Észak-Magyarország, 1948. október (5. évfolyam, 228-254. szám)

1948-10-07 / 233. szám

Oip Ritrnökökre van sziikségiirslr, akik szakiad su'd hazánk újjáspiiésete Ifdílják Ünnepé yesen nsegnylit a* ú'tipusú műegyetem Meghalt Kaiíth András pénzügyigazgató Általános részvétet keltett Miskolcon az a hír, hogy Kaiíth András pénzügy­igazgató kedden este Budapesten a sebé­szeti kiin kárt a rajta- végzett műtét után 53 éves kofában elhunyt. Kalith And-• 1946 február 1-én került a miskolci pénzügyigazgatóság étére és azóta újjá­alakuló nemzetgazdasági életünk számos súlyos feladatával kellett megbirkóznia. Hivatali munkája mellett részt vett a Független Kisgazdapárt borsodmcgyc szervezetének munkájában is. — Izrael állammal megnyílt a táviró- forgalom. A .távirat szódíja 5.60 forint. A József Nádor műszaki egye­tem megnyitó ünnepi közgyűléséi Csürös Zoltán rektor bejelentette, hogy az új tanév a reform jegyi­ben kezdődik. A kultu^mmiszter képviseletében megjelent Alexits György áUamtitkár hangsúlyozta: Olyan mérnökökre van ma már szükség, akik új vezető embertí­pus jelentenek, akik nem tisztán szakismereteikre támaszkodnak, ha­nem tudják azt is, hogy munkájuk milyen összefüggésben van uz or szág egész termelésével, társadalmi ét. politikai fejlődésével. A műegye­temből olyan szakembereknek keT kikerülniük, akik szaktudásukat ha­zánk újjáépítésére. fei'/idKsérc for­dítják. A műegyetem hallgatói led­nek a fejlődő társadalom legerő­sebb pillérei. Rendezik n megínüszmü elök rfcsi nyugatja A nyugdíj felső határa 1000 forint, az özvegyi nyugdíj legmagasabb ossz- ge pedig 600 forint lesz. Azoknak a nyug­díját, akik nyugdíjazásuk után ak v foglalkozást vállaltak, fizetésük arány i hoz mérten csökkentik. Az árvák utáni járadék változatlan marad. — A német határ közelében le’eple- zett földalatti szervezet 9 tagja feleli ítélkezett a bíróság. A szervezet tagjai fegyverrejtegetésért szabotázs-cselek, menyekért és titkos szervezkedésért kel­tő hónaptól 9 évig terjedő börtönt kar tak. Hazatérő hadifoglyok névsora Ambrus Bálint Hernádvécse. An­dor Károly Taktaharkány, Bajka Miklós A bau j kor, Bárdo8 József Ózd. Balpataki Péter Sátoraljaúj­hely, Breza Sándor Zemplenagárd, Brilia Mihály Krasznokvajda, Ba­lázsi Lajos Ti s zuszalku. Biaó Mik­id8 Sátoraljaújhely. Bodnár András Sátoraljaújhely, Csulák György Hemádvécse, Osemák Sándor Put- nők, Csonka Pál Hejőkeresztur, Cap János 0laszU8zka. Cap József Olaszliszka, Cantor Pál Riese, Oőri Dániel Szerencs, Dányádi István Sajószentpóter. Erdei Imre Ge^zt, Farka8 Joákim Szihalom. Farkas István Miskolc. Fütő József Mező­kövesd, Györki Menyhért Dámóc, Gondos Dezső Miskolc, Gaál József Borsodkéntistván, Gyibók Józ8ef Hejőcsaba. Görcsös Jáno8 Hernád- vócse. Hs*'du Pál Putnok, Horváth György Révleányvár. Hóm István Gönc. Józsi Sándor Miskolc, Jónas Ferenc Cigánd, Jakab Béla Fetst)- zsolca, Jedlinszki Imr« Ónod. Kis8 Gyula Bodrogolaszi. Kiss Béja Ti- szapalkonya, Kiss Gyula Kiese, Kondás Sándor Golop. Kánya De­zső Szirma, Kun András Ónod, Krajrz I8tván Hernádvécse, Kerék­gyártó Pál Ernőd, Körösi Jáno8 Bükkszentkereszt, Kulics Endre Sátoraljaújhely. Kerülő Károly Sá­rospatak. Kerekes Gyula Kraszn°k- vajda, Kónya l8tván Zemplenagárd. Kovács István Taktaharkány. Ki­rály Miklós Sajóbábony, Lippai István Kesznyéten, Leskó János Dámóc. Loksa József Zemplénagárd, Mislócki Lajos Diósgyőr, Mihály József Mezőkeresztes, Ondó Józscf Ónod. Olaj János Miskolc, Or°sz Mikló* Boldogkőváralja Orosz Ja­nó® Diósgyőr, Oszermanu Céza Ózd, Pataki __ Gábor .Vencselló. Pél József Sajóköröm, Peres Ptván Ónod. Pók József Szihalom, Pec30 Péter Hemádvécse: Pan Vince Mis­kolc. Papp Zoltán Abózsolca, Put- noki Lajos Sajószentpóter, Ravasz József Baglyasalja, Rácz Lajo“, Miskolc. Szabó Gyula Mi*kolc. .7zu­gi István Tiszakarád, Szép János ÁBóábrány, Szabados István Golop Újtelep, Szendrei Gyula Ónod, Szőke Mihály Hejőszalonta, Soltész Ferenc Cigánd, Szabó József Mis­kolc. Sándor Jenő Cigánd. Szűcs Károly Miskolc. Szenei István Aba- újszántó. Simkó réter Zemplén­agárd1, Száloki Imre Szomdva. Sza­bó József Ónod, Szabó Tivadar Szirmabn«envő. Sonfra András Gönc malom. Tóth Józ*ff Hnjiraj. Tálai Gáljor Bükkzsérc, Tóth Balázs Alymjkér. Veréb József T'')-nazRa­liävetekben a legnagyobb vá!aszták Linóleum Széchenyi utca 6 dány. Vaszlj Gyula Dámóc, Yallach József Miskolc, Varróköz László Szilvásvárad, Véber Sándor Sátor­alj tu j hely._ Zomborszki Pál Mi9kole, Zsolnai József Velence. 62-719 hadifogoly tért haza ebben az évben A szociális felügyelőség szerint szeptemberben 9160 volt hadifogoly érkezett haza. Ebben az évben ed­dig ö8sze9en 62.719 volt hadifogoly tért vissza a Szovjetunióból. ** A MÁV a Budapestre, valamint a nagyobb vidéki bárosba darabszámként érkező burgonya, zöldség és lisztkülde­ményeket vasár, és ünnepnapokon is házhoz szállítja. 99 Mindszenty majd elbújtatja valamelyik rendházban ••• A tárgyaláson kiderül, kik, hogyan szöktették ki a hazahruló Vldovlcsot A Vidovlc*-perben szerdán dr. Rahóy László. negvedrendű vádlott beismerte, hogy B-listás rendőrök beszervezését vállalta a mozga­lomba. Az elnök ismertette Deák Andrá8 vádlottnak, a Kisgazdapárt volt or­szágos szervező titkárának. a nyo­mozás *orán tett vallomást, amply szerint, amikor megtudta, hogy Vi- dovicg ipegszöktetéséről van szó, felkereste az amerikai követ*tgej’ Kotzak tisztviselőt és tőle segítsé­get kért. Kotzak azt tanácsolta ne.­ki. kéresse fel Mindszenti/ pumáéi, aki valamelyik rendhátban ellmjtpt ja Vldovlcsot. vagy támogatást ad­hat olyan határszéli paphoz, aki se­gítséget nyújthat Vidomárnak (1 /’• jutádhoz. Kévery Lá*zló születési any,:- könyvi kivonatát ég bátyja áttele­pítési okmánvát adta oda Tóiknak, Vi do vies ki*zökteV**« érdekében Kévery tagadni próbálta, hogy tu­dott volna a demokráciáéban* s szervezkedé5ről, de bűntársai szent­be mondták, hogy tudott róla. Szerencsés kimenttel összeütközés FeSsözsefeinifi Szerdán a kora délutáni órákban a felsőzsolcai Boldva hídnál Bányai Sámuel felsőzsolcai pékmester lovaskocsija összeütközött egy Miskolc felé haladó te­herautóval. Súlyosabb sérülés nem történt. A lovaskocsi az összeütközésnél ősz. szetört. A ló egy lába könnyebben megsérült. Csak a marxi-leoiai tudással felvértezel!** állhatunk helyt a reakcióval szemben Értékes felszólaló ok és javaslatok Pártunk borsod megyei oktatási konletenclá áu ESZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Dolgozók Pártja borsoj. megyei oktatási konferenciáján széles, körű termékeny vita során számos érté, kés felszólalás és javaslat hangzott el. Halmos G. Oltó szkv. rk. lelkész arra mutatott rá, hogyan használja ki a reakció a dolgozók tudatlanságát-, öröm­mel üdvözölte a Magyar Dolgozók Párt. ja oktatási konferenciája nyomán most Borsod megyében is lefektetett oktatási programot, amely a népet »vezető Párt tagjai elméleti színvonalának emelését és az egész magyar dolgozó nép felvilá­gosítását tűzi ki céljául. Juhász Károly a diósgyőrvasgyár' pártszervezet elmúlt évi oktatási mun­kájáról beszélt. Rámutatott azokra a hi­báiéra és hiányosságokra, amelyek 3z r '■ tatás! munkában mutatkoztak, Hangsú- lyozta: a jövőben m'nd az előadóknak, m'nd a szemináriumok hallga'ónak a trfnősé. gi tanulásra kell veim’ők az Irán«* Galló Ferenc megyei kulturfelelős hangsú’vozta: a tömegekkel a kultúrán keresztül !s nrg kell ismertetni Pár- tunk cé’k'tüzéspit. Ifj. Kopácsi Sándor ismertette a*okat a módszereket. amel "ekkel a demokra­tikus rendőrsé'-ret oktatják s marxisM- Jcnnista tanokra. Tanulási láz IVóstfyőrölt HaVíu Lajos fe'szóla’ásában közöl1«, hogy Diósgyőr végvárban valóságos ta­nulás* láz van. A székes tömegoktatás­hoz jói kéc-zett előadókra van szükség. Vajda Gsbor, az Bszakmagyarország swkesz'ője felszóVfisában hangsúlyoz, fa, hogy a magyar népi r,emokrác!a v‘. szony’ag békés, forradalmat elktrü i fejlődése megfosz'ot'a a murkás sr. és egész né'ürkrt átoktól a |a-a'.zf.a'a- toktól, s a'túl az éberségtől, am-llyíj a forradalom vér'ezi fel a dolgozók tö­megeit. Az oktatás, nevelés fokozása ól' kell pótolni ezeket a hiányokat. Csak így állhatunk helyt a* illegális harci formákat alkalmazó reakc-óval szon- bert. Példái során »ámutatoth hogyan térköz, tek be az elvtársak ideológiai gyengesé­gével, az éberség elaltatásával a m's- kólci'szövetkezetbe a nagykereskedők, hogyan vezette fölre szakembermivojtá. val egy államosított üveggyár volt tu­lajdonosa a nem eléggé éber elvtársa, kát, hogyan téveszti meg a falun a dol­gozó parasztokat az a kulák, akj félre­taposott sarkit csizmában, rongyos ruhá­ban jár és néhanapján a trágyahordó villát is a kezébe veszi. A kizsákmányóM fokozottan el'ensí- günk, ha álruhába öPöz'k — hangoz­tatta. Majd a sajtó jelentőségéről beszélt az oktatás^ munkával kapcsolatban. Nem­csak előfizetni és terjesz‘eni. hanem he’vfsen felhasználni is tudni kell Pár­tunk köznonti lap iát. a Szabad Népet, vagy a Párt helyi sajtóját. Az októberi Szabad Nép-'g'tíc'ón-' tervszerűvé kelj tenne a Pártben a síitőmunkáf és ez hamarosan éreztetni fogja hatását a Párttagság elmélet! színvonalának emelése terén is. A további felszólalásokra visszaté­rünk Korl^o’z^k b bünite’talce! Az ünnepléseket és banketteket 8 bel. iU vm'nvzier lendeletben -korlá'ozza. A üjvöb n mind a fővárosban, m'nd a vidé. ken csak a be'űgym"ivter előzetes rózsáján’ásásai rendezhető bankett. A közeljövőben a több; minisztérium is hasonló rendeletet bocsát ki. A Nemzeti Paraszfpári fi­a központi lapja, a Szabad Szó (iy:'lemrgmé‘ió kommentárt fűz Fúrt legutóbbi határozatúhoi, amelynek értelmében n nagybuda pesti pár Szervezet 18.000 tagból 10,000 rét lörölt. a lap megállítyík- ja, hagy a kizártak nagyrészt! nem ismerte a Fürt programúit, uz "ntí- szemiUzmus, az igazi hazafiasság- tői távolálló nemzetied kedés gyűj­tötte őket a párt táborába. Fa- raszH elkülönülésről. v"raszturalop,- ról álmodoztak. A fővárosi tagok a parasztság élcsapatának képzelték magukat. Parasztabbak teltei; > pa­rasztoknál. Ez pedig következett n munkásosztály ellen es fasisálAdó m*qat<irhisb«n nyilvánult meg. A Parasztváriban folyó rendest ndbjs nem állt meg, mert » vári ügyel arra, hogy rolóban parist pár' m<- rádjon. amely a mtink/tsn*. *hal szoros szövetségben épí1j a uepi .de makrádat. Míéri ui^oll Gtuser ObsiráK kiiliigy' miniszter Páriába? Gruber o*ztrák küUl£fyniíoi$itt;r Párrba érkezett, liogy a bárom niftifrati hatalom kiilügvmiui8zterelt felkérje az osztrák államszerződés' re vonatkozó tárgyalások újra le­vételére. Ezt megelőzően ugyanis az au*ziriai 8zovjet hatóságok kő- zölíék. hogy a szovjet kortnáuy hajlandó újra felvenni & tárgyalá­sokat az osztrák - állams/erződ'í* ügyében. CORSQ fí rnSHBlléZ itlőtff9 Október 5. 6, 7 Ilyen még nem roll! PifilaszeréSei Kit r»kétaréj ülő izgalmas kalandja B».áhigrás a levegőben FA&adósoh kezdete: Héiblicnap ti is 8, vascirijap és finnepnap 4 óraaor is Jegyelővétel hétkőznao fél 5-től, va-Ar- nsp és ünnepnap 10^—12 \z é- :'-rc.t

Next

/
Oldalképek
Tartalom