Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 255-278. szám)

1948-11-14 / 265. szám

tsmmmmm Miskolc, 1948 november 14, vasárnap h Ara 60 fillér V. évfolyam. — 265. szám. Városi vezető lisztóseiők seidafcM mulasztásait leplezte ie Mikoíc közgyO ése Elfogták a pereces! bányászok szélhámosát |] 3 évre ítéltek egy borsodi fasiszta lelkész! Egyesítés és elhnterelés Irta: VAJDA GÁBOR Az egész országban és szerte g borsodi járásút: területén sorra követiegyraást az Ur OSz és a FEKOoz szervezetek egyesítését megelőző' telvi.ágosító gyűlések. Megyénk dolgozó parasztsága mindenütt lelkes örömmel fogaoja az új, egységes szervezet megá.a- kulásának hírét. Máris láUiaró, hogy az UFOSz-ba tömörült uj- gazdák és a földhöz juttatotiak s a FEKOSz által megszervezett földmunkások és törpebirtokosok Imidé a dolgozó kis- és középpa­rasztság százezrei sorakoznak majd fel az új harci táborba. Ez derült ki például az edelényi Gaí- kó Lajos szavaiból, aki középpa­raszt, a Kisgazdapárt tagja és ed­dig sem az UFCSz, sem a FÉ- KOSz munkájában nem vett részt. Hozzá hasonlóan számosán van­nak, akik alig varján, hogy az új érdekképviseleti szervben a dolgo­zó parasztság egységes táborának tagjaivá lehessenek . Jól látjuk az új szervezet eé'-" hanem a falu kizsákmányoló ele­mei, a kulák nagygazdák folytat­ják azt a legnagyobb kíméletlen­séggel a falu és város dolgozói ebein. Példák tömege bizonyítja napról-napra ennek a harcnak a kiéleződését. Csak egy párat kö­zülük: Földes, a hejőbűbai kulák gazdajegyző vájjon nem osztály- harcot folytat-e a nincstelen föld­munkások ellen, amikor meg akar­ta akadályozni, hogy földbérlethez jussanak? Veres Dániel, a he;őpapi ói holdas, Pataki Gyula, a mező- csáti 120 holdas kulák nem a né­pi demokrácia ellen harcoi, nem a falusi és várc'i dolgozók ellen vív­ja az osztályharcot, amikor, meg­annyi, már törvény elé került és jogos büntetésüket elnyert társá­val szabotál>a az őszi mezőgazda- sági munkákat? Papp János, a mezőkövesdi, Műnk András a sa- jőiádi földmű vessző vetkezőibe vaífon miért furakodott be, ha nem mért, hogy a dolgozó párásítók felemelkedése helyett safát Jnvwh­jfflit Is, mint az például a mezőesáti M zsirosodasapa hasznába tel? gyűlésen megmutatkozott. Itt a A falun folyrk az ősz alyhare. felszólalók maink állottak elő az-f^em a népi demokrácia ta’á ta ki. *al, hogy az új szervezet céljaként fe^nép, ^moknjWn». “a- a falusi kizsákmanyolók, a kuia- kok, s a városi kizsákmányolok elleni kíméletlen harcot látják. Előfordul persze, hogy egyik-má­sik szervezet tagjai aggodalmukat hangoztatják: ki fog gondoskodni ezentúl a földmunkások jó kollek­tív szerződéséről, ha »megszün.k« a FEKOSz, hogyan fogják elin­tézni a még be nem fejezett telek­könyvezési ügyeket, ha nem küzd érte az UFŐSz? De mindenütt megnyugvással és örömmel veszik tudomásul, hogy az új egységes szervezet valamennyi tagjának ér­dekében nagyobb erővel fog majd fellépni, mint eddig lehetett. Jelentkezik persze az osztályel­lenség is. így a kazincbarcikai egyesítő gyűlésen például, ahol Szűcs László nevű gazda, aki az­előtt a FEKOSz elnöke volt, ilyen formán beszélt: — Nem törhetjük, Siogy a 15 holdas, vagy annál ke­vesebbel bíró gazdákat szembe akarják állítani a 40 holdasokkal! Nyilvánvaló, hegy ez az érvelés az osztályellenség, a fa'usi kizsák­mányolok befolyását tükrözi visz- eza. Aki azt akarja elhitetni, hogy nincs különbség 5—10—15 ho’das és 40, 80, vagy éppen 180 holdas »gazda« között, az le akarja fegy­verezni a falu dolgozóinak csztily- hareát, továbbra is ki akarja őket szolgáltatni a falusi kizsákmányo- lók, a nagygazdák, a basaparasz­tok, a kulákok kapzsiságának. Aki arról beszél, hogy holmi rejté’yes szándékú e'emek szembe akarják állítani a 15 noldon aluli birtokoso­kat a 40 holdon fe'üüekkel, az azt «karja letagadni, hogy do'gozó pa­raszt és kizsákmányo'ő paraszt között ténylegesen áthidalhatpf- ian ellentét van, akár akarjuk. »kár nem. Nem a népi demokrácia kormá­nya, nem a Manyar Dolgozók Párt’a »csinált*« ezt az ehenféiet. nem ho'mt reWves eV mk »ta­lálják kk a falusi osztályharcot, talom az, amely ebben a harcban végre segítséget nyújt a magyar falu eddig elhanyagolt, korlátlanul kizsákmányolt millióinak. A Ma gyár Dolgozók Pártjának kezde­ményezésére a népi demokrácia kormánya az, amely a földreform vívmányainak biztosításától kezd­ve, a mezőgazdasági gépállomá­sok felállításával a földbérleti ren­delettel, termelési szerződésekkel, vetőmag-, műtrágya juttatásával és sok más módon megadja a le­hetőséget arra, hogy az osztály, harcban a falu dolgozói megálljá­nak a saját lábukon és ne válja­nak a kulákok rabszolgáivá. Az új egységes paraszti érdekképvi­seleti szerv, amely az UFOSz és a FEKOSz milliós tagsága mellett e szervezeteken kívül álló parasz­tok, földmunkások, kis- és közép- birtokosok millióit egyesíti majd táborába, megteremti a módot ahhoz, hogy a magyar falvak dol­gozó népe a nagybirtok, a bankok és a gyárosok igája után ledobja magáról a falusi kizsákmánvolók jármát is. Az űi, egységes paraszti érdek­képviseleti szervnek tehát nem az állammal, hanem a falusi kizsák- mínvolókkal szemben kell mev- '-édenfe a dolgozó parasztságot. Az állam ma a munkásosztály és a dolgozó parasztság állama. Se­gíti a fahi népét a fölemelkedő, a főbb élet, a szoeiaVmos énffé- <Anek- űt’án. A falu k’zsákmínvo- ’ó eleme! — a zsírosok, nagvemz. '’ék, basanarasztok — a ku'ákok »zzel szemben minden ere'űkef arra frányíflák, hoo-v megat-a'**­hmzzák a né"? demokrácia fejődé­sét, meggáto'jáV a fa1*! dobozéi­nak felemelkedését. Az oszbb- áll a falun és mlné1 tő^b 'v-rfménVt ér el a fabt ndr«» * 1 “ 4 r> rrrj njn «$ Netfgboíaimi lűrnuaicisoííaí javasol azUNOeinőhscge Ewatt, az Egyesült Nemzetek közgyűlésének elnöke «s Trygve Lie főtitkár szombatod közös nyilatkozatban kérték fel Sztálin generalisszimusz t, Tru­man elnököt, Attlee miniszter­elnököt és Queiile miniszterelnö­köt, hogy mielőbb tegyék meg a szükséges intézkedéseket a berlini kérdés megoldására. — Azt hisszük, az első' lépésnek a berlini kérdés megoldásának kell lenni. Véle­ményünk szerint az ügynek a Biztonsági Tanácsban történt A vitás kérdések megoldhatók — Jelentették ki nyilatkozatukban megvitatásából kitűnt, hogy $ kérdés megodható. Épen ezért felhívjuk a moszkvai egyezményt aláíró négy hatalom kormányát az azonnali tárgyalások; megindítására — mondja a nyilata kozat. H razeiiizi helyzetre a bskeírsa! srisiíse és az íipariüsláii veresége isriaja rá iiiyepi Farhas Műiéi? négy hrsiéás uz MOP katonai konfereneiéiün A Honvédség Házában a MDP ötödik országos konferenciáján Farkas Mihály honvédelmi minisz­ter tartott beszámolót a bel- és külpolitikai helyzetről. Megállapította, hog-* azt <t szo- ciamtuu» uo iitvu.i J.a jéútiuzi. A falusi dolgozókat nem lehet a biztos gazdasági és kulturális felemelkedés útjára vinni a ku- lákság elleni harc megindítása nélkül. Ugyanakkor ki kell építeni a falun az állami mezőgazdasági gépállo­másokat. A földműves termelő szövetkezetek fejlődésével kapcso­latban közölte, hogy 250 községben 301 táblás gaz­dálkodó csoport alakult 50 ezer 81 katasztráils holdon, 7.112 tag­gal. Ez azt jelenti, hogy 250 községben csírázásnak indult a szocializmus. Fog alkozoít a Mindszentyék ál­tal rendezett körmenetekkel és bú­csú járásokkal, amr'yeí: jv*tn egye­bek, mint a reakció hadgyakorla­tai. Meg van győződve, hogy a kormány nem sokáig várat magá­ra, hogy népünk jogos kívánságá­nak eleget tegyen. Minden jel azt mutatja, hogy Mindszcnty tábora szűkül. Ez vonatkozik nemcsak a néptöme- gekre, hanem az alsóbb papság egyrészére is. A nemzetközi helyzet ismerteté­sével foglalkozva megállapította, hogy a nemzetközi helyzetre a szocialista békefront erőinek előre­törése, , az imperializmus erőlneSc gyengülése és veresége nyomják,: ra bé.yegűket. Kijelentette, hogy az imperialis­ták lebecsülik a Szovjetunió óriási gazdasági' és katonai hatalmát és azt, hogy a Szovjetunió is rendel­kezik a legmodernebb harcieszkö.’ zökkel, az atombombával is. Aki a Szovjetuniót eddig megtá­madta, nyakát törte. Ez történ­nék az imperialistákkal is egy újabb háború esetén. Végül kitért a magyar hadsereg problémáira, feladatainak megha­tározására. A forradalmi éberség szükség- szerűségéről beszélt, végül hadse­regünk élőt tálló feladatokat is­mertette. Kantonba néniül a CsaagkaiseMsrnány A BBC távolkeleti tudósító­it jelenti, hogy a Nankingba vezető útvonalak birtokáért teljes erővel tombol a küzde­lem. Mindkét részről körülbe­lül egymillió embert vetettek harcba. Szucsautól nyugatra meg­semmisítették a nacionalista 7. hadtestet és bekerítették a 2. hadtestet. A Daily Telegraf washing­toni leveíője szerint a külföldi diplomaták úgy tudják, hogy Csangkaisek Nankingból nemsokára délre helyet! át székhelyét, valószínűleg Kantonba­Véres összetűzések Franciaországban A párisi ás páriskörnyéki dolgozók hatalmas tiltakozó sztrájkja teljesen megbénítja Paris életét. A páriskörnyéki Vilié juifból komoly incidenst jelentettek. A hatóságok rendőri segédlettel akar­tak üzembeheiyezni egy sztrájktörő autóbuszt. Eb bői összeütközés keletke­zett, melynek során hét rendőr és több munkás megsebesült. Incidensek voltak Ivryben és Vitryben, ahol a karhatalom támadta meg két üzem sz'trá jlíőrségét. ^összeütközést jelentenek a délfranciaországi bányavidé­kekről is. Brossáé Les Mines környékén a tüntetők lefegv- verezték a csendőröket, majd hatalmas menetben a közeli városháza felé vonultak. Kaldarisz az ttj görög miniszterelnök Pál görög király Kaldariszt, a lemondott kormány külügyminisz­terét bízta meg az új kormány megalakításával. sebbé válik a kulákság küzdelme. Nyilvánvaló, hogy az új, egysé­ges, paraszti táborban nem lehet a .^"vottproti rrn-. helyük a falu k-'zsákmányoióinak, 4^'r-r\-ó n—: nem lehet helye az osztályel erség •v'Ur- í befo’yásának. Egyesíteni ke’l ben­ekeseredettebbé, annál veszedelme- jee a falu egész becsülete* dolgozó parasztságát, de el kell határolni tőle a faiu nem dolgozó, kizsák­mányoló elemeit. Harcos szerv 'esz így az új egységes dolgozó paraszti tábor, amely döntő lépés­sel viszi előre a magyar fa'u küz­delmét az új és jobb élet felé. GsrS Ernő felavató az új rúdió'Ragycdút Szombaton délben avatta fel Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter az új 135 kilowat* tos nagyadót. — Rádiónk fel­adata az, hogy szoros össze­kötő kapcsolat legyen az itt­honi magyarság és a hatá­rainkon túl élő magyarok kő* zött. — A tájékoztatás, a kultúra terjesztése mellett rádiónknak harcolni kell a reakció minden válfaja el­len — mondotta. Szakasits Árpád köztársa* sági elnök a rádió emlék* könyvébe a következőket írta be: i .v „Sugározza az ,új nagv* adó a magyar dolgozó nép, Marx, Engels, Lenin, Sztá* lin gondolatainak igazság fát*« _____ ,,í Megbénult Newyork * kikötőforgaima Az Atlanti-óceáni kiköíőmunkís sok sztrájkja már kiterjedt a ke­leti partvidék minden kikötőjére* A newyorki kikötőben 200 hajó vesztegel. 6 8ezer kikötői rakodómunkás El­vetette a munkáltatók által java­solt béremelést. Ezzel az amerikai hajózás nagyrészben megbénult

Next

/
Oldalképek
Tartalom