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom