Észak-Magyarország, 1948. október (5. évfolyam, 228-254. szám)
1948-10-26 / 249. szám
Evangélikus pap feltűnésfkeltő röpirafa a „Mindszsnfy-parfizánok“ politikai tevékenységéről fl rnsgyor szübudsäghsrcasflk tüMZíSíi az UHO-nál A Nemzeti Brigádok alapításának évfordulóján a Szabadságharcos .Szövetség s a Magyar -Spanyol .Társaság vasárnap délután ünnepséget' rendezet:. líáth Károly méltatta a nemzetközi brigádok 'történelmi jelentőségét. Sebes Sándor közöHe, hogy két spanyol köz- társasági diák egy. évre Budapestre jön, hogy a, népi kollégáimban tanuljon. A gyűlésről tilakozó sör , gönyt küldtek az Egyesült Nemzetek főtitkárságának, nmedben a magyar szabadságharcosok és' 'a spanvol köz ársaság magyar barátai tiltakoznak Franconak az Fgyc- s ii-11 Nemzetekbe való felvétele ellen. Bensőséges ünnepségen avatok lei a helyreállított titosgyferi Hősi cmiékntüvet Felemelő ünnepség keretében adták át vasárnap délután a heJVre- áUítovt diósgyőri Hősi emlékművet, amelyet négy vasgyári do'gozó, Kteudinyi László, Szabó Lajos,, Kohó Antal és Németh Miklós rohammunkával épített újjá, A munkálatokat három hónappal ezelőtt kezdték s a napokban fejezték he. Az emlékművet Kovács János munkásigazgaló adta át a város közönségének. A szobor hű kifejezője annak — mondota — hogy mi nem háborút, hanem békét akarunk. A Nemzeti Bizottság s az MDP nevében Nyirő Sándor szólót:. aki többek között hangsúlyozta: Mi magyar dolgozók arra törekszünk. hogy megvalósítsuk a magyar dolgozó nép egységét és őrizzük a szabadságot. amit a Szövjet- unió.ól kaptunk. Á diósgyőri MDP dalárda énekszámai és nénáhy szavalat után az emlékművet a 'áros közönsége nevében dr. Gálífy Imre polgármester vette át. A szobrot a város, az MDP, az MNDSz, az iskolák, a vasgyár, a papírgyár s. a tűzoltóság képviselője ko-zorúzta meg. Az ünnepség után a Szil1 s az iskolák csoportjai vonultak el ,y szobor előtt. Előzőleg Kovács János munkásigazgató kiosztó ta n dicsérő okleveleket a négy rohamműnkásnak. Egységesítik a hivaía ok féifogedáei idejét Rendelet készül a hivatalok félfogadási idejének szabályozásáról. Ezen a téren eddig a legnagyobb züi zavar uralkodott, Szükségessé vált a félfogadási idő egységesítése az egész országban, ú iokonminisztérlumok félfogadás' idejét havonta közzé kell tenni a hivatalos lapban, hogy mindenki -bármikor megállapíthassa, hol, mikor intézhet' el hivatalos ügyét. Nagy feltűnést keket,t Dezsőre László evangélikus lelkész röpirata „Nyílt le vei az evangélikus egyház ügyében“, amelyet lélkésztársaifcoz intézet. Őszinte önkritikává; megalapítja benne az egyház tévedéseit és mulasztásait. A papság néni vefe cszre - olvassuk az egvjk részlten —. Uo'qy a templomba tóduló új hívek közül hány az. oki politikai durcássága <?•« társadalmi .veszteségei miatt keresi. az egyház ól'almát. A röpirat élesen megbélvcgzi Mimlszentv monarchista-feudáJis-ka- pitalista abszohitizmusát. így ír: A Hétfőn délután a diósgyőrvas- gyári Vasas Otthonban a Szakszervezet hc'.yi csopor.ja rendkívüli bizalmi értekezletet tartót, amelyen határozo.tan állást foglaltak Mmd- szenty prímás provokációival szemben. Az otth'°n olvasótermét zsúfolásig megtökő bizalmi testület előtt Urbancsok Mihály a szakszervezet elnöke tartott beszámolót. Ki jelen, ette: a klerikális reakció támad, a faluban igyekszik talajra * már külföldön is emlegete t „Mind" szenty-partizánok köreinkben nem hitelvi. hanem nagyonis vhágo? politikai okokból tűntek fel. Egyházuknak világos döntéseke', kell fennie ebben az irányban. A. továbbiakban megállapítja: A feudálkapitalista rendszer Magyar- országon többé soha nem térijét vissza, A szerző kibangsulyzza . azt a meggyőződést, hogy az egyháznak a demokrácia s. « szocialista haladás útját járva együtt kell menetelnie a magyar , népi köztársasággal, amely n. ,nép felemeléséért küzd. találni. Az esztergomi érsek utasítására a, szószéket nem igehirdetésre, hanem a, demokrácia e,len való uszításra használják fel. Az osztály harc egyre jobban éleződik, kémé ilyen fel kell lépnünk a. reakció ak nanmnkája ellen, mert nem va gyünk hajlandók veszélyeztetni ed dig eléri eredményeinket Élénk he lyeslés és dörgő taps követte sza vart, majd felolvasta a határozati javaslatot. Sztálin levele egy mmt nsprjlzuutalóhoz | J ikár Béla. a neves magyar fol- | korista iratai, könyvei kerültek I euj. A Tudományos Akadémiának ajándékozott hagyatékban található í az a nagyér ékít levél is, amelyet bztálin geheraljsszimusz 10 évvel ezelőtt írt a nagy magyar néprajzkutatónak. Vikar Bé'a. aki többek közök a finn népi eposzt, a Kalevalát is lefordította magyarra, el" sajátitot.a a grúz nyelvet s lefordí" tóttá ' magyarra RuszlaveUi grúz költő Tariel című müvét, A fordítás díszkötésű példányát elküldte Sztálinnak, akj szivébyos hangú led -vélben köszönte meg a. figyelmességet. Kik tartoznak a mésosiík kszeíiási csoportba? Megjelent a. rendelet az élelmi" szerjegyekről. November 1-t.öl a második ellátási csoportba tartoznak azok á m'nkavállalók, akiknek havi összilletménye meghaladja az 1500 forin.ot. A határ 1800 jedutra emelkedik, ha a munkavállaló ház- tamásában két ' önádó keresettel nem rendelkező ellátatlan személy van. a második csoportba, iartoz-1 nak a önálló iparosok, kereskedők, s egyéb foglalkozásúak. ' akiknek1 kereseti és jövedelemadója a havi 100 forintot meghaladja, akik alkalmazottat tar.anak. Ugyancsak eb" be a csoportba sorolandók azok, akik háztartási alkalmazódat bírta" nak. kivéve ha 14 éven aluli gyermekük van, vagy egyéb okok szűk* ségessé teszik a. háztartási a'kalma? zott tartását. Minden első ellátási csoportba tartozó munkavállalónak november 15-ig igazolási lapof kell benyújt tania. Elfosták a sikkasztó Vértesit Vér:esi László szélhámos álsziV vetkezetti igazgatót aki félmillió forintot sikkasztott el a dohány-' kistermelőidtől, nemzetközi körözés alapján Bordeauxban elfogták Vér," tesi Urugayba akart szökni. MáVlO-doigozók figyelés! LISZT , j MENYEK CUKOR MAVAG -jegyre kapható Hsdassy és Keteszlessy cégnél Görgey-szobor mellett. Tel. 18-68 8 hónapi börtönre Ítélték Varaanait A népbíróság Berek-tanácsa héf* főn ítélkezett Varannai Aurél hT' lapíró, a Reuter-iroda tudósítója bűnügyében. Var an mai hamis je" lentéseket adott le külföldre, és 9 magvar népi demokráciát helvteie« színben tüntette fel a külföld előtti A népbíróság Varannai Aurélt 3 I hónapi börtönre- é® ötévi hivatali { vesztésre iték®. í Bőripari Munkások vezetősége f- hd 27-én este 6 órakor vezetőségi ülést j. tart az Arany .tános utca 138. sz. alatti vmkásotthonban. | ÉSZAKMAGYARORSZÁG 3 A határozati Javaslat *A Vas és Fémmunkások Szakszervezete diósgyőri helyicsopártjd- nak bizalmi testületé október hó 25-én tartott rendkívüli értekezletén 17.000 diósgyőri dolgozó nevében határozo.tan állást foglalt a Mindszenti/ provokációk ellen, felkéri a Köztáraság kormányai, hogy vessen véget n Mindszenti/ féle soviniszta uszításoknak és alkalmazza Mindszentivel szemben is a Köztársaság védelméről szóló törvényt. A magyar munkásosztály nem törheti hoqy áldozatos munkájának eredményeit lelkiismeretlen lélckkufárok alattomos szándékú izgatásaikkal veszélyeztessék. Követeli tehát, hogy .az imperialisták fertőző gócait n köztársasági' kormány ininéi előbb számolja fel. A diósgyőri dolgozók ebben a munkájában is. mmt minden más munkájában a Köztársaság kormányát teljes harci készségükkel támogatják. A javaslatot a megjelenik egyhangúan magukévá tef.ék. MIGvZVK! i MIDIOK erekíjárok* viiinnycikkek J sdtvataruk dús választéA t n ' n t t „ KARDIIS G7JÓ asaMlriete RUDABÁNYA - RészletHze A-l v-~riv«> A BELÜGYMINISZTERI ÉRTEKEZLET HATÁROZATA: Ez őszi munkők megoli&dályozásárs irőnyuió üiindsn kulik kísérletet le kell torai! A belügyminisz ériumban hétfőn délelőtt a főispánok, alispánok s az államrendőrség vármegyei személői részvételével értekezletet /.ártották. Az értekezlet főtárgya az őszi szántási-vetési munka kérdése v°lt. — Keresztes Mihóáy földműé*lésügyi- államtitkár tájékoz'utójából- kitűnt, hogy különböző okokból, így többek között az illetékes ód (ami. szervei;, bizompsfoku passzivitása, de különösképpen a felírni kukk kok és más reakciós elemei; szabotázsa következtében késése!; vannak, amelyeket gyorsan be keli hozni. Kádár "János belügyminiszter fel szók dó sóiban többek között kiemelte, hogy az őszi szántási vetési munkák előírás szerinti elvégzése ezekben a napokban közpon t feladat. Ezt. mint as ország legfőbb érdekét kell kézbevenni és ■megvalósítani. Magéit az óiba map páráin sí, a pártokat, tömegszervezeteket. minden demokratikus eföt a falun mesterre „ fclada'ra kell összpontosítanunk. Az őszí szántási-vetési munkák végrehajtásává1 szemben jelentkező mindén huták és reakciós M- ■’érlete' a leg nagyobb erőre!, .kell letörni. Az alispánok jsinertklók megyéik helyzetét. végül pedig Szóbek András állam'itkár a közellátással kapcsolatos tennivalóikra hívta fel a figyelmet., Diósgyőrvasgyár dolgozói élesen tiltakoznak Mlndszeníy osztásai és provokációi eilen „Nem tűrjük, hogy munkánk eredményeit alattomos izgatásokkal veszélyeztessek“