Észak-Magyarország, 1948. október (5. évfolyam, 228-254. szám)

1948-10-18 / 242. szám

1 5 hónap alatt 42 millió Miskolc fejle Irta s Dr. HAM MER FIDÉL városi lervmeg-bízoii A gyilkos Kefémen !®s$fo$@fő fársa is a vádiolfak padjára kerüli Az Országfos Tervhivatal összeállí­totta Miskolc város augusztus 1—de­cember 31-:g terjedő' 5 hónapos részlet­tervét- Ebből a részlettervből js világo­san látható, milyen nagyszabású kezde­ményezés a tervgazdálkodás. Az 5 hónap alatt csak Miskolcon 42 millió forintot tesz ki a beruházások összege, ez 8 millió havi átlagnak fe­lei meg. A beruházások végrehajtása rengeteg munkaalkalmat, sok enmernek több, jobb kenyeret jelent s maguk a beruházások is újabb és jobb munkalehetőségeket te­remtenek. A 42 millióból a legnagyobb részt az állam vállalja, amely 39 és fél mill.ó beruházást eszközöl december 31-ig. Ehhez járul a város majd 2 milliós be­ruházása s a magánosok részéről eszkö­zölt mintegy 1 milliós beruházás. Az állam beruházásai túlnyomórészt míg' Miskolc , városának a járványkórház újjáépítéséhez segélyként 250.000 forin­tot­Miskolc számára az öthónapos terv még komoly tanulságokat nyújt. A régi világban állandó vo]t á jogfos pa­nasz, hogy az állam mostoha a város­hoz. Most mindenki láthatja, hogy az új, demokratikus állam nem vár kül­döttségeket, mégis hatalmas összege­ket, súlyos milliókat fordít a beruhá­zásokkal Miskolc fejlesztésére. A .né-pbíi .'tág Fűrész tanácsa szomba­ton folytatta Kelemen hadnagy és társai népellenes bűnperének főtárgyalását .A pénteki öt vádlott helyett hat vádlott ül a vádlottak padján. Erdó'si (Erős) József, a hadifogságból nemrégen hazatért és a Hercz-gép- gyárnál elhelyezkedett v°lt századpa- rancsnokhelyettes volt az új vádlott, akiről kiderült, hogy a szovjet falvak népét kifosztotta és halálát okozta több munkászolgálafosnak is. Több tanú kihallgatása után a tárgya* lást hétfőn folytatják. Pályázati felhívás. A miskolci rendőrtanosztály körleté­ben elhelyezet kantin megüresedett- Pá- | lyázhatnak politikai és erkölcsi széna- j pontból kifogástalan, szakmailag kép- § zeft egyének. Pályázati feltételek a tan- I osztály gazdasági hivatalában. Tanoszjályparancsnokság. >< y• ifijűsáaonftíof a nép mm az cguciemeftre, tehát a népisen felelősek munkáinkért Révai József és LuMct György beszédei az egyetemi hallgatók elölt az ipari szektorra esnek. A diósgyőri vasgyár 24 milliót ruház be ebben az évben. A Drótgyár 1,637.000 forintot, villamosenergia ter­melésre 3,100.000 forintot irányoz elő a terv. A Miskolci Takarék volt téglagyá­rában a beruházás 32.000, a Vulkán üxigéngyárban 100.000, a diósgyőri Pa­pírgyáré 166.000 forint- Az összes ipari jellegű beruházás Miskolcon 29,176.000 forintot tesz ki. Bár Miskolc nem mezőgazdasági jel­legű város, mégis 370.000 forint jut mezőgazdasági jellegű állami beruhazasoKra ugyanakkor Miskolc város is 300.000 forintos beruházást eszközöi mezőgazda- sági és kertészeti üzemeiben. 40.000 fo­rintos beruházást vár a terv magánosok­tól a mezőgazdaság gépesítésével kap­csolatban. A mezőgazdasági beruházások összege 5 hónap alatt 706.000 forintot tesz ki. Igen jelentős tételt, 6.699.000 forintét tesznek ki az öthónápcs tervben a közlekedési beruházások Az állam 6 millió forintot fordít e célra, melyből 120.000 foriní esik a rádió relé­állomás helyreállítására. A vasút 5 hó­nap alatt 4.800.000 forintot költ Miskol­con beruházásúkra, olyan hatalmas ösz- szeg ez, amilyenről a régi világban ál­modni som lehetett­Építési, szociális és kulturális célokra Miski 1c több mint 1 mii ülőt költ az 5 hónap alatt. Az állam szociális és kul­turális beruházásokra 4,038.000 forintot' ad. Magában foglalja ez azt az össze­get is ,amelyet a 24 lakásos bérház már lolyó építésére fordítanak; továbbá a folyamatban levő diósgyőri munkáslaká­sok építésének 600.000 forintos költségét is. Bányászlakások építésére. 1,600.000 h-ot fordít Miskolcon az öthónapos részlet­terv. Az iskolai beruházások kö2ött a legnagyobb a Soltész Nagy Kálmán ut­cai helyreállítására előirányzott félmil­lió forint- Ezenkívül a Palóczy utcai iskola 25.000, a Kossuth utca iskola 5000, a kereskedelmi iskola 25.000 forint hitelt kap. A Népi Kollégiumoknak 4Ó.000 forjnt á]f rendelkezésre beruhá­zásokra. A Művésztelep fejlesztésére 40.000 forint jut- A perecesi sporttelep helyreállítására 20.000 forintot, fordít ;< terv. A rendőrtanosztály építkezéseinek befejezéséhez szükséges 170.000 forint szintén szerepel az öthón’apos tervben., Egészségügyi vonatkoaásban a diósgyőri nemibeteggondozó felszere­lésére 25.000 forintot ad a részletterv. CORSO flíroszfaiiftz műsarn Október 1K—18-ig A holtösvény titka Hajsza az örök hó birodalmúban orgyilkos kémek után FIGYELEM.! Október 11-től új kezdé­sek 5,7, vasár- és ünnepnap d.u. 8-kor is Jegyelővétel hétköznap fél 4-től, vasár­nap és ünnepnao 10—12-ig és 2-tól AMEi Eíz országos tanulmányi értekezletén Révai József a Szabad Nép főszerkesztője rámutatott ar­ra. hogy ma már nem gond az is* kólából kikerült szakembereket el­helyezni. Figyelmeztett, hogv a tanukig is munka, szükség van te­hát annál is munkafegyelemre és munkaerkölcsre. — Egyetemeinkre a nép küldi fiait: a hadijáték tehát felelősek a népnek, kötelesek vizsgázni $ a% 1 előadásokat hallgatni. A hallgatók 20 százaléka munkás és paraszt származású. A szaktudás mellett az ifjúságot fel fogjuk vértezni a tudomány fegyvereivel a harcra, amely a tár­sadalomban folyik. Nem fogjuk tűrni, hogy a vetünk szemben álló tudomány kizárólagossággal ren­delkezzen az egyetemeken. Bensőségesebb, kapcsolat szüksé­ges a, diákok és tanárok között az ifjúságnak tanulmányai mellett részt keli vennie & közéleti küzdel­mekben is. — Ifjúságunk új hazát épít amelyben az értelmiség összeforr 0 néppel s vde együtt dolgozhat ai ország felvirágzásán. — fejezte b1 beszédét Révai József. Lukács György egyetemi tanúi hangoztatta, hogy az egyetemi re­form demokráciánk fontos köz­ügyé. mért olyan hadseregre szükségünk az &** minden terüle­tén. amely meggyőződéses hívé a' demokráciának. Tiltakozik az ország Míndszenfy uszításai ellen Győr város és Győr magye nem­zeti bizottsága. Somogy és Csanád- megye törvényhatósági, bizottsága, valamin* Tatabánya és Komárom városok Tokod. Kecskéd. Tát és sa más községek képviselőtestülete, Hevesmegye tanítói a miniszterel­nökhöz és a belügyminiszterhez in- tézeH levelükben tiltakoznak Mind- szenthy prímás uszításai ellen. Jó szövetet, szép munkát üzletemben megtalál — Gyapjualtöny és té!íkabátszővef*>k nagy választékban ‘ urlszabÓ3dgban Széchenyi-u. 33 Grand sarok TOTH PÁL Lezuhant a potyautas Hamenyik György 16 éves sisó- zsolcai juhászbojtár mint ..potya­utas“ tegnap á Miskolc felé ha­ladó vonat tetején utazott. Utazás közben nem vigyázott eléggé s le­zuhant. A kerekek kezefejél, levág­ták. Emellett súlyos koponya sérü­léseket szenvedett. Súlyos állapot* , ban szállították az Erzsébet kór- I házba Ma nyílik meg óz egészségügyi és szsciáüs kiállítás A Vöröskereszt által rendelke­zett nagyszabású egészségügyi és szociális kiá'lítás, amelyhez hason­lót Miskolcon még nem láttunk, ina, vasárnap délelőtt 10 órakor nyiiik meg íinnepétyes keretek kö­zött az Ipartestület székhazának nagytermében. nos? olcson finn Gránítáru IF. o. T, gui$ gránit kékpettyes evőtányér fehér 1.98 mintás 3.48 pecsenyéstül fehér 18 cm. 5.80 26' 11 V ^ 11 10,80 levesestül * 20 „ 4.80 26 V V u l> 7.80 tóás csécse aljjal fehér 2.98 6 sz. kávés készlet mintás 48— 6 sz. étkez"ikészlet mintás (fa I W jjO A ■ 143— resti Városháztér 9. evőtányér — — — 2.98 bögre — — — — 1.98 korsó" 1 és fél lit. — 11.48 Zsolnai percedén II. o. evőtányér fehér — — 3.98 bögre fehér — — — 1.58 kávés készlet mintás — 74.80 •étkezökészlet mintás — 278.— Herendi por colién étkezökészlet — — 668.— teáskészlet — — — 178.— mokkakészlet ■ — — 148— Színházzal szemben Még több kézbe a Ssabad if épet! Pártmunkások, népnevelői: kere­sik ma fel ismét a borsodi falpaka1, bekopoghatnak a dolgozó parc.s:tek házadba, ellátogatnak az üzemek munkásaihoz, hogy minél több óit- honba vigyék el a szocialista beiül, a Magyar Dolgozok Pártja központi lapját, a Szabad Népet, ózok, az eredmények, amelyeket l ártunk legjobb harcosai „ Szabad Nép tá*' borának megerősítésével, ki szélesí­tésével elérjek, bizonyítják, hogy dolgozó népünkben termékeny ta­lajra talált a. Szabad Nép felhívása A dolgozók itt Borsod menyében is egyre inkább ráébrednek arra, mi­lyen dej fegyver kezükben a Sza­bad Nép, a szocialista saitó az éle­sedő oszlá!yharcban, a reakció ma­radékainak felszámolására irányúiét küzdelemben, a népünk felemelke­dését szolgáló munkában. A Szabad Nép: iránytű, amely el­igazít a világpolitika esemény ét­ben, Ideplezijiz imperialisták hábo­rús uszítását, hozzásegít a béke, a szabadság. n függetlenség védelmi frontjának megerősítéséhez, beha­tóan megvilágítja a termelés idő­szerű kérdéseit, tájékoztat a min­dennapi problémákról, hasznos is­mertetőivel segíH a parasztságot íj a munkásságot feladatainak megol­dásában, színes, érdekes ismertető cikkéivé], tanít., szórakoztak foglal­kozik az értelmiség, az asszonyok, az ■ ifjúság kérdéseivel. A vártépít,és ma jelentős mértek­ben a tanulás, az okítás területen folyik. Pártunk döntő feladata: az ideológiai színvonal emelése. ehhez nélkülözhetetlen a Magyar Dolgo­zók Pártja központi lapjának remd%> szerep olvasása, amely többek kö­zött összekötő kapocs Pártunk központi vezetősége és a tagság közöt*. A Szabad Nép terjesztésének pia induló újabb szakaszában sem fog­nak elmaradni a kívánt eredmé­nyek. Pártmunkásaink lelkesedése fáradhatatlansága, a borsodi dolgo­zók felviláqosodo$sága, ön tudata biztsíték rá. ÉSZAKMAG YAR0RS7.AU 3 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom