Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 255-278. szám)
1948-11-30 / 278. szám
Hitet tett a népi demokrácia célkiíizései mellett és szeiÉMiii az egyházi reakcióval a Kisgazdapárt mű szervezete Dr. Sásdl Ernőt választották meg a szervezet elnökévé, dr. Tóth Dezső lett az ügyvezető alelnök :A Független Kisgazdapárt mis- kclc: szervezete vasárnap taggyűlést tartott a megyeháza 'nagytermében Drótos Lajos országgyűlési képviselő elnöklésével. Fekete Mihály főispán Bcrsod- tnegye közönsége nevében kifejezte azt a reményét, hogy a miskolci szervezet az eddiginél tevékenyebben veszi ki részét a népi demokrácia építő munkájából. — Kemény harcot kelt folytatni a. Barankovics párt és a mindszen- tyzrrjus ellen, mert e, két reakciós erű még mindig ront ja e város szellemét. A reakciónak ezeket a gennyes gócait ki kell operálni. Amilyen szorosan halad együtt a Kisgazdapárt a Magyar Dolgozók Pártjával a falvakban, ugyanolyan szoros együttműködést kell kifejteni a város életében is. Meg van győződve arról — han. goztalta —, hogy a Kisgazdapárt íz egyházi reakció elleni harcban szilárd egységben fog együtt dolgozni a Magyar Dolgozók Pártjá- ral. Mihala Gyula, a Magyar Dolgozók Pártja és a Nemzeti Bizottság nevében üdvözölte meleg szeretettel’ a Független Kisgazdapárt helyi szcrvezclét. Hangsúlyozta, hogy a, koalíciós pártokra a városfejlesztés vonalán hatalmas feladatok várnak. Ki kell dolgozni M!s- kolc ötéves tervét, amely hatalmas perspektívákat nyit meg. Ügy makk or azonban a Kisgazdapárt helyi szervizeiének is el kell végezni a párt meg- tisztítását pz idegen elemektől Mafkovits' .Terms az MDP sokezer főnyi borsodi dolgozó parasztsága nevében szólott a taggyűléshez. A Nemzeti Parasztpárt nevében Lakatos Sándor üdvözölte a további jó együttműködés reményében a t?g gyűlést. Harc a kis- és köz^p- parasztság felszabadításáért Huszfy Dénes országgyűlési leep. viselő, egyetemi magántanár tartotta meg ezután tájékoztató eiő- hcását. Megemlékezett a 47-es választásról, amikor a párt majdnem íe’morzsoiódctt az előzőleg zászlója alá tömörüli hatalmas reakció« tömeg árulása miatt. Tulajdonképpen nem is volt párt, a legtöbben nem is tudták már, hogy miért alakúit Azért hogy a kis- és középparaszt ságot kiszabadítsa a feudalizmus elnyomása alól. Az előadó rámutatott, hogy gondjainkon -csak a szövetkezéssel lehet segíteni, ami lehetővé teszi a parasztság számára is a gépi erők munkájának kihasználását. korszerű termelést. KI kell füstölni a szürke és a fekete reakciót A demokrácia a felszabadulás cta ay. egyházakat nagy összegekkel segítette é? senki sem «kart az egyjtúz hivatalos belső ügfeíbe beleavatkozni. De ki mondhatja, hogy az egyházi palást alói r.c akarlak volna beleszólni a demokrácia belső ügyeibe? Mi sohasem leszünk vallásellenesek, de el akarjuk választani a politikát a vallástól. Le kelt szögeznünk, hogy lehet valaki vallásos ember és amellett jó demokrata. Meg keli találni a megegyezést az egyházzal, de ki kell kapcsolni azokat, akik a de. mokrácia ellen izgatnak. Az egyházi palást mögé bujt reakcióval szemben meg kell mondanunk, hogy ma már csordultig leír a pohár. Ha más demokratikus országokban meglehetett oldani az egyház és- a népi demokrácia közötti megegyezés kérdését, itt is meg keli oldani egyes nehéz személyek kiemelésével. Ha a miskolci szervezet, amely a »múltban nem nagy aktivitást fejÍ telt ki, ezeket a szempontokat szem eiött tartja, akkor a jövőben olyan működést fog kifejezni, amely az egész ország javára válik. Az élénk helyesléssel fogadót* beszéd után megválasztották az új tisztikart. Elnökké dr. Sásdi Ernőt, ügyvezető aleinökké Tóth Dezsőt, ötitkárrá dr. Juhász Józsefet, ügyvezető titkárrá dr. Exner Lajost .választották. Piros L-'szli főlilkáilitly’lleT nyitja mag a miskolci Szak zervezsti Szabadegysiemef Szakszervezeti Tanács Borscdme- gyei Titkársága értesíti a szakszer, vezetek vezetőségét, Üzemi Bizottságokat, hogy a Rákóczi u. 12. sz. alatti helyiségében Szabadé gyei esni előadásokat rendez. Az előadások címe és sorrendje a következő: i. December 4-én űéután 4 órakor Szakszervezetek szerepe a szocializmus építésében. Kiöadó: Piros László a szaktanács h. főtitkára. — 2. december 9-én délelőtt 9 órakor A norma helyes megállapítása. Előadó: Harsányi István a Munkaíu- dományi Intézet vezetője. — 3. December 19-én délelőtt 9 órakor Hogyan épül a szocializmus a szomszédos népi demokráciákban. E15- !aió: Horváth Zoltán a Népszava (felelős szerkesztője. — 4. Január •2-án délelőtt 9 órakor Szovjet szakszervezetek a termelésben. Előadói íaz MSzMT küld. — 5. Január G én délelőtt 9 órakor Hogyan fejlődik a társadalom. Előadó: Gábor Pál » közp. szakszervezeti iskola előadója. Látogatási jegyek a megyei titkárságon Rákóczi u. 12. sz. aíatb, kaphatók. — Másfélévi börtönre ítélte a budapesti törvényszék dr. Percei Pál ismert budapesti belgyógyászt, aki több betegének egész ritka, nehezen beszerezhető orvosságot írt eicí, vállalkozott arra, hogy az orvosságot ö külföldről majd megszerzi. Fejenként 2—3000 forintot csalt ki így a betegeitől. A demokratikus nők világkongresszusán a magyar asszonyok bshizanyítják, hogy vísszavonhalatlcnul ráléptek o üisfidis útjára Borsodi kirdöftek a történelmi jelentőségű találkozóról A Demokratikus Nők Világszövetsége budapesti tanácskozásaira Borsod megyéből is indulnak kiküldöttek, hogy tanúi lehessenek a világ asszonyai demonstrációs megnyilatkozásának. Közvetlenül elutazásuk előtt sikerült beszélgetnünk két küdötte1 arról, mit jelent számukra, hogy résztvehetnek a kongresszuson. ■— Nagy örömmel vettem a meghívót a Demokratikus Nők II. világkongresszusára — mondja Barla Anna, az MDP borsodme- gyei nőmegbizottja. — Tudom, iiogy sokat fogok tanulni a világ szabadságharcos, demokratikus nőmozgalmának vezetőitől. Nagy kitüntetés, hogy hazánkban tartják meg a kongresszust. Elismerése annak a fejlődésnek, amelyet országunk megtett s amelybői a magyar nők, a dolgozó asszonyok is kivették a részüket. Méltán' mutathatunk rá a világ minden részéből ideseregiő asz- szonyküldöttek előtt eddig vég. vett munkánkra, de most, amikor demokratikus törvényhozásunk be- cikkelyezte a nők egyenjogúságát még fokozottabb kötelességek hárulnak ránk. Föíeladatunknak valljuk, hogy nevelő és felvilágosító munkánkkal visszaverjük a fekete reakció, a Mindszenty ! csoportosuló* bűnösök sötét mesterkedését. Be fogjuk bizonyítani: hiába számítanak arra, hogy a vallásos hit ürügyén saját felemelkedésük,' népük ellen fordíthatják a magyar dolgozó nőket. A világ demokratikus asszonyai budapesti világkongresszusán is meg fog mutatkozni, hogy a magyar nők, akik jogokat és jobb életet kaptak a szocializmus útján haladó népi demokráciátó’ végleg és visszavonhatatlanul ráléptek a haladás útjára. Hasonlóan lelkes és mélyen öntudatos a másik nőküldött felelete is. A felszabadulás óta történt változásokat —- mondja Zsadányi Fe- rencné, az MNDSz ügyvezetője — mi, nők is érezzük. Soha az elmutí rendszerben nem fordulhatott elő', hogy egyszerű munkás- és parasztasszonyok részt vehettek volna még csak gondolatban is egy viiágkon- gresszuson. Legfényesebb bizonyítéka a nők felszabadulásának a Demokratikus Nők második világkongresszusa, amely reánk, magyar asszonyokra nézve kétszeres öröm azért, mert 56 nemzet 600 küldöttje nálunk, Magyarországon rendezi meg december 1-től 7-ig e világviszonylatban is nagyjelentőségű kongresszusát. — Lázas izgalom és büszke öröm tölti el szivemet — mondja végül — arra a gondolatra, hogy én is részt vehetek ezen a kongresszuson, amely életem egyik legnagyobb eseménye lesz. Bab’<s Míhé»y születésének 65. évfordulójára felavatták a fővárosban a Reviczky utca 7. számú házon állított emlén- táblát. Az Írószövetség névé bej* Barabás Tibor, a, Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társság nevében Vojnovich Géza, a Művészeti Tanács nevében Fodor Józsii, * fiaumgarten Alapítvány részér© Basch Lóránt, a Pen Club nevében Rubinyi Mózes helyezett cl koszorút. Felfüggesztenék e Fradit! Négy hétre felfüggesztenék a Ferencváros játék és pályaváias$ií jogáty mert az MLSz. megáflapitöt- ta, hogy a Vasas—Ferencváros mérkőzésen fasiszta jellegű tüntetést provokáltak. Az FTC 4 hétig nem játszhat, a mérkőzések poni- jait az ellenfelei kapják. A felfüggesztés vonatkozik, az egyesület többi csapataira is. Országoson köröznek egy terrorism pátert A budapesti népügyészség vádiratot adott ki egy szökésben lévő uszító pap, Pá tér Vezér György ellen, aki Pálosszentkuton polgárőrséget” szervezett. Az 1945- ben alakult terrorista Csoport több merényletet és egy gyilkosságot követett el. A páter banditái közül hármat elítéltek, de maga a pap megszökött a felelősségre vonás előlA népügyészség vádiratával egyidejűleg körözőle velőt is adtak ki ellene. Halálra gázolt egy íialal vasgyári munkást az üzemi vonat Szombaton délután Diósgyőrvas- gyárban az ógyár téglagyári rakodója mellett dolgozott ifj. Msjcros Béla 26 éves fiatalember. Munkaközben nem vette észre, hogy az üzemi vasút 9 kocsiból álló szerelvénye közeledik, feléje. Az eléggé gyorsan haladó vonat elütötte a vigyázatlan fiatalembert, aki s helyszínen meghalt. A megindított nyomozás után » ') hatóságok boncolást rendeltek el, ; mivel a szerencsétlenül járt munkásnak zsebében pálinkásü-'eget találtak. Feltehető, hogy kissé ila. los állapotban Végezte munkáját és az okozta a szerencsétlensége:. Hoiyen lehet tipusbuíort resdeioi A típusbútor akció kereté* ben a négyféle típusbútort a Ringel-íéle államosított bútorgyár gyártja Budapesten. A Lakásbútorértékesítő Nemzeti Vállalat a Rózsa Ferenc utca 4— 6 alatti kiállítási termében» tipusbútorkiállítást rendez na* ponta reggel 9-től délutáni 5- ig, a rendeléseket itt lehet- feladni Megrendeléskor a vételár 10 százalékát kell lefizetni. A fennmaradó összegűt- az állami és állami érdekeltségű intézmények alkalmazottai 24 havi részletre lapják. Minden típusszobából egye* lőre 100—100 sorozat készül. A most feladott rendelést foV ruárban szállítják le. Zfithnresrlty hegedű'st A nagy magyar hegedűművész december 4-én ad önálló hangver-' senyt Miskolcon a Zenepalotában. Jegyek Fcrenczi és Nemes könyv- kereskedésben kaphatók. Zeneiskola rendezés, »Világhírű művészeit sorozat Ili. Repülőgépeket akartak lopni a menekülő fasiszták — népbíróság elé kerülnek A népügvészség elkészítette * vádiratod Kiausz Sándor volt parasztszövetségi vezető és fasisz-.a bűntársainak ügyében. Kiausz cimboráival egykori vezérkari tisztekkel nyugatra akart szökni. Elhatározták. hogy a Szombathely budapesti repülőjárat gépét elraboljál:, elhatározásukat azonban nem tudták keresztül vinni, mert a rendőr, ség idejében értesült a tervről és letartóztatta a banditákat. Kiausz Sándornak és társainak minden oka megvolt a szökésre, tállandóan uszítottál? á demokrácia, ja dolgozók rendje ellen, amiért rö- fdeson felelni fognak; ügyük december 11-én kerül a népbíróság elé. _____ Kezdődik a sisport Lecsúsznak a budai begyekben az első hó megjelenése után az első síelők, akiket a János hegyi kilátó- torony és a csillebérci ildü- lőíeten közelében láttak. Megjelent fűzet formájában Sztálin elv'árs nviíalknzatt háborús bujtcgalék biztos kudarcárát Sztálin elvtárs nyilatkozata leleplezi az imperialisták hazug szolimáit; ..túlságosan nagyok a béke meL- letti társadalmi erők” mondja a nyi< latkczat, semhogy az Imperiadstátf ezeket ez erőket egy új „háború felé fordítsák.” Ara: 20 fillér Kapható: Az MDP-szervezeíekbéfc és -a Szikra-bizcmár.yosoknál. Mega rendelhető: Szikra MDP Prapagaitj tíaanyagteriesztő, Budapest, VUL, Gyulai Pál utca 14. sz. ESZAKMAGYARORSZAG Az úi magyar film- gyártás meglepetése! V* _______ TŰZ Főszereplők: TOLNAI KLUBI, Várkonyi Zoltán, Básti, Rajnai stb. Kossuth filmszínház nov. 25— dec. 1-ig