Észak-Magyarország, 1948. október (5. évfolyam, 228-254. szám)
1948-10-11 / 236. szám
Vakmerő széihámosíársaságof Iliiéit le a miskolci rendőrség A miskolci rendőrség bűnügyi csoportja szombaton reggel elfogta Hoffhauser László budapesti lakost aki az országban három társával; Schudei Zsuzsannávai. Sclirenk Dezsővel és KDs Károllyal a széhámos- ságok egész sorozatát követte el. Dr. Kenéz Andor álnéven egyetemi magántanárnak, egészségügyi főtanácsosnak adm, ki magát' Magyar Országos Közegészségügyi lnté zet cím alatt központi egészségügyi ellenőrző kirendeltséget szervezett A társaság t«gia{ végigjárták a fővárosi péküzemeket és pénzbírságokat vetettek ki. Szombaton Miskolcra látogattak, ahol szintén a péküzemekhez mentek és 100 forintos bírságokat akartak behajtani .,különböző rendellenességekri címén, a pékeknek gyanús volt kirótt büntetés azonnali lefizetése. Jelentést tettek a, rendőrségen; a nyonio sóknak sikerült nyakoncsipniök a már Pestről is körözött szélhámosokat. A kihallgatásnál fény jlcrült a már előbb elkövetett szélhámost gokra is. A tetteseket őrizetbe vették és átadják a budapesti ügyész- 3égnek. Miskolcra és kezeli lelsőmagyarországi hadifoglyok Jóni Sáudor Miskolc. Szabó József Miskolc. Szűcs Károly Miskolc, Zoniboi-zki’ Pál Miskolc. Vahich József MDkolc. Szabó Gvula Miskolc, Koncsér Sándor Miskolc. O'cj dános Miskolc. Papp Vinco Miskolc. Farkas István Miskole, Orosz .Táros Diósgyőr. Mislocki Lajos Diós* sryőr, Bahne Ede Pereces Kánya Dezső Szirma, Szigili József Szirma. Ambrus Bálint Hernádvéese. Krajcz István Hernádvéese. Górcső8 János Hernádvécse. Csulák Gvörgv ITer- nádvécse Pecsó Péter Hernádvécse, Panp István Alsózsolca. Futnoki Lajo^ Sajószentpéter. Auer János Sajószenrpéter. Hajdú Pál Pujnok. G sémák Sándor Putnok. Bárdos József Ózd, Taliga Jáno3 Ózd, OszSzitoUáz NYITOTT ABLAK (Latabár Kálmán vendégjátéka) A frissen üvegezett. Zerkovitztól keretezett és Latabár Kálmánnal föszerepesített Nyitott ablak — amint azt a színigazgató kiszámította — megér legalább egy hetet ha a 300 éve8 Moliere Fösvénye megért 3 estét. Ami á friss üvegezést illeti. a népkerti toldalék-jelenet nyugodtan elmaradhat, mert feleslegesen nyújtja az előadást, idegen anyagként hat Nótj szellemes bonyodalmában, hátráltatja a játék gördülékenységét. And pedig a darab ídőbirását illeti. xigyklPzik, kibír még egy időt. hiszen még itt kísértenek annak a nvárs polgári tárBadalomnak a csökevénye; ame!v itt kicsit pellengérre kerül. Nófi Károly ®zellemes bonyodalr-mszövő készsége és a volt dolgokat kétség- telenül nem magasztaló szándéka az, ami ezt a. bohózatot végső ki-, élé8éíg flzínpadra képesíti. Latahár Kálmán, aki a bölcsen bárgyú Novotni-figurában egv Salamon Béla testéhez szabott szerepbe taposott, megújította és meg i» Ízesítette ezt a szerepet. Elfogadott 20 százalék Salamont, váüa't hozzá 30 százalék Chaplint és 50 százalék hamisítatlan Latabár Kálmán a szerep alapanyaga... Igen jó é8 üdítő koktél keveredett ki belőle. Megfelelő Szereptársak nélkül persze nem érvényesülhetett voína ennek az üdítő italnak az íze. Kel- ktt ehhez Szakács ió kis bakafigurája. Borsody Ursula színpadot elevenítő temperamentuma. Soltész Mária szinégsége és közvetlensége 8 a többi szereplők, főkép Kondráth Ilona és Perényi László stílust tartó színképei. Összevéve-, igen jól szórakozva semmi sem tanultunk. Reméljük, mindinkább úgy alakul «zíuházi kultúránk., hogy igen jól szórakozva igen sokat tanulunk majd. beleértve a tanulni vág vő társaságba színészt, színiigazgatót, nézőt, kritikust egyaránt. Hiszen ereznünk1 kell, hogy az eddig tapasztalt c.si- ga'épések nincsenek arápvban társadalmi átfdakiüásunk ütemtervé vei. (hb) HETI MŰSOR: Okt. 10-én. vasárnap d. -u. 4 órakor: Nyitott ablak. Qkt. 10-én, vasárnap este 8 óráivá: Nyitott ablak. Okt. 11-én, hétfőn este 8 órakor:' Nyitott ablak. B. bérlet. Okt. 12-án. kedden este 8 órakor: Nyitott, ablak. Üzemi bérlet B. Okt- 13-án, szerdán este 8 órakor: Pösvényé' Üzemi bérlet A. Okt. 14-én, csütörtökön esfe 8 órakor: I ösvény. Üzemi bérlet B. 8 É8ZAKMAGYARŰRSZÁG HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak „Arany Szarvas“ Szabadság-tér. , Sas“ Ady Endre u. 24. ez. Id'áj-ácás Mérsékelt északi, északkeleti szél, változó felhőzet, néhány helyen kisebb eső még lehet- Az éjszakai lehűlés e.ő- södik, a nappali hőmérséklet alig változik. — Dr. Kovács Miklós miskolci állam, ügyészségi előadó segédtisztet a pécsi Álla i Tudományegyetem a jog- és ál- lamtudományok doktorává avatta. — A román-magyar társaság aradi tagozata méltóképen megünnepelte az aradi, vértanuk emléknapját. . — SZÁRMAZÁS, VAGY BALOLDAL! MAGATARTÁSUK MIATT elbocsátott alkalmazottak visszavételének vagy nyugdíjigény bejelentésének határideje lejárt. Az igazságügyminiszter most rendeletet adott kr amely a határidőt 1949 december 31-ig meghosszabbítja. Az intézkedés azt célozza, hogy minden igényt érvényesíteni lehessen. — Eljegyzési hír. Keszi Magdolna és, Györkei Kálmán a mai napon tartják eljegyzésüket. Szövetekben a iegfiagyotib választék Linóleum Széchenyi utca 6 * Atiskolci Földműves Szövetkezet Városház tér 9. sz. alól MOSzK Kirendelt- ség,, saját tárházba Szendrei u. i. (volt Paraszt SzövetkozeJ í. hó 11-ével elköltözik. A hatósági lisztelosztás f. hó 11-től innét történik. Telefon 57—09. — Csúcsteljesítmény türelemből. Amikor a 79 éves Riendeau asszony a bíróságtól kérte, hogy válasszák el .törvényesen 86 éves férjétől, a bíró megkérdezte hogy hány évig éltek együtt. »Hatvan évig« — felelte az asszony »Aliért kéri éppen most, ilyen hosszú házasság után a “válást? — tette fel a kérdést a bíröság. Mire az asszony csak annyit felelt: »Ami eiég, az elég!« A bíróság erre kimondta a válást. — Előadások kezdete a Miskolci Állami Jogakadémián. A Miskolci Állami Jogakadémián az. előadások október hó 11-én. hétfőn reggel megkezdődnek. A dékáni hivatal felhívja a hallgatóságot a pontos megjelenésre. — A Pannónia szőrmekészítő gyárban két hónap alatt két és félszeresére emelkedett a munka eredménye. — Bűnözési hullám Angliában. Sir Law.ence DL hm?, a londoni rendó'rbíró- ság vezetője súlyos aggodalommal nyilatkozott a bűnözési hullámról. A Scotland Yard nyilatkozata rámutat, hogy . a betörések száma még 70 százat lékkai magasabbak a békebelinél. — A spanyol szabadságharcosok népbíróságai az utóbbi napokban négy rendőri ügynököt halál, a ítéltek és kivégeztek. ' — A morvaországi Zlinben az államosított Ba‘a-mfivek székhelyén a közeli hetekben elkészül Európa első televíziós adója. — A lat’namerlkai államokban tiltakoznak a »Vasfüggöny« című szovjeté’-' lenes film bemutatása ellen.. — Az angol hatóságok a Schleswig-. Holstein német tartományban lévő »menekültekből« három fegyveres alakulatot szerveztek. — A Szakszervezeti Tanács kezdő- munkásírók számára október második felében irodalomelméleti tanfolyamot rendez. AZ MDP HÍREI AZ EGY ÉS KÉTÉVES EGYÉNI TANULOK RÉSZÉRE hétfőn este 7 órákul a Városház.ér 2. sz. alatti párt.skola nagytermében konzultációt tartunk. Ok- tatási Bizottság. A Dózsa György pártszervezet kultur. csoportja vasárnap este 7 órai kezdettel műsoros estet tart a pártszervezet helyiségébe«, Szentpály u. 14. sz. alatt. Hétfőn este 5 órakor a Széchenyi utca 103. alatt titkári értekezletet tartunk. Kedden este 7 órakor Széchenyi utca 103. alatt agitátor vezetői értekezlet lesz. Falujáró értekezlet. Hétfőn délután 6 órakor Széchenyi u. 103. sz. alat't a nagymiskolci pártközpontban - falujáró é.tekezletet tartunk. Megjelenés kötelező. A nagymiskoíci Pártbizottság falu- felelőse. A KIOSz a KISOSz-t versenyre /hívta ki Szabad Nép előfizetés gyűjtésben. Vasárnap minden pártmunkás, agitátor és népnevelő vegyen részt a Szabad Nép agitációban. Miskolci Vaskereskedelmi Részvénytársaság Tel: 20-87. a NEHÉZ PARI M’dKOLC.— Besenyoi-u. R KÖZPONT BIZOMÁNYOSA Aban.ló nagy raktár az Állami Vas Aaél és Gépgyárak, a Rimám; irány-Salgótarjáni Vasmű Rt,, Weiss Alanfréd rt. müvek kereskedelmi és gazdasági térin örvényeiben. Gyors és pontos kiszolgálás. termáim Géza özei. Horn Díván Gönc, Sontra András Gönc, Banki László Alsóvadász. Gulya* Pá! Bukta, Körösi János Bükk^zeiUke- re«zt. Babarcok László Dercsk. Trenka Béla Ilubó. Kondás Jijnof Ilalmaj, Lippai István Kesznyétón. Kerekes Gyula Krasznokvajda Szí lágyi József Leli. Gyöngyösi István Ntomár, BriUa Mihály Rakaca Ki- rálv Miklós Sajóbabonv. Kerülő Károly Sárospatak. Viadár Gyula Szín, Tóth József Tömör. ANYAKÖNYVI HÍREK Házasság: Stegei László — Árvái Margit, Mogyorósi József — Kassai Mária, Nagy Zoltán^,— Bakó Margit, Ivőrf- vélyesi Pál — Okovány Eizsébet, Koncsár Lajos — Képes Jolán, Bogár Sándor — Gulya Julianna, Jókfalvi József — Mafínkó Erzsébet, Kovács Pál —- Kutasi Gizella, Zsihóvszky József - (ín. dók Vilma, Somogyi István — Ginov- szky Éva, Réz Sándor — Bukód;. Margit. Holfp László — Mészáros Piroska, Po- vázsay Miklós — Csontos Erzsébet, Tóth Gyula — Fekete bén, Nazáth László — Koncz Margit, Barna Gyula — Kiss Mária, dr. Szathmáry László — Székely Olga, Szarka István — Bányai Zsuzs-nna, Oláh József — Sándor Ilona, Bencsik József — Szklenárik Róna, Csáti Károly — Ersok Ilona, Lengyel, Mihály — Kollár Irén, Pocsai Géza Tejeky Irén, Sasvári Imre — Cz'bik Terézia. Beneda Ottó — Kocsa Ilona, Cs<- b;i László — Dónyi Margin Egri József — Ostorházi Anna, V#zprémi József — Szalai Anna. Utrata Tibor — T rdai Gizella, Bodnár ís'ván — Sze- pessy Jolán, Hudy Ferenc — Szepessy Edit. d-. Záborszkv Tibor — änizsmi- szky Anna, Glata Pál — Berentés Erzsébet, Kosdi István •— Faltjai Györgyike Sikó József — Boda Julianna, Lakatos József — Kassa Margit, Qirnes János — Zubrik Margit. Serfőaő lászló — Majoros Julianna, Ftefffüczi Gyula — Varga Mária, Héder. Bertalan — Rolos-f nya Margit, Tóth Zoltán — Lu’-erán b.r. zsebet Brezaáy Lajos — Górász Gizella, Horváth János — Tímár _ Erzsébet Gulyás János —, Oláh Jolán, Vas?« László — Köles Éva. Novai istvan — laksz Rozália. Weingarten Sámuel — Dúv'd Magdolna, Szabó Ferenc — Novak Ilona. Tóth Pál' Gyarmati Erzsébet Kiss Árpád — Diczházi Erzsébet. Cseh; földi István —" Rácz •Borbála. Kondi? Imre — Horváth Mária, Tornai István — Tóth Katalin, dr, Zentaj János - Vejj- Judit, Nagy Gyufa - Polcnyák Irén Szabó László — Dudás Éva. Születések: Putnoki Éva, KI ni János Czakó Anikó, Répá:;_Edit, Hocsák Ró. bért, Balogh Gizella Kállai Éva Kinczky Ágnes, Molnár Erzsébet, Rusva Endre, Alföldi' Edit, PeRovics György Vaskó Erzsébet, Vaskó Margit. Puvlü János ’ Halász Mihály, Bebustyák KaRt- lin, Orbán Ildikó, Kavecz László, Dane; Pál Béla. Magyar Ambrus, Sebvarród der István, Ferenczi István, Lórik Katalin, Sárhegyi Tamás, Barna Győzi László, Korcsog Dénes, Nagy KataRn, Munkácsi Mária. Nemes Zoltán, Guz Ágnes, Kocsis László, Nagy Sándqr. Baranyai Imre. Üviös Zoltán, Zqmbori Má ria Roppantó Katalin, Hornyák Mária, Friedmann Judith, Szemes Béla, Magyar Katalin, Lengyel István. Páricsi Márton, Nagy Ottilia, Mamusics Erzsébet, Horváth Edit, Fonó Gizella. Ákos Tamás, VVeisz Judit, Balogh József, Bukta István, Stanga Mária, Dargai László Weisz Zsuzsanna, Gelencsér Zsuzsámul Vetezdi AraV;a, Jávori Ferenc. HaláKjzáaok: P Kovács Zoltán 2 éves Demefer András Ö0 éves, Rostvai Endt* 5 napos, Csege Anna 4< hónapos, Rácz Emil 2 hónapos, Kupái Sándor 34 év^s Kocsis János 9 hónapos. Tárai Gusztáv 2 hónapos, özv. Jászai Józsefné (Kiss Erzsébet) 86 éves, özv. Petykó Józse»n? (Preller Márta) 93 éves. özv. Tóth La. josné (Galambos Ida) 76 éves, Kóta: Ákos 52 éves. Luterán István 49 éves. Tóth András 23gjves, özv. Doszpniy Já nosné (Tófb Mária) 86 éves, Lengve! József 10 hónapos, özv. Baján üivánná (Sikóczky Anna) 74 éves. Zsoldos István 65 éves, özv. Fonó Lihájyr.4 (Juhász Eszter) 86 éves, Roppan tó Éva 10 hónapos, Nagy Sándor 35 éves, /