Észak-Magyarország, 1948. október (5. évfolyam, 228-254. szám)
1948-10-13 / 238. szám
A SzafefcRÉcs ksnirssszssl MM® 43 d| tanerői neveztek ki a borsodi iskolákhoz 214 általános iskola mellett már csak 25 népiskola működik a megyében Néhány mp választ el bennünket a Szakszervezet Tanács Kongresszusai«!, amelyet a szakszervetetek nagy gonddal készítenek elő. Azt akarjuk, hogy ez a Kongresszus inéjtó légyen a szakszervezetek harcos malijához és jelen;egj történelmi szerepéhez. j Nemcsak mi — a magyar szervezett munkások — készülünk kongresszusunkra, hanem felfigyeltek munkánkra Európa számos országának szakszervezeti veze- tó'i is. Eljönnek hozzánk, hogy saját szemükkel győződjenek meg a magyar munkásság nagyszerű teljesítménye.ről, hogy lássák, mire képes egy nép, amely megszabadult rabláncaitól. Eredményeinkre méltán büszkék vagyunk és egy percre sem feledkezünk meg azokról, akiknek oroszlánrészük van ezek elérésében. Jól tudjuk, kik jártak az élen a párt- és a szakszervezet útmutatásai alapján, araikor még minden romokban hevert. Kik öntöttek lelket munkástársaikba, kik szervezték kemény harci sereggé a dolgozókat, amikor a reakció szabadságunkra, a mi fiatal népi demokráciánkra tört- ’ Üzemi kádereink végezték ezt a nagyszerű munkát! Beigazolódott nálunk is Sztálin elv- társ tanítása: »Minden a kádereken múlik«. A mi kádereink ti vagytok: üzemi szervezők, üzemi bizottsági tagok, bizalmiak, élmunkások, brigádvezetok és mindazok a dolgozók, akik fáradhatatlan munkával segítik országunk gaz daságát magasabb színvonalra, a szocializmus irányába fejleszteni. Most az üzemek egész sorában sok egyéb munkátok mellé a Kongresszussal kapcsolatban új feladatot is vállaltatok. Elhatároztátok, hogy dolgozó társaitok százezreit szorosabban zárkóztatjátok fel a szakszervezetek zászlója mögé. Bekapcsolódtatok a kongresszusi munkaversenybe és ezzel Kongresszusunk jelentőségének kihangsíilyozásán yel-il lendületet visztek az országos irmnkaversenybe, győzelemre segítitek első nemzetgazdasági tervünket. Bizonyosak vagyunk benne, hogy áldozatkész munkátok meghozza mnd- annyiunk számára a legszebb jutalmat: látpij fogjátok, miként nő, mint fejlődik ez öntudatos dolgozók tábora, iránt válnak a munkások és értelmiségiek újabb tízezreí haecos és áldozatkész elősegi'tőivé Magyarország szocialista fejlődésének. Eredményeink, amelyeket a ti segítségetekkel ért el országunk, nem szabad, hogy elbizakudotíakká tegyenek bennünket. A kapitalizmus még százmilliók felett zsarnokoskodik, a rabló imperialisták gyűlölettel tekintenek ránk éppúgy, mint a többi szabad népre. Hazánkban is vannak még elegen belső bitangok, akiket kemény küzdelemmel kell eltávolítanunk fejlődésünk útjából. A magyar szervezett dolgozók hatalmas tábora el fog távolítani minden akadályt amely hazánk szocialista építését akadályozza. Kongresszusunk az új feladatok egész sorát tűzi a szakszervezetek, a szervezett dolgozók elé. Felülvizsgáljuk, eddigi munkánkat. Előkészítjük szervezeteinket az új küzdelmekre. At kell térnünk az ipari szervezkedésre, Vállalnunk kell a társadalombiztosítás egységesítésének és irányi’tíásának munkáját. Ki kell fejleszteni és magasabb színvonalra kell emelni ideológiai szakoktató12 liiiopil karban tartom rádiókészülékét h» előbb műhelyemben átvizsgáltatja és megjavítaija \ ILLÉS RÁDIÓ és Villamossági SzaVüzletáben Miskolc, Széchenyi utca 25. sz. Márkás gyári új rádiók 6 9 bavi részletre jótállással Kedden-pénteken d. u. Rádió tanácsadás 4 északmagyarorszag sunkat, egységes irányítást kell biztosítani üzemi szervezeteink munkájánál. Uj feladatainknál is elsősorban a ti közreműködésetekre számítunk. Kérünk bemretekeet, hogy haladjatok tovább az eddigi úton kemény, megingathatatlan akarattal és olyan lelkesedéssel, amely a mi nagy ügyünk harcosaihoz méltó. ÉLJENEK A MAGYAR SZERVEZETT DOLGOZOK! ÉLJEN A SZAKSZERVEZETEK XVII. KONGRESSZUSA! ÉLJEN A NEMZETKÖZI MUNKÁS SZOLIDARITÁS! A Szakszervezeti Tanács elnöksége nevében: A közelmúltban Angliában járt magyarokkal volt alkalmunk beszélgetni. Elmondották a győztes Angliában látottakat, tapasztaltakat- Az angol munkás helyzete a második világháború után nagyon leromlott- Az amerikai imperialisták a Marsn;ll-terv »áldásaival« árasztották el az országot. Mi sem jellemzőbb az angol munkás helyzetére, mint a hivatalos élelmiszu- fejadag. Amíg nálunk a legtöbb közszükségleti cikket szabadon lehet vásárolni, addig Angliában a munkás heti fejadagja a kővetkező: 23 dkg cukor, 5 dkg vaj. 10 dkg margarin, 3 dkg szalonna 3 dkg zsír, 23 dkg hús és 12 dkg cső. kóládé. Ezeket az élelmiszereket csak úgy tud iák megkapni a dolgozók, ha hosszú sorokat állnak értük. A megszorított élelmiszerellátást azzal igyekeznek javítani, hogy üzemi konyhákat állítanak fel. ezeket azonban a dolgozók nem veszik igénybe, mert az ott készített ételek ehetetlenek. Magas kereset — még magasabb árak A kereset szempontjából sem úgy állnak az angol munkások, mint a háború előtt- Az Amerikából beözönlött dollár alaposan leértékelje a fontot. Egy angol munkás átlagos heti keresete heti 1 font körül mozog. Ez 336 forintot tesz ki. Tekintélyes összegnek látsz k, de vajmj kevés az árakhoz viszonyítva. Egy közepes lrkás heti bére 2 fent. azaz 03 forint. Egy reggeli 3 sté’l - azaz 7 forint, egv otvSrl ,n shilling, azaz A borsodmegyci iskolákban mutatkozó táncról) iá11 v pótlására a kultuszminiszter Icc/uiúbb iá új tanerőt nevezett ki. Mint Gergely Imre tanfelügyelő a megyei küz- io-azgróási bizottságban beszámolt, ezek az új kinevezések lehetővé tették, hogy- az eddig szünetelő négy iskolában is megindul jón a tanítás, róvábbá. hogy meg#züntes- sék egyes osztályok túlzsiuolrtágát. A közigazgatási bizottság BalogiT Ferenc alispán javaslatára, úgy határozott, hogy a mén fennálló tan24 forint. A menü meg sem közelítj a mi üpusét^leinket. Tojást nem ismernek Angliában. Ehetetlen tojásporral pótolják. A gyümölcsnemű ára szintén magas. 1 kg szőlő 5 shillingbe kerül, azaz ,12 forintba. A ruházati cikkek ára sem ró- zsásabb, noha Angliának fejlett textilipara van. Amíg Magyarországon a 100 dolgozón felüli üzemeket államosították s ezekben az üzemekben megszűnt a kizsákmányolás. Angliában a döntő ipari üzemek a tőkések kezében vannak. Az állam ellenőrzi ugyan az üzemeket, de Attlee és Bevin a tőkések és a Alar- sball-íerv kiszolgálói, — elképzelhetjü1 tehát, milyen lehet ez az ellenőrzés. A munkásárulók vezetése alatt álló Kormánytól az angol nép semmi jót nem vár és különösen nem várnak a gyarmatok dolgozói. Angliában a tőkések gátolják az ipar továbbfejlesztését- Akadályozzák a gépip-r további fejlődését, alávetik magukat az amerikai tőkések befolyásának. Az angol nép azonban harcol az elnyomók ellen, szilárdan áll a béke- szerető népek tábora melleit és ’-arcoj a békés fejlődésért. Hirdetmény. Folyó hó 14-től Miskolc thj. város területén vizes zsemlye alakjában jegyes bucit bocsátunk a közönség rendelkezésére. A zsemlye rozslángból, finomlisztből vagy fözőlisztből készül, legalább 5.8 dkg. súlyú. Ara darabonként 40 fillér. A zsemlye a kenyérjegyen lévő v ál tószel vényekre szolgáltatható kj. 1 db. szelvényre 1 db. zsemlye. Polgármester. erőhiány pótlására újabb tancn5fe kinevezőét kér\ n kultuszminisztériumtól. A tanfelügyelő be jele11 Wie, hogy ú punoki általános iskolai tanulóotthonban eddig 18 tanulót íyezh'k otthon 40 tanuló befO{radás;ua%lkalmog. A kultusza»!* niszW- 320 négyzetméter üveget utalt ki az iskcSik beabiakolbára. A vármegyében ezidöszcrÍDt 109 önálló és 100 fiók á’taláflos iskola és 25 népiskola működik. Prágába he!y«z!6k át a Nemzetfeszi Gyógyhely Szövetség központját •A Nemzetközi Fürdő é* Gyógyhelyi Szövetség Svájcban megtartott kongresszusán a dé'kelcteuró- pai államok küldöttein’k sikeres munkája nyomán a »Szövet"ég központi titkárságát Zürichből Prágába helyezték át. A Szövetség új főtitkára a. csehszlovák delegáció ve< zetője lett. Vá'asztot’ak egy albizottságot. amelynek feladata: a dolgozók üdültetésnek köt-űző és nemzetközi egységesítése. Berki Mhá’vné beszámsiöjn bugánál útjáról A Bulgáriában járt MNDSz tanulmányi csopor’tal nemreg tért vi*sza Berki jlihályné ároktői pá* rasztasAzonv, aki azóta a. vármegye számos községében. így legutóbb Mczőcsáton Pu-to’t előadást Bulgá* riában »zerzett, tapásztala’airó]. Elsősorban a fühlmü vessző vetkezetek ot’ayi fejlettségének n dolgozó pa* rasztság életszínvona!ár,<i gyakorolt! hatását ismerhette. Akik hallották a szövetkezeti é’et gazdag eredmó* ayeiröl szóló beszámolóját, átht’-' ták, hogy a falu népének fél-1 emelkedéséhez valóban n. szövetke-1 zeteken keresztti1 vezet az ú!. gáriában a Szövetkezetek réfej* nemcsak a parasztság életszíuviíha-' la, hanem kul’urszinvona'a is’ azJ előtt sohasem tapasztalt magaságra emelkedem. így lesz ez Magyar- országon is. ha párásságunk té’-* jes egészében magáévá teszi a szövetkezetek ügyét. S&cdL&ztcv&'z&ti étet A Kereskedelmi Alkalmazottak Szak- szervezete értesíti az összes kartárs'akati cs kartársnőket, hogy folyó hó 15-én, pénteken este 6 órakor taggyűlést tartunk, .nagyon fontos ügyben. Minder» kartárs megjelenése kötelező. Vezetői -sé<*. FELHÍVÁS a kereskedelmi alkalmazottakhoz Ezúton hívjuk fel a kereskedelmi alkalmazottak figyelmű, hogy folyó hó 18-a és 20-a között a kereskedelmi alkalmazottakkal karöltve a szakszervezeti kongresszus alkalmából kirakatversenyt rendezünk. A résztvevők között 5 értékes díjat osztunk ki. Külön jelentősége a kirakatversenynek az, hogy a felajánlott díjakat a kirakatokat megrendező alkalmazottak kapják. Kercsk. Ajk. Szakszerv. Végrehajtó BizoFsága. Kt. SOSz elnöksége. Rx-siai és juta« eh Kai férfiakat és siet alkalmazlak HARUSTYAK JÓZSEF elnök, APRÓ ANTAL főtitkár. Szímféaikus nagy zenekar alakul Miskolcon Október 30-án „népi ballada est“ Dlósgyőrvasgyárban A miskolci kulturális egyesületek ás társadalmi szervezetek vezetőségi tagjaiból alakult kulturbizott6ág Farkas Dezső h. polgármester elnöklésével tar- tott ülésén megállapította októberi műn- katervét. Kimondotta, hogy azokon a napokon, amelyeken a lerögzített rendezvényeket tartják, más előadások nem •tarthatók. Az októberi események: 26-án 16 helyezést értek el i magyar zeneművészek a genfi versenyen A genfi nemzetközi zenei verseny rendezősége a napokban tette közzé az október 2-án lezárult genfi nemzetközi zenei verseny statisztikáját. A verseny döntőjében 22 ország 256 versenyzője közül 85 versenyző futott be, illetve kapott helyezést. A verseny a magyaroknak igen szép sikert hozott, amennyiben egy első, négy második, három reztünk. Sorrendben következnek: Franciaország, majd Ausztria, Svájc, Németország, Hollandia, Egye»t"lt Államok, Belgium, Kanada, Izrael, Lengyelország és Csehszlovákia. Az egyes díjak értéke 1000—500—250 svájci frank volt. Szűkös élelmiszeradagok csökkenő életszínvonal a „Marshallizált“ Angliában Magyar szemmel egy győztes országban Kentner Lajos zongoraművész hangversenye a város' Zeneiskola dísztermében, 30-án »Népi ballada-est« tánccsuporto* részvételével Diósgyőrvasgyárban. A bizottság elhatározta, hogy a vasgyári, vasutas cs VAOSz zenekar tagjainak bevonásival egy nagy miskolci szimfonikus zenekart szervez. Árdrágítókat ítélt el a miskolci uzsorabirósóg A miskolci uzsorabíróság Faragó Jánosnét (Kisgyőr) 400 forint, Csodó Károlyt (Miskolc), Holló Istvánt .Csin- csetanya), Lefkánics Mihálynét (Miskolc), őzv, Laczkó Tamásnét (Sajóvámos) és Kemény Józsefnét (Felsödobsza) fejenként Í50, Kolozsi Jánosnét (Mezőkeresztes), özv. Fekete Sámuelnél (Miskolc) és Kovács Andrásnét (Garadna) egyenként 120, Kavisánszky Zoltánt (Tiszagyulaháza) 100/ Horváth Saroltát (Miskolc) 60 és özv. Frjcdmann Bélánét (Miskolc) 50 forint pénzbüntetésre ítélte, mert áruikat a piacon fekete áron adták eh