Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 255-278. szám)

1948-11-19 / 269. szám

Új diákok formálódnak a miskolci tanulókörökben Ha „kerista" vagy, tégy ki ma­gadért! — tartja a helyi szólás. A keristák nem is hoznak szégyent is­kolájukra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az októberben megindított ta­nulókörök szervezése. Egymásután alakultak a Körök, úgyhogy aria már 13 életképes tanulókör segíti a fiuk munkáját. Hiszen olyan fiuk a vezetők, mint Hegyi Gyula, a kétéves szaktanfo­lyam tanulókörének vezetője, hold. míívesszülők gyermeke. A polgári iskolát magánúton végezte el, de továbbtanulása itt megakadt. A demokrácia segített rajta. Suerult bejutnia a népi kollégiumba es to­vább folytathatta tanulmányait. — Osztályunkban egy tanúmkor működik, 8 taggal — mondja. Gyakorlati tárgyakkal, így könyv­vitellel, közgazdaságtannal foglalko­zunk. Tanulókörünk párhete műkö­dik csak, de eredményei maris Mu­tatkoznak. . Hetenként csaknem mindennap tartunk összejöveteleket, melye, ken az iskolában tárgyalt anya­got újra átvesszük és az esetle­ges homályos részeket új cs uj szempontokból világítjuk még. Egyikünk az aznapi anyagból kis­előadásra készül, amelyhez a tanú- lókor tagjai hozzászólnak, kritikát gyakorolnak az előadás felett s az így kialakult vita tapasztalataitól szűrjük le a tanulságot Figyelemreméltó a IV. b. osztá­lyosok egyik tanulóköre, amelyet „mozgó tanulókörnek” ismernek diákok. A tanulókör négy tagja* akik vidékről járnak be az állotna- son, vagy a vonalon félrevonul s hazáig átveszi az anyagot, diák­nyelven szólva: — megemészd. A többi kör tagjai hol az isko­lában. hol egy diák lakásán gyű, nek össze, csaknem mindennap es tárgyalják meg feladataikat. A keristák főként gyakorlati tár. gyakkal foglalkoznak, de külön szakköreik (természettudomány irodalom) is működnek. A most érettségiző fiatalok a i* valyi érettségi tételek alapján min- den összejövetelen megtárgyalnak egy-egy tételt, a harmadik és ne gyedik osztályosok havonként egv. szer összevont tanulóköri értekezle­tet tartanak. 28 kör a Lévay-gimnáziumbHo A „keristákkal” fej-fej mellett haladnak a Lévay József gimná­zium tanulóköreinek diákjai, 26 ta­nulókörük közül az Ováry Imié tanár vezetésével működő /or na­iad az élen, amely a szokásos fel­adatok mellett külön múzeum \es városlátogatásokat is szervezem _ Célunk — mondja egy /. osz­tályos fiatalember — az iskolában tanultak elmélyítése, a felmerülő problémák megvitatása. Mi is, mint minden tanulókör vita jellegű összejöveteleket tartunk, ahol a fiuk különböző szempontok s az időközben elolvasott iroda­lom alapján boncolják 'a homályos részeket. Olyan diákokra vari szükség, akik gondolkoznak, tanulnak és sa- iát szavaikkal adják vissza a tanul­takat. Tanulókörünket Hermann Dt tóról a nagy természettudósról neveztük el. Az iskolai tárgyakon kívül miri- áennapi problémákat is felvetünk, _ __U RÁ N I A ^FILMSZÍNHÁZ Novembtr 18—21-lg A Nemzeti Színház világsikerű darabjának tilmváltozata az OROSZKÉRDÉS Főszereplők Vszevolov Akszenov és Jclena Kuzmina Jegyek elővételben kaphatók * 7 {Kiváló egyéniségeket állítunk egy. más mellé s életüket, munkásságu­nkat kettőjük viszonya alapján bon- [colgatjuk. A tanulmányi színvonal emelése mellett legfőbb célunk a közös­ségi élet elmélyítése, a diákok félszegségének leküzdése. Érdekes jelenség a tanulókörökben, hogy a fiuk felelősséget éreznek egymás iránt, indokolt ok nélkül egy sem marad el az ilyen összejö­vetelekről. A tanulókör tagjai ellenőrzik egymást A tanulókörök egyre szaporod­nak, alig múlik el nap, hogy ne akadna egy-egy jelentkező diák, aki részt kér a munkából... A „nem pergő“ éde&csillagfürt bejelentese A földmívelésügyi miniszté­rium rendelete szerint „nem pergő” édescsillagfiirtöt csak a MOSzK-kal kötött terme­lési szerződés alapján, vagy a MOSzK ellenőrzése mellett szabad termelni. Az ellenőr­zés nélkül termelt édescsií- 'agfürt sokszor mérgező, ezért a meglévő készleteket azonnal be kell jelenteni és |vizsgálatra fel kell küldeni a MOSzK-hoz. Aki a bejelen­tést elmulasztja, attól a csil- Jagfürtöt kártérítés nélkül el­kobozzák és pénzbírsággal Döntetik. A miskolci jogás7ok tiltakoznak Mindszenty hazaáruló tevékenysége ellen legutóbbi érdekeivel. A lelkek megnyugvásá- javasla- inak szolgálisa helyett gáncsolja az ioí nyujioium ue. mnu] sulycsan {ország újjáépítését és valótlan mogbélyegzi Mindszenly Józsi; ró (színben célzatosan ferde képet tár a boros-érsek rtépellenes niag,itrrt,i- |vrag nyilvánossága elé. A miskolci jogászok tagcrtckezletén határozati tot nyújtottak be. amely sát. Követelték: mielőbb vessenek végei hazaáruló tevékenységének. ! A miskolci ügyvédi kar aggod»- l.iminsi és megdöbbenéssel szemléli a bíboros érseknek a magyar bclpo. Ititikni élet s az ország rendjének békességét, de külpolitikai érdekeit is súlyosan veszélyeztető hazai te­vékenységét, — hangzik a javaslat. Hivatását messzemenően túllépve I endszeres tevékenységével szembe elyezkcdlk a nemzet egyetemes , A tagértekezlet egyhangúlag ni* [páevá fette a határozni javulást, amelyet felterjesztenek a kormány, hoz. Hasonló állásfoglalásra hívják fe[ a fái sszervezeteket is. — 30 üzemi munkást ío városi tisztviselővé nevezlek ki. Az új tisztviselőket Bognár József pol­gármester üdvözölte. Olttotó vündortanfoiyiimok Az újjászervezett földmíve ésiigvi minisztérium a télen oktató vándortanfolyamokat rendez az ország egész terű létén. A földmívelésügyi mi nisztérium felkéri a demokra ikusan gondolkozó mezőgaz­dasági szakembereket (érett- iségizeit gazdák, okleveles gazdák, mezőgazdák), akik a ítél folyamán vármegyéjük te- Ivületén elvállalnák a vándor- tanfolyam oktatási munkáját, kü'djék be írásban rövid élet­rajzukat a földmivetesügvi minisztérium (Budapest, V., Kossuth Lajos fér 11.,VI. 3.. ügyosztályára Lőrincz József gazdasági tanár címére. A jVándontanfolyarri időtartama Jegy hét. Egy oktató 8—10 egyhetes vándortanfolyamot tarthat- Természetesen meg felelő fizetést és lakást bizto sítanak számára. Ezt hozta az államosítás: Újjáépítették, berendezték, két új tanerői neveztek ki a tiszadorogmai iskolához Tiszadorogma község ncpe nagy ádozalokat hozott, hogy a hábo­rúban teljesen megrongálódott is­koláját helyreállítsa s berendezze. Az állam 26.000 forintos támoga- fással sietett a község segítségé­re. A dorogmai dolgozók kézi. és igavonó erő /rendelkezésre bocsá­tásával, a kavics és homok kiter­melésével s helyszínre szállításá­val mozdították elő az iskola uj- jáépülését. A napokban nagy öröm érle a községet. A közoktatásügyi mi­nisztérium értesítette az iskolát, Jhogy három tanterem berendezéséhez szükséges 30.000 forint értékű csőbútorzatot a napokban álad­ja az iskolának. Egyidejűleg két új tanerőt nevezett ki s ezzel ai eddigi két nevelő' heyett négy pedagógus látja el a növendé. kék demokratikus nevelését. Tiszadorogma népe az iskola álla­mosítása révén olyan előnyökhöz jutott, amelyekről a múltban hiába álmodott. A község elöljárósága ezúton is felhívja a lakosság figyelmét, hogy aki házhelykártalanítás cí­mén csereingatanhoz jutott, de azt nem hajlandó elfogadni, 5 na­pon belül jelentse ezt a községhá­zán. Aki a csereingatlant nem veszi igénybe, annak az igénybevett házhely vételárát készpénzben fizetik ki. A község elöljárósága értesül az állattal tó gazdákat, hogy akik ta­karmányozásra szolgáló korpát akarnak natni, 5 napon belül je­lentkezzenek a községházán Gyiljtslink töfctmsgot! A MOSzK olajinagértéke- sitési osztálya a tökmaggyüj- tést a íöldmíveiőszövetkezete- ken keresztül kívánja lebo­nyolítani. Minden gazda, aki legalább 25 kg tökmagot Szol­gáltat be, a tök mag árán fe­lül egy drb. pipereszappant kap jutalékul. Nagy gondot keli fordítani a tókmag tiszta és helyes kezelésere. Vigyázni kell arra, hogy a takarmány­tök magjai közé sütőtökmag ne keveredjék. A tökmag gyűjtésének nagyobb sikere érdekében a MOSzK felhívja földmivesszövetkcz.eteket, hogy hirdessék meg a tök- naggyüjtési versenyt. — Magyarország tőzegv^gyona edJigi becslések szerint m-rtlcgy 200 millió tonna, ez 30—3b evre A MOSzK gyüjlőkereskcdűnél j, 65 forintos áron zabot vásárol- jbizlosítaná a hazai villanylelepek hatnak az érdekeltek. (fűtőanyag ellátását. Szabotált, rémhíreket terjesztett egy hevesmegyei kulák A miskolci rendőrség áll amvédelmi osztálya őrizetbe vette Pádor József 64 holdas pélyi (Heves niegye) nagygaz­dát, aki egy vágón terménnyel tartozik beszolgáltatási s egyéb adóhátralék címén, a mezőgazdasági ütemterv sza- botálásért egy alkalommal már nagyobb pénzösszegre bün­tették. A kihallgatásánál kiderült, hogy népbírósági eljárás is folyamatban van ellene demokráciaellenes magatartás és rémhírterjesztés miatt- Internálási eljárást indítottak el­lene. Az ellátási költségek miatt faevés a ieieaífaezd a miskolci gyógykovács tanfolyamra A borsodmegyei és miskolci lótenyésztési bizottságok, szer­dai együttes ülésén foglalkoz­tak az állatállomány meg­óvása szempontjából igen fontos patkoló tanfolyamok kérdésével. A Tisza jobbparti Földmívelésügyi Tanács rend­szeresen tart natkoló tanfo­lyamokat, amelyeken megfő­V.GUSZEV 1 L A NÉPSZERŰ„POLJU&KA“ SZERZŐJE Előadáskezdések; hétköznap 5 és 7 óra, vasár-és ünnepnap 3. 5, 7 ÉSZAKMAGYARORSZAG Világszerte ismerik és kedvelik a yPrljuska” című dalt. Viktor Gu­szev a sokoldalú költő írta. Költeményeinek hőseihez hason loan, Viktor Guszev ahhoz a fiatal szovjet nemzedékhez l-iriozoH, [amely a harmincas években érte el éretsége teljét, 1929-ben megje­lölt első versgyüjteménycben ere­detiségével és* tehetséges verseié, scvcl tűnt fel. Közvetlen, társalgó hangja kedélyessé tette verseit, a legiennköltebb tárgyakról is a leg­egyszerűbb szavakkal irt. Guszev „Egy nap hazám életé­ből’' cimű kötetének versei az új életet építő munkájuk közben mu­tatja be a szovjet férfiakat és asz­|SZ.,nyol-.it tieiielies alakjait vállalkozó szel­lem és leikesedfcs fűti. A szocialista kotszak ki'crmálta új jeli« nv.-ra- sokr.ck töké lefts ábrázolása gyü.e a könyv legnagyobb értékeinek. A „Szovjetszkij Piszatyol" (Szovjet író) könyvkiadó nemi ég adta k: Guszev „Válogatott vn- sei”-t. A. Szurkov költő olősZa.á­verseinek erejét a nép sokrófii, az 'építő munka lendületéből áthatott életével való szoros kapcsolata, a győzelembe cs a holnapba vetett hite adja cgytöl-egyig a rendithsiet- -n szovjet optimizmust sugároz­zák." . Mesteri módon elevenítet le meg [Guszev az egyénnek a nép közös sorsával összefonódó életútját. Hő­sei keresik és meg is találják azo­kat a területeket, ahol legjobban érvényesíthetik tehetségeket és erejüket. Szovjet férfiakról és nök- iröl ír, az élet különböző helyzetei­ben és különböző időkben, város­építők, fürge komszomoüsták és gondolatokba mélyedt professzorok, mérnökök és katonák, pilóták is jtanítók alakjait keltik életre vers­sorai. Bármily különbözők is ezek laz alakok, egyben hasonlítanak: mindnyájan tudják, mit akarnak az élettől. .„Nagyapám csillaga" című versé­ben Guszev szembeállítja a nagy­apa és az unoka sorsát. Nagyapja Fiú korában arról álmodozói1, hogy színész lesz, de csak súgó lehetett ban a következőket írja. „Giiszev .belőle. Unokája, a szovjet :dok lal embere, már maga irányítja sor­sat. 193.r).ben jelent meg a „Pravda", bin Guszev „Dicsőség” című köl- , menye, amelyet lelkesen fogadott r; olvasóközönség, A következő érben írt színművében ugyanezt a témát fejlesztette tovább. A darab f >1 őse egy anya. akinek gyerme kei „művészetté fejlesztettek iog l\!kozásukat”, minthogy a munkát ib'erűiét és hősiesség dolgának ie- Fntetlék. Egyik mérnök-fiának a robbantás szakmája. Élete kockáztatásával eszélyes kormánymegbiza’nst hajt végre: egy hegyi falucska felől cl bnrítja a fenyegető föMcsussani ást. E szerény hős ellentéte becs , ágyó barátja. aki a dicsősége; ón magáért hajhássza. A hírnévhez és Hitelességhez való különböző vi- s lor.vulás összeütközéséből a szó -’."’ista erkölcs kerül ki győzelme, n. 1943-ban. szívbaj okozta Guszev rrai halálát. Nem érhette meg a végső győzelmet, melynek k’Vui- ihoz valamennyi munkám hozzá iriijt: minden írását a közeli gvő elem reménye hatotta át. lelő szakoktatók vezetése alatt képezik ki a patkoló kovácsokat gyógykovácsokká. A tanfolyam hallgatói, akik­nek száma egy-egy tanfolya­mon 18—20 főre rúgott, a népi kollégiumokban kaptak a hathetes tanfolyam idejére napi 4 forintért ellátást. Ujab- | ban a költségek miatt a meg­hirdetett tanfolyamokra nem jelentkezik kellő számú hall­gató. Márpedig addig, amíg minden községben nem lesz megfelelő képzettségű gyógy­kovács, a rossz patkolások miatt lóállományunk jelentős része idő előtt tönkremegy. A bizottság Sepsi János ÉKOSz titkár javaslatára abban állapodott meg, hogv a földmívelésügyi miniszté­riumtól a nyújtandó segélv olyan kiegészítését kérik, hogv a hallgatók ellátását biztosíthassák. Egyben _ olyan rendelkezést javasolnak, hog> bizonvos idő leteltével csak* képzett gyógykovácsok fog­lalkozhassanak patkolással. Árdrágítóim! büntettek me« A miskolci uzsorabíróság Lukács Józsefnét egy havi fogházra, Danpoiy Istvánt (Hejőcsaba) 8 napi fogházra, Juhász Gyulánét (BelsólbŐcs) 200 forint, Daragó Pálnét (Hejőpapi) 60 forint és Mayer Jánost (Miskolc) 50 forint nénzbüntcíé‘"e ítélte, mert áruikat a piacon fekete áron adták el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom