Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 255-278. szám)
1948-11-14 / 265. szám
Borsod dolgozó parasztsága felismerte a szerződéses termelés előnyeit és teljesítette a szerződéses ma átemelés előirányzatát A cukorrépatermelést is a főldmlvesszövetkezeteknek biztosítja a kormány Vármegyénk kis- és közép* parasztsága {elismerte az Őszi kalászosokra vonatkozó szerződéses termelés rendkívüli előnyeit és lényegesen túlteljesítette az eredetileg kijelöl' keretet, így Őszi T/úzából a tervezett 2080 kh. helyett 2539 holdra, rozsból pedig 300 kh. helyett 619 hóidra kötött termelési szerződéseket, a MOSzK a földmívesszövet- kezetekbe tömörült gazdákkal. Őszi árpából mindössze 58 kh-ra kötött szerződést, ennek oka azonban a vetőmagszállítmány késése volt. Az MDP, a népi szervek 'és a MOSzK termelési ellenőrinek felvilágosító munkája nyomán ennél lényegesen magasabb területre éspedig búzából mintegy 3200 kh-ra, rozsbój^ ^ pedig mintegy 700 kh-ra igenyeltek a gazdák nemesített vetőmagot. Sajnos, a készletek korlátolt volta miatt a későbbi igénylések nem voltak kielégíthetők. A szerződéses termelésben a legjobb eredményt az emő- di földmívesszövetkezet érte el, ahol mintegy 305 holdra, a mezocsáti 278 kh-ra, az edelénvi 184 kh-ra kötőit szerződést. Jó munkát végeztek ezenkívül még keresztespüspöki, szentistvání, ónodi, abod-királykuti és hejőpapi föídmívesszövetkezetek- A kulákok sok esetben igyekeztek a termelési felelősöket megkörnyékezni, termelési szerződések elnyerése érdekében. Pártunk felvilágosító munkája nyomán az öntudatos vezetők ezt minden egyes esetben visszautasították, megértve azt, hogy kormányunk csak a falu dolgozó népét kívánja a szerződéses termelés útján előnyben részesíteni. A niosí megalaku't Mező gazdasági Nemzeti Vállalat, mely a jövőben egyedül borivói *j;ü le a szerződéses termelést, már most megkezdte a tavaszi vetőmagvakra vonatkozó szerződéses igények összeírását. Ezáltal biztosítható az, hogy minden gazda kc"5 időben megfontolhassa, mit nkar termelni és gondoskodni lehet arról is, hogy a vetőmag idejében a dolgozó kis- és középparasztok kezébe Kerül jön. Rendkívül nagyjelentőségű ezzel kapcsol atban a leg- fitóbbi kormányrendelet, mely a Cukoripari Központtal történt megállapodás érlelmébcn a fcldmívesszövetkezeíoket bízza meg a cukorrépa termelési szerződések kötésével. KOSSUTH FILM 7.ÍNHÁZ Vasárnap, nov. 14-én PÍQUE DAMSA November 15—17-lg IEZÍHT tJ.UK : bétközr>ap5,íél é,"vasár «(• üunsprsap tél 3, S, fal 8 Cukorrépát a múltban főképpen kuiakok termeltek. A cu korgyárak helyi megbízottjai is rendszerint kulákok volta'k, akik a föídmívesszövetkezetek eiien dolgoztak. Most a cuko répa termelésbe való tényleges bekapcsolódás revén a föídmívesszövetkezetek fejlődését, erősödését, a dolgozó kis- és középparasztok fel- emelkedését segíti elő a kormány. _____ <— Szelecz József keszthelyi apátplébánost a rendőrség őrizetbe vette, mert többszöri felhívásra sem volt hajlandó 98 holdas birtokát megművelni. Harminc évvel ezelőtt alakult meg a KMP Rákosi Mátyás szombati beszédével kezdódaek meg az ünnepségek, [az anyag tanulmányozására, fejdol- összevent pártnap és munkásmozgalmi kiállítás lesz Miskolcon Igozására' és az intézet aajt-^kd.' [ványainak szerkesztésen*, Ugyan. 30 éve annak, hogy Budapesten kulisra, amikor forradalmi meg Sekkor nyílik meg az Intézet köny*megalakúlt a Kommunisták Ma. nem alkuvó pártot, a szocialista tár. *»*--' *- ----- — gyarországl Pártja. A 75 éves nta- sadalomért következetesen küzdő gyár munkásmozgalom legjobb har- vezetőt kapott a magyar munkásosztály és & egész dolgozó magyar nép. cos hagyományainak. forradalmi lendületének örököseként a Szovjetunió dicső Kommunista (bolsevik) Pártjáaak példája és tanításai nyomán vették főj a harcot a megalku. vást nem ismerő magyar kommun's- ák 30 évvel ezelőtt, hogy új életi c keltsék hazánkban a nemzetközi munkásmozgalom eszméit, nrhp- két a jobboldali szociáldemokraták elferdítettek és elárultak. Ma, 30 esztendővel később a Magyar Dolgozók Pártja, mely nevében nem kommunista párt ugyan, ;te marxi-lenini, kommunista jellegű párt, büszkén vállalja a magyar munkásmozgalom legjobb hagyományait s a Kommunisták Magyarországi Pártja utódjának szerepét. Áhítattal emlékezünk ezekben a napokban a 30 évvel ezelőtt pártafaíára is a nagy nyilvánosság számára. ’* Ugyanezen a napon Kádár Jé. nos elytárs mond avató beszédet i Visegrádi u. 5. sz. ház előtt, ahoi a Kommunisták Magyarországi Parii ja egvkori székhelyén emléktábla felavatására kerül sor. A Kerépáfi Az országos ünnepségek november 20*ón, a Sportcsarnokban : a j ■ , nagybudapesti MDP-;:ktiva ülésével !uj* temetőben Horváth Márton eiVi kezdődnek ahol Szakasits Árpád társ koszorúm ifiéR a r/gyar munkásmozgalom mártírjainak Sir* ját. elvtárs elnöki megnyitó szavai után Rákosi Mátyás elviárs mond ün ie- pi beszédet. Már most felhívjuk a ügyeimet a rádió által közvetített ünnepség tömeges meghallgatásának időben való megszervezésére. November 21-én nyitja meg Révai József elvtárs az ünnepségek A november 21-én követő héten a vidék legnagyobb városaiban,_ Így Miskolcon is a Központi Vezetőség által kiküldött előadók mondanák ünnepi beszédet összevonj parim»- pokon. Egyidejűleg a magyar mun- keretében a Magyar Munkásmuz. ikásmozgalom történeti anyagát a galmi Intézetet, mely a munkás- budapesti kiállítás után az ország mozgalom muzeális anyagait gyüjii Össze és tartja nyilván. Külön tudományos osztályt állítanak itt fel Í hat legnagyobb városában, >gy Miskolcon is bemutatják a közúti- ségnek. AMIRŐL NEM ÍRNAK az amerikai imperialisták lapjai Amerikaszerte óriási felháborodást váltott ki a nácirnódszerek- kel elhurcolt és rabszolgának eladott négerek esete. Néhány héttel ezelőtt több; mint 200 négert — akiket a munkaközvetítő hivatal idénymunkára egy michigani paraszthoz ^ szerződtetett ■— tehervonatott összezsúfolva, teljesen a nácimetödusok szerint, a legembertelenebb körülmények között, 3 nap alatt és éjjel, táplálkozási lehetőség nélkű szállítottak el Michiganbe s ott fejenként 35 dollárért rabszolga-kereskedőknek adták el őket. Természetes, hogy ilyen ügyek nem kerülnek az atrterikaelle- nes bizottság -lé. Kmmslók paradicsoma Ez a bizottság — a német fasizmus mintájára — csak a haladó elemeket, a munkásosztály, a Wallace-mozgalom, a Kommunist Párt tagjait üldözi, ítéli el és deportálja — mindaddig, amíg az amerikai nép el nem kergeti Amerika igazi ellenségeit, az imperialistákat és fasisztákat. V ' ' \ Mint ismeretes, Amerikában sokba kerül az orvos és a gyógyszer. Ezt különösen a dolgozók érzik meg. Nagy a gyermekhaiá- lozás, a fertőző betegségek terjednek, az orvos és a gyógy drágasága miatt sok ember idő előtt megöregszik és sokan pusztulnak el olyanok, akiket helyes orvosi kezelés mellett még meg lehetett volna menteni. A newyorki Tudományos Akadémián a világhírű dr. Wolf professzor az Egyesült A’lamok kuruzslólról tartott előadást. Wolf professzor adatai szerint az Egyesült Államok lakossága évente 94 millió dollárt kö't a különböző kurnzslók és botcsinálta hipnotizőrok „tiszteletdíjára”. Minden pszichológusra és idegorvosra átlagban hét kuruzsló jut A „Signa!“ sem csinálta Jobban Bizőnia megszálló hatalmai mind erősebben gondoskodnak arról, hogy a német fasiszták minél nagyobb számban részesüljön ■ szellemi táplálékban. Nyugatnémetország megszállási övezeteiben kibocsátott újságok' felváltva' látják el olvasóikat azzal a propagandával, amely semmivel sem különbözik Göbbels propagandájától. Ezen a területen a legutóbbi rekordot a Frankfurt am Main-bán megjelenő s az amerikai hadsereg által kibocsátott „Stars and Stripes” c. újság érte el. Ez az újság nemrégiben egy vasárnapi számának első oldalán Hitler arcképét hozta. Néger ne szavazzon!.., Isaiah Nixon, a, Montgomerybeh (Georgia) lakó 28 éves, 6 gyermekes néger mindössze amerikai polgárjogát akarta gyakorolni; résztvett egy választáson, ami azonban az életébe került. Bár a választáson a Ku-Klux-Klan jelöltje, Hermann Taimadge győzött, Nlxont harmadnapra etették láb alól. Az igazságügyminisztérium nem avatkozik az ügybe. Szerinte a gyilkosok megbüntetése a georgiai bíróság feladata. Truman ez eset után lemordta választási körútját a déli államokban, ezzel is bizonyítva, hogy a programjában szcrep’ő „polgárjogok megvédése” csak üres szóbeszéd, a gyakorlatban mit se. i ér. Kerékpárgyártásank messze túlhaladta a háború előli termelési A dolgozók legolcsóbb közlekedési eszköze a kerékpár. A hároméves terv a dolgozók sorsának javítását célozza, ehhez pedig hozzátartozik az olcsó közlekedés lehetővé tétele is minél szélesebb rétegek számára. 1938-ban átlag 6200 kerékpárt gyártottak havonta, ami főfolyamatokat a legkülönbözőbb, egymástól gyakran távoleső műhelyekben végezték. A nagy időveszteség mellett ez azt is eredményezte, hogV, a sclejtiiek nem volt gazdája, A sok ide-oda szállítás közben nem lehetett megállapítani, hol végeztek séf munkát. KERÉKPÁR TERMELÉS A2 ELSŐ TERVEVEM HAVI ÁTLAG 1000 0RB-8AN Kt-Mt ntfiÍKPAB- Kik te tooo sne.KCRÉKPÁc> icudea. 1Ó3S HAVI ÁTLAG W47/4& HAVI ATLAG ELŐIRÁNYZAT 1947/46 HAVÍ ÁTLAG TERMELÉS Női, férfi ruha és kabátszövet szükségletét legelőnyősebh^a LÖVINGER GYÖRGY CíütiNoKE. pscereafaeti be évi 74.000 darabnak fele] meg. Az első tervévben 6700 darabos átlagot irányoztunk 3iő és 85Q0-at értünk él. Túlteljesítettük tehát az előirányzatot és messze magunK mögött hagytuk a háború előtti színvonalat. A terv szerint 6000 kerékpárral kellett volna többet termelni, mini 1938-ban, végeredményben azonban 14-500 darabbal állítottunk elő többet. Ezt az eredményt elsősorban kerékpárgyártásunk racionalizálása tette lehetővé. A WM-ben át- -----tértek a folyamatos gyártásra, »ben rendelkezésre Eddig ugyanis az volt a hely-{véne közlekedési zet, hogy a különböző mun- a kerékpárt. Amióta áttértek a folyamatos gyártásra, egymás mellet! láncszerűen folyik a termelés. Nemcsak a nagy időveszteséget küszöbölték ki, hanem a selejtcsökkentés terén is nagy eredményeket érnek el, mert a hiba azonnal megállapítható. Ez természetesen a termelés olcsóbbodását is eredményezte. Az első tervév ragyogó termelési eredményének köszönhető, hogy a dolgozók ma már részletre is beszerezhetik a* elegendő mennyiség- álló kód- eszközüket, CfZAKMAGYA PORSZAG Minden kisiparost és kiskereskedőt adóközösségbe sorolnak A pénzügyminisztériumban reskedőket besorolják a szakelhatározták, hogy az adók mai (KlOSz, vagy KISOSz) Sóival mert **» «»• működését fokozottabb mór- -‘ei° iesz> ,i0ZV a tényleges lékben veszik igénybe. Az üzletmcnetelüknek megfess összes kisiparosokat és kiské- .ően fizssék adójukat. Jeanne Maile Darré- bengversesv november 13-én Világkörüli útján Budapestet is megelőzve november 19-én, pénteken ad önálló hangversenyt Jeanne Murié Dáné világhírű fran- zia zongoraművésznő a miskolci ! Zenepalota dísztermében. A nagyszerű művész és kitűnő Liszi- interpretátor Kach, Chopin, Fauré, Paganini és Liszt müveket játszik J egyetlen miskolci zongoraestjén. I Jeanne Marie Dai-ré, ki művé- * szeíével az öt földrészt járja,, mint a külföldi lapok írják, csoda- j latos formában van. — Így híre és j gyönyörű műsora telt házat fog vonzani. Bérletek és napijegyek Ferenczl B. és Nemes K- könyvkereskedésében kaphatók. Zeneiskola rendem zés, Világhírű művészek sorozatának II. estje. rájdíi ómtól megtűrt szívvel tudüjnk, hogy a legönfeláldozóbb szerető jóságos édesanya czv. Skody Józsefoé szül. Laczkó Emilia f. hó 13-án visszaadta nemes lelkét Teremtöjanek. Temetése f. hó 10-en (hétfőn) délután 3 órakor lesz a Szent And »-temető kápo fiájából. A gyászoló csalód.